TURUL.TK - A Jobbik Hírgyüjtő » Tags » publikáció

Ma Magyarországon egyedül a Jobbik szabad párt.

A többi párt rab.

Ez alatt azt értem, hogy míg mások mögött ott van valamilyen hazai vagy nemzetközi politikai és/vagy gazdasági érdek, amely behatárolja azt a keretet, amiben programjukat megalkothatják vagy gyakorolhatják, addig nekünk ilyen nincs.

A jobbiknak senki sem diktál.

Amikor mi döntünk egy kérdésről, akkor megvan az a szabadságunk, hogy az alapján döntsünk, ami a nemzetnek és az országnak az érdeke.

Amikor én keleti fordulatról beszélek, nem azért teszem, mert az oroszok ingyen vodkát küldtek, vagy a kazahok birkanyájat, esetleg az azeriek külön gázvezetéket csinálnak csak nekem személyesen, netalán az irániak átadták az atomtitkot, amit otthon őrzök a hűtőszekrény fagyasztójában a borsó alá rejtve.

Azért mondom, mert szabadságomban áll látni, mondani, hogy Magyarországnak ez lenne az érdeke.

Ez a fajta politikai szabadság hatalmas dolog.

 Mint elnök őrizni és védeni fogom a Jobbik ilyetén szabadságát. Mindenki azt építi fel, ami önön lényege. Csak egy szabad párt tud szabad országot építeni. A rabok csak rabszolgaságot.


Vona Gábor

facebook

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nagy Imre, Rajk László, Rákosi Mátyás, Farkas Mihály, Gerő Ernő és Kádár János pozícióharcát elemezték a Kádár-konferencia résztvevői.

A nagyközönség számára eddig ismeretlen politikai szövetkezések, árulások és a primitív bosszú epizódjai elevenedtek meg a száz éve született Kádárt és vetélytársait félidézve.

A Politikatörténeti Intézet Kádár-konferenciáján a szerdai bevezető előadások viszonylag pozitív, a sikerekre koncentráló előadásai után csütörtökön a hangsúly a kádári politika negatív jelenségeinek elemzése felé tolódott el. Feitl István, az intézet főigazgató-helyettese Kádár és Rákosi viszonyát elemezte.

A két politikus már 1937-ben találkozott a szegedi Csillag börtönben. Ekkor Rákosi gyakorlatilag "kihallgatta" Kádár Jánost, majd "igazolta" őt - nagyjából a horthysta rendőrséggel való együttműködést volt hivatott tisztázni (kizárni) ez a beszélgetés az illegális kommunista mozgalmon belül.

Pártfegyelmit kap Kádár

Kádár rögtön a második világháború után pártfegyelmivel kezdte a pályafutását. Az 1943-ban általa feloszlatott hazai kommunista párt és a Békepárt névre keresztelt új tömörülés megalapítása miatt kapta a megrovást.

A fegyelmit Gerő Ernőtől, tehát nem Rákositól kapta Kádár, de azért Gerő is ugyanannak a Moszkvából hazatért kommunista csoportnak a tagja, amelynek Rákosi volt az "oszlopa". Rákosiban a negyvenes évek végén Kádár szinte vakon hitt már.

Feitl szerint a fiatalabb Kádár és a nagy tekintélyű Rákosi viszonya sosem volt túlzottan baráti. Ám Kádár "hite" és Rákosi belé vetett bizalma egyre magasabbra emelte Kádárt a kommunista hierarchiában.

Egy idő után Rajk Lászlóval és Farkas Mihállyal együtt Kádárt is abba a triumvirátusba sorolták, amely átveheti majd egyszer a hatalmat a kommunisták idősebb - Rákosi és Gerő által fémjelzett generációjától. Kádár főtitkárhelyettessé avanzsált 1946-ban a kommunista pártban: ez is Rákosinak köszönhető, majd a belügyminiszterből külügyminiszterré buktatott Rajk László pere és kivégzése után ketten maradtak - Farkas és Kádár - a pozícióharcban.

A Rajk-per

Feitl nem sok szót vesztegetett a Rajk-perre, ezért fontos hangsúlyoznunk, hogy a per idején Kádár János volt már a belügyminiszter, éppen Rajkot, jó barátját váltotta ezen a poszton 1948-ban. Kádár szerepe a Rajk-perben nem teljesen tisztázott, de az bizonyos, hogy részt vett az eljárás több fázisában is, noha a koncepció kiagyalója Rákosi Mátyás volt.

Hozzátehetjük: Rákosi egy ideig gondolkodott azon, hogy 1949-ben ne Rajkot, hanem Nagy Imrét végeztesse ki a kirakatperben, de aztán alighanem Rajkot ítélte veszélyesebb ellenfélnek.

Kádár egy moszkvai gyárlátogatáson

A Rákosi-korszak tobzódásának csúcsán, 1951-ben Kádár is börtönbe került, ami mutatja, hogy a kommunista belügyminiszterek sorsa nem volt könnyű.

(Ráadásul Feitl nem szólt Zöld Sándorról, aki Rajk és Kádár után lett belügyminiszter, s öngyilkosságot követett el. Sőt öngyilkossága előtt az egész családját kivégezte - legalábbis a hivatalos verzió szerint.)

Farkas marad szabadon a trióból

Így a Feitl által felvázolt triumvirátusból, a Rajk-Kádár-Farkas trióból csak Farkas Mihály maradt életben vagy szabadon az ötvenes évek elején. Sőt Farkas a hatalom legfelső régióiig emelkedett, része lett a Rákosi-Gerő-Farkas-Révai "négyesfogatnak." Ez a börtönbe vetett Kádárt nem arra sarkallta, hogy magában leszámoljon a kommunizmussal, hanem az államvédelmi hatóságra (és az ÁVH főnökére, Péter Gáborra, egykori barátjára, akit ő mutatott be Rákosinak), illetve Farkas Mihályra hárította a felelősséget.

Kádár ugyanis nem volt ideologikus alkat (ez már Rainer M. János előadásából tűnt ki), és ezért nem elméleti megújulást keresett a börtönben. Így amikor Nagy Imre hatására 1954-ben Kádár kiszabadult a börtönből, nem Nagy Imre reformvonalához csatlakozott, hanem ismét Rákosi kegyeit kereste, és Farkas Mihály elleni beadványokat szerkesztett.

Nagy Imre és Farkas Mihály

Ebben Feitl szerint szerepet játszhatott az is, hogy e pillanatban átmenetileg Farkas Mihály éppen Nagy Imre politikáját támogatta. (Igaz, Farkas utóbb elárulta Nagyot, de Kádárt Farkas Mihály Nagy Imréhez való akkori közelsége valóban megriaszthatta a börtönből kilépve.) Ugyanakkor Rákosinak sem feltétlenül hódolt immár be Kádár, nem volt meg benne az a vakhit, amelyet a negyvenes évek végén vetett Rákosiba.

Jelzi ezt, hogy 1956-ban, a forradalom kitörése előtt jó néhány hónappal - amikor fokozatosan újra felemelkedve a kommunista pártvezetés legfelső köreibe jutott ismét - Kádár immár a főideológus Révai Józseffel és a volt szociáldemokrata Marosán Györggyel együtt Rákosi megbuktatásán dolgozott Feitl szerint. S ehhez is jól jött a Farkas Mihály elleni fellépés, mert a Farkas elleni vizsgálóbizottság felállításakor Kádár áttételesen a koncepciós perek mögött álló Rákosit hozta nehéz helyzetbe.

Rákosi Kádárt akarta saját utódjának

Rákosi észlelte Kádár mesterkedéseit, és bukásakor nem véletlenül, de paradox módon Kádárt javasolta utódjául. Moszkva azonban ekkor, 1956 júliusában még nem bízott Kádárban, hanem kipróbált emberét, Gerő Ernőt ültette a pártvezéri tisztségbe. (Ez rossz öntésnek bizonyult utóbb, hiszen Gerő tétova, hol fenyegető, hol határozatlan viselkedése fokozta a bizonytalanságot 1956 októberében.)

Rákosi azonban nem valami látnoki képesség miatt választotta volna Kádárt. Úgy gondolta, őt könnyebb lesz majd megbuktatnia, ha vissza akar térni a hatalomba, mint a Moszkvában jól "beágyazott" Gerőt. Ez az álma azonban nem vált valóra, mert Kádár később, az 1956-os forradalom után is megőrizte posztját, és elérte, hogy Moszkva ne engedje haza Sztálin elvtárs egykori legjobb tanítványát.

Nagy Imre és Kádár viszonya

Ugyanezt a pozícióharcot Nagy Imre és Kádár viszonylatában elemezte Rainer M. János. Ő Kádár és Nagy között a legfőbb különbséget abban látta, hogy bár mindketten pártfunkcionáriusok voltak, Kádár inkább pragmatikus, jó szervező, jó apparatcsik, míg Nagy Imre a pártértelmiségi vonulatot, az ideologizáló, elméleti törekvéseket ambicionáló politikus volt - és rossz szervező.

A szovjet uralom elleni felkelés, az 1956-os forradalom első napjaiban, október 28-áig a két ember mégis azonosan ítélte meg a helyzetet: Kádár és Nagy is meglepődött a felkelt magyar társadalom viselkedésén. Mindkettejükben megvolt ugyanakkor a törekvés arra, hogy ezt megértsék, és aztán a magyar nép érdekében a felkelés indokait Moszkvának is elmagyarázzák.

Kádár ezzel azonban csak egyetlen egy napon, november 2-án, immár Moszkvában kísérletezett, megpróbálta a szovjet vezetőknek elmagyarázni a magyar felkelés indokait. Nagy Imre viszont - ezt már a történelemből tudjuk - teljes lelkesedéssel állt végül a forradalom mellé, és szakított Moszkvával.

Primitív bosszú

Kádár utóbb megfordította a dolgokat: a magyar társadalomnak akarta megmagyarázni Moszkva álláspontját, és ha kellett, akkor a legkeményebb eszközökkel. Ezt szolgálta a megtorlás is, ha netán valaki nem akarta volna ezt megérteni.

Ugyanakkor Rainer felhívta a kádári megtorlás egy sokkal "primitívebb és brutálisabb" okára is a figyelmet. Szerinte az 1956 utáni kivégzésnek, sőt "Nagy Imre megölésének" - ezt Kádár utolsó beszédéből idézte Rainer - az oka végtelenül ősi volt. A szemet szemért, fogat fogért elvéről van szó tulajdonképpen.

Ezt Kádár azzal magyarázta utolsó zavaros (1989-es) szónoklatában, hogy 1956-ban volt olyan, akit a cipője színe miatt kivégeztek az utcán. Rainer szerint éppen ez, a bosszú, a primitív bosszú volt Kádár egyik motívuma, amikor Nagy Imrét végül kivégeztette, méghozzá olyan körülmények között, amikor Hruscsov és a szovjet vezetés ezt már nem is kívánta volna meg tőle.

Ekkor jött el 1958. június 16., amikor Kádár Nagy Imrét bitófára küldte, és majd egy börtön udvarába, később jeltelen sírba temettette.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A „most megtehetjük”-ben minden van: a két-három vagy több ciklusra berendezkedni akaró kormánypárt bicskanyitogató arroganciája, a nemzeti együttműködésről papoló, a valóságban azonban mindenen és mindenkin átgázoló, fidesznyikek gátlástalansága, az „akinek semmije sincs, az annyit is ér” pöffeszkedő filozófiája..., vagyis a Fidesz egész eddigi hatalomgyakorlása. 

Jóllehet magam nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy ez „egri zsidózás” néven elhíresült, nem csupán itthon, de a határainkon túl is meglehetősen komoly visszhangot kiváltó történetet ebben az országban szinte mindenki a legeslegapróbb részletekig ismeri, úgy veszem észre, hogy a legtöbben sem az önkormányzat kulturális bizottságának tavaly szeptemberi ülésén lezajlott események korántsem elhanyagolható előzményeivel, sem pedig az egyébként ritka gyomorforgató ügy „kulcsmondatával” nem hajlandóak foglalkozni.

Én persze, pontosan tudom, hogy némelyek számára sokkalta kézenfekvőbbnek tűnik a balhét a Székhelyi József letiltásának az okait a maga keresetlen módján megfogalmazó cégvezetőre ráverni, semmint az eset valódi felelőseire, nevezetesen az Egert irányító Fidesz–KDNP-frakció két, városszerte igencsak ismert tagjára rámutatni, arra azonban nem árt figyelemmel lenni, hogy a jókora botránnyá dagadó sztori egyáltalán nem a testületi ülésen elhangzott „SZDSZ-es büdös zsidózással” indult, hanem azzal, hogy a választásokon kétharmados országgyűlési többséget szerző „forradalmi kormánypárt” helyi képviselői (nyersebben fogalmazva: „helyi kiskirályai) nem engedtek egy színészt annak politikai és/vagy származási hovatartozása miatt fellépni.

Ám még inkább szeretném az egész történet legfontosabb momentumára, jelesül a „most megtehetjük” kulcsmondatra az Önök becses figyelmét felhívni, hiszen ebben a két szóban nemcsak az egri események magyarázatát találhatjuk meg, de azt a vezérelvet is, ami a Fidesz politikai ellenfelekhez, a más nézeteken lévőkhöz való viszonyát, hatalomfelfogását jellemzi.

Nem, nem viccelek, ugyanis valóban az a meggyőződésem, hogy a „most megtehetjük”-ben minden, de minden benne van: a két-három vagy több ciklusra berendezkedni akaró kormánypárt bicskanyitogató arroganciája, a nemzeti együttműködésről papoló, a valóságban azonban mindenen és mindenkin átgázoló, hatalomittas fidesznyikek gátlástalansága, az „akinek semmije sincs, az annyit is ér” pöffeszkedő filozófiája, a színházak, egyéb kulturális intézmények és a közszolgálati média gusztustalan megszállása, a fülkeforradalmároknak valamely okból nem tetsző emberek és tárgyak eltávolítása, a Vezérhez hű pártkatonák kilenc évre való bebetonozása..., vagyis a Fidesz egész eddigi hatalomgyakorlása.

No, meg persze, a „most megtehetjük”-nek „köszönhető” az Alkotmánybíróság jogköreinek nagyon durva megnyirbálása, a fékek és ellensúlyok rendszerének felszámolása, a korábbi alaptörvényt felváltó pártalkotmány megalkotása, a Nemzetközi Valutaalap kiebrudalása, a rokkantak, hajléktalanok és más, a társadalom perifériáján élők megregulázása vagy éppen a magánnyugdíj-kasszákban lévő 3000 milliárd forint államosítása (értsd: „lenyúlása”).

Amiként aligha ilyen megkérdőjelezhető módon zajlik az állami földek (haveroknak való) bérbeadása, illetve a Simicska Lajos által tulajdonolt cégek kistafírozása, amennyiben Orbánt és társait nem a „most megtehetjük” mindent elsöprő érzése irányítja.

Amiként azon választópolgárokat is, akik úgy gondolják, az őket ért sérelmekért, megaláztatásokért a szavazófülkében vághatnak vissza.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

illusztrávió

Hogy a politikai elitből réges régen kiábrándult választópolgárok egyetértenek a miniszterelnök azon javaslatával, amely a pártok állami támogatásának a szüneteltetéséről szól, pontosan tudom, ám magam az elképzelést nemcsak átgondolatlannak és farizeusnak, de a politikai erők közötti demokratikus verseny feltételeit inkorrekt módon megváltoztató beavatkozásnak is tartom.

Amint azt az egyik országos portál hírül adta, Orbán Viktor miniszterelnök  a Fidesz országos választmányának ülésén arról az elgondolásról beszélt, miszerint jövőre, illetve 2014-ben, a palamenti választások esztendejében Magyarország enyhén szólva nehéz gazdasági helyzete miatt a pártoknak egyetlen fillér állami támogatás sem jutna.

Nos, nem kérdés, hogy mindez nagyon komoly érvágást jelentene az egyes politikai erők számára, lévén  azok bevételének oroszlánrészét, mintegy 80-90 százalékát – ahogyan az tudott – az állami „apanázs” adja.

És mivel utóbbi mértékét a választáson elért eredmények alapján számolják ki, az Orbán által javasolt elképzelés megvalósulása esetén elvben a legnagyobbat (a 2011-es számok alapján nagyjából egymilliárdot) a 2010-ben kétharmados győzelmet arató Fidesz  bukna.

Elvben, mondom, és nem véletlenül, hiszen joggal feltételezhetjük, hogy forradalmi kormánypárt állami megrendeléseken nagyokat „kaszáló” gazdasági holdudvara az elnyert megrendelések után igencsak tekintélyes pénzeket csurgat(na) vissza.

Aminek lehetőségét az LMP is megorrintotta, ugyanis Vágó Gábor, a párt parlamenti képviselője, egyben szóvivője az orbáni ötletről azt nyilatkozta, minthogy „az LMP a tiszta pártfinanszírozás híve” (ezért is írták alá a Transparency International által kidolgozott azon nyilatkozatot, ami a pártfinanszírozás átláthatóságát, elszámoltathatóságát szorgalmazza), így megdöbbentette őket a miniszterelnök javaslata „mert amíg az ellenzéki pártok elsősorban az állami támogatásból élnek, addig a Fidesz számíthat a gazdasági holdudvarára”.

Vágó mellesleg megengedett magának egy epés megjegyzést, mondván, amennyiben Orbán Viktornak  sikerül megvalósítania a tervét, úgy kis hazánk „nem köztársaság, hanem Közgép-társaság lesz, ahol a kormányközeli cégek támogatása határozza meg a választások kimenetelét”.

No, most, hogy a kormányfő populista ötlete kedvező fogadtatásra talál az emberek körében, egy másodpercig sem lehet vitás, elvégre ki ne értene egyet azzal a gondolattal, hogy a gazdasági válság terheit nyögő polgárok adóforintjai helyett két éven keresztül minden párt kizárólag a tagdíjakból és különféle adományokból tartsa fenn magát.

Függetlenül attól azonban, hogy a hazai politikai elitből réges régen kiábrándult polgárok egyértését borítékolom, jómagam a miniszterelnök által felvetett elképzelést egyfelől átgondolatlannak és végtelenül farizeusnak, másfelől tisztességtelennek, a pártok közötti demokratikus versengés eddigi feltételeit, játékszabályait inkorrekt módon megváltoztató beavatkozásnak tartom.

Így aztán az sem véletlen, hogy a Fidesz első emberének ellenzékben eszébe nem jutott ezzel a felháborító – és a politikai riválisok számára nagy valószínűséggel elfogadhatatlan – javaslattal előállni (megjegyzem, a Magyar Progresszív Intézet és a Political Capital szerint is egyértelműen a mindenkori ellenzék lenne a nagy vesztese az állami finanszírozás szüneteltetésének), ugyanis a választási kampányban elköltött százmilliókat csak a hatalmon lévőknek könnyű összelo.., összeszedni.

Ami meg Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő azon megjegyzét illeti, hogy „a részüket a gazdasági válságból a családok és a cégek mellett a pártok is vegyék ki”..., nos, ennél populistább, illetve demagógabb kijelentést elég nehéz lett volna összehozni, túl azon, hogy a Orbánék – a tőlük megszokott képmutatással – az ország sorsáért érzett felelősségre hivatkozva akarják a vetélytársaikat ellehetetleníteni, avagy ahogyan azt az egyik ellenzéki párt képviselője mondta: megfojtani.

Az is igaz viszont, hogy a Fidesz efféle megoldásain az ember már nemigen tud meglepődni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

facebook

Akinek tudatlanságától csak a gyűlölete nagyobb.
Bevezetőül annyit, hogy Önt méltatlannak találtam arra, hogy személyesen írjak levelet, de így talán elolvassa és rádöbben történelmi ismereteinek hiányára és gyáva, cselekedetének aljasságára, primitívségére és hiábavalóságára. 

Most cáfolhatatlan történelmi tényeket sorolok föl, amit minden épeszű, 8 általánost végzett magyar ismer, vagy ismernie kellene, ha az önhöz hasonló történelemhamisítók az utóbbi évtizedekben nem igyekeztek volna eltorzítani az emberek történelmi tudatát.

1. Horthy volt az, aki a 133 napos vörös rémuralom után rendet tett az országban. Hogy ennek során némi antiszemitizmus ütötte fel a fejét, az azzal magyarázható, hogy a vörös uralom népbiztosainak nagy többsége zsidó volt, élén a tömeggyilkos Számuelli Tiborral, és az emberek az un. 

Tanácsköztársaságot az orosz bolsevik emlőkön nevelkedett zsidók művének tekintették.2.  

A gyalázatos Trianoni „béke”diktátum, mely hazánk kétharmadát  és a magyar lakósság egy harmadát elrabolta, az országot gazdaságilag tönkretette és magyarok százezreinek kellett elmenekülnie, akik szükséglakásokban  és vasúti vagonokban húzták meg magukat. A Horthy rendszer 20 éve alatt, hazánk fölzárkózott Európához. 

A hatalmas infláció után a Pengő stabil valuta lett. A magyar ipar sok terméke világszínvonalra emelkedett. Mezőgazdaságunk az ország ellátása mellett számtalan országba exportálta termékeit. Közoktatásunk, egyetemeink példamutatóan kiépültek. 

A  „3 millió koldus” /?/ is jobban élt, mint napjaink megszámlálhatatlan létminimum alatt nyomorgó lakósa. 3. A Trianoni igazságtalan területcsonkítást igyekezett részben kiigazítani. Igaz, ez csak Hitler segítségével volt megvalósítható, de akkor Hitlerről még nem az a kép volt a köztudatban, amit az önhöz hasonló történelemhamisítók hintettek el az utóbbi 60 évben. 

A 30-as években Curchill „Hitler és kísérete” c. írásában a következőket írta:  „Újra európai nagyhatalommá tette Németországot. Nemcsak, hogy visszaszerezte országa hajdani pozícióját, hanem jelentős mértékben meg is változtatta az első világháború eredményeit.  Bárhogy is vélekedjünk ezekről az eredményekről, kétségtelen, hogy az emberiség legkiemelkedőbb eredményei közé tartoznak. / 82.  140. old. /                     

Lehet, hogy némelyeknek nem tetszik Hitler rendszere, de azért csodálják nagyszerű, hazafias tetteit…. 

Ha az én hazám vereséget szenvedne, remélem mi is találnánk ilyen nagyszerű vezért, aki újra lelket öntene belénk.  / 144. old. / 4.  

A Horthy rendszer alatt a zsidóságnak a gazdasági és a kulturális életben kiemelkedő szerepe volt. A háború alatt 1944. Márc. 19.ig Magyarország volt a zsidóság menedéke.  Ide menekültek a zsidók a környező országokból az üldözések elől.   

1944 nyarán, Horthy tiltotta le a zsidók deportálását. A budapesti zsidóság /250.000 ezer fő/ Horthynak és később Szálasinak köszönheti megmenekülését, mert az  Eichman kommandó örömmel hurcolta volna el az összegyűjtött zsidókat.5.  

A Nürnbergi Perben Horthyt csak tanúként hallgatták meg. Portugáliában, az emigrációban, főleg az általa megmentett zsidók támogatták.  

Aki a fentiek alapján Horthyt / hibái ellenére is / tömeggyilkosnak és háborús bűnösnek tartja, az tudatlan, eszelős gyűlölködő, ellentéteket szító provokátor, vagy feltűnési viszketekségben szenvedő nímand, aki így akar az érdeklődés középpontjába kerülni.
Szalay Róbert, történelemtanár

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bár nem lenne érdektelen tudni, hogy a Simicska Lajos által tulajdonolt Közgép Zrt.-nek miként sikerült tavaly a 750 milliárdos közbeszerzési piac ötödét (!) elvinni, a fideszes országgyűlési többség aligha hagyja majd a Jobbik által gründolt parlamenti vizsgálóbizottságot Orbán Viktor egykori kollégiumi szobatársának a zsebeiben kotorászni.

Könyves Kálmán: „A strigákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék”
Orbán Viktor: „Az oligarchákról pedig, mivel ilyenek nincsenek, semmiféle vizsgálat ne tartassék”

Úgy tűnik, az MSZP és az LMP politikusainak Fidesz iránti ellenszenve jóval nagyobb a Jobbiktól való idegenkedésüknél.

Magam legalábbis nem tudom mással magyarázni, hogy szocialista és LMP-s honatyáknak köszönhetően jött össze az a 78 aláírás, ami ahhoz kell, hogy mihamarébb létrejöhessen azon parlamenti vizsgálóbizottság, amelynek megalakítását Vona Gáborék kezdeményezték, s amely a kormánypárt mögött álló cégbirodalom állami megrendeléseinek a jogszerűségét veszi górcső alá.

(A köznyelvben csak „oligarcha-bizottságként” emlegetett testület neve különben így hangzik: a „Simicska Lajos és Nyerges Zsolt körüli, illetve a Fidesz-kormány mögött álló gazdasági cégbirodalom állami megrendeléseinek jogszerűségét átvilágító országgyűlési vizsgálóbizottság”.)

Nos, úgy hiszem, az ellenzéki pártok ügybuzgalma teljesen érthető, ugyanis az elmúlt időszak történései nagyon-nagyon sokak számára megmutatták, hogy a „forradalmi kabinet” amúgy mindent elhárító vezetőjét leginkább azzal lehet zavarba hozni, ha az ember az enyhén szólva is zavaros földbérletügyeket, no, meg persze, a Fidesz, pontosabban Orbán Viktor „házi oligarcháinak” a dolgait kezdi el firtatni.

És hogy mindez valóban így van, azt az LMP-s Karácsony Gergely és Orbán Viktor között minapi parlamenti polémiai bizonyította (Karácsony azt kérdezte Orbántól, vajon kormánya miért a Fidesz-közeli oligarchákat, valamint azok vállalkozásait támogatja), ahol a miniszterelnök kényszerült elég kínos magyarázkodásra.

Azt a marhaságot ugyanis, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerében oligarchákat nem, kizárólag nagytőkéseket találni, legfeljebb pár, lobotómián átesett polgártársunkkel lehet elhitetni.

Nem véletlen hát, hogy a Fidesz parlamenti frakciója nem is volt hajlandó az „oligarcha-bizottság” felállítását támogatni.

A kormánypárti képviselőcspoport a vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló közleményében azt írta, sem a T. Háznak, sem a különféle bizottságoknak nem lehet célja a gazdaság bizonyos szereplői ellen hajtóvadászatot vagy lejárató akciókat indítani, ezért a Fidesz a vállalkozásokat az elkövetkező időszakban is meg fogja védeni.

Amely vélekedés önmagában egyáltalán nem lenne izgalmas, ha a T. Házban a kormánypárti többség – 78 aláírás ide vagy oda – nem tudná a Vonáék által javasolt vizsgálóbizottság életre hívását játszi könnyedséggel megakadályozni. Ehhez ugyanis semmi mást sem kell tenni, mint a testületről szóló voksoláskor nemmel szavazni.

És ha Török Gábor politológus véleményét veszem figyelembe, amely szerint a politikai racionalitás mindenképp azt diktálná, hogy Orbán Viktorék ezt a bizottságot ne hagyják létrehozni..., nos, úgy a Fidesz alighanem így is fog cselekedni.

Pedig hát, nem lenne érdektelen tudni, hogy a Simicska Lajos által tulajdonolt Közgép Zrt.-nek, valamint a közreműködésével pályázó konzorciumoknak miként is sikerült az elmúlt esztendőben a mintegy 750 milliárdos honi közbeszerzési piac ötödét (!), vagyis 150 milliárdot elvinni, amely arányt egészen elképesztőnek lehet nevezni.

Nem lenne érdektelen tudni, mondtam, ám hiú reményt tényleg fölösleges táplálni, ha ugyanis a Török Gábor említette politikai logika működik, a vizsgálóbizottsági kezek soha az életben nem fognak Orbán Viktor volt kollégiumi szobatársának a zsebeiben matatni.

Ami teljesen érthető, hiszen egy becsületes nagytőkést – szemben a rút oligarchákkal – nem szabad vegzálni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A hatalmak egymás megfigyelését nem tegnap kezdték, és nem is holnap fogják abbahagyni. Az USA épp most alapozza meg jövőbeli kémkedésének fellegvárát egy gigantikus méretű kémközpont létrehozásával. 

Azonban ahogy egyre több példa mutatja, a titkosszolgálatok hiába figyelnek meg minden számukra gyanús elemet, sokszor bekövetkezik az, amitől tartanak.

Mi lehet ennek az impotenciának az oka?

Egyszerűen kései reakciókról vagy netán többről van szó?

A kémkedő jövőt vetjük össze az előre látott múlttal.

Kezdjük az elején! Az internet elterjedése az információk nyitottabbá válásával is járt.

E területen nincsenek országhatárok, földrészek, nyelvi különbségek vagy bármi más egyéb.

Mindennél könnyebb megfelelő tudású hackereken keresztül olyan információkhoz jutni akár más országok titkos anyagaiból is, amik korábban csak egy jó véres háború és megszállás után derültek ki, vagy esetleg az életüket kockáztató beépített kémeknek sikerült megtudniuk valamit.

Az USA jelenleg az Utah állambéli Bluffdale-ben építi ki minden idők legnagyobb kémközpontját.

Hatalmas kémközpontot épít Amerika

Természetesen fősodratban az internet áll, magyarul egy hackertanyát csinálnak a semmi közepén Utahi Adatközpont (Utah Data Center) néven. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) nem aprózza el a beruházást, már a központ méretei is sokatmondóak: 92 900 négyzetméteren épül meg 2 milliárd dollárból a mindent látó épület.

Nyilvánosságra került információk szerint kész erődítményre számíthatunk komoly fegyveres őrséggel ellátva. Csak a beléptetőrendszerre és más biztonsági intézkedésekre több tízmillió dollárt költenek, márpedig ott nem igazán a 4-es metró szellemiségében építkeznek, tehát az eredmény előre borítékolhatóan számottevő lesz.

A 2013 szeptemberében beinduló szervről olyan információkat árultak el az amerikaiak, melyek persze propagandajelleggel sejtetik, hogy milyen komoly méretű dolgokról van szó.

Állítólag csak a számítógépek hűtésére szánt berendezések 60 ezer tonnát nyomnak, a szerverpark pedig önmagában 2300 négyzetméteren fog elterülni. A tervezetten 65 megawatt átlagfogyasztású adatközpont vízellátását – mivel a semmi közepére építkeznek – saját fúrt kutakkal és feldolgozóüzemmel látják el.

Tehát lesz ott minden, ami csak kell, de ez nem minden.

Alapvetően több szerv küldi be az információit a utahi központba, azonban nem ők állnak a tápláléklánc csúcsán. A kiszűrt információk a nemzetbiztonságiak főhadiszállására mennek, ami Fort Meade-ben, Maryland államban található. Itt elemzők értékelik a megkapott információkat, majd szükség esetén ők továbbítják aggályaikat a Fehér Háznak, a Pentagonnak és a CIA-nak.

Mindent látnak

Egy, a Wired nevű amerikai technológiai folyóiratnak nyilatkozó hírszerző tiszt elárulta, hogy a központ nem csupán legálisan hozzáférhető adatokkal fog dolgozni. Na persze ebben semmi meglepő nincs, de jó tudni, hogy még titkolni sem akarják az új központ kémkedési céljait.

Tervük, hogy minden olyan információhoz hozzáférjenek, ami valamilyen módon érdekli őket.

Legyen szó telefonos beszélgetésekről, e-mailezésekről vagy bármi másról, a kémközpont figyelni fog.

Már korábban is voltak olyanok, akik otthagyták a nemzetbiztonsági ügynökséget, mert elegük lett az erkölcstelen lehallgatásokból. 2001. szeptember 11. után ugyanis a szabályokat félrerúgva fűnek-fának lehallgatták a telefonbeszélgetéseit, elolvasták levelezéseit. Utahba futnak majd be egyébként annak a négy műholdnak az adatai is, melynek nincs más dolguk, mint telefonbeszélgetéseket rögzíteni és szűrni.

Az egyre jobban elfajuló helyzet előrevetíti, hogy az országok közötti hadi kémkedés új korszakát éli. Belső katonai és államigazgatási információk is hozzáférhetők az interneten, ha a megfelelő helyen keresi a megfelelő szakember.

A hidegháború szele láthatóan egyre erősebbé válik a nagyhatalmak készülődésével.

Amíg nálunk a TEK és a Rendőrség éppen Brad Pitt forgatási kellékei között kotorászik – már ha épp nem Nagy-Magyarország-matricákat kapargatnak le civilben az utcákon parkoló autók hátuljáról –, addig a nagyvilág bizony mordul párat, mi pedig ugyanúgy útban leszünk itt, a Kárpát-medencében, mint eddig.

Titkosszolgálati éberség: most tudják vagy nem?

Térjünk át egy érdekesebb lehetőségre, már ami ezeket a kémszerveket illeti. Több esetben derült ki valamilyen bűncselekmény után, hogy a titkosszolgálatok már jó ideje figyelték az elkövetőket. Ilyen volt szeptember 11., a még friss toulouse-i merénylet, de a hazai „cigánygyilkosságok” esetében is utólag magyarázkodott az NBH. Kérdés, ha a megfigyelők tisztában vannak a veszélyekkel, miért nem cselekszenek? A megfigyelés annyira szelektív, hogy a Korán olvasását jegyzik, de egy hónapokig, évekig tervezgetett cselekményt nem tudnak megakadályozni?

Vagy lehet, hogy nem minden esetben érdeke egy államnak megakadályozni az őt vagy az oltalma alá tartozókat ért támadásokat? 9/11 kapcsán rengeteg olyan vélemény és tanulmány készült, ami önmerényletre utal, és valljuk be, itthon az ún. cigánygyilkosságok is politikai fegyverként élnek.

Kulcsszó, amit felhozva a politikailag korrekt beszélőben el kéne akadnia a levegőnek, és sajnálkoznia kellene minden racionalitást kizárva magából. A „szélsőjobb veszélyének” bizonygatására használt eset, hiába semmi köze semmilyen szélsőjobboldali eszméhez, jól mutatja, hogy gyakorlatilag hasznos volt a hatalomnak az a tragikus eset.

Így már van mit lengetni, amikor az egyébként folyamatosan magyarokat gyilkoló cigány kisebbséget akarják a jogos kritikáktól védeni.

A toulouse-i merénylet során az algériai származású al-Kaidás Mohammed Merah egy zsidó iskola előtt kezdett lövöldözni. Lelőtt 3 gyermeket és egy tanárt, illetve korábban, még Montau-ban 3 katonát.

A lövöldöző elbarikádozta magát otthonában, majd másfél napnyi kínlódás után a kommandósok leterítették. Az eset kapcsán ismételten jelentkeztek a titkosszolgálatok, hogy igen, igen, ők már figyelték őt korábban is. A francia hírszerzés (DCRI) állítólag nem vette elég komolyan Merahot, mert szerintük különbözött a jellegzetes terroristagyanús emberektől. Az amerikaiaktól egy neve elhallgatását kérő tisztségviselő közölte, hogy a gyilkos rajta volt az amerikai „feketelistán”. Ez azt jelenti, hogy olyan terroristagyanús személynek minősült, aki nem utazhat repülővel az Egyesült Államok területére.

A franciák ennek ellenére sem foglalkoztak a dologgal, és ez lett az eredménye. Egy ilyen eset kapcsán embertelenség volna közvetlenül a zsidóság bűneivel válaszolni, még ha ők ugyanúgy gyermekeket gyilkolnak is mondjuk Palesztinában vagy Líbiában. Azonban muszáj tovább tekintenünk. Kétségtelen ez esetben is, hogy a cionista nyugati és tengerentúli politikai irányítás, illetve média jó lapokat kapott a kártyapartin ezzel a történettel.

A második világháború után a világ irányításának alappilléreit helyezték a zsidóság sajnáltatására, ehhez pedig, még ha szomorú is, jól jönnek az ilyen esetek. Egyébként is kihasználnak minden lehetőséget arra, hogy az antiszemitizmus vádját dobják mindenkire, így pedig még egy esetet elő tudnak majd kapni.

Felmerül tehát a gyanú, hogy nem minden esetben törekednek az elhárításra az erre szakosodott szervek.

Ne legyen igaz, de nem szabad elvetni ennek a lehetőségét sem. Látott már a világ nagyobb húsdarálást is, mely politikai érdekekből történt, mint néhány lövöldözést, esetleg pár épület összeomlását.


Harmati András

Megjelent a Bar!kád hetilap 2012. április 5-i számában.

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az együttműködési megállapodás megköttetett a brit vállalkozó és az állami tulajdonban lévő kórház között. Nem mindennapi sikertörténet tanúi lehettünk a minap a Parádfürdői Kórházban. Egy angol úriemberrel beszélgettünk, aki hihetetlen hálával mesélt gyógyulása történetéről. 

A gondtalan, sikeres vállalkozó egy spanyolországi üdülésen lett rosszul. Stroke-ot állapítottak meg nála az orvosok, aminek következtében részlegesen lebénult.

Egyik napról a másikra szembesült azzal, hogy se járni, se beszélni nem tud.

A jól szituált üzletember mindennel megpróbálkozott, ami gyógyulását jelentette volna, ám tartós javulást a legodaadóbb specialisták sem tudtak garantálni. Parádfürdőre egy ismerős tanácsára jutott el, és láss csodát! Öt hét intenzív terápiás kezelés után visszakapta önállóságát, vitalitását, életörömét.

A középkorú Bob Dalton megtapasztalta életében nemcsak az anyagi javak nyújtotta biztonságot és lehetőségeket, hanem a betegség általi teljes kiszolgáltatottságot is.

Az a fajta ember, aki időben ráébredt: a felfedezett kincset, az igazi gyógyulást jelentő szakértelmet más sorstársaival is meg kell osztania. Hogy üzletemberként azt is pontosan tudta, mi módon teheti meg ezt a leghatékonyabban, kivételes szerencse.

Az együttműködési megállapodás a napokban megköttetett a brit vállalkozó és az állami tulajdonban lévő kórház között. Mindenki optimista.

A hazai gyógyítók azért, mert bíznak abban, hogy a valaha nemzetközi hírnévnek örvendő intézmény egyszer újra az őt megillető helyre kerül, az angol beteg pedig azért, mert hiszi, hogy személyes tragédiája gyümölcsöző vállalkozást eredményezhet. Sok sikert a szerződő feleknek!

VÉLEMÉNY    forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Matolcsy György önbizalomtól duzzadó kijelentéseit többek között azért sem kell komolyan venni, mivel a nemzetgazdasági miniszter eddig az ég világon semmit sem bizonyított, és mert az Orbán-kormány unortodox gazdaságpolitikáját kapkodás, kiszámíthatatlan ötletelés, ellentmondásos intézkedések sokasága jellemzi. 

Bevallom őszintén, engem már régen nem az lep meg, hogy az elfeledett Magyar Növekedési Tervben kis hazánkat „az új gazdasági selyemút keleti kapujának”, „az új borostyánút egyik állomásának”, no, és persze Európa majdani „gazdasági és térszerkezeti fordítókorongjának” nevező Matolcsy György milyen irtózatos marhaságokat bír mondani, hanem hogy az itt-ott elejtett, döbbenetes blődségeket álmából felkeltve is játszi könnyedséggel képes überelni.

Mint történt az egy minapi lipóti fórumon is (figyelem, nem az elmegyógyintézetnek 2007-ig helyet adó Lipótmezőről van szó, jóllehet Orbán „jobb kezének” a gondolatai után akár ezt is lehetne feltételezni) –, ahol a nemzetgazdasági miniszter nem csupán arról beszélt, hogy a jelen pillanatban 56 százalékos foglalkoztatottsági mutatónkat „a 75 százalékos angolszász-amerikai szintre” kell felemelni, illetve, hogy a Magyarországot elhagyó fiatalokat vissza fogják hívni, de arról is, miszerint „nagyon közel állunk ahhoz, hogy jövőre egy, ma senki által nem elgondolt növekedési ütemet érjünk el”, továbbá, hogy az Orbán-kormány munkájához köthető (unortodox) gazdaságpolitikának köszönhetően a magyar államháztartást nemhogy a következő évekre, de még a következő évtizedekre is sikerült konszolidálni.

Nos, bár fideszes politikusok elmondásából pontosan tudjuk, hogy Orbán Viktor Matolcsyban kiváltképp annak határtalan optimizmusát szereti, jómagam azt gondolom, az indokolt derűlátást és az ostobaságból és/vagy végzetes hozzá nem értésből fakadó nagyotmondást, hősködést – ami a Matolcsy-féle megszólalások egyik állandó eleme – meglehetősen súlyos hiba összekeverni.

 És hogy miért, azt minden másnál jobban mutatja az a WikiLeaks-távirat, amely arról szólt, hogy Matolcsy 2009 novemberében – immáron a Fidesz majdani választási győzelmének biztos tudatában – azt állította hazánkban szolgálatot teljesítő diplomatáknak, hogy csupán a bürokrácia leépítésével nem kevesebb, mint 7 százalékos (!!!) gazdasági növekedést lehet elérni; 2010 szeptemberében pedig – akkor már a nemzetgazdasági minisztérium vezetőjeként – a közrádió „180 perc” című műsorában arról beszélt, hogy idehaza „már 2013-ra elérhető a 7 százalékos gazdasági növekedés”.

Ami meg a lipóti, a „ma senki által nem elgondolt növekedési ütem”-ről, illetve az elkövetkező évtizedekre is konszolidált magyar államháztartásról szóló Matolcsy-elmélkedéseket illeti..., nos, ezeknél hajmeresztőbb butaságokat akarva se lehetett volna összehordani.

Pillanatnyilag ugyanis ott tartunk – a „pillanatnyilag” kifejezésen az elmúlt két év unortodox őrületét értem –, hogy az Orbán-kormány „gazdaságpolitikáját” kapkodás, kiszámíthatatlan ötletelés, ellentmondásos intézkedések sokasága jellemzi.

Ami számomra egyértelműen arra utal, hogy Orbánék nem évtizedekre vagy évekre, de még csak hónapokra, sőt, hetekre sem képesek előre látni. Többek között ezért is van az, hogy a kabinet egy seregnyi területen – lásd az év közben napirendre került adóügyeket – kénytelen folyamatosan improvizálni.

Na, egyszóval jómagam azt gondolom, a Matolcsy-féle, önbizalomtól duzzadó kijelentésektől nem különösebben kell hasra esni...

Egyrészt azért, mert a a miniszter ezidáig nem bizonyított, másrészt, mert az optimizmusát sem indokolja a világon semmi.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nyilatkozatban tiltakozik a Magyartanárok Egyesülete nevű izé Wass Albert, Nyírő József és Szabó Dezső Nemzeti Alaptantervbe kerülése ellen.

Szerintük ugyanis ezen alkotók mögött „nincs konszenzus”, és erdélyiségükön kívül „csak műveikben is erőteljesen megnyilvánuló antiszemitizmusuk kapcsolja össze.”

No, most én nem tudom, miféle konszenzust tudhat magáénak e derék szervezet, hogy ők maguk akarják megszabni, ki mögött van, és ki mögött nincs. Illetve tudom, tudjuk, nagyon jól.

Azt a velejéig rothadt, évtizedek óta sulykolt „közmegegyezést”, amelynek jegyében komolyan vehető magyar író csak és kizárólag nyugatos, progresszív, baloldali, de minimum liberális lehet.

Ez a „konszenzus” van most hál’Istennek felbomlóban, s hatvan-hetven éve a nemzeti emlékezetből kitaszított, agyonhallgatott, „reakciós”, „maradi”, „provinciális”, „árvalányhajas magyarkodó”, és ki tudja még hány ostoba bélyeggel ellátott alkotókat lassan kezdjük újra felfedezni. S ez bizony sokaknak szúrja a szemét.

Radikálisok csak a periférián!

Az egyesület közleménye szerint Wass Albertnek „népszerű lektűríróként” legfeljebb az „irodalom határterületein” lenne helye.

Hogy ez a mondat mekkora baromság, az minden ember számára világos, aki akár csak egyetlen novellát is olvasott a zseniális czegei gróftól.

Érvek sorát lehetne felhozni művészi jelentősége mellett- csak, hogy teljesen felesleges. A bicskanyitogatóan pökhendi álintellektuális stílusban előadott fanyalgás mögött ugyanis elsősorban a nagyon is földhözragadt félelem áll.

Wass – és a vele együtt lesajnált Nyírő, és Szabó is – ugyanis azon felül, hogy irodalmi értéket alkottak, mindenekelőtt, és bevallottan arról írtak: kik vagyunk mi magyarok, mi a küldetésünk a világban, és hogyan kerülhetünk ehhez közelebb? És pontosan ez az, amitől az elmúlt évtizedek agymosó gépezetének szorgos mérnökei a legjobban be vannak rezelve.

És minél jobban paráznak, annál többet hibáznak, annál többször buktatják le akaratlanul is magukat. Mint például ebben a mai okádmányukban, amelyben végső, és legsúlyosabb érvként azt hozzák fel, hogy „Szabó Dezső, Nyirő József és Wass Albert nem nemzeti konzervatívok, hanem nemzeti radikálisok”.

Bizony, az a bizonyos szeg itt bújik ki a zsákból. Hogy az eleve szakadtas szakmai érvek rongyaiba csomagolt nyafogás mögött bizony kőkemény aktuálpolitikai érdekek húzódnak meg. Konkrétan: a Magyartanárok Egyesülete valójában ma is bármikor bevetésre kész, öreg bolsi kultúrpartizánok kommandója, amely a mára valóban megkerülhetetlen tényezővé izmosodott nemzeti radikalizmusra akart leadni néhány lövést.

Nyilasnak látszó...

S, ha egyszer a balliberális katyusák felzúgnak, akkor fegyelmezetten tüzet nyit a többi üteg is.

Az Index Nyírő József küszöbön álló újratemetése kapcsán érzi úgy, hogy feltétlenül el kell mondania: az író „nyilasnak látszik”. Hát, én most csak azért se kezdem bizonygatni, hogy a székely írófejedelem mennyire nem volt nyilas (egyébként nagyon nem volt az). Mert, ha nyilas volt, akkor mi van?

Akkor nem lábad könnybe a szemünk a Kopjafákat olvasva? Akkor nem szorul össze a szívünk az Én népem székely tanárjának sorsán? Akkor nem kacsintunk össze az elpusztíthatatlan tréfás kedvel megáldott Uz Bencével? Vagy tán József Attila vörös pártagkönyve miatt nem kapar a torkunk, ha a Mamát olvassuk, és „magyarként számkivetve” nem riad fel a lelkünk vele együtt?

Az indexes Szily László cikke úgy ostoba, és ízléstelen, ahogy van. De legyünk belátók: ezért nem csak ő a felelős.

Mert ez a képernyőre vetett mocskolódás talán sosem született volna meg, ha őt is – mint sok-sokezer sorstársát szerte e hazában – nem olyan magyartanárok tanították volna, mint, akik „az antiszemita írók” miatt rinyálnak. És pontosan ezért most a nagy gajdolás: mert, félnek, mostantól majd nem tudják futószalagon gyártani a kis Szily Lászlókat, akik fölényes mosollyal köpik le a saját népük múltját.

Rettegnek a hazatérő Nyírőtől, a marosvécsei kő alól üzenő Wass Alberttől, a holtában is velük perlekedő Szabó Dezsőtől. Tudják jól: ebben a nemzetben vagy e szellemóriásoknak van helye, vagy nekik.

Minket pedig gyűlölnek, mert mi a választ is tudjuk…


Balogh Gábor

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Hamarosan el fog jönni az idő, amikor a bal- és jobbliberális „véleményformáló értelmiségieknek” felelniük kell magyarellenességükért.

Várható volt, hogy a Himnusz után előbb-utóbb a Székely himnusz gyalázása is sorra kerül. Dopemanbazmegolása után a Népszabadság Online érezte feladatának, hogy beletörölje a lábát a bel- és külhoni magyarok önérzetébe. 


Ha a Rasszizmus szívás c. kisfilmekről azt mondtuk, oktatóvideó kezdő rasszistáknak, akkor a nol.hu mostani alkotása eséllyel pályázhat az oktatóvideó kezdő antiszemitáknak díjért. A 15 perces összeállítást bátran ajánljuk azoknak, akik kávé nélkül szeretnék növelni alacsony vérnyomásukat, akik viszont szeretnék megkímélni magukat negyedórányi álobjektív-álértelmiségi magyarellenességtől, azoknak íme egy rövid összefoglaló.

A balliberális oldal „mértékadó” portálján „véleményformáló” értelmiségiek magyarázzák el a baltaarcú magyarnak, hogy miért is gáz a Székely himnuszt énekelni, pláne az Ország Házában. Kiderül többek között, hogy Mihalik Kálmán és Csanády György szerzeménye közönséges, gyönge rímei vannak, sőt, nem is rímel, az egész metaforarendszere zűrös, egy középszerű műdal, amely tulajdonképpen „ugyanúgy nyúlik, mint a Gyere, Bodri kutyám”. 


A megszólaltatott írókat és irodalomkritikusokat zavarba ejti, hogy van még olyan emberi lény Magyarországon, akinek a Székely himnusz sokat jelent, szerintük „szuper dolog” Európában kis országban lakni. Azt sem értik, hogy miért hasonlítják a székelyeket sziklához, és az hogy tud porlani, amikor a víznek a kővel szemben nincs porlasztó hatása.

A videó vége már inkább mókás, mint dühítő, főleg amikor a riporter egy budapesti jogászt kérdez arról, hogyan érezhetnek az erdélyi magyar fiatalok a Székely himnusz kapcsán. Ceglédi Zoltántól meg is kapjuk a választ, szerinte egy 21. századi kolozsvári magyar fiatalnak nem „árvalányhajas nézetek” kellenek, hanem számítógép, wifi meg nyelvtudás. Ceglédi Zoltánnak ezt jelenti a magyarság: wifi meg számítógép. 


Gratulálok. Szintén az ő szájából hangzik el az a mondat, hogy a Székely himnusz csak a Budapesten élő, 60 év feletti, „konzervativizmust tippelgető” emberek számára szimbólum.

Azoknak, akikben zsigeri idegenkedés, félelem, netán gyűlölet van Trianon és az elszakított magyarság sorsának felemlegetése kapcsán, nehéz elmagyarázni, miért is jelent sok magyar ember számára érzelmi feltöltődést a Székely himnusz eléneklése, én mégis teszek egy próbát. 


Nagyon egyszerű oka van annak, hogy miért nem lehet Trianont meghaladni. Azért, kedves balliberális barátaim, mert a mai napon, 2012. május 16-án minden negyedik magyar csecsemő Magyarország területén kívül született meg. Ezért.

És azért, mert ők ugyanúgy magyarok, mint mi itt, a csonkahonban, se nem többek, se nem kevesebbek. Trianon velünk él, amikor Felvidéken 100 éves tanító nénit hurcolhatnak meg magyarsága miatt, amikor az EU-tag Románia röhögve kijelentheti, hogy a székelyek nem hogy területi, de kulturális autonómiát sem fognak kapni soha, amikor a mai napig kint viríthat Kolozsvár főterén a Mátyás királyt románnak nevező emléktábla. (Ez utóbbi a magyar állam anyagi támogatásából is.)

Ezek nem árvalányhajas, két világháború közötti időkbe révedő, történelmileg meghaladott búsongások, hanem húsbavágó, ízig-vérig 21. századi problémák, amelyek Trianon nélkül értelmezhetetlenek és kezelhetetlenek.

A hazai és nemzetközi sajtó általában rendkívül érzékeny, ha bizonyos etnikumot akár nyílt, akár burkolt formában sérelem ér. Ez az óvó figyelem általában csak a többségi nemzetrészre nem vonatkozik. 


Egy kellően alattomosan becsomagolt, értelmiségi ködfűrészelésekkel és fintorgásokkal teletűzdelt magyarellenes retorika „vitaképes”, „véleményformáló”.

A videóban megnyilatkozó balliberális entellektüelek azonban jobban teszik, ha megbarátkoznak a gondolattal, hogy a Székely himnuszt nem lehet sem betiltani, sem büntetlenül pocskondiázni. 


Elmúltak már azok a szép (kádári) napok, amikor bármilyen rendszerkritikus véleményt egyből be lehetett zúzatni, és véget ért a 90-es évek internet nélküli korszaka, amikor a médiapiac felosztásával és a frekvenciák lezsírozásával el lehetett dönteni, kinek szabad megszólalnia, és kinek nem. 


És hamarosan el fog jönni az az idő is, amikor a bal- és jobbliberális „véleményformáló értelmiségieknek” is ugyanúgy felelniük kell magyarellenességükért, mint most a kisebbségellenes megnyilvánulásaik miatt pellengérre állítottaknak.



De ha már a Székely himnusz 1921-es, eredeti verziója túl archaikus és idejétmúlt ajrópereknek, álljon itt egy rövidke idézet annak 21. századi, „bővített verziójából”:

„Kigyúlt a mennybolt, zeng a hadak útja,Csaba királyfi gyűjti táborát”

Bencsik János


forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A Jobbik számára tragikomikus az, ahogyan Gyurcsány Ferenc a szakdolgozata nyomán csupán folyamatosan kever-kavar, miközben képtelen tisztázni magát a plágiumgyanú ügyében – jelentette ki ma délután Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője.

Hozzátette, tragikus az is, hogy az egykori miniszterelnök tegnap nőimitátorán keresztül próbált meg magyarázkodni és fenyegetőzni.

A politikus rámutatott, hogy Gyurcsány valószínűleg még sohasem hallott a francia közlekedési miniszterekről, akik azonnal lemondanak, ha a TGV (Train á Grande Vitesse – a francia gyorsvasút- a szerk.) három percet késik.

Pörzse arra is emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc valószínűleg sohasem hallott Schmitt Pálról, aki végül a közvélemény nyomására lemondott, vagy éppen a román oktatási miniszterről, aki szintén azért távozott posztjáról, mert a szakdolgozatában idegen munkákban fellelhető mondatokat fedeztek fel.

Sok mindent elárul az is, hogy a Demokratikus Koalíció politikusai már gyakorlatilag az egész magyar sajtót megfenyegették, hogy kiperlik őket a vagyonukból. Sőt, Gyurcsány e tekintetben (is) mindig valami nagyot mond – szögezte le a radikális honatya és felhívta a figyelmet, hogy Gyurcsány Ferenc mondja nyugodtan mindenről, ami ismeretlen szerzőktől származik, hogy azt ő szerezte, vagy készítette.

Ilyen például a spanyol himnusz, vagy a híres erdélyi Szent László freskók – emlékeztetett a képviselő.

Gyurcsány Ferenc tehát egy erkölcsi hulla, s amit most csinál, az a saját erkölcsi hullájának a gyalázása – jelentette ki Pörzse Sándor.

Cs.G.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Orbán Viktornak a Magyar Rádióban elhangzott azon kijelentését, amely szerint „év közben csak súlyos kényszerhelyzetben szabad az adókat módosítani”, úgy tíz napig lehetett komolyan venni, amikor is az ország kénytelen volt a Matolcsy Györgyék által összedobott Széll Kálmán Terv 2.0-ás változatával szembesülni. 


Noha már az a kormányfői mondás is, miszerint „ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek”, jelentősen árnyalta Orbán Viktor azon kijelentését, hogy ő a magyar embereknek még az életben nem hazudott, az elmúlt hetek-hónapok folyamán ezer és egyszer bebizonyosodott, hogy a miniszterelnök szavai és cselekedetei több fényévnyi távolságra vannak egymástól.

És hogy mindez nem költői (újságírói) túlzás, azt a „forradalmi kormány” által bevezetendő új adókkal kapcsolatos orbáni kommunikáció fényesen igazolta.

Ami ugye, kezdődött egy április közepén a közrádióban elhangzott miniszterelnöki interjúval, amelyben Orbán azzal próbálta az új és új sarcok miatt aggódókat megnyugtani, hogy kijelentette: „év közben csak súlyos kényszerhelyzetben szabad az adókat módosítani”, kis hazánk esetében azonban – tette hozzá – ilyesmitől ez idő szerint egyáltalán nem kell tartani.

Amely kijelentést nagyjából tíz napig lehetett komolyan venni, amikor is kénytelenek voltunk a Matolcsy Györgyék által összedobott Széll Kálmán Terv 2.0-ás változatával szembesülni.

Az 500 oldalas programban ugyanis nem csupán arról lehetett olvasni, hogy a kabinet az úgynevezett válságadók 2013-as kivezetése, illetve a pénzintézetekre kirótt adó felére csökkentése miatti bevételkiesést a lakossági terhek növelésével akarja pótolni, de arról is, hogy az újabb fizetni valók közül a távközlési forgalmi adót (közkeletűbb nevén: a telefonadót) már az idén szeretnék bevezetni.

Azoknak pedig, akik még ezek után sem kaptak tiszta képet a forradalmi élcsapat szavahihetőségéről, idézném a pár nappal ezelőtti Orbán Viktort, aki szerint „az európai gazdaság olyan felfordult helyzetben van, hogy egy kormány sem mondhat le az évközi módosítás lehetőségéről”.

 No, már most, hogy miniszterelnökünk „csak” lányos zavarában beszélt-e összevissza, vagy előre megfontolt szándékkal, tudatosan hazudott, meg nem mondhatom (hogy őszinte legyek egyiket is, másikat is megérteném, elvégre tényleg nem lehet könnyű a minden államolgárt egyaránt sújtó új sarcokat bejelenteni, amikor az Orbán-kormány korábbi kommunikációja arra az alapvetésre épült, hogy „a megszorítások ideje lejárt”), ám azt a nevetséges, ugyanakkor bosszantó handabandázást, amit adóügyben (is) produkált, enyhén szólva elképesztőnek tartom.

És itt természetesen nem csupán arról van szó, hogy a magyar gazdaság helyzete néhány nap alatt aligha romolhatott, de arról is, hogy miközben a Fidesz első emberének az év közbeni adók kivetésének a szükségességét cáfoló közrádiós interjúja elhangzott, aközben a Matolcsy György által irányított Nemzetgazdasági Minisztérium már javában az idén mintegy 30 milliárdot hozó telefonadót is magába foglaló második Széll Kálmán Terven dolgozott.

(Megjegyzem, noha arról lehetett hallani, hogy e bevétellel csak augusztustól számolnak, a kormány pár napja a júliusi indulásról döntött.)

Értem én persze, hogy a polgároknak ellenzékben ha nem is tejjel-mézzel folyó Kánaánt, de fűt-fát ígérő Orbánék az Európai Unió által elvárt hiánycél elérése, nem különben a hazánk ellen folyó kötelességszegési eljárás megszüntetése érdekében kénytelenek újabb és újabb megszorításokhoz nyúlni, azt ellenben fel nem foghatom, minek kell ehhez az embereket hülyének nézni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Sokszor hallani rosszallóan és csalódottan az idősek szájából azt a mondatot, hogy „ezek a mai fiatalok…”. Azon sokat lehetne vitatkozni, hogy mikor jogosak ezek a szemrehányások, mikor csupán a generációs különbségekből, esetleg csak a két kor eltéréséből adódó igazságtalan megjegyzések ezek. 

Ettől függetlenül azt tényként le kell szögeznünk, hogy önmagában egy fiatalt hibássá tenni a magaviseletéért nem szabad.

Nem szabad, hisz ma egy fiatal minden korábbi időnél nagyobb mértékben van kitéve a családtól különálló szocializációs folyamatoknak. Régen alapvetően a család és az iskola volt a két fő szocializációs terepe egy fiatalnak.

Ezzel szemben ma sajnos háttérbe szorult a család, emellett az oktatás 40 év szocializmusa, majd 20 év liberális ámokfutása után a régi időkkel össze nem hasonlítható, szinte semmilyen nevelést nem nyújt egy fiatalnak. Mi befolyásolja ma ezek helyett egy gyermek fejlődését? Leginkább két fő tudatformáló eszközt lehet kiemelni: ez a média és az internet.

Ennek a változásnak a hatásával foglalkozik a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinet cikksorozatának mai része.

A családdal való viszony lazulását sok tapasztalati példával lehetne alátámasztani, ezek felsorolása helyett én csak egy megdöbbentő felmérés eredményével szeretném e szomorú jelenséget szemléltetni.

Egy nemrégi készült kutatás alapján egy szülő átlagosan napi 7 percet beszélget gyerekével a kötelező kérdések feltevésén kívül (mi volt ma a suliban?, kész a leckéd? stb.) Ennyi jut tehát a nevelésre.

Ez az adat egyszerre megdöbbentő és kiábrándító. Főképp akkor, ha hozzávesszük, hogy ezzel szemben átlagosan 160 percnyi internetezés és 187 percnyi tévézés jut egy fiatalra. Ismerve a média agymosását és a sajnos fiatalok körében népszerű műsorok alacsony kulturális színvonalát, rögtön érezzük, hogy milyen veszélyeknek van ma kitéve egy gyerek.

Ha pedig már a veszélyeknél tartunk, akkor az egyre inkább teret hódító internetről itt hosszasabban kell szólni. Alapvetően nem egy internetellenes felfogásról van szó részünkről, hisz rengeteg mindent köszönhetünk a világhálónak, kezdve a szabad információáramlástól a kommunikáció felgyorsításáig.

A probléma tehát nem ezekben van, hanem ott, hogy míg egy felnőtt már rendelkezik egy kiforrott és jó esetben helyes értékrenddel, ami alapján el tud igazodni a világháló útvesztőiben, addig a gyermekek nem tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között, a helyes, előrevivő, építő értékek és a destruktív dolgok között.

Az interneten pedig minden fellelhető, minden hozzáférhető, ők pedig nagyon befolyásolhatóak.

A kérdést pedig az az adat súlyosbítja, hogy az említett, átlagos 160 percnyi átlagos internetezés 80%-ról egy szülő nem is tudja, hogy a gyerek merre bolyong a világhálón.

Ma ott tartunk, hogy egy ötéves gyerek már tudja kezelni a számítógépet, egy alsós már önállóan böngészik rajta, és mindezt úgy, hogy minden, az interneten fellelhető ártalmas tartalomhoz hozzájuthatnak, az esetleges veszélyekre, az információk valótlanságára, a személyes adatokkal való visszaélések lehetőségére senki nem hívja fel a figyelmét. Minderre nem az internet betiltása a helyes válasz, hanem a korai nevelés megkezdése, hogy a gyerekek tudatosan, a veszélyek ismeretében használják ezt az eszközt.

De itt jön a kérdés: mennyire valószínű az, hogy egy szülő közösen fog internetezni a gyerekével vagy legalább ellenőrzi, hogy mit néz, mikor számára idegen ez az egész világ, ráadásul nemhogy erre, de még beszélgetésre sincs ideje a gyerekével?

Itt jön a képbe egy újabb terület, az oktatás, mely ha maga már nem is képes a nevelésből oroszlánrészt vállalni, de közvetve orientálhatná a fiatalokat a helyes irányba. Orientálhatná, de nem teszi, mert több sebből vérzik. A fontosságához mérten például elenyésző hangsúlyt fektet az előbb említett tudatos internethasználat irányába, a konkrét tartalmi kritikákat pedig hosszan lehetne sorolni.

A valódi történelmünk megismertetésének hiánya, a nemzeti értékek fontosságának megismertetése, a közösség erejének erősítése mind-mind olyan tényező, ami hiányzik a mai iskolák mindennapjaiból.

Láthatjuk tehát, hogy a család szerepének visszaszorulásával, az iskolai nevelés és oktatás mélyrepülésével párhuzamosan egy konzumfogyasztóvá züllesztő média és egy hasznos, de veszélyekkel teli internet az, ami a fő szocializációs eszköze ma a fiataloknak.

Azonban nem a kárhoztatás, a ráhagyó legyintés, hanem e folyamatok megváltoztatása lehet kizárólag az egyetlen helyes magatartás minden felelősen gondolkodó embertől. Tudatosan kell törekedünk rá, hogy a mai fiatal generáció ismerje a valódi értékeket, a hazaszeretet erejét, a közösség fontosságát.

Ezért küzd nap, mint nap a Jobbik és Ifjúsági Tagozata, hisz nemzetünknek csak egy egészséges gondolkodású, nemzetéhez kötődő, azért áldozatot hozni kész fiatalsággal lehet jövője.

Farkas Gergely
országgyűlési képviselő

a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjének elnöke

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

(Fotó: Origo)

A kimondható név – ezzel a címmel írtam két hónappal ezelőtt itt a blogon arról, hogy a Simicska-Nyerges szerzőpáros meglepő módon egyre komolyabb figyelmet kap a közbeszédben. 

A tendencia azóta sem változott: amióta egy dokumentumból kiderült, hogy Simicska Lajos a több száz milliárdos állami megrendeléssel bíró Közgép tulajdonosa, az ellenzék egyre jelentősebb erőkkel tüzel.

Karácsony Gergely és Orbán Viktor eheti parlamenti szópárbaja után a Jobbik bejelentette, hogy vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi az ügyben, ami, ha valóban létrejön, a ciklus egyik legérdekesebb politikai kísérlete lehet.

A történet sok irányból megközelíthető, ezek egy részéről már beszéltem, más kérdésekről – elsősorban a politikai hatásokról és következményekről – pedig majd ráérünk akkor, ha már látjuk, hogy az ellenzék képes-e erőt mutatni a kérdésben, és legalább a szükséges számú aláírás összegyűlik-e a bizottság létrehozásához.

Most egy kicsit messzebb tekintenék, azt a kérdést feltéve, hogy vajon baj-e az, ha a politika preferál egyes vállalkozói csoportokat, és miképpen lehet elkerülni, hogy szinte kizárólag állami megrendelésekkel felduzzasztott cégek taroljanak a közbeszerzéseknél.

A jelenség nem új és nem is hungarikum: nem kétséges, hogy a legátláthatóbban működő politikai rendszerekben is van törekvés és példa a politikai és az üzleti világ összefonódására.

A vállalkozók mindenhol keresik az állami megrendelések lehetőségét, a politikusok pedig figyelembe veszik azt a szempontot is döntéseiknél, hogy lehetőség szerint inkább a hozzájuk közelebb álló üzleti szereplőknek kedvezzenek. Mindez a dolgok normális rendjéhez tartozik, ha nem is mindig elegáns módon történik, de kétségtelenül sajátos – és feltárható - érdekek alapján értelmezhető.

Sőt, ha a kedvezményezés például színtiszta patriotizmuson alapul (hazai vállalkozók helyzetbe hozása), akkor szerencsésebb helyeken akár teljes és tartós politikai konszenzus is kísérheti.

A problémák – mint általában mindig – akkor kezdődnek, amikor a rendszereket működtető logikák felborulnak: ha a vállalkozó és a politikus közötti határok elmosódnak, ha a gazdasági szereplő nem versenyezni akar, hanem irányítani, és a politikus nem autonóm döntéshozóként, hanem egy érdekkör mankójaként viselkedik.

Ebből a szempontból ilyenkor szinte mindegy is, hogy ki irányít: akár a politikus, akár az üzletember a főnök, valójában a politika (párt) nem lesz más, mint egy üzleti vállalkozás kétségtelenül kiemelt szerepű leányvállalata, amelynek az a feladata – és ehhez természetesen anyagi forrásokat is kap a „rendszerből” -, hogy megszerezze és megtartsa a business működtetéséhez szükséges politikai hatalmat.

Nem hangzik jól a state capture, küzdeni is kell ellene, de vezethetne mindez egy kicsit más végeredményre is. Ha ugyanis ez a sajátos támogatás a – kormánytöbbség által persze bármikor módosítható – szabályok betartásával történik, nem csupán legális eljárás lehet, de talán még némi járulékos hasznot is hozhat.

A politika akár pozitív befolyást is gyakorolhat az üzleti világra: mesterségesen megerősíthet vállalkozásokat, abban a reményben, hogy azok később az állam segítsége (megrendelése) nélkül is boldogulhatnak.

Ilyen példák garmadával vannak a világban, ám a mi történeteink sajnos nem erről szólnak. Itt az üzlet addig tart, amíg a hatalom: ha már nincs politikai befolyás, a korábban futtatott cégek is eltűnnek a süllyesztőben.

De hogyan lehet védekezni az egészségtelen, kizárólag az állami megrendelésekre épülő gazdasági és politikai rendszerek kiépülése ellen? A – helyesen - egyre szigorodó átláthatósági szabályok csak megnehezítik a rejtőzködést, de nem teszik lehetetlenné a működtetést.

Valami olyan tilalomfára lenne tehát szükség, amelyet a minap egy hazai üzletembertől hallottam: olyan szabályozás kialakítására, amely a „csókosokat” is rákényszeríti arra, hogy piaci körülmények között is megállják a helyüket.

Például olyan módon, hogy a közbeszerzési szabályok kimondják: egy állami megrendelésre pályázó cég összesen csak akkora mértékben kaphat egy adott időszakban közpénzt, amennyi piaci (azaz nem-állami) megrendelés állománya van. Az állam által elkényeztetett cégek így nem bújhatnának el teljesen a verseny elől, törekednének arra, hogy a politikai mankók nélküli világban is megállják a helyüket.

A közpénz tehát nem csupán – a minden kurzusban megjelenő és nehezen kiiktatható - klientúra építést szolgálná, hanem áttételes módon hozzájárulna ahhoz is, hogy egy üzleti környezetben bizonyítani képes, hosszabb távon a politika nélkül is elboldoguló cég megerősítésével az ország javára legyen.

Ha pedig ez nem megy, mert az adott cég amúgy életképtelen, a szabályozás még időben megakadályozhatná, hogy arra tökéletesen érdemteleneknek adjuk a közpénzt.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem az a baj, hogy Orbán Viktor kormányra kerülvén az egykulcsos rendszer bevezetéséért kardoskodott, hanem, hogy ma is csökönyösen kitart e szisztéma mellett (az őt ismerők szerint a „csakazértis nekem lesz igazam” mentalitás a miniszterelnök fontos jellemzője), noha az lényegesen több kárt okozott, mint amennyi hasznot hajtott. 

