Május 17-én ülésezett Pápa Város Önkormányzatának Képviselőtestülete, az „ülést” a szabad levegőn kezdtük meg, hiszen a képviselők tájékozódhattak a Fő tér és a régi Városháza épületénél történt munkálatok jelenlegi állásáról. A munkálatok befejeztének pontos dátumáról senki nem akart, vagy nem mert nyilatkozni, az azonban jól látszik, hogy különböző okok miatt erős csúszás várható a Fő tér átadásának esetében. Azért szomorú ez, mert a rekonstrukciós munkálatok miatt, valamint a fizetőképes kereslet erős csökkenése miatt is a területen lévő kisvállalkozások egy részének pont akkor kell lehúzniuk a rolót, amikor kész lesz az új Fő tér. Persze lesznek olyanok, akik már jóval azelőtt kénytelenek megszűntetni vállalkozásaikat, mert abból nem lehet bevételt produkálni, ha egész nap cigányok hada ácsorog a Fő téren vagy a sétáló utcában, hiszen még azt a kisszámú vásárlót is elriasztja ez az „összkép”, akik esetleg vásárolni szerettek volna a belvárosban. A régi Városháza valóban szép és lenyűgöző helyen tudja majd fogadni az ügyfeleket, valamint a testületi ülések is méltóbb helyre kerülnek a mostani „szocreálos” ülésteremből hűen tükrözvén Pápa történelmi múltját. A bejárás után a testület a megszokott mederben folytatta munkáját.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









