Bödecs Barna jobbikos országgyűlési képviselő Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP, valamint az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke botrányos leveléről tartott sajtótájékoztatót.
Semjén ezt a levelet Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterhez írta, melyben számos, Magyarországon jelenleg védett státuszt élvező állatfaj ismét vadászhatóvá tételét kérte arra hivatkozva, hogy ezen állatfajok védelme nem indokolt, mivel több közülük (örvendetesen) felszaporodott.
Bödecs Barna leszögezte: semmi sem indokolja azt, hogy védett madarak egész seregét mészárolják le sportvadászat címén. A képviselő példaként olyan védett madarakat sorolt fel, melyeknek sem kártétele, sem gasztronómiai értéke nem mérhető fel, például a fenyőrigó, a vadgerle, az erdei szalonka és az erdei pinty esetében, de kiemelt ragadozó madarakat is, mint az egerésző ölyvet és a barna rétihéját.
A honatya arra hívta fel a figyelmet, a vadászandó fajok többsége a biológiai sokféleséget erősíti. Rendkívül komoly eredménynek tudható be, hogy Magyarország területén ilyen széles skálája lelhető fel a vadon élő állatoknak, és Bödecs rámutatott: Semjén Zsolt kezdeményezése a gyakorlatba ültetve csupán oda vezetne, hogy az ország területe biológiai sivataggá válik, akár csak Európa nyugati része.
A képviselő kifejtette: teljesen szabályozatlanok a természetvédelmi területek és nemzeti parkok vadászati előírásai. A Jobbik álláspontja az, hogy a nemzeti parkokban a faj – és génmegőrzés érdekében véglegesen tiltson be a szakmai felügyelet és az Országgyűlés minden fajta vadászatot. Ezen felül mindent el kell követni annak érdekében, hogy a magyarországi vadállomány ne váljon az európai luxuséttermek érdekeinek és igényeinek áldozatává, mondta Bödecs Barna.
Semjén Zsolt nem most került először vadász szenvedélye miatt a közvélemény figyelmébe. Emlékezetes eset volt 2004. január 28-i vadászata, amikor az ukrán határhoz közeli lónyai vadasparkban több országgyűlési képviselőtársával, többek közt az azóta büntetőeljárás alá vont egykori szocialista politikussal, Hagyó Miklóssal néhány óra leforgása alatt több, mint száz vadat ejtettek el. A hivatalos meghívó a vaddisznó és a dámvad - tarvad állomány ritkítására, valamint rókára vonatkozott, de egy feljelentés, valamint több tanú szerint Semjénék vemhes sutákat, vaddisznó kocákat és trófea vadakat is kilőttek. Az ügy később teljesen elsikkadt.
Úgy tűnik, a miniszterelnök-helyettes Magyarország legégetőbb problémájának a vadállomány nagyságát és sokféleségét tartja, nem pedig a nehéz gazdasági helyzetet, az emberek mindennapi megélhetési problémáit, vagy a devizahitelesek lehetetlen helyzetét.
barikad.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