Legynek bár Orbán Viktorék leghűségesebb hívei vagy épp a „forradalmi” kormány legelszántabb ellenfelei, mindazok, akik végighallgatták a magát következetesen a jobboldali közgazdászok közé soroló Mellár Tamásnak a debreceni „Napló Top 100 Klubban” elhangzott izgalmas előadását, minden bizonnyal másként, reálisabban ítélik majd meg a Fidesz „unortodox”-nak mondott gazdaságpolitikáját.

Nos, amint az kiderült, az első Orbán-kabinet munkáját nagyon tevékenyen segítő Mellár úgy látja, a Széll Kálmán Terv nagy csinnadrattával beharangozott 2.0-ás változata a világon semmilyen, azaz se pozitív, se negatív hatással nem lesz a magyar gazdaságra, mivel az az olyan „szent teheneket”, mint amilyen az egykulcsos szja, illetve az évi csaknem kétezer milliárd forintot felemésztő, ám elképesztően rosszul hasznosuló állami támogatási rendszer (ami a drasztikus átalakításra váró nagy „pénznyelőket”, így többek között a BKV-t és a MÁV-ot segít életben tartani), érintetlenül hagyja.

Így aztán a tranzakciós adó és egyéb ostoba elképzelések mellett hiába vannak benne az elektronikus útdíjhoz hasonló jó ötletek is, a terv – állítson bármit a kormány – strukturális változásokat egyáltalán nem hoz, mindössze új bevételi forrásokat igyekszik teremteni. Mellár ismét teljesen elhibázottnak nevezte az egykulcsos adózást, amely miatt a költségvetésből nagyjából 500 milliárd esett ki (ám a jómódúaknál hagyott plusz pénz – Matolcsy Györgyék várakozásaval ellentétben – nem a gazdaságot élénkítette, hanem a megtakarításokat növelte), amit sokkal hasznosabb lett volna a nehéz helyzetben lévő kis- és középvállalkozások megsegítésére fordítani.

Mert noha a kormány folytonosan a középosztály erősítését hangsúlyozza, valójában korántsem azt, hanem a felső réteget támogatja. Mindez – így Mellár – egyedül annak az Orbánnak köszönhető, aki a számára egyfajta hidegzuhanyként ható 2002-es választási vereség után lépett más útra.

Mellár szerint ugyanis a Fidesz vezérében akkor született meg a gondolat, hogy mivel a még ma is feudális viszonyok közepette élő Magyarországon nem lehet egyszerre piacgazdaságot és demokráciát építeni, ezért a hazai nagyvállalkozókat kell monopolhelyzetbe hozni – más megfogalmazásban: felülről kell a rendszert uralni –, akik biztosíthatják, hogy az alattuk lévők, a tőlük egzisztenciálisan függők a megfelelő politikai erő(k)re voksoljanak („Ha a földesúr katolikus, majd a jobbágyát is teszi” – mondta a helyzetről a közgazdász), amikor elmennek szavazni.

No, most, hogy utóbbi valóban így van-e, azt legfeljebb a miniszterelnök és az ő „házi” oligarchái tudnák megmondani – hogy kikre is gondolok, nem kunszt kitalálni –, az ellenben bizton kijelenthető, hogy a Mellár által említett gazdaságpolitikai hibákért a Nemzetgazdasági Minisztériumot irányító Matolcsyt, különösen pedig az egykulcsos szja „atyjának” tartott Orbán Viktort nagyon súlyos felelősség terheli.

Félreértés ne essék, nem azzal van bajom, hogy a Fidesz vezetője kormányra kerülvén az egykulcsos rendszer bevezetéséért kardoskodott, hanem, hogy ma is csökönyösen kitart e szisztéma mellett (az őt ismerők szerint a „csakazértis nekem lesz igazam” mentalitás a kormányfő fontos jellemzője), noha az lényegesen több kárt okozott, mint amennyi hasznot hajtott.

Ami meg a Mellár által (is) hiányolt strukturális reformokat illeti..., nos, azokhoz a csak és kizárólag saját hatalma bebetonozásával elfoglalt Orbán-kormány – hasonlóképpen az elődeihez – hozzá sem mert kezdeni.

Ehelyett a könnyebb utat választotta: maga is nekiállt sarcolni.

Amit ugye, a legnagyobb jóindulattal sem lehet „gazdaságpolitikának” nevezni.

P. S.: A témához kapcsolódik, hogy Orbán Viktor egy sajtótájékoztatón kijelentette, azt várja az európai változásoktól, hogy a munkaadásra és a munkahelyteremtésre fókuszáló, „Magyarországon már két éve sikeresen működő magyar gazdaságpolitika egész Európában polgárjogot nyer”.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Mit kíván a magyar nemzeti identitás? Létezik-e egyáltalán, ha igen, milyen más identitás mögé vagy elé kerülhet? Hasonló kérdésekre keresett választ a Krétakör illumiNation akciója a berlini Biennálén.

A Krétakör hagyománytalan színitársulatot (igazán sosem tartották magukat tradicionálisan teátrumi brigádnak) mondták már újítónak, alternatívnak, míg más vélemények provokatívnak tartják, egyéb álláspontok szerint pedig korábbi műveik elértek a magyargyűlölet határáig is.

Az idei berlini Biennálé többhetes programjába most egy akcióprojekttel érkeztek, az illumiNationnal (aki a provokatív jelzővel illette őket, hátradőlhet).

Elsőre meghallva lehet bódult nemzetre, továbbképzelve részeg és búsan vígadó magyarságra asszociálni, gondolván, csak nem a korzikaiak örömeit és bajait boncolgatják a maguk vitatható eszközeivel a szabadelvű fővárosban.

A projektre temérdek pályázat közül hatot utaztattak Berlinbe, mind-mind az akció témakörének, vagyis a nemzeti identitás körüljárásának, esetleg átcsomagolásának a gondolatával kellett foglalkoznia, természetesen a tőlük elvárhatóan liberális megközelítésben.

A hat pályázó közül a tegnapi selejtező után ma egy győztes csapatot választanak ki, akik konkrét és zsűrik által megvitatott terveiknek megvalósítására 5000 eurós fődíjat kapnak.

Zsűrikről érdemes beszélni, lévén kettő is bírál. Hét fős magyar és kéttucat német bíráló, igaz, a magyarok csak véleményezési joggal, és persze a német munkanélküli fiatalokból álló másik zsűri meggyőzésének lehetőségével.

A Krétakör korábbi produkcióihoz képest merőben furcsát alkottak a pályázók. Akadt, aki a nemzeti identitással erősítené a börtönökben sínylődőket, mások nemzeti gyűlöletünket helyeznék egy reklámkampány fókuszpontjába: az ötezer euróból tükröt tartanának a BKV-ellenőröket, APEH-osokat, rendőröket, végrehajtókat és nyilván a pirézeket gyűlölő adófizető magyarok elé.

Egy balmazújvárosi művészpár (ezen a ponton az ő -mondhatni hiperkonzervatív és értékalapú- pályázatuk éppen kilencven fokos szögben tért el a Krétakör eddigi tevékenységétől) versenyeztetné városuk fiataljait, gyűjtsenek felmenőikről első és második világháborús fotókat "Az én hősöm" címszó alatt, hogy majdan kiválaszthassák a legjobbnak ítéltet, és archiválni lehessen az utókornak a többi pályázó gyűjteményét is.

A pályázó művészpár még egy Veres Péter-idézetet is felolvasott, melyben a népi parasztíró szerint minden körmünkkel meg kell kapaszkodni a magyar földben.

Egy megint másik csapat a külföldön dolgozó magyarok visszacsábításáért melózna egy sci-fi-be illő reklámkampánnyal, míg akadtak, akik nemzeti traumáink kivesézésével és performanszos köztéri bemutatásával gondolnák újra a létező (egyes zsűritagok szerint pedig nem létező) nemzeti önmeghatározást.

Hat pályázóból három egyenesen, vigaszágon egy jutott a mai döntőbe. Tették ezt a német munkanélküli, színes társaságot alkotó huszonéveskből álló zsűri méltatlan bohóckodása mellett.

Horváth Ádám (Berlin)

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Alig telt el két év a választások, a narancsos forradalmárok győzelme óta, mára ismét eljutottunk oda, hogy a pofátlanság és a cinizmus kormányzati rangra emelkedett. Mi több beépült, szerves része lett a narancsos kommunikációnak, mint anno a gyurcsányi időkben. 

Azonban addig, amíg ezt a műsort a huszadrangú fidesznyikek adják elő valamilyen magamutogató sajtótájékoztató, vagy tévéműsor keretében, addig a dolog csak bosszantó, esetleg kiábrándító, de amikor a Parlamentben, élő egyenes adásban a miniszterelnök nézi szemrebbenés nélkül hülyének mind a képviselőket, mind a közvetítést nézőket, az már komoly üzenetértékkel bír, mondhatnánk azért az már valami...

Alig telt el két év a választások, a narancsos forradalmárok győzelme óta, mára ismét eljutottunk oda, hogy a pofátlanság és a cinizmus kormányzati rangra emelkedett.

Mi több beépült, szerves része lett a narancsos kommunikációnak, mint anno a gyurcsányi időkben.

Azonban addig, amíg ezt a műsort a huszadrangú fidesznyikek adják elő valamilyen magamutogató sajtótájékoztató, vagy tévéműsor keretében, addig a dolog csak bosszantó, esetleg kiábrándító, de amikor a Parlamentben, élő egyenes adásban a miniszterelnök nézi szemrebbenés nélkül hülyének mind a képviselőket, mind a közvetítést nézőket, az már komoly üzenetértékkel bír, mondhatnánk azért az már valami.

Pedig ezt történt.

Hétfőn az országgyűlési interpellációk során Novák Előd, a fideszes kormányzat ügynökkérdésben fennálló álláspontja felől érdeklődött rámutatva egyúttal arra, hogy a narancsosok által néhány hónapja a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójának kinevezett Böröcz István, a politikai rendőrség Nádasdy fedőnevű ügynöke volt.

Aztán megemlítette még, hogy a rendelkezésre álló információk szerint nem ő az egyetlen az állami vezetők közül, aki együttműködött a Kádár-rendszer állambiztonsági szerveivel. Novák példaként hozta fel Horváth Józsefet, az UD Zrt. korábbi vezetőjét, aki anno a III/III-as csoportfőnökség egyik tartótisztjeként tevékenykedett, de a kormányváltás után a Katonai Biztonsági Hivatal főigazgató-helyettesévé lépett elő.

De előkerült Martonyi János, külügyminiszter neve is, aki pedig annak idején Magasdi fedőnéven, a III/II-es csoportfőnökség kötelékében teljesített szolgálatot.

OV az ügynöklisták kapcsán feltett kérdésre, mi szerint mikor fogják azokat nyilvánosságra hozni, gyurcsányi magaslatokba emelkedve, hivatalos válaszként a következőket találta mondani: „A mai magyar jogi helyzet szűkre szabja a kormány betekintési és cselekvési jogosítványait.

Ha szélesebb jogot adnának, ha szélesebb lehetőséget kapnék, el is tudnék járni.” Aztán még hozzátette: „Megismétlem, ha kapunk szélesebb cselekvési lehetőséget, szélesebben, mélyebben és hatékonyabban fogunk eljárni, mint ahogy ma ez történik.”

És nem szakadt le a plafon.

A kétharmados többséggel rendelkező miniszterelnök, aki az elmúlt hónapokban a legpitiánerebb jogtechnikai manőverekkel, kis túlzással kedve és pillanatnyi hangulata alapján szinte teljesen átírta az ország jogi szabályozását, aki új alaptörvényt alkotott és fogadott el, az most azzal védekezik, hogy sajnos se neki, se a kormányának nincs elég jogi felhatalmazása ahhoz, hogy az ügynökügyet megnyugtatóan megoldja.

Ha ezt a hírt az ember kívülállóként olvassa az újságban egy másik országról, szinte biztosan felnevet mondván, hogy ezek mekkora egy lúzerek és magában eljátszik a gondolattal: Ha így áll a helyzet, akkor nincs más hátra, minthogy Orbán Viktor miniszterelnöknek hivatalosan fel kell kérnie Orbán Viktort, a Fidesz elnökét, hogy a Fidesz kétharmados parlamenti frakciója adjon felszólítást és felhatalmazást Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy alkossa már meg a vonatkozó törvényt, ami alapján a kormány és a miniszterelnök el tud majd járni a kérdésben…

Abszurdisztán él és virágzik. Ez kétségtelen.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Osztolykán Ágnes szerint a cigány szülők nem engedik ki az utcára gyerekeiket, hanem maguk mellett tartják, a nem cigány szülőkkel ellentétben. Az LMP-s képviselő rasszista kijelentése a keddi plenáris ülésen hangzott el.

A képviselőnő tiltakozott, hogy a szakképzés helyzete és színvonala a cigány fiatalok miatt romlott volna meg.

Mint elmondta, az ő tapasztala szerint inkább a magyar (ahogy ő mondta: “nem roma”) szülők gyermekei azok, akiket a család kivetett magából. Hozzátette: ők (t.i. a cigányok) azok, akik akkor sem hajtják ki a gyermekeiket a utcára, ha rosszat csinálnak.

Feltehető a kérdés: a nevelőintézetekben miért nem magyar túlsúly van, ha annyira jól nevelik a cigány szülők a gyermekeiket? Vagy miért felülreprezentáltak a börtönök cigánylétszámban, főként a társadalomban elfoglalt arányukat tekintve? De az utcára is igenis kiengedik a gyerekeket, igaz, nem feltétlenül örökre, csak amíg lehet, minden nap. Elég csak vidéki falvakba ellátogatni, vagy Morvai Krisztina országjáró videóit megtekinteni.

De Szögi tanár úr sem azért sodorta el véletlenül a kislányt, mert az anyja kihajtotta az útra, ugye, képviselő asszony? Amit aztán a felelős és higgadt rokonok tudjuk, hogyan reagáltak le.

Ennek fejében, mikor a jobbikos Németh Zsolt valamivel később Szabó Tímeát vonta kérdőre Osztolykán kijelentésével kapcsolatban, az LMP-s képviselő csupán legyezve elbagatellizálta a kérdést.

Elmondta, hogy nem volt jelen, amikor a kijelentés elhangzott, de azt mindenesetre le tudta szögezni, hogy semmi rasszista szándék nem volt abban a kijelentésben, hogy “bezzeg” a roma szülők nem vetik ki maguk közül a gyermeket.

Tette mindezt úgy, hogy Németh Zsolt előtte lobogtatta a jegyzőkönyvet és fel is ajánlotta, hogy megmutatja, ha nem hiszi el. Szabó Tímea ezt elengedte a füle mellett, és az eredeti témára való visszatérést szorgalmazta.

Ha szembesíteni kell a “fordított” rasszizmussal egy LMP-s képviselőt, valamiért vagy felháborodnak, vagy elengedik a fülük mellett, hiszen mint “tudjuk”, rasszista és kirekesztő csakis a Jobbik lehet. Az MSZP is megmondta.

Fehér Zoltán

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Úgy vélem, a Selmeczi Gabriella-félék még ebben a végletesen kettéosztott és ellenségeskedő országban sem tudnának néhány hónapnál tovább a felszínen maradni, ha a Fidesz szimpatizánsainak egy részét (és nem feltétlenül az agyban izmosabb felét) nem lehetne még 2075-ben is az „elmúttnyócévet” felelőssé tevő hazug és ostoba történetekkel kábítani.

Ha azt nem is állíthatjuk, hogy az igencsak népszerű „szőke nős” vicceket mind egy szálig Selmeczi Gabriella korábbi nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott ihlette, az bizonyos, hogy a „forradalmi” kormánypárt szóvivője nem tartozik a túlságosan bonyolult lelkek közé.

Hogy mennyire nem, azt megmutatta már 1998-1999 táján is, amikor azért volt kénytelen feladni a társadalombiztosítási alapokért felelős politikai államtitkári pozícióját, mert néhány fideszes országgyűlési képviselő társával levelet írtak az Amerikai Egyesült Államok több szenátorának, azért lobbizva náluk, hogy az USA új magyarországi budapesti nagykövete Steven M. Jones, a Lockheed Martin fegyvergyár egyik pénzügyi vezetője legyen..., no és persze, megmutatja nap mint nap ma is, amikor olyan primitív és röhejes megnyilvánulásokkal véteti észre magát, hogy még a Szijjártó Péteren edződött embereknek is tátva marad a szája.

Mert bár a folyamatos visszafelé mutogatás a Fidesz valamennyi politikusának a sajátja – ami majd két évvel az Orbán-kabinet hivatalba lépését követően azért eléggé vicces –, a nagyon szőke szóvivő az idióta „elmúttnyócév”-ezést még csak nem is különösebben variálja.

És hogy mindez valóban így van, arra álljon itt az elmúlt hónapokból néhány tanulságos Selmeczi-tiráda...

A gyógyszertámogatások csökkentését és az azzal együttjáró áremelkedést firtató Varjú Lászlónak például azt mondta, „a Gyurcsány-korszak kormányainak a hivatali ideje alatt az egészségügy átláthatatlanul működött, és a betegek érdekei helyett a nagyvállalatok prifitérdekeit szolgálta”, míg az MSZP-s Szekeres Imrének azt, hogy mivel „a szocialisták nyolcévi kormányzásukkal tönkretették, eladósították és a végletekig kiszolgáltatottá tették Magyarországot”, módfelett üdvös lenne, ha Szekeres és pártja semmiféle tanácsot sem osztogatna.

Aztán persze, idézhetném azon kiszólását, amelyben a szocialista párti Gúr Nándort („az MSZP nyolc év alatt a szakadék szélére sodorta Magyarországot”), illetve Mesterházy Attilát tette helyre („miután a szocialisták kormányzásuk alatt tönkretette az egészségügyet, nagyon mélyen hallgatniuk kellene”), vagy  azt az eszmefuttatását, amiben az előző érát és a NER-t együtt emlegette („a gyurcsányi lázálmoknak a magyarok 2010-es nagy összefogása vetett véget” (...), a nemzeti együttműködés rendszere viszont stabilitást hozott, 2012 pedig már a konszolidáció éve”).

Mielőtt azonban bárki is félreértene, sietek gyorsan leszögezni, szerintem egyáltalán nem volt hiba éppen Selmecziből pártszóvivőt csinálni.

És nem csupán, sőt, nem elsősorban azért, mert a pályáját éttermi felszolgálóként kezdő szőkeséget komoly (értsd: egy kis gondolkodást igénylő) feladatok  elvégzésére lehetetlen használni, esetleg, mert a forradalmi kormánypárt kipróbált, nagyon-nagyon sok kemény csatát megélt harcosáról – ha nem hölgyről lenne szó, azt mondanám: veteránjáról – illik gondoskodni, mint inkább azért, mert viszonylag kevesen vannak, akik Selmeczinél nagyobb hittel, meggyőződéssel no és persze, mélyebb átéléssel lennének képesek a világraszóló baromságaikat elmondani.

Nem vitatható ugyanakkor, hogy a Selmeczi-félék még ebben a végletesen kettéosztott és ellenségeskedő országban sem tudnának két-három hónapnál tovább labdába rúgni, ha a kormánypárt szimpatizánsainak egy részét (és nem feltétlenül az agyban izmosabb felét) nem lehetne még 2075-ben is az egyértelműen az Orbán-kormány által elkövetett hibákért és tévedésekért is az „elmúttnyócévet” felelőssé tevő hazug és ostoba történetekkel kábítani.

Ezért hát, Selmeczi „hadrendbe állítása” nem csupán azt jelzi, hogy a Fidesz a saját választóit mindenki másnál jobban ismeri, de azt is, hogy azokat semmibe sem nézi.

Ám ettől még a kormánypárt híveinek egyáltalán nem kell kétségbe esni. Különösen, mert Selmeczinél lehetetlen mélyebbre süllyedni.

P. S.: Fenti sorok megszületését követően jött a hír, miszerint Selmeczi Gabriella egy kommunikációs tanodát nyitott. Gondolom, az iskola mottója az lesz: „Vak vezet világtalant”.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ha én görög lennék, most mindenekelőtt, felbontanék egy üveg finom Metaxát, és nagyon büszke lennék magamra. Büszke lennék rá, hogy olyan pártra szavaztam, amely nem fekszik le az ostoba és embertelen brüsszeli diktátumoknak – és még inkább arra, hogy ezzel a saját népem többségéhez tartozom.

A hellének ugyanis vasárnap olyan parlamentet választottak, amelynek 300 képvielőjéből 151-et azok az erők delegálnak, amelyek szerint a görög emberek érdekei fontosabbak a ködösen megfogalmazott, soha, senki által pontosan meg nem határozott, de annál többször emlegetett „európai értékeknél”.

Egy normális Európában ezt az arány nem, hogy büszkeségre nem adna okot, de tulajdonképpen még kínos is lenne, hogy ülhet a törvényhozásban 149 olyan paprikajancsi, aki számára a nemzeti érdek nem mindenek felett álló prioritás.

Csakhogy az öreg kontinens súlyosan beteg, s e nyomorult földrészen a görögök most történelmet írtak azzal, hogy mertek a józan eszük szerint szavazni.

Persze a fősodratú sajtó ennek éppen az ellenkezőjét írja. De, hát éppen azért fősodratú, hogy mindig, megbízhatóan homlokegyenest más írjon, mint a valóság.

Most éppen azt, hogy Hellászban a nép megkergült, és „szélsőségesekkel” tömte tele a parlamentet. Az persze kétségtelen, hogy az ország teljes kiárusítását jelentő uniós ukázoknak ellenszegülők között bőven vannak beteg figurák is.

A szocdemeket megelőzve az ország második legjelentősebb erejévé váló anarchokommunista Sziriza, a régivágású bolsikat tömörítő Kommunista Párt, vagy a tőlük tán hajszálra „középre” álló Demokratikus Baloldal nem tartozik a legbizalomgerjesztőbb társaságok közé. No, persze őket a nemzetközi sajtó legfeljebb „radikális balosoknak” nevezi, hiszen tudjuk jól: a politikai korrektség dogmája szerint szélsőségesek csakis a jobboldalon lehetnek.

Mint például a Független Görögök, amelyet a helyi Fidesz szerepét betöltő „Új Demokrácia” nevű párt elvtelen megalkuvásait megelégelő nemzetiek hoztak létre. Vagy az egyenesen „neonácinak” bélyegzett, utcai harcos radikáljobosokból álló Új Hajnal.

(Azt azért őszintén meg kell jegyeznünk, hogy utóbbi mozgalom elvei valóban nem állnak túl messze a két világháború közti totalitárius elképzelésektől – de, hát ugyan miért kellene tőlük jobban megijedni, mint az Athént nem csak szavakban, de valóban lángba borító anarchistáktól?)

Miután a választásokat megnyerő, ám többséget összehozni képtelen Új Demokrácia nem egészen huszonnégy alatt bedobta a törölközőt, az alkotmány alapján a kormányalakítás joga most a második helyezett Szirizáé, amelynek vezetője máris bejelentette: csak olyan „baloldali” pártokkal hajlandó összefogni, akik semmisnek tekintik az országra erőltetett „mentőcsomagot”.

Viszont ezek az erők csak akkor lehetnek – éppen egy fős – többségben, ha vörösöktől a majdnem barnákig mindannyian összeállnak

Ha én görög lennék, most biztosan húznám a számat, hogy szélsőbalos idiótáknak is be kell kerülnie a kormányba ahhoz, hogy a hazám ismét független lehessen. Csakhogy én magyar vagyok, és tartozom egy vallomással: alapvetően hidegen hagy Görögország sorsa.

Engem Magyarország jövője érdekel – lehetőleg a szebb jövője. Erre pedig annál több esély van, minél hamarabb szabadulunk az Unió halálos öleléséből.

Úgyhogy hajrá, görög anarchisták, hajrá görög komcsik, hajrá görög nemzetiek!

Üssétek, rúgjátok ennek az állott levegőjű globalista európai ólnak a falát, hátha ki tudjátok dönteni az oldalát.

Én addig is csak egy kávét kérek...


Balogh Gábor

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Miután az állami földekkel mutyizó Orbán-kormány egyszerűen képtelen Ángyán József állításait cáfolni (fura, hogy a miniszterelnök még egyszer sem szólalt meg az ügyben, holott a volt államtitkár által említett esetek az ő szűkebb pátriáját, barátait-ismerőseit érintik), így minden eszközzel megkísérlik őt a közvélemény előtt hiteltelenné tenni. 

Noha megértem, hogy az állami földek haszonbérbe adásával kapcsolatos igen súlyos visszásságokat a nyilvánosság elé táró Ángyán József mind a „forradalmi” Orbán-kormány, mind pedig a miniszterelnök számára kezd egyre kellemetlenebbé és kellemetlenebbé válni, mindazonáltal rendkívül snassznak tartom, hogy a vidékfejlesztési tárca nem oly régen lemondott államtitkárát a hatalom a fideszes ülepek gondos kinyalására szakosodott közmédia, jelesül az egykoron szebb napokat látott Magyar Távirati Iroda segítségével próbálta meg lejáratni.

Ám mivel a nemzeti hírügynökségnek mégiscsak ciki lett volna direktben teljességgel nyilvánvaló hazugságokat terjeszteni, ezért kellett a tök ismeretlen napraforgoblog.blog.hu „Kinek a zsoldosa Ángyán József?” című írását Belénessy Csabának, a távirati iroda vezérigazgatjának előbb „hírértékűnek” nyilvánítani, majd közreadni.

Nos, a szerző „a magát kuruc szabadságharcosnak maszkírozó” volt államtitkár kapcsán azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy Ángyán József távozása mögött még csak véletlenül sem elvi okokat, máshol is előforduló szakmai konfliktusokat hanem pitiáner egyéni sérelmeket, személyes motívumokat kell keresni („Valóban ő lépett le a minisztériumból, ám nem birtokpolitikai viták miatt, hanem mivel két haverját, akik a régi kommunista csapatból ragadtak a minisztériumban, a miniszter felmentette. Valójában ez volt az oka, hogy a kormányfő nem védte meg őt. Úgy tűnik, a függelemsértést a polgári kormánynál nem díjazzák.”).

No, már most, a történetben nem az a meglepő, hogy a kézivezérelt közmédia Orbánék kegyeit keresi, hanem hogy az MTI-nek ezzel az akciójával sikerült még a Lomniczit „kitakartató” és az operaházi ellenzéki tüntetésnél az üres utcákat mutogató MTV-nél is mélyebbre süllyedni.

 Úgy hiszem, már önmagában az is nagyon sokat elárul az ügy koncepciós jellegéről, hogy annak a Magyar Távirati Irodának, ami csak szökőévente szokott internetes bejegyzéseket meghivatkozni, különösen meg azokból híreket fabrikálni, most valahogy – nyilván a „véletlennek” köszönhetően – sikerült egy, a kutya által sem olvasott (de még csak nem is emlegetett) blogra rábukkanni.

Ha pedig ehhez még azt is hozzátesszük, hogy az MTI által felfedezett napraforgblog.blog.hu oldalon – amit ráadásul alig néhány órával korábban regisztráltak – összesen ezt az egy írást találni, úgy nem túlzottan nehéz a gyomorforgató sztorit rekonstruálni.

A kérdés már most nem is az, vajon a bíróság az ügyet jogi útra terelő egykori államtitkárnak fog-e igazat adni (meggyőződésem szerint ugyanis ezt a személyiségi jogi pert készakarva sem lehetne elveszíteni), mint inkább az, hogy adófizető állampolgárok tízmilliárdjaiból üzemeltetett közmédiumok meddig akarják még a hihetetlenül aljas játékaikat játszani.

Ami meg a történet lényegét illeti..., nos, számomra nagyon úgy tűnik, hogy miután az állami földekkel mutyizó Orbánék egyszerűen képtelenek Ángyán állításait (vádjait) cáfolni – javítsanak ki, ha tévedek, de a miniszterelnök még egyszer sem szólalt meg ebben az ügyben, holott az Ángyán által említett esetek az ő szűkebb pátriáját, barátait-ismerőseit érintik –, így minden eszközzel megkísérlik a kétségkívül hősies, ám nagyon-nagyon csekély sikerrel kecsegtető harcot vállaló, elsőrendű agrárszakembert a közvélemény szemében hiteltelenné tenni.

Aki egy szál magában bizonyosan nem lesz képes a „kétharmados földpanamák” útját állni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A mindennapok küzdelmei között talán fel sem tűnik, talán nem is tudatosul sokunkban, de azért a világ változik. Ha belenézünk a híradókba, ha fellapozzuk a hírportálokat, akkor azonnal láthatjuk, hogy az európai társadalmakban zajló új folyamatok ...


- mégha egyelőre nem is annyira látványosak, de már mindenképpen egy irányba mutatnak, egy üzenetet közvetítenek: a jelenleg fennálló, liberális alapokon nyugvó rendszer sokáig már nem tartható fenn, sem gazdaságilag, sem értékrendileg. Európa népei között folyamatosan nő a társadalmi elégedetlenség, a változásokra való igény.

A végjáték elkezdődött. A hatalomért való küzdelem pedig újabb szakaszába lépett…

A mindennapok küzdelmei között talán fel sem tűnik, talán nem is tudatosul sokunkban, de azért a világ változik. Ha belenézünk a híradókba, ha fellapozzuk a hírportálokat, akkor azonnal láthatjuk, hogy az európai társadalmakban zajló új folyamatok, mégha egyelőre nem is annyira látványosak, de már mindenképpen egy irányba mutatnak, egy üzenetet közvetítenek: a jelenleg fennálló, liberális alapokon nyugvó rendszer sokáig már nem tartható fenn, sem gazdaságilag, sem értékrendileg.

Európa népei között folyamatosan nő a társadalmi elégedetlenség, a változásokra való igény, ami az elhallgatási kísérletek és a jelenlegi rendszer fenntartásában érdekelt gazdasági-politikai csoportok minden törekvése ellenére is egyre inkább a felszínre tör. Jól érzékelhető, hogy a végjáték elkezdődött.

A hatalomért való küzdelem pedig újabb szakaszába lépett.

A felvilágosult európai liberáltak látva kialakuló a veszélyt, a már jól ismert és eddig mindig bevált forgatókönyvhöz nyúltak: amit nem tudsz megakadályozni, annak állj az élére! Így aztán a napokban Daniel Cohn-Bendit és Ulrich Beck német társadalomtudós tollából megszületett egy új kiáltvány, mely az Európa mi vagyunk! címet viseli.

Az írást egyszerre jelentették meg a vezető balliberális európai lapok, így a Die Zeit, a Le Monde, az El País, a The Guardian, a La Repubblica, a Gazeta Wyborcza, a Politiken és a Respekt is. Magyarországon pedig a Népszabadság hozta le öles betűkkel az új kommunista kiáltványt.

A Daniel Cohn-Bendit köré csoportosuló hatvannyolcas, liberális, illetve zöldpolitikusi kör a kiáltványban az EU alulról történő újraalapításáért száll síkra és a nemzetállami, etnikai és vallási határok átvágásával, a polgárok erejével mentené meg a „működésképtelen és túlságosan technokrata” Európai Uniót, amely „amely kimenti ugyan az égig érő adóssághegyek alól a bankokat, de ezzel eltékozolja a fiatalok jövőjét.”

Az aláírók egyfajta európai Békehadtest életre hívását tartják az Európát megrázó gazdasági és szociális válság megoldásának. A kiáltvány központi eleme ezért az európai önkéntes év, melyben az elképzelések szerint a polgárok 12 hónapig az unió egy másik államában dolgoznának egy olyan ügyért, ami közösségi és nem nemzetállami megoldást igényel.

Például, ilyen problémák lehetnek szerintük az éghajlatváltozás megfékezését célzó projektek. Az önkéntes-program indításával az elképzelésük szerint egyrészt munkát is biztosítanának a fiataloknak, másrészt az egész megmozdulás segíthetne egy valóban európai civil társadalom létrehozásában is, mely akár új, alulról építkező alkotmányt is alkothatna.

A kiáltvány szerint nem szabad hagyni, hogy Európa ellenségképpé váljon és a polgárok az európai egység eszméje ellen forduljanak. „Az EU nem működhet az unió mellett elkötelezett polgárok nélkül, akiknek pedig a szabadság levegőjére van szükségük, hogy tudják tenni a dolgukat”. Ezért az elitek és a technokrácia felülről építkező modelljével szemben újra meg kell alapítani az Európai Uniót és fel kell építeni a „tevékeny polgárok Európáját”.

A kiáltványt kilencven európai értelmiségi írta alá, köztük Helmudt Schmidt volt nyugatnémet kancellár, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke, Javier Solana volt NATO-főtitkár, Jürgen Habermas, a 68-asok egyik vezető filozófusa és Anthony Giddens, aki Tony Blair vezető ideológusa volt. Magyarországról az elsők közt csatlakoztak a felhíváshoz az SZDSZ-árvák, így Demszky Gábor, Magyar Bálint, Haraszti Miklós, Hodosán Róza, de azonnal aláírt Esterházy Péter, Fischer Iván, Iványi Gábor, Schiff András és Kertész Imre is.

Kísérlet járja be Európát, az elbukott liberalizmus feltámasztásának kísérlete.

A maoistából piacpárti neoliberálissá, bankárbaráttá változók most megint fordítanának egyet a köpönyegen, hogy egy ”új eszme” nevében továbbra is felül maradhassanak, hogy a valóságos európai népmozgalmi igények élére állva, majd továbbra is ők befolyásolják a történéseket. Jöhet a megújult marketing, jöhetnek az új hívószavak, az új csomagolás, és ne legyen kétségünk afelől, hogy jön majd egy új szervezet is, ami természetesen a legalkalmasabb lesz arra, hogy a változásokat levezényelje.

Azonban az elnyomott nemzetek ébredeznek, és ha lassan is, de eljutottunk oda, hogy az emberek ma már nem dőlnek be olyan könnyen a jól hangzó szlogeneknek, és elsőre felismerik, hogy csak porhintés, hogy csak álszent propaganda az, amelyik alulról szerveződőnek akarja mutatni magát, miközben az egészet a felsőbb hatalmi körökben találják ki.

A liberális európai eszmeiség visszavonhatatlanul a végét járja. A 68-as generáció az elmúlt évtizedek alatt már elért mindent, amiért az akkori fiatalság lázadt.

Az akkori követelések zöme, mint a szólás- és sajtószabadság, a gyülekezési jog, a tekintélyelvűség eltűnése, vagy akár az öltözködés, a kultúra szabadsága ma már a mindennapok részévé vált. Cohn-Benditnek és társainak mára már csak a szélsőségesen deviáns követelések maradtak, amelyek épp az abnormalitásuk miatt már nem találnak, nem találhatnak sehol sem tágabb táptalajra.

Az Európai Unió jelenlegi szellemisége akár felülről, akár ”alulról” akarják újjászervezni, megbukott.

Lejárt az időtök, ez a világos válasz.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ahogy a legújabb történéseket elnézem, Orbán Viktor miniszterelnök az eddig favorizált Nabucco gázvezetékkel szemben most azt a Déli Áramlatot pártolja, ami miatt nem is oly régen Gyurcsány Ferencet nem csupán az orosz nagyhatalmi érdekek kiszolgálásával, de Európa elárulásával is vádolta.

„Jóllehet nem vagyok a téma szakértője, azt azonban látom, hogy még a magyar társaság, a MOL is elhagyja a teljes projektet...

A Nabucco bajban van” – mondta Orbán Viktor egy újságírói kérdésre vászolva az European Policy Centre brüsszeli konferenciáján, amely kijelentéssel különösképpen a MOL-t sikerült meglepnie.

Olyannyira, hogy az olajcég a miniszterelnöki eszmefuttatásra reagáló első közleményében nem is erősítette meg Orbán szavait – igaz, nem is cáfolta azokat –, és csak jóval később jelentette be, hogy tényleg elhagyja a Nabucco projektet, melynek célja a közép-ázsiai, valamint a közel-keleti gázforrásoknak az európai fogyasztópiacokkal való összekapcsolása.

No, most, amekkora megrökönyödést váltottak ki a MOL vezetőinél és a Nabucco-vállalkozás más szereplőinél a kormányfő szavai, legalább olyan felhőtlen örömöt okoztak abban az Oroszországban, amely a nagy-nagy konkurens Déli Áramlatot „bütyköli”.

A Kommerszant-Vlaszty című hetilap a történet kapcsán például nem csupán azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy a magyar olajcég előjelek nélküli, váratlan kivonulása a szép reményekkel induló Nabucco jövőjét komolyan veszélyezteti (vagy legalábbis megkérdőjelezi), illetve, hogy a kormányfői bejelentés mögött  nagyon nagy valószínűséggel politikai okokat kell keresni, de azt is, hogy Orbán Viktor „a Nabucco-projekt szétveréséhez nyújtott hozzájárulásával” az „Oroszország Hőse” címet érdemelte ki. És noha ez utóbbi kijelentést –orosz elégedettség ide vagy oda – nem kell igazán komolyan venni, azért az orbáni döntés hátteréről mégiscsak jó lenne többet tudni.

Pláne, mivel azt egy sor figyelemre métó tény övezi.

Így például sokaknak feltűnt, hogy a magyar miniszterelnök a Nabuccóval való szakításról alig néhány nappal azután nyilatkozott, hogy Budapesten egy megbeszélés erejéig Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérigazgatójával találkozott.

És bár az eszmecsere részleteiről ez idő szerint meglehetősen keveset tudni (magyar részről csupán annyi hangzott el, hogy a partnerek áttekintették az orosz-magyar energetikai együttműködés legaktuálisabb kérdéseit, a Gazprom-közleményben viszont azt olvashattuk, szóba került a Déli Áramlat tervének megvalósítása), úgy gondolom, nem indokolatlan a brüsszeli és a budapesti történések között összefüggést keresni.

Orbán színeváltozása számomra egyébként azért is furcsa, mert nem elég, hogy néhány esztendeje még minden erejével a Nabucco-projektet támogatta, de a Putyinék által gründolt Kék, illetve Déli Áramlat kapcsán szerződést aláíró Gyurcsány Ferencről azt mondta, a szocialista párt miniszterelnöke ezzel a lépésével  nem csupán az orosz nagyhatalmi érdekeket szolgálta, de egyszersmind Európát is elárulta.

Sőt, 2009 januárjának első napjaiban a Magyar Nemzetben azt írta, „uniós tagságunk hiányában (...) még csak dilemmát sem okozna, hogy Magyarország vajon az orosz függést enyhítő Nabucco vagy a függést erősítő Déli Áramlat gázvezetéket” válassza.

Ami számomra egyértelműen azt mutatja, hogy Nabucco–Déli Áramlat-ügyben sem túlzottan következetes Orbán magatartása.

Akinek ráadásul aligha ez volt az utolsó irányváltása.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Orbán Viktor miniszterelnök a Dow Jones Newswiresnak adott interjújában kijelentette, az IMF és az EU által nyújtott hitel nélkül legfeljebb két évig húzhatjuk. Gazdasági szakértők szerint Magyarországnak 20 milliárd euró körüli összegre lenne szüksége. 

A kormányzat folyamatosan tagadja, hogy a hitelszerződés megkö- tése után hozzányúlna ehhez a pénzhez.

Mint fogalmaznak: ez csupán védőhálót jelent a magyar gazdaságnak, nincs szükség a hitelkeret tényleges felvételére.

Emlékezetes, a Gyurcsány-kormány 2008-ban vett fel ugyanekkora mértékű hitelt. A szoci- álliberális kormányzat szintén folyamatosan tagadta, hogy a hitelkeretet le kellene hívni. Ők a védőpajzs kifejezéssel jellemezték a felvett hitelt.

Az ígéretek ellenére Gyurcsány és a szocialisták ehhez a tartalékhoz négy alkalommal nyúltak hozzá, többek között ebből finanszírozták (a Fidesz támogató szavazataival) a 600 milliárd forintos bankkonszolidációt.

A hitelt 2010-ben kezdtük visszafizetni, akkor ez kamatokkal együtt 170 milliárd, 2011-ben 1150 milliárd, idén pedig több mint 900 milliárd forintjába kerül az adófizetőknek.

Az Orbán Viktor vezette Fideszkormány most egy gyakorlatilag ugyanilyen feltételekkel nyújtott, hasonló mértékű hitel felvételére készül.


megjelent a HAZAI PÁLYA
II. évfolyam, 2. szám, 2012. április-május számában

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Zsiga Marcell szerint meg lehet élni 47 ezer forintból, azonban amikor bizonyítania kellett volna, megfutamodott. Csatlakozott a realitásérzékét elvesztő Matolcsy Györgyhöz Zsiga Marcell, a Fidesz országgyűlési képviselője és miskolci alpolgármestere. 

A kormánypárti politikus azt igyekezett bizonygatni az éhező, nyomorgó szegényeknek, hogy 47 ezer forintból igenis meg lehet élni.

A valóságot szemmel látható- an nem ismerő, közpénzből fizetett, álláshalmozó Zsiga Marcell közel 2 millió forintos havi fizetésének biztos fedezékéből próbálja megítélni a valós helyzetet, miközben ő naponta többet keres, mint a közmunkáért járó havi 47 ezres juttatás.

Nem tudni, hogy a kormánypárti politikus utazott-e mostanában gyógyszerekről. A Jobbik miskolci frakciója javasolta, Zsiga Marcell bizonyítson, vállaljon közmunkát és próbáljon megélni 47 ezer forintból.

Ehhez Szegedi Márton helyi jobbikos képviselő felajánlott egy lyukói hétvégi házat is, amelyet bekameráztak volna, és így a fideszes képviselőnek lehetősége lett volna bebizonyítania, hogyan jön ki egy hónapban a csekély öszszegből. Zsiga Marcell azonban nem jelentke gyógyszerekről.

A Jobbik miskolci frakciója javasolta, Zsiga Marcell bizonyítson, vállaljon közmunkát és próbáljon megélni 47 ezer forintból. Ehhez Szegedi Márton helyi jobbikos képviselő felajánlott egy lyukói hétvégi házat is, amelyet bekameráztak volna, és így a fideszes képviselőnek lehetősége lett volna bebizonyítania, hogyan jön ki egy hónapban a csekély öszszegből. Zsiga Marcell azonban nem jelentkezett a felhívásra.

megjelent a HAZAI PÁLYA
II. évfolyam, 2. szám, 2012. április-május számában

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Zrínyi Miklós fenti szavai háromszázötven év távlatából ma is híven visszhangozzák szabadságharcaink védekező, de elszánt, és dacos jellegét. Szabadságharcaink sokat mondanak a magyar jellemről is – arról, hogy mi a magyar. 

Mi az, amihez ragaszkodunk?

Mi az, ami a közös célra összpontosuló cselekvést kirobbantja? Meddig hátrálunk, és mikor mondjuk, hogy elég? Babits Mihály: „A Magyar jellemről” c. tanulmányában azt írja, hogy a magyart mindig ellenségei minősítették „lázadónak,” ő magát sohasem tartotta annak:

“Mikor királya ellen küzdött, inkább királyát tekintette lázadónak, mert az sértette meg a jogot, az elvet. Minden lázadása tulajdonképp sérelmi politika volt.

A magyart csak a saját jogai és szabadsága érdeklik, és semmi más idegen „elvek… Ő tartós és változatlan értékeket ismer, s a változóra illő kétellyel tekint.”

Ez, az állandósághoz való ragaszkodás annak az elemi felismerésnek a következménye, hogy a magyar megmaradáshoz békére, nyugalomra, és állandóságra van szükség.

Ez azt is jelenti, hogy a magyar szabadságharcok mindegyike a nemzeti megmaradásunkhoz kötődik, s emiatt szabadságharcaink kirobbanási hőfoka, célkitűzései, és következményei is azonosak.

Ebből a szempontból a magyarok igazi értelemben vett nemzeti történelme szabadságharcaink története. Megmaradásunkért folytatott szabadságharcaink általános célkitűzései a „Ne bántsd a magyart,” valamint a Tizenkét Pont, majd a Magyar 56, követeléseiben fogalmazódtak meg. (1956 követelései a következőkben határozhatóak meg:

A szovjet csapatok azonnali kivonása.  2. Az ÁVH felszámolása.  3. Szabad választások, és teljesen a nép oldalán álló kormány.)

Szabadságharcaink mindegyike megcáfolja azt a sokak által ma is vallott marxi tételt, mely szerint a történelem az osztályharcok története. Szabadságharcaink mindegyike ennek az ellenkezőjét bizonyítja. Szabadságharcaink mindegyikében összeforrt a nemzet. Nagyurak, polgárok, jobbágyak, és zsellérek együtt harcoltak nemzeti megmaradásunkat biztosító szabadságunkért.

A fentiek alapján az elmúlt háromszázötven év magyar szabadságharcainak egybeeső céljai, és tanulságai a következőkben foglalhatóak össze:

1. A magyarok történelmük folyamán sorozatosan bebizonyították, hogy huzamosabb ideig nem tűrik az elnyomást.

2. Nemzeti szabadságunk kitöréseinek pillanatai robbanásszerűek, s azokat nem a számító meggondolás, hanem az igazságérzet vezérli. A magmaradásunkért vívott harcainknak fellobbanás formájában jelentkező parancsai, azonban mélyről jövők, és ihlető erejűek.

3. A magyarokat szabadságharcaikban nem segítette senki, s szabadságharcaink leveretéséhez az elnyomónak mindig külső nagyhatalmi beavatkozásra volt szüksége. Ide tartozik az is, hogy Európában ma is igen könnyű a múlt magyarellenes ellenszenveit feleleveníteni.

4. A magyar szabadság nem az eszmékhez, hanem a saját hazánkban, a sorsunk feletti döntés jogát szolgálja– tehát igazságos, és védekező jellegű.

5. A magyar szabadságért való síkraszállás tartós értékeink érvényre juttatására irányul, s ezáltal nemzeti folytonosságunk biztosítását szolgálják.

A fentiek miatt egész múltunk ma is eleven. Ma is a fenti értékekért való harcot vívjuk. Babits szerint állandó értékeink egyike az alkotmány is, amely a magyarok számára egy szilárd pont a világegyetemben.

 “Az alkotmányt ezerszer megsérthetik, kormányozhatnak nélküle vagy ellene. Ha századokig tart is így, az igazi magyar az alkotmányt akkor is élőnek és érvényesnek fogja tekinteni.”

2010-ben a magyar választók hatalmas többsége, azt is mondhatjuk a magyar nép, Európában ismét elsőként fordult szembe az ügyeletes nagyhatalom, és a privát tirannizmusok politikájával. A fentiek alapján a 2010-es magyarországi választások eredménye is azt bizonyítja, hogy a magyarok huzamosabb ideig nem tűrik a felforgató jellegű, s idegen érdekeket szolgáló politikát.

A kör bezárult.

A magyarok, türelmük fogytán, s már, már „bánki sértődés” folytán, ismét szinte az utolsó órában mondták: Elég! Eddig, és ne tovább!

Amint említettük, a magyar megmaradáshoz elsősorban békére, és nyugalomra van szükség.  Az új magyar alkotmány értékrendszere – Isten, haza, család, ezt a békét, és nyugalmas fejlődést igyekszik biztosítani. A jelenlegi alkotmány eddigi szabadságharcaink törekvéseinek törvénybe foglalt eredménye, s megmaradásunk követendő utaink térképe:

“A magyar alkotmány, a magyar szabadságszeretet lényege is egy szóba foglalható össze, Zrínyi jelszavába: Ne bántsd a magyart! Minden nemzeti küzdelem nálunk tulajdonképpen csak védekezés…” 

Az új magyar alkotmány választ ad a sokat vitatott „Mi a magyar?” kérdésére is.  A nemzeti szabadsághoz tartozik annak a joga is, hogy nem „Ő” (a zsarnokság) mondja meg, kik voltunk, és kik vagyunk, hanem mi magunk. Önbecsülésünk helyreállításáról van szó.

A jelenlegi magyarellenes kampány arra utal, hogy továbbra is „idegen test”, „tüske vagyunk Európa oldalában. Ez a kampány azért zajlik ellenünk, mert a magyar választók, Európában ismét elsőként komolyan vették az európai szabadság eszményét, és a lelkiismeretük szerint szavaztak.

Ebből a szempontból a 2010-es választások forradalmi jellegűnek bizonyulnak. A magyarok szabadon kinyilvánított akarata, azonban a jelenlegi Európában, a nagyhatalmi rombolásnak ismét útjában áll.

A jelenlegi magyarellenes kampány, annak indítékaiban, tartalmában, és szófordulataiban is teljes egészében azonos előző szabadságharcaink nyomán ellenünk folytatott magyarellenes propagandával.

A jelenlegi magyarellenes propaganda is a Trianont megelőző propaganda kampány  Ungarn, és a Magyarien szembeállítása alapján zajlik, és ismét a hazai liberális körök külföldön kikiáltott vádaskodásaira épül.  A magyarellenes vádaskodások „Ungarn” szereplőinek nevét ebben a dicső szabadságharcosaink neveit tartalmazó írásban most ne említsük. Idézzük, azonban Balogh József, (1893-1944) méltatlanul elfelejtett irodalomtörténész, filológus.) „a nemzet híre, és nemzeti önismeret” c. írásának egyik, a mai napig megvalósításra váró kitételét:

"Nem lenne szabad megnyugodnunk benne, hogy a magyarság ellenfelei jobban tudják azt a "politikai nyelvet", amellyel külföldön sikert lehet aratni, mint tudjuk mi, akiknek védekezni e "nyelv" ellen létérdekünk lehet. E formanyelv mögött politikai rendszerek, több ennél: világfelfogás rejtőzik.” 

(Balogh József: “A nemzet híre és a nemzeti önismeret” Magyar Csillag 1943, november 15.)

A jelenlegi magyarellenes propaganda „szellemi elődje”, és annak pontos mása Trianon estében egyszer már győzedelmeskedett felettünk.

Igaz, hogy önálló külképviseletünk csak 1920. óta van, de van. Az ország külképviseletének dolga pedig az, hogy az ország jó hírét őrizze, és barátokat szerezzen az országnak. Jó lenne, ha a magyar külképviselet a Magyarországról, és a magyarokról külföldön terjesztett hírek ténybeli tévedéseit, és pontatlanságait hivatalosan szóvá tennék, illetve helyreigazítanák, vagy azokat hivatalos közlöny formában közrebocsátanák.

Vannak e szabadságharcainknak hosszantartó eredményei? Megérte e a harc, és az áldozat? Illyés Gyula szerint, Rákóczi csatát veszt, de ügyet nem. A Habsburgok Rákóczi szabadságharcának éltető szelleme miatt nem voltak képesek németté emészteni az országot. A fenti párhuzam alapján szabadságharcaink értelme maga ez a megsemmisülés elleni dacos, és a nemzetet egybeforrasztó, s fellángoló erő, és akarat.

Ez a magyar csoda. Ezért vagyunk itt.

Szabadságharcaink másik egyértelmű tanulsága a hiteles magyar vezetők jellemére vonatkozó mérce, illetve a tisztességről, és becsületről tett példa Milyen személyi adottságok, és jellembeli tulajdonságok tesznek valakit méltóvá a vezetésre? A fenti kérdésekben II. Rákóczi Ferenc majdnem ötven évig tartó önként vállalt bujdosása, az aradi vértanúk magatartása, valamint Kossuth Lajos fogadalma a mérvadó: „Velem rendelkezhet az Isten akármint az életben. Bocsáthat rám szenvedést. Bocsáthatja reám a vérpadot.

De egyet nem bocsáthat rám sohasem, azt, hogy én valaha az ausztriai- háznak alattvalója legyek.” (1849. április 14.)

Szabadságharcaink történetében, és a magyarok többségének szívében 1848 különleges helyet foglal el, mert a Magyar 48 magában foglalja a nemzeti lét minden örömét, büszkeségét, ihlető erejét, és fájdalmát is. Március 15. megünneplésében  minden benne van, ami megihlető, felemelő, és méltó az emlékezésre.

Szabadságharcaink üzenete a nemzeti élni akarás parancsára adott közös válasz. Szabadságharcaink ezáltal folytonosságunk biztosítását szolgálják. A folytonossághoz nem magunktól idegen, külső átváltozásra van szükségünk. Inkább magunkhoz való visszatérésre.

Mindez ma is csak úgy valósítható meg, ha nem engedünk a negyvennyolcból.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Megnyugodhatunk. Ismét megoldódott egy hatalmas probléma. Hende Csaba jött, látott, benyalt és végül kinevezett. Aztán újra benyalt. Immár csontig. De legalább így most már ez is rendben van. Innentől már a honvédségnél sincs szükség a sötétben fényre. 

Köves Slomó Máté megérkezett, meggyújtotta a szellemi világosságot, és karnyújtásnyi távolságba hozta katonáinknak a talmudi tanítások minden szépségét. Valljuk meg, már csak erre volt szükségünk. Úgy kellett ez a Magyar Honvédségnek, mint lufiárusnak a nyílzápor.

És a narancsos kormány honvédelmi minisztere, mint egy parafenomén azonnal ráérzett erre az igényre…

Megnyugodhatunk.

Ismét megoldódott egy hatalmas probléma.

Hende Csaba jött, látott, benyalt és végül kinevezett. Aztán újra benyalt. Immár csontig.

De legalább így most már ez is rendben van. Innentől már a honvédségnél sincs szükség a sötétben fényre. Köves Slomó Máté megérkezett, meggyújtotta a szellemi világosságot, és karnyújtásnyi távolságba hozta katonáinknak a talmudi tanítások minden szépségét.

Valljuk meg, már csak erre volt szükségünk. Úgy kellett ez a Magyar Honvédségnek, mint lufiárusnak a nyílzápor. És a narancsos kormány honvédelmi minisztere, mint egy parafenomén azonnal ráérzett erre az igényre. A gondolatot aztán tett követe, a hírügynökségek pedig már repítették is a hírt a nagyvilágba:

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat Tábori Rabbinátus tábori főrabbijává nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter Köves Máté Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbiját május elsejei hatállyal. Az erről szóló dokumentumot május másodikán adta át a minisztérium Balaton utcai épületében.

Hende Csaba a kinevező dokumentum ünnepélyes átadásán arról beszélt, hogy nagy reményeket fűz a további közös munkához. „Az elmúlt két év munkája során, Köves Slomó személyében egy rendkívül elkötelezett, nemes gondolkodású hazafit ismertem meg, akivel öröm és büszkeség együttműködni” – fogalmazott a miniszter.

Az EMIH vezető rabbija a beiktatása után úgy nyilatkozott, legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy elősegítse a „hídépítést” a zsidóság és a társadalom többi része között. Köves Slomó kiemelte: nagy megtiszteltetés számára a megbízatás, feladatainak ellátásakor mindvégig azon lesz, hogy Magyarországot és a Magyar Honvédséget szolgálja.

Azt hiszem, a fenti sorokat olvasva mindannyian elmorzsolhatunk egy apró kis könnycseppet a meghatottságtól, miközben Hende miniszter úr szavait ízlelgetjük: „Köves Slomó személyében egy rendkívül elkötelezett…, nemes gondolkodású… hazafit… ismertem meg.”

A kérdés már csak az, hogy ez a barátságos arcú fiatalember vajon melyik nemzetnek van elkötelezve? Ugyanis én nem igazán emlékszem arra, hogy Köves Slomó, ez a „nemes gondolkodású hazafi” nagyon igyekezett volna elhatárolódni Simon Pereztől, amikor az arról értekezett, hogy éppen most szándékoznak felvásárolni minket.

De gondolom, az is sokakat érdekelne, hogy vajon mi szükség lehet úgy egyébként, a Magyar Honvédségnél egy tábori rabbira? Van egyátalán vallását gyakorló zsidó katona abban a maroknyi seregben, amink még van? Ha igen, vajon hány fő?

Ugye nem lepődnénk meg azon, ha nem nagyon tobzódnának metéltek a mieink között lövészárkokban, mivel a zsidók manapság nem igazán arról híresek, hogy más nemzetért vitézkedjenek. Bár mondjuk, az is igaz, hogy a magyar csapatok manapság már szinte mindenhol a zsidók érdekeit védik. De szerintem még ezzel együtt sem lehet túl sok, vallását is gyakorló zsidó a magyar honvédség kötelékében. Arról már nem is beszélve, hogy itthon nincs is tábor. Azt meg nem hiszem, hogy Kövest holnaptól kivezénylik szolgálatra Afganisztánba, vagy valamelyik másik támaszpontra, ahol a cionista érdekekért harcolgatunk.

De akkor meg tényleg minek?

Vagy kellett egy kis pénzt juttatni ennek a Slomó gyereknek a nagy semmiért? Esetleg erre a hétre is kellett valami benyalás, mivel a napokban nem volt egyetlen holokauszt megemlékezés sem, ahol lehetett volna? De legyen bármi is a háttérben, egy biztos: Köves Slomó innentől tábori rabbi, a Magyar Honvédség magas rangú tisztje.

Annak a seregnek pedig, amelyiknek ilyen remek katonái vannak, már nincs is szüksége ellenségre.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Azt bármelyikünk könnyűszerrel és pillanatok alatt megtudhatja, hogy mondjuk Barack Obama amerikai elnök és a családja hol és mivel tölti a vakációját, az ellenben hét-, vagy inkább nyolcpecsétes titok, hogy a forradalmi Orbán-kormány első embere a nyári szabadsága idején merre jár és mit is csinál.

Sejtelmem sincs, miért ragadtak meg oly élénken bennem, tény azonban, hogy mindmáig nagyon jól emlékszem azokra a gyermekkoromban hallott televíziós híradásokra, amelyek az Amerikai Egyesült Államok mindenkori elnökei és családtagjaik jól megszokott nyaralásáról tudósítottak.

És noha azóta, amikor arról értesülhettem, hogy Richard Nixon vagy éppen Gerald Ford és famíliája mettől meddig pihen a Washingtontól alig több mint száz kilométerre található Camp David-i rezidencián, igencsak sok víz folyt le a Mississippin (s persze, a Dunán), a Fehér Ház napjainkban is gondoskodik arról, hogy az ország vezetőjéről annak vakációja idején is szinte mindent tudjon a világ.

És hogy ez egyáltalán nem afféle újságírói túlzás, hanem a valóság, azt bizonyítja például Barack Obamáék tavalyi nyaralása, amikor Bill Burton fehér házi helyettes szóvivő, illetve a sajtó jóvoltából nemcsak arról értesülhettünk nagyon részletesen, mivel múlatja az időt tíz napon át Martha's Vineyard szigetén az elnöki család, de még az olyan lényegtelen, ám érdekes dolgokról is, hogy ha Obamának a helybéli golfklubban éppen nem akad partnere, úgy kéznél van Sam Kass, az őt mindenhová elkísérő szakács.

Nos, mint azt bizonyára sejtik, ezt a témát nem azért hoztam fel, hogy együtt örvendezzünk az USA első emberei körül forgolódó csapatok nyilvánossághoz való viszonyán – megjegyzem, a demokratikus országok többségében hasonló nyitottsággal kezelik az állam- és/vagy kormányfők  szabadságát –, hanem mert a közigazgatási és igazságügyi minisztériumot irányító Navracsics Tibor néhány nappal ezelőtti tájékoztatásából kiderült, Magyarországon az embereknek nincs joguk megtudni, hogy „forradalmi” kormányunk feje a nyári szabadsága idején merre jár és mit is csinál.

A miniszter ezt egyébiránt Varju László független országgyűlési képviselő, a Demokratikus Kalíció politikusa azon írásbeli kérdésére válaszolta, amit az Orbán Viktorhoz intézett, s amelyben arról érdeklődött, vajon jól érti-e, hogy a miniszterelnök szabadságával kapcsolatos információk (azaz, hogy mikor is indul vakációzni, hová, és meddig marad) a kormány véleménye szerint nem köz-, hanem magánügynek számítanak, amely dolgokról még utólag sem kell kell tájékoztatni a közvéleményt.

Mindez azért is módfelett furcsa – jegyezte meg Varju –, mert ellenzékben éppen a Fidesz követelte a leghangosabban a miniszterelnökök szabádságával összefüggő részletek nyilvánosságra hozatalát.

Nos, Navracsics a válaszában először idézte az információs önrendelkezési jogról, illetve az információszabadságról szóló törvényt, miszerint közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre és munkaköre, vezetői megbízása, valamint a közfeladat ellátásával összefüggő és egyéb olyan személyes adatai, amelyek megismerhetőségét a jogszabály előírja, majd erre hivatkozva azt mondta, „mivel a szabadság alatti tevékenység annak lényegénél fogva az érintett személy által ellátott közfeladattal nincs összefüggésben, az a magánszemély közfeladattal össze nem függő személyes adata”, így annak megismerhetőségét illetően sem az említett törvény, sem más jogszabályok alapján „nem áll fenn jogi kötelezettség”.

Amely magyarázat bár igencsak kacifántosnak tűnik, viszonylag könnyen lefordítható: Orbán szabadságához a az ég világon senkinek semmi köze.

(Még rövidebben: mindenkinek kuss!)

Ami nemcsak rendkívül dicséretes  gondolkodás, de azt is mutatja, hogy a reformok tekintetében a hanyatló nyugatot fényévekkel megelőző Orbán-kormánynak esze ágában sincsen másolni a Nemzeti Együttmüködés Rendszere iránt amúgy is teljességgel érzéketlen Amerikát.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bár magam nemcsak hirdetem, de vallom is, hogy a bíróságok ítéleteit mindenkinek illik tiszteletben tartani – ami természetesen nem jelenti azt, hogy azokat ne lehetne bírálni, illetve hogy azokkal mindenkor egyet kell érteni –, mindazonáltal úgy vélem, ha egy döntés annyira nem találkozik a társadalom igazságérzetével, mint a Cozma-gyilkosság ügyében hozott jogerős ítélet esetében, akkor azon legalábbis el kell gondolkodni.

Az első fokon kiszabott büntetést jelentősen enyhítő ítélet elfogadhatatlan, megmagyarázhatatlan, a társadalom szempontjából megengedhetetlen, s  ellentmond „mind a józan észnek, mind annak, amit fontosnak gondolunk az igazságszolgáltatásról” – egyebek mellett ezeket a sorokat olvashatjuk az MKB Veszprém Kézilabdaklub azon közleményében, amelyet a Magyar Távirati Irodának juttattak el, és ami azt követően született, hogy a Győri Ítélőtábla nem kis mértékben csökkentette azokat a büntetéseket, amiket az elsőfokú bíróság a Marian Cozma meggyilkolásában résztvevő illetőkre korábban kiszabott.

És hát, tényleg...

Míg az ügyben először eljáró bíróság a 2009. február 8-án hajnalban a veszprémi Patrióta lokál előtt történt, az egész országot megrázó gyilkosságban való részvételéért Raffael Sándort és Németh Győzőt életfogytig tartó, Sztojka Ivánt pedig 20 évi fegyházra ítélte (mint tudott, a gyilkosok a csupán 26 éves Marian Cozmát leszúrták, segítségére siető társait, a szerb Zarko Sesumot és a horvát Ivan Pesicet  életveszélyesen megsebesítették), addig a Győri Ítélőtábla e büntetéseket 18-18, illetve 8 évi börtönre enyhítette.

E döntés egyébként a meggyilkolt Marian édeasapját, a mindenkor nagyon visszafogottan és igazi européer módjára viselkedő Petre Cozmát is kiborította, aki a Győrből érkező hírek hallatán nem csupán azt mondta, az ítélet afféle guillotine volt a számára, de azt is, hogy az igazságszolgáltatás most a hátsó ajtón engedi ki azt, aki a fiát meggyilkolta.

És bár a Győri Ítélőtábla szóvivője a finoman fogalmazva is meghökkentő döntést követő országos felzúdulás hatására igyekezett a korábbinál jóval enyhébb ítéletet megmagyarázni (azt fejtegetve, hogy miután Raffael és Németh „ölési cselekménye, a két késszúrás rögtönös indulati cselekmény volt”, azt a Büntető Törvénykönyv maximum 20 évi szabadságvesztéssel rendeli büntetni), egy másodpercig sem hiszem, hogy ezzel az indoklással – még ha az jogilag bizonyára megalapozott is – sikerült volna a verdiktet igazságtalannak érző állampolgárokat megnyugtatni.

Amit amúgy magam száz százalékig megértek, mivel ezt a „rögtönös indulati cselekmény”-féle dumát valahogy én sem nagyon tudom elfogadni.

Különösen, mert amikor annak idején rekonstruálták a Patrióta bárban történteket, számomra úgy tűnt, a Raffel-féle társaság azon a végzetes éjszakán nemcsak szórakozni akart, hanem kötözködni, gizdáskodni, másokat provokálni. Magyarán: ha utóbb el is szabadultak az indulatok, azért a felelősség Raffaeléket terheli.

Félreértés ne essék, tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy két bírónak joga van ugyanazt az ügyet, ugyanaz az eseménysort másként megítélni, továbbá azt sem csupán hirdetem, de vallom is, hogy a bíróságok ítéleteit mindenkinek illik tiszteletben tartani – ami természetesen nem jelenti azt, hogy azokat ne lehetne bírálni, illetve hogy azokkal mindenkor egyet kell érteni –, mindazonáltal úgy vélem, ha egy ítélet annyira nem találkozik a társadalom igazságérzetével, mint jelen esetben, akkor azon legalábbis el kell gondolkodni.

Mert bár a modern világban a büntetés célja már nem a bosszú vagy a megtorlás, az ítéleteknek a társadalmat valahol mégis meg kellene nyugtatni.

Ami helyett most sikerült az országot újra szíven szúrni.      

P. S.: Új fejlemény, hogy mivel a Legfőbb Ügyészség felülvizsgálatot kért a másodfokú bírói döntés miatt, így az ügy véglegesen még nem zárult le.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ferenc hívószavára tegnap ismét összejöttek az agyhalottak, hogy tiltakozásul a Szabadság és Reform Intézet beadványának elfektetése, valamint a Demokratikus Koalíció frakciójának ellehetetlenítése miatt, blokád alá vonják az Alkotmánybíróság épületét. 

Az akcióról ma már elmondható, hogy igazán jól sikerült, hisz a DK mozgósította a szimpatizánsainak jelentős részét, akik zászlókkal, táblákkal, transzparensekkel érkeztek az AB budai épülete elé. Ott volt mindenki, aki járókeret nélkül képes volt mozdulni, mindenki, akinek valamit is jelent még a demokratikus baloldal felvirágoztatása. Ők ott voltak mindannyian. Mind a 112-en…

Ferenc hívószavára tegnap ismét összejöttek az agyhalottak, hogy tiltakozásul a Szabadság és Reform Intézet beadványának elfektetése, valamint a Demokratikus Koalíció frakciójának ellehetetlenítése miatt, blokád alá vonják az Alkotmánybíróság épületét. A felvilágosult demokratákat alapvetően az sarkalta tettekre, hogy az AB eleddig még nem vette napirendre a Bokros Lajos vezette Intézet azon beadványát, mely azt kérte a taláros testülettől, hogy állapítsa meg, hogy „az Orbán-kormány az alaptörvényt megsértve a hatalom kizárólagos megragadására törekszik.”

A tegnapi akcióról ma már elmondható, hogy igazán jól sikerült, hisz a DK mozgósította a szimpatizánsainak jelentős részét, akik zászlókkal, táblákkal, transzparensekkel érkeztek az AB budai épülete elé. Ott volt mindenki, aki járókeret nélkül képes volt mozdulni, mindenki, akinek valamit is jelent még a demokratikus baloldal felvirágoztatása, mindenki, aki tegnap délután úgy érezte, hogy óvni kell a köztársaságot. Ők ott voltak mindannyian. Mind a 112-en.

Aztán előkerült Ferenc is, aki felmászva a képzeletbeli szemétdombra azonnal a dolgok közepébe vágott: „A magyar parlamentben három demokratikus ellenzéki párt van. Ebből kettőnek van frakciója, a harmadiknak van frakciója, de azt nem ismerik el. De az igazság nem a frakcióban lakozik. Az igazság bennünk a magyar nemzeti progresszióban lakozik. És ez akkor is közöttünk marad, ha a gyávák, ha a félők, a törvény, az alkotmány betűjét, szellemét súlyosan és ocsmányan sértve, Grósz Károly utódaként a frakcióalapítás határnapja előtt egyetlen egy munkanappal, egyetlen egy munkanappal törvényt léptetnek hatályba, amely nekünk nem enged frakciót alapítani.”

Erős kezdés volt, ez kétségtelen.

Ferenc, mire idáig elért szónoklatban már olyannyira belelendült az észosztásba és a hívei által legújabban ráosztott szabadságharcos szerepbe, hogy azonnal feljogosítva érezte magát arra, hogy az alkotmánybíráknak is üzenjen: „Felszólítom az alkotmánybírókat, hogy folytassák Sólyom László hagyományát, azt válasszák és ne Orbán gyilkos ölelését”. És hogy a szavainak még nagyobb nyomatékot adjon, felkérte a híveket, hogy a következő három hétben is vonuljanak az épület elé, így jelezve a testületnek, hogy mindenképpen tárgyalják meg a Szabadság és Reform Intézet fentebb említett beadványát.

Aztán a végén még a fideszes frakcióalapításos döntés kapcsán hozzátette: „Azt kívánom Orbán Viktornak, hogy ez legyen élete legnagyobb boldogsága.”

Taps. Ováció. Táblalengetés.

[nagyításért katt a fotóra]

Közben pedig egyik agyhalottnak sem jutott az eszébe az a kóbor gondolat, hogy mégis milyen alapon követel magának frakciót és ebből adódóan még több pénzt egy olyan gyülekezet, ami még nem is létezett akkor, amikor a parlament összetételéről szavazni kellett. Az nem tűnt fel egyik jólértesültnek sem, hogy a magát Demokratikus Koalíciónak nevező idióták nem egyénileg szereztek mandátumot, hanem egy másik párt listáján jutottak hozzá. Ergo, ha kicsit is gerincesebbek lettek volna egy medúzánál, akkor már abban a pillanatban visszaadták volna a megbízatásukat az őket eredetileg jelölő szervezetnek, amikor eldöntötték, hogy új szemétdombot gründolnak maguknak.

De azt hiszem, teljesen felesleges Gyurcsány és társai kapcsán morális kérdéseket feszegetni, vagy tisztességről elmélkedni, ugyanis ezek a fogalmak velük lényegében összeegyeztethetetlenek. Azonban mindettől függetlenül a DK demonstrációja tanulságos volt, mert azért azt mindig jó látni, hogy hol tart a másik oldal.

Ugyan az ellenséget soha nem szabad lebecsülni, soha nem szabad leírni, de én mégis azt mondom, hogy ezek miatt a közeljövőben sem nekünk, radikálisoknak, sem Magyarországnak úgy általában nem nagyon kell aggódnia.

Gyurcsánynak mára ennyi maradt.

Parádézni egy maroknyi idiótával az AB előtt.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A sors most adott egy újabb jelet, adott egy újabb lehetőséget arra, hogy ott a Felvidéken is felemeljük végre a fejünket, hogy az ottaniak is végérvényesen rádöbbenjenek arra, hogy egy aljas színjáték gyanútlan szereplői. 

És ezt a jelet nem kell megmagyarázni, ezt nem lehet félremagyarázni, a megértéséhez nem kell a sorok között olvasni, mert az üzenet teljesen egyértelmű és világos.

„Meg kell változtatni az állampolgársági törvényt, hogy ne károsítsuk meg azokat a szlovák állampolgárokat, akik más állam állampolgárságáért folyamodnak, és ennek következtében elvesztik a szlovákot” – mondta Robert Fico, majd így folytatta: „a magyarokkal szemben minden marad a régiben, mivel Magyarországon érvényben van a törvény, amelyre reagáltunk.”

Nem akarom se túldimenzionálni, se túldramatizálni a dolgot, de talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy a következő időszak, a következő néhány év a felvidéki magyarság megmaradása szempontjából valószínűleg sorsdöntő fontosságú lesz. A tót műállam politikai vezetése Ficoval az élen, jól láthatóan mindent megtesz azért, hogy az ott élő véreinket magyarságukban teljesen ellehetetlenítse, hogy az egyébként is rohamléptekben zajló asszimilációt még jobban felgyorsítsa.

Persze, hogy mindez sikerüljön, a politika akarat mellett, arra is szükség van, hogy a felvidéki magyarok minden zokszó nélkül hagyják, hogy ezt megcsinálják velük. Hagyják magukat átverni, hagyják magukat abban a hitben ringatni, hogy a megalkuvás, a megfelelni akarás, a békés együttélés álszentsége majd a teljes beolvadáson kívül vezet, vezethet máshová is.

De nem vezet, nem vezethet. Ami az elmúlt években folyt, és ami manapság is zajlik az nem más, mint a lassú halál, a Felvidék elvesztése.

Azonban a sors most adott egy újabb jelet, adott egy újabb lehetőséget arra, hogy ott a Felvidéken is felemeljük végre a fejünket, hogy az ottaniak is végérvényesen rádöbbenjenek arra, hogy egy aljas színjáték gyanútlan szereplői. És ezt a jelet nem kell megmagyarázni, ezt nem lehet félremagyarázni, a megértéséhez nem kell a sorok között olvasni, mert az üzenet teljesen egyértelmű és világos:

„Meg kell változtatni az állampolgársági törvényt, hogy ne károsítsuk meg azokat a szlovák állampolgárokat, akik más állam állampolgárságáért folyamodnak, és ennek következtében elvesztik a szlovákot.” – mondta Fico a múlt hét elején, az új kulturális miniszter, Marek Madaric beiktatási ünnepségén, majd így folytatta: „a magyarokkal szemben minden marad a régiben, mivel Magyarországon érvényben van a törvény, amelyre reagáltunk.”

Az elhangzott mondatokon azt gondolom, nincs mit színezni. Azokban benne van a szlovákok minden kisebbrendűségi komplexusa, minden frusztráltsága, amelyet velünk, magyarokkal szemben éreznek. Robert Fico végre kimondta az igazságot és megmutatta a tót politika lényegét, ami nem más, mint az ott élő magyarokkal szembeni folyamatos erődemonstráció, a mindent megtehetünk veletek üzenete.

És az igazi kérdés innentől már valóban ez. Tényleg mindent megtehetnek velünk? Ezt is benyeljük? Vagy ezt is úgy akarjuk majd elintézni, olyan gyáván, mint anno a Sólyom-ügyet, a nyelvtörvényt és az állampolgárságuktól megfosztott felvidéki magyarok ügyét? Úgy, hogy az EU-tól várunk segítséget? Tőlük, akik halálra aggódják magukat az aberáltak jogaiért, de magasról tesznek arra, ha magyarokat gyaláznak, akiket soha nem zavart az elszakított terülteken zajló magyarellenes hisztéria?

Ébredjünk már fel!

Se az EU, se senki más nem fog a mi érdekeinkért kiállni. Csak mi magunk védhetjük meg magunkat, csak saját magunkra számíthatunk!

Mindent elsöprő és határozott kiállás kell úgy a Felvidéken, mint itthon. Tüntetések, demonstrációk, totális és hangos ellenállás.

„A mi igazságunk: a mi erőnk. Az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltok hát, a harcolni akaróknak, a kötelességtudóknak, a látni akaróknak, az előrenézőknek. Álljanak elő, ne szégyenkezzenek, ne duzzogjanak. Az Élet nem vár, az Élet rohan. Kiáltó szómmal ezt kiáltom!” – írta anno Kós Károly és az 1921-ben megfogant gondolatai ma is éppúgy érvényesek, mint annak idején:

„A rohanó idő füledbe harsogja: elég a passzivitásból. Ami eddig orvosság volt, és védelem is talán, de mindenesetre becsület volt, méreg az ezentúl és gyávaság. Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. De kiáltom még egyszer azt is: aki gyáva, aki rest, aki alkudni akar, az nem közénk való, mert az a mi igazi ellenségünk; a mi árulónk. Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán.”

Ezt kiáltom, és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán...


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az aktív állampolgári kezdeményezésekről folytattak vitát kedden Strasbourgban az Európa Tanács (ET) Parlamenti Közgyűlésének tavaszi ülésszakán, amelyen Magyarországot az öt parlamenti párt képviselőiből álló delegáció képviseli.

A keddi ülésnapról Gaudi-Nagy Tamás, az ellenzéki Jobbik képviselője az MTI-nek elmondta: a tárgyalt jelentés fő üzenete az volt, hogy segíteni kell a bizalom helyreállítását a demokráciával szemben.   

Ez a bizalom válságban van,  amire több magyar és külföldi jelenlévő is rámutatott. Gaudi-Nagy elmondta: a bizalom megcsappanásának legfőbb oka az, hogy egyre nagyobb a szakadék a pártpolitika mögé bújt, tényleges döntéshozók és a polgárok között, akiknek az életét az IMF és EU által erőltetett folyamatos költségvetési megszorítások nehezítik. 


Ennek eredményeként egyre kevesebb pénz jut az emberekre és egyre nagyobb profitot  érnek el a globális multicégek. 


A Jobbik képviselője szerint az európai emberek erőteljesebben tudnának hinni a demokrácia intézményében, ha nemcsak az egyéni jogok védelmére helyeződne hangsúly Európában, hanem az úgynevezett hagyományos nemzeti közösségek jogaira is. 


Felszólalásában felhívta a figyelmet az akaratuk ellenére, az igazságtalan trianoni diktátummal Romániába kényszerített és önrendelkezési jogában máig korlátozott székelyek legitim érdek-képviseleti testülete, a Székely Nemzeti Tanács nemrég elindított európai uniós polgári kezdeményezésére és támogatásra kérte a 47 tagállam képviselőit. (Az európai kezdeményezés Magyar és angol nyelvű honlapja itt található:www.nationalregions.eu. 


Ezúton kérek minden jóérzésű magyar embert, hogy támogassa a kezdeményezést.) Ennek célja, hogy az Európai Unióban a hagyományos nemzeti közösségek számára különleges jogállást biztosítsanak és tegyék lehetővé számukra az önrendelkezési jog gyakorlását, ideértve a területi autonómiát is, amelyet Románia máig megtagad az erdélyi magyaroktól.   

A napirenden szereplő aktív állampolgári kezdeményezésekkel kapcsolatban a képviselő utalt arra, hogy egyes országokban maga az állampolgárság is veszélybe kerül, és ezzel összefüggésben Szlovákiát említette. 


Rámutatott, hogy Szlovákia megsérti  az Európa Tanács 1997-es állampolgársági egyezményét, és negatív diszkriminációt alkalmaz a magyar nemzeti közösség tagjaival szemben, amikor sorra fosztja meg szlovák állampolgárságától a magyar állampolgárságot felvevő magyarokat. Megemlítette a 99 éves rimaszombati magyar tanítónő, Tamás Aladárné megdöbbentő esetét is. 


Az új Fico kormány azt jelentette be, hogy kifejezetten a magyaroknak tiltanák meg csak a kettős állampolgárságot, amely végképp megengedhetetlen - emlékeztetett Gaudi-Nagy. Felhívta az Európa Tanácsot, hogy bírja rá Szlovákiát a diszkriminatív állampolgársági törvény európai normáknak megfelelő módosítására.

A képviselő az MTI kérdésére úgy fogalmazott, hogy az említett témákkal, a nemzeti közösségek önrendelkezésének ügyével kapcsolatban a magyar ET delegáció tagjai egyetértenek.

Az ET Parlamenti Közgyűlésének ülésszaka péntekig tart, ahol még napirendre kerül többek között a bosnyák külügyminiszter meghallgatása, a sportbundák elleni küzdelem, az internet szabadságával kapcsolatos és az adóparadicsomok ártalmairól szóló jelentések, valamint az Emberi Jogok Európai Bíróságának reformjával és a szír helyzettel kapcsolatos vita is.


forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ha a zömmel jogvégzett politikusokból álló Orbán-kormány – Navracsics Tibor igazságügy-miniszterrel az élen – a Magyarország által is aláírt nemzetközi egyezmény ellenére sem hajlandó a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának jogerős ítéletét végrehajtani, vajon hogyan lehet hazánk polgáraitól törvénytisztelő, jogkövető magatartást elvárni.

Jóllehet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának idén márciusban jogerőre emelkedett ítélete kimondja, hogy hazánk megsértette Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 egykori elnökének a szabad véleménynyilváníáshoz való jogát, amikor egy ötágú vörös csillag viselése miatt a hatóságok a politikust megrovásban részesítették, most úgy tűnik, a magyar államnak esze ágában sincs végrehajtani a döntést, vagyis nem hajlandó kártérítést fizetni a pécsi illetőségű politikusnak.

Mindez abból a jelentésből, illetve határozati javaslatból derül ki, melyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be az országgyűlésnek, és amely döntően a büntet törvénykönyv hatályos szövegére utal, miszerint aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarlót-kalapácsot, ötágú vörös csillagot avagy ezeket ábrázoló jelképeket terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel sújtandó.

És bár Navracsics szerint a magyar szabályozás nem számít kuriózumnak Európában, hiszen több államban is szankcionálják a diktatúrák jelképeinek használatát (a politikus példaként Litvániát említette), annyi bizonyos, hogy amennyiben az állam június 8-ig nem fizeti meg a 4000 euró kártérítést és a 2400 euró perköltséget, akkor nem csupán a kamat kezd el „ketyegni”, de az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, valamint miniszteri bizottsága a jogerős döntés végrehajtását diplomáciai eszközökkel is kikényszerítheti.

Az ötágú vörös csillag viselése – összegzi Navracsics az Orbán-kabinet álláspontját – azonosulást jelent a kommunista diktatúrát jellemző önkényuralmi eszmékkel, nem különben azok propagálásával, így a kormány továbbra sem ért egyet a strasbourgi ítélettel, és fenntartja korábbi az álláspontját.

No, már most, ha Navracsicsék azon megállapításával, miszerint aki ötágú vörös csillagot (vagy más tiltott jelképet) visel, szükségképpen a diktatúra ideológiáját, eszméit is a magénak érzi, nem is feltétlenül kell egyetérteni, azzal a véleménnyel, hogy az amúgy is a fél világgal harcoló „forradalmi” Orbán-kormánynak egy ilyen jelentéktelen – igaz, szimbolikus – ügy miatt fölösleges Európával konfrontálódni, aligha lehet vitába szállni.

Fölösleges már csak amiatt is, mert noha az országnak elképesztően nagy erköcsi és anyagi károkat okozó (más megfogalmazásban: százmilliárdokba kerülő) „kuruckodást” a magyar választópolgárok nem kis része jól érzékelhetően igen sokra becsüli, a strasbourgi bíróság ítéletének a negligálását – amely magatartás akár precedenst is teremthetne – Európa egész biztosan nem fogja eltűrni.

Ám ezektől eltekintve is megfogalmazódik bennem a kérdés: ha a zömmel jogot végzett politikusokból álló Fidesz-kabinet – Navracsics  igazságügyi miniszterrel az élen – ennyire nem óhajt egy immár jogerőre emelkedett bírósági döntésnek eleget tenni (jóllehet minderre nemzetközi egyezmény kötelez bennünket), vajon milyen alapon lehet Magyarország polgáraitól törvénytisztelő, jogkövető magatartást elvárni.

Amiként arra is módfelett kíváncsi lennék, hogy a jelek szerint most már az Emberi Jogok Európai Bírósága ellen is „szabadságharcot” vívó Orbánék meddig akarják még ezt a szánalmas és kártékony bohóckodást folytatni.

Remélem, nem addig, amíg az ország maradék tekintélyét is sikerül lenullázni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A kormány a szakképzésből gyakorlatilag kiirtja a közismereti tárgyakat, emellett pedig lehetőséget ad arra is, hogy a diákok akár 15 évesen is munkát végezhessenek. A helyzetből adódóan mindenfajta szakmai és közismereti tudás nélkül - Bertha Szilvia írása.

„El akarják hitetni velünk, hogy csak arra a csekély tudásra van szükségünk, amivel megtaláljuk a bevásárlóközpont bejáratát és a pénztárcánkat a hitelkártyánkkal a zsebünkben.

Az ismereteket tehernek tekintő szemlélet — amely alól fel kell szabadítani a diákokat — intézményesítette a félműveltséget, a töredékes tudást…

Minden nap kétségbe ejtő hírek özönlenek ránk az olvasási készségek romlásáról, az alapismeretek hiányáról, a rossz érettségi eredményekről, gyenge nyelvtudásról…

Mondják, diófát az unokájának ültet az ember. Nekünk azonban gyorsabbnak kell lennünk — ültessünk hát műveltséget, még mielőtt további nemzedékeknek kell lemondania a tudás terméseiről!”

A fentieket nem más, mint maga a jelenlegi miniszterelnök írta, egy 2009. novemberi kereszténydemokrata tanácskozás apropóján. Vajon eszébe jutnak-e ezek a gondolatok, amikor a parlamentben a párttársai éppen megszavazzák azt a törvénymódosítást, amelyben a szakképzésből gyakorlatilag kiirtják a közismereti tárgyakat.

Ez a módosítás emellett arra is lehetőséget biztosít, hogy a diákok akár 15 évesen is munkát végezhessenek. A helyzetből adódóan mindenfajta szakmai és közismereti tudás nélkül. Reméljük, a tanulmányi szerződésüket el fogják tudni majd olvasni és tudni fogják mi a különbség a „legalább” és a „legfeljebb” között…

A most módosítani kívánt törvényt még tavaly ősszel verték át az országgyűlésben, ahol hiába tiltakozott a Jobbik ellene, úgy szavazták meg a szakképzési hozzájárulásról szóló jogszabállyal együtt, hogy a szakképzés tanév közbeni szétverése mellett gyakorlatilag ellehetetlenítették a nyelviskolák működését is.

Ennek is köszönhetően a nyelvoktatással foglalkozó vállalkozások körében felére zsugorodott a céges forgalom, a beiratkozó magánemberek száma pedig harmadával csökkent.

Vajon ez is a műveltség „ültetésének”, a „gyenge nyelvtudás” felszámolásának része?

A kormány közben azt is tervezi, hogy jelentős járulékkedvezményben részesíti azokat a vállalkozásokat, ahol képzettséget nem igénylő munkakörökben foglalkoztatják a munkavállalókat.

Nyilván ez is a „tudás termésének” biztosítására szolgáló intézkedés, csak immár abban nem lehetünk igazán biztosak, hogy ez kinek fog végeredményben hasznot hozni.

Bertha Szilvia

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Népszavazási kezdeményezés az EU-kilépésről Ausztriában Ausztria benyújtotta a Parlamentjének a népszavazási kezdeményezést Posted on 2012/02/04 by Híradmin Az Európai Unióból való kilépésről szóló népszavazás megindoklása:

Ausztria az Európai Unióhoz (a továbbiakban: EU) egy szövetségi alkotmánytörvénnyel csatlakozott, amelyet népszavazás kísért. Tehát az EU-kilépésnél is így kell eljárni.

Az első - és legfontosabb - mondata az osztrák szövetségi alkotmánynak, az 1. paragrafus, így hangzik (szó szerint): „Ausztria egy demokratikus köztársaság. A jog forrása a nép.” Tehát az osztrák köztársaság nem ismer olyan magát demokratikusnak valló szervezetet, amely akadályozhatná a népet, hogy maga döntsön arról, hogy kilépjen az EU-ból vagy ne.

Pontosan ezt a jogot követelik az EU-kilépésről szóló népszavazást megindító kérvénynek az aláírói, akik az osztrák szövetségi alkotmány egyik legjobb szakértőjére hivatkozhatnak, aki a korábbi igazságügyi miniszter, Dr. Hans R. Klecatsky, az innsbrucki egyetem nyugdíjas közjog professzora, és aki az elsők között írta alá az EU-kilépésről tartandó népszavazás-kezdeményezést Innsbruck városának a magisztrátusán, 2010 márciusában, közvetlenül a munka megkezdése után.

Ausztria létalapjának a megmentése. Ez az EU-kilépésről szóló népszavazás legfontosabb pontja. Nem csak a „Lisszaboni Szerződés” által, ami az EU jelenlegi munkaalapja, de legkésőbb ez által az EU egy óriási szövetségi állam lett (egy államközösség helyett), amelyben minden tagállam és nép messzemenően elvesztette önrendelkezési, azaz a demokráciához való jogát.

Egy központi gazdasági kormány bevezetésének a terve az egész EU-ban, beleértve a tagállamok adófelségjogaiba való beavatkozást is (azaz EU-adók bevezetése a nemzeti adók mellett), ennek világos bizonyítéka. Számos döntés - és különösen a „nagy dolgokban” - zárt ajtók mögött történik; EU „csúcsokon” az EU-Bizottság felfújt hivatalnoki apparátusában, és egyre inkább a kormányfők között, azaz valódi legitimáció nélkül. A tagállamok parlamentjeit messzemenően kikapcsolják, az illető államnemzetek döntéseiről nem is beszélve. Az EU-Parlamentnek nincs törvényhozási joga és mi több, nem is egyenlőségi alapon választják. Az egész EU-építményben hiányzik a demokrácia legfontosabb ismérve, a hatalommegosztás!

Népgazdaság kis- és közepes üzemek számára, amelyek kapcsolódnak a lakossághoz, egyre kevesebb lehetőség adódik egy nemzetek feletti rendszerben.

Az EU-tagság miatt Ausztria nem tud olyan kereskedelmi szerződéseket kötni, amelyek szükségesek a népgazdaság számára, mivel a kereskedelmi politika teljesen az EU központi hivatalainak van alávetve. Ausztria csak akkor tudja visszanyerni gazdaságpolitikai döntésjogát egy válságbiztos gazdaságpolitika (újra) építéséhez, ha kilép az EU-ból.

Szociális állam

Az EU legfontosabb elve, az úgy nevezett „piacszabadság”, azaz a korlátlan árumozgás-szabadság, letelepedési szabadság, a szolgáltatások szabadsága és a munkavállalók szabad költözködési joga, valamint - a konszernek számára a legfontosabb - a tőke mozgásszabadsága, egy profitmaximalizálásra irányult politikát tesznek lehetővé, amely a legtöbb embernek rendkívül árt, és amit az Európai Bíróság évtizedek óta szigorúan keresztülvisz.

Szociálpolitika számára nem volt és ma sincs lehetőség. Csökkenő reáljövedelmek, valamint a szegények és a gazdagok között egyre növekvő szakadék ezt bizonyítják.

Határok

Senkinek sem fáj, ha a határon fel kell mutatnia az útlevelét. Az országhatárok EU általi eltörlése és ennek következtében az állam személyekre és árukra vonatkozó ellenőrzési lehetőségeinek a megszűnése azonban szörnyű következményekkel jár; többek között a bűnözés elterjedését, az illegális és káros áruk akadály nélküli behozatalát teszi lehetővé. Ismét szükségünk van értelmes határintézményekre, hogy megvédjük a lakosságot!

Semlegesség

A semlegesség azt jelenti, hogy a semleges államnak saját külpolitikája van (mint a Svájcnak), amely minden katonai paktumon kívül marad és ezzel a békét szolgálja. Az EU-hadsereg által azonban, amelyben Ausztria is részt vesz, maga az EU is egy katonai paktum. Ez pedig közel áll a NATO-hoz.

A legtöbb EU-állam egyúttal NATO-tag is, elsősorban a nagy államok. A semlegességet ismét az osztrák (kül)politika alapjává tenni csak akkor lehet, ha kilépünk az EU-ból.

Géntechnika mentesség

Az előírt határtalan „piacszabadság” miatt egy EU-tagállam nem tudja
megakadályozni a génmanipulált takarmány, „ipari burgonya” vagy készáruk behozatalát. Így ezek bekerülnek az élelmiszer-körforgásba akkor is, ha Ausztriában nem termesztenek génmanipulált vetőmagokat. Ez csak akkor megakadályozható, ha Ausztria ismét maga határozza meg élelmiszer törvényeit és ellenőrizheti határait. Ezt pedig csak akkor
lehet, ha kilépünk az EU-ból.

Saját pénznem 

A nemzeti pénznemek nemzetköziesítése nem működik, ami a jelenlegi pénzügyi és gazdasági problémák lényeges oka. A pénzügyileg labilis országok deficitjének az átvétele pénzügyileg stabil országok által, ami az euró lényege, csak tovább rontja a helyzetet. Az euró mindenáron való megmentése egy időben behatárolatlan végtelen kezességi kötelességvállalás (védőháló) az EU nettó befizetői, mint Ausztria által, nem várható el az osztrák polgároktól.

Amint Ausztria kilép az EU-ból, ismét bevezetheti saját pénznemét és ezzel is akadályozhatja a drágulást. Inge Rauscher Az EU-kilépésről szóló népszavazás meghatalmazottja, Zeiselmauer/Bécs, 2011. december 20.Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés beadása
Pártok Feletti Platform az EU-kilépéshez

Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés 2011 december 20-án a belügyminisztériumban az előírásoknak megfelelően be lett nyújtva 9266 hivatalosan igazolt támogatási nyilatkozattal.

(A törvény által megkövetelt szám 8032 nyilatkozat.) Az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés Pártok Feletti Platformjának a szóvivői tájékoztattak a belügyminisztériumban 2011december 20-án reggel 9 órakor történt hivatalos benyújtásról. A platform és több mint 9000, a hivataloknak bizonyított támogatói demokratikus-jogállami úton kívánják

 egy szabad és független semleges Ausztria helyreállítását és a katasztrofális osztrák EU-tagság megszüntetését, amely a lakosság számára semmilyen formában nem elfogadható. Ausztria az EU egyik fizető mestere, de ennek ellenére az amerikai hitelminősítő intézetek, „a világ új urai”, akik felett nincs demokratikus ellenőrzés, egyre szkeptikusabban ítélik meg. Ezt a számlát elsősorban a kis- és középkeresetű osztrákok fizetik meg, mint ahogy az a „Statistik Austria” kutatásaiból kiviláglik.

Ausztria jövője csak az ország gazdasági, kulturális és környezeti előnyeinek a figyelembe vételével képzelhető el, és egy olyan életmódra való áttéréssel, amely összhangban van a természettel, valamint a következő generációk és minden teremtmény javát szolgálja, aki ezen a mi egyetlen földünkön él.

Az Európai Unió, mint a nagykonszernek igazgatóinak meghosszabbított keze, csak abban érdekelt, hogy a nemzetközi tőkeáramlás fő akadályát, a nemzetállamokat megfossza fő feladatától, a polgárok szociális védelmétől. Ez az ”EU-gazdasági kormányzása”

Számos polgár azonban nem óhajt tovább az euró szavatossági csomagszolgája, azaz védőháló-fizető lenni és emiatt komoly bevételkiesést elszenvedni.

Inge Rauscher, az IHU elnöke, az EU-kilépésről szóló népszavazás-kezdeményezés Pártok Feletti Platformjának a nevében megjelent: Zeit-Fragen, 2012.01.23.További anyag az interneten: www.Uberparteiliches Volksbegehren fur den Austritt aus der EU

Fordította: Vajta Dénes

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az utóbbi hetekben a Jobbik szakértői több segélykérő üzenetet kaptak, mint korábban bármikor. E napokra tökéletesen láthatóvá vált, hogy óriási szakadék tátong a kormányzat által a kilakoltatástól a Nemzeti Eszközkezelő által megmenteni kívánt párezer devizahiteles család és a valóban utcárakerülők száma között.

Utóbbiak táborát ugyanis nem csak a kabinet kilakoltatási kvótája által otthonát elvesztő, jóval több mint tízezer família gyarapíthatja, hanem egy sor más csalárd megoldás által, maffiamódszerekkel megszerzett házak, lakások eredeti tulajdonosai is.

Bár a Jobbik jogi segítséget nyújtó szakmai csapata minden egyes egyedi esetben segíteni próbál (számos esetben megakadályozva vagy késleltetve a kilakoltatást), időnként egészen képtelenesetekkel is találkoznak.

Visszatérő és egészen arcátlan jelenségnek számít az, hogy a károsultak tudtukon kívül veszítik el ingatlanjukat, köszönhetően a hatályos jogi szabályozás hibáinak.

Ugyanis egy rendelet szerint azokat a hivatalos iratokat, amelyeket rossz helyre vagy címre küldik, s adott esetben nem érik el a címzettet, a kézbesítés második megkísérlésének napját követő ötödik munkanapon kézbesítettnek kell tekinteni.

Emiatt fordulhatott elő, hogy a hosszabb ideig külföldön tartózkodó károsult nem kapta meg lejárt számlatartozásáról szóló értesítését, közüzemi elmaradása milliósra hízott, s mire egyáltalán értesült a bajról, ezen, a lakás értékének huszadát kitevő tartozás miatt elárverezték a tulajdonát - áll a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben.

Látható tehát, hogy a kormányzat által áttételesen felbátorított végrehajtók egy része olyan eszközöket is megenged magának, amelyek jogállamban elképzelhetetlenek lennének.

A túlkapások megállítása a kabinet feladata lenne, e helyett azonban arra fordították energiájukat, hogy rendelkezést hozzanak azok ellen, akik megpróbálnák megakadályozni az adott esetben indokolatlan kilakoltatásokat.

A fentiek okán a Jobbik az érintett törvények módosítását kezdeményezi, példának okáért azért, hogy senki ne veszíthesse el otthonát „kézbesítési hibák” és az ingatlan értékének töredékét kitevő, amúgy kezelhető tartozások miatt, csak azért, hogy pár profitéhes társaság jobban gyarapodjon.

Emellett szakértőik továbbra is mindent megtesznek, hogy megakadályozzák vagy késleltessék az érintett otthonok kiürítését, családok szétverését, hiszen a magyarság nemzetben gondolkodó tagjai e nehéz hónapokban még inkább felelősek egymásért, mint korábban - hangsúlyozza Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A fénykor

A nemzeti örökséget képező rengeteg dokumentumot, műalkotást és audiovizuális anyagot a fennmaradásuk és a mindenki számára hozzáférhetőségük érdekében digitális adathordozókra kell vinni - ez rendben van. 

Borsod és azon belül Ózd társadalmi-gazdasági katasztrófaövezetében munkahelyeket kell teremteni - ez is rendben van. Hogy ezekre nincs pénz, az nincs rendben. Hogy mindenféle ügyeskedők a politikai zsákmányszerzésük takargatásához még mindig csak hókuszpókuszokat és blöfföket izzadnak ki magukból, az végképp nincs rendben.

Ózd: szómágia, parasztvakítás, mézesmadzag...

Előzmények

A kormányváltás után a lakosság érdeklődve figyelte, hogy a Fidesz mit kíván és tud kezdeni az Ózd című gazdasági és társadalmi csődtömeggel. A szintén nagy Fidesz-többségű új önkormányzat a megalakulása után csakhamar előállt a helyi kohászat megalapítójáról Rombauer-tervnek elnevezett gazdaságfejlesztési program-szerűséggel. Meglehetős csalódottságot okozott, mert kisírt belőle, hogy nem több egy kétségbeesett ötletbörzénél - olyasmik szerepelnek benne, mint dzsessz-fesztiválok rendezése, tanösvények, romkocsma, skanzen, a vasútállomás száz méterrel odébb helyezése, vagy - ami a magyar lakosságban aggodalmat keltett - az, hogy elsőrendű feladat a városnak a cigányok számára otthonosabbá tétele.

Valós reményt mindössze az az elképzelés nyújtott, hogy energiaerdőket telepítenek, vagyis energetikai célra jól hasznosítható erdőket ültetnek, amikhez feldolgozóüzemek épülnek. Mostanra, a ciklus közepére azonban ennek nyoma sincs, és látható, hogy nemigen lesz belőle semmi.

Digitalizációs központról egyetlen betű sincs a Rombauer-tervben: világos, hogy ad hoc jött az ötlet.

Mi is ez az egész?

Tavaly év végén átütő sikerhez méretezett médiafelhajtással bejelentették, hogy digitalizációs központ létesül Ózdon. A projekt neve Kultúrgyár. Az egykori kohászati üzemek területén, vagyis romjain olyan vadonatúj és szupermodern intézményt építenek, amelyben a nemzeti kulturális örökséget képező mérhetetlen sok dokumentumot, audiovizuális anyagot és műalkotást számítógépre viszik, digitalizálják.

A bejelentés szerint ez akkora lesz, hogy 700 főnek ad munkahelyet, ráadásul magasan képzett embereknek, ami újra életet visz a lepusztult városba. Sőt kiegészítő létesítmények is készülnek hozzá, például olyan látványshow, amelyben a lebontott kohászati kéményeket lézeroszlopok jelenítik meg. Olyan lesz, mint Angliában a Rotherhamben működő hasonló intézmény.

Igazából az történt, hogy Riz Gábor ózdi fideszes parlamenti képviselőt Angliában járva elvitték Rotherhambe, ahol látott az ottani nehézipar romjain kialakított skanzen-szerűséget és élményparkot, ami leginkább a budapesti Csodák Palotájára emlékeztet, és itthon megpróbált lobbizni egy hasonlóért Ózdra. Azt a választ kapta, hogy akkor már miért ne kössék egybe egy digitalizációs központtal, mert az most a menő, és arra hátha ad pénzt az Európai Unió. Mert ugye magyar állami pénz nincs sem erre, sem másra.

A Szerződés

Decemberben megjelent Ózdon Szőcs Géza kulturális államtitkár, és Fürjes Pál polgármesterrel ünnepélyesen aláírta a szerződést. Írhatjuk nagy kezdőbetűvel Szerződésnek, vagy végig csupa nagybetűvel SZERZŐDÉSnek, mert az aktust és magát a megállapodást a Fidesz, illetve a városvezetés úgy kommunikálta, hogy ezzel végérvényessé és minden szempontból elintézetté vált a projekt, innentől kezdve már csak az idvezülés van hátra.

A lakosság mindmostanáig így tudja.

Ez azonban nem olyan szerződés, ahogy Móricka elképzeli, vagyis hogy Állam Bácsi ideadja rá a pénzt. Ez egy úgynevezett konzorciális szerződés. Arról szól, hogy Ózd Város és a Minisztérium majd (majd, majd, majd) közösen pályázik pénzekért az Uniónál. Márpedig pénz aztán bőven kell, elhangzott már 4 milliárdos, 9 milliárdos és 12 milliárdos adat is a belekerülés mértékére. Végül is mindegy, mert egyformán nincs egyik sem.

Némi cinizmussal azt mondhatnám, hogy ilyen konzorciális szerződést én is tudnék kötni a szomszédommal.

Akiknek máris jó

A megállapodás záradékában ott szerepel, hogy a Minisztérium részéről, másrészt Ózd város részéről kiket delegálnak a projekt különféle elnökségeibe, kuratóriumaiba és bizottságaiba. Ők mindenképpen jól járnak ugyebár...

A Minisztérium részéről jól kivehetően az egykori SZDSZ-holdudvar rutinos helyezkedőit láthatjuk, például azt a Herner János filozófust, aki annak idején az Időkerék című szerencsétlenkedés és pénzkidobálás főszereplője volt. De például egykori sci-fi író is szerepel a sine curát kapók között.

Csuda tudja, de az SZDSZ-slepp átörökítése valahogy nem meglepő Szőcs Gézától.

Ami a kuratóriumok ózdi tagjainak kilétét illeti, hivatalosan még titkolják. Annyi mindenképpen kiszivárgott, hogy azoké a zsákmány, akik besült és elértéktelenedett ingatlantulajdonai jó pénzért állami kivásárlás alá kerülhetnek a megvalósuló vagy akár meg nem is valósuló Digitalizációs Központhoz.

Leült

Az Európai Uniós pályázat egyelőre nem nyerte el a szükséges milliárdokat. Annál is kevésbé, mert nincs beadva ilyen pályázat. Nem is lehet beadva, mert ilyen pályázatot az Európai Unió nem írt ki. A projekt gazdáit ez a tény nemigen zavarja. „Majd összecsipegetjük” - hangzott kérdésünkre a tájékoztatás. Mint ahogy azt sem tudja senki, miért kellene 700 alkalmazott a digitalizáláshoz, illetve, hogy az ő bérüket és a működtetés költségeit ki és milyen bevételből fizetné.

Azóta alszik az ügy. Az Unió nincs adakozó kedvében Magyarország számára - legalább lesz mire rákenni az újabb gyermeteg blöff kipukkanását.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Mint ahogy azt már előzetesen várni lehetett, a narancsosok hétfőn este Áder Jánost jelölték köztársasági elnöknek. Az események ilyetén alakulása egyátalán nem meglepő, hisz az egy percig nem volt kérdés, hogy OV olyan embert rak majd ebbe a pozícióba, aki a lényeget tekintve ugyanúgy teljesíti a párt utasításait, mint elődje. 

Így aztán azt hiszem, ezzel az üggyel narancsos szemszögből tovább már nem nagyon érdemes foglalkozni, mivel a csornai Charles Bronson útja a Sándor-palotába minden valószínűség szerint teljesen rögmentesnek bizonyul majd.

Ezzel szemben sokkal érdekesebb az elvtársak reagálása a történtekre, de a hányingerkeltőbb jelző talán jobban visszaadja azt az érzést, amit Mesterházy Attila teremtett megszólalásával az esemény kapcsán összerántott sajtótájékoztatón…

Mint ahogy azt már előzetesen várni lehetett, a narancsosok hétfőn este Áder Jánost jelölték köztársasági elnöknek. Az események ilyetén alakulása egyátalán nem meglepő, hisz az egy percig nem volt kérdés, hogy OV olyan embert rak majd ebbe a pozícióba, aki a lényeget tekintve ugyanúgy teljesíti a párt utasításait, mint Schmitt, mégha esetleg a körítés, a színház kevésbé lesz annyira átlátszó, annyira gagyi, mint korábban, Pali bátyánk esetében. Így aztán azt hiszem, ezzel az üggyel narancsos szemszögből tovább már nem nagyon érdemes foglalkozni, mivel a csornai Charles Bronson útja a Sándor-palotába a következő hetekben, minden valószínűség szerint teljesen rögmentesnek bizonyul majd.

Ezzel szemben sokkal érdekesebb az elvtársak reagálása a történtekre, de a hányingerkeltőbb jelző talán jobban visszaadja azt az érzést, amit Mesterházy Attila teremtett megszólalásával az esemény kapcsán összerántott sajtótájékoztatón. „Az MSZP-frakció tagjai a szavazólapokat sem veszik fel a várhatóan május 2-i elnökválasztáson, mert megítélésük szerint Schmitt Pál jelölése után Orbán Viktor ismét téves személyi döntést hozott, amikor nem vette figyelembe az emberek többségének akaratát, és egy pártok fölött álló, szuverén személyiség helyett, egy pártpolitikust jelölt államfőnek.”

Gondolom, most sokakban felidéződnek azok a néhány évvel korábbi történések, amikor az elvtársak még kormányzati pozícióban Szili Kátyát jelölték köztársasági elnöknek. Aztán biztosan sokan emlékeznek még arra is, amikor Sólyom László mandátuma végén, 2010-ben az emeszpé Balogh Andrást ajánlotta a posztra, aki miután nem nyert, rá pár hétre az emeszpé elnökhelyettesévé lépett elő.

Ők természetesen nem voltak pártkatonák, akkor az a jelölés nagyon demokratikus döntés volt. Ez nem is lehet kétséges, hisz Magyarországon csak és kizárólag akkor van demokrácia, ha a balliberáltak vannak hatalmon. Ha pedig netán előfordul, hogy nem ők diktálnak, akkor pedig csak akkor tud megmaradni a demokrácia, ha az ellenzéki szerep ellenére is ők osztják a lapokat. Mert ez így mélyen felvilágosult és persze messzemenően européer.

Azonban baloldali felvilágosultság ide, européerség oda, Mesterházy is érezte, hogy azért valami nincs rendben, hogy mintha valami kis ellentmondás lenne a történetben. Ezért hogy kibontsa a nagy igazság minden részletét jó scarabeus bogár módjára, tovább görgette a guanogolyót: „2005-ben az MSZP valóban Szili Katalint jelölte köztársasági elnöknek, de a párt a március végi kongresszusán ezt hibának minősítette. Az akkori házelnök jelölésekor rosszul mértük fel a helyzetet.”

Ennyi.

Ezzel fel van oldva az ellentmondás. A Párt márciusban egy megváltó katarzison esett át és ma már patyolattisztán, mondhatnánk makulátlanul áll a népek előtt, feljogosulva újra a tévedhetetlen igazmondásra. Az elvtársak megoldották. Tartottak egy kongresszust, lemosták a gyalázatot.

És Mesterházy mindezt szemrebbenés nélkül adja elő a kameráknak, úgy mintha tényleg történt volna bármilyen változás is az elvtársak körében, úgy mintha annak idején ő maga nem lett volna tevékeny résztvevője az akkori folyamatoknak.

Új MSZP. Új politika. – hirdeti öles betűkkel a Párt honlapja, de a pofátlanság, a képmutatás és a gátlástalanság a régi, azt soha nem tudjátok levetni magatokról – tehetjük hozzá mi, innen az utcáról. Mert írhattok akármit magatokra, nevezhetitek akárminek magatokat, a sz@rgolyó, amit magatok előtt görgettek, mindig ugyanaz marad.

Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bár Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nemcsak arról beszélt, hogy a szlovák állampolgársági törvény diszkriminatív, csak a magyarokat sújtó módosítása esetén hazánk kész nemzetközi jogi lépéseket tenni, de arról is, hogy a különféle európai fórumokon vívott csatákat „száz százalékig meg fogjuk nyerni”, magam aligha mernék a medve bőrére előre inni.

„A szlovák politika jószerivel mindent megtesz annak érdekében, hogy ne lehessen szalonképesnek minősíteni” – írtam közel öt évvel ezelőtt annak kapcsán, hogy északi szomszédunk parlamentje a Ján Slota által vezetett, nacionalista Szlovák Nemzeti Párt indítványára határozatban szentesítette a felvidéki magyarok és a németek II. világháború utáni meghurcoltatását (többek között kitelepítését és kényszermunkára hurcolását) törvényesítő Beneš-dekrétumok érinthetetlenségét.

És bár a magyar parlamenti pártok egy közös nyilatkozatban ítélték el a szégyenletes aktust, az Európai Unió – amely számára amúgy deklaráltan elfogadhatatlan a kollektív bűnösség elve – csendben maradt.

Úgy vélem, többek között ennek is „köszönhető”, hogy a nacionalizmust mindig is szívesen használó szlovák politikusoknak azóta igencsak megnőtt az étvágya, hiszen alig-alig akadt közöttük, aki ne építene az úgynevezett „magyar kártyára”.

És itt éppen úgy gondolhatunk Sólyom László akkori köztársasági elnök 2009-es kiutasítására (köztudott, hogy az Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka szerint Szlovákia ezzel nem sértette meg az uniós jogot, ami ezért legalábbis vitatható vélemény) mint a pár nappal ezelőtt kormányt alakító Robert Fico legújabb nyilatkozatára.

A miniszterelnök ugyanis egy beiktatási ünnepségen azt mondta, készek a szlovák állampolgársági törvény megváltoztatására (azért, hogy az a más országok állampolgárságát is kérvényező szlovákokat „ne károsítsa”), de úgy, hogy a nagyon sokat és sokak által kritizált jogszabály Magyarország viszonylatában az elkövetkező időszakban is évényben maradna.

Történik mindez azért – próbálta megindokolni az eljárást Fico –, mert hazánk sem volt hajlandó a kettős állampolgárságról szóló, Szlovákai által sérelmetett  törvény módosítására.

Nos, a kérdés nem az, elfogadható-e egy ilyen súlyosan diszkriminatív – s minden bizonnyal az európai jogrenddel sem összeegyeztethető – törvény Magyarország számára, mint inkább az, vajon milyen eszközei és esélyei is vannak az Orbán-kormánynak a helyzet orvoslására.

Mert noha Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a köztévében nemcsak arról beszélt, hogy  hazánk a példátlan eset nyomán kész nemzetközi jogi lépéseket tenni, de arról is, hogy az európai fórumokon vívott csatákat „száz százalékig meg  fogjuk nyerni”, jómagam aligha mernék a medve bőrére előre inni.

És itt nem kizárólag, sőt, nem elsősorban arra utalok, hogy például egy európai bírósági döntésre az esetek többségében rendkívül hosszú időt – gyakorta éveket – kell várni, mint inkább arra, hogy a Szlovákiával való különböző nemzetközi jogvitáinkból az elmúlt időszakban rendre vesztesen kerültünk ki.

Aztán, ha ehhez még azt is hozzáteszem, hogy a világon mindenkivel  konfrontálódó, koki- és sallerosztással dicsekvő, a EU-t az egykori szovjet birodalomhoz hasonlító, illetve többször gyarmatosító hatalomnak tituláló Orbán-kormányt az Európai Unióban milyen iszonyú „népszerűség” övezi, úgy könnyen belátható, hogy Semjén optimizmusát erős fenntartással kell kezelni.

Amely megállapítás még akkor is igaz, ha meggyőződésem, hogy egy ilyen leplezetlenül diszkriminatív, csakis a magyarokat sújtó törvény  felett Európának egy másodpercig sem (lenne) szabad szemet húnyni.

Ám miután ez idő szerint közel s távol nem sok barátunk van, az az érzésem, ezt a harcot egyedül kell megharcolni.

P. S.: „Nem hiszem, hogy jó így kezdeni, de ha egy ilyen felvetésre kerül sor, akkor azt szívesebben hallgatnám meg személyesen, nem a médián keresztül” – reagált Semjén szavaira Fico, aki azt is hozzátette, készen áll az effajta kommunikációra az Orbán Viktorral való kétoldalú találkozóján is. Erre a tervek szerint április 26-án, Varsóban kerülhet sor a visegrádi négyek találkozóján

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Akkor hát megvolt az idei erőltetett menet is. Néhány tényleg meggyötört arc, néhány múltba révedő, közeli családtagra emlékező könnyes tekintet, de a többség hivatásos rettegő, megélhetési menetelő, megtévesztett átlagember. A holokauszt-ipar átvert, becsapott tömege. 

Lobogtak az izraeli zászlók, szólt sófár és minden öt négyzetméterre jutott egy narancsos politikus, vagy az elvtársak táborából valaki.

De ma már ez nem elég. Ma már nem elég az, hogy egymást érik az álszent megemlékezések, hogy ez folyik a tévékből és a rádiókból, hogy manapság is dollármilliókat fizetünk ki az életkoruknál fogva talán már nem is élő túlélőknek, hogy a politikai pártok egymás sarkát taposva licitálnak egymásra, ha Izrael szekerét kell tolni valahol.

De ma már ez sem elég nekik. Még több kell, még többet akarnak…

Akkor hát megvolt az idei erőltetett menet is. Néhány tényleg meggyötört arc, néhány múltba révedő, közeli családtagra emlékező könnyes tekintet, de a többség hivatásos rettegő, megélhetési menetelő, megtévesztett átlagember. A holokauszt-ipar átvert, becsapott tömege. Lobogtak az izraeli zászlók, szólt sófár és minden öt négyzetméterre jutott egy narancsos politikus, vagy az elvtársak táborából valaki. A politikai elit szegfűs és narancsos fele újra egymásra talált és boldogan oldódott fel a nagy össznépi rettegésben.

Közben pedig senkinek nem jutott eszébe, hogy a nagy lendületben elveszett a lényeg, hogy a fröcsögő nácizás, jobbikozás és gárdázás közepette az elhurcoltak tragédiája már nincs sehol, hogy a megjelentek közül ez igazából senkit nem érdekel, csak esetleg azt a néhány embert, akiknek a szülei, a nagyszülei tényleg megtapasztalták a munkatáborok borzalmait. Akik azt hitték, hogy itt majd rájuk emlékeznek, hogy az élet menetének hívott valaminek tényleg van köze a 68 évvel ezelőtt történtekhez.

Azonban nekik csalódniuk kellett, mert a menet idén sem volt más, mint pontos látlelete a honi holokauszt-iparnak. Egy kórkép, amiben benne van minden, minden, amitől még annak is felfordul a gyomra, aki egyébként együttérezne az akkori szenvedőkkel. Az Élet Menete nevű showműsor ismét valós képet adott arról, hogy hol tart manapság a világ, hogy milyen átlátszó és velejéig rohadt az a színjáték, amit a cionisták mindennap játszatni akarnak velünk.

De ma már ez nem elég. Ma már nem elég az, hogy egymást érik az álszent megemlékezések, hogy ez folyik a tévékből és a rádiókból, hogy manapság is dollármilliókat fizetünk ki az életkoruknál fogva talán már nem is élő túlélőknek, hogy a politikai pártok egymás sarkát taposva licitálnak egymásra, ha Izrael szekerét kell tolni valahol. De ma már ez sem elég nekik. Még több kell, még többet akarnak.

Tegnap délelőtt a Parlamentben, Steiner Pál elvtárs napirend előtti felszólalásában, Az Élet Menete kapcsán előadott kötelező holokauszt-körök lefutása után, azzal a nagyszerű ötlettel állt elő, hogy Magyarország teremtse meg a feltételeit annak, hogy minden, a közoktatásban tanuló diák ellátogathasson az auschwitz-birkenaui táborba. „Felkérem az Országgyűlést, hogy valamennyi általános- és középiskolásnak legyen lehetősége legalább egyszer osztálykirándulás keretében felkeresni a birkenaui emlékmúzeumot. Az MSZP a napokban beterjeszti azt a javaslatot, miszerint minden iskolás látogasson el Auschwitzba.”

A kormányzati választ Rétvári Bence államtitkár adta meg, aki először kifejtette, hogy a narancsosok mennyire elkötelezettek a holokauszt-biznisz ápolásában, majd áttérve az oktatás fontosságára szinte rákontrázva Steinerre kijelentette: „Nagy probléma, hogy a kötelező emléknap ellenére az iskoláknak csak a 16 százalékában emlékeznek meg a holokauszt áldozatainak emléknapján. Ez ügyben még van tennivalónk.”

És ne legyenek kétségeink afelől, hogy majd tesznek is, mert manapság csak úgy, általában rettegni már nem elég. Most már az a cél, hogy a gyerekek lelkébe a lehető leghamarabb elültessék a kötelező bűntudatot, hogy az agyak minél előbb ki legyenek lúgozva.

Ezért aztán figyeljünk oda. Figyeljünk oda, hogy az iskolában mit akarnak dogmaként a gyerekeink fejébe verni. Figyeljünk oda, hogy mit tanítanak, hogy mi hangzik el az órákon ez ügyben, és legfőképp, ha elindul az agymosás, ne hagyjuk, hogy a gyerekek azt, mint egy kötelező anyagot szolgai módon bemagolják. Magyarázzuk el, mutassuk meg, hogy a tényleges történelmi tények nem vágnak egybe a ma már törvénybe is iktatott holokauszt-mítosszal, hogy nem minden úgy történt, ahogy azt az ebből az üzletből élők el akarják hitetni velünk.

Persze tudom. Egy munkával eltöltött fáradságos nap után, a hétköznapok küzdelmei mellett nem könnyű még este leülni az íróasztal mellé és erről mesélni. De mint látszik, a gyerekeink érdekében ezt ma már nem spórolhatjuk meg.

Mert ettől a gátlástalan nyomulástól csak mi védhetjük meg őket.


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Miután nem vagyok naív, eszem ágában sincs azt gondolni, hogy az új választójogi törvényt kidolgozó Áder János a köztársaság elnöki székben elfelejt fideszesként viselkedni, abban viszont reménykedem, hogy az államfői intézmény iránt érzett, napjainkra nagyon erősen megcsappant bizalomból valamennyit vissza tud majd szerezni. 

Akár Áder Jánosnak hívják majd hazánk következő köztársasági elnökét, akár másnak, úgy hiszem, a Fidesz igazán nagyot nem tévedhet, hiszen a plágiumbotránya miatt a Sándor-palotából távozni kényszerülő Schmitt Pál olyan kritikán aluli teljesítményt nyújtott, hogy nála már tényleg csak jobb jöhet.

Mert bár az ellenzék és a választópolgárok egy része a kiszivárgott (vagy kiszivárogtatott) nevek kapcsán azt tartotta fontosnak megjegyezni, hogy Orbánék virtigli pártpolitikust akarnak Plagi bá' megüresedő székébe ültetni, jómagam úgy gondolom, nem az a lényeg, hogy a majdani államfő milyen szorosan kötődik a Fidesz nevezetű céghez – még ma is hangosan röhögök, amikor eszembe jut Schmitt hírhedt mondása, amiben úgymond falajánlotta legendás függetlenségét Orbánék számára –, hanem hogy egy szolgalelkű csinovnyik-e, aki egyetlen szó nélkül tűri, hogy a „forradalmi” élcsapat által kiagyalt Nemzeti Együttműködés Rendszere nevében szánni való bohócot csináljanak belőle, vagy egy önálló, erős egyéniség, aki nem csupán akarja, de tudja is képviselni, amit gondol és érez.

Ami meg azt a – szintén nagyon gyakran hangoztatott – kifogást illeti, hogy tudniillik egy Fidesz-alapítót aligha lehet pártok fölött „lebegő” államfőként eladni... nos, véleményem szerint ezt a szempontot is nyugodtan figyelmen kívül lehet hagyni, ugyanis ez idő tájt nincs ember a világon aki ebben a kettéosztott országban képes lenne a nemzet egységét megtestesíteni.

És bár nagyon sokan most úgy vélik, a Fidesz születésénél bábáskodó, a média által csak „csornai Charles Bronson”-ként emlegetett Áder János aligha fogja majd a köztársasági elnöki intézmény megtépázott tekintélyét helyreállítani (azaz nem lesz hajlandó „fékként”, valamint „ellensúlyként” működni), jómagam valamiért mégis hajlamos vagyok neki bizalmat szavazni.

És itt természetesen nem kizárólag arról van szó, hogy Áder képes volt a brüsszeli „száműzetésből” visszatérni (az európai parlamenti képviselőség elvben persze, nem klasszikus száműzetés, Áder esetében azonban mégis az volt, ugyanis a politikus 2007-től fokozatosan háttérbe szorult a párton belül, „köszönhetően” annak a Magyar Nemzet-cikknek, amit valószínűleg Orbán közvetlen környezetéből sugalmaztak, és ami arról szólt, hogy egy Schmidt Mária által gründolt új jobboldali pártban Áder is szerepet kapna), de arról is, hogy Áderről – nem utolsó sorban a személyes találkozásaink hatására – elhiszem, hogy bizonyos esetekben képes a miniszterelnöknek is ellentmondani, tehát valamelyest autonóm személyiségként cselekedni.

Mindezeken túl arról sem szabad elfeledkezni, hogy Ádernek a parlament elnökeként annak idején már kellett a pártok között valamiféle egyensúlyt teremteni, még inkább pedig, hogy neki – mint erős jogászi felkészültségű valakinek – talán nem lehet majd minősíthetetlen nívójú, szégyenletes, a jog alapelveivel ellenkező – törvényeket a torkán lenyomni.

Félreértés ne essék, miután nem vagyok naív, eszem ágában sincs azt hinni, hogy az új választójogi törvény és az igazságügyi „reform” miatt joggal bírált Áder a köztársaság elnöki székben elfelejt fideszesként viselkedni, abban viszont bízom – meglehet, hiába –, hogy az államfői intézmény iránt érzett, mára erősen megcsappant bizalomból valamennyit vissza tud majd szerezni.

Ha csupán ennyit megtesz, már megérte cserélni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ha azt értem is, hogy a parlamenti pártok közül a legkésőbb a politikai porondra lépő LMP azzal akart és akar híveket szerezni, hogy minél többször és minél markánsabban igyekszik a vetélytársaktól elhatárolódni, az messze nem ennyire világos, miért kell a csapat meghatározó politikusainak a szemmel láthatóan sehová sem vezető „kétfrontos harchoz” ragaszkodni.

Hogy sok vagy kevés az a negyvenezer szignó, ami ahhoz hiányzott, hogy a Lehet Más a Politika által gründolt népszavazást a magyar parlamentnek kötelező legyen kiírni, nem is olyan könnyű megmondani (időnként – mint esetünkben is – elképesztően sok tud lenni), az azonban bizonyos, hogy a nagy reményekkel induló ökopártnak a törvény által megszabott 200 ezer aláírást nem sikerült összeszedni.

És bár az LMP kudarcán gúnyolódó Kósa Lajos szavait lehet félvállról venni (a Fidesz ügyvezető alelnöke szerint az LMP akciója „nem kicsit bukott meg, hanem rettenetesen”, hiszen még ezt a viszonylag alacsonyra helyezett lécet sem voltak képesek megugrani), a rideg és szomorú igazság az, hogy a referendum kötelező elrendeléséhez szükséges kétszezer aláírást nemhogy a kiválóan szervezett és aktivisták tömegeit mozgósítani képes kormányzó pártnak, de még a meglehetősen régen abszolút formán kívül „futballozó” szocialistáknak is gyerekjáték lett volna összegyűjteni.

És noha a Vágó Gábor honatya által irányított csapat sikertelenségét számos tényezőre lehet visszavezetni (a nem megfelelően végiggondolt célokról, illetve a finoman szólva is érdektelen kérdésekről a Népszavazás vagy blamázs? című bejegyzésemben már írtam), jómagam azt gondolom, a legfőbb okot az LMP értelmetlen és teljességgel elhibázott szövetségi politikájában kell keresni.

Amiért is a felelősség egyes egyedül Schiffert Andrást és társait terheli, akik most tapasztalhatták meg először – de ha nem hagynak fel a bohóckodással, nagyon nagy valószínűséggel nem utoljára –, mennyire súlyos következményekkel járó tévedés a többi ellenzéki erő által nem egyszer felajánlott együttműködést jól hangzó, ám semmivel sem igazolható teóriákra hivatkozva elutasítani.

Mert ha azt – természetesen – meg is értem, hogy a parlamentben helyet foglaló pártok közül a legkésőbb a hazai politikai porondra lépő Lehet Más a Politika azzal akart és akar híveket szerezni, hogy az összes lehetséges alkalommal megkísérel a potenciális vetélytársaktól rendkívül markánsan elhatárolódni, az már közel sem ennyire világos, hogy a párt meghatározó politikusainak (és itt különösen Schiffer Andrásra utalok, jóllehet az őt az LMP országgyűlési frakciójának élén váltó Jávor Benedek láthatóan tovább viszi az eddigi vonalat) miért kell a szemmel láthatóan sehová sem vezető „kétfrontos harchoz” ragaszkodni.

Főleg, mert ha elvben működőképesnek is tűnik az az elképzelés, hogy szavazókat nemcsak a szocialistákból vagy a Demokratikus Koalícióból, hanem a Fideszből kiábrándulók közül is lehet szerezni, az eddigi történések leginkább azt bizonyítják (gondolok itt a II. kerületi időközi képviselő-választás második fordulójában a visszalépéssel kapcsolatos ígéretét megszegő Karácsony Gergely jókora bukására avagy a mostani népszavazási aláírásgyűjtési akció iszonyúan kínos kudarcára), hogy az egyedül szerencsétlenkedő LMP-nek nincs esélye semmi.

Amely tényt nem elsősorban az elbukott referendum, mint inkább 2014 fényében kell, illetve érdemes figyelembe venni, lévén a választójogi törvény elmúlt évi módosításának „köszönhetően” a jelenlegi kormánypártot egy nagyon széles összefogás nélkül majdhogynem lehetetlen lesz legyőzni.

A dolgot elnézve azonban úgy látom, az LMP-nek esze ágában sincs sem az időközi választás, sem pedig a zátonyra futott népszavazás tanulságait levonni..., sőt, igyekszik a félig üres poharat félig telinek láttatni.

Amit sokkal inkább kell dilettantizmusnak, semmint optimizmusnak értékelni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Balról jobbra: Riz Gábor (Fidesz) parlamenti képviselő, mellette aki olvas: Molnár György tulajdonos-vezérigazgató, mellette a tiszteletbeli izlandi követ (neki nincs köze a bányához), őmellette a lelkész, aki felszentelte a bányát, végül őmellette Fürjes Pál (Fidesz) ózdi polgármester
Az akkor még Ózdhoz tartozó Farkaslyuk községben és bányatelepen a kilencvenes évek elején gazdaságtalanságra hivatkozva beszüntették a 80 éves múltra visszatekintő állami tulajdonú szénbánya működtetését. 

Azonban a felhagyott bányában sok szén maradt úgy, ahogy a környéken becsukott sok más bányában is. Farkaslyukban csak az volt különleges, hogy egyes helyeken egy-két méterrel a felszín alatt is található némi kis szén. Néhány hónapja felröppent a hír, hogy újranyitnák a farkaslyuki bányát, de a bejelentés sokkal több kérdést vetett fel, mint ahány válasz eddig született. A fiúk a bányában dolgoznak, avagy a farkaslyuki bánya újranyitásának titkai…


Az előzmények

Az akkor még Ózdhoz tartozó Farkaslyuk községben és bányatelepen a kilencvenes évek elején gazdaságtalanságra hivatkozva beszüntették a 80 éves múltra visszatekintő állami tulajdonú szénbánya működtetését. A bányászokat erős állami ösztönzéssel rokkant- vagy korkedvezményes nyugdíjba küldték. Nem maguktól mentek ám, mint amivel mostanában visszamenőlegesen vádolják őket, hanem küldtek mindenkit, hogy megszabaduljanak tőlük.

A felhagyott bányában sok szén maradt. Ez nem nagy mutatvány, a környéken sok más becsukott bányában szintén sok szén maradt. Farkaslyukban inkább csak az volt különleges, hogy néhol egy-két méterrel a felszín alatt is található némi kis szén. Erre a szép nagy számban ott élő helyi cigányok lecsaptak, és házi eszközökkel rendszeresen kapirgáltak maguknak tíz-húsz kiló tüzelőt, sőt néhány zsákkal eladásra is. Ez látványos szociofotókra adott alkalmat, a média a tíz ujját is megnyalhatta.


Az ötlet

Mi lenne, ha újra megnyitnánk a farkaslyuki bányát?

A média már úgyis előkészítette a terepet a kapirgáló cigányok mutogatásával.
Sok minden szól mellette. Munkahelyteremtés! Szociális szempontok! Cigányok! Energiahordozóhoz jutás a mai energiaérzékeny időkben! A nép megnyugtatása! A mindenkori miniszterelnök ígérgetéseinek alátámasztása! Pénzmozgások megélénkülése! A saját helyi disznóságainkról a figyelem elterelődése!

Nagyon sok szól ellene is - de hát megsegít bennünket Isten és az Európai Unió. Vagy nem... Majdcsak lesz valahogy, de addig sok idő telik el, és közben nálunk a kasszakulcs.


A szereplők

Molnár György vállalkozó, aki elvileg szegedi. Ő a tulajdonos és vezérigazgató. Klasszikus, képeskönyvbe való nagybetűs Vállalkozó hosszú fekete kabáttal, Bundesliga-frizurával és nagy fekete autóval és szájzárasan hallgatag viselkedéssel. Korábbi tevékenységét homály burkolja - ez azért furcsa, mert egy bányanyitáshoz sok pénz kellene, márpedig akkor már hallottunk volna róla. Annyit mégis sikerült róla kideríteni, hogy volt néhány kis-közepes vállalkozása faipar és erdőgazdálkodás terén, ezek azonban befulladtak. Néhány milliós tartozások maradtak utánuk, ami nem utal valami nagy tőkeerősségre. No és Molnár György nem más, mint a szendrői várkapitány! Megvette a szendrői várromot a hozzá tartozó domboldalakkal, és önmagát várkapitányként szerepeltette egy darabig. Most már eladni igyekszik a várromot, ez erről az utolsó hír.

Gábor Dezső a farkaslyuki polgármester, egyben a falu iskolaigazgatója. Kezdettől fogva, amióta a falu a 90-es évek közepén elszakadt Ózdtól. Addig az ózdi önkormányzatban volt MSZP-s önkormányzati képviselő, ami errefelé nagy sarzsi, nagy hatalom tud lenni. A helybeliek elmondásai szerint egy fáraót és istenkirályt tisztelhetünk benne, aki élet és halál ura, de legalábbis minden munkaalkalomé és megélhetésé. Moldova írja a Tisztelet Komlónak!-ban, hogy a helyi nacsalnyikok hatalma a Budapesttől való távolság arányában négyzetesen növekszik - nos ez itt Borsodban is megtapasztalható. A mostani rendszerben pláne. Gábor Dezsőt csak egyvalami bántja: Farkaslyuk súlyosan eladósodott, küszöbön a csőd, és holmi csődbiztossal esetleg elveszik tőle a kasszakulcsot. Mindenképpen kavarni kell valamit!

Riz Gábor a térség most először megválasztott fideszes parlamenti képviselője. Tipikusan a tanítóképzős fiúk fajtájába tartozik. Tetszenek ismerni ezt a fajtát? A hatvanas-hetvenes években a középiskolás fiúk eszesebbje és szorgalmasabbja egyetemre ment, vagy legalábbis főiskolára. Aki nem tartozott ezek közé, de mégis valami diplomaszerűséget akart, az fiú létére tanítóképzőbe iratkozott. Ott az alsó tagozatos nevelőket képezték. Ezek a fiúk persze dehogyis akartak nyolcéves gyerekekkel veszkődni, hanem csak a papír kellett, hogy aztán beálljanak főállású és különösen gátlástalan karrieristának pártvonalon. Őket a rendszerváltás sem zavarta, sőt ekkor tavaszodott fel nekik igazán, mert kiszélesedett a pálya. Rutinosan nyomulnak előre, ami annál is könnyebb, mert a pártpolitikai porondokon a saját hasonszőrűik között érezhetik magukat. Riz Gábor is ilyen tehát. Egyvalamihez ért: úgy tenni, mintha csinálna valamit. Hosszú fekete kabátban persze.


A megnyitó

Tavaly novemberben szenzációt röpítettek világgá a hírügynökségek: újra megnyitották a farkaslyuki bányát, és az hamarosan 1000-1200 dolgozónak ad munkát!

Molnár György tulajdonos-vezérigazgató bejegyeztette az Ózdi Szénbányák Zrt-t, és nagyon szép megnyitóünnepséget rendezett a befalazott bányabejárat előtt a környékbeli fideszes elit, a helyi tótumfaktumok és a tétován reménykedő lakosság részvételével. Volt minden, ami kell - meghatott beszédek, felszentelés, bányász-zenekar, állófogadás. No és persze kibontották a befalazást. Igaz, hogy mögötte pár méterrel újabb befalazás állt. Az ígéretek pedig arról szóltak, hogy most aztán nekilódul a munka, a szervezés, a helyreállítás, a toborzás, a próbafúrások, minden.

Igaz, felelős állami vezetők, valamint bányaipari szakemberek nem jelentek meg a szervezők részéről...


Wishful thinking

A lakosságot mintha elvarázsolták volna. Igenis elhittek mindent. Hiszen a tévé is bemondta! Akkor már biztos. Sőt az újságok is megírták. Meg hát ”ők ott fenn” megszervezik és csinálják. A hit legfontosabb és lényegében egyetlen tartópillére az volt, hogy nagy szükség van egy ilyen munkahelyteremtésre. Ebből az egyszerű ember számára logikusan és egyértelműen adódott a következtetés, hogy akkor minden rendben is van, minden igaz, ennek így kell lennie. Nagyon sok minden alapozódott már erre a wishful thnikingre, vágyvalóságra Magyarországon az elmúlt két évtizedben. Meg is látszik az eredménye az országon... De a mechanizmus, a beidegződés, a hihetetlenül gyermeki világszemlélet továbbra is él, és a későbbiekben is bárki nyugodtan alapozhat rá a bizniszeihez.

A maroknyi kételkedő mélységesen csendben maradt. Próbált volna megszólalni! Azonnal nekiugrottak volna, hogy ellenség, aki meg akarja akadályozni a közelgő Megváltást.


Kérdések

Személy szerint én is nagyon szeretném, ha újra megnyílna a bánya, és ilyen nagyságrendben keletkeznének munkahelyek - méghozzá a termelőszférában, ráadásul magyar tulajdonú vállalkozásban, ami nem viszi ki a hasznot az országból. De hogy hihessek benne, reális választ kellene kapnom néhány kérdésre:

• Hol az üzleti terv? Egy ekkora volumenű beruházásnak nem lehet nekivágni terv nélkül. Mégse mutatták be, holott már többen kérték.
• Mennyi pénz kell hozzá? Bányához értők szerint cirka 20 milliárd, vagyis húszezer millió. Van? Az Ózdi Szénbányák Zrt. állítólag másfél milliárddal indult, már persze ha tényleg le is tették ezt az összeget. Az ide törpe. Honnan lesz a többi?
• Honnan vesznek bányászokat? Az utóbbi húsz évben nem történt bányászképzés. A régi generáció kiöregedett, nyugdíjba ment, új generáció nincs. A bánya nem vicc, oda nem lehet amatőröket vagy közmunkásokat leküldeni.
• Hogyan tudják megoldani a föld alatti berendezések beszerzését? A régiek tönkrementek már, az újaknak eleget kell tenniük az EU-előírásoknak is, tehát mindenből vadiújat kell beszerezni. Iszonyú beruházás kellene hozzá.
• Hogyan oldják meg a szállítást? Teherautók tömege, drótköteles szállítópálya, vasúti bekötés, vagonok, minden ilyesmi honnan lesz?
• Hogyan oldják meg a villamosenergia-ellátást? A hajdaninak nyoma sem maradt.
• Hová teszik a meddőt?
• Mekkora termelés szükséges ahhoz, hogy kitermeljék vele a megígért 1000-1200 dolgozó munkabérét, a beruházás egyéb költségeinek megtérüléséről már nem is beszélve? Volt ekkora teljesítménye a farkaslyuki szénbányának valaha is, akár a legnagyobb fénykorában?
• Hol, kinek és mennyiért fogják eladni a szenet? De úgy, hogy versenyképes legyen az ára az importtal. Annak idején a bezáráskor éppen a gazdaságtalanság volt a megszüntetés fő oka.

Némi gyanakvásra és óvatosságra int az ingatlanok tulajdonviszonyának rendezetlensége. Mint kiderült, a bánya egész környéke egy bizonyos ELCO nevű, a működését már rég abbahagyott cég tulajdona. Még a megnyitóünnepség is olyan területen történt, ami nem a bányáé. Az ELCO nagyon magas árat kér a területekért, főleg most, hogy az annyira kell a bányának. Nem lehetett volna már előre és akkor még olcsón megvenni?

Semmi bizonyíték arra, amit a hozzáértők beszélnek, vagyis hogy az ELCO tulajdonosa és Molnár bányatulajdonos már az elején összepaktált, és együttesen akarják az államot a besült, amúgy értéktelen földterületek kisajátítására késztetni, és aztán osztozni a hasznon. Úgyhogy ez csak feltételezés...


Média-hekkelés

Az egész farkaslyuki felhajtásnak leginkább csak attól van létezése, hogy a média emlegeti. Az újságok és a tévék imádnak ilyesmiről hírt adni, keresve keresik, érzékenyek rá, azonnal és szinte öntudatlan révületben közreadják.

Ha visszakövetjük az országos média híreit, azt tapasztalhatjuk, hogy a forrás mindenhol az Észak-Magyarország című, amúgy olvashatatlanul bárgyú miskolci megyei napilap. Ők pedig a netről veszik a boon.hu nevű még sokkal bárgyúbb kis hírportálról. Ezen a boon.hu-n irkálja a Farkaslyukról szóló hurráoptimista reklám-álcikkeket M. E. monogram, akit a farkaslyuki polgármester fizet ebből a célból.

Ő az ősforrás, sőt igazából ő az egyetlen forrás...


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Úgy gondolom, a két évtizeddel ezelőtti históriába belebukó Schmitt Pál a plágiumbotrányban való teljes védtelenségét és a korábbi melléfogásokat kizáólag magának „köszönheti”, mivel egy okos (és óvatos) köztársasági elnök munkáját még csak véletlenül sem a haverok csemetéi, hanem hozzáértő és kiválóan képzett szakemberek segítik.

Úgy gondolom, az még a (válság)kommunikációban járatlan embereknek is feltűnt, hogy a plágiumhistóriába belebukott Schmitt Pál csapata milyen bánatos teljesítményt nyújtott a közel negyed évig tartó botrány kezelése folyamán, a HVG tényfeltáró írásának megjelenésétől kezdődően egészen a T. Házban elhangzó lemondó beszédig.

És ha azt nem is állítom, hogy az amúgy is nagyon komoly népszerűségi-hitelességi problémákkal küszködő volt köztársasági elnök munkáját segítő gárda az innen-onnan összelopott kisdoktori kapcsán könnyű feladatot kapott – hiszen a védhetetlent védeni korántsem egyszerű –, annyi bizonyos, hogy a Sándor-palotában ügyködő „agytröszt” hibát hibára halmozott.

Hogy őszinte legyek, számomra már a plágium gyanúját felvető HVG-cikkre való reagálás is rendkívül megkésett volt – Schmitték napokig tartó lapítása ugyanis nem kizárólag azt üzente a választóknak, hogy az államfő és hivatala nem tud mit mondani, de azt is, hogy „a dologban biztosan van valami” –, ennél azonban lényegesen több és nagyobb kárt okozott, hogy Schmitt a ritka megszólalásai során tücsköt és bogarat  összehordott.

A sajtó elé állva ugyanis csak „a dolgozatomat a legjobb tudásom szerint készítettem el” fordulathoz ragaszkodott (roppant sajnálatos, hogy ez „legjobb tudás” jelen esetben mások gondolatainak az ellopását jelenti), ezen túlmenően azonban általában összevissza, zömmel önmagának is ellentmondva nyilatkozott.

És hogy Schmitt kommunikációs stábja mekkora balfaszokból állt, azt nemcsak a fentiekkel vagy mondjuk azzal lehet igazolni, hogy egyszerűen képtelenek voltak egy valamire való – értsd: „eladható” – sztorival kirukkolni, de azzal a tízegynéhány perces Obersovszky-interjúval is, aminél seggnyalóbb és visszatetszőbb (Schmitt Pál szempontjából pedig kártékonyabb) produkciót készakarva sem lehett volna összehozni.

Más kérdés, hogy Schmitt emberei végzetes hozzá nem értésüket, totális alkalmatlanságukat nem csupán a plágiumügy kapcsán, hanem már előtte is jó néhány alkalommal fényesen bizonyították.

Gondoljunk többek között arra a meglehetősen röhejes javaslatcsomagra, amit a köztársasági elnök hivatalából és aláírásával küldtek az alkotmányelőkészítő bizottságnak, és amelyben valósággal hemzsegtek a stlilisztikai, nyelvhelyességi és súlyos helyesírási hibák (egy-két példa: ezer éves, szélső jobboldali, főben járó, és így tovább, és így tovább), ami különösen annak fényében volt nagyon kínos, hogy Schmitt a magyar nyelv ápolását, gondozását nevezte meg az egyik legfőbb célkitűzésének, no, és természetesen, hogy előtte már leírta a viharos gyorsasággal legendássá vált „álamfő” és „álomásán” szavakat.

Megjegyzem, a két évtizeddel ezelőtti históriába belebukó Schmitt a jelen botrányban való teljes védtelenségét és a korábbi melléfogásokat döntően magának „köszönheti”, merthogy egy okos (és óvatos) köztársasági elnök munkáját még csak véletlenül sem a haverok csemetéi, hanem hozzáértő, kiválóan képzett szakemberek segítik.

Nem vitatom persze, hogy busásan megtérülő befektetés volt Balsai István egykori igazság-ügyminiszternek és miniszterelnöki megbízottnak, jelenlegi alkotmánybírónak vagy Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkárnak egy „parányi” szívességet tenni (ahogy arról annak idején írtam, a KEH osztályvezetői állásban alkalmazta Kontrát Károly frissen végzett, 25 éves leányát – ő követte el az említett javaslatcsomagot –, továbbá pályáztatás nélkül vették fel havi 300 ezerért ifjabb Balsa Istvánt), csakhát az ilyen gesztusokra, amiként azt a példa is mutatja, nagyon csúnyán rá lehet fizetni.

Főként, hogy Schmittnek ebben az életben aligha lesz módja korrigálni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Gyurcsány Ferenc büszke lehet magára. Bizonyítottan és minden kétséget kizáróan ismét olyan tettet hajtott végre, ami a magyar politikai életben ezidáig még senkinek sem sikerült. A munka minden valószínűséggel nem volt egyszerű, mondhatnák, nem mehetett könnyen. 
Azonban Ferenc energiát és időt nem kímélve mára amellett, hogy összehozta egy pártba az összes idiótának látszó balliberáltat, egyúttal megtalálta azt az embert is, aki a megfelelő időben majd méltó utódja lehet, de aki már most is szellemi társa és nem utolsó sorban, aki az egyik legfőbb tulajdonságát tekintve pontosan olyan, mint amilyen ő maga: nem csak egy gátlástalan hülyének látszik, hanem valóban az is…
Gyurcsány Ferenc büszke lehet magára.
Bizonyítottan és minden kétséget kizáróan ismét olyan tettet hajtott végre, ami a magyar politikai életben ezidáig még senkinek sem sikerült, vagy legalábbis nagyon keveseknek. A munka minden valószínűséggel nem volt egyszerű, mondhatnák, nem mehetett könnyen. Azonban Ferenc energiát és időt nem kímélve mára amellett, hogy összehozta egy pártba az összes idiótának látszó balliberáltat, egyúttal megtalálta azt az embert is, aki a megfelelő időben majd méltó utódja lehet, de aki már most szellemi társa és nem utolsó sorban, aki az egyik legfőbb tulajdonságát tekintve pontosan olyan, mint amilyen ő maga: nem csak egy gátlástalan hülyének látszik, hanem valóban az is.
És Molnár Csaba, ez a végtelenül szimpatikus, megnyerő arcú fiatalember mindennap bebizonyítja, hogy a Mester választása nem volt véletlen, hogy igen, ő az, aki a Mester mellett legjobban ki tudja domborítani, aki a széles tömegeknek legjobban meg tudja mutatni, a Demokratikus Koalíciónak hívott szemétdomb igazi arculatát.
Az alelnök úr tevékenysége már eddig is mérhetetlenül magas színvonalon zajlott, azonban az utóbbi napok történései kihozták belőle azt a gondolatsort, amivel az idők végezetéig kitörölhetetlenül beírta, pontosabban belevéste magát a honi balliberált idióták emlékkönyvébe.
Mint az talán sokak által ismert, április 10-én, kedden volt Hofi Géza halálának 10. évfordulója. Az esemény politikai szempontból valljuk meg, nem túl nagy jelentőséggel bír, de ennek ellenére a Demokratikus Koalíció elnöksége úgy érezte, hogy a pártnak mindenképpen meg kell szólalnia az évforduló kapcsán. A lehetőség természetesen Molnár Csabát illette meg, aki ismét maradéktalanul élve a lehetőséggel és a Mester bizalmával, előadta az utóbbi évek legszánalmasabb performanszát:

Tíz éve hunyt el Hofi Géza. Alig néhány órával azután, hogy az elvesztett első választási forduló után Orbán Viktor elmondta gyűlöletbeszédét a Testnevelési Egyetemen.
Hofi Géza nemzeti kincs volt - és ma is az. Szókimondó kritikus, a nép hangja, nem csoda, hogy legendás bemondásait ma is kívülről fújja az ország. Hofi tudta a titkot: úgy bírált, hogy a görbe tükör elé nem csak a gúnyolt, parodizált, pellengérre állított személyt vagy jelenséget, hanem önmagát is odaállította.
A kiöregedett vadászkutya, ahogy legendás dalában énekelte, értünk is ugatott. Humora, egész lénye hiányzik. A DK megőrzi Hofi Géza emlékét.

Molnár Csabaországgyűlési képviselőügyvezető alelnökDemokratikus Koalíció[az eredeti hírért katt IDE]

„Tíz éve hunyt el Hofi Géza. Alig néhány órával azután, hogy az elvesztett első választási forduló után Orbán Viktor elmondta gyűlöletbeszédét a Testnevelési Egyetemen."
In memoriam DK módra.
Azt hiszem, ezek után már csak egyetlen kérdésnek van helye.
Van még ennél lejjebb?

Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Én készséggel elhiszem az ismét a Magyar Szocialista Párt elnökévé választott Mesterházy Attilának, hogy az MSZP a jövőben nem akar kapkodni és rögtönözni, feltéve, ha elárulja, vajon miért kellett a pártja által hosszú éveken keresztül ütött-vágott, sőt, leparasztozott Sólyom Lászlót ismét köztársasági elnöknek javasolni.

Noha újságíró kollégáim nagy többsége az ismételten a Magyar Szocialista Párt vezetőjévé választott Mesterházy Attila jövőre vonatkozó beszédéből elsősorban azt tartotta fontosnak kiemelni, hogy a 38 esztendős pártelnök egy erős és sikeres gárdát szeretne faragni a két évvel ezelőtti választási vereséget mindmáig kiheverni nem tudó MSZP-ből, számomra korántsem ez volt Mesterházy felszólalásának legérdekesebb része – és még csak az sem, hogy úgy kellene politizálni, hogy a polgárok 2014-ben azt mondják: jöjjenek újra a szocialisták –, mert hiszen ki más bízna a megújulásban és a majdani győzelemben, ha nem éppen az első ember.

Na, szóval, engem a Mesterházy-féle eszmefuttatásból nemcsak, sőt, nem elsősorban a szép és ambíciózus tervek izgattak, mint inkább a hatalomban töltött időszakot értékelő olyasféle mondatok, miszerint „hiba volt, egyben fontos tanulság, hogy a kormányzásunkat nemegyszer kapkodás, rögtönzés jellemezte”, s persze, azok a nagy-nagy fogadkozások, amelyek során az újjáválasztott elnök kábé háromszázezerszer mondta el, hogy „ebből is tanultunk, abból is tanultunk, amabból is tanultunk”.

És hogy ezt az ígérgetését mennyire is kell avagy mennyire is érdemes komolyan venni, azt a szocialista pártnak dr. Tulassay Tivadar gyermekgyógyász, akadémikus budapesti díszpolgári címre való jelölésével, különösen pedig a nagy magyar plágiumbotrányba belebukó és a Sándor-palotát elhagyni kényszerülő Schmitt Pál utódjával kapcsolatos össznépi ötletelés során Sólyom László egykori köztársasági elnök nevének a „bedobásával” igencsak gyorsan és roppant látványosan sikerült megmutatni.

Félreértés ne essék, Tulassay professzor minden bizonnyal kiváló tudós és még annál is nagyszerűbb rektor, aki az eddigi munkásságával bőségesen rászolgált arra, hogy a magyar főváros díszolgára legyen, na, de hogy az MSZP-nek csak és kizárólag azért jusson eszébe a neve – ugyanis itt nem másról van szó, állítsanak bármit a szocialisták –, mert az általa irányított Semmelweis Egyetem szenátusa fosztotta meg Schmitt Pál volt államfőt a  doktori volt címétől, s mert a professzor a vele szembeni bizalmatlanságra hivatkozva bejelentette a lemondását..., nos, ezt a magam nemcsak idióta rögtönzésnek, de Tulassay Tivadar szempontjából is nagyon szerencsétlen ötletnek tartom.

(Nem is véletlen, hogy a rektor visszautasította a jelölést, mondván, mind saját magától, mind pedig az egyetemtől szeretné nagyon távol tartani a politikát.)

No, és ha már a szocialisták „kiérlelt” és alaposan „átgondolt” döntéseinél tartunk (mert ugye, a régi-új elnöktől tudjuk, hogy a párt ma már nem kapkod összevissza, és a rögtönzésekkel is szakított), nem szabad elfeledkeznünk Mesterházy Attila zseniális javaslatáról, hogy tudniillik legyen újra Sólyom László a köztársasági elnök.

Ami nem csupán nagyszerű ötlet, de kifejezetten „következetes” is, főként annak fényében, hogy az MSZP a kétségkívül öntörvényű Sólyom Lászlót éveken keresztül ütötte-vágta, sőt, Szanyi Tibornak „köszönhetően” simán le is parasztozta.

Na, szóval én készséggel elhiszem, hogy a Mesterházy-csapat képes lesz a múltban elkövetett tévedésekből okulni, továbbá ugyanazokat a hibákat  még egyszer nem elkövetni, ehhez azonban nem ilyen szerencsétlen, sőt, ostoba elképzelésekkel kéne előhozakodni.

Amelyek legfeljebb arra jók, hogy az ember elkezdjen röhögni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az EU tőlünk várja a befektetői bizalom visszaszerzését, miközben a magyar kormány gyakorlatilag házhoz megy a pofonért, újabb ötleteléssel bizonyítva saját koncepciótlanságát. 

Befektetői bizalom visszaszerzését várja az EU Magyarország esetében, miközben szóvivőjén keresztül ugyanazt hajtogatja unió mint hónapokkal ezelőtt.

Eközben a magyar kormány továbbra sem látja be, sohasem fog megfelelni a telhetetlen Brüsszel elvárásainak, sőt, inkább újabb adófajták kitalálásával foglalja el magát.

Ködösítés, időhúzás

Az Európai Bizottság szóvivője szerint nem lehet egyértelműen pontokba szedni azokat az elemeket, amelyek a befektetői bizalom visszaszerzéséhez szükségesek, hozzátette viszont, köztük vannak azok a kérdések, amelyeket az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény által indított kötelezettségszegési eljárásokban szerepelnek.

A szóvivő újságírói kérdésre hozzátette: nem tudom felsorolni mind a húsz, harminc kérdéskört amiben lépéseket kellene tenni.

A brüsszeli halogatás, időhúzás fő oka - az Orbán kabinet maradék tartásának megtörése mellett - hogy Brüsszel (és az IMF) morbid módon az euróövezeti zóna megjósolt piaci kilátásainak romlására vár, ami érzékenyen fogja érinteni hazánk (és persze az egész régió gazdaságát, így az év eleji erősödés után újra védekezni kényszerülő Orbán-kormánnyal találja majd magát szemben, amelyen már csak olyan követelést nem vernek át, amelyet nem szégyellnek.

Ebben pedig egyre inkább úgy tűnik, az egyik legjobb partner maga az Orbán-kormány. Miközben az unió ügyesen forgatva saját kártyáit folyamatosan újabb és újabb követeléssel áll elő, a Matolcsy György-féle gazdasági kormányzat még a korábbiaknál is abszurdabb ötletekkel rukkol elő kétségbeesésében, amivel bizony a türelmes unió malmaira hajtja a vizet.


Kiterítve?

Az elmúlt egy hétben kapkodhattuk a fejünket a gazdasági kormányzat fantáziája láttán, amely számos meglepő bevételnövelő ötlettel rukkolt elő.

Ilyen volt a megszellőztetett, majd letagadott 30 százalékos Áfa-kulcs múlt hét pénteki, a szerda folyamán nyilvánosságra kerülő babakötvény-államosítás, vagy épp a pénzügyi tranzakciós adó belengetése.

Érezhető a kormányzat részéről az a szándék, hogy a sajtóba kerülő információmorzsákkal teszteljék a közvélemény reakcióját, ám ez a kormányzati ötletbörze azt is jelzi, nemhogy kidolgozott koncepció nincs a válság megoldására, hanem egyes-egyedül a költségvetés toldozgatása nagyon is ortodox lépései foglalkoztatják Matolcsy Györgyöt és az általa vezetett minisztériumot.


Ki van minden kulcsuk

Matolcsy György sajtóban megjelent írásában ötkulcsos áfáról (5, 15, 20, 25, 30) értekezik, igaz azt maga is elismeri, hogy ebbe az unió egyelőre nem menne bele.

A láthatóan minden háttérszámítást, elemzést nélkülöző ötletet részletek hiányában nagyon nehéz egyelőre komolyan elemezni (meg venni), ám a jelenlegi Áfa-kulcsokkal szemben komoly csökkentést senki ne várjon, lévén a forgalmi adózás „megreformálása" a költségvetés lukjainak tömködése.

Tranzakció-adóztatás

Ahogyan tűzoltásra jó csak a kormány tranzakcióra vonatkozó adóterve is, amely bár szándékát tekintve még üdvözölhető is lenne, mégsem garantálja semmi, hogy az ne a lakosságot sújtsa egy újabb teherrel.

A pénzügyi tranzakciós adó ugyanis bevezethető úgy is, hogy a lakosság jelentős részét érintse a folyószámlákon tartott fizetések, a napi bevásárlások szintjén, de bevezethető úgy is, hogy az csak a spekuláns tőke mozgásait érintse, ez utóbbinak azonban csak úgy van értelme – ahogyan a sajtóban is megjelent már korábban – hogy azt minden országban bevezessék. A Tobin-adó fogadtatása azonban egyelőre az Európai Unióban sem egyértelmű, nemhogy távolabbi perspektívában.

Így viszont marad a jó öreg módszer: a magyar lakosság adóztatása, amely legalább kéznél van, cseppet sem mobilis és remekül sarcolható. Mint ahogyan az elmúlt két évben pedig megszokhattuk, a magyar kormány cseppet sem szívbajos, ha újabb és újabb adónemet kell bevezetni.
Pelenkaadó

A sor végére hagytuk az ötletbörze talán egyik legszokatlanabb, ám Matolcsy György eddigi munkásságába szervesen illeszthető elemét, a babakötvény-államosítást. A 2006-ban bevezetett babkötvényeket a tervezet szerint ezentúl egyedül az államkincstár fogja vezetni, a bankoknál nyitott számlák visszaszállnak az államra.

Az államosítással persze önmagában nem lenne baj, ám ismerve a gondos gazda jelzővel nehezen vádolható magyar kormány eddigi igyekezetét pénzünk értékének megőrzése tekintetében, komolyan elkezdhetünk aggódni, immáron utódaink érdekében is.

Láthatjuk tehát, hogy miközben az unió határozott taktikával, lépésről-lépésre kerül fölénybe a magyar kormánnyal szemben, utóbbi már semmiféle koncepcióval nem rendelkezik a gazdaság felpörgetésére, a belső fogyasztás újjáélesztésére, a külkereskedelmi egyoldalúság évtizedes problémájának feloldására, és persze a túladóztatott lakosság (mármint a felsőosztály alatti rétegek) terheinek csökkentésére, egyedül a tartalékok és a fogyasztás további megsarcolására képes.

Bazsó Bálint

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A hatalmas park fáinak ágain az énekes madarak trillázása köszöntötte a tavasz érkezését.

Vidám madárdal adta hírül, készüljetek az ünnepre, mert Krisztus feltámadt.

Szorgos kezek munkájának dicsérete az első tavaszi virágok színpompás, illatozó kavalkádja, mely oly csábítóan csalogatja szirmaikra szorgos méhek rajait.

A szőlődombok tövében meghúzódó külváros szűk utcái, hangulatos, ám mégis csendes borozóknak, takaros házaknak adnak otthont, hol Beethoven is szívesen megpihent, sétált.

E festői kép foglalja keretbe a hatalmas parkot, melynek közepén áll komoran a kastély, mely utolsó otthont, s talán megnyugvást adott a legnagyobbnak.

A császárváros, Bécs zaja, ide a döblingi parkban álló, magányos és komor hatalmas kastélyba már nem hallatszanak el. Az épület rendeltetése elmegyógyintézet vagy, ahogy a köznyelv nevezi, Dr. Görgen tébolydája.

Menedékhely. A bomlott agy, a meghasadt lélek végső kikötője.

Döbling szláv eredetű nevében ott rejtőzik a nyárfa, és a meleg szavak.

A nyárfák közti parkban, valóban ott a gyengéden, simogatón átölelő melegség is, vagy csak a halál jéghideg, örökre fogva tartó jégkarmai azok, melyek e komor kastély lakosztályaiban várják a lelki megnyugvást kereső betegeket?

E furcsa menedékhely lakója a gróf, kinek elméje világos, csak a lelke nyugtalan. Önként vonult ide el, a világ zaja, szennye elől.

Mivel a kastély elmegyógyintézetként működött, így tulajdonosa nem mondhatta el az igazságot, hogy Széchenyi gróf nem a betege!

A gróf csendre, nyugalomra, pihenésre vágyva, választotta szállásának az emeleti lakosztályt, melynek bérléséért, szállodai ellátásért, a szolgák bérével együtt, évi 10 ezer forintot fizetet.

Az emeleti lakosztály ablakainál, reggelente egy csoport galamb várja, hogy az őszszakállú gróf tenyerén kínálja reggelijüket. A finom magok után a gondoskodó kezek, furulyát tartanak és csodás magyar dallamok hangjai töltik be az egész parkot.

A jóllakott galambok, a park énekesmadarai, fel-felröppenve, turbékolásukkal, csivitelésükkel, adnak énekkíséretet a halk furulyaszónak, a mélabús magyar dallamoknak.

1860. április 8-án, húsvét vasárnapjának reggelén, a galambok hiába várták az ablak nyílását, az őszszakállú gróf tenyerén reggelijüket, a halk furulyaszót, a csodás magyar dallamokat.

Valami történt az éjjel, valami rossz, valami szörnyűség.

Talán az éjszakai szél zúgása nyomta el azt a dörrenést, mely kioltotta a legnagyobb magyar életét.

Az áprilisi nap korai sugarai törtek utat maguknak a zárt ablakok üvegein keresztül, megvilágítva a belső lépcsőt melyen két szolga igyekezett felfelé, hogy kinyissa az ötszobás lakosztály könyvtárának ablakait. A szolgák többszöri és egyre erélyesebb kopogására nem jött már a jól ismert választ, „jöjjenek csak uraim, kis vendégeim már türelmetlenek, itt az ideje fogadásuknak.”

Az ajtót feltörve rémületes látvány tárult szemeik elé. „A gróf felöltözve, szétroncsolt fejjel ült karosszékében, és jobb kezében tartotta még a pisztolyt, amellyel a halálba küldte magát.” jegyezte fel a szolgák által elmondottakat, azok személyes ismerőse Kecskeméthy Aurél.

"Két keze a combján nyugodott, könyöke a szék karfáján - állapította meg később a büntetőbíróság helyszínelő bizottsága. - A gyilkos szerszám ferdén feküdt a combon és a bal kézen, balkezet a lőpor elfeketítette.”

Véget ért a legértékesebb magyar élet.

Széchényi István érdemeinek, nagyságának értékét senki sem határozta meg jobban Kossuthnál.

„Ha a nemzet csakugyan oly gyönge, rothadt, minőnek Széchenyi annyiszor festette, fölkeltheti-e bármely harsány riadó? Többet vállalt magára, mint a mennyit egyes emberre háríthat a gondviselés, midőn egyedül a maga erejével akarta a magyart holtaiból fölébreszteni, az emberiségnek egy nemzetet megtartaniť. Mert teremteni a legnagyobb lángész sem bír, csak felhasználni.” 

Hazáját mondhatatlanul szereté, szereté ama keser-édes búskomolysággal, mely nemzeti jellemünk sajátsága. E honszeretet azonban gróf Széchenyinél henye sopánkodásban nem párolgott el. 

Ujjait a kornak üterére tette és megértette lüktetéseit. És ezért, egyenesen ezért tartom őt a legnagyobb magyarnak; mert nem ismerek senkit históriánkban, kiről el ne mondhatnók, hogy százados hatásra számított lépései sem korán, sem későn nem érkeztek.   

Ki korán jő, izoláltan áll és az egyedül állónak lépteit maradandó hatás nem követheti. 

A ki későn jő, fényes nappal gyújt gyertyavilágot s még hálát adhatunk, ha működése csak haszontalan.  Gróf Széchenyit a kor szükségeinek hatalma alkalmas perczben ragadta meg. 

Ő korának nyelvévé lőn; ő a nemzet jobbjai gondolatának szavakat adott. És hatásának titka itt fekszik. 

Ha kész anyagot, kész fogékonyságot nem talál nemzetében  nem győzött volna meg senkitť   Csak keveset adhatunk ez itélet nyomósságához. Széchenyi mégis több volt kora nyelvénél, mert az elszórt, jóakaró, de alapjukban véve igen gyönge javítási kisérleteknek ő tüzte ki a közös czélt, a közös irányt.  

Ő hozta ismét összeköttetésbe a magyar nemzeti geniust az európai szellemmel, a haladással. A nemzet agya volt ő, mely egységgé tette az addig szinte öntudatlan politikai reflex-mozgásokat.”

Az egykori komor kastély, napjainkban Bécs, Döbling kerületének önkormányzatának ad otthont.

A galambok kis csoportja, - talán a régi kor utódai, - ma is körberepdesik az ablakokat. Nem fér fejükbe, hogy barátjuk eltávozott, hogy az a kéz, mely őket etetné és simogatná, már rég halott, és merev, és hogy az ajkak, melyek oly bizalmas szerető hangokon szóltak hozzájuk, örök időkre el vannak zárva!

Temetésén, miközben koporsóját a családi sírhelybe helyezték, mint varázsszóra, felhangzott az ének:  Hazádnak rendületlenül légy híve … bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol és eltakar.

„Ó, hazám, mikor lesz vége e kínos aggódásnak miattad? Derengsz néha szép reményt, sugárzasz néha szép jövendõt s oszlani látszanak fellegid.”

Kérdezte, és hagyta ránk megkezdett munkájának folytatását. Ő nem ment el, itt van velünk, itt él köztünk, szavai hitet, erőt, kitartást, adnak  és halálig tartó harcra buzdítanak. Honfitársam, élj bárhol a világon, soha ne feledd, magyar vagy, s hazádnak rendületlenül légy híve!


„Merni kell! Ezen múlik minden! Ha belül félünk is néha egy kicsit, ha nem is hiszünk egészen abban, hogy sikerülni fog, akkor is merni kell! Különben végünk van.”

Szécsényi Gusztáv

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Szentatyám!

Ön húsvéti prédikációjában arra szólította fel a gazdasági válság miatt elszegényedetteket, valamint a Föld összes nyomorgó emberét, hogy Krisztus szenvedéséből és keresztjéből merítsenek erőt gondjaik átvészeléséhez.

Azt mondta a Mi urunk, Jézus Krisztus: „Tu es Petrus, et super hanc petram aedificábo Ecclésiam meam, et portae inferi non praevalébunt advérsus eam.” (Mt 16,18). Azaz: „Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.” (Mt. 16,18). 

Krisztus urunk ezzel Pétert, s az ő utódait az Élő Egyház mindenkori vezetőivé tette.

Ezt is mondta Jézus az apostoloknak, amikor útjukra küldte őket: „Ne vigyetek magatokkal úti tarisznyát, se két ruhát, se botot: megérdemli a munkás az ellátását.” (Mt.10,10.).

Mindezek után rátérek arra az idézetre, amely miatt virtuális tollat ragadtam, s amely szintén Máté evangéliumából való:

"Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, ahol a rozsda és a moly megemészti, és ahol a tolvajok kiássák és ellopják, hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket a mennyben, ahol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és ahol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják" (Mt 6,19-20)

Szentatyám bizonyára már elfeledkezett ezekről a sorokról. No, mindjárt megvilágítom az Ön elméjét.

A tanítás, az Igazi Tanítás, a krisztusi Tanítás nem szól egyébről, mint hogy aki az Ő hitét terjeszti, aki hívő nyájának pásztora, annak nincsen szüksége földi javakra. Nem tudom például, milyen volt az első halászgyűrű, de semmiképpen nem olyan, mint amelyet Ön visel.

Nem tudom, milyen volt az első főpapi ornátus, de biztos vagyok benne, hogy anyagát nem a leghíresebb római szabók varrták, a legdrágább szövetekből. Mint tudjuk, Péternek és a többi apostolnak még hátasa sem volt.

Hiszen Jézus Krisztus szamáron vonult be Jeruzsálembe Virágvasárnapon, s ezért az apostolok úgy tartották, ha Isten fia a lónál alantasabb szamarat tisztelte meg eképpen, akkor ők még arra sem méltóak.

Maradt tehát a gyalogszer. Elképzelni sem tudom, mit szólna a Megváltó, ha Önt teljes főpapi ruházatában, minden ékszerével felcicomázva látná az Ő feltámadásának ünnepén. Gondolom, azt hinné, hogy Kajafás támadt elejbe, valami furcsa oknál fogva a Mitrasz papok gúnyájában, Salamon kincseinél ékesebb díszekben.

Mindezt csak azért mondom, mert tudok egy gyorsabb, jobb, és kézenfekvőbb megoldást arra, hogy a szegények gondjai enyhüljenek! Először is, olvassa el Szentatyám az Újszövetséget! Majd tartsa be minden pontját, szóról szóra! Adja el a Vatikán összes ékszerét, és az ebből kapott pénzt ossza szét a szegények között!

Tegyen szabad bejárást az összes egyházi múzeumba, nyittassa meg a Vatikán kincstárát, s onnan hozza nyilvánosságra a Niceai Zsinat után oda került apokrifeket, és más, titkos iratokat! Hadd ismerje meg a nép az Igazi Tanítást, és ismerje meg Krisztus szeretetének valódi megnyilvánulását az ő földi helytartója, Róma püspöke által!

Továbbá! Nem tudom, Szentatyám tudja-e, hogy a Vatikán a Föld legnagyobb termőföld tulajdonosa? Nos, ezeken a földeken termesszenek gabonát, amit aztán osszanak szét a Föld éhezői között! Egy részüket étkezésre, egy részüket vetésre!

Aztán! Vizsgálja felül a női papságról alkotott véleményét is! Ne az ókori dogmák útvesztőiben járva tegyen hagymázas kijelentéseket arra nézvést, hogy Jézus mit és hogyan várt el a nőktől!

Végül, ha mindezt megtette, Szentatyám, utána talán én sem csak idehaza, csendes magányomban imádkozom majd. És velem együtt több millióan fognak majd újra visszatérni az egyházhoz. Ahhoz az egyházhoz, amelynek Ön jelenleg nem több, mint dizájner karikatúrája.



Maradok az Élő Krisztusba vetett hittel:


Kelt: az Úr 2012. évének húsvét vasárnapján                  

Varga-Bíró Tamás              
hazám szolgálatján

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bár azt ígértem, hogy Húsvétkor nem ülök gép elé, de nem sikerült magamban tartani, amit most olvastam. Mindenkitől elnézést kérek, az alábbi sorok ugyanis alkalmasak a nyugalom megzavarására.Washingtonban Charles Gati konferenciát szervezett Magyarországról. 

Bokros Lajos, Szájer József és más, a nemzetközi liberalizmus magyarországi képviselői közé tartozó szereplők vettek részt rajta. Bokros Lajos azt mondta, hogy nemzeti érdek az IMF-megállapodás, mert anélkül Magyarország adóssága nem finanszírozható. Hoppá!

Akkor mégis csak a Jobbiknak van igaza, amikor azt mondja, hogy adósságspirálban vagyunk, hogy a hazai államadósság nem kitermelhető?

Hogy az újabb és újabb hiteleket valójában csak azért vesszük fel, hogy a korábbiakat és azok kamatait fizetni tudjuk?

Hogy előbb-utóbb, amikor már a helyzet tarthatatlan lesz, akkor hazánk nem csak közvetve, mint most, hanem közvetlen IMF-gyámság alá kerül, és akkor lőttek a magyar földnek, víznek, mindennek?

Bokros elszólta magát.

Ha így folytatja, még ki fogják zárni a páholyból...


Vona Gábor

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Oroszország, az USA, Nagy-Britannia, Franciaország, Kína és Németország végre döntött: megkezdi a tárgyalásokat Teheránnal  az ország nukleáris programjáról. Izrael nagyon nem örül, sőt dühöng. Csak abban reménykedik, hogy a most kezdődő tárgyalások kudarcba fulladnak. 

Izrael, amely váltig követeli, hogy a Palesztin Hatóság „feltételek nélkül” üljön le vele tárgyalni a független Palesztináról, mert a „demokratikus megoldás útja csak a tárgyalás lehet”, ami Izrael számára annyit jelent, hogy a végnélküli tárgyalásokkal el lehet húzni a döntést akár a végtelenségig is, most éppen azért dühöng, mert az ENSZ BT öt állandó tagja és Németország hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni az általa annyira gyűlölt Iránnal.

Az izraeli vezetés pontosan tisztában van vele, amennyiben a tárgyaló felek szándékában áll a valóság őszinte feltárása, akkor a világ számára kiderül, hogy Izrael mindenkit az orránál fogva vezetett, csak azért, hogy érdekeinek megfelelően katonai eszközökkel léphessen fel a vele ellenséges iráni vezetés ellen.

A katonai csapás már régen megtörtént volna, ha az USA és az EU valóban elhitte volna azt, amit Izrael állít. Érdekes módon, miközben ezen államok hajlandóak kemény szankciókat hozni Irán ellen, csak azért, hogy Izrael kedvébe járjanak, valójában éppen az izraeli állítás ellenkezőjéről vannak meggyőződve, ha ezt nem is merik kimondani nyíltan.

A „hatok” pontosan tudják, hogy Teherán még nem döntött nukleáris fegyver létrehozásáról, különben megszakította volna kapcsolatát a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséggel, és hozzáfogott volna a 90%-os urándúsításhoz. Ha hinnének az izraeli propagandának, amely már hosszú évek óta folyamatosan állítja, hogy Irán az atombomba előállításához szükséges uránt dúsít, akkor a perzsa állam már rendelkezne megfelelő mennyiségű 90%-os uránnal. De ennek nyoma sincs!

A most tárgyalóasztalhoz ülő államok vezetői azzal is tisztában vannak, amennyiben Irán most azonnal nekikezdene az atomfegyver kifejlesztéséhez, akkor, az atomtöltetet célba juttató rakéta robbanófejek legkevesebb 3 év múlva állnának a rendelkezésére.  Ezen túlmenően pontosan tudják azt is, hogy a cionista állam propagandája hamisan állítja, miszerint Teherán olyan rakétahordozókkal rendelkezik, amelyekkel nemcsak Izraelt, de a világ bármely pontját elérheti, ugyanis Iránnak egyáltalán nincsenek ilyen rakétahordozói. (Mint ahogy Szaddam Husszein sem rendelkezett tömegpusztító fegyverekkel.)

Az a tény, hogy a nemzetközi közösség nem fogadta el azt az izraeli álláspontot, hogy megelőző katonai csapást kell mérni Iránra, és a „hatok” úgy döntöttek, hogy ehelyett tárgyalóasztalhoz ülnek és tisztázzák a kérdést Teheránnal, Izraelt új stratégiára kényszerítette.

 Izrael elkezdte játszani az ártatlant. Miért gondolja a világ, hogy Izrael eltökélt szándéka, hogy Irán ne juthasson atomfegyverhez? Miért állítják be úgy, hogy az atomfegyver ürügy Izrael számára a jelenlegi iráni vezetés elleni fellépésre? Miért mindenki Izraelt teszi felelőssé a jelenleg kialakult helyzet miatt? Nos, Izrael nem akar tenni semmit ez ügyben, lépjen a nemzetközi közösség.

Ha Obama Washingtonban az AIPAC kongresszuson megígérte Netanjahunak, hogy szavatolja, Irán nem fog atomfegyverhez jutni, akkor Izraelnek nincs más dolga, mint hátradőlni, és kívülállóként szemlélni, miként cselekszik az USA, és a többi ENSZ BT tagállam.

Csakhogy Izrael nem lehet nyugodt. Amennyiben kiderül, hogy hazudott, alaptalanul vádolta Iránt, akkor elveszíti a még megmaradt hitelét is a világ szemében. Kérdés, mit tud tenni, hogy a tárgyaláson ne derüljön ki az igazság? Bagdadban kiderül.


Ordosz műhely

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Angela Merkel Prágában, a Károly Egyetemen tartott beszédében túláradó hévvel magyarázta hallgatóinak, hogy 20-30 évet kel csak türelemmel várni, és megszületik a régen dédelgetett álom: az Európai Egyesült Államok. 

Ehhez „mindössze” az kell, hogy a tagállamok szuverenitásuk egészét Brüsszelre bízzák. Létrejön a valódi uniós kormány, amely központilag dönt valamennyi politikai és gazdasági kérdésben.

A nemzeti kormányok legfeljebb az önkormányzatok szerepét játszhatják majd el, regionális kérdésekben önállóan dönthetnének.Nem tudjuk, hogy a német kancellár mire alapozta futurisztikus és utópisztikus okfejtését, annyi bizonyos, hogy amennyiben ez a forgatókönyv valósul meg, akkor a nemzeti pártoknak is csak kulissza szerep jut, hiszen lesznek nagy páneurópai pártok, amelyek majd döntenek a nemzeti pártok helyett (ha még lesznek nemzeti pártok egyáltalán).

Ne kapkodjon senki, aki nem rajong a föderalizmusért, levegő után a kijelentés hallatán, hiszen mindenféle jól kommunikált uniós hurrá optimizmus ellenére az EU szépen kezd darabjaira hullani.

Bár éppen tegnap látott napvilágot egy újabb jelentés, amely szerint az euró zóna kilábalóban van a krízisből, és jövőre ismét nagy lendületet vesz az európai gazdaság, azért nem árt a fél szemünket Spanyolországon tartani.

Miután a görögök átmenetileg megúszták, hogy kizárják őket az euró övezetből, most egyre jobban terjed a hír, –amit persze Merkel tagad – hogy az EU harmadik legnagyobb gazdasága még az idén ugyancsak hatalmas pénzinjekcióra szorul. Amennyiben ez bekövetkezik, az eurózóna szétesése elkerülhetetlen lesz.A szétesésre forgatókönyveket lehetett készíteni, potom 250 000 angol fontért.

A multimilliomos, lord Simon Wolfson ekkora díjat tűzött ki a legjobb forgatókönyvért, amely felvázolja, hogyan léphet ki egy uniós tagország az euró övezetből úgy, hogy gazdasága – az ismét bevezetett nemzeti valutával –sikeresen működjék tovább. A Wolfson-díj a második legértékesebb díj az évenként kiosztásra kerülő gazdasági Nobel-díj mögött, vagyis nem játékról, hanem komoly gazdasági elemzésről van szó.

Így érthető, hogy 400-an indultak a versenyen, ami a vége felé közeledik, hiszen már csak öt jelölt maradt talpon.Wolfson szerint a kidolgozott forgatókönyvekre azért van elengedhetetlenül szükség, mivel „az euró zóna szétesésével számos valuta leértékelődik, amely széleskörű inflációt gerjeszt.

Ez a veszély arra int bennünket, hogy képesnek kell lennünk a tőkeáramlást kontroll alatt tartani.” Wolfson szerint a Görögországnak juttatott 800 milliárd uniós pénzügyi csomag miatt az Európai Központi Bank máris teletömte az euró zónát „ultra olcsó” pénzzel. Wolfson szerint Görögország kiválása az euró övezetből „az igen közeli jövőben biztosra vehető”.

A bíráló bizottság elnöke, Tony Blair volt brit miniszterelnök egykori gazdasági szaktanácsadója, Derek Scott szerint „ az euró egy pokolgép, amely még felrobbanása előtt nemcsak tönkreteszi a tagországok gazdaságát, hanem egyben felőrli a demokráciát is.”

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az állami földek haszonbérleti pályázatnak eddigi – akár botrányosnak is nevezhető – történéseit elnézve kénytelen vagyok megállapítani, ahhoz, hogy valakinek esélye legyen nyerni, a felcsúti fociakadémia és/vagy a miniszterelnök közvetlen környezetében kell sündörögni.

Azoknak, akik nem hittek Ángyán Józsefnek, netán nem értették, miről is beszélt a Vidékfejlesztési Minisztérium január közepén lemondott politikai államtitkára, amikor azt fejtegette, a társadalom által támogatott Nemzeti Vidékstratégiában rögzített programmal szemben „mohó zsákmányszerző érdekcsoportok, maffiacsaládok, spekuláns nagytőkés oligarchák és a volt téeszeket és állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos zöldbárók koalíciója jött létre”, figyelmükbe ajánlom azt a történetet, ami megmutatja, hogy az állami földek haszonbérleti pályázatának elbírálása során hogyan pártolt az Orbán Viktor által alapított felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke mellé a „szerencse”.

Nos, amint az kiderült, a különös körülmények között Felcsút polgármesterévé lett Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó, alig több mint egy éve alapított Búzakalász 66 Kft. (ami egyébként a Mészáros család építőipari vállalkozásának, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek a tulajdona) finoman szólva „mázlistának” bizonyult az állami földek haszonbérleti pályázatán, ugyanis Kajászón és más Fejér megyei részeken összesen több mint 400 hektárnyi területhez jutott.

Neje, Mészáros Beatrix, illetve testvére, Mészáros János ugyancsak nem nagyon panaszkodhat a „sorsra, hiszen előbbi 94, míg utóbbi 140 hektárnyi földön gazdálkodhat az elkövetkező húsz (!) esztendő során.

És hogy mostanság  valóban a miniszterelnök szívéhez annyira közel álló futballsuli háza táján  sürgölődőket pártolja „Fortuna”, semmi sem mutatja jobban, mint hogy a fociakadémia egyik fő támogatójának számító és szintén felcsúti illetőségű Flier János (és családja) szintúgy nagyon jelentős, mintegy 300 hektárnyi földhöz jutott.

No, már most, hogy a nyertesek finoman fogalmazva is rendkívül jó boltot csináltak, az szerintem egy pillanatig sem lehet vitás, ugyanis ezen földek után igen tetemes – a bérleti díj többszöröse – az esztendőről esztendőre járó úgynevezett területalapú támogatás.

Ám e történetben nem kizárólag ez avagy a meglehetősen sajátságos pályázati feltételek az izgalmasak –hogy mást ne is mondjak, mivel a bérleti díjat a pályázatban megszabták, senki nem licitálhatott a másik fölé, ami értelemszerűen azt eredményezi, hogy az állam kevesebb bevételhez jut a bérbeadásokból –, de még csak nem is az, hogy az állami földekkel gazdálkodó Nemzeti Földalapkezelő a pályázat elbírálásának a szempontjait titokban tartja (elég vicces, hogy a vesztesek nem tudhatják meg, miért a másik nyert), mint inkább az, hogy az említett területeken (így például Kajászón) élő gazdák – írd és mondd – egyetlen négyzetméternyi földhöz sem jutottak.

És mivel ők is – akárcsak a bepöccenő és a kalapját vevő Ángyán ex államtitkár – komolyan vették az Orbán-kormány azon ígéretét, hogy nem a nagybirtokosokat, hanem a családi gazdálkodókat szeretnék helyzetbe hozni, érthető, hogy kiakadtak a döntésen, és hogy azt nyilatkozták, „megdöbbenéssel vettük tudomásul, amikor megérkeztek az elutasító határozatok, és kiderült, hogy a kajászói emberek egy négyzetméter területhez se jutottak a saját falujukban, noha mindnyájan családi gazdálkodók vagyunk, mindannyian e tevékenységből élünk és szeretnénk is élni”. Nos, nem hiszem, hogy mindez a „forradalmi” kormányt különösebben érdekli.

A helyzetet elnézve ugyanis olybá tűnik, ahhoz, hogy az embernek a földbérleti pályázatokon esélye legyen nyerni, a felcsúti fociakadémia és/vagy a miniszterelnök közvetlen környezetében muszáj forgolódni.

Ami ugyan elég visszás, de legalább nem kell szeretni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Egyre szebben alakul ez a Schmitt-ügy, valljuk meg. Az eseményeket figyelve pedig minden további nélkül kijelenthető, hogy ez a történet egy igazi esszencia, mondhatnánk látlelet, egy pontos kórkép, amiben benne van az elmúlt 20, vagy inkább az elmúlt 60 év minden ismérve, minden gátlástalansága és minden mocska.

Az elmúlt hetekben egyre inkább bizonyossá vált, hogy a köztársasági elnök kisdoktori disszertációja csalás, hogy az abban leírtakhoz Schmitt Pálnak legfeljebb annyi köze van, hogy összeollózta az anyagot és megírta hozzá a tartalomjegyzéket.

Bár még ez utóbbi sem biztos, hisz annak idején a magas pozícióban lévő elvtársak mellett, mint amilyen Schmitt is volt, titkárnők és segítők hada dolgozott. De történt bárhogy is, ennek ma már nincs semmi jelentősége. A lényeg, hogy a dolgozat mások szellemi alkotásának teljes másolata.

A plágium gyanú tegnapelőtt aztán hivatalosan is megerősíttetett, amikor a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa nyilvánosságra hozta a kisdoktori értekezés vizsgálatát tartalmazó tényfeltáró jelentést.

A vizsgálat egyértelműen megállapította, hogy „a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul.” Azonban döbbenetes módon a tanács ebből nem azt a következtetést vonta le, hogy Schmitt csalt, hanem azt, hogy „A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak”.

Tegnapig ez utóbbi volt a ”legszebb” mondat, ami elhangzott ez ügyben.

A „dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak” mondják a tanács tagjai, ami a magyar nyelv jelen állása szerint egyenlő azzal, hogy lényegében nem felelt meg.

És ez nem is lehet másként, hisz az egyetem akkori szabályzata teljesen egyértelműen definiálta a doktori cím legfőbb feltételét: „a cím megszerzéséhez a tudományos munka módszereinek alkalmazásával, önálló kutatáson alapuló, új, tudományos eredményt mutató értekezés vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtására van szükség.”

A bizottság következtetését tovább színezi, hogy a jelentésükbe belevették az egyetem akkori szabályzatának a 23.§ 3. pontját is, ami szó szerint így szól: „Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést más készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölés használatát megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból való törlésről, s a visszavonás tényét a Művelődési Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi.” [a jelentés teljes szövege ITT]

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Vajon ezek alapján mi nem egyértelmű a tanács tagjainak?

Persze ez csak költői kérdés volt, hisz mindannyian tudjuk, hogy az egyetem nem mert szembemenni a narancsos kormányzattal, mindannyian tudjuk, hogy a tanács tagjai nem merték felvállalni, hogy nyíltan kimondják azt, hogy Schmitt Pál méltatlan a doktorátusra. Inkább hülyét csináltak magukból.

Azt még mindig jobbnak gondolták, mint egyrészt viselni a döntésük következményeit, másrészt keresztbe tenni a haveroknak.

És ebben az egész történetben ez a legdurvább.

Az elvtárs, sógor, koma, jóbarát mentalitás ma is ugyanúgy működik, mint ahogy az elmúlt 60 évben.

Nem az igazság, a tisztesség, a becsület számít, hanem az, hogy ki, kinek a kije, hogy hogy lehet későbbi pozíciókért lefeküdni bárkinek, hogy hogy lehet benyalni csontig az éppen uralkodó hatalomnak.

Ahogy akkoriban nem volt gond az, hogy Schmitt védésre való jelentkezése és a védés között csak 1 hónap telt el, hogy 30 nap alatt megoldották az egészet, hogy az elvtársak maguknak osztogatták a doktori címeket, úgy ma nem gond ezt az eljárást ugyanezen okokból megvédeni, nem gond összekacsintva a mostani hatalommal a gátlástalansághoz asszisztálni.

De nem csak ez a mentalitás él manapság, hanem az a mérhetetlen pökhendi pofátlanság is, amiről azt gondoltuk, hogy Gyurcsányék után azt már nem lehet überelni. Lehetett. Schmitt Pál ezt tegnap bemutatta, amikor arról faggatták, hogy mi a véleménye az egyetem jelentéséről: „Örülök, hogy Magyarországon működik a demokrácia. Örülök, hogy nincs kettős mérce. Örülök, hogy az elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok, mint bármelyik más magyar állampolgárra. (…)

Egy pillanatig nem gondoltam, hogy lemondok. Nem azért választottak a köztársaság elnökének, hogy húsz évvel ezelőtt milyen kisdoktori dolgozatot írtam, valószínű más, egyéb kvalitások miatt. Én változatlanul felelősséggel végzem az elnöki munkámat és ez a végkövetkeztetés számomra egyfajta elégtétel. Akkor is igazam volt 20 évvel ezelőtt, mert az akkori körülményeknek és előírásoknak megfelelően írtam egy dolgozatot a legjobb tudásom szerint.”

És nem szakadt le a plafon. Pedig minden körülmény adott volt hozzá, ez kétségtelen.

Az „örülök, hogy nincs kettős mérce” és az „az elnökre is ugyanúgy vonatkoznak a szabályok” jegyében érdemes megjegyezni, hogy az elmúlt években Magyarországon keményen büntették azokat a kutatókat, akikről kiderült, hogy koppintották doktori dolgozatuk egy részét.

A Debreceni Egyetem doktori tanácsa 2009-ben megfosztotta doktori címétől azt a pedagógiatanárt, akiről kiderült, hogy 2004-es disszertációja 30 százalékát öt másik szerző munkáiból emelte át és tüntette fel sajátjaként. A Budapesti Corvinus Egyetemen a doktori iskola fennállása óta két ilyen eset történt. Az egyetem kivizsgálta az ügyeket, és a legsúlyosabb módon büntette a csaló hallgatókat.

De azt hiszem, hogy ezt az ügyet innentől már teljesen felesleges tovább boncolgatni, mivel az már a lényeg semmit nem változtat. Mert Schmittnek abban teljesen igaza van, hogy nem az alapján választották meg a narancsosok köztársasági elnöknek, hogy annak idején milyen dolgozatot hozott össze.

Ezzel a kijelentéssel pedig nem lehet vitatkozni, hisz tény, hogy akkor is ugyanilyen nulla, gerinctelen alak lenne, ha történetesen soha nem derül ki, hogy nem saját maga írta a kisdoktoriját.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------
Frissítés

Ma délelőtt rendkívüli ülést tart a Semmelweis Egyetem doktori tanácsa, mert időközben kiderült számukra, hogy a kisdoktori cím visszavonásáról vagy megtartásáról egyedül ez a testület illetékes dönteni.

A cirkusz folytatódik tovább…


Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Vagy az európai antiszemitizmus hazugság vagy Irán Izrael elpusztítására szövögetett tervei. Esetleg mindkettő. Mert olyan nincs, hogy én az elviselhetetlenül antiszemita londoni Cityből az atomtámadással fenyegetett Haifában vegyek magamnak tengerre néző apartmant.

Haldoklik az európai zsidó közösség - idézi Adin Steinsaltz rabbit a ynetnews.com angol nyelvű izraeli honlap. A portál 2012. március 22-i számában arról értekezik, hogy az európai zsidóság egyre nagyobb ütemben vándorol ki Izraelbe, amelynek hosszú távon az lehet a következménye, hogy eltűnnek a zsidó kolóniák az öreg kontinensről.

A folyamat "természetesen" összefüggésben van az európai országokban erősödő antiszemitizmussal, ami viszont figyelemfelkeltő, hogy bár a cikk szerzője számos országot felsorol, ahol az elvándorlás következtében fogy a helyi zsidóság aránya, Magyarország nem szerepel ezek között.

Ez már csak azért is érdekes, mivel pont az izraeli cikk megjelenése előtti napon járta be a magyar sajtót a New York-i székhelyű Rágalmazásellenes Liga felmérése, amely szerint Magyarország listavezető a zsidóellenes országok között.

A balliberális média szörnyülködve konstatálta, hogy a magyar adatok "kiütik a grafikon tetejét", vagyis nálunk Európában párját ritkító antiszemitizmus tombol.

Ehhez képest az izraeli elemzésben Magyarországot meg sem említik, ami arra enged következtetni, hogy a hazai zsidóság nem érzi fenyegetve magát, és nincs szándékában elhagyni Magyarországot.

Nem úgy Nagy-Britanniában és Franciaországban, ahol a cikk szerint az európai zsidóság mintegy 80 százaléka (kb. 800 ezer ember) él, és mindkét államban drasztikus mértékben olvadnak a zsidó diaszpórák. Franciaországban az utóbbi években megduplázódott a migráció üteme, egyesek az Új Exodus kifejezés használatától sem riadnak vissza.

A zsidóság nagy számban való visszaáramlása a Szent Földre (az Alija) nyilván Izraelt is komoly demográfiai és társadalmi kihívások elé állítja, és befolyásolhatja az arab tavasz óta átalakulóban lévő politikai status quot a Közel-Keleten.

Érdekes kettősség, hogy miközben Izrael saját biztonságának rohamos csökkenésére hivatkozva tervez megelőző csapást mérni Iránra, a világ zsidósága ezzel együtt is biztonságosabbnak véli az arab tenger közepén úszó Izraelt, mint a közvetlen fenyegetettségnek jóval kevésbé kitett, fejlett nyugat-európai államokat.

Ha ezt továbbgondoljuk, akkor két dolog világossá válik. Vagy az európai antiszemitizmus hazugság vagy Irán Izrael elpusztítására szövögetett tervei. Esetleg mindkettő. Mert olyan nincs, hogy én az elviselhetetlenül antiszemita londoni Cityből az atomtámadással fenyegetett Haifában vegyek magamnak tengerre néző apartmant.

Ha ugyanis az európai zsidóság egy valós fenyegetettség elől menekülne Európából, akkor minden valószínűség szerint nem a Közel-Keleten kötne ki, amely jelenleg a világ egyik legveszélyesebb háborús zónája. Az új Exodus mögött tehát (feltételezve, hogy valóban ilyen volumenű átrendeződésről van szó) más okok állnak, és erre a választ a nemzetközi zsidóságnak kell megtalálnia.

Ha akarnak egyáltalán válaszokat találni, jelenleg ugyanis minden magyarázat kimerül az antiszemitizmussal való demagóg vádaskodásban és a manipulált közvélemény-kutatásokban.

És ez alól sajnos az idézett cikk sem kivétel.

A ynetnews.com újságírója ugyanis szintén olyan érvekkel próbálja bizonyítani Európa zsidóellenességét, mint hogy például egy 2008-as felmérés szerint a spanyolok 46 százalékának "kedvezőtlen" képe van a zsidókról, a németek 47 százaléka pedig úgy gondolja (vagyis tudomása van az igazságról), hogy Izrael kiirtja a palesztinokat.

Hasonló komolyságú volt ugye a Rágalmazásellenes Liga már idézett felmérése is, mely szerint aki úgy véli (vagyis tudja), hogy a zsidók túl nagy hatalommal rendelkeznek a pénzpiacokon és az üzleti világban, az antiszemita.

Azt, hogy mindennek mi köze van az antiszemitizmushoz, még senki nem tudta megmagyarázni.

A ynetnews.com cikkéből egyébként az is kiderül, hogy Norvégia (!) „az antiszemitizmus bástyája", ugyanis Oslóban mintegy ezer zsidó él, mégsem lehet őket látni. Az újságíró azt is keseregve állapítja meg, hogy a zsidók menekülnek a svédországi Malmőből és az egykor "északi Jeruzsálemnek" hívott belgiumi Antwerpenből.

Igen, jól olvasta a kedves olvasó: Norvégia, Svédország és Belgium az antiszemitizmus bástyái. Idáig süllyedt Európa. Természetesen ha elfogadjuk, hogy az elvándorlási számok nem kamu adatok, és nem politikai-gazdasági körök által előre megrendelt, szponzorált ajvékolásról van szó.

De az is lehet, hogy igen.

Ez esetben Murphy törvénye, miszerint az antiszemitizmus egy adott országban soha sem csökken, mindig csak nő, új értelmet nyer.

Bencsik János

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az országgyűlési törvény egyszerű salátatörvény, amely méltán testesíti meg a fideszes önkényes, átgondolatlan törvényalkotási gyakorlatot, így a Jobbik jelen formájában ezt nem támogatja - mondta el szerdai sajtótájékoztatóján Farkas Gergely.

A Jobbik képviselője öszvértörvénynek nevezte a tervezetet, ami a házszabályról, képviselői jogállásról és a javadalmazásról szól.

Mint elmondta: ezeket külön is lehetne módosítani, de így nem kell külön törvény a Kövér László által szorgalmazott teremőrséghez.

A nemzeti radikális párt nehezményezi, hogy nincs szó például az igazolatlan hiányzás problematikájáról, továbbá nincs következménye a távolmaradásoknak. Külön gond - folytatta Farkas Gergely -, hogy a 27 fős bizottsági üléseken a helyettesítés lehetősége miatt hét ember is elég a többségi szavazáshoz, mert ha mind a hét ember szavaz más helyett is, az tizennégy szavazat összesen.

Továbbá a helyettesítőnek nem kell ismernie a szavazás tárgyát sem - sorolta aggályait a jobbikos politikus.

A képviselő az üléstermi fegyelmezés kérdéskörében kitért arra, hogy az új törvény erős hatalmat adna a levezető elnök kezébe, aki könnyen szubjektív alapon hozhat szankciókat, mivel nincs pontosan körvonalazva, mi szabályellenes és mi nem. Szómegvonás jár azért például, ha a felszólaló ismétli magát vagy mást, illetve “kirívóan sértő kifejezést használ”. Farkas Gergely felteszi a kérdést: fütyülés, hangoskodás, tapsolás is szabályellenes lesz?

Végül a háznagy szerepéről ejtett szót. A Jobbik úgy véli, felesleges ez a szerepkör, a kormány is csak történelmi indokokat tudott felhozni. Ugyanakkor a nemzeti radikális párt szorgalmazza, hogy bevezetés esetén csak országgyűlési képviselő lehessen a háznagy.

Farkas Gergely leszögezte: a minimális előrelépésekkel szemben számos kétely és aggály merül fel a törvénnyel kapcsolatban, és csak a káoszt gerjeszti a törvényhozásban.

A Jobbik ezáltal nem támogatja a kormány ezen törvényjavaslatát.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Hát ezt is megértük. Kanadában is felütötte fejét a fasizmus. És gondolom, mondanom sem kell, magyar nyelven beszél. A hangja pedig most éppen a vancouveri Ábrahám Tibor, az ottani magyar diaszpóra vezetője, aki elsők között írta alá azt a Stephen Harper kanadai kormányfőnek és Jason Kenney bevándorlásügyi miniszternek írt petíciót, amelyben az észak-amerikai országban élő magyarok azt követelik, hogy Kanada utasítsa el Kertész Ákos letelepedési kérelmét.

A petíció aláírói részletesen felidézik az Amerikai Népszavában megjelent Kertész váladékozás válogatott mocskolódásait, szót ejtenek az ”író” elmúlt rendszerben kifejtett közéleti tevékenységéről, bemutatják azt a hazugsághalmazt, ami a kivándorlás előtti időszakról hadovált össze, majd végül összegzésképpen hozzáteszik: „Kertész Ákos úr – most úgy tűnik – szeretné elkerülni gaztettei következményeit, így kérve menedékjogot Kanadában, a kanadai adófizetők pénzén.

Mérhetetlen előnyökben részesülne itt, miközben ő egy olyan rendszert szolgált, amely nem hogy tagadott, hajléktalan menekültekké is tett minket. (…)

Kertész úr nem élt ő rosszul Magyarországon. Hogy egy volt MSZP-s parlamenti képviselőt idézzünk: ő az ország egyik megbecsült, sokszorosan kitüntetett személyisége volt, díszpolgár, eminens magyarnak tudta-ismerte őt a világ. Az Amerikai Népszavában megjelent cikke traumatikus hatást keltett, lelki cunamiként köpte szembe hazánkat és az egész magyar nemzetet.

Amit ő leírt ott, az minősíthetetlen; egyszeri és visszafordíthatatlan vallomás kétezer éves történelmünkről, nemzeti karakterünkről, kultúránkról, hagyományainkról. Egy ilyen intoleráns embernek, mint Kertész úr, nincs helye a mi multikulturális kanadai társadalmunkban”.

Ennyi kell, ennyit kell elmondani ahhoz, hogy valaki azonnal fasisztává váljon. Legalábbis az Amerikai Népszava és az agyhalott közönsége szerint. De Bartus László pöcegödre a nagy véleményformálásban itt még nem áll meg, hisz a portál ezután nagyon hozzáértően kifejti, hogy a kanadai magyarok csak kisnácik, sima szélsőjobboldaliak azokhoz képest, akik az anyaországban élnek. Mi itthon ugyanis mocskosfasisztanácik vagyunk. Lényegében mindannyian.

„Ábrahám Tibor harmincas évek hangvételét idéző, uszító szövegein csak a fasizálódott Magyarországon nem háborodnak fel, a nyugati civilizációban ez a hangnem és ez a fröcsögés elfogadhatatlan egy íróval szemben.

A náci Németországot idéző hangot pontosan beazonosítják a nyugati demokráciákban, egy ehhez hasonló sajtóhadjárat mindenkiben visszatetszést kelt. Kivéve, a hazaihoz hasonló szélsőséges magyarokat, akiket viszont nem vesznek figyelembe, mert egyébként is csak lejáratják az országot.” – írja a Szélsőjobboldali kanadai magyarok igazolják Kertész Ákost című hányadékában a mélyen felvilágosult hírportál.

Azt hiszem egyértelműen kijelenthető, hogy a liberális demokrácia minden jellemzője ismét szépen, csillogóan és mindenki számára érthetően megmutatta magát.

A demokrácia manapság ugyanis az, amikor a balliberáltak vannak hatalmon, ha ez nincs így, akkor természetesen azonnal diktatúra van, mondhatnánk náciveszély. Mégpedig súlyos. A felvilágosult gondolkodás pedig egyértelműen az, ha mindenki azt mondja, amit ők hallani akarnak. Ha pedig nem ez történik, akkor egyértelmű, hogy mindenki sötét pusztabunkó.

Na és persze fasiszta.

Ennyi a mai felvilágosult nyugati gondolkodás ismérve és eszenciája.

De ugorjunk vissza a menekült státuszra és Kertész Ákosra, aki a történet végén akár még pofára is eshet. A hírek szerint ugyanis a magyargyalázó véglénynek a nagy rettegés, az állítólagos fürdői fojtogatás és az utcasarki kergetőzés közepette, azért még volt annyi ideje, hogy eladja az itthoni lakását.

Aztán fogta a pénzt, a kutyáját, az összes cuccát és felült egy Kanadába tartó repülőre.

Ha a kanadai magyarok tiltakozása elég hangossá válik, ha a kanadai kormányzat tényleg objektíven mérlegel, akkor akár még az is megtörténhet, hogy Kertész nem kapja meg a menekült státuszt.

És akkor onnantól majd elindulhat a nagy világjáró turné, aminek majd minden további nélkül a „vajon ki fogad be egy mozgó trágyakupacot” címet is adhatjuk. Persze azért nagy illúzióink ne legyenek, mert erre a végkifejletre van a világ mai állása szerint a legkisebb esély.

És ha jól belegondolunk az is nagy kérdés, hogy ez, mármint az esetleges elutasítás mennyire lesz majd jó nekünk. Hisz még az is előfordulhat, hogy a végén a vén senkiházit még hazaeszi a fene…

Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bár a rosszindulatúak (vagy inkább a jól értesültek?) a kezdetektől fogva azt mondták, a Tisztára Mosó Bizottság afféle „plagizált is, meg nem is” ítéletet fog hozni, magam egy percig sem hittem, hogy ezek az egyetemi emberek – akiket immár besorolhatunk „A Nemzet Bohócdoktora” mellé – nemcsak a magyar, de a nemzetközi közvéleményt is arcul merik köpni.

Mielőtt a Schmitt Pál elhíresült kisdoktori disszertációját vizsgáló bizottság tegnap nyilvánosságra hozott jelentésében elmerülnénk – amit egyébként nem egy sajtótájékoztató keretében ismertettek, miként azt annak idején megígérték (valószínűleg, mert egy sajtótájékoztatón kérdezni is lehetett volna), hanem a Semmelweis Egyetem honlapján tettek közzé, először is örökítsük meg a minden bizonnyal hálás utókor számára azoknak az idáig ismeretlen személyeknek a nevét, akik több hónapi vizsgálódás után ezt a rendkívül „bátor” és „szókimondó” jelentést összeütötték.

Az „ötök” tehát a következők: Tóth Miklós, az egyetem sporttudományi karának dékánja, Rácz Károly, az egyetem doktori iskolájának vezetője, Gombocz János, a  SOTE testnevelés-elmélet és pedagógiai tanszékének tagja, Kovács Etele az egyetem atlétikai tanszékének docense, végül Fluck Ákos ügyvéd. Nos, miután a bizottság mindössze háromoldalas összefoglalója ezernyi helyen fellelhető, már csak amiatt sem fárasztanám Önöket a részletekkel, mivel a lényeg pár mondatban elmesélhető.

Mert bár a bizottság megállapította, hogy az értekezés a 34. oldalától az 50. oldaláig teljes szövegazonosságot mutat Klaus Heinemann: Sport, the third Millenium című munkájának egy bizonyos részével, valamint, hogy a dolgozat további, mintegy 180 oldala részleges megegyezést mutat egy bolgár sporkutató, nevezetesen Nikolaj Georgiev művével, végül arra a következtetésre jutottak, hogy a doktori eljárás a feltárt eljárási hiányosságokkal ugyan, de – idézem – „formailag megfelelt az akkor önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának

A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, bár annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze.

A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, és így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak”.

Nos, hadd valljam be őszintén, engem (és bizonnyal még sokakat) sem az nem érdekel, hogy – amint az kiderült – a Fideszt nagyon megnyugtatta a bizottság állásfoglalása, sem az, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt azt reméli, innentől kezdve véget érnek majd majd az államdő elleni „politikai támadások”, hisz bármily szépen is próbálták becsomagolni véleményüket az „ítészek”, ettől a tény még tény marad: Schmitt Pál köztársasági elnök az 1992-es kisdoktori disszertációjának döntő részét egészen egyszerűen összeollózta, vagyis lopta.

És ezen nem segít az sem, ha a kormánypártok (és persze, maga a Schmittet „kitaláló” Orbán) kiállnak mellette, valamint, hogy sikerült egy olyan bizottságot összerakni, amely „Plagi bácsi” tisztára mosása érdekében nem csupán a saját, de – ami ennél sokkal rosszabb – a Semmelweis Egyetem, sőt, Magyarország tekintélyét is hajlandó minden további nélkül lejáratni.

És bár a rosszindulatúak (noha ma már inkább jól értesülteknek kellene őket nevezni) az elejétől fogva azt mondták, a nem egykönnyen összeállított bizottság afféle „plagizált is, meg nem is” ítéletet  fog hozni, jómagam egy percig sem hittem volna, hogy ezek az egyetemi emberek – akiket immár besorolhatunk „A Nemzet Bohócdoktora” mellé – nemcsak a magyar, de a nemzetközi közvéleményt is ennyire simán arcul merik köpni.

A félreértések elkerülése végett itt szeretném megjegyezni, hogy noha a tényfeltáró bizottság állásfoglalása még csak véletlenül sem jelenti azt, hogy a köztársasági elnök doktori címét meg kell hagyni (erről  a Doktori Tanács hivatott dönteni), bármekkora összegben fogadnék arra, hogy a Schmitt neve előtti két betűt – legalábbis egyelőre – nem fenyegeti semmi.

Ahhoz ugyanis, hogy ez másként legyen, mindenekelőtt az Orbán Viktor csalhatatlanságáról szóló dogmával kellene leszámolni.

P. S.: A legtöbb országban Schmitt Pál köztársasági elnök már a lemondó levelét írná, vagy találna egyet, amit lemásolhat – írja az Economist című brit gazdasági lap blogja, megállapítva, hogy Orbán Viktor miniszterelnök azon ígérete, miszerint „nem leszünk következmények nélküli ország”, az államfőre nem vonatkozik.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Biztosnak látszik, hogy csúszik az IMF-megállapodás, bármennyire is igyekszik a magyar kormány. A hiba ezúttal az IMF készülékében van, amely immár egyre egyértelműbb módon a kivéreztetésünkre játszik.

Több olyan tényező is napvilágot látott a nemzetközi és magyar sajtóban, illetve elemzők részéről, amelyek alapján egyre biztosabban látszik, az IMF húzza az időt, igyekszik lassítani a tárgyalásokat (amelyeket érdemben még el sem tudtunk kezdeni).

A lassítás oka a változó körülmények, miszerint újabb recesszió felé közelít az eurózóna, amely természetesen a magyar makrogazdasági adatokat is lefelé fogja rántani.

Ebből pedig egyenesen következik, hogy az év eleji pozitív hangulat miatt tárgyalási pozícióiban megerősödött magyar kormány pár hónap múlva ismét gyengébb kártyákkal kénytelen leülni az IMF asztalához.

Felesleges körök...

Minél rosszabb, annál jobb?

Az IMF időhúzásával a nemzetközi pénzvilág magatartásának egyik legtipikusabb, egyben legrosszabb oldalát mutatja be. A rövid távú érdekek, a pozíciók és minél nagyobb befolyás megszerzése a lehető legkisebb áron sokak szerint ma az IMF egyik működési alapelve.

Megint más vélemények szerint tárgyalásokat a magyar fél rontotta el azzal, hogy a török kártyát húzta elő. Eszerint valójában mi húzzuk az időt, a tárgyalások lebegtetésével a piaci bizalmat „tárazzuk be”, vagyis szinte előre élvezzük a Valutalap nyújtotta védőháló biztonságát.

Ennek azonban ellentmond az, hogy a piac előbb beárazta magának a megállapodást – lásd a forint erősödése és az országkockázati felár csökkenése, majd mikor egyértelművé vált, hogy az IMF komolyan vehető indoklás nélkül utasítja vissza a valódi tárgyalások megkezdését, ismét gyengültek hazánk pozíciói.

A Valutalap cinkelt lapjaira utal maga az időkényszer is, mivel minél jobban elhúzódnak a tárgyalások, annál nagyobb nyomás nehezedik a magyar kormányra. Vagyis ha továbbra is a piacról akarjuk az államadósságot finanszírozni (magyarán újabb kötvényeket kibocsátani) akkor a gazdasági kabinet lépéskényszerbe kerül, kénytelen lesz kilépni a kötvénypiacra.

Kötvénykibocsátás előre?

Ez a lépés azonban súlyos kockázattal járhat.

Ha most az állam valóban kötvény bocsát ki - bár lenne kereslet (lévén, hogy a befektetői tőke számára még mindig népszerűek a feltörekvő, nagy hozammal járó piacok) - azt csak 8-9 százalékon tudná értékesíteni, ami hosszabb távon ismét felveti a magyar államadósság fenntarthatatlanságát, ráadásul elemzők szerint egy sikeres kibocsátás esetén a Valutaalap is eltávolodhat a megállapodástól.

Természetesen a lebegtetett tárgyalások rontják a helyzetünket, tehát az ördögi kör bezárult, a Valutaalap tökéletes csapdát dolgozott ki.

Fellegi Tamás és delegációjának ide-oda rángatása persze egyéb, járulékos haszonnal is jár az IMF számára.

A világszerte renitensként, a banktőke megadóztatójaként ismert (még ha ez így csak nagyon is korlátozottan igaz) Orbán-kormány megalázásával, sarokba kényszerítésével ugyanis elveheti a régió többi országának kedvét a további tőkeellenes intézkedésektől, amelyek a válság idején amúgy is nagy népszerűségnek örvendenek.

A játék tehát továbbra is arra megy ki: kinek van nagyobb szüksége a másikra.

A nemzetközi bankszektor hazai leányait féltő és a dominó-effektustól tartó IMF-nek ránk, vagy a piaci bizalom visszaszerzéséért ácsingózó magyar kormánynak a Valutaalapra.

Orbánék esélyeit azonban tovább csökkenti, hogy egy magyar csőd meglebegtetésének szinte felmérhetetlen súlyú kockázatait képtelenek lennének kezelni, mivel ehhez sem gazdasági, sem politikai tőkéjük nincs már meg, egyben nagyon valószínűtlen, hogy mernék, vagy képesek lennének kihasználni az ezzel járó zsarolási potenciált.

Bazsó Bálint

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Őszintén szólva magam már azt is elég komoly problémának látom, hogy az LMP népszavazási kérdéseit (leszámítva a tankötelezettségre vonatkozót) az emberek jó része nem könnyen értelmezi, ám ennél sokkal nagyobb baj, hogy azok egyike sem olyan, ami jelentősebb számú szavazót képes az urnákhoz vinni.

Hogy eddig a pillanatig hány aláírást is sikerült összegyűjtenie a Lehet Más a Politikának a népszavazás kiírásához szükséges kétszázezerből, azt a jó Istenen kívül szerintem az ég világon senki nem tudná megmondani, nem kétséges azonban, hogy időarányosan meglehetősen rosszul a párt, lévén az aktivisták március elejétől az elmúlt hét végéig csupán 88 ezer szignót voltak képesek összeszedni, ami azt jelenti, hogy az április 2-ig hátralévő  néhány napban a referendum sorsát a szívükön viselőknek enyhén szólva is bele kell húzni.

És bár a kampány rajtjakor az LMP vezetői azt mondták, minimum 330 ezer aláírással szeretnének az általuk megfogalmazott négy kérdésnek zöld utat biztosítani – amint az ismeretes, Schiffer és társai azt tudakolnák az emberektől, egyetértenek-e azzal, hogy a tankötelezettség korhatára továbbra is 18 esztendő legyen, hogy a jelenlegi 90 napról újra 260 napra emelkedjen az álláskeresési járadék folyósításának időtartama, hogy ne lehessen-e 100 napnál hosszabb próbaidőt kikötni, továbbá, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállalók kérésének megfelelően kelljen kiadni –, az eddigi történéseket elnézve rendkívül erős a gyanúm, hogy az ökopárt a megcélzottnál sokkal kevesebb szignóval lesz kénytelen beérni.

Hogy aztán az a 17 ezer gyűjtőív, ami még kinn van a szimpatizánsoknál, valóban hatalmasat fordít-e majd a dolgokon, nem nagyon tudom – Vágó Gábor kampányfőnök mindenesetre elég optimista, hiszen úgy számol, ha valamennyi ívről darabonként csupán 5-5 aláírás bejön, már nyert ügyük van –, ám magam az egész népszavazási akciót nemcsak kockázatosnak, de bizonyos fokig elhibázottnak is gondolom.

Kockázatosnak azért, mert ha nem jön összes a kétszázezer aláírás (vagy ha össze is jön, ám magát a referendumot totális érdektelenség övezi), az nemcsak az LMP erőtlenségét, mozgósítási képességének a korlátos voltát bizonyítja, de nagy valószínűséggel a párt tagjait, aktivistáit és potenciális szavazóit is elkedvetleníti – ami önmagában nem lenne baj, ám negatívan befolyásol(hat)ja az LMP 2014-es választási esélyeit –, elhibázottnak pedig elsősorban amiatt, mert meggyőződésem, hogy sem az állampolgároknak feltett kérdések, sem a népszavazási akció célja nem lett igazán alaposan végiggondolva.

Őszintén szólva magam már azt is komoly gondnak látom, hogy a kérdéseket – leszámítva persze, a tankötelezettségre vonatkozót – a választók jelentős része nem könnyen képes értelmezni, ennél azonban jóval nagyobb probléma, hogy azok egyike sem olyan, ami az embereket a szavazóurnához viszi.

A magyar ugyanis elsősorban akor mozdul – lásd például a 2008-as referendum esetét –, ha a zsebéből akár csak egyetlen  forintot is ki akarnak húzni.

No, és ha már a négy évvel ezelőtti „szociális népszavazás” került szóba...

Jóllehet az LMP egy pillanatig sem igyekezett titkolni, hogy a referendumot – akárcsak a Fidesz a Gyurcsányék idején – az Orbán-kormány eddigi teljesítményének az értékelésévé szeretné tenni (vagy amint azt Elek István, az LMP politika tanácsadój megfogalmazta, a népszavazás „arra teremt lehetőséget, hogy a közviszonyok alakulásával végletesen elégedetlen társadalom megálljt mondhasson a fékevesztett hatalomak”), magam úgy látom, ezt a célt a választókban a legcsekélyebb mértékben sem sikerült tudatosítani.

Bárhogy is van azonban, azt hiszem, nem árt, ha az LMP már most elkezd a kampány sikeréért fohászkodni.

És nem csupán azért, mert évekbe is beletelhet, mire a pártban az esetleges  kudarcot feldolgozzák, hanem mert nincs annál röhejesebb, amikor valaki súlyos tízmilliókat fizet azért, hogy jól tökön rúgják.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A Pesty Fekete Doboz cigány-magyar együttélést bemutató műsorát egy aláírásgyűjtés segítségével letiltották, a csatorna honlapján keresztül már nem is érhető el. A YouTube linken meg tudjátok nézni. 

A lényeg: a műsorban kimondásra kerültek olyan dolgok, amikről mostanság "nem illik" nyíltan beszélni, feszegették a cigánybűnözés kérdését, a cigányság emelkedő arányát a magyar népességen belül stb.

A műsorban megszólal Lakatos Attila borsodi cigány vajda, illetve Forgács István romaügyi szakértő. Utóbbi ellen szinte hadjáratot indítottak azok, akik anno két-három éve velem is közölték, hogy vissza kellene vonni a diplomámat, mert rasszista, náci, fasiszta stb. vagyok.

Erre válaszul született meg az alábbi aláírásgyűjtés, amit azok írnak alá, akik nem értenek egyet a műsor betiltásával, illetve úgy gondolják, hogy a cigány-magyar együttélés problémáit a valóságnak megfelelően fel kell tárni a valódi problémamegoldás érdekében.

A lényeg: szánjatok már rá egy percet, és írjátok alá: ITT

olvasói levél

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Érvelhetnek Kövér Lászlóék bármivel, véleményen szerint meglehetősen nehéz lesz a választókkal elhitetni, hogy a csupán pár hónappal ezelőtt létrehozott Demokratikus Koalíció tagjainak parlamenti frakcióalakítását visszamenőleges (!) hatállyal lehetetlenné tévő törvényjavaslatot nem a Gyurcsány Ferenctől való félelem motiválta.

Bár a Demokratikus Koalíció tagjainak frakcióalapítási moratóriuma április 24-én lejár, mégsem valószínű, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette pártnak lesz majd parlamenti képviselőcsoportja, ugyanis az Orbán-kormány által a napokban benyújtott új országgyűlési törvény – amely várhatóan április közepén lép hatályba – megakadályozná mindezt.

Amiként az köztudott, a jogszabálytervezet arra a Kövér László házelnök által is hangoztatott elvre épül, amely szerint csak azon párt képviselőinek van frakcióalakítási joga a T. Házban, amely az országgyűlési választásokon legalább 5 százalékot szerzett.

Hogy miért éppen most vált szükségessé e törvény megalkotása, annak a boncolgatásába most nem mennék bele, annyi azonban bizonyos, hogy hiába akadtak a Fideszben és a Kereszténydemokrata Néppártban is olyan honatyák, akik ilyen-olyan okokból nem értettek egyet a DK-frakció létrehozásának a megtorpedózásával (sokan úgy vélték, már csak azért is kár volt akadályt gördíteni Gyurcsányék elé, mivel az új képviselőcsoport több kérdésben óhatatlanul is ütközött volna a szocialista párt csapatával), végül – amiként azt borítékolni is lehetett – győzött a Kövér-féle álláspont.

Hogy aztán annak a levélnek, amit a történteken nagyon felháborodó DK az Európai Parlament elnökének és frakcióvezetőinek, az Európa Tanács főtitkárának, illetve a hazánkba akkreditált nagyköveteknek írt, és amiben Gyurcsány és társai kifogásolják a pártjuk számára kétségkívül hátrányos törvényjavaslatot, lesz-e valamiféle foganatja, meg nem mondhatom, ám jómagam a „forradalmi” kormánypárt eljárását nemcsak jogszabály(ok)ba ütközőnek és etikátlannak, de hihetetlenül sunyinak és minden képzeletet fölülmúlóan pitiánernek is gondolom.

Jogszabályokba ütközőnek amiatt, mivel a Lázár János és Gulyás Gergely által a T. Háznak benyújtott javaslat – ami visszamenőleges (!!!) hatállyal tiltaná meg a Demokratikus Koalíció tagjainak az új frakció megalakítását – nemcsak a jogalkotási törvénnyel, de például a hatályos alkotmánnyal is ellentétes, etikátlannak pedig többek között azért, merthogy a Gyurcsány Ferenc nevével fémjelzett képviselőcsoport létrehozását az országgyűlés alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának tavaly novemberi állásfoglalása már lehetővé tette.

És ha azt a feltételezést, amely Molnár Csabától, a DK ügyvezető alelnökétől származik, és amely úgy szól, hogy az őket hátrányosan érintő jogszabály-tervezetet a hatalma elveszítésétől tartó Orbán Viktor „beteges rettegése” szülte, magam igen erős túlzásnak is érzem, afelől, hogy a Lázár–Gulyás-javaslat nem csupán az alig néhány hónappal ezelőtt megszületett Demokratikus Koalíció, de személy szerint Gyurcsány Ferenc pozíciót is jelentősen javítja, nincs sok kétségem.

Igen, a valamikori miniszterelnök és szocialista pártvezér számára kifejezetten előnyös a Fidesz fölöttébb kisszerű és magyarázhatatlan akadékoskodása, hiszen mindez a választókban azt az érzést erősíti (függetlenül attól, hogy a kormánypárti kommunikáció  ennek az ellenkezőjét igyekszik sugallni), hogy Orbán Viktor kormányfőnek még ez idő szerint is Gyurcsány Ferenc a legfőbb, legveszélyesebb riválisa.

Érdekes különben, hogy a Kövér-féle érvelést visszatükröző javaslatot nemcsak a házelnök több párttársa, de a Fidesz-szimpatizánsok egy része is elhibázottnak tartja.

Ez azonban aligha jelenti azt, hogy a még most is „a kétharmaddal mindent szabad” lázában égő társaság a vitatható jogszabályt korrigálja.

A nagyvonalúság ugyanis nem e párt sajátja.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem tudom, hogy létezik-e manapság olyan esemény a világon, amihez ne tudnák hozzákötni, aminek kapcsán a zsidók ne tudnának találni valamilyen indokot arra, hogy teletömjék a gyanútlan emberek fejét a szent holokauszt-mesével. 

Nem tudom, hogy van-e olyan téma a közéletben, amihez így, vagy úgy, de ne tudnák hozzákapcsolni, amibe ne tudnák belekeverni, a néha önmaguknak is ellentmondó holo-dogmákat.

Nem kétséges, mára a holokauszt-vallás az egyik leggyorsabban és legerőszakosabban terjesztett vallások egyikévé vált, aminek következtében ma már ott tartunk, hogy a magukat kereszténynek mondó európai társadalmakban a holokauszt-szentsége meghaladta Jézus Krisztusét. Ma már ott tartunk, hogy a felvilágosult Európában az teljesen elfogadott és nem egy esetben támogatott magatartás, ha valaki kétségbe vonja és kifigurázza Jézus keresztre feszítését, a feltámadást, a Biblia tanításait.

Ezzel szemben azok, akik meg merik kérdőjelezni a gázkamrák létezését, a 6 millió áldozat valóságtartalmát olyan súlyos bűnt követnek el, amiért megszégyenítés, kirekesztés és nem egy esetben börtön jár.

A holo-vallás terjesztése megállíthatatlanul dübörög és ma már olyan események kapcsán is a felszínre tőr, amiről azt hiszem, nagyon kevesen gondoltuk volna, hogy megtörténhet. Jól példázza a manapság zajló folyamatokat az a Németországban kitört vita is, amely a német labdarúgó szövetség (DFB) és az ország legnagyobb zsidószervezete között robbant ki a múlt héten.

Történt ugyanis, hogy Dieter Graumann, a Németországi Zsidók Központi Tanácsának elnöke arra szólította fel a szövetséget, hogy a német válogatott a Labdarúgó Európa-bajnokság során „demonstrálja történelmi felelősségét” és látogassa meg az auschwitzi koncentrációs tábort.

A Sport Bild német lapban megjelent interjúban Graumann úgy fogalmazott, hogy a haláltábor meglátogatása „hasznosabb lenne ezer emlékbeszédnél”, és annak a jelét adná, hogy a fiatalok körében példaképként tisztelt játékosok is „vállukra vesznek egy darabot a felelősségből”. Majd végül hozzátette: „elképzelhetetlennek tartom, hogy a német csapat ne menjen el Auschwitzba az Európa-bajnokság alatt.

Németként és zsidóként végzetes jelnek venném, ha az angol csapat meglátogatná a korábbi haláltábort, de a német csapat távol maradna ettől a helytől. A német futballistáknak mindenképpen el kell zarándokolniuk Auschwitzba, mivel ellenkező esetben szörnyű üzenetet küldenének a németek a világnak.”

„A válogatott mindenképpen áldozni fog a holokauszt áldozatainak emléke előtt, azonban arról még nem döntöttek, hogy Auschwitzt meglátogatják-e” - válaszolta a felvetésre Oliver Bierhoff, a csapat menedzsere. A DFB szerint a fő problémát a csapat időbeosztása jelenti, mivel az EB alatt a németek bázisa Gdanskban lesz, ami 550 kilométerre található a dél-lengyelországi tábortól. A látogatás így egy teljes napot venne igénybe, ami felborítaná a válogatott amúgy is szoros programját.

Azonban ez Graumannt egyátalán nem érdekli, hisz számára a sportesemény nem több, mint egy újabb nagyszabású alkalom a holokauszt terjesztésére.

Arról már nem is beszélve, hogy a német labdarúgó válogatott jó része eredendően nem is német. El tudom képzelni, hogy mennyire érezheti magát felelősnek Özil, Asamoah, Klose, Khedira, Pdolski, Gomez vagy Cacau, akiknek aztán végképp nincs közük ehhez az egészhez. Mondjuk persze a többieknek sem, hisz milyen alapon lehetne felelőssé tenni a mai generációkat egy 70 évvel ezelőtti valamiért, amiről ráadásul még az sem tudható, hogy ténylegesen megtörtént-e.

A labdarúgó EB a világ egyik legnézettebb sporteseménye. Biztosak lehetünk abban, hogy a rendezvény ideje alatt a világ vezető hírei a mérkőzésekről és az azok körül folyó történésekről szólnak majd.

Nem lehet kétséges az sem, hogy a híradók majd első helyen számolnak be a csapatok holo-emlékművek előtti hódolásáról, mintegy követendő példaként bemutatva azt a labdarúgást szerető nézők millióinak.

És persze az sem kérdés, hogy ezek a beszámolók majd ismét jó alkalmat teremtenek arra, hogy a riporterek az eseményt jobban megvilágítva könnyes szemekkel meséljenek a szent dogmákról.

Az angol csapat már korábban bejelentette, hogy ők mennek és áldoznak az új vallás előtt.

A németek szinte biztos, hogy addig rá lesznek kényszerítve arra, hogy menjenek. És innentől már csak rövid idő kérdése, hogy a többi részvevő ország zsidószervezetei mikor kezdik el a saját válogatottjaikat bombázni a kéréssel, hogy viselkedjenek az ”európai kultúrának” megfelelően és kövessék a elvilágosult nemzetek példáját.

Az igazi kérdés eztán az lesz, hogy vajon lesz-e olyan nemzeti csapat, amelyik majd nem tesz eleget a kérésnek? Vajon lesz-e az EB-re kijutó országok közül olyan, aki fel meri azt vállalni, hogy nem vesz részt ebben az ördögi színjátékban?

Vajon lesz-e olyan szövetség, vagy legalább egy-egy játékos, aki majd szóvá meri tenni, aki majd ki meri mondani, hogy nem a holokauszt a világ legnagyobb sorscsapása? Aki majd a kamerák kereszttűzében fel meri hívni a figyelmet a kommunizmus 100 millió áldozatára, a II. világháborúban elpusztult több mint 60 millió emberre, a hirosimai gombafelhőre is és arra, hogy ezeken kívül még hány és hány ilyen és ehhez hasonló kegyetlen dolog történt és történik még ma is, többek között éppen Izrael által a világban.

Vajon lesz-e valaki, aki egyszer és végérvényesen kimondja, hogy nincs legfőbb bűn, hogy nincs a bűnök bűne, hogy nem a holokauszt az emberiség legnagyobb tragédiája, hogy az is csak egy bűn a sok közül, amik végigkísérik a történelmet?

Vajon lesz-e majd egy csapat, egy játékos, egy edző, aki nem csak a pályán, hanem a mikrofonok előtt is történelmet ír?

Radical Puzzle nyomán

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ángyán József vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár távozásával nagyjából azonos időben kerültek nyilvánosságra a tavalyi GDP számai, amelyek szerint a 2011. évi harmadik és negyedik negyedév növekménye egyértelműen a hazai mezőgazdaságnak – az agrárexportnak – volt köszönhető.

A növekményt a nagygazdaságok produkálták. Nem kevesen azonnal megtalálni vélték az összefüggést a „korszerűtlen” kisbirtokok, a családi gazdaságok felvirágoztatását célul tűző ángyáni igehirdetés bukása és a GDP pozitívuma között.

Vélekedésük szerint a dilemma eldőlt: amelyik birtokméret a nemzetgazdaság számára produkál, azt kell megtartani, a többivel pedig úgyis leszámol a piacgazdaság.

Az így felállított összefüggés azonban túlontúl egyszerűsít.

A 2011. évi GDP-növekedésben a magyar mezőgazdaság nyújtotta produktum alapján először is nem érthetünk egyet azzal, hogy az agrárgazdaság csekély figyelmet érdemel, mert csupán két-három százalékkal járul hozzá a nemzeti össztermékhez. Ha összeszámoljuk a vertikum teljes termelési és foglalkoztatási arányát – beleértve a mezőgazdasági gép- és alkatrészpiacot, a műtrágyát, a növényvédő szereket, a szállítás szükségletét, az irányító, az ellenőrző és engedélyező hatóságok munkatársait – könnyen belátható, hogy a mezőgazdaság termelési értéke meghaladja a húsz százalékot, és foglalkoztatottjainak száma sem elenyésző. Ha ehhez hozzáadjuk az élelmiszer-gazdaság – az élelmiszer-feldolgozás és az azt szolgáló háttéripar – teljesítményét, még nagyobb arányt kapunk.

A szupergépesített, piacra termelő tőkés mezőgazdasági nagyüzemet a kisbirtokkal, a családi gazdasággal összehasonlítani nem lehet. A tőkés nagyüzem kizárólagos célja – tevékenykedjen a gazdaság bármely szegmensében – a profit maximalizálása a lehető legcsekélyebb befektetéssel.

A kisüzem, a családi gazdaság célja a helyi foglalkoztatás, a vidéki jövedelemszerzés, jó esetben a helyi piacok ellátása.

Minél többet kényszerül kiadni az önkormányzat, az állam szociális segélyre, munkanélküli-járadékra, közmunkások kényszerű foglalkoztatására, annál inkább felértékelődik az önfoglalkoztatás, azok munkája, akik ugyan nem exportárut állítanak elő, ám nem is kérnek segélyt a közösből. Ritkán hozzuk szóba, hogy az EU-ban az átlagos birtokméret 19 hektár. Ez bizony kicsi! Tény persze, hogy Nyugat-Európában is tőke- és birtokkoncentrációnak vagyunk tanúi: a nagy hal megeszi a kis halat.

Ugyanakkor alapértékként a családi gazdaság változatlanul vezet.

Éppen a vereséget szenvedők kínjainak orvoslására találták ki az állami beavatkozás körmönfont formáit. Azért, hogy a kicsit se vessék ki családi fészkéből, ne űzzék el ősei lakóhelyéről, ahová gyökerezett. Találnak számára – a piaci viaskodás, a mindenáron árutermelésre törekvés helyett – más feladatot: a vidék arculatának, a vidéki tájnak a megőrzését. Mert az ésszerűen, jó gazda módjára karbantartott vidék igenis érték. A nagyváros lüktetésébe belefáradt ember vidéken keres kikapcsolódást, nyugalmat.

Az is igaz, hogy e humán érték minden szegmense nehezen, egy része egyáltalán nem piacosítható, mégis nélkülözhetetlen.

A vidék „karbantartása”, a vidéki táj arculatának formálása, a biológiai sokféleség megőrzése – a monokultúrás nagyüzemi termelési móddal ellentétben – társadalmi igény, megmaradásunk, megújulásunk forrása. Amikor turistacsoportunkkal a hegytetőn magasodó ausztriai farmra mutattunk, kérdezvén, mi tartja ott a családot, hiszen a lankásabb domboldalon bizonyára könnyebben és eredményesebben boldogulna, vezetőnk a világ legtermészetesebb módján tájékoztatott: a támogatás!

És mennyi az a támogatás? – érdeklődtünk. – Éppen annyi, hogy ne akarjon onnan elköltözni. – hangzott a válasz.

Magyarul: az EU-ban egyáltalán nem tilos, sőt régóta bevett gyakorlat a mezőgazdaság, a vidék úgynevezett ökoszociális pilléren nyugvó támogatása. Nem csupán az esőtől, hanem ettől – is – olyan zöld, olyan szépen karbantartott az osztrák táj. Talán ennek érzékeltetésére sem futotta idejéből a napi rohanásban az államtitkárnak.

A mérlegelés még ennél is bonyolultabb. A nagyüzem ma sem mindenütt ellentéte a kisüzemnek, és fordítva. Ha az 1960-as években parancsszóra megalakult, fokozatosan megerősödött termelőszövetkezetek és tagságuk együttműködését hagyománynak tekinthetjük, azt mondhatjuk, hogy példájuk – amely a létezett kelet-európai szocializmusok legmagasabb életszínvonalát eredményezte – figyelemre méltó.

Amikor a magyar mezőgazdaság – a csúcson – évente tízmillió hízósertést állított elő, annak fele a háztájiban nőtt föl. Ám nem a – mai fogalmakkal operálva – piacképtelen háztáji gazdaság értékesítette, hanem a nagyüzem. Minden szereplő megtalálta a másikat nem sértő, sőt egymás pozícióit erősítő feladatát.

A politikai előjelet leszámítva, kialakult a nagyüzemnek és a háztáji kisüzemnek – ma azt mondanánk, családi gazdaságnak – az a tisztán érdekalapon prosperáló együttműködése, amely vitákkal, veszekedésekkel kikövezett úton a magyar vidék, a vidéki életszínvonal fejlődésének példátlan emelkedését hozta.

Létezett egyfajta „hungarikum”, olyan magyar példa, amelynek csodájára jártak keletről, nyugatról egyaránt.

Ezt árnyékolta be a 80-as évektől egyebek között az agrárolló szétnyílása – a befektetések drágulása, a haszon szűkülése –, majd döntötte meg alapjaiban a rendszerváltoztatás tulajdoni átrendeződése.

A rendszerváltozás legnagyobb vesztese a magyar mezőgazdaság és a magyar vidék.

Vidéken mentek végbe – az érintettek megkérdezése nélkül, a fejük fölött – azok a történések, amelyek a tulajdonviszonyok alapvető megváltozása mellett (a termelőszövetkezetben a tagnak mégis csak volt némi beleszólási jogosítványa, ha csak a közgyűlésen élhetett is vele.) máig kiheverhetetlen identitásbeli változást idéztek elő.

Mivel a szó szoros értelmében kihúzták lába alól a talajt, a vidéki társadalom jelentős része fölöslegessé vált.

A magyar rendszerváltoztatás következménye a vidéki foglalkoztatás minősíthetetlenül alacsony szintje, a vidéki élet leértékelődése, az elszegényedés. A vidéki élet legnagyobb hiánya az egymást erősítő bizalom, az együttműködési készség és legfőképpen a jövőkép.

Az agrárvállalkozások közül több megy tönkre, mint amennyi feljövőben van: egyre több öt-tíz-húsz hektáros gazda kényszerül felhagyni a termeléssel, sőt ez érvényes a 40-50 hektárosokra is!

Ha vidéken nem láthatók a megélhetés forrásai, ez a bizonytalanság a hatalmat megingathatja.

Az uniós és a hazai források felhasználása ellenére az agrárágazat folyamatosan forráshiánnyal küzd.

Politikai okokból elvesztettük – feladtuk – a szocializmus éveiben birtokolt piacainkat, és nem szereztünk helyettük újakat. Miniszteri aktivitással, dicséretre méltó módon új lendületet vett a magyar agrárdiplomácia Keleten és az arab országokban, ami jó jel. Ám az elmúlt két évtizedben nem használtuk ki egyedülálló Kárpát-medencei értékünket, kincsünket: azt, hogy országunk területének 67 százaléka mezőgazdasági termelésre alkalmas.

Mi legyen a „fölöslegessé” vált vidéki társadalommal? Hová tegyük a vidék munkanélkülijeit?

Találjunk számukra értelmes, képzettségükhöz, vonzalmukhoz, tapasztalatukhoz illő, testhez álló munkát!

Egyrészt az EU második pilléres – nem piaci alapú –vidékfejlesztési, vidékmegőrzési támogatásainak aktívabb lehívásával és felhasználásával, másrészt a családi típusú kisüzemi gazdaságok megerősítésével.

A helyben képződött, a helyi identitáshoz, munkatapasztalathoz, az ottani „termőhelyhez” illeszkedő munkahely a legolcsóbb. Ha ezt a fajta családi gazdaságot érdekalapon sikerül egybeforrasztanunk a nagyüzemmel, akkor elindulhatunk a vidék újbóli felzárkóztatása irányába.

Ezt így nem hangoztatta Ángyán, ezért kellett mennie. Mondhatja persze, hogy a tüzet a vízzel nem lehet összebékíteni. Fentebb kifejtettük, egyáltalán nem erről van szó.

Kérlelhetetlen következetességgel kitartott elvei, ideái – választáskori ígéretei – mellett, ami morálisan becsülendő. Figyelmeztetett a dél-amerikai típusú – jól gépesített, szélsőségesen kevés munkaerőt alkalmazó, a többieket elűző – agrárút veszélyeire és következményeire, s szembeállította vele a vidéket jó gazda módjára művelő, kisüzemi méretekben is eredményes, ideális agrárvállalkozó portréját.

A politika az erkölcsi tartás mellett az érdekek egyeztetésének művészete. Erre nem jutott ideje Ángyán professzornak.

Ő nem érdeket egyeztetett, hanem ítélkezett. Ítéletében nem tévedett, ám politikusként nem mérlegelt a bársonyszékben sem.

És jön az újabb veszély, amely földcsuszamlást idézhet elő: 2014, a hazai termőföld „felszabadítása”, megvásárolhatósága a külföldiek számára. Erre ki milyen választ ad a döntéshozók közül, azt ma még nem tudni.

A szerző őstermelő, Szolnok

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A Transparency International korrupcióellenes szervezet szerint itthon a korrupció minőségileg új szakaszába lépett, már amennyiben az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják. 

Ez jelenség a politikai és az üzleti elit közötti szoros kapcsolatrendszerben, illetve a jogalkotási folyamat átláthatatlanságában gyökerezik, a legkomolyabb korrupciós kockázatok pedig az üzleti szférát és pártfinanszírozást jellemzik.

Mit tagadjam, nagyon-nagyon csodálkoztam volna, ha a (fülke)forradalmi kormány ezer ígérete közül éppen a „mutyiország” egyszer s mindenkorra való megszüntetéséről és a magánérdekek által felülírt közérdek előtérbe helyezéséről szóló miniszterelnöki fogadkozásokat kellett volna komolyan venni.

Szerencsére azonban Orbán Viktor és kollégái e nagyszerű tervek kapcsán sem okoztak semmiféle meglepetést, s a tervek mindegyike csak terv maradt.

Pedig, ha volt, pontosabban, ha lehetett volna emblematikus és pártolható törekvése Orbán második kormányának, úgy a „mutyivilág”  likvidálása és magánérdekek érvényesülésének a visszaszorítása egészen bizonyosan az lett volna.

Ugye, Önök is emlékeznek még arra a fideszes kijelentésre, amely úgy szólt, „a mutyiországot szeretnénk végre magunk mögött hagyni”?

És vajon Orbán Viktor beszédei is megvannak?

Mondjuk, amikor 2010 őszén a T. Házban azt fejtegette, „a Nemzeti Együttműködés Rendszerében az a világ nem jön, nem jöhet vissza, amikor nem tudjuk a közérdeket érvényesíteni a magánérdekkel szemben”.

Vagy, amikor arról szónokolt, hogy „Magyarország immár elég erős és elszánt ahhoz, hogy a közérdeket érvényesítse a magánérdekkel szemben, s a magyar emberek oldalára álljon a hatalmasokkal szemben”.

Esetleg, amikor – ismételten az ország házában – azt mondta, „minden magánérdeket kisöprünk az állam működéséből”.

És mi lett a nagy-nagy fogadkozásokból?

A világon semmi, mivel mutyiország él és virul.

A rokonok épp olyan gátlástalanul árasztják el a legkülönbözőbb állami hivatalokat, mint Móricz Zsigmond méltán híres művében, ahogyan a közpénzek is ugyanúgy a baráti cégeknél landolnak (Századvég, Nézőpont Intézet, Közgép, és még sorolhatnám), mint történt az bármely előző kormány esetében.

Ami meg a köz-, illetve magánérdek viszonyát illeti..., nos, megállapítható, hogy e téren az Orbán-kormánynak sikerült egy jókorát visszalépni.

Hogy mindez mennyire így van, azt rendkívül jól mutatja a Transparency International nemzetközi korrupcióellenes szervezet magyar csoportjának most bemutatott jelentése, amiből egyértelműen kiderült, hogy a magyar politikában a korábbinál is erőteljesebben érvényesülnek a magánérdekek a közérdek helyett (vagy ahogy azt a TI megfogalmazta: „az állam egyes érdekcsoportok foglyává vált”), valamint, hogy meggyengült a fékek és ellensúlyok rendszere, a kontrollintézmények pedig jelenleg nem képesek a hatalmat korlátozni.

A TI megítélése szerint Magyarországon a korrupció minőségileg új szakaszába lépett, már amennyiben az államot befolyásos érdekcsoportok irányítják, amely jelenség egyértelműen a politikai, illetve az üzleti elit közötti szoros kapcsolatrendszerben és a jogalkotási folyamat átláthatatlanságában gyökerezik, a legkomolyabb korrupciós kockázatok pedig az üzleti szférát, valamint a pártfinanszírozást jellemzik.

Utóbbi nem csupán számonkérhetetlen, de átláthatatlan is – a pártok a működésüket homályos, azonosíthatatlan forrásokból biztosítják –, az üzleti szférában viszont a gazdasági válság és a gyors jogalkotás teremtett meglehetősen zavaros helyzetet, ugyanis a különféle hatósági engedélyek megszerzése, a közbeszerzések, a csődeljárások és a felszámolások mind-mind jelentős korrupciós kockázatot rejtenek. Mindent egybevetve tehát leszögezhetjük, az Orbán-kabinet nemhogy nem tudott semmiféle érdemi változást elérni a „mutyiország” és a magánérdekek ellen meghirdetett küzdelmében, de még inkább tereret engedett a gyanús machinációknak.

A sok-sok vesztes háború mellett íme egy újabb harc, amit a „forradalmi kormány” elbukott.

P. S.: A fenti írásban megfogalmazotthoz hasonló következtetésre jutott a The Wall Street Journal is, amelynek egyik cikkében az Orbán Viktor által vezetett Magyarországról azt írják, hogy míg a kádári örökségből profitáló szocialisták korrupttá, valamint gyengévé tette az államszervezetet, addig a Fidesz köreihez tartozó oligarchák tevékenysége arra utal, hogy csak a vagyonok áthelyezéséről van szó, nem pedig a helyzet rendbetételéről.  

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Sajtóhír szerint a kormányzó párt parlamenti frakciója hamarosan összeül, hogy „szakmailag valóban megalapozott döntés születhessen”. Persze derék dolog ez; tegye ki-ki a dolgát. Ám demokráciánknak mégsem diadala, inkább lejáratása, ha történetesen éppen múltunk eltörlése s levéltáraink szétzilálása a tét. 

Merthogy vannak dolgok, amik személyes vagy nemzetlétünk természetes jogaiban gyökereznek, és ezekbe a honatyák beleavatkozása aligha szerencsés.

Márpedig másfél éve kormányprogram egy olyan törvény megalkotása, amely szerint „mint egy erkölcstelen rendszer erkölcstelen dokumentumait, a nem jogállami eszközökkel az állampolgárokról gyűjtött személyes adatokat a jogállam nem őrizheti; ezeket a megfigyeltek hazavihetik, megsemmisíthetik”.

Mindez negyed éve csendben visszavonatott ugyan, pedig már majdnem az alaptörvénybe is bekerült.

 Kormányzóink viszont gondolkodnak még, hiszen – folytatódik a hír – „a Fideszben nagy vita van arról, hogy egy illegitim társadalmi-politikai rendszerben megszerzett információk kinek a tulajdonát képezik, vagyis kié az adat, az államé, vagy azé, akiről információt gyűjtöttek”, mert utóbbi esetben „az csak rá tartozik”.

Valóban volna miről tanakodni. Hiszen ha ilyen visszavonhatatlan nemzeti történelempusztítást eredményező tettet doktriner elvi érdekből hideg fejjel egy politikai erő tényleg végigvinne, sosem tudná már ellensúlyozni.

 Furcsa maga az ötlet is, merthogy semmiféle forrása, követeltsége, támogatottsága, voltaképpeni érve nincs.

Soha senki ilyet nem vetett fel. Társadalmi igényt sem elégít ki. Ráadásul ízléstelen is egy olyan erő részéről, amely fiatalon s múlttalanul robbant a közbe, hogy egy ilyen mindent végérvényesen kisöprő rohammal iktassa ki nemzetünk közös emlékezetéből az előtte álló egy-két generáció valóban végigszenvedett életét.

Nem érthető összefüggése az alaptörvénytől előre látott nemzeti emlékezet bizottságával sem, hiszen a „valósághű feltárás és a társadalom igazságérzetének biztosítása” egy ilyen kisöprés után már kizárólag elvont utasításokból, személytelenített magasságokba emelt elemzési következtetésekből, vagyis életszerűtlen hiteltelenséggel történhetnék. Pedig doktriner az a gondolkodás, mely absztrakt előfeltevésekből kiindulva vakon halad előre, nem pedig megvalósítandó célból, lehetséges következményekből visszafelé mérlegel.

Doktriner az, aki úgy véli, hogy biztosan tud valamit, noha fogalma sincs – melyikünknek is lehetne? – társadalmi dolgaink elégséges mélységükben soha fel nem tárható összetettségéről.

A konzervatív mentalitás éppen ezért habozó. Óvakodik bármiféle visszafordíthatatlan lépés megtételétől.

Ám azért, hogy mégis cselekedhessék, múltja és környezete mintáiból merít. Hiszen egyetlen dologban biztos igazán: a dolgok mélységében.

Ezért gyakorlatias. Újragondolásra nyitottan, lépésről lépésre ezért fontolgat, hiszen emberi tapasztalatokra, ezekből leszűrhető bölcsességre épít magatartása megválasztása során. Számít megérzésre, stílusra egyaránt. Innen adódik hát, hogy a legbiztonságosabb utat választja: egyensúlyoz, és eközben mérlegel.

Mindig csak akkor s abban dönt, amikor és amiben múlhatatlanul szükséges.

 Mindannyian tudjuk, hogy a titkosszolgálati adatgyűjtés tényleg az államtól szervezett, ösztönzött és finanszírozott volt, s egy minden területre kisugárzó állami kényszer támogatta a diktatúra eszköztárának összetevőjeként.

Az azonban, amit eredményezett, nem feltétlenül különbözött attól, mikor feszült légkörben számos körülmény összejátszása késztet egész tömegeket arra, hogy a fennálló rendet – bármilyen legyen is az – önkéntes lelkesedésből hasonló módon támogassák. Titkos ügynök vagy besúgó, bejelentéssel élő vagy aktív hazafi – mekkora a különbség, ám gyümölcsként mindez egybeérik: levéltárak épülnek.

 Undok ez a múlt, s működtetőire szégyenletes. Némelyek gyengesége, sokak helytállása azonban csakis dokumentumaink összességéből ismerhető meg. Azért van még egyáltalán történelem, mert levéltárak voltak, vannak – s remélhetőleg lesznek is, sértetlenül. Azért lehet a múlt az élet tanítómestere, mert eseményei, amiket utódok folyvást újraírnak és értelmeznek, tanulságul szolgálnak. S ha a még vitázók megkérdeznék szüleiket, nagyszüleiket, talán azt is megtudhatnák tőlük, hogy bármennyire is szörnyű volt a mindent elsöprő gonosznak kiszolgáltatottság, azért élhették mégis túl, mert tudták, hogy szenvedésük nem áll magában.

Az ő eleiknek is meg kellett birkózniuk sok mindennel. Így hát ha kivételesnek is hiszi gondját, talán sikerrel megküzd vele a jelen generáció is.

 Pontosan annyira abszurd „a megfigyelt személyek részére történő visszaadás” elgondolásában az egyes emberre visszavezetés, mint a közünk igazgatásának hatékonyságát máig gátlóan kárhoztatott alkotmánybírósági ambíció, mellyel Sólyom László a személyes adatokkal rendelkezést abszolúttá növelte – az egyebekben másolt német alkotmánybírósági döntés józan s kiegyensúlyozott viszonylagosságával, így felállított korlátaival szemben.

Hiszen ahogyan – a német mester fogalmazta így – a személy társadalmi produktum, s ezért minden kapcsolata kizárólag társadalmi összefüggésében értelmezhető, az ún. állambiztonsági dokumentumnak pusztán a megfigyelt egyed személyes tükrében láttatása úgyszintén merő látszat: leegyszerűsítés, puszta fikció.

Már a szolgálati feldolgozáskor is bármely adat jelentése s társadalmi jelentősége környezetéből, tömegességéből adódott. A piszkos munkát végző s végeztető „szervek” csakis e jellegből kiindulva rendelhettek következményeket az egyesként leírt előfordulásokhoz.

Ami hát személyes életünkben individuum és egyszeri helyzet, az ezekben csupán típusmegjelenítés, kizárólag hasonló előfordulások sűrűségében s virulenciájában igényelhet úgymond hatósági értékelést.

Ebből következően kormányzatunk mostani okfejtését is mintha a büntetőjogi gondolkodásra jellemző fiktivitás hatná át.

Mert ez az, ami olybá tetszik, hogy egyedi előfordulásokat szankcionál, miközben a gyakorlati bűnüldözés tétje mindig általános. S ez nem más, mint a közösségi magatartás átlagát jelentő úgynevezett statistique morale megtartása még elfogadható szinten.

 A kormányzati gondolkodás nyomán nemcsak a közös tűnnék el szenvedést éppen nem nélkülözött életünkből, de ennek visszavonhatatlanul egyedi személyes megéltsége is. Hiszen az a dokumentum, mely betűi szerint rám vagy rád vonatkozik, sem üzenetében, sem merő tényeiben nem értelmezhető a másokra típusosan vonatkozó dokumentumok tömege, a korabeli gyakorlat általános jellemzői s különös vonásai nélkül. Ha környezetét elpusztítom, a fennmaradó is elveszíti jelentését. Sohasem magányos tévelygők detektálása volt a cél, hanem bármiféle kapcsolódás, szerveződés megelőzése, megkísérlésének is eleve lehetetlenítése vagy megtorlása.

Hiába engem vagy téged írt le, levéltári összességében csupán kivételes az a dokumentum, amelyiknek tényleg nem volt kapcsolódása, a személy megjelenítésén túlmutató célja s üzenete. Ám még egy ilyenkor adott értékelés is nyilvánvalóan csoportfüggő volt: azon politikai súlyúnak gondolt jelenségek tömegességétől meghatározott, amelyben e helyzetek egyáltalán előfordultak.Nehéz tehát védhető értelmezési keretet elképzelnünk.

Nehéz lenne ezért javasolnunk – bár a kormányzati logika mentén kellene – akár Spanyolországnak, Franciaországnak, akár a Vatikánnak, s egyáltalán, a világ levéltárainak, hogy szabadítsák meg magukat a múlt terhétől.

A visszavonhatatlan pusztítást könnyű lélekkel vállaló demagóg újragondolásoktól viszont nem ártana megszabadulnunk.

A szerző professor emeritus (PPKE JÁK)

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Hosszú írásbeli kérdést intézett Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a jelenlegi kormányfőhöz. A Demokratikus Koalíció elnöke arra várt választ Orbán Viktortól, hogy miért helyezték hatályon kívül az úgynevezett lobby-törvényt és a kormány cselekvés helyett miért csak beszél a gazdasági érdekek távoltartásáról. 

Orbán nem válaszolt az oligarcha-érdekeket feszegető kérdésekre, helyette Matolcsy György küldött levelet az ex-kormányfőnek.

Érdemi válaszokat ebben sem találni. Gyurcsány-Orbán-csörte, találat nélkül. Marad a kérdés:

Ezt így hogy?

„A jéghegy csúcsa?” - ezzel a címmel küldött írásbeli válaszadást igénylő kérdést Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a jelenlegi kormányfőnek, Orbán Viktornak.

Az MSZP egykori és a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnöke ebben felidézi, hogy a Fidesz elnöke a választási kampányban, de évértékelő beszédében is harcot hirdetett a korrupció ellen.

„Kiálltunk és továbbra is kiállunk azért, hogy Magyarországon is legyen következménye a szavaknak és a tetteknek, ezért ragaszkodunk az elszámoltatáshoz – mondta Ön”, olvasható a dokumentumban.

Gyurcsány szerint a korrupcióellenes harc első áldozata azonban az a lobby-törvény lett, amely tizenhat évvel a rendszerváltás után született, elismerte a lobby-tevékenység létjogosultságát és transzparenssé tette a törvényalkotás szakmai befolyásolását.

„Felmerülhet a kérdés, hogy miért kellett hatályon kívül helyezni.

Én magam három lehetséges választ találtam: 1. Nem volt jó. Persze akkor lehetett volna ugyan módosítani, de ez a feladat egy ország átalakításához képest mellékes; 2. Nem volt rá szükség, hisz a korrupcióellenes harcban a lobby írmagját is ki kell irtani; 3. Nincs törvény, nincs törvénysértés” - írja kérdésében Gyurcsány, hozzátéve: Orbán „kemény és határozott kiállása először a második válaszra engedett következtetni”, de mára a volt kormányfő számára egyértelművé vált, hogy a harmadik a helyes válasz, „azaz ami nincs, azt nem lehet megsérteni”.

Gyurcsány Ferenc szerint nem sokkal a kormányváltást követően már megkezdődött és azóta is folyamatosan zajlik a Fidesz-KDNP oligarchákra szabott törvényalkotás.

Ez utóbbival kapcsolatban fel is sorolja a szerinte ezt bizonyító törvényeket: Lex Borkai (törvényben segítették, hogy Borkai Zsolt polgármester-jelöltként indulhasson),

Lex Szász (a PSZÁF elnökét kivették a 98 százalékos különadó hatálya alól), Lex Járai (az egészségbiztosítás adó- és járulékmentessége), Lex CBA (a bolti kiskereskedelemben az ötszázmillió forint nettó árbevétel alatti, illetve fölötti forgalom adókulcs szerinti megkülönböztetése, a háromszáz négyzetméternél nagyobb üzletek építésének engedélyhez kötése, a havi ötezer forintos nagyságban adható Erzsébet-utalvány, amely esetében az állami kibocsátó csak a hazai tulajdonban lévő élelmiszerüzletekkel és a MOL-lal kötött elfogadói szerződést), illetve a Lex Lázár, amely kapcsán kiderült, hogy a dohánylobbi hathatós közreműködésével alkották meg a vonatkozó törvényt.

Gyurcsány utal a lemondott agrárállamtitkár Ángyán József nyilvánosságra került levelére is, amelyben azért bírálta a kabinetet, mert a vidékstratégiában megfogalmazottakkal szemben "maffiacsaládok", spekuláns nagytőkés "oligarchák" és a volt TSZ-eket, állami gazdaságokat a többiek elől elprivatizáló nagybirtokos "zöldbárók" koalíciója jött létre.

Gyurcsány ezért arra várt (volna) választ Orbán Viktortól, hogy miért helyzeték hatályon kívül a lobby-törvényt, illetve hogy „lesz-e következménye a szavaknak és tetteknek, vagy ezek a kijelentések a Fideszre, és a Fideszhez közelállókra nem vonatkozik?” - olvasható a volt kormányfő levelében.

Gyurcsánynak nem a miniszterelnök, hanem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter küldött írásbeli választ.

Ebben a tárcavezető azzal kezdi, hogy a nemzeti ügyek kormánya Magyarország megújítása során újra a közérdeket helyezte a kormányzati munka fókuszába.

„Ez Önnek nyilvánvalóan nem tetszik, de ez nem meglepő az Önök nyolc éves kormányzása után, melynek során az Önök döntéseit magánérdekek határozták meg.”

Matolcsy hangsúlyozza, hogy a szocialisták a szakadék szélére kormányozták az országot, miközben a Fidesz „új gazdaságpolitikával visszarángatta” onnan.

„Önök nyakló nélküli privatizációval a végletekig kiszolgáltatottá tették az országot, mi ezzel szemben gyarapítjuk az állami vagyont. Önök a kudarcot vallott megszorító csomagjaikkal kivéreztették a családokat, a középosztályt, a magyar kis- és középvállalkozásokat, mi azonban a tehermegosztás elvét követve azokat is bevontuk a közterhek viselésébe, akik addig csak profitot szereztek a magyar emberek munkájából.

Önök brutális módon eladósították hazánkat, meghamisították a költségvetést, mi ezzel szemben fegyelmezett költségvetési politikával - az Európai Unióhoz történt csatlakozásunk óta először – három százalék alá szorítottuk a hiányt. Mindezek alapján nem meglepő, hogy az Ön, illetve pártja számára szokatlanok a nemzeti ügyek kormányának intézkedései.

A magyar emberek azonban világos döntést hoztak 2010 tavaszán: az Önök politikájának véget vetettek és bizalmat szavaztak Magyarország megújításának” - zárja sorait Orbán Viktor nevében Matolcsy György miniszter.

Hát így...


Szalay Tamás Lajos

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem üzengetni kéne…


Aki ott volt múlt csütörtökön a Deák téren, az személyesen is megtapasztalhatta és átérezhette, aki pedig csak a felvételeken keresztül lett részese az eseménynek az utólag láthatta, hogy a Jobbik ünnepi nagygyűlésével minden rendben volt. 

Nagyon sokan voltunk, a rendezvény a legnagyobb rendben zajlott, a hangulat szívet melengető és felemelő volt.

Akár mondhatnánk azt is, hogy minden ideálisan és hozzánk méltóan alakult. Akár mondhatnánk, de engem valahogy mégis zavart valami. Ahogy ment a műsor, ahogy egymást váltották az ünnepi beszédek és legfőképp ahogy telt az idő, nekem, és azt gondolom, hogy valószínűleg még jónéhányunknak nem tudott nem eszünkbe jutni, hogy nemzeti radikálisok egy csoportja, akikkel az elmúlt években ezen a napon mindig együtt ünnepeltünk, most ugyanebben az időben, a város egy másik pontján külön emlékeznek a márciusi ifjakra és mondják el véleményüket, meglátásaikat a világ mai történéseiről.

És akárhogy is nézzük ezt a dolgot, azt hiszem egyértelműen kijelenthető, hogy nincs ez rendben így. Nagyon nincs.

Persze most biztos hosszasan el lehetne filozofálgatni arról, hogy ki szervezett rá a másikra, hogy a Jobbik hozta-e előbb nyilvánosságra a nagygyűlése kezdetét, vagy a Rendszervágás néven futó Facebook-csoport, de ez a lényegen mit sem változtat, mert egy dolog biztos. A Rendszervágásos rendezvény egyértelműen a Milla megmozdulásra lett rászervezve, így annak a kezdési időpontja alapvetően függött a liberáltak műsorától. Ezért aztán azt hiszem, innen érdemes elindulni, amikor az összegubancolódott szálakat akarjuk szétválogatni.

Bár ha jól belegondolunk, igazából nem is nagyon kell bogozgatni semmit sem, hisz ma már egyértelműen látszik, hogyha a jobbikos rendezvény mondjuk másfél órával korábban, vagy kettővel később kezdődik, akkor nem jött volna létre olyan idétlen helyzet, akkor nem történhetett volna meg az, hogy a Deák térről a Ferenciek terére átrohanók már csak az ottani rendezvényről elvonulók tömegével találják szembe magukat.

Akkor nem történt volna meg az, hogy a Bankcenter előtti spontán tüntetés helyett, nemzeti radikálisok ezrei mit sem tudva az egészről, az eseményektől mindössze párszáz méterre koncertet hallgassanak.

Természetesen nem vitatom, hogy valahol igazuk van azoknak, akik azt feszegetik, hogy vajon mi értelme volt egy munkaszüneti napon bemenni egy banképületbe és ott az IMF képviselőjét keresgetni, aztán leállni vitatkozni a portással, miközben 5 méterre onnan mások petárdákat durrogtatnak.

Igen, ezek valóban elgondolkodtató felvetések, még akkor is, ha ma már tudjuk, hogy a külföldi bérlők közül valóban többen az épületben tartózkodtak. De ne vesszünk el a részletekben, mert a hangsúly messze nem ezen van, sokkal inkább azon, hogy miért nem egyeztettek, vagy miért nem tudtak megegyezni az érintett radikális szervezetek vezetői a háttérben egymással a március 15-i rendezvények menetrendjéről?

Ha valaki jobban figyelt a Deák téren, az biztosan emlékszik Vona Gábor ünnepi beszédének utolsó mondataira, amelyek akár üzenetként is felfoghatók: „… nagyon fontos, hogy egységesek legyünk. Egységes nemzeti oldalra van szükség.

Ha több a zászló az engem nem érdekel. Sőt, engem a több zászló gyönyörködtet, de a tábornak egynek kell lennie.”

A mondatok igazságához, az azokban megfogalmazottakhoz azt gondolom, kétség nem férhet. De mondjuk ki azt is, hogy ezért tenni is kell valamit, nem csak üzengetni. Nem hiszem, hogy a Jobbik vezérkara ne lenne, ne lett volna tisztában azzal, hogy kik állnak a Rendszervágás mögött. Nem hiszem, hogy ne tudták volna, hogy kik azok, akik meghívták a rendezvényre Roberto Fiorét, az olasz radikálisok egyik legismertebb alakját.

Lehet, hogy kicsit régen volt már, de azért ne feledje el senki sem azt a lassan két éve történt pillanatot, amikor a Hazatérés templomából az országgyűlés alakuló ülésére tartó jobbikos csapat, élén Vona Gáborral a Kossuth téren találkozott Toroczkai Lacival.

A találkozó apropóját akkor annak a petíciónak az átadása adta, ami a politikai foglyok börtönben sínylődésére hívta fel a figyelmet. De az a találkozó, az a kézfogás sokkal több volt ennél.

Az útravaló volt, egy szimbolikus iránytű, hogy akiket bejuttatunk a Házba, azok sohase feledjék, hogy honnan jöttek, sose tévesszék szem elől, hogy mi itt kint az utcán, és ők ott bent a teremben egyek vagyunk.

Hogy a parlamenti sorokban ülve se merüljön soha feledésbe: a Jobbik, mint párt nem cél, hanem csak eszköz arra, hogy megvalósítsuk mindazt, amit az elmúlt években közösen kitűztünk magunk elé.

A fentiek fényében azt gondolom, hogy mi innen az utcáról joggal várjuk el azt, hogy a radikális szervezetek vezetői ne üzengessenek, hanem egyeztessenek, de legfőképp értelmes és mindenki számára vállalható kompromisszumok mentén egyezzenek meg egymással.

Joggal várjuk el azt, hogy ne legyen a legfelsőbb szinteken széthúzás, hogy ne az egyéni érdekek, az izmozás, hanem a közösség érdeke legyen mindig és minden esetben a meghatározó.

Nem hinném, hogy ez olyan nagy elvárás lenne…

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A múlt héten közzétette az Európai Unió régiónak jövedelmi ranglistáját az Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A rangsorban 271 európai uniós régió szerepel, ebből az „előkelő” utolsó 20 régió között négy magyarországi található. 

Ez összességében annyit jelent, hogy Romániával, Bulgáriával és Lengyelországgal együtt mi vagyunk Európa szegénylegényei.

Északi szomszédunknak, Szlovákiának, nemhogy egy régiója sem került a legszegényebb 20 közé, hanem Pozsony és környéke az ötödik leggazdagabb terület az EU-ban. Amikor ezt az adatot olvastam, akkor úgy tettem, mint a Dobó Istvánt alakító Sinkovits Imre az Egri Csillagok című film egyik jelenetében, az asztalra csaptam, és csak annyit mondtam: A szentségit!

A rendszerváltás után volt szerencsém évi rendszerességgel Felvidékre látogatni. Megérte átmenni, hiszen olcsón lehetett vásárolni a láthatóan hazánknál sokkal szegényebb országban. Lepusztult települések, szegénység és szakadt, „100 éves” Skodák maradtak meg bennem képként.

Ránk pedig akkor még a ”gazdag” szomszédként néztek a Felvidék lakosai.

Akkor, ha valaki azt mondja, hogy ez szűk 20 év múlva pont fordítva lesz, valószínűleg az arcába röhögök.

Hazánkat az ezredforduló tájékán még a közép-európai mintaállamként emlegették.

Bő tíz év alatt azonban szomszédjaink nagy része lekörözött minket, és a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve a közeljövőben Románia is elmegy mellettünk.

A 2002-től 2010-ig regnáló, különböző összetételű, velejéig korrupt balliberális kormányok, dilettáns politikájukkal mély gazdasági és morális válságba taszították hazánkat. Ezt ékesen példázza az Eurostat jelentése. Ami a legnagyobb szégyen, hogy ezeknek a politikusoknak egy része börtön helyett még mindig az Országházban ülhet.

Nincsenek párhuzamos jövők

A legnagyobb probléma nem az, hogy hibás volt a Medgyessy, majd a Gyurcsány kormányok gazdaságpolitikája, hanem az, hogy valójában nem is volt nekik.

Az egyéni és pártérdekek módszeresen háttérbe szorították az ország érdekeit. Mindezt megtetézték azzal, hogy helytartóként hűen végrehajtották Brüsszeli és egyéb uraik utasításait.

Végre ki kell mondani, Gyurcsányék közönséges népirtók, no nem a szó szoros értelemben, ők csupán az emberek mindennapi boldoguláshoz szükséges feltételeket tették tönkre. Megbecsülni sem lehet, hogy politikájuk miatt hány ember élete ment tönkre annak következtében, hogy elvesztette az egzisztenciáját.

Vajon hány magyar gyermek nem született meg miattuk?

Azt sem vették figyelembe, hogyha eljátsszák az ország jövőjét, akkor azt a saját szavazótáboruk és később saját maguk is meg fogják sínyleni. Ugyanis nincsenek párhuzamos jövők, nincsen külön szocialista, fideszes vagy jobbikos jövő, csak az országnak van jövője. Bármennyire is szomorú, de ez egy csónak, ám ez az alaptézis láthatóan magas volt nekik.

Még diagnózis sincsen

Az tény, hogy a jelenlegi Orbán-kormány egy romhalmazt örökölt, ahogy az is, hogy szemmel láthatóan fogalmuk sincs, hogyan kellene elkezdeni a rendrakást. Ahhoz, hogy egy beteget meg lehessen gyógyítani, először egy helyes diagnózist kell felállítani, utána lehet hozzálátni a gyógyításhoz.

A jelek szerint, sajnos, még diagnózis sincs, így pedig nincs lehetőség a gyógyulásra.

Összességében annyi mondható el, hogy van egy tönkretett ország. Amelynek gyakorlatilag nincsen gazdasága. Néhány multi, a haldokló, de még mindig húzóágazatnak számító mezőgazdaság és az adóterhek alatt roskadozó kis- és középvállalkozások, ennyi maradt.

Nekünk meg annyi, hogy szokjuk a szegénységet és azt, hogy Európa-szerte röhögnek rajtunk…

Jurenkó Ferenc

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Kétségkívül nem szép dolog, amikor egy külföldi újságíró a Parlamentet a Duna jobb partjára helyezi, a budai vár felépíttetését pedig Szent István érdemei között említi, ám ettől még lehet igaza, ha mondjuk a polgárok magán-nyugdíjpénztári megtakarításainak a „lenyúlását” szalonképtelen és indokolhatatlan kormányzati intézkedésnek minősíti. 

Az elmúlt hetek folyamán mind a Fidesz politikusai, mind a jobboldali sajtó roppant részletesen foglalkozott azokkal az apróbb-nagyobb tévedésekkel (szándékos torzításokkal?), amiket az európai médiumok Magyarországról szóló anyagaiban fedezhettünk fel, és amelyek – legalábbis a kormányzati kommunikáció reményei szerint – e beszámolók egészének a hitelességét megkérdőjelezik.

Nyilván hasonló szempont vezette a kormányközeli Heti Választ is, hogy a „Húsz blődli Magyarországról” címet viselő, terjedelmes összeállításában sorra vegye azokat a legnagyobb szamárságokat, amiket a külföldi újságírók a magyarországi eseményekkel foglalkozó cikkeikben papírra vetettek.

Nos, lássunk néhány konkrét példát... Ott van mindjárt a francia Le Monde január 7-i száma, amelyben Caroline Fourest, az ismert antiklerikális aktivista azt mondja, az új, „retrogád” Alaptörvény betiltja az abortuszt, az azonos neműek házasságát, illetve a „hajléktalanokat” (sic!). Semmivel sem kevésbé meghökkentő a DPA német hírügynökség február 1-jei tudósítása, amelynek szerzője, Gregor Mayer – egyebek között – azt írja, „az Új Színház ügye csak egy szelete azon kulturális forradalomnak, amelyet Orbán Viktor elindított; harci emlékművek nőnek ki országszerte, amik az ősmagyar hódítókat és vérszövetségüket magasztalják”.

Hasonló „tájékozottságot” árul el az olasz Giuseppe Sarcina is, aki a Corriere della Sera elmúlt év december 30-i számában a Budapestet bemutató cikkében azt mondja, a Duna jobb partján található az 1844-ben épült, neogótikus Parlament – holott a bal oldalon áll, az építése pedig 1904-ben fejeződött be –, illetve, hogy azzal szemben látható az „abszolutizmus szimbóluma”, vagyis a budai vár, amit a középkorban „István fejedelem” építtetett.

De említhetnénk még a francia Florence La Bruyere-t is, aki a France Culture rádió hallgatóit január 4-én azzal a kijelentéssel lepte meg, miszerint kis hazánkban ismételten napirendre került az állami iskolákba járó gyerekek kötelező reggeli imája, vagy a szintén francia Nadjet Cheriguit, aki a VSD nevű hetilap január 12-i, „Magyarország: Európa szégyene” című cikkében „megszólaltatta” Eszes Tamást, holott a Véderő egykori parancsnok tavaly novemberben öngyilkos lett, esetleg az ugyancsak gall Daniel Bastient és Massimo Prandit, akik a Les Echos lapban Orbán Viktornak tulajdonították azt a kijelentést („Zsidó származású magyar vagyok”), amit a valóságban Deutsch Tamás mondott az angol The Independentnek.

 Nos, amint azt bizonyára sejtik is, e témát nem azért hoztam szóba, hogy együtt szörnyülködjünk vagy éppen botránkozzunk meg az európai lapok újságíróinak, szerkesztőinek sokszor valóban elképesztő felületességén és tájékozatlanságán, mint inkább azért, hogy észrevegyük: attól még, hogy a magyarországi jelenségeket bíráló dolgozatokban időnként előfordulnak súlyos melléfogások, hihetetlen blődségek, a kritikák megfogalmazóinak a mondandójuk lényegét illetően akár igazuk is lehet.

Mert hát, tényleg nem szép dolog, ha valaki a Parlamentet a Duna jobb partjára helyezi, a budai vár felépítését meg Szent István érdemei között említi, mindettől azonban még tökéletesen igaza van, ha például a polgárok magán-nyugdíjpénztári megtakarításainak államosítását megmagyarázhatatlan és szalonképtelen kormányzati intézkedésnek minősíti.

Ahogyan a gomba módra szaporodó harci emlékművekről, az ősmagyarokról, no, és persze, a vérszerződésről szóló eszmefuttatást is lehet jókora sületlenségnek titulálni (megjegyzem: sületlenség is), ám ez még csak véletlenül sem jelenti azt, hogy a szerző akkor is téved, ha teszem azt a visszamenőleges hatályú törvénykezést a jogállammal, a jogbiztonsággal nem összeegyeztethető, példátlanul durva megoldásnak bélyegzi.

Nem vitás, ha magam Venezueláról vagy mondjuk Türkmenisztánról írnék egy cikket, itt-ott azokba is bele lehetne kötni, ám ettől még hihetetlenül komoly melléfogás lenne akár Hugo Chavez, akár a pár hete újjáválasztott Gurbanguly Berdimukhammedow rendszerét még csak valamiféle „demokrácia-utánzatnak” is nevezni. Mindent egybevetve tehát úgy gondolom, lehet ugyan a magyar viszonyokat elemző írásokban hibákra vadászni, ám ettől sokkal hasznosabb elfoglaltság lenne az elénk tartott tükrökbe legalább hébe-hóba belenézni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az, hogy Lázár János a Schiffer-nagypapa vélt bűnei miatt az unokát mószerolja, kétségkívül aljasság, viszont izgalmas távlatokat nyit meg a hazai politika adok-kapokban. Innentől kezdve ugyanis csupán a küzdő felek szorgalmán és kitartásán múlik, találnak-e valami foltot a lejáratni kívánt illető nagy-, déd-, ük-, ne adj' isten szépapáinak és szépanyáinak múltjában.

Bárhonnan nézem is a dolgot, meg kell állapítanom: Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője, Hódmezővásárhely polgármestere, a boldog emlékezetű Rapcsák András legrátermettebb táskacipelője – nem mellesleg pedig a „legnagyobb (arcú) magyar” büszke cím várományosa – kezd belehülyülni a politikába.

Hogy egészen őszinte legyek, magam erre gondoltam már akkor is, hősünk megalkotta az „akinek semmije sincs, az annyit is ér” alapvetést, most pedig, hogy röpke néhány napon belül nem csupán Csányi Sándor OTP-vezérbe, de Schiffer András LMP-s képviselőbe is sikerült egy hatalmasat belerúgnia, biztos vagyok a diagnózisomban.

A Schiffer-konfliktust az a Magyar Hírlap-interjú indította el, amelyben Lázárt a Fidesznek az ügynökdossziék nyilvánosságra hozatalával kapcsolatos... hát, hogyan is fogalmazzam finoman..., gyáva és mindenféle szóbeszédre alkalmat adó magatartásáról faggatták, és amelyben a frakcióvezető nem éppen úriemberhez méltó módon beszélt Schiffer Andrásról, illetve annak családjáról.

Amikor ugyanis az újságíró arról kérdezte őt, a kormánypárti képviselőcsport miért szavazta le Schiffer javaslatát, nemcsak azt állította hogy „az LMP politikai haszonszerzésből terjesztette be az indítványát”, de azt is hozzátette, „pofátlannak tartjuk, hogy a Kádár-rendszer egyik vezető diplomatájának, egy kommunista kollaboránsnak a leszármazottja terjeszti be az LMP javaslatát.”

Majd amikor az újság munkatársa külön is rákérdezett, Schiffer Andrásra céloz-e, azt felelte, „úgy gondolom, hogy a Kádár-rendszerben csakis az lehetett Skandináviában avagy az ENSZ-ben nagykövet, aki együttműködött Kádár Jánossal; Schiffer Pál, András nagyapja is rendszerműködtető volt.” Nos, kérem tisztelettel, bár a T. Ház bővelkedik taplókban, Lázárnak e primitív és aljas nyilatkozatával sikerült magának a legocsmányabb politikusok között helyet szorítania.

Nagyon jól hallották, a legocsmányabb politikusok között, mert csak azok képesek arra, hogy a gyerekeket tegyék felelőssé szüleik vélt vagy valós bűneiért.

És bár eszem ágában sincs belemenni annak a boncolgatásába – noha ezt a Schiffer kontra Lázár eset kapcsán elég sokan megtették –, vajon tényleg a szélsőjobb sajátja-e, hogy az utódokat is megbélyegzi az elődök vétkeiért, annyit azért megjegyeznék, soha nem gondoltam volna, hogy több mint egy évtizeddel a Csurka-féle Magyar Fórumban megjelent hírhedt dolgozatot követően (mint az közismert, 1990. márciusában látott napvilágot az „Apák és fiúk” című írás, amelynek szerzője az SZDSZ akkori vezető politikusait próbálta meg családjuk származásán, politikai múltján  keresztül lejáratni) ismét akad valaki, aki előhúzza az „apák-fiúk” kérdést.

Lázár megtette.

Ám még csak nem is egy apával rukkolt elő – nem mintha az egy parányival is elegánsabb lett volna –, hanem egy nagyapával. Ami bár ugyanakkora bunkóság, viszont roppant izgalmas távlatokat nyit meg a hazai politika adok-kapokban. Igen, izgalmas távlatokat, hiszen innentől kezdve kizárólag a küzdő felek szorgalmán és kitartásán múlik, találnak-e valami terhelőt a célszemélyek nagy-, déd-, ük-, ne adj' isten szépapáinak és/vagy szépanyáinak múltjában.

Ami pedig a Rákosiék által halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt „rendszerműködtető” Schiffer Pált illeti...

Nos, ha őt Lázár a „rendszerműködtetők” közé sorolja, vajon mit mond az ez idő szerint a Fidesz legbelső köreiben forgolódó Pozsgay Imréről, a szintén Orbánék szimpátiáját bíró Szűrös Mátyásról vagy épp arról a Schmitt Pálról, aki Kádárék idején egészen a miniszterhelyettességig vitte, hogy aztán a „forradalmi kormány” első embere köztársasági elnököt csináljon belőle.

A kérdés már most számomra nem az, tolerálnunk kell-e ezt a tisztességes politikushoz méltatlan aljasságot, hanem hogy akad-e valaki a Fideszben, aki leállítja a mind inkább afféle elszabadult hajóágyú módjára viselkedő Lázár Jánost. Hogy őszinte legyek, ennek ma én semmilyen esélyét sem látom.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem tudom, ki hogy van vele, számomra meglehetősen visszás, hogy az az Orbán Viktor, aki – csakis azért, hogy ezredszerre is megfürödjön a népszerűségben, és hogy újra hallja a tömegeket „Viktor”-t, „Viktor”-t skandálni – egyik nap teli szájjal az uniót becsmérli, a másikon az Európai Bizottság elnökének a segítségét kéri. 

 Bár amióta a miniszterelnök nagy büszkén kijelentette, nem a szövegeire, mint inkább a tetteire érdemes figyelni (ami elképesztően finom körülírása az általa elkövetett hazugságoknak), magam még a korábbinál is sokkalta csekélyebb érdeklődéssel követem Orbán Viktor beszédeit.

A március 15-i fellépéssel azonban kivételt tettem, hiszen nem igazán gyakran fordul elő, hogy a Fidesz spirituális vezetőjét a honi „békeharcosok” mellett a magar kormányfőbe valósággal „szerelmes” lengyel és litván „vendégmunkások” serege is hallgatja.

És Orbán – ahogy az egy fekete öves populistához illik – nem is okozott a híveinek csalódást, lévén beszédében szinte mindvégig az ez idő szerint Magyarország legfőbb ellenségének (??) számító Európai Uniót ostorozta.

„A nagy március óta még soha nem voltunk ennyire közel a szabadsághoz” – mondta bevezetés gyanánt Orbán, aki saját kormányát példamutató „szerénységgel” az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örökösének nyilvánította.

Majd miután megállapította, hogy 1848 politikai programja voltaképp ugyanaz volt, mint a mai magyaroké – jelesül, hogy „nem leszünk gyarmat” –, jöttek a harciasabbnál harciasabb kijelentések, kezdve onnan, hogy „magunk írjuk az alkotmányunkat, nincs szükségünk szamárvezetőre, és nem kérünk az idegenek tanácsaiból se”, illetve, hogy „a jövőnk zálogát jelentő alkotmányt meg fogjuk védeni”, egészen odáig, hogy „mi magunk állapítjuk meg saját életünk törvényeit”, hogy „egyenlő elbánást követelünk, nem leszünk másodrendű polgárok”, valamint, hogy „nem fogjuk adósrabszolgaként leélni az életünket”.

És akkor az olyasféle verbális gyöngyszemekről még ne is szóltunk, miszerint a gyarmatosítók a hiteleik révén úgy akartak velünk elbánni, „ahogy az oktondi békát főzik meg a fokról fokra melegített vízben”, csakhogy mi, magyarok, „az utolsó pillanatban kiugrottunk a fazékból”.

Hogy most újra beugrani készüljünk – fűzhetném az eszmefuttatáshoz, ha a kormányfő beszédével csakis annak következetlensége, nem pedig a megszokottnál is sokkal álságosabb volta miatt lenne gondom.

Igen, durva farizeusságról beszélek, hiszen miközben Orbán (csakis azért, hogy ezredszerre is megfürödjön a népszerűségben, s hogy megint hallja a tömegeket „Viktor”-t, „Viktor”-t skandálni) az egyik nap a Kossuth téren hol nyíltan, hol meg burkoltabban szidja az Európai Uniót – „jól ismerjük a kéretlen elvtársi segítség természetrajzát, és felismerjük akkor is, ha nem váll-lapos egyenruhákba, hanem jól szabott öltönyökbe bújik” –, aközben a másikon a markát tartja az EU–IMF-hitelért.

És bár utólag Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő – ki tudja, hányadik alkalommal a fülkeforradalom győzelme óta eltelt közel két év folyamán – megpróbálta megmagyarázni Brüsszelnek a főnöke szavait, mondván, rendkívül súlyos félreértés, hogy a kormányfő az EU-t a volt Szovjetunióhoz hasonlította volna (ami ugyan sunyi és gyáva hazugság, no, dehát az ilyesmit már megszoktuk), ettől a tény még tény marad: az az Orbán ócsárolja az uniót, aki pár napja még azt mondta, hiába ül két hónapja a tárgyalóasztalnál, csak nem jön hozzá senki, és aki épp most írt egy levelet José Manuel Barrósónak, arra kérve az Európai Bizottság elnökét, vesse latba a befolyását azért, hogy az IMF-fel kötendő hitelszerződésről szóló megbeszélések a lehető leggyorsabban elkezdődhessenek.

Jó, jó, azzal magam is teljesen tisztában vagyok, hogy a kormányfő nyilvános hazai „alakításai” kizárólag a saját tábor tagjainak szólnak (akik elvárják, hogy ha már „koldulásra” kényszerülünk, legalább önérzetesen tegyük), ettől azonban Brüsszel még egyáltalán nem pártolja sem a kettős beszédet – emiatt amúgy többször figyelmeztették is Orbánt –, sem pedig, hogy a miniszterelnök mást mond, mint amit csinál.

Idehaza azonban nagyon sokan nem egyszerűen tudomásul veszik ezt, de – lásd a Kossuth téri eseményeket – már-már extázisban ünneplik a képmutatást.

És amíg ez így van, senki ne várjon változást.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Mindannyian emlékszünk  arra, amikor Matolcsy György alig több mint egy éve azzal fenyegette meg az embereket, hogy aki nem lép át az állami nyugdíjrendszerbe az elveszíti jogosultságát az állami nyugdíjra. 
Nagyon okosan, de méltatlan módon a magyar emberek lustaságára is alapozott a Fidesz, hiszen azoknak kellett elmenni nyilatkozatot tenni, akik maradni szerettek volna a nyugdíjpénztárakban. Akik nem nyilatkoztak azok átnyargaltak automatikusan az állami rendszerbe.Az érintettek 97%-a persze a fenyegetéstől be is ijedt, ráadásul nem is kellett sehova elmenni nyilatkozni azoknak, akik elhitték hogy -az összességében közel 3 milliárd forint- ellopása teljesen normális dolog. Tálcán adták át sokan az akár több mint 10 éves megtakarításukat is, most viszont bánhatják, hiszen kiderült: Semmit nem veszít az aki a nyugdíjpénztárban maradt.Hogy is volt? 2010. november 23.-i kormányülés

A kormány elfogadta a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló törvénycsomagot, amely egyebek mellett szabályozza a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok állami rendszerbe való átlépésének felételeit – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő.

Azok a magánpénztári tagok, akik nem lépnek át az állami rendszerbe, azok nem kapnak állami nyugdíjat. Az átlépésre 2011. január 31-ig van lehetőség. Aki marad a magánpénztári rendszerben, annak 10 százalékos járulékbefizetéseit a kasszák fogják gyűjteni, a munkaadók által befizetett 24 százalék viszont az államhoz kerül” - mondta Matolcsy, és hozzátette: ez azt jelenti, hogy aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos befizetése után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis a nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, ezzel kiesik az állami szolidaritás rendszeréből. Matolcsy azt is bejelentette, a kormány terve szerint a magán-nyugdíjpénztári tagság önkéntes lesz, senkinek sem lesz kötelező belépni a rendszerbe.– Mondta Matolcsy György“Minden pénztártag szabadon dönthet arról, hogy marad-e magánpénztári tag, vagy átlép az állami rendszerbe, erre január 31-ig van idejük az érintetteknek” – mondta Matolcsy, és hozzátette: az a pénztártag, aki átlép az állami rendszerbe, valamennyi megtakarítását magával hozza, ezt az egyéni számláján írja jóvá az állam. Az állami nyugdíjszámlán megtakarított összeg pedig örökölhető lesz - fogalmazott Matolcsy.

Valóban valamennyi megtakarítást magával hozta az aki, átlépett az állami rendszerbe, de Matolcsy később  azt is elárulta, hogy mire költötték a közel 3000 milliárdot, amit a lap alján megtalál a kedves olvasó.A pénztárak szerint ez zsarolásA Stabilitás Pénztárszövetség Matolcsy bejelentése után kiadott állásfoglalása szerint a kormány nyílt zsarolásba kezdett.

“Példa nélkül Magyarország újkori történetében, hogy az ország egyharmadát, több mint 3 millió embert nyíltan megfenyegessen a kormányzó többség” – derül ki a szervezet közleményéből. Bába Julianna, a Stabilitás elnöke kijelentette: a kormány tervezett intézkedései nemcsak a jelenleg hatályban lévő Alkotmány szinte összes passzusát sértik, de alapvetően ellentétesek az Európai Unió alapelveivel is. Az elnök azt is elmondta, hogy a szervezet szerdán beadvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz és a strasbourgi emberi jogi bírósághoz, mivel álláspontja szerint a tervezett intézkedések súlyosan sértik a jogbiztonságra, a hátrányos megkülönböztetés tilalmára, a szociális biztonságra, a tulajdon védelmére, továbbá az emberi méltóságra vonatkozó alkotmányos és uniós alapelveket.

2011 december 21.-én  Matolcsy mégis adna állami nyugdíjatMeggondolta magát a kormány, mégis adna nyugdíjjogosultságot a magán-nyugdíjpénztári tagoknak – derül ki abból a zárószavazás előtti módosító javaslatból (15-17. oldal), amelyet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nyújtott be a pénzügyi stabilitási törvényjavaslathoz.  Matolcsy javaslata még egy lényeges dolgot tartalmaz a pénztártagok szempontjából. Újra megnyitják a visszalépés lehetőségét a 102 ezer érintett pénztártagnak. Ez várható volt, ugyanis hétfőn arról határozott a parlament, hogy megszűnik a magán-nyugdíjpénztári tagdíj év végével. Ezt egészíti ki a visszalépés újbóli megnyitása. Azok a tagok, akik mennek az államhoz, azt a pénzt vehetik fel vagy utaltathatják egy önkéntes pénztárba, amelyet tagdíjkiegészítésként fizettek be, a tagdíjakból felhalmozódott vagyont az állam bekebelezi.A mai napon pedig:Az Origo.hu utánajárt annak, hogy vajon most most mi is a helyzet. A gazdasági tárca 100 százalékos állami nyugdíjat ígér a magánnyugdíjpénztárban maradóknak – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium [origo]-nak küldött válaszából. A visszalépőknek pedig a tárca megteremti a reálhozam adómentes felvételét. Akinek több millió forintos megtakarítása van a magánnyugdíjpénztáránál, érdemes megfontolnia, hogy maradjon. Fontos részletek váltak világosabbá a március 31-i határidő küszöbén.Hogy érvel az NGM a 100 százalék mellett? Szerdán délután a Nemzetgazdasági Minisztériumtól az alábbi választ kaptuk arra a kérdésünkre, hogy 75 vagy 100 százalékos állami nyugdíjra jogosultak-e a pénztárban maradók, illetve, hogy lesz-e még erről törvénymódosítás: “A teljes állami nyugdíj feltétele, hogy a magán-nyugdíjpénztári tag visszalépjen az állami nyugdíjrendszerbe. (Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény 40§-43.§, és 49.§.) Azonban ha magán-nyugdíjpénztári tag továbbra is tag marad, a jelenlegi szabályok szerint akkor sem éri veszteség, hiszen a magán-nyugdíjpénztári tagságának 2011. december 31-ét megelőző idejére az állami pillérből származó nyugdíja 75 %-ára jogosult, (és a 14 hónapos tagdíj-átirányítás kompenzálásaként valójában hozzávetőleg 76 százalékra), s mindezt a magánnyugdíjpénztári megtakarítások (felhalmozás) – a pénztár gazdálkodásának függvényében – egészítik ki. (A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 12.§ (7) bekezdés, valamint e törvény 1. számú melléklete) A jövőben kizárólag az állami nyugdíjpillérbe lehet befizetni az egyéni nyugdíjjárulékokat, és így az állami nyugdíjrendszerben szerez valamennyi biztosított nyugdíjvárományt, mivel a nyugdíjak értékállóságát egyedül az állami rendszer garantálhatja a magán-nyugdíjpénztári rendszer kiszámíthatatlanságával szemben. Ennek megfelelően a jövőben, a 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a teljes állami nyugdíj jár az általános számítási szabályok szerint (100%). A tavaly év végi törvénymódosításhoz kapcsolódó, kisebb jelentőségű – a számítás részletszabályait az általánoshoz igazító – szabályozás a közeljövőben várható a kérdésben. A magán-nyugdíjpénztári felhalmozás természetesen továbbra is gyarapítható, önkéntes befizetéssel. Az önkéntes befizetés mértékét minden pénztár saját Alapszabálya határozza meg. Végelszámolás esetén a végelszámoló kötelezettsége a tag tájékoztatása a pénztár megszűnéséről, valamint hogy a pénztártagot nyilatkozattételre szólítsa fel, hogy mely másik magánnyugdíjpénztárba kíván átlépni. Amennyiben a pénztártag nem nyilatkozik a nyilatkozattételre nyitva álló 30 napon belül, a végelszámoló intézkedik a tag társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszaléptetése érdekében. A nyugdíjpénztári szabályozás további (köztük a köztehermentességre vonatkozó, valamint a fentebb jelzett számítási szabály) szükséges részletkérdései kidolgozás alatt állnak, így arról a Nemzetgazdasági Minisztérium csak később tud információkkal szolgálni. Egyebekben a visszalépésre vonatkozó határidők, egyéb szabályok nem különböznek lényegileg a tavalyi év során meghozott szabályoktól.”Tehát a fenyegetések ellenére semmilyen vesztesség nem éri azokat akik maradtak a magánnyugdíjpénztárakban, sajnos Ők mindössze 3,2%-ot tesznek. Csak ennyi embert nem tudott palira venni a Fidesz kormányzat.Mire költötte el az állam a pénzt:

Mire?	Mennyi? (milliárd forint)	Miért?
Nyugdíjkiadások	438 mrd	A nyugdíjkasszát tölti fel így az állam, a mostani nyugdíjasok kapják
Szabadon elkölthető tartalék	90 mrd	Rendkívüli tartalék, jutott belőle már az árvízi védekezésre, a vörösiszap-katasztrófa helyreállítási munkáira és a rendőrségnek
Reálhozam	260 mrd	A reálhozamot a magánnyugdíjpénztárak utalják ki, de előtte az állam visszaadja a pénztáraknak
MÁV és BKV adósságának átvállalása	378 mrd	A konvergenciaprogramban jelezte a kormány, hogy “hatékonyságjavulás érdekében” 300 milliárd forintnyi adósságot átvállal a MÁV-tól, további 78 milliárdnyi adósságot pedig a BKV-tól
PPP-projektek kiváltása	200 mrd	A kormány több PPP-szerződést újratárgyal a kormány és kivásárolja a magáncéget, hogy ezzel a következő évek költségvetését tehermentesítse (ennek még csak egy részét költötte el a kormány)
Uniós jogba ütköző áfaszabály	260 mrd	Az [origo] értesülése szerint ennyibe kerül az uniós jogba ütköző áfaszabály átalakítása, amit információnk szerint még az idén tervez a kormány
Malév	10 mrd	A kormány a múlt héten döntött a Malév tőkeemeléséről
MÁV	0-35 mrd	A MÁV a kormány engedélyével kötvényt bocsát ki. Amekkora rész ebből a MÁV Startra jut, annyival romlik a költségvetés egyenlege

Matolcsy György korábban hangsúlyozta, hogy a magánnyugdíjvagyon legnagyobb részét az államadósság csökkentésére fordította az alap: a pénztáraktól átvett magyar állampapírok csaknem 1400 milliárd forinttal csökkentették az adósságot. A miniszter tájékoztatása szerint az eddig fel nem használt vagyonelemeket is az államadósság csökkentésére fogják felhasználni. 


Ezek az elképzelések többször módosultak, így a vagyon tényleges felhasználásáról kevés információ áll rendelkezésre.forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nagyon úgy néz ki, hogy a buta celebek és firkászok országa vagyunk. Nyugodtan mondhatnánk, hogy úgy kell annak, aki bulvárt olvas, ha nem tapasztalnánk nap mint nap, a tömény népbutítás mellett a gátlástalanság és a tudatlansággal vegyes tájékozatlanság sulykolását.

Nem mintha fírkászéknál úgy általában – tisztelet a nagyon kevés kivételnek – nem lenne trendi a tudatlanságból és tájékozatlanságból eredően félreértett dolgok ádáz hirdetés (az már csak hab a tortán, hogy a kiigazítást vad dühhel fogadják).

A mai Blikkben írás rittyentettek Kovács Lázárról. Ami a héten igazán trendi, mert Lázár és Kovács kapcsán szinte ömlik a nagyképű butaság.

Nos a derék fírkász lelkendezve számol be róla, hogy a – szerinte – sztárséf hamarosan egész családjával Brüsszelbe költözik, és maga mögött hagyja az évek óta húzódó hercehurcát, amely kisfia elismerése, majd a gyermektartás összege miatt állandósult körülötte.

A dolog már eleve necces (a dolog erkölcsi oldalával nem foglalkozom) hisz a derék celeb attól, hogy külföldre (ráadásul az EU-n belül) megy dolgozni a jogi helyzet egy csöppet sem változik. Sőt csak külföldi munkahelyen fog dolgozni: „A munkaadóm, az egyik hazai üzletlánc hamarosan Brüsszelben nyit egy delikátüzletet.

E mellé egy vendéglátóegységet is terveztek, ahol meg lehet majd kóstolni a termékeket.

Ennek leszek én a szakmai vezetője, azaz tulajdonképpen már az is vagyok, ugyanis itthonról már dolgozom.” – nyilatkozta.

Ehhez a nagyon nagyeszű celeb hozzátette, s a nálánál semmivel sem jobb fírkász – megjegyzés, vagy legalább némi smiley nélkül – hozzátette: „Ugyanazt a munkát fogom végezni, mint itthon, tehát nem lesz több a fizetésem. Így nem lehet majd több gyerektartást követelni tőlem csak azért, mert külföldön dolgozom”.

Csak remélni tudom – mert ha nem, akkor borzasztóan nagy gondok vannak ebben az országban – ezt a maszlagot az APEH (pontosabban a jogutód NAV) még a derék kormánypárti celebektől sem nyalja be.

VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Legutóbb Göllner András kollégánk illetve a Kanadai Magyar Hírlap mutatott be néhány olyan politikai kalandort Orbán Viktor holdudvarából, akiknek – vezérükkel egyetemben – valóban van félnivalója egy esetleges kormányváltás esetén… Ezért aztán érthető, hogy e társaság a szó szoros értelmében mindent elkövet hatalmuk megtartásáért.

Az elkövetkező demokratikus kormánynak nem kell mást tenni, mint a parlamenti diktatúrát gyakorló Fidesz MPSZ törvényei szerint köztörvényes bűncselekmények elkövetéséért felelősségre vonni azokat a személyeket, akik mintegy fémjelzik a jelenlegi Orbán-rendszert és nevüket adják a jelenlegi kormány politikainak aligha nevezhető tevékenységéhez.

Ahogy azt a korábbi magyarországi hírekben is olvasható volt, a kiskunfélegyházi származású dr. Gubcsi Lajost, a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) Központi Bizottsága tagját, az MSZMP KB alosztályvezetőjét nevezte ki Hende Csaba honvédelmi miniszter a tárcához tartozó egyik állami tulajdonú cég ügyvezető igazgatójának.

A szocialista egypártrendszer kemény emberének számító, közgazdász végzettségű politikus, a KISZ központi lapjának egykori főszerkesztője 2004 óta áll rendszeres kapcsolatban dr. Orbán Viktor miniszterelnökkel, a Fidesz MPSZ elnökével. A kormányfőnek küldött leveleit az 1948-ban született ellenlábasa a közelmúltban publikálta – többek között azt a tanácsát is, melyben (Horn Gyula után szabadon?) leírta: ha a pártnak nincs nyilvános programja, verjen le tíz „cölöpöt”, melyhez a nép igazodni tud.

„Ha van tíz ilyen cölöpöd, verd le mielőbb, nyilvánosan, az egész magyar nép tudtával…” olvasható az említett levelek egyikében, melyekből egyebek mellett az is kiderül, hogy a két politikus per tu viszonyban áll egymással, és a idézett intelmet Ópusztaszerről postázta a kormányfőnek.

A honvédelmi miniszter a tulajdonosi jogokat gyakorolva hét gazdasági társaságnál hajtott végre azonnali vezetőcserét. – Hende Csabadöntése nyomán a HM Zrínyi Kommunikációs Kft. élére is új ügyvezető igazgató került: a posztot egy olyan egykori kommunista káder kapta meg, akinek a kíméletlenségéről, a vörös katonákra emlékeztető durvaságáról már a nyolcvanas évek végén cikksorozatokat irtak… és aki végül az akkori viszonyok között hatalmas vagyonnak számító hatmillió forint „eltűnése” miatt vált meg a Magyar Ifjúság főszerkesztői székétől.

A HM Zrínyi Kommunikációs Kft. a honvédelmi tárca PR- és reklámcége, amely 50 fős személyzettel lapkiadással, kiadványszerkesztéssel, rendezvényszervezéssel foglalkozik – valamint (az MSZMP KB egykori tagjai gondozása mellett) hozzátartozik a Honvédelmi Minisztérium honlapjának szerkesztése is.

NYILATKOZATOK AZ „ELTŰNT” FORINTOKRÓL

„Voltak korok, amikor a mecénások, a tudomány, a művészetek nagylelkű támogatói nélkül nem létezhetett volna semmiféle kultúra…” – olvashattuk a művészeti díjak átadásairól szóló cikkekben tíz-tizenöt évvel ezelőtt. Pénzmosásról, pártpolitikáról ezek az újsághírek nem tudósítottak, pedig a rendszerváltásnak nevezett Nagy Átrendeződés évében az alapítványok egy részére fontos társadalmi feladat hárult. Ezek biztosították a létrehozott pártok, gazdasági vállalkozások pénzügyi alapjait – a „mecénások” (a letűnőben lévő korszak politikusai, szellemi vezetői) olyan világot teremtettek hamarosan, amely nem hasonított sem a szocializmusra, sem a polgári demokráciára. Az ifjúkommunisták tevékenységét már 1990 előtt botrányok kísérték. Tény, hogy 1987-ben a Kommunista Ifjúsági Szövetség és annak legfőbb orgánuma még nem a művészetet, hanem deklaráltan az AIDS-betegek gyógyítását kívánta támogatni. Hogy miért éppen azt, az mindvégig titok maradt, mint ahogyan az is, hogy az alapítvány/alapítványok megszervezésének élére miért éppen egy politikai hetilap főszerkesztője és helyettese álltak… – Az összegyűjtött, „a KISZ-vagyonból kimentett”, pénz egy részéből jött létre a Magister, majd aMagyar Ifjúság a Magyar Művészetért Alapítvány, melyet később, 1990 után, már Magyar Művészetért Alapítvány néven ismert meg a nyilvánosság.

1989-ben a Magyar Művészetért Alapítvány egyik díjazottja, a neves zongoraművész, Kocsis Zoltán nem tudta átutaltatnia a Solt Ottilia-vezette Szegényeket Támogató Alap (a SZETA) javára a neki járó ötvenezer forintot -– egyszerűen azért, mert nem kapta meg.

Gubcsi Lajosnak kellett volna ebben az ügyben intézkedni, hiszen az ő neve állt az Alapítvány OTP-számláján. Nem a kuratórium elnöke neve vagy esetleg Pálfy G. Istváné – hanem, mintha sajátja lett volna a Magyar Ifjúság szerkesztőségében gyűjtött pénz, a Rózsadombon élő politikusé. – A rendkívűl kínossá vált ügyről akkor Sinkovits Imre, a kuratórium elnöke nyilatkozott a sajtónak és küldött táviratot a zongoraművésznek. Tájékoztatásában megemlítette, hogy Szemenyei-Kiss Tamás, a hetilap sajtómenedzsere korábban sokmindenbe belepillanthatott a szerkesztőségben, ahová több mint kilencmillió forint adomány érkezett – de a főszerkesztő Hámori Csaba illetve az újság olvasói felé csak hárommillióról adott számot. Hogy hová lett az akkoriban komoly értéknek számító hiányzó összeg? – „Ezt, az időközben Düsseldorfba emigrált sajtómenedzser már csak azért sem tudhatta, mert Gubcsi, felkeresve Hámori Csabát, majd az Ifjúsági Könyv- és Lapkiadó igazgatóját, elérte azt, hogy megszabaduljon attól a kényelmetlen munkatárstól, aki mindenbe beleütötte az órrát…” – panaszkodott Sinkovits Imre színművész az őt felkereső újságíróknak.

1990 tavaszán a Reform szerkesztősége birtokába került az a lista, amely tartalmazta, hogy a szerkesztőséghez érkezett milliókból kik részesedtek, természetesen nem orvosként vagy AIDS-betegként, hanem egyszerűen csak szerkesztőségi munkatársként, segítőként… a fizetési listán a főszerkesztő neve is olvasható volt, aki 10 havi főszerkesztői fizetésével azonos összeget vett fel két kiadvány szerkesztéséért – ezért titulálták ironikusan az alapítvány különdíjazottjának.

Gubcsi Lajost a pártállam utolsó hónapjaiban. Később Horváth István belügyminiszter és Kacziba Antal vizsgálati osztályvezető segítségével tisztázták a gyanúsítgatások alól az ifjúkommunisták vezéralakját. A közelgő választások előtt nyugton hagyták a rózsadombi villájában – amely abban az időben egyébként is pártközpontként működött – az általa 1989-ben alapított párt a vidék érdekvédelmét hirdette meg (amely párt 1990-ben csúfosan megbukott, tagsága ugyanis jobbára rokoni körökből verbuválódott – ezt követően egy német-magyar gazdasági vállalkozás szakértőjeként MDF-támogatással az NSZK-ba tette át székhelyét, Budapesten csak a Magyar Művészetért Alapítvány díjátadó ünnepségein láthatták egykori elvtársai).

Ötvenhatos mikor leszel, Gubcsi Lajos? – kiáltott fel, minden valószínűség szerint kínjában, az egyik újságíró kollégánk még 1992-ben, aki mindvégig figyelemmel kísérte Gubcsi Lajos pályafutását a pártállamtól a demokrácia beköszöntéig…

A RÓZSADOMBI VILLA TÖRTÉNETE

Panaszosunk rózsadombi telkét 1952-ben kebelezte be a Magyar (Párt)Állam, hivatkozva részben a 2400 / 1945. számú FM-, később a 600 / 1945 . számú kormányrendeletre. Az akkori illetékesek levélben közölték vele, hogy „tevékenységük úgynevezett birtokpolitikai célokat szolgál… különben is, nem csupán az ő 330 négyszögöl földterületét vették el, hasonló sorsra jutott a környéken lévő tizenhét hasonló nagyságú és értékkel rendelkező tulajdonostól”.

Dr. Nagy Zsoltné – született Ferenczy Mária – kifosztását követően szinte azonnal megkezdte telkének visszaperlését a Magyar Államtól, gyakorlatilag Rákosi Mátyással kezdve, Gerő Ernő hivatalnokain át, mindenhol és minden időben protestált, ám a megnevezettek (a sort Kádár Jánossal zárva) szinte refrénként ismételgették a panaszosnak: „közérdekű igénybevétel történt”.

Tény: 1947-ben az iratok tartalmazták a kártalanítást – ezt az 1947. évi V. tvr. rögzítette – azonban 1957-ben a XI. tvr. a kártalanítások megkezdését hatályában felfüggesztette.

Miből is állt a közérdekű igénybevétel?

Nos, a tizennyolcadik telek – a Törökvész-lejtőn és környékén – különleges rendeltetésű lett: 1984-ig először az MDP, majd az 56-os szabadságharc leverését követően az MSZMP kincstárába került, adományozás útján 1.- azaz egy forint jelképes összegért jutott a többnyire pártfunkcionárius-kedvezményezettek birtokába.

Dr. Nagy Zsoltné telke, birtoka 32 év múltán adományozottként lett Gubcsi Lajos tulajdona.

Az ifjúkommunista első volt azok között, akik 1984 és 1988 között pártjutalmazottként építési területhez jutottak: dr. Gubcsi Lajos, felesége Jakab Anna és az utóbbi szülei tehát 1.- forintért pompás, 17 millió forint forgalmi értékű rózsadombi telek tulajdonosai lettek és ehhez még egyéb pártállami áldást kaptak.

Előbb a KISZ-tulajdonban lévő Ifjúsági Lapkiadó Vállalat, majd a II. kerületi OTP-fiók biztosított számára építési hitelt s mintegy a sors ajándékaként Makovecz Imre építész elvtárs vállalta (még 1984-ben!), hogy minimális ellenszolgáltatásért megtervezi Gubcsi elvtárs számára a csodapalotát…

(Ha bárki kételkedne a leírtakban, és esetleg napjainkban, 2010-ben, Makovecz igaz magyarról nem tételezné fel az akkori tevékenységét – hát, kérem… járjon utána, a tényfeltáró újságíró, jóindulata jeléül úgy könyveli el, hogy az azóta elhúnyt Makovecz úr 1984-ben csupán csak megbotlott, egyebekben nem vállalt közösséget az átkos kommunista rendszerrel.)

Bár Antall József miniszterelnök válaszra sem méltatta az eredeti tulajdonost, a Kárpótlási és Kárrendezési Hivatal 1993 tavaszán 219. 000.- Ft névértékű kárpótlási jegyet utalt ki a sokat szenvedett honfitársunknak – ezzel pedig a rendszerváltás logikája mentén mindenki, dr. Nagy Zsoltné áldozat és dr. Gubcsi Lajos MSZMP központi bizottsági alosztályvezető a jogos jussához juthatott – az utóbbi, immár demokrataként és miniszteri tanácsadóként megtarthatta az adományként kapott rózsadombi telket, természetesen az időközben felépített villával együtt.

Ha egyszer majd Hende miniszter úr vagy Orbán miniszterelnök úr arra járnak – emlékezzenek e történetre, melyhez nekik (ugye?) semmi közük… ők csak egy egész állami vállalatot adományoztak a hozzájuk hasonló különleges anyagból gyúrt demokratának.

Szemenyei-Kiss Tamás

Az írás eredetije a Kanadai Magyar Hírlapban jelent meg.

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem kérdés, hogy a Fidesz ellenzékben – kizárólag amiatt, hogy a szocialista kormányok tekintélyét amortizálja, illetve, hogy önnön választási esélyeit növelje – az olyan intézkedéseket is képes volt azonnal fölöslegeseknek és kártékonyaknak bélyegezni, amelyek pedig az ország javát szolgálták volna, és amiket a párt most maga is kénytelen bevezetni.

Nem tudom, Önök találkoztak-e már azzal a néhány napja nyilvánosságra került menetrendi tervezettel, amely rövidesen életbe lépne, és amiből jól kiviláglik, hogy az Orbán-kormány a vasúti közlekedésben is „forradalmi” változtatásokat hajtana végre, már amennyiben ez év áprilistól a Magyar Államvasutak Zrt. 412 (!) vonatot nemes egyszerűséggel törölne a listáról, közel százat pedig az eddigitől eltérő gyakorisággal közlekedtetne tovább.

És noha az illetékesek egyelőre nem erősítették meg a „járatlikvidálások” tényét (jóllehet nem is cáfolták), a nemzeti fejlesztési tárcától kiszivárgott információk szerint a szinte minden fronton takarékoskodásra kényszerülő állam valóban ilyen drasztikus lépésekre készül.

Ám a történet számomra nem elsősorban emiatt érdekes – különösen, mivel magam meglehetősen régóta vallom, hogy az olyan nagy „pénznyelő” vállalatokat, mint amilyen többek között a MÁV, végre valahára rendbe kellene tenni –, mint inkább azért, mert a mostani kormányzati elképzelések szöges ellentétben állnak azzal a minden racionális változást elutasító, indokolatlan megszorításnak nevező kommunikációval, amit a Fidesz és a KDNP ellenzékben produkált.

Ugye, valamennyien emlékeznek még arra, amikor Orbán Viktor és társai nem csupán megbocsáthatatlan bűnnek titulálták, hogy a Kóka János-féle  gazdasági minisztérium 2008-ban bezárt néhány vasúti mellékvonalat, de azzal is riogatták a választókat, hogy ezzel a Gyurcsány-kormány elvágja őket a megfelelő színvonalú élettől.

Ám a kérdés nem az, ha utóbbi állítás 2008-ban igaz volt, úgy miért nem igaz most, vagy hogy mi a jó istennek kellett Orbánéknak 2010-ben megnyitniuk a szocialisták által bezárt vasúti (szárny)vonalakat, ha most újra megszüntetik azokat – túl természetesen a Fidesztől ezer és egyszer látott „dafke” magatartáson –, mint inkább az, mennyire is gátolják Orbánékat a jelenlegi terveik megvalósításában azok a hihetetlenül demagóg és populista kijelentések, amelyekkel ellenzékben operáltak.

Nos, ha röviden akarok válaszolni, akkor azt kell mondanom: semennyire.

Semennyire részint azért, mert ahhoz, hogy a Fidesz politikusai akár csak egy nagyon kicsit is elpiruljanak az ellenzékben és a kormányon tanúsított magatartásuk között feszülő, enyhén szólva is igen súlyos ellentmondások miatt, nem olyan teflonszerű arcbőrrel kellene rendelkezni, mint Lázárnak, Szijjártónak, Selmeczinek és a többieknek van, részben pedig azért, mert a Fidesz szimpatizánsai nem veszik észre – pontosabban: valamiféle rossz értelemben vett lojalitás okán nem hajlandóak észrevenni –, hogy számos kérdésben csúnyán becsapták őket.

Ott van – egyebek mellett – a Bokros Lajosék által bevezetett tandíj esete, amit villámgyorsan elsöpört a Fidesz által keresztülvert úgynevezett „szociális népszavazás” (noha a diákoknak havonta csak 2000 forintot kellett volna fizetniük, amely összeg akkoriban is jelentéktelennek számított, míg a jövőben Orbánéknak „köszönhetően” egy-egy egyetemi-főiskolai félév akár több százezer forintot is kóstálhat), hogy a most halálra ítélt vasútvonalak imént említett históriájáról már ne is beszéljünk.

Tette mindezt a Fidesz kisszerű önös érdekektől vezérelve: csak azért, hogy a szocialista kormányok tekintélyét amortizálja, no, meg persze, hogy önnön választási esélyeit növelje, az olyan intézkedéseket is képes volt pillanatnyi tétovázás nélkül fölöslegeseknek és kártékonyaknak bélyegezni (mást sem hallottunk tőlük, mint hogy a megszorítások sehová sem vezetnek), amelyek pedig az ország javát szolgálták volna, s amiket most Orbánék maguk is kénytelenek bevezetni.

E farizeus magatartásnak azonban – legalábbis egyelőre – semmiféle politikai következménye nincs, hiszen a Fidesz választói a még oly nyilvánvaló és arcpirító hazugságokat is hajlandóak egyetlen szó nélkül lenyelni, ezzel pedig a jövőbeli, hasonló magatartásnak „megágyazni”.

Na, szóval a (fülke)forradalmi kormánypárt megnyugodhat: a népbutítás változatlan lendülettel folyhat tovább.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Orbán Viktor március 15-i beszédében nehezen félreérthető párhuzamot vont a Szovjetunió és az EU között. A miniszterelnök nem panaszkodhat a nemzetközi sajtó szeretetére, de amit és amilyen röviden kapott, az „nem semmi”.  

Olyan cikket is olvasni lehetett, amely kifejezetten arra szólította fel Brüsszelt, semmiféle tárgyalásokat ne folytassanak a valutaalappal karöltve Magyarország anyagi megsegítésére.

Műhelyünk az utolsó, amely kifogásolná az Európai Unió végrehajtó testületével vagy annak elnökével szemben az erős szavak használatát, beleértve az Orbán által használt párhuzamot, hiszen a Szovjetunió éppen úgy kívülről akart diktálni, mint Brüsszel.

Abban viszont van némi igazsága a nyugati visszhangnak, hogy a kettő nem ugyanaz, hiszen Orbánt nem hurcolták el börtönbe beszéde után.

Csakhogy egy koldus ne legyen szemtelen. Vagy legyen szemtelen, de ne kolduljon, mert a kettő egyszerre nem megy.

Ha tehát a kormány úgy ítéli meg, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az EU segítsége elemi érdeke, akkor retorikájával a saját érdekeit ássa alá.

Orbán ismét nem érti, hogy kapkodni, azaz Brüsszelnek belpolitikai okokból „bemosni”, majd tettekben a végtelenségig kompromisszum készen csúszni-mászni az unió előtt egyszerűen rossz politika.

A magyar miniszterelnök elsősorban az elmúlt másfél évben ostobaságok halmazát követte el. Csak egyetlen példa. Igen sokan és sokszor támadják a médiatörvényt és annak különösen azt a passzusát, amely szerint gigantikus büntetés róható ki egy olyan médiumra, amely megsérti azt a kívánalmat, hogy az emberi méltóságot, az egyensúly értékét ne sértse, vagy ne sugározzon szexjeleneteket és erőszakot és a többi.

Ép ésszel és a magyar médiára nézve feltehető a kérdés: változott bármi is a törvény hatályba lépése óta? Sőt: mert a médiahatóság bárkit is büntetni? A válasz egyértelmű nem.

Miközben Neelie Kroes uniós médiabiztostól a Yale Egyetemen oktató Kim Lane Scheppele alkotmányjogászig ez a fenyegetés az egyik fő bizonyíték a magyar média szolgai állapotáról.

Miért kell ennyi hihetetlen energiamennyiséget védekezésre pazarolni akkor, amikor az országban nem javultak a médiaállapotok (sem)?

Orbán kontraproduktív, rossz és értelmetlen kormányzása egyre nagyobb károkat okoz a nemzeti érdekeknek, miközben az ellene irányuló nyugati össztűz automatikusan összerántja híveit.

Tény, hogy ideig-óráig ezzel lehet szavazatokat megtartani, illetve a támogatás erózióját csökkenteni. De sikeres nemzetépítéshez édeskevés.


Bar!kád, Ordosz műhely

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Most, hogy a magyarellenes médiacikkek száma némileg alábbhagyott, fontos feltenni a kérdést: tudatlanságból fakadtak vagy egy összehangolt hecckampány részei? Ha utóbbi az igaz, az messzemenő következtetésekkel jár. 

Akkor Magyarország és miniszterelnöke ellen csúfos koncepciós per folyik, és az úgymond szabad nyugati sajtó nem is annyira szabad, inkább irányított, vezényelt.

1992 óta tanítok az Amszterdami Egyetemen, az Európai Intézetben, mint kelet-európai szakértő. Nagyon jól tudom, hogy Nyugaton hihetetlen a tudatlanság Magyarországról. Az elmúlt több mint fél évszázadban ugyanis jórészt azok közvetítettek híreket Magyarországról, akiknek nem volt érdekük a külvilágot hitelesen tájékoztatni ügyeinkről-bajainkról.

Néhány héttel ezelőtt a holland állami köztelevízió egyik hírműsora, az Een Vandaag szerkesztője, bizonyos Rik Smit felhívott. Azzal a kéréssel fordult hozzám, hogy fejtsem ki szakértői véleményemet január 24-i műsorukban a jelenlegi "diktatórikus helyzetről" Magyarországon. Hozzátette, hogy miután a holland képviselőházban a baloldali pártok kérdéseket intéztek a holland külügyminiszterhez, Rosenthal urat is jól volna szakértőként bevonni a műsorba, hiszen annak politikai súlya is lenne. Félbeszakítottam, és azt feleltem, hogy nem vagyok hajlandó a jelenlegi "diktatórikus helyzetről" szakértői véleményt mondani,
mert az állítás egyszerűen nem igaz, nonszensznek tartom ezt az állítást, majd két óra hosszán át soroltam a tényeket. Smit beismerte, hogy "erről" ő semmit nem tudott, illetve a beszélgetésünk után most már másképpen látja a helyzetet, világosabb lett a kép, sőt megdicsérte a szaktudásomat. Befejezésül arról is szót ejtettem, hogy a holland állami köztelevízió igazán abbahagyhatná az egyoldalú tájékoztatást Magyarországról. "Nem egy bojkott kezdődött úgy, hogy félretájékoztatták egy másik ország polgárait, akik megharagudtak. Egy holland-magyar kereskedelmi konfliktusra a válság közepette nincsen semmilyen szükség"- mondtam, és Smit úr ezzel bizony egyetértett.

Hétfőn reggel, január 23-án újra beszéltünk, de ezúttal Smit teljesen más hangot ütött meg. Elutasító volt, nem akart tudni arról, hogy félmillió magyar vonult ki az utcára, hogy voksát tegye a kormány mellett. Végül azt válaszolta, hogy a műsorban nincs szükség az én véleményemre: "Marácz úr, Ön túl sok tényt tud. Ez nekünk nem jó. Inkább a hágai magyar nagykövet, Sümeghy úr kapjon szót, aki természetesen a magyar kormány álláspontját védelmezi. A kormány elleni álláspontot a balliberális európai parlamenti képviselő, Sophie in 't Veld asszony képviseli majd."

Meghökkentett, amit a szerkesztő mondott, és rögtön gyanakodni kezdtem, a műsor valóban tárgyilagos-e, de akkor még nem mertem arra gondolni, hogy koncepciós anyag készül Magyarország ellen.

Kedden, január 24-én este fél hétkor kezdődött a műsor. Nem hittem a szememnek, fülemnek. A műsorvezető, Pieter Jan Hagens elkezdte sorolni, hogy Magyarországon új diktatúra készül, a melegeket üldözik, a "liberálisokat" kirúgják állásaikból, nincsen szólásszabadság, nincsen vallásszabadság. Ezeket a szlogeneket nagybetűkkel a képernyőn feliratozták. A "diktátort", vagyis Orbán Viktort lassított, hangtalan felvételeken mutatták be, majd ezzel felváltva, gyorsítva, uniós parlamenti felszólalását. Ezeket a szuggesztív képeket megspékelték magyar származású "szakértőkkel", akik igazolták, hogy "nincs demokrácia", vagy "kialakulóban van a diktatúra", hiszen a katolikus egyház megszállta Magyarországot, és ehhez az Orbán-kormány bőkezű támogatást nyújt.

A végén megszólalt a képviselő asszony, aki már nem diktatúráról, hanem "egyfajta autoriter" rendszerről prédikált. Szerinte nem az egyes törvényekkel van baj, hanem az egész csomaggal, és hozzátette: már alig támogatják az Orbán-kormányt (a békemenet három nappal előtte volt!). Néhányszor, nagyon röviden bejátszották Sümeghy Gyula nagykövet urat, mint a diktátor hágai hangját, aki csitítani akarta a konfliktust. Ha nem tudtam volna, hogy mi zajlik Magyarország körül, s ha nem informáltam volna a szerkesztőséget arról, hogy valójában mi is zajlik ott, én is elhittem volna nekik. De ilyen jellegű prekoncepciós riportokat Hollandiában utoljára 1945 előtt mutattak be a mozi híradóban, mikor a holland közvéleményt Goebbelsék irányították, vezényelték Berlinből.

Dr. Marácz László.

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A tegnapi közleményben, és azt feldolgozó hírekben erőltetett pánikkeltés. Az újságok pedig ész nélkül leközlik. Vajon parancsra, vagy ennyire vannak tisztában mindazzal a dolgokkal, amit leírnak????

Úgy látszik túl sokan tették le a cigit az áremelkedések hatására, és azok száma is számottevő lehet, akik elektromos cigarettára váltottak, mert most már a cigaretta töltésére szolgáló töltő is életveszélyes, bár gyakorlatilag ugyanaz az eszköz, amit mobiltelefon töltésre, vagy egyéb áramot igénylő szerkezethez használunk.

A cigaretta esetében szinte azonnal megmutatkozik a keresletkiesés. Ebből az emberek sokat és rendszeresen fogyasztanak. Már egy hónap alatt kimutatható a bevételkiesés. Úgy látszik hiába emelték meg az árát, a várt adóbevétel nem érkezik meg a kasszába.

Az emberek NEMET mondtak, nem akarnak többet fizetni. Erre mi a következő kormányzati lépés?

Na mi?

Mielőtt megpróbálják majd betiltani, hazugságokat terjesztenek.

Pánikkeltés és hazudozás helyett nem lett volna egyszerűbb átgondolni, vajon hány bőr húzható még le a dohányzókról?

(vagy az autósokról, mert ezt a történetet tovább is lehet vinni, egészen sokáig, pl. a bkv lázas megmentése okán a telkek alatt futó vezetékek után utólagosan kivetett adókig, és most nem írok mást, mert még ötletet adok)

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Újra kikapcsolják a villanyt, gázt, vizet; folytatódnak a kilakoltatások, mégpedig egészen kíméletlenül. Megbízhatónak tűnő adatok szerint félmillió körüli azoknak az embereknek a száma, akik két hónapnál hosszabb ideje nem fizetik a közüzemi díjakat. 

Azt föltételezem, hogy döntő többségük nem jókedvéből adósodott el.

A rendszerváltoztatás után folyamatosan és egyre durvábban nőttek a lakásfenntartásra fordítandó költségek - régóta teljesen elszakadtak már a magyar lakosság nagyobbik részének jövedelmi viszonyaitól. Azok a családok, amelyekben gyermekek és munkanélküli fölnőttek is vannak, teljesen ellehetetlenülnek.

A jelenlegi helyzet nem máról holnapra alakult ki - ahogy fentebb írtam, a rendszerváltoztatás után lett egyre súlyosabb a probléma. Azonban az Orbán-"kormány" jómódúakat támogató, szegényeket, elesetteket büntető-zaklató politikája drasztikusan ronthatja az amúgy is súlyos körülményeket.

Vegyük még ehhez a tankötelezettségi korhatár leszállítását, a felsőoktatás kapacitásának elképesztő szűkítését s a tényt, hogy nincsenek vagy alig vannak új munkahelyek - kibontakozik előttünk a magyar társadalom tragédiáknak és zavargásoknak, akár lázadásoknak sorozatával fenyegető dezintegrálódása.

Külön megemlítendő a hazai cigányság egyre reménytelenebb, egyre elkeserítőbb állapota - rajtuk nem segít sem az ima; sem az Európa vakítására szánt romaprogram.

A mai körülmények között a közösségi közlekedéssel kapcsolatban eddig ismertté vált elképzelések megvalósítása tovább rontja a helyzetet: elzárhat a jobb körülmények között élő régióktól olyanokat is, akik még tudnának mozogni.

Mindeközben a Kedves Vezető és kormánya ostoba és pofátlan hepciáskodásával ("szabadságharc"), elbaszott "gazdaságpolitikájával" (MOL, Rába fölvásárlása, állami mobilozás stb.) katasztrófába sodorhatja az országot. A mai kormány támogatói pedig nem törődnek sem azokkal, akiket politikai-világnézeti, netán származási alapon rekeszt ki a hatalom és bandája a nemzetből, sem azokkal a tömegekkel, amelyek egyre keserűbb, kilátástalanabb nyomorba zuhannak.

És az ellenzék teljesítménye sem ígér sok jót.

A Kedves Vezető szerint viszont sikert sikerre halmozunk...

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Ha a piac komolyan elkezd kételkedni abban, hogy az Orbán-kormány valóban meg akar-e állapodni az IMF-fel (vagy ahogy az Equilor pénzügyi elemző írta: „nem az időhúzás, hanem az elkötelezettség hiánya az, ami okot ad az aggodalomra”), úgy megint 300 forint feletti euróárfolyammal, a tőzsde mélyrepülésével és 9-10 százalékos államkötvény-hozamokkal kalkulálhatunk, hogy a kabinet megcsappant tekintélyének további erodálódásáról már ne is szóljunk.

Noha a borúlátó (vagy inkább realista?) szakértők már a kezdet kezdetén, vagyis a Nemzetközi Valutaalappal való újbóli kapcsolatfelvételt követően azt rebesgették, hogy a „szabadságharcban” fegyverletételre kényszerülő Orbán-kabinet kizárólag időhúzásra játszik, jómagam egészen a legutóbbi napokig-hetekig nem nagyon hittem abban, hogy a kormány megpróbálja újból bemutatni a Törökország által egyszer más elsütött trükköt.

Igen, az utóbbi napokig-hetekig, mert ma már egyáltalán nem vennék méget arra, hogy Orbánék nem pont ugyanazzal kísérleteznek, mint a törökök, akik a Lehman csődje után mintegy másfél éven keresztül lebegtették, hogy egy új hitelmegállapodást kötnek az IMF-fel, majd miután ez idő alatt a török gazdaság – döntően a befektetői bizalomnak köszönhetően – valamelyest megerősödött, nemes egyszerűséggel visszatáncoltak a jószerivel minden piaci szereplő által készpénznek vett szerződéstől.

Persze, hogy a kabinet valóban ezt a kockázatos utat akarja-e járni, azt csak Orbánék tudhatják, tény mindenesetre, hogy a tárgyalási-megállapodási határidők folyamatos kitolása ezt a verziót látszik igazolni (akárcsak az, hogy így a kormánynak nem kellene feladnia gazdaságpolitikájának emblematikus elemeit, amire az IMF nagyon egyszerűen rákényszeríthetné), ellene szól viszont, hogy a piacok türelme jól láthatóan kezd elfogyni, ami súlyos következményekkel járhat.

Éppen úgy, mint történt az az elmúlt év végén, amikor is az IMF-et kipateroló Orbán-kormányt a forint drámai gyengülése, az állampapírpiac szintén nem sok optimizmusra okot adó eseményei (a kötvényeink olykor a nyakunkon maradtak, máskor meg csakis kitermelhetetlen hozamokkal voltunk képesek eladni azokat), végső soron pedig egy közelgő államcsőd veszélye késztette jobb belátásra.

Minderre azért nem árt emlékezni (és emlékeztetni), merthogy az a sztori nagyon könnyen megismétlődhet.

Ha ugyanis a piac komolyabban elkezd kételkedni Orbánék szándékában – márpedig ennek vannak jelei, ugyanis az Equilor pénzügyi elemző épp most írta a kormányzat és az IMF közötti tárgyalásokról, hogy „nem az időhúzás, hanem az elkötelezettség hiánya ad okot az aggodalomra” –, úgy megint 300 forint feletti euróárfolyammal, 9-10 százalékos államkötvény-hozamokkal, a tőzsde mélyrepülésével kell kalkulálnunk, hogy a kormány tekintélyének a további erodálódásáról már ne is szóljunk.

És hogy mindez lényegesen több puszta feltételezésnél, azt kiválóan mutatják a legfrissebb hírek: így többek között a Citi elemzőinek a véleménye, amely szerint akár 2013-ig is csúszhat az Orbán-kabinet és az EU-IMF duó közötti megállapodás (pláne, mert Magyarország megfelelő tartalékokkal rendelkezik az időhúzáshoz), vagy Peter Attard Montaltónak, a Nomura londoni elemzőjének az a megállapítása, hogy miután hazánk a nemzetközi szervezetekkel a török játékot játssza, így mindaddig nem is lesz semmilyen hitelszerződés, amíg a befektetők ki nem kényszerítik azt.

A helyzetet bonyolítja, hogy maga az EU–IMF páros sem sietteti a dolgot, pontosaban egészen addig nem nagyon akar tárgyalóasztalhoz ülni, amíg Magyarország nem tesz konkrét lépéseket azon ügyekben – elsősorban a a bírák nyugdíjazására és az adatvédelmi biztos függetlenségére utalok –, amelyekben az unió a közelmúltban kötelezettségszegési eljárást indított hazánk ellen.

Na, úgyhogy mostanság már jómagam sem vagyok valami optimista.

Főleg, mivel Orbánék egyre inkább kezdenek emlékeztetni arra a bizonyos viccbeli kiselefántra...

Tudják, amelyik nagyon nehezen tanul, viszont annál könnyebben felejt.

P. S.: A legújab történések előrevetítik, mire kell számíthanunk Orbánék totojázása esetén. Mert ha a tőzsde tegnapelőtti gyászos teljesítményét és a forint gyengülését magyarázhattuk is a valóban csapnivaló nemzetközi piaci hangulattal, a tegnapi eseményeket már aligha. A forint és a tőzsde ugyanis ugyanott folytatta, ahol előző nap abbahagyta, noha a nemzetközi piacokon már viszonylagos nyugalom, sőt, óvatos derűlátás uralkodott.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Akár a Medián, akár a Tárki avagy a Századvég számait nézzük, látható, hogy a Fidesz–KDNP nem egészen két év alatt elveszítette támogatóinak 50-60 százalékát, ami alapján úgy vélhetnénk, az Orbán-csapat 2014-es győzelmi esélye jelentősen megcsappant vagy épp teljesen elszállt. 

Ám hogy ez még sincs így, az elsősorban az impotens, a Fidesz tévedéseiből és hibáiból profitálni képtelen ellenzéknek köszönhető.

Ha az Orbán-kormány által igencsak szépen kistafírozott Nézőpont Intézet valóságtól elrugaszkodott elemzéseit nem is vesszük figyelembe, akkor is megállapíthatjuk, hogy a közvélemény-kutatók legújabban publikált adatai enyhén szólva is elég jelentős eltérést mutatnak.

Hogy ennek módszertani vagy más okai vannak, azt jómagam – nem lévén szakember – megítélni  nem nagyon tudom, ám hogy a választ megtagadók, a pártszimpátiájukat eltitkolók még mindig elképesztően magas, 50 százalék körüli aránya nem csupán a kutatók munkáját nehezíti meg, de az eredményeket is fölöttébb pontatlanná, esetlegessé teszi, az teljesen bizonyos. És most lássuk, mit is mutatnak a számok...

Nos, a Medián mérései szerint az elmúlt időszakban mind a Fidesz-KDNP, mind az MSZP szavazótábora is zsugorodott némileg, az LMP-e és a Jobbiké viszont növekedett. Olyannyira, hogy utóbbi immár nemcsak beérte, de meg is előzte az eddig a legnagyobb ellenzéki erőnek számító szocialista pártot. Mindez azt jelenti, hogy a választani tudó biztos szavazók körében a kormányzó pártok 40 százalékon állnak, a Jobbik, az MSZP és az LMP ugyanakkor 24, 22, illetve 8 százalékos támogatottságot tudhat maga mögött. Eltérő a helyzet, amennyiben a Tárki adatait vesszük szemügyre, amely cég azt állítja, utoljára a 2010-es választások táján volt annyira közel egymáshoz a Fidesz–KDNP és a rivális MSZP, mint jelenleg: előbbire a biztos pártválasztók 39, utóbbira pedig 26 százaléka szavazna, ha most vasárnap lennének a választások, míg a Jobbiknak és az LMP-nek 21, illetve 7 százalék jutna.

(Megjegyzendő, hogy egyedül a Tárki volt az, amelynek a mérései szerint a közelmúltban alakult Demokratikus Koalíció immár átlépte a parlamentbe jutáshoz szükséges 5 százalékos küszöböt.)

A Századvég kutatói a fentiekkel szemben úgy gondolják, az elmúlt hetek folyamán mind a kormánypártoknak, mind az ellenzéknek stabilizálódott a támogatottsága, ami annyit tesz, hogy a pártválasztó biztos szavazóknál a Fidesz–KDNP 45, az MSZP 24, a Jobbik 19, az LMP 7 százalékos szimpátiát mutathat föl.

Nos, bár a fenti számokból az előző két év főbb adatainak az ismeretében le lehet vonni igen fontos következtetéseket, a képet jelentősen árnyalja, ha tudjuk – és ebben az összes közvélemény-kutató hasonló eredményre jutott –, hogy ez idő szerint kis hazánkban négyből három ember úgy véli, rossz irányba mennek az ország dolgai (meglehetősen sokat elárul a jelen állapotokról, hogy minden harmadik Fidesz-szavazó ugyanígy nyilatkozik), ahogyan azt a – korábban már említett – tényt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a pártszimpátiájukat eltitkolók tábora manapság is hihetetlenül nagy.

Hogy ennek a politikából való totális kiábránduláson kívül vannak-e egyéb okai is, meglehetősen nehéz megmondani, az azonban kétségtelen, hogy a helyzet sokakat kezd a 2002-es választásokat megelőző időszakra emlékeztetni.

Azon hetekre és hónapokra, aimkor a közvélemény-kutatók rendre igencsak megnyugtató, 6-7 százalékos Fidesz-előnyt mértek, hogy azután Orbán Viktor és társai beleszaladjanak egy méretes, ám kijózanító pofonba, és hogy Kovács László akkori szocialista pártelnök elmondhassa az azóta valóságos szállóigévé vált bölcsességét, miszerint az MSZP soha nem közvélemény-kutatást, hanem választásokat akart nyerni.

No, és ha már a Fidesznél tartunk... Akár a Medián, akár a Tárki avagy a Századvég számait nézzük, nagyon jól látható, hogy a kormánypárt nem egészen két esztendő leforgása alatt elveszítette támogatóinak 50-60 százalékát, ami alapján azt gondolhatnák, hogy a két-három ciklusra berendezkedni akaró Orbán-csapat 2014-es győzelmi esélye jelentősen megcsappant vagy épp teljesen elszállt.

Ám hogy ez még sincs így, az elsősorban az impotens, a Fidesz tévedéseiből és hibáiból profitálni képtelen ellenzéknek köszönhető. Mert bár a Fidesz helyét átvenni kívánó szervezetek száma egyre csak nő, e pillanatban égen-földön nem látszik a „forradalmi élcsapat” leváltásához szükséges támogatottsággal bíró politika erő.

És ha valamiben, úgy ebben valóban bízhatnak Orbánék.

Bár a kormányzásuk kapcsán tehetnék ezt.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Texas-i informátorai szerint már nemcsak Izraelből, hanemazUSA-ból is egyre többen vannak, akik Magyarországot választanákújhazájuknak. Úgy tudjuk, az elkövetkezendő két évben hárommilliózsidó betelepítését tervezik az országba. 

Az amerikai zsidóközvélemény úgyértesült, hogy Magyarországon már lakóparkok vannak azizraeli állam tulajdonában, ahová várják az érkezőket.

Tíz évet kellaláírniuk, hogyaz országban tartózkodnak, és ezért cserébe ingyenhozzájutnak az ingatlanhoz. Texas-i informátorunk több forrásbólis úgy értesült, hogy biztosra vehető a fentiek igazságtartalma.

Azegyik egyetemi város szomszédságában lévő, magyarok által islátogatott cég tulajdonosánál is megjelentek az amerikai zsidók, ésújságolták neki a fontos hírt.Irány Magyarország, mert mindenlehetőség adott ahhoz, hogy végzettségükhöz méltó állást és megfelelő,őrzött lakóparkokban való elhelyezést kapjanak.

Férfiak, nők mondtákel mindezeket, nem is gondolva arra, hogy talán az Amerikában élőmagyarok nem örülnek túlságosan annak, hogy szülőföldjük az idegenterjeszkedés célpontjává válik. Informátorunk úgy tudja, hogykonkrét lépések is történtek már nem egy esetben az egyetemistákbeszervezésével kapcsolatosan, és szerintük az Amerikában már hosszabbideje élő és tevékenykedő,egykori magyarországi, zsidó származású sakknagymester, Polgár Judit testvére, a szintén jó eredményekkel sakkozóZsuzsa szervezi a végzősdiákok között a Magyarországon történőlakáshoz és álláshoz jutást.

 Az újbudai Sasad Ligetbe várják teháta zsidókat, amely az ideköltözni szándékozók ismeretei szerint Izraeltulajdonában van.

Egy izraeli-amerikai végzős egyetemistaelbeszéléséből kiderül, tíz évet kellett aláírnia, emellett biztosállás várja. Tíz év után pedig asaját tulajdonába megy át alakóparkbeli ingatlan. A fenti feltételeket mesélte el egy másik,szintén izraeli-amerikai állampolgárságú végzős diák is. Mint a fiatalnő informátorunkkal közölte: az izraeli állam tulajdonát képezőlakóparkban fog élni, kész állás várja, tíz év múlva pedig atulajdonába kerül az ingatlan.

 Múlt vasárnap érkezett egy adagzsidó már hasonló szándékkal Magyarországra, mind izraeli-amerikaiállampolgárságúak, kedden pedig további 1800-an költöztek ide. Azelkövetkező két évben pedig összesenhárom millió izraeli vagyizraeli-amerikai állampolgár fog Magyarországra költözni - értesültamerikai informátorunk.

 Amennyiben helytállóak az amerikaiinformációk, akkor megint egy rafinált esettel állunk szemben.

Ahivatalos statisztikákban ugyanis nem az jelenik majd meg, hogy zsidószármazású emberek költöznek Magyarországra, hanem izraeli-amerikaiállampolgárok.

De vélelmezhető,hogy elsősorban az amerikaihovatartozást fogják presszionálni.

Így a statisztikák erdejébeneltűnnek majd a valós adatok, és nehezen lesz nyomon követhető, hogyszerte az egész világból mennyi zsidó és hangsúlyozottan származású,nem pedig vallású, vagy identitású ember özönlik be a világ legjobbtermészeti területére.

 Az elkövetkezendő évszázadok tervét mármegírták a titkos szabadkőműves boszorkány konyhákban, mint ahogyanelőkészítették afrancia forradalmat, a magyarországi kiegyezést, sNagy-Magyarország feldarabolását is. Talán még hosszú idő a miidőrendünk szerint, de pont azért lesz majd ismét Kárpát-magyarNagyhaza, mert a jelenlegi nemzetállamok lakói is rájönnek, hogy abetelepült idegen, és nem a magyar a fő ellenfelük.

A több ezer évesmagyar nép történelmében pedig mit számít egy-két-három évszázad.Nagy-Magyarország volt, s lesz.--Molnár Endre

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

2010 nyara óta először nyílik lehetőség arra, hogy hazai forrásokból pályázatot tudjunk kiírni – jelentette be a Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Mindenek előtt rögzítsük, hogy a pontos megfogalmazás ezeddig a derék műveletlen paraszt-suttyó hatalom a nonkonvencionalitását abban is csillogtatta, hogy igen csak tett arra, hogy érdemben támogassa a hazai vállalatok innovációit.

Másfelől egyértelmű a tény, hogy a hazai innovációval foglalkozó gazdasági társaságok számára az idei évtől megszűnt az innovációs járulék leírhatósága, ergo unortodox a támogatás: a saját pénzükből pályázhatnak esetleg némi alamizsnára.

Ezeken túlmenően sem túl optimisták a szakemberek:

„Valószínűleg 12-16 hónap kell ahhoz, hogy lássuk mi történik”,

„Minél hamarább látni kellene a kiírásokat, mivel már eddig is sokan hagyták el ezt a területet az egyre szűkebb források miatt”

„mivel nem látják, hogy milyen elvek alapján kerül majd kiosztásra, így sok a bizonytalanság”

„Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy megmondjuk mire költsön a költségvetés, a pénz nem minden, azt jól és gyorsan kell odaadni a megfelelő helyre”,

„a kkv-k innovációs állapota tekintetében Európában hátulról a harmadikak vagyunk. A támogatási rendszer bizonyos szempontból lemond a kkv-kről, ami egyáltalán nem szerencsés”,

„a felsőoktatásban keretszám csökkenések következtében  kutató-fejlesztő helyeket zárnak be”

„a kutatás fejlesztési tevékenységben lényegesen jobban állunk, mint annak gazdasági megjelenésében. A K+F eredmények jelentős része nem jelenik meg az üzleti szférában és nem hasznosul”.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A románok „európai normákból” megbuktak, az viszont kiderült, hogy egy valamit baromi jól tudnak: érdeket érvényesíteni. Méghozzá a sajátjukét.

„Bukarest kizsarolta a román-szerb kisebbségvédelmi egyezményt”.

Ezzel a címmel hozza ma a Krónika című erdélyi napilap az ügyről szóló összefoglalót.

És valóban ez is történt. Bukarest falhoz állította az EU-tagságra ácsingózó Belgrádot, és közölte vele.

... amíg a szerbiai román és vlach lakosság nem kapja meg az őket megillető kisebbségi jogokat (anyanyelvű oktatás, kultúra, hitélet), Románia nem támogatja a csatlakozási tárgyalások megkezdését.

Mindez e hét kedden történt, csütörtök hajnalban már az egyik brüsszeli tárgyalóterem asztalán feküdt a kétoldalú egyezmény – aláírva mindkét ország nagykövete által.

Ennyi a történet. Röviden. Keleti szomszédunk, aki alig 5 éve tagja az európai nemzetközösségnek megzsarol egy vele szomszédos országot, néhány tízezer országhatárain túl élő nemzettársa érdekében. Nem zseniális diplomáciai fogásokkal, lobbival, külső segítséggel, kilincsnyomogatásokkal, nem. A nyers erő felmutatásával, becsomagolva persze a kötelezően előírt diplomácia cukorpapírba.

És ami talán a legelképesztőbb az egészben: a románok a legjobb védekezés a támadás elve alapján nem átallottak az ügyet összefüggésbe hozni azzal, hogy Hollandia vétója miatt csúszik schengeni tagságuk. Az EU tehát dupla fenyegetést kapott. Nem csak a szerbiai románokra kell odafigyelnie, hanem a határátkelést könnyítő schengeni övezetre is, amelynek Bukarest régóta szeretne tagja lenni.

Na most én egy dolgot nem értek. Ha az efféle politizálás, amit Románia bemutatott nem „européer”, nem „szalonképes”, „nem járható út”, akkor mégis hogy a francba működik? Miért nem lép közbe az EU? Erre a megszokott, „merjünk kicsik lenni” filozófián nyugvó válasz, amellyel a balliberális sajtó revolverezni szokott, körülbelül így hangzik: van, aki megteheti, de mi, magyarok nem tartozunk közéjük.

Nem vagyunk elég régi és befolyásos tagok, mint a britek, akik ugye úgy lehettek EU-tagok, hogy megtartották saját valutájukat; nem vagyunk elég nagyok, mint Lengyelország, amely ki tudta harcolni termőföldjének hazai kézben tartását; és nem vagyunk elég gazdagok sem, mint például a csehek, akik a lisszaboni szerződést „Európában példa nélkül konzervatív” (tehát életpárti) abortusztörvényének hatályban tartásával volt csak hajlandó megszavazni.

Romániában a jelek szerint sem a 168 órát, sem a Népszavát nem szemlézik. Ha Mester Ákos valamelyik Olt melletti kis faluban született volna, valószínűleg már le is írta volna, hogy 1939-ben is ugyanígy kezdődött minden, és a zsidók deportálása lett a vége, Gabriela Selmecziescu pedig sajtótájékoztatón jelentette volna be, hogy Románia kiiratkozott az európai országok sorából. Európai normákból tehát keleti szomszédunk megbukott, az viszont kiderült, hogy egy valamint baromi jól tudnak: érdeket érvényesíteni. Méghozzá a sajátjukét.

Románia ugyanis ugyanabban a telelyuggatott, süllyedő csónakban evez, mint hazánk: borzasztó demográfiai mutatók, elvándorlás, elcigányosodás, IMF-kölcsönök, robbanás szélén álló szociális szféra, megtorpant gazdasági fejlődés, mindez megfejelve egy kiadós politikai válsággal, néhány hónappal a választások előtt. Mégis bevállalták, és megcsinálták.

Mert így is meg lehet csinálni, sőt, tovább megyek: csak így lehet megcsinálni.

Európa valódi arca ugyanis ez. A könyörtelen érdekérvényesítésé. A hajbókolás, a párbeszédre hivatkozás, a közös értékek és a többi körítés csak a kötelező bullshit szöveg, amit igazából egyik ország sem vesz komolyan. Kivéve minket. A magyar kormánnyal ugyanis nem az a baj, hogy hajbókol, párbeszédre hivatkozik és közös értékekről beszél, hanem hogy ezt el is hiszi.

Ők tényleg azt gondolják, hogy majd Szerbia feltétel nélküli uniós támogatása és a Wallenberg emlékév miatt nem fognak kötelezettségszegési eljárást indítani Magyarország ellen.

És hogy saját pocsék teljesítményüket valahogy igazolják, saját szervilizmusokról azt állítják: vagy ez van, vagy az „ökölrázás” és az „ordibálás”. Mintha csak e két végletes magatartás közül lehetne választani. Pedig van másik út is.

Akik pedig erre azt válaszolják, hogy egy ilyen kicsi (?) ország, mint Magyarország, nem tud szövetségesek nélkül boldogulni, gondoljanak bele egy pillanatra abba, hogy e kérdésben ki támogatta Romániát! Merthogy például a franciák, akik hagyományosan a román ügyek szekértolói, kézzel-lábbal tiltakoztak az ország schengeni csatlakozása ellen, nem utolsó sorban a franciaországi román-cigány bevándorlók nagy száma miatt. De a románokat ez sem érdekli, felvállalták a konfliktust, és sikerre is fogják vinni az ügyüket, függetlenül attól, hogy Romániának 2012-től szocialista, liberális vagy konzervatív kormánya lesz.

Mert nemzetstratégiai célkitűzésekben – árnyalatnyi különbségektől eltekintve – teljes a politikai egység Bukarestben.

Késő azon keseregni, hogy a magyar kormány miért nem állt ki hasonló határozottsággal a délvidéki magyarok mellett. Ez a hajó már elment. Románia után Szerbiának is úgy terítjük le a Brüsszel felé vezető vörös szőnyeget, hogy annyit sem kérünk a vendégtől, hogy ne sáros cipővel taposson végig rajta.

Bízunk abban, hogy majd valaki más megoldja helyettünk a problémáinkat, vagy azok magától megoldódnak, esetleg becsukjuk a szemünket, és úgy teszünk, hogy nincs is probléma, a délvidéki magyarok köszönik szépen, jól vannak.

Már azért is végtelenül hálásak vagyunk, ha a szerb állam úgy dönt, mégsem rekeszti ki a kollektív bűnösség elve alapján a kárpótlásból a déli végek magyarjait. Egyelőre.

A szerbekre és a románokra sem érdemes neheztelnünk. Ők csak azt teszik, amit saját érdekük diktál. Inkább tanuljunk tőlük, az sokkal kifizetődőbb...

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Azt természetesen nem mondom, pontosabban egyátalán nem gondolom, hogy a Jordán-partiak uralta Németország innentől majd elindul egy olyan úton, ami a mindent elöntő holokauszt-ipar megfékezésére irányul, és azt sem állítom, hogy a közeljövőben bármilyen változás is beállna a németek részről mutatott zsidó seggnyalás tekintetében. 

Azonban az biztos, hogy a napokban nyilvánosságra került hírek szerint, a német alkotmánybíróság a múlt év végén hozott egy olyan döntést, ami bárhogy is nézzük, mindenképpen keresztbe tesz a gátlástalan cionista nyomulásnak.

Az egész történet még hét évvel ezelőtt Türingiában kezdődött, amikor egy este, egy akkor még 82 éves férfi, a későbbi vádlott betért a helyi kocsmába.

Éppen kikérte a sörét, amikor észrevette, hogy a pult felett elhelyezett tévében a II. világháborúról szóló dokumentumfilm megy. Az idős ember néhány keresetlen szóval rávilágított a filmben elhangzó képtelenségekre és csúsztatásokra, majd a kocsmárossal is vitába keveredve fennhangon kijelentette, hogy az egész holokauszt egy hatalmas nagy hazugság.

A komoly indulatokat kiváltó kocsmai nézeteltérés azonban akkor este nem ért véget, mivel az öregúr két nap múlva ismét visszatért, de ekkor már korabeli dokumentumokat is vitt magával, amivel a saját álláspontját akarta alátámasztani, de legfőképp azt, hogy a náci Németország nem alkalmazott a háború során emberek tömeges kiirtására gázkamrákat. A konfliktus végül odáig fajult, hogy a kocsmáros feljelentést tett az öreg ellen holokauszttagadás miatt.

A német hatóságok annak rendje és módja szerint lefolytatták az eljárást, és 2006 júniusában, első fokon „tiltott irodalom terjesztésért és a nemzetiszocialista bűntettek tagadásának vétsége” miatt 2.100 euró pénzbüntetésre ítélték a vétkest. A döntést az öregúr megfellebbezte, de az ítéletet 2007 áprilisában felsőfokon is jóváhagyták. Ezt követően fordult a vádlott az alkotmánybírósághoz mondván, hogy neki a német alaptörvény értelmében, a szólásszabadság jegyében jogában áll a véleményét kifejteni.

Az alkotmánybíróság tavaly novemberben tárgyalta kérdést és nem kis meglepetésre hatályon kívül helyezte a korábbi bírósági ítéleteket. A Karlsruhéban székelő testület a beadványt vizsgálva megállapította, hogy ugyan Németországban a holokauszt tagadása és a Harmadik Birodalom tevékenységének a helyeslése alapvetően bűncselekmény, de ennek ellenére nem büntethető az a személy, aki szűk környezetben tagadja a holokauszt dogmáit feltéve, ha ezt annak a tudatában teszi, hogy a hangoztatott nézetei nem merítik ki a bujtogatás és az izgatás tényállását.

Az indoklás szerint egy kisebb társaságban lezajló vita után nem áll fenn annak a veszélye, hogy a holokauszt tagadását továbbterjesztik.

A korábbi vádlott „a háború kirobbantásának felelősségéről folyó összeszólalkozás során tért ki a zsidóüldözésre és a véleményszabadság lehetőségét kihasználva cáfolta a holokausztot”, ezért az alkotmánybíróság szerint a vádlott „a korábbi bírósági eljárások során jogosan hivatkozott az alaptörvény garantálta szólásszabadságra.” [az eredeti alkotmánybírósági döntésért katt IDE]

A hírt természetesen hatalmas ajvékolással fogadták mind a németországi, mind a nemzetközi zsidó szervezetek, akik azonnal a törvényhozás megcsúfolásáról beszéltek mondván, az ítélet megnyitja a kaput a holokauszttagadók előtt. Charlotte Knoblock, a Zsidó Világkongresszus elnökhelyettese szőrszálhasogatásnak nevezte az esetet és kijelentette, hogy „az ítélet útmutatás a holokauszt legális cáfolata felé”. Ronald Lauder, a szervezet elnöke pedig egyenesen a hatmillió meggyilkolt zsidó és azok utódainak az arculcsapásáról beszélt és nyomatékosan felszólította a bíróságot, hogy vizsgálja felül döntését.

Azt hiszem talán nem túlzás azt mondani, hogy piciny guano került a nagy holokamu palacsintába, amit most a nagy okosok elkezdtek a kisujjukkal kikapirgálni. Szép mutatvány lesz ebből bármit is visszacsinálni, az nem kétséges.

Annak pedig külön van valami finom bája, hogy a metéltek pont onnan kaptak egy jó nagy orrba gyűrést, ahonnan végképp nem számítottak rá, hisz Németország, a német vezetés manapság az Egyesült Államokkal karöltve a cionista törekvések legnagyobb szószólója és szekértolója.

De legyen majd bárhogy is, a németek akarva-akaratlanul, de kis rést ütöttek a pajzson.

Így a kérdés most már az, hogy ez elég lesz-e arra, hogy szélesebb körben is értelmes és legfőképp kétoldali vita kezdődjön a ma még dogmaként kezelt kérdésekről.

Persze nagy illúziónk ez ügyben, azért ne legyenek.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A gyanútlan szemlélődő már-már kezdte azt hinni, hogy az Új Színház-ügyről több bőrt nem lehet már lenyúzni, hogy a felvilágosult európai balliberált lapok már olyan szinten kirettegték és kiháborogták magukat a történeten, hogy azt már nemhogy továbbfokozni nem lehet, de még szinten tartani sem.

Azonban be kell látnunk, hogy az örök igazság ebben az esetben is érvényes, azaz mindig van tovább, pontosabban jelen esetben mindig van lejjebb.

Most hétvégén a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap gondolta úgy, hogy nekik mindenképpen ezzel a témával kell foglalkozniuk, mintegy prezentálva a újságot rendszeresen vásárló közel egymilliós német olvasótábornak a súlyos magyarországi náciveszélyt, ami ugye, mint tudjuk az Új Színház vezetésében öltött testet, és természetesen ma már a láncait letépve megállíthatatlanul menetel előre.

De az egész történetben nem is ez az érdekes, hisz az európai lapok tombolása ma már nem hír Magyarországon, az mára már a mindennapok részévé vált és az emberek többségét egy-egy kiadós anyázáson túl, nem nagyon érinti meg a dolog. Így lett volna ez a mostani FAS cikk esetében is, ha a lap által megszólaltatott riportalany nem Tarlós István főpolgármester lett volna, aki a kényszeres megfelelni vágyás okán olyan mondatokat engedett el, amire nem nagyon lehet mást mondani, mint hogy hülyét csinált magából. És persze belőlünk, magyarokból is.

Reinhard Veser írása azzal kezdődik, hogy a szerző tényként megállapítja: az Új Színház mostanáig művészi szempontból „szolidan vezetett” és „nem különösebben feltűnő” intézmény volt, Dörner György kinevezésével azonban „ez már a múlt”. Tarlós ez a vádat még nagyjából visszautasítja, amikor közli az újságíróval, hogy azért választotta Dörner pályázatát, mert abban az szerepelt, hogy a művész a magyar irodalom klasszikusait kívánja színpadra állítani hagyományos rendezésben, „ilyen programmal működő színház pedig eddig nem volt Budapesten”.

Aztán innentől elindult a vég nélküli magyarázkodás. „Nem bocsátottam el az előző igazgatót, a szerződése egyszerűen lejárt. Ráadásul a Budapesten működő tizenöt színház közül, melyek a rózsaszíntől a mélyvörösig tartó színárnyalatokkal jellemezhetőek, lényegében nem történt vezetői szinten változás. A tizenöt színházigazgató közül tizenháromhoz hozzá se nyúltam” – mondta Tarlós, majd így fejezte be: „Nem engedem, hogy az Új Színház az antiszemitizmus vagy a szélsőségesség más formáinak színpada legyen. Ennek legcsekélyebb jelét is főpolgármesteri figyelmeztetéssel szankcionálom. És második figyelmeztetés már nem lesz, helyette olyan reakció következik, amely egész Európát meggyőzi”.

Gondolom, most sokakban felmerül a kérdés: Vajon miért kéne nekünk meggyőzni bárkit, bármiről is Európában? Miért kell nekünk állandóan azt bizonygatni, hogy nem vagyunk nácik, fasiszták, vagy éppen az azok, amit a mélyen felvilágosult európai okostónik negatív jelzőként ránk aggatnak?

Az Új Színházban Dörner vezetése mellett eddig még egyetlen egy darabot sem játszottak. Az eddig nyilvánosságra került programterv szerint semmi olyan nincs az elképzelések között, ami kicsit is kifogásolható lenne.

Akkor meg miért kell főpolgármesteri szinten már előzetesen elhatárolódni olyantól, ami nem más, mint egy liberált bérrettegő beteges fikciója?

Tarlósnak nem magyarázkodni kellett volna és ezzel még nagyobb nyomatékot adnia az ügynek, hanem egész egyszerűen vissza kellett volna utasítania a méltatlan vádakat. A többség nem azért emelte őt a főpolgármesteri székbe, hogy a külföldi megmondóembereknek való megfelelési kényszertől hajtva magyarázgassa azt, ami a társadalom többségének a jogos elvárása, amire a választók döntő többsége felhatalmazást adott.

Nem lett volna hozzá és mindannyiunkhoz méltóbb megoldás, ha megköszönve az érdeklődést, határozottan kikéri magának az antiszemita vádakat? Majd egy rövidebb monológ keretében elmagyarázhatta volna a nagytudású riporternek, hogy értjük és látjuk, hogy milyen igyekezettel akarják lejáratni ezt az országot, de ő ehhez nem szeretne asszisztálni. Aztán néhány szó elhangozhatott volna még a manapság európai újságírás néven futó váladékozásról, végül pedig néhány keresetlen mondattal megvilágíthatta volna az EU intézmények és azok vezetői kapcsán tapasztalható szellemi sötétséget, bemutatva egyúttal azt a járatos gyakorlatot is, miszerint a mostani EU-parlamenti döntéseknek annyi közük van valósághoz, mint Elie Wieselnek a néhai Vizel Lázárhoz.

De Tarlósnak ez eszébe sem jutott, vagy ha mégis, akkor nem merte mondani. Így aztán minden marad a régiben. Marad a színház politikai szemmel tartása, a majdan színpadra kerülő darabok patikamérlegen való méricskélése, hogy vajon ez még PC szöveg volt-e, vagy már túllépi a felvilágosultak ingerküszöbét, átbillenve a súlyosan náci oldalra.

A következő lépés pedig enyhe túlzással majd gondolom az lesz, hogy ki fognak nevezni egy antiszemita-érzékenységi szakértő brigádot, akik arra lesznek hivatottak, hogy besorolják az egyes színházi darabok, újságok és internetes portálok antiszemita-náci faktorát. Azt az igazgatót pedig, akinek a színháza, lapja, webes portálja túllépi a limitet, azt azonnal felnégyelik, majd a darabjait a város négy pontjára teszik ki mintegy elrettentésül.

Valami ilyesmi lesz majd a jövő magyar kulturális világa.

A Tarlós-félék az ilyen FAS-jellegű megnyilvánulásokkal éppen most alapozzák.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Hallottad, hogy Sarkozy levelet írt OV-nak, amiben azt kérte, vonjákvissza az Erzsébet utalványt? Kiderült, hogy az étkezésiutalványok mögött, amiket a dolgozóknak adnak, francia cégek állnak, amikmilliárdokat keresnek rajta. 

Most, hogy a kormány ezt is magyar kézbe akarjavenni, és kiadta az Erzsébet-utalványt, a franciák föl vannak háborodva,mert veszélyben a bizniszük. Erre jön Sarkozy, és levelet ír.

Mi ez, ha nemgyarmati függés?

Egyébként döbbenet, hova jutottunk: Sarkozy a étkezési utalványok miattaggódik, Hilary Clinton a Klub Rádió miatt, félEurópa a magyar bírák nyugdíjazása miatt rágja a körmét...

 Miközben ugyanez az Európa szó nélkül hagyja a szlovák nyelvtörvényt, aszlovák állampolgársági törvényt, kifejezettenérvényben hagyta a Benes-dekrétumokat, és legfontosabb problémája a melegekházassága.

Döbbenet, a jó érzésű ember csak kapkodja a fejét, mivé lett ezaz Európa.

Nagyon jól írta az egyik Magyar Nemzet cikk: Az a legfájóbb, hogyvégképp lehullt a lepel Európáról, végleg le kell számolnunk egy illúzióval,a művelt, demokratikus, igazságszerető Nyugat illúziójával.

Mit kaptunk miettől az Európától, amiért annyi áldozatot hoztunk?

Trianont, gyarmati kizsákmányolást, uzsorakölcsönt, és most ugyanez azEurópa akarja a szabadon választott MAGYAR kormány helyére visszaültetniGyurcsányt és Bajnait, akiknek a 2006-os szemkilövések után még egyejnye-bejnyét se mondott.


VÉLEMÉNY    olvasónktól

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Hangos, politikai acsarkodástól és összeesküvés-elméletgyártástól sem mentes botrány övezte, amikor az ORTT a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciáját a Class Rádió és a Neo FM üzemeltetőinek ítélte oda. Majtényi László, az akkori médiatestület akkori elnöke erősen kritizálta a döntést, többek között azzal indokolva: mindkét új rádió benyújtott üzleti terve egyszerűen irreális volt. 

Ezzel a kitúrt versenytársak is egyetértettek, de nyilván az ő álláspontjuk az elfogultság miatt kevésbé számít ebben a tekintetben.

Az viszont régóta foglalkoztatott, hogy az újonnan felállt Médiahatóság vajon vizsgálta/vizsgálja-e, hogy a Class és a Neo a frekvenciagyőzelem óta tartotta-e magát a nyertes üzleti tervéhez vagy sem. Így, megkérdeztem az NMHH-t arról:

Ezt így hogy?

Az üzleti terv mindkét rádió esetében irreális – ezt írta kritikus közleményében Majtényi László, az akkor még Országos Rádió- és Televízió Testület (ORTT) elnöke, miután a szervezet a Danubius és a Sláger Rádió által használt frekvenciákat a Class Rádiónak (FM1 Zrt.) és a Neo FM-nek (Advenio Zrt.) adta tovább. Az eset meglehetősen nagy botrányt kavart, a Sláger rádiósok tiltakozó koncertet is szerveztek és politikai leszámolásról beszéltek, Majtényi pedig idővel le is mondott tisztségéről.

Az egykori ombudsman a már hivatkozott közleményében konkrét számokkal bizonygatta, miért hozott rossz döntést az ORTT.

Majtényi példaként említette, hogy az Advenio pályázatában a napi műsoridő húsz százalékának reklámként történő értékesítését jelölte meg, holott – mutatott rá - az akkori törvény csak tizenötöt engedett.

Majtényi szerint tovább növelte az üzleti tervet érintő kétségeket az is, hogy az ajánlatban található műsorterv szerint a pályázó műsora közelebb állna a beszélgetős rádiók típusához, mint a versenytársaké, ami a kutatások szerint kevesebb pénzt termel.

 „Az FM1 tervei is sok esetben megalapozatlanok” - írta az ORTT-elnök, hozzátéve: egyetlen üzleti vállalkozás sem képes jól működni úgy, hogy évente kétszázmillió forintot és ezen felül nettó árbevételének ötven százalékát költi műsor-szolgáltatási díjra.

A FM1 Konzorcium ráadásul ezen az elvonáson felül a működés második teljes évétől pozitív üzemi eredménnyel számol – írta akkor közleményében Majtényi László.

A kritika és az észrevétel nem számított, Szalai Annamária (aki azóta a médiafelügyeletet ellátó Nemzeti Hírközlési és Médiahatóság kilenc évre kinevezett elnöke lett) szentesítette a szerződéseket és hamarjában közölték is: mindkét cég átutalta már az első féléves díjat, amit a Magyar Rádió működésére és kisebb médiumok támogatására fordítanak.

A Class és a Neo azóta is jól működik, a hallgatottsági versenyben egymást verik, a műsorok „hallhatóan” sikeresek. A dolog tehát úgy látszik, illetve hallatszik: bejött, működik. Nincs tehát ok kételkedni abban, hogy az üzleti tervek mégis megalapozottak voltak.

A kérdés ettől független az, hogy a Médiahatóság vizsgálja-e az akkor leadott tervek megvalósulását vagy sem. Az NMHH válasza meglehetősen érdekesre sikeredett.

A Médiahatóság ugyanis megkeresésemre azt közölte, hogy a pályázati eljárásokban az üzleti és pénzügyi terv azt a célt szolgálja, hogy az elbíráló hatóság meg tudja ítélni az egyes pályázati ajánlatokban foglaltak, így különösen a díjajánlat üzleti megalapozottságát, illetve hogy a médiaszolgáltatási tevékenység végzéséhez kapcsolódó piaci helyzettel, a várható bevételekkel és ráfordításokkal reálisan kalkulál-e a pályázó.

Ugyanakkor leszögezték azt is: „az üzleti terv megvalósulását a hatóság utólag nem vizsgálja, a tényleges gazdálkodási adatoknak nem kell pontosan megfelelniük a tervben foglaltaknak, hiszen ez, mint neve is jelzi, csak egy terv”.

Hozzátették, hogy a médiaszolgáltatók működése kapcsán a hatóság azt ellenőrzi, hogy szerződésben foglalt vállalások teljesülnek-e. A médiaszolgáltatási szerződések alapján a médiaszolgáltatókat éves beszámolási kötelezettség terheli a hatóság részére.

Az országos vételkörzetű médiaszolgáltatók esetében ez a kötelezettség a számviteli törvény szerinti, és a céginformációs szolgálat részére is benyújtandó beszámoló megküldését jelenti. A hatóság ezen kívül nem rendelkezik adatokkal az egyes médiaszolgáltatók gazdálkodási tevékenységéről – állította az NMHH.

Hangsúlyozták, hogy a hatóság a médiaszolgáltatási szerződésben foglaltakat ellenőrzi, így például  az esti órákban leadott hírműsorokra, a díjtételekre, a bankgaranciára, vagy a magyar zenei műsorszámok arányára vonatkozó kötelezettségeket.

„A Neo FM-et üzemeltető FM1 Zrt. 2010-ben több alkalommal sem teljesítette a médiaszolgáltatási szerződésben foglalt, a hírműsorok esti órákban való sugárzására vállalt kötelezettségét.

A szerződés szerint a médiaszolgáltató vállalja, hogy 06.00 és 20.00 óra között minden egész órában legalább öt perc hírműsort szolgáltat, és 20.00 órakor tizenöt perces hírösszefoglalót ad.

Ezért a Médiatanács 2010-ben hat alkalommal eljárást indított az FM1 Zrt. ellen. Az első három esetben felhívta a médiaszolgáltatót a sérelmezett magatartás megszüntetésére, az ezeket követő esetekben pedig összesen 34.216.675 forint összegű kötbér megfizetésére kötelezte az FM1 Zrt.-t.

A kötbér kiszabása óta a médiaszolgáltató teljesíti a hírműsorokra vonatkozó vállalásait, nem történt olyan kötelezettségszegés, amely miatt a Médiatanácsnak szankciót kellett volna alkalmaznia” - közölte megkeresésemre a Médiahatóság.

Felhívtam Majtényi Lászlót is, hogy kommentárját kérjem a Médiahatóság válaszát illetően. Azt mondta: miután nem tudja, hogy sírjon vagy nevessen, ezért inkább nem kíván érdemben reagálni.

Hát így...


Szalay Tamás Lajos

VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem elképzelhetetlen, hogy több olvasónk heves ellenkezését váltja ki ez a mondat: nem kell teljes egészében az Európai Bizottságot hibáztatni azért, mert a héten úgy döntött, az uniós kohéziós alapok egy részének folyósítását a jövő évtől felfüggeszti, amiért a magyar költségvetési hiány – szerintük – az elvárt küszöb fölött lesz.

Most arra ne vesztegessünk szót, hogy a végső döntést március 13-án hozzák meg az uniós pénzügyminiszterek.

Arra viszont igen, hogy az Orbán-kormány nyakig sáros a döntés meghozatalában.

Okfejtés: a soros, fél éves magyar uniós elnökség idején (január 1-től június 30-ig) éppen az Orbán-kormány tett meg mindent, beleértve az öndicsérő retorikai szájtépés legextrémebb formáit, hogy tető alá hozza az úgynevezett „hatos csomagot”.

Ennek a lényege az, hogy azzal az Európai Bizottságnak hathatós eszközöket helyezett a kezébe az euróövezeten kívüli „renitenskedők” megbüntetésére. Vagyis azok, akik a maastrichti követelményeket nem teljesítik, szankcionálhatóak. Elsősorban azok, akiknek a költségvetése szalad el meg nem engedett mértékben a hiány irányába. Ezzel is Orbánék „erősebbé” akarták tenni „Európát”.

Június 30-án szinte teljesen tető alá hozták a megegyezést, de annak aláírása már a lengyel elnökségre várt. Orbánék elnökségük utolsó napjaiban is alig győzték dicsérni magukat, hogy a hatos csomag gyakorlatilag készen áll az aláírásra.

Nos, az év vége felé valóban aláírták. És ki ellen alkalmazták elsőként? Magyarország ellen, noha a költségvetési deficit szintje a kritérium alatt van és Brüsszel csak feltételezi, hogy az a 3%-ot az idén és jövőre meg fogja haladni.

Vagyis ki hatalmazta fel az Európai Bizottságot egy ilyen büntetőeszköz használatára? Az Európai Unió tagállamai, élükön az Orbán-kormánnyal. Amely most meg van lepődve, amiért a Barroso-csapat van annyira rosszindulatú, hogy él a kezébe adott korbács suhogtatásával.

Hogy azt nem tényekre alapozza, mert a budapesti érvelés szerint nem kell ahhoz újabb nyugdíjrendszer-államosítás, hogy a költségvetés 3% hiányszint alatt maradjon?

Tényleg?

Csak nem gondolták Győri Enikőék, hogy a Barroso-team éppen a magyarokkal szemben nem lehet rosszakaratú?

Akkor, amikor azt a szocialista-barát Almúnia korábbi pénzügyi biztostól már öt éven át megtapasztalták, nem beszélve a Rehn-korszak (a magyargyűlölő Olli Rehn, Almúnia utódjáról van szó) tapasztalatairól?

A kérdésünk tehát: tényleg csak az Európai Bizottság a bűnös?

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Pénteken a regnáló magyar miniszterelnök a német kereskedelmi és iparkamara frankfurti székházában (pontosabban Frankfurter Industrie- und Handelskammer) tartott „magyar nyelvű” előadást. 

Gyorsan tegyük hozzá, hogy a magyar nyelvben használt szavakból, a magyar nyelv szabályainak többé-kevésbé (az értékelést meghagyom a nyelvészeknek) megfelelő mondatokba szedett zavaros katyvaszt vezetett elő. Maradjunk is a magyarnál, hisz a német sajtó beszámolói – talán ezek is a követség által készített „fordításon” alapúlnak, egy kicsit mások!! =))

 Az alábbi eszmefuttatásomban az előadás néhány – meglátásom szerint még a többiből is kirívó – kitételét említem fel.

Kezdésként az írás címének választott kijelentés forrását említem. Mostanra azonban már - mint mondta - meg tud hirdetni egy konszolidációs politikát, amely „a konzervatív attitűdnek megfelelő ügymenet lehetőségét" hozza el. Nos a helyzet az, hogy a konzervatív gondolatvilágba sem a forradalmiaskodás, sem a radikális változások favorizálása nem férnek belé. Ha a maradiság nem is igaz, de a javasolt változásokat/változtatásokat minden esetben tankönyvszerűen, ortodox és konvencionális módszerekkel végrehajtott részletes vizsgálatok, elemzések és a lehetséges következmények valamint hatások számbavétele kell megelőzze!

Folytatva a jelenleg fejünk felett lógó fenyegetés (EU-s támogatások megnyírbálása) fényében felettébb buta megjegyzésével: „a magyaroknak nincs szüksége a német adófizetők segítségére”.

Sajnos a Bölcs Vezetőnk azt sem tudja, hogy az EU-s támogatások nem az éden fáin teremnek, hanem az un. nettó-befizetők pénzéből jönnek, aminek az egyik legfontosabb forrása a német adófizetők által befizetett összegek.

A fülke-forradalmi zagyválás szerinte: „A magyar gazdaság egy olyan zongora, amelynek minden húrját újra kell hangolni, mert a legjobb művész sem tud olyan zongorán játszani, amelynek vannak hamis húrjai.”

Hic & nunc nem poénkodom azon az egyszerű tényen, hogy a zongora hangolás nem egészen olyan, mint a daliás 2/3isten által elképzelt hegedűszerű valami. Csupán egy igen fontos alaptételre hívom fel a figyelmet: azon túl, hogy a hangszerek hangolása időben is változó dolog, de a legfontosabb az összhang.

Pofátlan nagyképűségét jól példázza az a kitétele  amit a kamara előtti belvárosi téren ellene tüntetőknek üzent: „Arra gondoltam, micsoda nagyszerű dolog a történelem, szórakoztat bennünket: nekem, aki antikommunista, szabadságért harcoló motívumok miatt kerültem a politikába, Németországig kell jönnöm, hogy a kommunisták tüntethessenek ellenem”.

Már a fejedelmi többes sem semmi, de eltörpül azon mértes „történelem hamisítás” mellett, hogy egy a regnáló rendőrminiszter támogatását élvező kádári káder-kölök - már korán megnyilvánuló - hatalmi tébolyát „antikommunista, szabadságért harcoló motívum”-ként említse.

Végezetül még egy – ebből a katyvaszból is kitündöklő - elképesztő ostobaság: „Aki vékony jégen fut, annak a gyorsaság jelenti a biztonságot. Én vékony jégen futottam, örömmel jelentem, hogy átértem a túlsó oldalra". Nem Viktor értelmes emberben fel sem merül, hogy vékony jégre menjen, pláne nem, hogy vékony jégre vigyen másokat.

Az meg már csak a szokásos műveletlensége bizonyítéka, hogy azt hiszi, hogy az eszetlen rohanás akadálya lehet a jég beszakadásának!

Mottó: 

A döntések tudományában kiemelt jelentősége van annak a disztinkciónak, hogy jól határoljuk el a különbségeket a döntési helyzetek megítélésben:
Tudni kell melyek azok, amelyek széleskörű egyeztetést és kimunkálást igényelnek
és melyek, amik azonnali radikális döntést igényelnek.
S nagy a jelentősége annak, hogy ezekez soha ne keverjük össze!

VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Mi magyarok „szerencsés” nép vagyunk. Történelmünk során bőséges áldozatot hoztunk emberben, anyagban egyaránt, Ha csak Mohácsra-, a Rákóczy-, majd az 1848-49. évi szabadságharcra-, az első-, a második világháborúra gondolunk, százezrekre, milliókra tehetjük az emberáldozataink számát, nem is beszélve azokról a kínokról, keservekről, anyagi gondokról, melyek ezek az események mintegy mellékhatásaként következtek be.

Mégis, ezek az áldozat tételek, valahogyan „természetessé” váltak, és elsikkadnak. Beszélünk róluk, emlékezünk rájuk, de nincsenek olyan kiemelt helyen, mint a „fasizmus áldozatai”, a „kommunizmus áldozatai”, akikről külön naptári napokon emlékezünk meg.

Így vagyunk a rendszerváltásunk áldozataival is. „Természetes” az, hogy nemcsak egy politikai rendszer verődött szét huszonkét évvel ezelőtt, hanem a magyar ipar-, mezőgazdaság jelentős része is.

„Természetes” az, hogy az ipar, mezőgazdasági nagyüzemek szétverődésével együtt több százezer ember munka nélkül maradt, vagy kényszernyugdíjba került, vagy kényszer vállalkozóvá lett.

Mára már „természetes”, a regionális-, az országos munkanélküliség, a hajléktalanok ezrei, a szeretetszolgálatok - a Horthy idők Róbert bácsijának – ételosztó szerepe, amikor is a téli hidegben 1,5-2,0 órát is sorban állnak emberek egy tál meleg ételért.

De „természetes” az is, hogy a lakosság egyharmada a létminimum környékén, vagy alatta él, és gyermekeink közel fele alultáplált.

Ahogyan a harmincas években, úgy mára is „természetessé” vált a diplomások – esetenként a több diplomával is rendelkezők – munkanélkülisége, vagy – megélhetési kényszerből - a képzettségükhöz méltatlanul alacsony munkakör betöltése.

Ezek az áldozatok nem a múltunk, hanem a jelenünk áldozatai.

Ezeknek az áldozatoknak a létszámát nem „történészek becslései”, hanem a Statisztikai Hivatal konkrét adatai adják.

Úgy vélem, illő lenne, ezeknek az áldozatoknak is kijelölni egy napot a naptárban, amely napon a mindenkori kormányon lévő hatalom, hivatalosan is megemlékezne róluk…


VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Szerelmespár a Szigeten

Állami támogatással? S nyilván meglesz (megvan) az állami egyházak támogatása is... De mi a frászt keres ebben az MTA?! Hová züllik ez a testület?

Mindig voltak, vannak és lesznek - leginkább kurvára erkölcsös - emberek, akik különös előszeretettel foglalkoznak mások szexuális életével, annak szabályozásával, és legfőbb örömüket mások megbélyegzésében lelik.

Az ilyen alakok önmaguk szórakoztatására alkotmányos keretek között fundamentalista egyesületekbe tömörülhetnek, és megkaphatják az ilyesmire mindig fogékony egyházak támogatását is.

De mi a franc köze lehet/van ehhez az államnak és a Magyar Tudományos Akadémiának?

Annak persze számos jelét érzékelhettük, hogy a perverz hatalom szívesen bemászna a polgárok ágyába is - ha már a polgárok egy részének (a zembereknek) az "agyába" sikerült bemásznia...

S a perverz hatalom készséges gyámolítója minden perverz fundamentalizmusnak.

Kibaszottul erkölcsösek mind.

link a cikkhez ...

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

„Elmegyünk az oroszlán barlangjába is, időnként még jól is érezzük ott magunkat, és bemutatjuk azokat a szempontokat, elveket és érveket, amelyek alapján alakítjuk a transzparens politikánkat” – jelentette ki Orbán Viktor, amikor egy csütörtökön megrendezett ünnepségén azt mondta, a kormány kitart a céljai mellett, ugyanakkor mindenkivel tárgyalást folytat ha kell.

Mindenek előtt tisztázzuk semmiféle szempontokat, sem elveket és főleg nem érveket nem mutattak és nem mutatnak be. Amit bemutatnak az kizárólag a „mindent megtehetünk” és a „mindenkit legázolunk, aki gondolkodni mer” nyílt diktatúrája.

Unortodoxnak és nonkonvencionálisnak nevezik azt, hogy mindent a pillanatnyi saját vélt vagy valódi érdekeik szerint át- és végig-gondolás, valamint hatásvizsgálatok és egyeztetések nélkül intéznek.

Az igazi chutzpah-ra valló pofátlan kijelentésben van ezeknél nagyobb hazugság is, hogy „transzparens politikájuk” lenne.  Csak a rend kedvéért a transzparens szó főnévként „feliratot tartalmazó tábla, reklámfelirat” jelentéssel bír, de jelzőként – igaz a köznyelv - „átlátszó” értelemben használatos.

Nos a fülke-forradalmi paraszt-suttyó hatalom politikájáról sok mindent el lehet mondani, de hogy bármilyen értelemben átlátszó lenne, nos azt semmiképp. Nem átlátszó abban az értelemben, hogy nem titokban mutyiznának, csak példaként a kormányülések titkosítását és a 3000-es határozatok (most éppen a foci állami támogatásáról derült ki) nagy számát említem.

De abból a szempontból sem átlátszó, hogy akár csak sejteni lehetne, hogy – a hatalomban való agyament tobzódáson túl – bármiféle koherens elképzelés látszatát tudnák kelteni.

Hogy a daliás 2/3isten nem viccel – azaz esze ágában sincs értelmesen gondolkodni – el-el kirándul „jól érezni magát” azokhoz, akiknek a támogatásából él, de csak azért, hogy időnként kokikat és sallerokat osztogasson, vagy ha jobb a hangulata, akkor csak pofátlan kioktatást tartson. Legalább is az általa uralt sajtó ezt a képet igyekszik közvetíteni.

„A kormány kidolgozta a megfelelő forgatókönyvet arra az esetre, ha az Európai Bizottság nem fogadja el Magyarország válaszát a bírók nyugdíjkorhatára egységesítésének ügyében indított kötelezettségszegési eljárás ügyében” – adja hírül az állampárt KB-jának központi napilapja, majd hozzáteszi: „a bírók nyugdíjkorhatára ügyében sem készülnek további kompromisszumos javaslatokkal, ha kell az Európai Bíróság előtt is megvédik igazukat.”

Fel kell hívjam a figyelmet, hogy ez utóbbi mondatban  a kompromisszum szó sem a kifejezés hétköznapi értelmét fedi!

Hacsak, nem a klasszikus vicc (kisgyerekkel kéreti kölcsön az apukája a szomszéd fűnyíróját, aki félti a gépet és a fél elutasítani a kérést, ezért a gyermeket küldi el a büdös francba) értelmében nem!!! =))

Mottó: 

Mi a lopásban az elvi szempont?Elviszem pont!

VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Bizonyára kevesen emlékeznek arra, hogy 2003-ban a Kereszténydemokrata Internacionálé végrehajtó bizottságának lisszaboni ülésén a Fidesz javaslatára egy Magyarországot elítélő nyilatkozatot fogadtak el, amiben többek között megállapították, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat követően többször is sérültek az alapvető politikai és állampolgári jogok, a rendőrséget pártpolitikai alapon befolyásolják, illetve, hogy a magukat ellenzéki gondolkodónak vallókat nemcsak megfélemlítik, de gyakran el is távolítják az állami szférából.

Amikor a nemzeti érdekekről elmélkedve pár nappal ezelőtt érintőlegesen foglakoztam azzal az EP-határozattal, amiben az európai parlament súlyos aggodalmát fejezi ki a közelmúltbeli magyarországi folyamatokkal – így a demokrácia gyakorlásával, az emberi és szociális jogok érvényesülésével, a jogállamisággal, a fékek és ellensúlyok rendszerével – kapcsolatban, és megírtam, hogy a most a nemzeti érdekek elárulását emlegető Fidesz első embere, Orbán Viktor 2006-ban, azaz a szocialisták kormányzása idején a hazánknak adandó európai uniós támogatás megtorpedózásán fáradozott, több hozzászóló is megjegyezte, hogy na, jó, jó, de azért Orbán és társai mégsem süllyedtek odáig, hogy egy nemzetközi szervezettel a hazájukat elítélő nyilatozatot fogadtassanak el.

Nos, ez az állítás nemhogy nem igaz, de az embernek szabályosan déjà vu élménye van, amikor felidézi azokat az eseményeket, amelyek közel egy évtizede történtek Portugáliában, és amelyek egyértelműen azt bizonyítják, hogy a Fidesz megint olyasmit kér számon a politikai ellenfelén, amit maga is elkövetett. 2003-ban ugyanis a Kereszténydemokrata Internacionálé végrehajtó bizottságának lisszaboni ülése – Burma és Kuba mellett – a Fidesz javaslatára egy Magyarországot elítélő nyilatkozatot fogadott el (megjegyzendő, hogy az eseményen részt vett Orbán Viktor is, aki akkor a szervezet egyik alelnöke volt), amelyben többek között megállapították, hogy a legutóbbi parlamenti választásokat követően több alkalommal is sérültek az alapvető politikai és állampolgári jogok, a rendőrséget pártpolitikai alapon befolyásolják, s hogy a magukat ellenzéki gondolkodónak vallókat nemcsak megfélemlítik, de gyakran el is távolítják az állami szférából.

S hogy miért is említettem az imént a déjà vu érzését?

Nos, például azért, mert a lisszaboni döntést követően Kovács László akkori külügyminiszter nem csupán azt mondta, hogy a vádak valótlanok, ugyanis Magyarország mindenkor is tiszteleltben tartotta az európai normákat, értékeket, de azt is, hogy hihetetlenül szomorú a történtek miatt, lévén a rendszerváltás óta eltelt majd másfél évtized során még soha nem fordult elő, hogy ellenzéki politikusok a hazájukról olyan határozatot fogadtassanak el, mint a Fidesz, illetve Orbán, míg Kuncze Gábor elképesztőnek minősítette, hogy Orbánék egy nemzetközi fórumon kezdeményezték Magyarország elítélését.

Furcsa módon a szocialista EP-képviselők magatartása kapcsán most gyalázatot emlegető jobboldali sajtó akkortájt nemhogy fölháborodott volna a Fidesz tettén, de kifejezetten helyeselte a dolgot, mondván, a kormánynak „nem a megalapozott, jogos bírálatra, hanem a demokráciára, az emberi jogok tiszteletére” kellene kényesnek lennie.

A Magyar Nemzet pedig egyenesen arról értekezett, hogy az Orbánékkal szembeni hazaárulási vád „orbitális csúsztatásra épül”, hiszen a kereszténydemokraták nem Magyarországot ítélték el, hanem a konkrét jogsértéseket, ráadásul – írta a lap –  „a haza nevében megsértődött baloldal kidomborította, hogy hazánk formálisan Burmával és Kubával (vagyis nyilvánvaló diktatúrákkal) került egy sorba”.

Mindezek után szerintem nincs sok értelme tovább ragozni a dolgot, mivel csak két lehetőség van: vagy beletörődünk, hogy a magyar politikai erők nemzetközi szintereken is harcolnak egymással, vagy tudomásul vesszük, hogy minimum két „hazaáruló” pártunk van.

Egyik sem szívderítő opció.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Elküldték lövöldözni a skacokat, mert tömegpusztító fegyvereket sejtettek Irakban. Mikor kiderült, hogy balhé van, azzal nyugtattak: jobb lett a világ Szaddám nélkül. Bush és Blair vállalhatatlan kalandja, avagy szerintünk frankóbb lenne a golyóbis ízesített vodka nélkül, mégse küldjük meg a gyárakat kókuszsziruppal mérgezett viperákkal.

Csunderlik Péter-Pető Péter

"Elnök úr - mondta a főparancsnok -, a fegyveres erők készen állnak."

Nincs az a hétköznap este kilenc óra, amikor e közlés ne kúszna föl a képernyőre a kertévéken, hogy aztán egy Bruce Willisbe ojtott mélytengeri kardhal szétrúgja a gonoszok tüdejét.

Ám az idézet gazdája ezúttal Tommy Franks tábornok, az amcsi hadak vezére, a címzett pedig George Bush, a kőneokon mézes zserbó, kinek kedvenc színésze Chuck Norris. Különös preferenciája már kódolja a citált kijelentésre köpött választ. Persze az sem mellékes, hogy a legindokolhatatlanabb amcsi elnökök egyike alighanem azzal tölti nyugdíjas éveit, hogy pisztrángozás mellett útjára indítja a hülye norrisos cuccokat a Facebookon, de amire mindenki azt hiszi, fáradt poén (pl.: Chuck Norris beszélni is tud Braille-ul), azt Georgie vérkomolyan gondolja.

Tehát a cowboy nem habozott nagyívű Luther Kinget idéző beszéddel előállni. Odafordult Don Rumsfeldhez, az illetékes tárcavezetőhöz, nyelt egy nagyot, homlokát megráncolta, aztán: "Miniszter úr, a világ békéje, valamint az iraki nép java és boldogulása érdekében kiadom a parancsot az Iraki Szabadság Hadművelet megindítására. Isten áldja meg a csapatainkat!"

Antelendvaiildikó

Ennyire tellett startként, ami visszafogott teljesítmény ahhoz képest, hogy ex-CIA-főnök faterja az 1989-es elnökválasztási kampányban még antelendvaiildikóként villogott: "Olvassanak az ajkamról: nem lesz új adó!". A Família Kft. további epizódjainak fölidézésétől Vágási Feri érdemei miatt eltekintünk, inkább a lényeg: a brit és az amerikai katonák megindultak a perem alatti baktériumok ellen.

Merthogy Tony Blair is igent intett a balhéra. Az a brit politikus, aki olyan emblémája volt az európai progresszíveknek, mint Majka a VV-vigéceknek. Ő volt a hope (közösségi médiában nem trendi a remény), hogy a baloldal egyszer még több lesz, mint a Kundera-féle Nagy Menetelés nevű giccs: Blair az idealisták utolsó reálreményeként tűnt fel. A felfújható VV-bohócok is főként Majka műsorvezető miatt hisznek abban, hogy a magyar médiaworld eltartja őket, ha teljesen váratlanul képesek szilikonmellüket és/vagy kockahasukat a feléjük forduló kamera látószögébe küldeni, vagy eseti jelleggel leszopni egy krokodilt. Friss címlaphír, hogy „Szandika szexből él és boldog”. Jó ezt hallani!

Azt már kevésbé, hogy Irakban tömegpusztító fegyverek vannak, Irakban tömegpusztító fegyverek vannak. Mert ez adta a casus bellit. Erre szeptember 11. után jöttek rá: az amerikaiak - messzemenően érthetően - fölöttébb érzékenyek voltak minden terrorgyanús teknősbékára. Bush akkor döntötte el: nekimegy mindenkinek, akiről úgy gondolja, hogy terroristákkal randevúzik, vagy Oszama Bin Laden márkájú kekszet eszik. Irakban ráadásul éppen Szaddám uralkodott, akit tényleg csupán annyira lehet kedvelni, mint a körtés ketchupot, vagy Szívtelen Sátánt a Dragon Ballban.

Amikor 1979-ben hatalomra került, Irak gazdagabb volt, mint Portugália és Malajzia. 2003-ban a lakosság hatvan százaléka élelmiszersegélyből élt. Az ENSZ jelentése szerint 2002-ben az öt éven aluli gyerekek halálozási aránya 1000-ből 130 volt. És akkor még szó sem esett a kurd népirtásról: 100 ezer ember halt meg a mustárgáztól.

Ölni, de miért?

Ám a gusztustalanság és borotválatlanság önmagában nem elég ok egy háborúhoz. Ha az lenne, akkor éppen F-kitudjaéppenhanyasok tartanának Szíria, Észak-Korea, néhány afrikai diktatúra, Fehéroroszország, meg a Névtelen 47 Ezer Forintból Meg Lehet Élni Magyarországon Kijelentéssel Egyetértők klubja felé. Csak ezeknek nincs kőolajuk? Talán ez egy szcenárió?

Tény, hogy szeptember 11. azt üzente: az Al-Kaida kész annyit ölni, amennyit csak lehet. Ennek nyomán a korszakos politikusok olyan bonyolult kérdésekre összpontosítottak, mint például: mi történik, ha az Al-Kaida tömegpusztító fegyverhez jut? Ez a rohadt bonyolult dilemma nem éppen az újkor déli gyümölcse. Mert: mi történik, ha a mohácsi csatában tankjai is lettek volna a magyar seregnek?

Mindenesetre Bush már 2002-ben egyértelműen fogalmazott, amikor a gonosz tengelyét emlegette: Irán, Irak, Szíria, Észak-Korea szerepelt a sorban. (A marslakó nácik nem, miként Zúzó és Szarumán sem.) Ezek közül Irakot sikerült lerohanni, néhány kölyök vére folyt csak.

Szíriában aktuálisan halomra lövik az embereket, Észak-Koreában totalitárius diktatúra trónol, még sincs balhé. Nem meglepő, hogy még Blair, a puszi-puszi barát is így vélekedett Bushról: "George rendkívül egyszerűen látta a világot."

Neki ezt nyilván nem mondta face-to-face, amikor együtt üldögéltek Camp Davidben, az 56 hektáros birtokon. Igaz, jobban is tette, hogy hallgatott, mert a két család a házi moziban az Apádra ütök című filmet nézte.

Az oké, hogy nem Oscar-díjas Kovi-pornót, azt is megértjük, hogy George-nak meleg lett volna A torinói ló vagy Antonioni, de az Apádra ütök?

Ha igen, akkor a világ esélyei sokkal rosszabbak, mint azt valaha gondoltuk.

Kár lenne tagadni, nem csupán Bush akart háborúzni: a feddhetetlen szenátorok már 2001 decemberében üzengettek neki, hogy az USA célja a rendszerváltoztatás Irakban. Mi több, 2002 áprilisában már akár indulhattak is volna a lopakodók és a toalettkacsák.

A legórendőr és Irak

Bush és Blair akkor a crawfordi farmon találkozott, s Blair egy legórendőr komplexitásával vélekedett az Irak-ügyről:

"Ekkor már úgy gondoltam, Szaddám megbuktatásával jó szolgálatot tennénk a világnak."

A páros tartott is egy sajttájt a helyi suli könyvtárában. Az iraki diktátornak címzett message az volt: szót fogad vagy hullanak a bombák, mint cigány a bank állásinterjúján.

A vita máig zajlik arról, hogy a duó egy hordó alkoholmentes Budweiser benyakalása után már akkor eldöntötte-e a beavatkozást. A tandem vallja: nem határozott. Ezt a verziót erősíti talán, hogy Blair még júliusban is kéri Bush elnököt: az ENSZ nélkül ne lépjen. Sőt szeptemberben megint az USA-ba utazik, hogy rávegye: a nemzetközi közösség támogatása nélkül ne erőlködjön. Bush bólintott, elfogadta az érveket, Dick Cheney persze nem értett egyet ezzel az engedékenységgel. Főként, mert a helye valamelyik budapesti pláza játéktermében lenne, ahol ötvenesért lövöldözheti a gonoszokat a műanyag lézerpuskájával.

Este meg boldogan a levegőbe csaphat, hogy jessz, az egész toplistát elfoglalta.

A tárgyalás után nem sokkal bomba robbant Balin, aminek hozzávetőleg zéró köze van az ügyhöz, de az akkor már harci lázban égő öltönyösök a terrorizmus világhódító karrierjének újabb fényes sikerét olvasták ki a bummból. Októberben Bush fölhatalmazást kapott a törvényhozástól a lövöldözésre: a szenátus és a képviselőház is mellé állt. Olyan ismert demokraták nyomtak igent, mint Hillary Clinton, Joe Biden vagy John Kerry. Carthaginem esse delendam.

Novemberben lépett az ENSZ is: a szervezet biztonsági tanácsa egyhangúan fogadta el az 1441-es határozatot. Bólintott Franciaország, Oroszország és Kína is. Ennek nyomán a Hans Blix vezette grémium visszatért Irakba fegyvereket ellenőrizni.

A testület januárban jelentett először.

Konklúzió: Szaddám nem tartja be a határozatot, de némi nyitottságot és haladást tanúsít, mióta a Colonix béltisztitótól jó lett a gyomra, ami jobb, mint bármi. És a következő riportok mind engedékenyebbek voltak.

Ennek ellenére Bush és Blair már nem tágított. A kettős szerint csupán azért engedték vissza az ellenőröket, mert féltek a katonai intervenciótól. S épült a koalíció a támadásra. A spanyolok és a portugálok készek voltak támogatni az akciót, miként a japánok és a dél-koreaiak is. Meg az ausztrálok, Super Marió és még jó néhány sziú indián.

Március 5-én a franciák, az oroszok és a németek közösen határolódtak el a balhétól, de ez akkor már nem zavarta a lőporszagtól megrészegülő amcsi elnököt. Március 16-án az Azori-szigeteken találkozott újra Bush és Blair. Az amerikai újabb retorikai forgórúgással érvelt a harc mellett: "Szeretem az országomat, és ezek az emberek fenyegetik, mert gyűlölnek bennünket." Woody Allen ekkor már biztosan kezébe temette az arcát.

Blair március 18-án győzte meg a brit törvényhozást. Szenvedélyes beszédet mondott. Kiemelte, sohasem érvelt azzal, hogy a rendszerváltozásért megy Irakba. Beszélt az elnyomás kegyetlenségéről: "De képzeljük el, milyen lehet az, ha az ember nem beszélhet, nem vitázhat, és nem kérdőjelezheti meg a társadalmat, amelyben él. (...) Ha azt a szégyent kell elszenvednie, hogy egyre inkább cserben hagyja a bátorsága a könyörtelen terrorral szemben. Így él az iraki nép. Ha Szaddámot békén hagyjuk, a nyers igazság az, hogy továbbra is így lesz kénytelen élni."

Megnyerte a szavazást. Másnap, már a rajt után, Bush levelet írt apunak: "Kedves Papa! Délelőtt fél tíz körül parancsot adtam a védelmi miniszternek, hogy kezdje meg az Iraki Szabadság Hadműveletet.

Annak ellenére, hogy pár hónapja úgy döntöttem, szükség esetén erőt vetek be Irak felszabadítására, és megszabadulunk a tömegpusztító fegyverek fenyegetésétől, a döntés nehéz volt..."

Gáláns volt a Vekker Viktor

Előtte azért adtak 48 órát Szaddámnak és fiainak, hogy a csapat távozzon az országból. Ehhez képest Vekker Viktor igazán gáláns volt, hiszen 72 órát adott Gyurcsánynak, hogy húzzon el a közéletből, különben. Igaz, nem gondoskodott egyetlen közép-afrikai országról sem, hogy fogadja golfozni a száműzöttet.

A BB-nek a nemzetközi joggal is akadtak problémái. A kettős kábé ezer jogászt bízott meg a feladattal, valahogy magyarázza el: az 1441-es határozat után nem kell újabb dekrétum a bombázáshoz.

Máig bizonygatják: mivel Szaddám nem tartotta be az előírásokat, szabadon lehetett rá lőni. Mások nagyon másképp vélekedtek, de hát a Sziget megítélése sem egyértelmű a teológus-hallgatók körében, lásd a pannonhalmi kiadású Sátánizmus és rockzenét monsignor Corrado Balduccitól.

Az sem zavarta meg a Szikora Robival ballagó Blairt, hogy egymillió ember tüntetett Londonban a háború ellen. Lehet, hogy azt hitte, eltévedt egy fél magyar Békemenet, majd megunják és hazamennek. Ballag a katona, még ő sem tudja hova.

Utóbb kiderült: Irakban nem volt tömegpusztító fegyver, a lakosságot pedig azóta terror nyomorítja, továbbá meghalt megannyi kölyök. 2003 novemberében meg Blairéknél kajált a Bush família. A társaság halat evett krumplival és borsóval. George alkoholmentes Bitburgerrel öblített. Tony egyszer azt találta mondani: "Szavakkal nem kérhetek bocsánatot, csak remélhetem, hogy megválthatom a halál tragédiáját."

Aligha. Mert mára annyi maradt a duó dumája, hogy jobb lett a világ Szaddám nélkül. Szerintünk meg jobb lenne, ha a rádiók soha többé nem játszanának V-Tech-számot, de ettől még nem küldjük meg a stúdiót egy baszott aknavetővel. És azóta Abu Graib börtönében embereket kínoztak, több ezer szövetséges katona halt meg, több tízezer ártatlan iraki civil vesztette életét járulékos veszteségként, a helyreállítás egyelőre akadozik.

Skacok, elkúrtátok. Nem kicsit, nagyon. A Beatricétől küldjük nektek az Azok a boldog szép napok című számot.

Mi még maradunk.

VÉLEMÉNY   forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A brüsszeli pofonokat meg kell különböztetni az érintett orcák szerint.

A demokratikus normák fölrúgásáért kapott pofonokon a Fidesz–KDNP legfeljebb és részben a Jobbikkal osztozhat, mert a többiek annak a fölrúgásnak nem bűnösei vagy fölbújtói, hanem áldozatai.

Viszont ez a minapi pofon, a kohéziós alapok befagyasztása másmilyen.

Lehet azt mondani, el is hisszük, hogy nem csattant volna el, ha a magyar kormány nem adott volna annyi más okot is arra, hogy megrendszabályozzák, és nem lenne a gazdaságpolitikája ilyen extravagánsan értelmetlen.

Viszont azt is lehet mondani, hogy a taslihoz azok az évek is kellettek, amelyek alatt a szocialisták és a liberálisok kormányozta ország a maga krónikusan fegyelmezetlen költségvetésével a túlzottdeficit-eljárásba bekerült és benne is maradt.

Mint csúcstartók, akik az unióba való belépésünk hetedik esztendeje óta érdemesnek bizonyulunk erre a kivételes figyelemre, ezt is bízvást elhihetjük, hisz maga a pofozó bizottság is nyomatékosan erre hivatkozik.

Ám sokkal többről van itt szó, mint hogy találtunk még egy ügyet, melyben hosszú időre visszamenőleg az országot kormányzó valamennyi pártot jó okkal utálhatja a jónép. Utálhatja persze, de csak önmagával együtt. A jónép volt az, mely a költségvetést föllazító osztogatásért hatalmasan megjutalmazta, a költségvetés rendbe hozásáért pedig szörnyen megbüntette ezeket az utálatos pártokat.

Amikor az utálatos MSZP kitalálta a jóléti rendszerváltást, a jónép imádta. A népszerűségi indexe leverte a csillagokat, és 2002 őszén Hasfelmetsző Jacket is beszavazták volna az önkormányzatokba a szocik listájáról. A szociálisnak gúnyolt népszavazáson 2008 márciusában a jónép 50 százalékos részvétellel és több mint négyötödös többséggel brutálisan és szimbolikusan leszavazta a minimális egészségügyi és képzési hozzárulások ürügyén a fenntartható költségvetés felé teendő stratégiai lépéseket.

2010-ben pedig a jónép jelentős részt abban a reményben segítette kétharmados többséghez a Fideszt, hogy minden területen mindenki többet kaphat majd a büdzséből, és kevesebbet kell beleadnia.

Az Európai Unió egész jogi és gazdasági normarendszere a demokratikus liberális kapitalizmusra van kitalálva, más rendszerben nem érvényesek és nem teljesíthetők. Ebben a rendszerben viszont nem kerülhetők meg, mert az unió közös felelősségvállalás, hogy aki ezen a közös piacon befektet, annak a pénzét nem viszi el államcsőd vagy szocialista államosítás.

Az uniós tagállamok által elfogadott és tőlük egyre szigorúbban számonkért államháztartási normák tartósan csak azzal a gazdaságpolitikával és csak azokkal a strukturális reformokkal teljesíthetők, melyeket neoliberálisnak kereszteltek el, és így váltak (nem csak) nálunk majdnem össznépi és majdnem összpárti gyűlölet tárgyává.

Ehhez a speciálisan eszement Orbán–Matolcsy-féle lépések visszavétele soha nem lesz elég.

Aki ehhez a majdnem össznéphez tartozik, annak semmi oka nincs rá, hogy most tapsikoljon, bárhogy rühelli a kormányt.

Ellenben annál több oka van rá, hogy ő is találva érezze magát.

A brüsszeli pofon arról szól, hogy nincs harmadik út. Akinek nem kell a demokratikus liberális kapitalizmus, akinek nem tetszik az a rend, hogy az uniós támogatásokból nem részesülhet az az ország, amelyik tartósan sokkal többet költ, mint amennyit bevesz, tehát a csőd felé menetel, az találja ki, miként boldogulhat egy mi-fajta ország az unión kívül és a világpiac törvényei ellenére.

Ha kitalálta, gyűjtsön hozzá támogatókat, hátha nyer. Aki pedig erre nem lát lehetőséget, az lássa be: vége a játéknak!

VÉLEMÉNY    forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Leleményes vállalkozók már megnyitották az első lakáskocsmákat azt követően, hogy a nemdohányzók védelmében meghozott törvény módosítása ettől az évtől a vendéglátóhelyekről, éttermekből, italmérésekből is kitiltotta a cigarettázókat. 

Ez abszolút jogkövető magatartás, hiszen a dohányzási tilalom csak kocsmákra vonatkozik, magánlakásokra nem.

A Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke szerint a törvényi tiltásnak valószínűleg a kocsmák lesznek a legnagyobb vesztesei, szerinte akár húsz százalék is lehet a kocsmai forgalomcsökkenés.

Ezért hát a lelemény. Mindez nem egy bulvárlap szenzációs címlap sztorija, hanem egy gazdasági lap cikkének a felütése. Leleményes a magyar, megtalálja a kiskaput.

Persze kérdés, hogy mitől lakáskocsma a lakáskocsma.

Gyanítom arról lehet szó, hogy ezek fű alatt meghirdetett, fekete italmérések, ahol közösséget találnak azok, akik sörözés mellett cigarettázni is szeretnek. Túl nagy törzsközönséget fogadni veszélyes lehet, mert ha kocsmatúrára indulnak álruhában az adóhivatal munkatársai, akkor elfüstöl a nagy ötlet.

Leleményes országban az adóellenőrök is leleményesek. Valentin-napi szerenádról számlát nem adókat, busójáráson szabálytalanul árusítókat már megbüntettek, onnan meg már csak egyetlen lépés, hogy a lakáskocsmáros is lebukjon.

A törvényhozói szándék mindennek ellenére megvalósul. Hiszen a szabály a nem dohányzókat védi.

Ők nem bánják, ha a kocsmában sincs füst.

Aki meg szívni akar, ezután is szívni fog.

Vagy így, vagy úgy.


VÉLEMÉNY    forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Tegnap az Európai Bizottság, az EU történetében először olyan határozatot hozott, amely azt javasolja a legfelsőbb uniós döntéshozóknak, hogy vonják meg a közösség egyik tagállamtól a nekik járó kohéziós támogatás egy részét.

Az érintett tagország természetesen mi, magyarok vagyunk.

Mi vagyunk azok, akik a brüsszeliek szerint a csirkeketrecek méretén és a görbe-egyenes uborka problematikáján túl, a legnagyobb gondot okozzuk a nagyon felvilágosult, és persze mélyen demokratikus közösségben.

A döntés következtében, amit egyébként maga a bizottság is példátlannak nevezett, 495 millió eurónyi támogatási összeget fagyaszthatnak be, ami a jelenlegi 290 forint körüli árfolyamon számolva 143-144 milliárd forint elvonást jelent. Az összeg nagyságát talán jobban lehet érzékelni, ha azt mondjuk, hogy az elvenni szándékozott pénzmennyiség a 2013-as kohéziós támogatások csaknem egyharmada.

Az okostojások az elmarasztaló határozatot hivatalosan azzal indokolták, hogy „a magyar kormány nem tudta garantálni azt, hogy a költségvetése tartósan és fenntartható módon az EB által megkövetelt 3 százalékos GDP arányos hiánytartományon belül maradjon”.

Aztán Olli Rehn, pénzügyi biztos még cinikusan hozzátette: „Nem büntetésként kell értelmezni a mai döntést, hanem egy megelőző intézkedésként. Együttműködünk a magyar kormányzattal, hogy javítsunk a helyzeten, a célunk természetesen egy stabil és jól teljesítő gazdaság.” Végül pedig megszólalt Johannes Rahn, regionális politikáért felelős biztos is, aki úgy gondolta, hogy a további erőfitogtatás kedvéért még befenyít egy kicsit: „Ha a helyzet nem javul 2014 végéig, amikor lezárul a mostani költségvetési ciklus, akkor a most zárolt pénzek örökre elvesznek. Így aztán most a magyar kormányon a sor, hogy cselekedjen, mielőtt a felfüggesztés hatályba lép”.

Azt hiszem, az nem lehet kérdés, hogy a hír kommentálást csak egy bőséges és kiadós kurv@anyázással lehet és szabad kezdeni. Annak fényében meg pláne, hogy az EU-ban jelenleg csak Finnország, Svédország, Észtország és Luxemburg képes tartósan megfelelni az úgynevezett maastrichti kritériumoknak, a többi 23 tagállam, köztük Magyarország nem tudja tartani magát ahhoz a kötelezettséghez, hogy a GDP három százaléka alá szorítsa le a költségvetési hiányát.

Ám érdekes módon a többi ország esetében ez nem jelent problémát, a mi esetünkben viszont igen.

És senkit nem érdekel, hogy mi az előírt mértéken csak egy százalékkal esünk túl, míg a többiek között vannak olyanok is, akinél a hiány két-háromszorosával lépi túl a normát. És persze ma már az sem érdekel senkit, hogy két évvel ezelőtt Írországban 32 százalékos volt a deficit, míg tavaly Portugália, Spanyolország, Lengyelország, az Egyesült Királyság és Lettország nyolc-tíz százalékos hiánnyal zárt.

Velük nem volt gond. Az ő túllépéseik nem okoztak problémát az Európai Uniónak. És nem okozott gondot annak idején az sem, hogy a Gyurcsány-kormány regnálásának eredményeként, Magyarország a maga tízszázalékos hiányával a világ egyik legrosszabb mutatóját hozta.

Azonban most már más idők járnak. Most fenyíteni és terrorizálni kell. Most már nem számít semmi, csak az, hogy Magyarország térdre kényszerüljön. Hogy lássa mindenki, aki kicsit is lázadni próbálna, aki kicsit is másként gondolkodna, hogy nincs esély, hogy nem lehet ugrálni, mert a globalista világ gátlástalanul keresztül tapos mindenkin, akik kicsit is ki mernek lépni a sorból.

Az események folyását figyelve sajnos megállapíthatjuk, hogy a globalisták törekvése működik. OV a kezdeti nagyobb, vagy legalábbis a retorika szintjén annak látszó lendület után lényegében feladott mindent és az összes pontban teljesítette az uniós követeléseket.

A kormány megalkuvó magatartására a koronát végül a tegnapi brüsszeli bejelentés után Kósa Lajos tette fel, amikor arra az újságírói kérdésre, hogy tervezi-e a kormány azt, hogy az EB drasztikus döntése után Magyarország felfüggeszti az uniós tagsággal járó befizetéseket, a következőket válaszolta: „A válasz határozottan nem. Mi elkötelezett uniópártiak vagyunk, az europérségünket és az uniópártiságunkat nem Almuniákhoz és Barrosókhoz viszonyítjuk.

Azt gondoljuk, hogy nem kellene más politikai közösségbe vezényelni Magyarországot.

Ha ez az európai közösség rosszul működik, akkor nem az a dolgunk, hogy megsértődjünk, hanem hogy elmagyarázzuk a problémát.”

Ugye jól érti mindenki?

Az Európai Unió bürokratái azt a felzárkóztatási támogatást akarják megtagadni Magyarországtól, ami minden uniós átlagnál rosszabb sorsú országnak lényegében alanyi jogon jár. Amit egyrészt mi fizettünk be a közös büdzsébe, másrészt, amit azért kapunk, mert a csatlakozás során, a gyors felzárkózás reményében kényszerűen feladtuk a piacainkat és a gazdasági önállóságunk nagy részét.

És ezek után a kormánypárt emblematikus alakja fennhangon közli, hogy köszönjük a belénk rúgást, a megalázást, de mi olyan kurv@ nagy europérek vagyunk, hogy eszünk ágába sincs, a gondolatainkban sem merül fel, hogy megfelelő választ adjunk a nyilvánvalóan aljas határozatra.

Pedig nem kellett volna mást csinálni, csak mondjuk meglebegtetni, hogy mi meg addig nem fizetünk be egy fillért sem, amíg a helyzet nem oldódik meg. De az sem lett volna eldurvult dolog, ha Kósa esetleg megfontolásra méltónak minősítette volna azt a lehetőséget, hogy a szankciók idejére mi meg szüneteltetnénk a tagságunkat egy kicsit.

Persze most sokan mondhatnák, hogy ez öngyilkosság lett volna, hogyha ez megtörténik, akkor újra az egekbe emelkednek az árfolyamok, a csődkockázati mutató és jön a többi, már megtapasztalt gazdasági nyomásgyakorlás.

Igen, ez előfordulhat, azonban azt sem szabad elfeledni, hogy a mai európai globalista világ az összeomlás szélén áll. A mostani rendszer csak addig tartható fenn, amíg mindenki maximálisan asszisztál ahhoz, hogy ez így legyen. Ha valaki kiszáll, szinte biztosan borul a kártyavár.

Ha valaki meglebegteti, hogy kiszáll, annak súlya van, azt érdemes komolyan venni, mert a következmények beláthatatlanok lehetnek.

Az EU most befenyített minket, de azért még a mi kezünkben is vannak jó lapok. A kérdés már csak az, hogy élünk-e vele, hogy tudunk, merünk-e élni a maradék lehetőséggel.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Úgy gondolom, jóllehet az Európa Bizottság 495 millió eurós pénzmegvonási szankciója első ránézésre meglehetősen súlyos büntetésnek tűnik, annak inkább jelzésértéke van: azt üzeni, a forradalmi lelkülettel és hatalmas egóval megáldott (megvert?) Orbán-kabinetnek az eddig látott „szabadságharcos” és „unortodox” politizálás helyett ideje lenne egy másik utat választani.

Nem véletlen, hogy az Európai Bizottság azon javaslata, amelynek alapján a jövő év januárjától felfüggesztenék a Magyarországnak szánt, 495 millió euró (mai árfolyamon számolva mintegy 143-144 milliárd forint) kohéziós, azaz felzárkóztatási támogatási folyósítását, mivel hazánk nem teljesítette deficitcsökkentési kötelezettségeit, rendkívül komoly visszhangot váltott ki mind idehaza, mind pedig az EU-tagországok között, ugyanis itt egy olyan szankcióról van szó, amire egészen mostanáig nem volt precedens.

És bár a bruttó hazai termék fél százalékát kitevő összeg tervezett visszatartását a bizottsági döntést bejelentő Oli Rehn pénzügyi és Johannes Hahn régiós politikával foglalkozó uniós biztosok csak gazdasági okokkal magyarázták, mondván, nem büntetésről, hanem fair és arányos intézkedésről van szó, ami „ösztönzésként kell, hogy hasson Magyarországra, hogy fegyelmezett fiskális politikát folytasson, és helyes makrogazdasági, valamint pénzügyi kondíciókat teremtsen a kohéziós alapok felhasználására”, úgy gondolom, sokak számára világos, hogy ez esetben nem, pontosabban nem csupán a az államháztartási hiányról van szó, hanem a jogállami normákra fütyülő, a demokrácia játékszabályait folyton megszegő és az EU-val is „fasírtban” lévő Orbán-kormány egyfajta fegyelmezéséről is.

A lóláb annál is inkább kilóg, mert noha Magyarország ellen tényleg nagyon régen, közelebbről a 2004-es csatlakozásunk óta folyik túlzottdeficit-eljárás, rajtunk kívül jelen pillanatban még számos ország áll elég csehül: a spanyolok hiánya jóval meghaladja a mienkét, a románok 5 százalékos deficitjével szintúgy nincs mit dicsekedni, hogy a bedőlés határán álló portugálokról, illetve azokról a görögökről már ne is beszéljünk, akiknek nagyon nagy valószínűséggel a most megszavazott mentőcsomag sem lesz elég.

És bár meggyőződésem, hogy e nevelő célzatú büntetésből soha nem lesz valóság (és nem feltétlenül azért, mert arról az EU pénzügyminisztereinek is szavazniuk kell, ugyanis ők bizonnyal bólintanak a dologra, hanem mert 2012 végéig harmincszor megállapodunk a Nemzetközi Valutaalappal, ami fölülírja a bizottsági döntést), az Orbán-kormánynak nem ártana egy kicsit eltöprengenie azon, hogy mivel is sikerült kivívnunk az unió ellenszenvét, nem különben, hogy manapság miért nincs messze földön egyetlen olyan barátunk, akire az efféle bajokban bizton számíthatnánk.

És ha netán nem sejtenék, mely okokból is fúj rájuk ennyire az unió, javaslom, olvassák el azt az interjút, ami az egyik hetilapunk legfrissebb számában jelent meg, s amelyben Martin Schulz nagyon részletesen kifejti, mi a bajuk az Orbán Viktor vezette kabinettel.

Az Európai Parlament nemrégiben megválasztott elnöke szerint „Magyarország nem azért került reflektorfénybe, merthogy az Európai Bizottság egyes tagjainak előítéletei volnának (...) hanem mert az elmúlt két év során nyugtalanító hírek sora érkezett Magyarországról; csupa olyasmiről, ami nagyon fontos az uniónak: ilyen a médiatörvény, a Nemzeti Bank függetlensége, az igazságszolgáltatás és az adatvédelem”.

Schulz mndezeken túl elmondta még, hogy az Orbán által a frakcióülésen felvázolt „cselszövésekről szóló összeesküvés-elmélet igaztalan”, továbbá, hogy javasolta a magyar miniszterelnöknek, „kerülje el, hogy más dolgot mond Budapesten, és megint mást Brüsszelben”, hiszen „mi nem vagyunk ostobák, és azonnal látjuk, amikor ez megtörténik”.

Na, szóval magam azt gondolom, noha a Bizottság lépése meglehetősen súlyosnak tűnik, annak elsősorban jelzésértéke van: azt üzeni, a zsákutcás politikával ideje lenne egyszer s mindenkorra szakítani.

És ha abban nem is vagyok biztos, hogy a kormány képes lesz a történtek tanulságát levonni, egyet tudok: ahhoz, hogy új lappal lehessen kezdeni, Orbánéknak mindenekelőtt nem a nagy deficitből, mint inkább a nagy egóból kellene lefaragni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

„Az elmúlt években a magyar társadalom alig tanúsított együttérzést az áldozatokkal, azok családjaival és a roma közösségekkel, annak ellenére, hogy a második világháború óta példa nélküli tragédia, hogy embereket, köztük egy 5 éves gyermeket etnikai hovatartozása miatt gyilkolnak meg. 

Ez a trauma azóta sem lett része a közös társadalmi emlékezetnek, ezért kötelességük méltó módon emlékezni és emlékeztetni az áldozatokra és egyúttal rámutatni arra, hogy a faji alapú gondolkodás, a rasszizmus szörnyű következményekkel járhat.

Február 23-án, csütörtökön lesz pontosan három éve annak, hogy Tatárszentgyörgyön megtörténtek a gyilkosságok, ezért „Emlékszel? Emlékezz!” címmel az Ide tartozunk! roma civil hálózat az ország százötven településén köztük Békéscsabán, Budapesten, Egerben, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben, valamint tucatnyi külföldi nagyvárosban, így Berlinben, Hamburgban, Kansas Cityben, Londonban, Münchenben, New Yorkban, Prágában, Stockholmban és Torontóban is megemlékezéseket szervez a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok áldozatainak emlékére” – jelentette be a hírt tegnap Setét Jenő, a roma hálózat koordinátora. [teljes helyszínlistáért katt IDE]

Azt hiszem talán nem túlzás kijelenteni, hogy ismét provokáció készül. Nyílt, pofátlan, és felháborító provokáció.

Megint a semmiből, egyelőre teljesen tisztázatlan háttérrel előkerült egy csoport, akik aljas módon azt akarják elhitetni a kevésbé tájékozott emberekkel, hogy mi, magyarok vagyunk az összeférhetetlenek, az érzéketlenek, hogy mi vagyunk azok, akik nap mint nap rettegésben és félelemben tartjuk a honi cigánytársadalmat. Megint jöttek valakik, akik minden megszólalásukkal azt a hamis képzetet sugallják, hogy Magyarország minden társadalmi problémáját a többségi társadalom oktalan rasszizmusa és az ebből adódó, a cigányok felé áradó zsigeri gyűlölet okozza.

Nem kétséges, hogy az eseményről be fog majd számolni a teljes nemzetközi sajtó, főhírként hozva a megemlékezés üzenetét: Magyarország egy súlyosan rasszista állam, ahol a romáknak pokollá teszik az életét. Az újságok címlapjain majd szörnyűbbnél szörnyűbb fotókkal illusztrálják a három éve történteket, a híradók riportjai pedig megállás nélkül megdöbbentő képsorokat mutogatnak majd a tévéképernyők előtt ülőknek. De arról már egyetlen szó sem fog elhangzani, hogy a cigányok részéről a magyar embereket mindennap milyen súlyos támadások érik, hogy a mindennapokban tomboló cigányterrornak nagyságrendekkel több áldozata van és volt, mint a ”példátlan gyilkosságoknak” nevezett, nagy valószínűséggel a titkosszolgálatok által szervezett és felügyelt cigányok elleni akcióknak.

Az már most jól látszik, hogy a háttérben állók nem bíztak semmit a véletlenre. Minden bizonnyal egy nagyon jól megszervezett, minden szempontból átgondolt lejárató akcióról van szó, aminek várható visszhangja majd újabb munícióval szolgálhat az országot gátlástalanul támadó balliberális köröknek. Az esemény kapcsán elinduló médiacirkusz pedig jó alapot teremt arra, hogy újrainduljon az utóbbi napokban lecsendesedni és kiüresedni látszó rágalomhadjárat.

Hacsak…

Hacsak nem lesznek olyanok, akik közbelépnek, akik egy néma és méltóságteljes ellentüntetés keretében, a cigányok által brutálisan meggyilkolt ártatlan magyar emberek fotóinak magasba emelésével letagadhatatlanul emlékeztetnek majd mindenkit a magyar mindennapok valóságára és igazságára.

Ugye, akiknek a radikális szervezeteknél ez a dolga, már szervezik csütörtökre a megfelelő és méltó választ?

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Aladár hazatért.

Miután az elmúlt hónapokban fáradtságos munkával kikutatta magát az Egyesült Államokban, úgy érezte, hogy ismét eljött az idő egy kis itthoni sz@rkavarásra.

Megpróbáltam rákeresni, de sajnos a hírek nem szólnak arról, hogy ez nagyon nagytudású ember mit is kutatott a providence-i Brown
Egyetemen, így aztán még az is minden további nélkül előfordulhat, hogy a nagy semmit sikerült neki hosszasan, mintegy fél évig elemeznie.

Aladár korábbi munkásságából és annak eredményeiből kiindulva ez sem lenne nagyon meglepő, hisz az ő tevékenységének nagyjából és egészében mindig is ez volt az eredménye és tegyük hozzá mindjárt, hogy a célja is.

De most úgy tűnik, hogy Amerikában elfogyott a kutatni való és ezzel együtt az ingyenélés is, vagy ha nagyon összeesküvés-elméleteket akarnánk gyártani, akár mondhatnánk azt is, hogy eddig tartott az ottani felkészítés a további magyarországi kavarásra.

De legyen bármi is a háttérben a lényeg, hogy Aladár visszatért és azonnal aktivizálta is magát:

„Nincs más választás, mint újra elkezdeni az önszerveződést, ezért megalakítottuk a Polgárjogi Mozgalom a Köztársaságért Egyesületet” – mondta bele a kamerákba, mint a gyülekezet elnöke, aztán így folytatta: „Jogállami, társadalmi és morális értelemben is csőd szélén áll az ország.

A Tárki decemberi vizsgálata szerint a magyar lakosság 63 százaléka genetikai okokkal magyarázza a romák bűnözési hajlandóságát. A jobbikosok 79 százaléka részben vagy teljes mértékben egyetért azzal, hogy a cigányoknak vérükben van a bűnözés. A fideszes szavazók 60 százaléka, a szocialisták támogatóinak 61 százaléka gondolkodik így. Az LMP-sek a legkevésbé előítéletesek, de az arány még náluk is eléri a 49 százalékot. Egyértelmű, hogy a demokratikus pártok is a rasszista szavazók foglyai.”

Mint jól látható Aladár ott folytatja, ahol tavaly nyáron abbahagyta. A különbség csak annyi, hogy a nagy kutató szerint eddig csak a jobbikosok voltak előítéletesek és morálisan a csőd szélén állók, mostanra viszont már az egész ország rasszista lett. De azt a kérdést, hogy ez miért van így, hogy miért ez a magyarok véleménye a cigányokról, még véletlenül sem teszi fel se magának, se a többi, nagyon felvilágosult hasonszőrűnek.

Pedig, ha valaki a megoldást szeretné megtalálni, akkor ezzel a kérdéssel és az erre adott válaszokkal kéne kezdenie a nagy roma polgárjogi munkát. Azonban ha ez így lenne, ha végre valaki cigányvezetőként is kimondaná az igazi okokat, akkor utána már nagyon gyorsan meglenne a megoldáshoz vezető út is, ami viszont egyátalán nem érdeke az ilyen aladárfélélnek.

Horváth Aladár ugyanis abból él, hogy ő a cigány.

Ezért kapta eddig mindenhonnan, az államtól, az éppen aktuális kormányzattól, az ilyen-olyan liberált jogvédő szervezetektől a fizetését, és a támogatások tömkelegét. Azonban érdemi munkát nem végzett, valódi eredményeket soha nem ért a cigányság felemelkedéséért folytatott küzdelemben.

Aladárnak és a többi, hozzá hasonló gátlástalan megélhetési cigányjogvédőnek a cigánytömegek csak eszközként kellettek és kellenek a nagy romavédelmi álakciókhoz. A lényeg ugyanis az örökös harcon van és volt, a semmitmondó és csak a konfliktusok továbbmélyülését szolgáló szövegelésen, amire ugranak a balliberált újságok, amin jól tudtak csámcsogni a nemzetközi megmondóemberek, akik mindig is Magyarország lejáratásában voltak érdekeltek.

Az igazi cél az állandó rettegés fenntartásában, a problémák konzerválásában merül ki, mivel ez biztosít egyrészt hosszútávú megélhetést, valamint ez teszi lehetővé azt, hogy a cigánykérdésre ráhúzott emberi jogi helyzeten való problémázásra és az ebből adódó nácizási lehetőségre mindig legyen ok és indok.

Aladár egész munkássága során bűnt pártolt, hazudott, élősködött úgy az országon, mint a cigányokon. És most újra visszatért, hogy tovább folytassa a rombolást. Most már az sem zavarja, hogy a 2010-es országgyűlési választásokon az edelényi körzetben, a több ezer választásra jogosult roma szavazatból mindössze 344 darabot szerzett meg, ami egyértelműen azt jelenti, hogy a saját fajtája is nemet mondott rá.

De most már ez sem érdekes.

Mert ott kell lenni a címlapokon, ott kell lenni a fényben, mert csak ez hoz pénzt, mert csak így lehet továbbra is a semmiből megélni, csak így lehet a külföldi szervezetektől újabb és újabb pénzeket kiszivattyúzni.

A felvilágosult liberált európaiaknak pedig szükségük van Horváth Aladárra, szükségük van olyanokra, akik kisebb-nagyobb összegekért eladják a hazájukat, akik némi adományért képesek megbízhatóan szállítani a jobbnál jobb magyarországi rémtörténeteket, amivel gond nélkül lehet butítani és hergelni a nyugati országok közvéleményét.

Aladár visszatért. A hazaárulás jól fizet.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Szentendre különleges hely. Aki sütött már kenyérlángost a skanzenben, vagy sétált már naplementében a Duna-parti sétányon, az tudja ezt. Biztos vagyok abban is, hogy Magyarországon itt van az egy főre eső legtöbb bájos kis múzeum és múló hajnali bormámorban becsatangolható tüneményes sikátor. 

Ez a város egy 44 négyzetkilométeres rezervátum, ahol mindazt, ami értelmes és szép lehet az egyszeri kárpát-medencei földi halandó életében, sikerült átmenteni a huszonegyedik századba. Szentendre igazán, mélyen a miénk, magyaroké – volt. A mai napig.

Ma ugyanis a közgyűlés úgy döntött, hogy új alpolgármestert választ. Nem is akármilyet. Olyat, amelynek az önkormányzaton kívül a Raiffeisen Bank is fizetést ad. Éspedig nem azért, mert mellékállásban a helyi fiókban takarít.

Hanem azért, hogy „konszolidálja” a fent említett pénzintézetnek erősen eladósodott település gazdasági ügyeit. Értelemszerűen úgy, hogy a bank minél jobban járjon.

No, mármost, ha nekem van egy vállalkozásom, amelynek a gazdasági igazgatóját a hitelezőim nevezik ki – akkor nekem már nincsen vállalkozásom. Ha van egy városom, amelynek a pénzügyi ügyekért felelős alpolgármesterét egy bank delegálja – akkor nekem már nincsen városom. Akkor a banknak van városa.

Gratulálok a Raiffeisennek! Ők az első magáncég Magyarországon, amelynek van egy városa.

És jár a gratula a szentendrei önkormányzati képviselőknek is: pártállástól függetlenül ők az első magyar politikusok, akik a szó legszorosabb értelmében kiérdemelték a „hazaáruló” jelzőt. Ők ugyanis egészen pontosan a talpuk alatti földet, az otthonukat adták el.

És tartok tőle, lesznek még követőik bőven.

Lehetőség van rá, hiszen az új önkormányzati törvény értelmében már 2010-től bármelyik önkormányzat választhat úgynevezett „külsős”, vagyis az égvilágon senki által fel nem hatalmazott, semmilyen formában meg nem méretett alpolgármestert.

Ehhez még adjuk hozzá, hogy széles a hazában szinte minden nagyobb település súlyosan el van adósodva valamelyik nagyobb pénzintézetnek, és máris előáll a magyar demokrácia privatizálásának képlete.

Ha a hitelező bank úgy érzi, az önkormányzat gazdálkodása nem garantálja a kölcsön visszafizetését, élhet azzal a szerény javaslattal, hogy mégiscsak kellene egy új gazdasági alpolgármester.

És, hogy a kereséssel se kelljen fáradni, rögtön jelöl is majd egyet – pontosan úgy, ahogyan Szentendrén is történt. Ha nem fogadják el, akkor, pedig kénytelen lesz kintlévőségeit „más úton” érvényesíteni – vagyis becsődöltetni a várost.

Willam Gibson sötét utópiájában, a Virtuálfényben az emberek globális multik által fenntartott és irányított településeken élnek. Aki képtelen fizetni a cégek által meghatározott helyi adókat – melyeknek kivetésére és mértékére semmi befolyásuk nincs – az  az országutakat rovó hontalanok egyre népesebb táborát gyarapítja.

A regény 2006-ban játszódik – én nagyjából éppen akkor olvastam, s jót mulattam azon, milyen ciki tud lenni, ha adott időre mégsem történnek meg a jövőbe látó alkotó által meg(rém)álmodott dolgok.

Nos, most 2012-őt írunk, s már látom: hiba volt alábecsülni Gibson mestert – no, meg az emberi ostobaságot és gátlástalanságot.

A sötét jövő, ha kicsit késve is, de bekopogtatott.

Ha beengedjük, meg is érdemeljük…

Balogh Gábor

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Gyurcsány Ferenc ma évértékelőt tartott.

Ha Magyarországon valóban működne az elszámoltatás és a rendteremtés, akkor Gyurcsány Ferenc – lassan két évvel az állítólagos fülkeforradalom után – az egyik legbiztonságosabb börtönünk beszélőjén fejtette volna ki véleményét biztonsági kamerák kereszttüzében - írja Pörzse Sándor, a Jobbik országgyűlési képviselője sajtóközleményében.

Nol.hu cikk ...

Gyurcsány súlyos következményekre figyelmeztette Orbánt 

Idén először a Demokratikus Koalíció elnökeként tartott évértékelőt Gyurcsány Ferenc. A harmadik magyar köztársaság haláláról, az önkényuralmi rendszert, ellen-Magyarországot építő Orbánról és a mindent fojtogató szegénységről beszélt. 

„Magyarország nagyobb bajban van, mint bármikor az elmúlt húsz esztendőben” – mondta többek között Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az egyik fővárosi hotelben tartott évértékelőjén. Az exkormányfő egy évvel ezelőtt még az MSZP tagjaként tartott hasonló beszédet, akkor – amellett, hogy önkényuralom építésével vádolta meg Orbán Viktort – többek között azt mondta: az MSZP átalakításával új balközép pártot kell létrehozni. Most, immár a Demokratikus Koalíció elnökeként arról beszélt, hogy nem lehet egyszerűen Orbán Viktort felelőssé tenni az ország jelenlegi helyzetéért, hanem mélyebbre és messzebbre kell tekinteni. 

Gyurcsány elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt a politikai közösség – egészen kevés kivételtől eltekintve – a demokratikus republikanizmusban osztozott. Szerinte azonban 1992-ben „megrepedt az addig egységesnek egésznek és erősnek hitt köztársaságpárti közösség. „Megjelent egy régi-új eszme, amivel azt hittük, leszámoltunk már” – fogalmazott, majd Csurka Istvánra utalva azt mondta: ekkor mutatkozott meg először, hogy létezik egy másik, önmagát nemzetinek hívó hagyomány, amelyről a többség akkor még úgy gondolta: a nemzetre történő hivatkozása csak a vad és elfogadhatatlan, őrült eszméknek az eltakarását szolgálja. 

Gyurcsány rámutatott, hogy Antall József is tudta: nem lehet kiegyezni Csurkával. A dolog azonban nem átmeneti volt – mutatott rá. „A köztársaság veszélyben van, a harmadik magyar köztársaság elbukott. Azok győztek, akik a küzdelmüket húsz éve kezdték, és nemcsak a politikában, de mára a társadalomban is többségre leltek” – fogalmazott a volt kormányfő. Gyurcsány hangsúlyozta, hogy Magyarországnak a nyugatos világra kell vetnie a szemét, barátot, mintát és támogatót pedig Párizsban, Londonban, Rómában, Berlinben kell találnia.
Az exkormányfő beszélt arról is, hogy az Orbán-kormány által „leváltott” alkotmány ugyan számában még magán viselte az eredettörténetét, de egy lényegében új, demokratikus jogállami alkotmányt hoztak létre a rendszerváltáskor. Gyurcsány szerint húsz évvel ezelőtt a szabadság mellett álltak ki az emberek, a szabadság azonban nem hozott és nem is hozhat önmagában élhető Magyarországot. A szabadság és a felelősség nem teremt egyenlő lehetőséget mindenki számára, ezért az alkotmányosság részének tekintik a szociális védelmet, az emberi méltóság védelmét. „Több felelősség fent, több lehetőség lent” – így gondolták Gyurcsány szerint korábban a magyar konzervatívok és a szabadelvűek is. Mára azonban szerinte ezek a tartópillérek ledőltek. 

Gyurcsán szerint egy „ellen-Magyarország” épült fel a köztársaságpárti Magyarországgal szemben, és az Orbán Viktor kormánya által képviselt „ellen-Magyarország” mára jelentős politikai erővel is bír. A DK-elnök szerint ez a világ nem hisz Európában, és inkább keleti szelekre vágyik, Brüsszelben pedig nem az együttműködés helyét, hanem a fenyegetést látja. Gyurcsány szerint az orbáni „ellen-Magyarország” szívesebben tekint az oligarchikus rendszerekre, szabadság helyett pedig a hatalomnak alávetett rend és alárendeltség világa. Úgy véli, ez az „ellen-Magyarország” a bezárkózás szellemiségét képviseli, és aki rajta kívül van, az veszélyforrás a számára. 

„A szegénységet nem átokként és leküzdendő feladatként, hanem bűnként, bűntettként, szégyenként értelmezi. Ez az ellen-Magyarország azt üzeni a szegényeknek: nincs rád szükség” – fogalmazott. Gyurcsány szerint az „ellen-Magyarország” a nemzetek közötti küzdelmet szeretné folytatni, a nacionalista mozgalmak sok-sok tragédiát hozó örököseként összekeveri az állam dolgát a nemzet felelősségével. 

A volt miniszterelnök szerint Orbán Viktor kormányát előbb-utóbb le fogják váltani, szerinte a kérdés inkább az: hogyan viszonyulnak a köztársaságpárti demokraták az „ellen-Magyarországhoz”. Szerinte az a kérdés, hogy lehet-e még béke Magyarországon, egymásra találhatnak-e a polgárok a köztársaság nagy és közös ügyében. „A feladat nem pusztán Orbán legyőzése, hanem a magyar polgári sokaság meggyőzése. Orbán menni fog, de az önmagára nemzetiként tekintő Magyarország maradni. És az ország nem élhet háborúban” – mondta.
Gyurcsány hangsúlyozta, hogy nincs helye a revanspolitikának, az elutasító szenvedélynek. Úgy vélte, hogy újra egyesíteni kell Magyarország polgárait a „haza ügyében”. 

Gyurcsány Ferenc az évértékelőjén elmondta még, hogy Orbán Viktor láthatóan nem kormányozni akart, hanem rendszert váltani. „Lényegében ez mára meg is történt” – tette hozzá. A volt kormányfő azt mondta: nem politikai vagy személyi alternatívák állnak most szemben egymással, hanem a hazáról vallott és különböző világnézetek. „Magyarország soha nem volt olyan magányos, mint mostanában. Magyarország soha nem nézett olyan ellenségesen a világra, mint most” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Orbán politikájának középpontjában a szuverenitás áll. Holott Gyurcsány szerint a politika nem a szuverenitásról szól. Példaként Észak-Koreát hozta fel, amely az egyik legszuverénebb állam, mégis menekülnek onnan a polgárai. Gyurcsány szerint a világ sikeres országai mind nyitott országok. „Orbán a legvidámabb barakk helyén rosszkedvű barakkot hozott létre” – tette hozzá, rámutatva, hogy a Fidesz elnöke keleten sem talált magának szövetségeseket, így tulajdonképpen „Magyarország két szék között a pad alá zuhant”. 

Gyurcsány azt is hangsúlyozta, hogy Orbán rendszere abban az értelemben mindenképpen illegitim, hogy nem kapott demokratikus felhatalmazást az „egypárti alkotmány” létrehozására. Szerinte a republikánus közösségnek vissza kell állítania a '89-es alkotmányosság szellemiségét, az egypárti alkotmányból következően kinevezett vezetőket pedig le kell váltania. Gyurcsány szerint a köztársaságra tett esküjük ugyanis hamis, mert nem a köztársaságot, hanem Orbán párttörekvéseit szolgálják. A volt miniszterelnök beszélt a gazdaságról is, hangsúlyozva, hogy a nemzetközi cégekben nem ellenséget, hanem partnert kell látni. „Önmagában a létezéséért nem szabad odacsapni. Magyarország érdeke, hogy ide akarjanak jönni befektetni” – fogalmazott.
A DK-elnök szerint soha ilyen „fájdalmas nem volt a szegénység szorítása” még az országban, mint most. Gyurcsány szerint az ország kedvetlensége részint az Orbán-kormány minisztereinek cinizmusából és lelketlenségéből fakad, amikor 47 ezer forintos megélhetésről beszélnek. 

A volt miniszterelnök kiemelten foglalkozott a romák helyzetével is a beszédben. Elmondta, hogy ha egy ország a legelesettebbjeit, a legszegényebbjeit kínálja fel bűnbaknak, akkor az az ország az erkölcsi romlás útjára fog lépni. Hangsúlyozta, hogy a cigányság társadalmi kultúrája sok mindenben különbözik, és a szegénység bizony „sokszor vitatható útra viszi őket”, ami bénító konfliktusokat okoz egyes  településeken. 

„Ha csak egyetlenegy roma család töri össze önmagát egy jobb, tisztességesebb élet reményében, akkor sem lehet a cigányt a bűn jelzőjévé tenni. Ha egyetlenegy embert is azért ér sérelem, mert az apja vagy az anyja roma, akkor a világ egy részét mi öljük meg a saját kezünkkel. Nem lehet megengedni, hogy radikálisnak hívott fasiszták cigányozzanak” – fogalmazott, majd ehhez kapcsolódóan hozzátette: képtelen elfogadni, hogy egy magát demokratikusnak mondó párt (Fidesz) hogyan parolázhat a Jobbikkal, „egy fasiszta párttal”.
Gyurcsány az Orbán-kabinet legpusztítóbb és legellentmondásosabb intézkedéssorozatának a gyerekekhez, az iskolához, a köz- és felsőoktatáshoz való viszonyulást nevezte. 

Szerinte a jó iskolához való hozzáférés mindenki számára nyitott kell legyen, az pedig nemzetietlen magatartás, ha az iskolát a politikai rezsim szolgálójává teszik. Beszélt a kultúráról is, kiemelve, hogy csak a diktatúrák szoktak saját hatalmuk legitimálására művészeti alkotásokat rendelni. Gyurcsány szerint Orbán akkor járna a legjobban, ha inkább megnézné a III. Richárd előadását. 

A volt miniszterelnök szerint amikor egy ország bajban van, és a gondok talán legnehezebb része a szegénység fojtogatása, akkor mindenképpen szövetségeseket kell keresni. Szerinte ilyenek lehetnének az egyházak is. Úgy véli, időnként „fájdalmas és kiábrándító, ahogy a keresztényi felelősség és szeretet, a gyengékért viselt alázat ügyében lényegesen kevesebbet látunk a magyar történelmi keresztény egyházaktól, mint amennyi munka, feladat lenne”. Gyurcsány szerint bántóan csendben vannak ezek az egyházak, és az a kép alakult ki, hogy fontosabb saját egyházuk „ilyen-olyan befolyásának megőrzése és kiterjesztése”, mint a gyengékért és az elesettekért viselt felelősség, „a krisztusi tanítás beteljesítése”. Gyurcsány példaként említette Iványi Gábort, akit egyszer nyelvbotlásként Iványi Viktornak hívott, majd ezért „csak” Iványitól kért elnézést. A metodista lelkésszel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy Iványi egyháza azért nem működhet az „ellen-Magyarországon” egyházként, mert kritizálni merte a kormányt. „Ha lehetne kívánni valamit, akkor Magyarországnak sokkal több Iványi Gábort és kevesebb Orbán Viktort kívánnék” – fogalmazott. 

Gyurcsány a Demokratikus Koalícióról beszélve azt mondta: a párt ambíciója világos és egyértelmű, a „megszervezendő demokratikus közép meghatározó, a magyar baloldal legnagyobb pártja” kívánnak lenni. „Olyan pártot szeretnénk, amely érti: a demokrácia éltető eleme a szociális egymásra figyelés, a szociális biztonság. Amely érti, a nemzet nem csak kulturális, nyelvi és történelmi közös örökség, hanem szociális közösség is. Azt kell keresni, hogyan lehetnek egyenlő jogú, de egyenlő lehetőségű polgárai a hazának. Magyarországon ezt csak baloldali politikával lehet elérni” – fogalmazott a volt kormányfő. 

Gyurcsány arról is beszélt, hogy Magyarországon a szétszakítottság nem fog attól megszűnni, ha az egyik politikai oldal legyőzi a másikat. Szerinte politikust le lehet váltani, de az országot, „egy fél országot” viszont nem. Gyurcsány szerint Orbán Viktor nem érti, hogy mivel játszik, amikor csak fél Magyarországnak ad új alkotmányt. „Orbán még mindig azt hiszi, hogy a politikai hatalom birtokában fel lehet morzsolni a köztársaságpárti Magyarországot. Nincs igaza. Lehet időlegesen kisebbségbe szorítani, lehet a pártokra vereséget mérni. Egyvalamit nem lehet. A köztársaságpárti Magyarországot kirekeszteni, megölni, semmivé tenni. De ez igaz fordítva is” – fogalmazott, hangsúlyozva: amíg nem találunk vissza az emberi méltóság, a méltányosság és a demokratikus köztársaság közös nagy ügyéhez, addig nem lesz nyugalom és béke. 

Gyurcsány úgy vélte, hogy a legrosszabb forgatókönyv szerint csak egy nagy, drámai kiábrándulás fog minket észhez téríteni. Rámutatott, hogy most csak néhányan indultak el Borsodból éhségmenetet alkotva. Szerinte muszáj megelőzni a szociális elégedetlenség bázisán előtörő destabilizációt és széthullást. Gyurcsány szerint ennek megakadályozása a hazafias magatartás. 

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

illusztráció - forrás: mindennapi.hu

Vajon honnan a francból is tudhatná a fideszes Zsiga Marcell, mennyit jelent manapság havi 47 ezer forint, amikor a politikán kívül soha az életben nem volt még semmiféle munkaviszonya, s amikor neki naponta nem 1500, hanem 55 ezer forintot kell beosztania. 

No, meg persze, az a Pintér Sándor, aki nem csupán az Orbán-kormány leggazdagabb tagja, de akinek két éve több mint másfél milliárd forint után kellett adóznia.

Isten látja lelkem, eszem ágában nem volt ismét foglalkozni ezzel a „meg lehet-e élni havi 47 ezer forintból”-féle történettel, csakhogy az elmúlt pár nap folyamán kormánypárti politikusok olyan nyilatkozatokat produkáltak ebben a különben is nagyon-nagyon is komoly indulatokat kiváltó ügyben, hogy a legtöbbünknek nem csupán rögvest kinyílt a zsebében a bicska, de azt a költői kérdést is kénytelenek voltunk feltenni magunknak, vajon hol  élnek és miféle valóságismerettel is rendelkeznek ezek a derék emberek, hogy szemrebbenés nélkül (hadd ne mondjam: meggyőződéssel) képesek olykor röhejes, máskor viszont vérlázító állításokat megfogalmazni.

Előbb Zsiga Marcell, a Fidesz Borsod megyei illetőségű országgyűlési képviselője röhögtette ki magát duplán is (először akkor, amikor a tévé kamerái előtt azt bizonygatta, hogy szerinte is ki lehet jönni havi 47 ezerből, másodszor pedig, amikor elkezdett magyarázkodni, s provokációnak minősítette a 47 ezer forintra vonatkozó újságírói kérdést), majd Pintér Sándor igyekezett ugyanezen kérdés kapcsán bohócot csinálni önmagából.

Amint az tudott, a belügyminiszter a Corvinus Egyetemen megtartott fórumon csapott össze verbálisan Vona Gáborral, a Jobbik elnökével, és a vita során nem csupán a közbiztonság, a feloszlatott gárda, no, meg persze, a magyar cigányság helyzete került szóba, de a 47 ezres megélhetés is.

Míg Vona kerek-perec kijelentette, hogy ennyi pénz nem elegendő a létfenntartáshoz, s hogy aki mást mond, próbálja meg a dolgot, addig a belügyi tárca vezetője embere azt fejtegette, hogy ha valaki – idézem – „megtermeli a saját településén azokat a javakat, amelyek az élelmezéséhez szükségesek..., amihez kap  magot, kap megfelelő nevelt állatot, így malacot és kecskét, hogy a tej is meglegyen minden nap, akkor meg lehet élni”.
 
Nos, el kell mondanom, hogy amikor megnéztem a Pintér-Vona-ütközetről készült videót, nagyon nehezen tudtam eldönteni, nevessek-e vagy sírjak a belügyminiszter előbb idézett eszmefuttatásán, ami számomra leginkább arról árulkodott, hogy kis hazánk egyik leggazdagabb politikusának bizony módfelett regényes elképzelései vannak a rög magyar valóságról, főként, ami a vidéki, úgymond önfenntartó életmódot illeti.

Elvégre mi egyébre is kellene költeniük azon szerencséseknek, akik ingyen kapják a kecskét, a vetőmagot; amazt megfejik, emezt elvetik, kell-e a más a boldogsághoz...

Az a néhány „apróság” pedig ugye, amire egy átlagcsaládnak – vetőmag ide, kecske oda – csak muszáj kiadni pénzt (ott van a fűtés, víz, világítás, aztán a gyerekeknek cipő, ruha, és hát, egyetlen háztartás sem működik csupán kecsketejjel), játszi könnyedséggel kijön abból a sokat emlegetett 47 ezerből...

Megjegyzem, ha félretesszük az iróniát, akkor se sokkal jobb a helyzet, hiszen mégiscsak félelmetes, hogy olyas valakik papolnak a 47 ezer forint elégséges voltáról, akiknek a szájából az effajta okoskodások nemcsak hiteltelenek, hanem felháborítók és nevetségesek.

Vajon honnan is tudhatná éppen Zsiga Marcell, mennyit jelent havi 47 ezer forint, amikor a politikán kívül soha az életben nem volt még semmiféle munkaviszonya, no, meg amikor neki naponta nem 1500, hanem csekély 55 ezer forintot  kell beosztania.

De legalább ennyire vicces attól az illetőtől, jelesül a hazai viszonyok közepette valóban oligarchának számító Pintér Sándortól is 47 ezres eszmefuttatást hallani, aki nemcsak az Orbán-kabinet legmódosabb tagja, de akinek két évvel ezelőtt például több mint másfél milliárd forint után kellett adót fizetni.

Na, egyszóval ezeknek az embereknek szerintem nem okoskodniuk kellene, hanem hallgatni. Mélyen hallgatni.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Schöpflin György természetesen mentegetheti Bayer Zsolt egyébként minősíthetetlen tettét, ám a kérdés az, vajon akkor is ennyire toleráns lesz, ha róla, netán a valamelyik fideszesről ír valaki Bayer stílusában... 

Ha azt olvassa majd valahol, hogy miket hord össze már megint ez az ótvar, hazug idióta Schöpflin vagy hogy Szijjártó nyilatkozatai rohadt szemét hazugságok egy rohadt szemét szájából.

Noha az idáig is teljesen világos volt, hogy nem Bayer Zsoltról, a Magyar Hírlap botrányt botrányra halmozó publicistájáról mintázzák meg egykor a higgadt, korrekt, mértéktartó újságró szobrát, amit azonban Széles Gábor médiaguru talán legkedvesebb tollforgatója az Echo Televízió „Korrektúra” című, általa vezetett műsorában elkövetett, nem csupán túlmegy minden elképzelhető határon, de – sajnálatos módon – bizonyos fokig új fejezetet is nyit a honi sajtó történetében.

Az 5-ös számú fideszes tagkönyv büszke tulajdonosa ugyanis annak kapcsán, hogy Ulrike Lunacek osztrák zöldpárti képviselőnő az Európai Parlament ülésén antiszemitizmussal vádolta meg a „Békemenet Magyarországért” rendezvény résztvevőit (amely akciónak ugye, Bayer az egyik fő-fő szervezője volt), azt találta mondani, Lunacek egy „ótvar, hazug idióta”, amit pedig állít, „rohadt szemét hazugság egy rohadt szemét szájából”.

No, már most, a történetet annak ellenére sem hoztam volna szóba, hogy Lunacek a műsor sugárzását követően azonnal jelezte, feljelenti Bayert a médiahatóságnál, ha Schöpflin György, a Fidesz EP-képviselője valamiért nem érzi úgy, hogy neki meg kell védenie Bayer kétségkívül minősíthetetlen produkcióját.

Ám Schöpflin úgy érezte, hiszen az Ulrike Lunacekhez írt levelében nem kizárólag azt jegyzi meg, hogy ő – bírván a magyar nyelvet – eredetiben hallhatta, milyen diskurzus hangzik el az Echo tévé kérdéses műsorában, de azt is, hogy bár Bayer kiszólásait lehet „pimasznak és udvariatlannak” tartani, itt lényegében nincs egyébről szó, mint egyfajta „vagdalkozásról”, a mindennapi vita hevéről, amellyel a közéleti embereknek együtt kell élniük.

„Joga van felháborítónak nevezni ezeket a megjegyzéseket – írta Schöpflin EP-beli képviselőtársának –, ám a felháborító szó definíciója mindig szubjektív marad”.

Nos, isten mentsem meg attól, hogy megpróbáljam eldönteni „a tyúk vagy a tojás” dilemmát, vagyis megmondani, hogy a közélet hihetetlen mértékű edurvulása miatt lett-e ilyen alpári a sajtó nyelvezete, avagy a hatalomért folyó közelmekben is résztvevő, ezért mind kíméletlenebbül nyersebben, sőt, otrombábban fogalmazó média hatott a politikusokra (noha szerintem az első variáció az igaz), annyi azonban tény, hogy Bayer egyike azoknak az újságíróknak, akik nagyon-nagyon sokat tettek és tesznek azért, hogy a média nyelve – legyen szó nyomtatott sajtóról, rádióról vagy televízióról – egyre inkább kezd hasonlatossá válni a kocsmákban használt társalgási stílushoz.

Mindez már önmagában sem túlságosan nagy öröm, hát ha még Schöpflin vagy más politikus személyében olyan közéleti szereplő is akad, aki kiáll az ilyen penetráns megnyilatkozások melett, és megkísérli védeni a védhetetlent.

Megjegyzem, Schöpflin lihegő ügybuzgalma a szememben már csak azért is vissztaszító, mivel Ulrike Lunacek mégiscsak egy hölgy, és ha a magyar kormányzó párt EP-képviselője a kollégáját nem is akarta megvédeni, a gyengébb nem egyik tagjával igazán megtehette volna ezt.

Ám ha ettől el is tekintek, akkor is ott motoszkál bennem a kérdés: vajon Schöpflin akkor is ennyire toleráns lesz, ha róla, netán a Fidesz valamely más politikusáról ír valaki ilyeneket...?

Ha azt olvassa majd, hogy miket is hord össze már megint ez az ótvar, hazug idióta Schöpflin, esetleg, hogy Szijjártó Péter nyilatkozatai rohadt szemét hazugságok egy rohadt szemét szájából?

Mert lehet ugyan menlevelet adni a verbális ámokfutóknak, csak akkor azon se kell csodálkozni, ha egyszer mi magunk is az áldozataikká válunk.

P. S.: Fenti sorok megszületése után Bayer Zsolt az Echo tévében közölte: a csúnya jelzőkért megköveti Lunacek képviselőnőt, viszont fenntartja azt a véleményét és állítását, miszerint a január 21-ei békemenet résztvevőit bármilyen módon kapcsolatba hozni az antiszemitizmussal, aljas dolog és megengedhetetlen hazugság volt. 

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Érdekes vihart kavart a Vona - Pintér vita. Somogyi Zoltán szerint ugyanis Török Gábornak nem szabadott volna leülnie a "szélsőjobbal", hiszen ezzel legitimiálja azt. Úgy tűnik, kezd kicsúszni a liberális véleményformálók kezéből a definíciók alkotásának joga, a Jobbik áttörte a hallgatás falát. 

Az alábbiakban Török Gábor blogbejegyzését olvashatják.

Melyik európai uniós, nem posztszocialista országban tudjátok elképzelni, hogy a) egy demokratikus kormány belügyminisztere a szélsőjobboldal vezérével nyilvánosan vitatkozzon b) az egyik legjobb állami egyetemen, amelyet c) az ország legismertebb politikai elemzője vezényel, mosolyogva – idézi volt kollégáját, Somogyi Zoltánt Török Gábor. Miután véleménye messze nem nevezhető sem elszigeteltnek, sem jelentéktelennek, talán érdemes egy kicsit elidőzni felette.

Nincs igazuk

Az elhatárolódás-vitában sok minden összegabalyodik, nem látszik könnyűnek szétszálazni a különböző megfontolásokat, kérdéseket, következtetéseket.

Mint minden fontos közéleti témában, itt is szinte minden megtalálható: érzelem, tapasztalat, értékrend, számítás és manipuláció.

A saját véleményemet határozottnak, képviselhetőnek, védhetőnek gondolom az ügyben, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne érteném – vagy legalább ne próbálnám meg érteni - azok álláspontját, akik másképp gondolkodnak. Ezzel együtt azt kell mondanom: nincs igazuk - teszi hozzá az elemző.

Az első kérdés szerintem nem az, amivel általában mindenki kezdi – és gyakran be is fejezi: várjunk egy kicsit azzal, hogy eldöntjük, szélsőjobboldali párt-e a Jobbik. Először tegyük fel azt a kérdést, hogy milyen célt szolgál egy ilyen rendezvény, mint a Tárcatükör. Értelmezésemben ez a sorozat nem egy pártpolitikai (propaganda) esemény, és nem is egy szórakoztató műsor.

A Tárcatükör egy sajátos “kutatás”, amelynek az a célja, hogy a diákok közvetlenül találkozhassanak azokkal a szereplőkkel és azokkal a véleményekkel, akik és amelyek az adott közpolitikai terület megismerése szempontjából fontosak lehetnek.

A szervezőknek arra kell tehát törekedniük, hogy az egyes tárcák vezetői mellé vitapartnerként megtalálják azokat az ellenzéki politikusokat, akiknek a jelenléte segít megmutatni az összes releváns véleményt.

De mi tekinthető releváns véleménynek? Ha megismerésről beszélünk, akkor minden olyan álláspont, amelynek látható, mérhető támogatottsága van. Azaz, amelynek esélye lehet arra, hogy a közpolitikai döntéshozatal során jelentőséget kapjon.

Márpedig ezt – bocsánat, de szerencsére - nem politológusok döntik el, hanem a magyar választók: az ő szavazataik alakítják ki azt az ellenzéki erőteret, amelyből a szervezőknek lehetőség szerint úgy kell válogatni, hogy az reprezentatív legyen, vagyis mindenki megismerhetővé, tanulmányozhatóvá váljon a sorozat követői számára. Ebből következően számunkra nem lehet kérdés, hogy a Jobbiknak – mint egy olyan pártnak, amely 2010-ben 855 ezer szavazatot kapott és amely ma is komoly támogatottságnak örvend – helye van a Tárcatükörben.

Ha nem így lenne, a párt nevének említését, programjának olvasását, képviselői parlamenti felszólalásainak tanulmányozását is meg kellene tiltanunk hallgatóinknak – de ha ezt nem is tennénk, ugyanezen logika alapján oktatóink az előadásaik során biztosan nem hivatkozhatnának ezen információkra.

Tulajdonképpen itt be is fejezhetném a választ, de nem teszem, mert tudom, hogy ennyi sokaknak nem lesz elég. S igazuk is van: ugyanis tényleg van egy határ, amelynek az átlépése esetén nincs már helye a megismerésnek, ami nem tehető ilyen típusú vizsgálat tárgyává, amihez nem lehet még kutatóként sem közelebb lépni. El tudom képzelni, hogy sokak számára a Jobbik ilyen párt.

Ahogy abban is biztos vagyok, hogy akadnak olyanok, akik az MSZP-t vagy a Fideszt gondolják ilyennek.

Nem spórolható meg tehát a kérdés: hol a határ - kérdezi Török.

Hitlerrel vagy Sztálinnal, Szálasival vagy Rákosival – mindannyiuk kezéhez rengeteg vér tapad – szerintem egyetlen kollégám sem kívánna beszélgetni. Ismernünk kell cselekedeteiket, de nincs szükség semmilyen méltányosságra vagy semlegességre velük szemben.

Olyan bűnöket követtek el, amelyek nem politikai mérlegelés, értékrendi vita tárgyai – embereket öltek, ölettek.

De hogy viszonyul ez a mostani magyar politikához?

Milyen bűnökről beszélhetünk?

Nem, nem azt akarom állítani, hogy a Tárcatükör szereplői mind ártatlan bárányok.

A csütörtöki vitán két alkalommal is – előbb finomabban, később egyértelműbben – figyelmeztettem a politikus urakat, akik hétköznapi bűnökről beszéltek sommásan, hogy egy korrupciónak kitett szakma képviselőjeként én a helyükben sokkal jobban vigyáznék azzal, hogy általánosságban szónokoljak lopásról, tolvajlásról és az erre irányuló hajlamról.

De akkor – meg kell ismételnem a kérdést – hol a határ? Azzal leülhetek beszélni, talán még mosolyoghatok is, akinek a pártja – elnézést a politikai kifejezésért – “szétlopja az országot”, de azzal nem, aki "cigánybűnözésről" vagy bármilyen más, természetesen vitatható, akár erősen el is ítélhető dologról beszél?

A szélsőségesnek nevezett politikai véleménye miatt ki kell rekesztenünk valakit, vitatkoznunk sem lehet, sőt, szóba sem szabad állnunk vele, de más egyéb bűnöket nem kell vizsgálnunk?

Nem, én ebbe az utcába nem megyek bele.

A választáson a voksommal majd eldöntöm, hogy kiket szeretnék a parlamentben látni, de ha a választók másokat is odaküldenek, akkor – lévén ez a szakmám – politikai elemzőként mindenkivel szóba állok, és miután – mindaddig, amíg a politikai folyamatok a demokratikus verseny keretein belül maradnak - nem az ítélkezés, a támogatás vagy az ellenkezés a feladatom, hanem a megismerés és az értelmezés, a véleményére, az érveire is kíváncsi leszek - írja Török Gábor.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Érdekes az a kormánypárti vád, hogy a szocialista EP-képviselők az Orbán-kabinet bíralatakor az ország, a nemzet érdekeivel ellentétes módon cselekszenek, hiszen sokszor előfordult, hogy az akkor ellenzéki Fidesz politikusai, közöttük elsősorban az Európai Néppárt alelnökévé is megválasztott Orbán, kiszaladtak Brüsszelbe vagy Strasbourgba, hogy az EP-ben személyesen tegyenek alá a hatalmon lévő szocialistáknak.

Gyanítom, hogy nem az első és nem is az utolsó pengeváltásra került sor az Orbán-kormány és a Magyar Szocialista Párt között az ügyben, hogy a magyarországi viszonyok, továbbá a Fidesz-kabinet európai parlamentbeli bírálata vajon ellentétes-e hazánk érdekeivel, vagy épp egy természetes, magától értetődő dologról van szó, ami miatt nemcsak hogy fölösleges, de igen nevetséges is hisztizni.

A legutóbbi összecsapást a miniszterelnöknek az országgyűlés tavaszi ülésszakának nyitó napján elhangzott gondolatai,  közelebbről az a viszontválasza indította el, amelyben Orbán nem csupán megköszönte Mesterházy Attila szocialista pártelnök támogató szavait, de mindjárt arra is megkérte őt, ugyan szóljon már az EP-ben tevékenykedő MSZP-s képviselőknek, hogy időnként álljanak ki Magyarország, a magyar nemzet érdekei mellett.

„Azok a mondatok kifejezetten lefegyverzőek és hátba támadóak – így a kormányfő –, amikor egy képviselő azt mondja: ő szégyelli Magyarországot, s sokkal szívesebben képviselné Luxemburgot; ez túlmegy minden határon”.

Nos, talán mondanom sem kell, hogy Orbán gúnyos szavai a szocialisták táborában nem kis felháborodást váltottak ki. EP-delegációjuk egy nyilatkozatban utasította vissza a miniszterelnök által elmondottakat, megjegyezve, hogy Orbánék politikája az, ami rossz hírét kelti hazánknak, valamint, hogy a nemzet érdekeit éppen az szolgálja, „ha hiteles, tárgyilagos tájékoztatást nyújtanak az európai döntéshozóknak”, a párt pedig az ügy kapcsán kiadott közleményében arcátlanságnak nevezte a miniszterelnök vádjait, megjegyezve, hogy Orbán 2006-ban nem csupán kis hazánk uniós támogatásának megtagadására buzdította az EP néppárti frakciójának tagjait, de „Kubához, Burmához hasonlította Magyarországot, felbujtva az EP néppárti képviselőit, hogy hazug állításokkal összemossák Magyarországot a legdurvább diktatúrákkal”.

Nos, való igaz, hogy Orbán Viktor, valamint a kormánypárt ez ügyben (is) meglehetősen szemforgató módon viselkedik – arról nem beszélve, hogy ismét kettős mércét használ („más szemében a szálkát is, a sajátjában a gerendát sem”) –, hiszen a szocialista pártiak által említett eseten túl még számos alkalommal előfordult, hogy az ellenzékben lévő Fidesz politikusai, köztük elsősorban az Európai Néppárt alelnökévé is megválasztott Orbán, kiszaladtak Brüsszelbe vagy Strasbourgba, hogy az EP-ben személyesen tegyenek alá a hatalmon lévő szocialistáknak..., amely cselekedetet akkor valamiért egyáltalán nem érezték az ország, a nemzet érdekeit súlyosan sértő tettnek.

Ám ennél lényegesen nagyobb probléma, hogy a kormányfő és csapata szemmel láthatóan abban a hitben él, hogy a nemzet érdekeit egyetlen politikai erő, jelesül a „Nagy Áprilisi Fülkeforradalomban” győztes Fidesz határozza meg, vagyis hogy ez idő szerint az a nemzeti érdek, amit Orbán és a pártja annak nyilvánít.

Hogy ez milyen nagy tévedés, azt talán mondanom sem kell, meglepőnek viszont abszolút nem meglepő, elvégre hallottunk mi már olyat is a választáson elbukó Orbánéktól, hogy „a haza nem lehet ellenzékben”; ahhoz képest pedig, hogy valaki egy elveszített választást követően saját magát és a pártját a hazával azonosítja, tényleg semmiség, hogy hatalomra kerülve meg akarja szabni, mit is tekintsünk a nemzet érdekének.

Azt pedig, hogy erre milyen alapon is formálnak jogot Orbánék, meg se kérdezem, hiszen a választ úgy is tudom: „a zemberek” felhatalmazták őket.

Ami ugyan hazugság, viszont jól hangzik.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem sokáig váratott magára a kormányhatalom megelőző csapásmérő riposztja, a Szolidaritás Mozgalom civil világot is kormányváltó diskurzusra hívó Ellenzéki Kerekasztalának megnyitására. 

Itt van hát a Fidesz-ideológus Balog Zoltántól az „Emberi Jogi Munkacsoport”, s az ennek tánc-, vagy inkább csak tapsrendjébe szánt „Civil Kerekasztal Fórum” terve. Utóbbi tagjait a Munkacsoport és vezetője „jelölné ki” az aktuális napirend vonatkozásában, az előterjesztés szerint.

A „kijelölés” jelzi, hogy ez egy közpolitikai, esélyegyenlőségi szempontból egyaránt „civilizálatlan” elgondolás aminek vérszegény szellemiségét már előterjesztési bábállapotában kikezdi a demokratikus értékrendet.

Vannak sejtérseim arról is, hogy az én vak embereket reprezentáló, tavaly már támogatás-elvonás lehetőségével elnémított fogyatékos érdekvédelmi szövetségem vezetői, miként fognak emberi jogi vitába szállni BM-es, igazságügyér és működésükben kivétel nélkül érintett majd tucatnyi nehézsúlyú kormánytiszttel.

A civil szféra szereplői iránti alternatív ellenzéki és kormányzati keresletbővülés kíméletlen indikátora politikai, sőt közösségi érdekérvényesítés és kommunikáció beszorítottságának: a főként szociális és kulturális indikációjú NGO-k maradék szabadságnívóját korlátozná tovább az állami politikai hegemónia emberi jogvédelmi köntösbe bújtatott, legújabb szerzeménye.

Ezzel nehezítve az új ellenzéki közösségek formálódását, potenciális tömegbázisuk szerveződését.

Mindenesetre bőven lenne mit elemeznie, vizsgálnia, konzultálnia, ellenőriznie a „Balog-osztag” tárcaközi bizottságnak észlelhető Emberi Jogi Munkacsoportjának és civil mátrixának. Gondoljunk csak a Társaság a Szabadságjogokért jogvédőinek gyöngyöspatai „persona non garata” –nak kikiáltására.

A főleg diplomáciai konfliktusok kísérőjelenségeként ismert külügyi attakra hazánk vonatkozásában, utoljára még a 80-as években volt példa. A Caucesku-rezsim nyilvánított „nem kívánatos személlyé” egy Bukarestbe akkreditált magyar diplomatát, akit ezzel párhuzamosan megfenyegetett, diplomáciai védettséget élvező kocsijával együtt egy  daruval magasba emelve terrorizált a titkosszolgálat..

Balog Zoltán felzárkóztatásért felelős államtitkár gyöngyöspatai laboratóriuma évekre való alapanyaggal szolgálhat az ő vezetésével kitalált s legalább háromhavonta egyszeri ülésezésre javasolt Munkacsoportnak.

Például, a TASZ által ismerté vált gyakori eseteket, midőn  megbüntetik a nem kijelölt gyalogos átkelő helyen közlekedő romákat. El tudjuk képzelni, hány meg hány zebra szolgálhatja a kíméletlen gépjárműforgalomnak kitett Gyöngyöspata, korántsem végeláthatatlan úthálózatán?

Persze, szóba kerülhetnek a jogszabályban tettleg kriminalizált hajléktalanok, a fogyatékkal élők nyugdíj-jogfosztását hol büntetőjogi, hol eugenikus utalásokkal indokoló szociális államtitkár intézkedései és nyilatkozatai.

Esetleg az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezetőjének tavalyi lecserélése egy törzs-fideszesre.

Ugyan mi történhet meg az sérelmeiket eme hatóságnak felpanaszoló fogyatékos, hátrányos helyzetű, visszaélést átélt emberek, kirúgott kismamák kapcsán, hogy a legszűkebb Bibó-szakkollégiumi őskörből kellett e postra elnököt avanzsálni? Hogy a hatóság mellett működő, a bírósági döntéshozatalt szakmai alapon támogató Egyenlő Bánásmód Tanácsadó Testület megszüntetését már ne is említsem.

Vagy talán éppen az a cél, hogy az ilyen és hasonló ügyeket államosított emberi jogi védelmet mímelve, dresszírozott civil asszisztenciával nyomja le az Orbán-kormány a demokratikus világ, az emberi jogok tárgykörében is élénken érdeklődő EU torkán?

Tizenkét jogvédő civil szervezet közös levélben tett észrevételeket az előterjesztés tartalmát illetően, amit akár már „társadalmi vitának” ítéltethetnek a törvénykezési hajsza kormánypolitikusai.

Nem tudtam örülni a jogvédő civilek okos, bátor válaszának.

Higgadt, tárgyilagos kritikával pallérozott levél ez, akár mint egy bírósági védőbeszéd.

Mégis megnyugtatóbb volt nemrég Dénes Balázs TASZ-elnököt, a tizenkettek egyikét, szívből beszélni a Klubrádió melletti tüntetésen és Majtényi tanár urat a demokráciáért üvölteni az Operaház előtt. Nem tudom, mikor lesz vége ennek a pókerarccal vagy cinikus félmosolyt félelembe engedő nemzet-fiskálisok által folytatott kollektív bűntető eljárásnak.

Csak azt tudom bizonyosan, hogy engem több „vádpontban” gyanúsítanak demokráciával, szolidaritással, emberséggel, szegénységgel, fogyatékossággal.

És sokan vagyunk, akik egyre nehezebben viseljük ezt az előzetes letartóztatást.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Az unortodox és nonkonvencionális politika átgondolatlanságot jelent

Az utóbbi idő egyik – a másik a 16%, s lehet rajta vitatkozni, hogy melyik a nagyobb szélhámosság – politikai blődlije az un. végtörlesztés és környéke.

Hogy alapvetően nemzetgazdaság szintjén egyértelműen elkefélt dolog az egyértelmű, ahogy az is, hogy egyes körök rengeteg pénzt kerestek rajta.

Hogy a bankoknak mennyi kára lett belőle az nagyjából ismert, sőt tudatosan szított cél is.

Ahogy Karvalits Ferenc, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. kifejtette a kedvezményes árfolyamú végtörlesztés lehetőség rendkívüli terheket jelentett a bankok számára, amely egyoldalú, nem a bankokkal egyeztetett kormánylépés volt, és a bankok meggyengült tőkehelyzete hosszabb távon gátolhatja a pénzintézeteket abban, hogy a gazdasági kilábalást megfelelő hitelezési aktivitással segítsék.

Azaz a kár amit ezzel a unortodox (a józan észt, a logikát és a szakértelmet nélkülöző) kitalációval nem csak a bankok, de az ország gazdasági fejlődése alaplehetőségei is mértes sallert kaptak.

A héten újabb nem is olyan rejtett „csontváz esett ki a szekrényből”.

A Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) legfrissebb közleményéből kiderült, hogy a múlt évben 2,69 százalékkal kevesebb díj folyt be a biztosítótársaságokhoz, a biztosítási szerződések száma 60 ezerrel csökkent.

A közleményből Molnos Dániel, a MABISZ főtitkára kiemelte, hogy - feltételezéseik szerint - az életbiztosítási szerződések darabszámának 47 ezres csökkenése mögött a végtörlesztés lehetősége, illetve az a tendencia áll, hogy a lakosság - a hitelei kiváltása érdekében - megpróbálta mobilizálni megtakarításait.

Igen nagyon úgy néz ki, hogy amellett a tény mellett, hogy a (sokak setén ismételt) kemény kaszálás érdekében az emberek nem csak saját és környezetük megtakarításait költötték el, de még a jövőjük biztosítását is felélték!

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

A Honvédelmi Minisztérium fideszes vezetése azt állította, hogy a svéd Gripen-flotta lízingszerződésének módosítása és benne a futamidő meghosszabbítása egyáltalán nem drágítja meg a költségeket. Sőt,Hende Csaba honvédelmi miniszter több helyen is megerősítette: a magyar kormány 63 milliárd forintot spórol a módosítással. 
Az újratárgyalt és újrakötött Gripen-szerződés eredeti példányát a napokban két ellenzéki politikus is megtekinthette, természetesen szigorú előkészítés után és hasonlóan szigorú biztonsági keretek között. 


Vadai Ágnes volt honvédelmi államtitkár (a Demokratikus Koalíció képviselője) egyike volt azoknak, aki beleolvashatott a „korlátozott terjesztésű” iratba. 
Nem elég, hogy szerinte a dokumentumot az érintettek szakmailag rosszul minősítették titkosnak, de számításai szerint az az állítás sem állja meg a helyét, hogy a futamidőhosszabbítással a magyar állam jobban jár. Úgy véli: a biznisz most sokkal több pénzébe fog kerülni az adófizetőknek. 
Vagyis, akkor most:
Ezt így hogy?
A Gripen-ügy nálam régi „becsípődés”. Évek óta foglalkozom vele, elsősorban nem katonai, vagy biztonságpolitikai-szakmai szempontból, hanem a mögötte meghúzódó politikai érdekek, szándékok és számítások feltárása miatt. Igyekeztem kikaparni az elmúlt időszakban minden újságírói eszközzel elérhető és kikényszeríthető választ, ha kellett videokamerával, talán némileg vissza is élve a svéd vendéglátók bizalmas meghívásával. Az – még ha némileg önfeladásnak is hat – talán természetes, hogy tudomásul veszem: a teljes igazság és vele minden részlet pontos és világos feltárása belátható időn belül nem fog megtörténni. Legalábbis addig biztosan nem, amíg a vadászgép-sztori egyetlen szereplője és/vagy haszonélvezője is még közéleti pozícióban van. 
De addig is, apránként, lépésről lépésre tovább lehet rakosgatni a puzzle-darabokat. Hosszú évek után megtört például a bürokratikus jég és elsőként olvashattam el az akkori Fidesz-kormány nemzetbiztonsági kabinetének akkori üléséről készült összefoglalót. 
Egészen idáig titkolták mélyen és harcosan. Nemmutibólkészült. Pedig nem derül ki belőle igazából semmi. Legalábbis az biztosan nem, amire valójában válaszokat szeretnénk kapni. Hogy miért döntöttek úgy ahogy, hogy mit mondott Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsynak, Vargának és Pintérnek 2001-ben, amikor a legenda szerint félrehívta őket a svédek melletti döntés meghozatala előtt. 
Vagy hogy mit akart és kivel találkozott Magyarországon, kinek hozott annak idején „karácsonyi ajándékot” a rejtélyes osztrák lobbi-gróf.
Azt kell mondani, hogy a Gripen-flotta szerződésének mostani, 2012-es módosítása is meglehetősen homályosnak tűnik. 
Persze nem kell mindenben összeesküvést, sunyiságot, lopkoviczkodást, korrupciót, ármányt és csalfaságot sejteni, de a lízingmegállapodás módosítása (a honvédelmi vezetés jószándékától függetlenül) egyelőre több kérdőjelet szül, mint egyértelmű választ.
A Gripen-saga még az első Orbán-kabinet idején kezdődött, ők döntöttek akkor a svéd vadászok beszerzéséről. Annak ellenére, hogy a harcászati szakma az amerikai F–16-osok vásárlását támogatta volna. A tizennégy Gripenről szóló százmilliárdos szerződés megkötését Orbánék akkor elsősorban azzal indokolták, hogy a svéd fél a megrendelés összegének 110 százalékát kitevő ellentételezést vállalt magyarországi befektetések formájában. 
A Gripen-szerződést végül a 2002 után hivatalba lépő Medgyessy-kormány módosította először, a hivatalos indoklás szerint azért, hogy a gépek ne csak a hazai légtérben láthassanak el feladatokat, hanem szövetségi hadműveletekben is részt vehessenek. 
No, ez utóbbira azóta sem került sor, Líbiába is inkább pszichológusokat küldtünk, mintsem vadászgépeket.
A Gripenek beszerzési értéke eléri a 340 milliárd forintot, ezt egészíti ki az 58 milliárdos pilótaképzési program, amit a kanadai kiképzőközponttól rendelt meg a honvédség. 
A hivatalos kormányzati adatok szerint a Gripen-lízing évi harmincmilliárddal, a kiképzési program évi kétmilliárddal terheli a HM amúgy sem izmos büdzséjét. 
Ez utóbbi részletek azok, amelyeket a honvédelmi tárca a költségvetés szűkössége miatt most átütemezni próbált. Két éve ugyanis még 320 milliárd volt az éves büdzsé, tavaly már csak 248 milliárd, idén pedig a tervek szerint újabb tízmilliárddal lesz kevesebb a keret.
Az érvényes szerződés értelmében 2016-ban lejárt volna a lízingmegállapodás, a svéd gépek pedig magyar tulajdonba kerültek volna. Mivel azonban a részletek törlesztése erősen megterhelték a HM képességeit, ezért az egyezkedés mellett döntöttek. 
A végeredmény: a futamidőt tíz évvel meghosszabbították, a Gripenek árát így még 2026-ig fizetjük. Hende Csaba honvédelmi miniszter és a HM vezetése azt állította: a svédekkel való tárgyaláson sikerült elérniük, hogy a bérleti díj összege a megnövelt futamidő teljes hosszára változatlan maradjon. 
„A terhek tehát nem nőnek, csak arányosabban oszlanak majd el” - állították akkor megkeresésemre a minisztériumnál. A honvédelmi tárca hangsúlyozta, hogy a spórolás döntő hányada a futamidő második tíz éve alatt jelentkezik majd, mivel ebben az időszakban a jelenleginél lényegesen kedvezőbb kondíciókkal fogják finanszírozni a logisztikai és kiképzési szolgáltatásokat. 
A HM azt állította: 63 milliárd forintot spórolnak a futamidőhosszabbítással. 
Hogy ezt hogyan számolták ki, egyelőre talány. 
Elsősorban azért, mert a szerződés részletei – így a benne szereplő finanszírozásai adatok is – titkos minősítésűek. Állítólag.
A megállapodás részleteiről Hende Csaba zárt körű tájékoztatást adott a parlamenti pártok szakpolitikusainak. 
Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció) volt honvédelmi államtitkár – aki nem mellesleg vezetője volt a Gripen-beszerzést vizsgáló bizottságnak és Dorosz Dávid (LMP) már akkor jelezték, hogyszeretnének betekintést kérni az eredeti, angol nyelvű, módosított szerződésbe. 
Ehhez előbb kikérték a svédek engedélyét is. Iváncsik Imre, az MSZP képviselője ezzel kapcsolatban megkeresésemre azt mondta: ő nem látta szükségét, hogy személyesen olvasson bele a szakszövegbe, neki elegendő volt a miniszteri tájékoztató.
Vadai Ágnes viszont meglehetősen karcos véleményt fogalmazott meg, miután kezébe vehette az eredeti dokumentumot. A képviselőnő kérdésemre azt mondta, hogy az általa látott iratot a hatályos magyar szabályok alapján formailag rosszul minősítették, mert a példányon sem a minősítő neve, sem pedig a minősítés időtartama nem szerepelt, csupán annyi: „korlátozott terjesztésű”. 
Vadai ezt szóvá is tette az illetékeseknek. 
A szerződés tartalmával kapcsolatban annyit közölt, hogy számításai szerint a HM-vezetésének állításával ellentétben összességében nem olcsóbb, hanem drágább lesz így a Gripenek lízingelése. 
A volt államtitkár szerint ez feketén-fehéren ki is olvasható a dokumentum egyik mellékletéből. Sőt, Vadai Ágnes szerint a svéd-magyar megállapodást várhatóan nem most módosították utoljára. 
Miután ugyanis a HM most ugyan spórol a részletek elnyújtásával, de semmi sem garantálja, hogy a következő években a Gripen-milliárdokra meglesz a fedezet. „Áttekintettem a dokumentumot és készítettem számításokat. 
Az ügyben további konzultációkat fogok kezdeményezni” - tette hozzá kérdésemre a Demokratikus Koalíció politikusa.Dorosz Dávid, a Lehet Más a Politika parlamenti szakpolitikusa csütörtökön kapott lehetőséget arra, hogy belenézzen az iratokba. 
Az ökopárti politikus az eseményt követően kérdésemre szintén azt mondta: nem lett olcsóbb az ügylet a módosításnak köszönhetően, de leginkább azt tartja visszásnak a lízingmegállapodás meghosszabbításában, hogy a döntésről és annak részleteiről csak utólag tájékoztatták a parlamenti ellenzéket. 
Dorosz rámutatott: a 2026-ig tartó fizetési kötelezettség a következő két kormány kezét is megköti, ráadásul további tíz évig "bebetonozza" a vadászgép-képességünket, holott nem biztos hogy hosszú távon a Gripenek mellett maradnánk.
Hát így...
Szalay Tamás Lajos
forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Nem értem Orbánt. Néha úgy viselkedik, mint egy Soros bérenc, néha meg mint egy brilliáns hazafi. Az Erzsébet utalvány egy brilliáns ötlet. A pénzrabszolgaságot ugyan nem szünteti meg, de egy olyan fizetőeszközt talált ki, ami után nem csak nem húznak hasznot a bankárok, de egyben segít fellendítani a hazai ipart és kereskedelmet. 

Első lépésnek kitűnő. Reméljük, ezt több nemzetsegítő újítás követi.

Hallottad, hogy Sárközy levelet írt OV-nak, amiben azt kérte, vonják vissza az Erzsébet utalványt

Kiderült, hogy az étkezési utalványok mögött, amiket a dolgozóknak adnak, francia cégek állnak, amik milliárdokat keresnek rajta. Most, hogy a kormány ezt is magyar kézbe akarja venni, és kiadta az Erzsébet-utalványt, a franciák föl vannak háborodva, mert veszélyben a bizniszük.

Erre jön Sárközy, és levelet ír.

Mi ez, ha nem gyarmati függés?

Egyébként döbbenet, hova jutottunk: Sárközy az étkezési utalványok miatt aggódik, Hilary Clinton a Klub Rádió miatt, fél Európa a magyar bírák nyugdíjazása miatt rágja a körmét...

Miközben ugyanez az Európa szó nélkül hagyja a szlovák nyelvtörvényt, a szlovák állampolgársági törvényt, kifejezetten érvényben hagyta a Benes-dekrétumokat, és legfontosabb problémája a melegek házassága.

Döbbenet, a jó érzésû ember csak kapkodja a fejét, mivé lett ez az Európa. Nagyon jól írta az egyik Magyar Nemzet cikk: Az a legfájóbb, hogy végképp lehullt a lepel Európáról, végleg le kell számolnunk egy illúzióval, a mûvelt, demokratikus, igazságszerető Nyugat illúziójával.

Mit kaptunk mi ettõl az Európától, amiért annyi áldozatot hoztunk?

Trianont, gyarmati kizsákmányolást, uzsorakölcsönt, és most ugyanez az Európa akarja a szabadon választott MAGYAR kormány helyére visszaültetni Gyurcsányt és Bajnait, akiknek a 2006-os szemkilövések után még egy ejnye-bejnyét se mondott....

Nem értem Orbánt. Néha úgy viselkedik, mint egy Soros bérenc, néha meg mint egy brilliáns hazafi.

Az Erzsébet utalvány egy brilliáns ötlet. A pénzrabszolgaságot ugyan nem szünteti meg, de egy olyan fizetőeszközt talált ki, ami után nem csak nem húznak hasznot a bankárok, de egyben segit fellendítani a hazai ipart és kereskedelmet.Első lépésnek kitünő. Reméljük, ezt több nemzetsegítő újítás követi.

Ami az EU-t illeti, itt az ideje, hogy ne csak ejnye-bejnyét  mondjunk, hanem sürgősen kilépjünk a lengyelekkel, esztekket, és aki hajlandő követni bennőnket.

Sürgősen meg kell szervezni egy népszavazást, mielőtt Orbán újra elkötelezi az országot egy lehetetlen programban való részvételre.

Dr. Balogh Sándor

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

Z. Kárpát Dániel sikernek értékeli, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának jelentéstervezetében több olyan pont is található, melyek bevezetését a Jobbik régóta követeli.

A Jobbik üdvözli, hogy a kormánypárti többség "bár másfél éves késéssel", de belátta, hogy a Jobbik konstruktív javaslataival lehet megoldani a devizahitelesek problémáit - jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel.

Az ellenzéki politikus sikernek értékeli, hogy az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának jelentéstervezetében több olyan pont is található, melyek bevezetését a Jobbik régóta követeli.

Példaként említette Z. Kárpát Dániel a devizahitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítását, vagy az alapvető pénzügyi ismeretek kötelező oktatását.

Szerinte a kormánypárti többség azért is "látta be", hogy a Jobbik javaslatai jelentik a megoldást, mert a kormány által eddig kidolgozott mentőcsomagok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket és nem oldották meg a több százezer bajban lévő ember helyzetét.

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!

illusztráció - forrás: origo.hu

A katolikus egyházon belüli szexuális zaklatások nem a papi nőtlenségre és a homoszexualitásra vezethetők vissza, sőt, még csak nem is arra, hogy a papság kizárólag férfiakból áll; az ok az 1940-50-es években felszentelt papok helytelen szemináriumi felkészítésében keresendő – állapítja meg az a tanulmány, amely az USA-ban látott napvilágot, és amely sokakat felháborított.

Hír: – Váltsunk irányt, elég volt a hallgatásból! – mondta Francois Xavier Dumortier, a római Pápai Gergely Egyetem vezetője annak a négynapos konferenciának a zárónapján, amelyet a papok által elkövetett szexuális visszaélésekről rendeztek a múlt héten, s amelynek résztvevői az egyház megújulását, az áldozatok védelmét, a sajtóval való kapcsolatok mielőbbi rendezését és polgári hatóságokkal való együttműködést szorgalmazták.  

Úgy hiszem, amikor a 2000-es évek legelején a bostoni egyházkerületben nyilvánosságra kerültek azok a szexuális zaklatási históriák, amelyek még az előző évtizedekben történtek, és amelyek áldozatai ilyen-olyan egyházi intézetekben tanuló fiatalkorú növendékek voltak, aligha gondolta bárki is, hogy mindennek következtében olyan méretű botrány tör majd ki, amit az egyház vezetői maguk is az amerikai katolicizmus legmélyebb válságának minősítettek.

Hogy ez utóbbi megállapítás egyáltalán nem eltúlzott, azt jól mutatják a számok, amelyek szerint 1950 óta az amerikai püspökségekre 6.000 pap ellen mintegy 16 ezer panasz futott be szexuális molesztálások miatt (ezek legnagyobb része az 1970-es évekhez kapcsolódik), továbbá, hogy az egyház horribilis – becslések szerint úgy 3 milliárd (!) dollárnyi – kárpótlást fizetett ki az áldozatok számára.

Ilyen előzmények után aligha csodálkozhatunk azon, hogy az Egyesült Államokban egészen a mai napig tart a vita arról, hogy vajon kiket és milyen mértékben terhel a felelősség a történtekért, és hogy sorra születnek azok a tanulmányok, amelyek az  okokat próbálják meg felderíteni.

Hogy mást ne mondjak, ott van a többi között a New York-i John Jay College of Criminal Justice kutatóinak most kezembe került elemzése, aminek az elkészítésére az amerikai katolikus püspökök adtak megbízást, és amely szerint az egyházon belüli szexuális molesztálások korántsem a papi nőtlenségnek vagy a homoszexualitásnak tudhatók be, de még csak annak sem, hogy a papság kizárólag férfiakból áll.

A jelentés szerző úgy vélik, a bajok az 1940-50-es években felszentelt papok helytelen szemináriumi felkészítésére vezethetők vissza, amelynek „köszönhetően” az érintettek – akkor már közösségek lelkipásztoraiként –képtelenek voltak eligazodni és megfelelően helytállni az 1960-70-es évek szociális zűrzavarában, amikor is a bűnözés és a különféle eltévelyedések drámai méreteket öltöttek.

Nos, talán mondanom sem kell, hogy a tanulmány sokakat feháborított.

És nem elsősorban a liberálisokat, akik szerint az egyházfiak átal elkövetett szexuális bűncselekmények a papi nőtlenségben gyökereznek, avagy épp a konzervatívokat, akik viszont a homoszexualitásban látják a problémák legfőbb okát, mint inkább a visszaélések áldozatainak a képviselőit, akik most azt mondják, a jelentés egyszerűen elfogadhatatlan, mivel kizárólag a papokat teszi felelőssé, „elfeledkezve” azokról a püspökökről, akiknek a mgalkuvó magatartása és elvtelensége (más megközelítésben: bűnsegédi szerepe) tette lehetővé, hogy a példátlanul súlyos visszaélések nem ritkán hosszú-hosszú évtizedekig felderítetlenek maradjanak.

És hát, valóban..., melyikünk ne tudna akár a közeli múltból is olyan honi történetet említeni, amelyben nagyon magas rangú egyházi vezetők nemhogy nem jelezték a tudomásukra jutott visszaéléseket a családoknak és a rendőrségnek, de –nagyon kevés kivételtől eltekintve – „falaztak” a gyermekeket molesztáló  beosztottjaiknak, azt is lehetővé téve, hogy azok továbbra is a helyükön maradhassanak.

És bár – amint az közismert – a Vatikán nem oly régen  kérte (szólította?) fel a püspököket arra, hogy sürgősen dolgozzanak ki új intézkedéseket az egyházon belüli szexuális visszaélések megelőzésére és megtorlására, magam úgy vélem, az ilyesféle erőfeszítések mindaddig teljesen eredménytelen lesznek, amíg a püspöki kar tagjai körében nem megy végbe az a fajta szemléletváltás, amely a szennyes takargatásnál, a bűn pártolásánál fontosabbnak tartja a kínos ügyek feltárását, illetve a vétesek szigorú felelősségre vonását.

Ám erős a gyanúm, hogy erre nem egyhamar kerül sor.

Mert nemcsak Isten, de az egyház malmai is lassan őrölnek.

forrás

---

Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!