10:42 
Az immár majdnem 6 évvel ezelőtti, szent forradalmunk 50. évfordulóján lezajlott véres események felelőseit még mindig nem számoltatták el bűneikért. A Blaha Lujza téri vérengzés egyik áldozatával, Vass Péterrel beszélgettünk.
A 3 éves kora óta vak férfit úgy verték meg és lőtték közvetlen közelről többször nyakon illetve hátba, hogy közben fehér botját a kezében tartotta. Interjú a vak férfival, akit nem kímélt a demokrácia őrsége.
– 2006. október 23-án, a nevezetes rendőrterror napján egy ismerősöddel a Blaha Lujza téri Blaha sörözőben voltál, amit egyik pillanatról a másikra rohamrendőrök leptek el. Mi történt pontosan?
– Már épp készültünk elhagyni a kocsmát, amikor hallottuk, hogy kintről kiabálnak az emberek, hogy jönnek a rohamrendőrök. Hirtelen berúgták az ajtót, én a kezemben jól láthatóan tartottam a fehér botomat, tehát evidens volt, hogy látássérült vagyok. Akkor azonnal elkezdtek ütni, mint utólag kiderült, tonfával. Kaptam egyet a hátamra, kettőt a vesémre és közben kifelé taszigáltak. Ez egy felvezetés volt, ugyanis a kijáratnál gyakorlatilag egy folyosót képeztek a rendőrök, azon kellett áthaladni. Amikor kiértünk, akkor is ütöttek, de sikerült jobbra elfordulnunk, és szaladni kezdtünk. Körülbelül 20-30 méter után kaptam az első lövéseket. Összesen 11 találat érte a testemet hátulról. Ezekből kettő a nyakamra, kilenc a hátamra ment. Olyan közelről lőttek, hogy még a torkolattűz melegét is éreztem a bőrömön. Szerencsére eléggé fel voltam öltözve, de lövedékek még a farmerdzsekimet, a kétrétegű pólót, majd atlétát is átvitték. A lövések után – valószínűleg a sokkhatástól – nem is éreztem a nyakamat ért találatokat
, a derekam fájt a legjobban, ahol nem is volt lövésnyom, ezért oda valószínűleg puskatussal üthettek.
– Aznap úgymond civilként vagy megemlékezőként voltál a városban?
– Megemlékezéseken voltunk, a Corvin közből mentünk át a Blahára. Egy 10 percre ugrottunk csak be eleget tenni a természet szükségletének. Egyébként az a pletyka terjengett, hogy az egyik rendőr a pultos lányt is úgy megütötte, hogy az beesett a pult mögé. Nem ismertek azok sem Istent, sem embert akkor.
– Mikor vittek kórházba?
– Az ismerősömmel elmentünk a Ferenciek terére a metróhoz, majd odahívtunk egy taxit, amivel hazamentem. Tiszta vér voltam, a nyakamból és a hátamból is véreztem. Otthonról bementünk a Péterfy Sándor utcai kórház ügyeletére, ahol megröntgeneztek, összevarrták sebeimet, majd elengedtek. Másfél óránál nem lehettem bent többet.
– Jól tudom, hogy egy sörétdarab csak egy hónappal később jött ki a nyakadból? Hogy történt?
– Még 23-án este kiszedtek egy lőszert a nyakamból, ami egyébként artéria-közeli volt. Összevarrták a sebet, de egy hét múlva elkezdett egy helyen dudorodni. Olyan volt, mintha egy tyúkszemszerűség nőtt volna a nyakamon. Nagyjából egy hónappal a sebesülésem után, amikor a kezemmel kicsit erősebben értem hozzá a dudorhoz, egyszerűen kifordult a tenyerembe egy darabja a lőszernek. Természetes kilökődés lehetett, ezért jött egyre kijjebb. Akkor visszamentünk a Péterfybe, de már nem kellett vele nagyon mit csinálni, kezelték a sebet és ennyi.
– A rendőrséget illetően milyen jogi következményekkel járt rád nézve az a nap?
– A sörözőbe a rendőrök kifejezetten verekedni jöttek be, ez rögtön egyértelmű volt. Nem volt igazoltatás vagy bármi egyéb. Látták, hogy a bent lévő vendégek valószínűleg a térről mehettek be, ennyi pont elég volt nekik, többre nem voltak kíváncsiak.
– Tehát velük abszolút nem is volt dolgod a későbbiekben?
– Körülbelül fél évvel később kaptam egy levelet, hogy be kell mennem tanúkihallgatásra. Ez elmaradt, mert először az ügyvédem, utána pedig a rendőr betegedett le. Morvai Krisztina pont akkoriban kavarta fel az állóvizet azzal, hogy Brüsszelben videofelvételeket mutatott be a történtekről. Később felhívtuk a rendőrséget, ekkor közölték, hogy egyelőre mégsem szükséges bemennem. Azóta nem történt semmi, nem is kerestek fel. Él bennem a gyanú, hogy ezt annak köszönhetem, amit Morvai Krisztina tett odakint, Brüsszelben.
– Valamit nem értek. Ha a rendőrök nem igazoltattak, hiszen csak azért mentek le a helységbe, hogy az ott tartózkodó tüntetőket megverjék, és te nem tettél semmilyen feljelentést vagy panaszt ellenük, akkor honnan tudták, hogy téged „érdemes” behívniuk tanúnak?
– Na, igen, ez jó kérdés. Szerintem a Péterfyből adták ki az adatokat, hiába mondták azt, hogy nem fogják. Más hangok már akkor is azt mondták, hogy úgyis ki fogják adni azokat, mert ha törvény szerint kikérik, akkor kötelesek. Máshonnan nem tudhatták meg, hiszen valóban nem igazoltattak. Valószínűleg feljegyezték, hogy a sérülteknek közük lehet-e az utcai eseményekhez vagy nem, és nyilvántartásba vettek.
– Tehát a rendőrség nem indított ellened eljárást, nem foglalkoztak az ügyeddel tovább. Ezek szerint nem is kaptál semmilyen kártérítést?
– A rendőrségtől nem. Később a Magyar Állammal kötöttem egy peren kívüli egyezséget. Ehhez hathatós segítséget kaptam, illetve kaptunk többen is Papp Lajos professzor úrtól, akinek ezt ezúton is nagyon köszönöm. Ez után az egyezség után úgy gondolom, nem lenne túl etikus, ha még a rendőrséget is beperelném. Többen voltunk úgy, hogy a pert inkább kerülnénk, mivel az évekig elhúzódhat, a kimenetelében pedig nem is lehetünk biztosak. A kötött egyezség nekem megfelel, a továbbiakban jogi úton nem gondolkozom.
– Súlyos sebesüléseket szereztél, ezekből van olyan, ami maradandó lett?
– Fizikailag szerencsére nem. Pszichés azonban igen, ugyanis ha az ember attól kapja a pofonokat, akiről azt hitte azelőtt, hogy megvédi, az eléggé megrendíti a bizalmát a hatóságokban. Egyébként itt tenném hozzá, hogy tavaly a Deák Ferenc tér közelében lévő október 23-i Jobbik megemlékezésen is részt vettem, ahol a rendőrökkel megint lett egy szép élményem. Történt ugyanis, hogy el kellett mennem vécére, és amikor mentem volna vissza oda, ahol a többiek voltak, megkérdeztem az egyik rendőrt, merre van a gyűlés iránya pontosan, mert már épp véget ért, így nem igazán tudtam a hang irányába menni. Ekkor a rendőr válasza olyan trágár volt, hogy az nyomdafestéket nem is tűrne. Tehát a lényeg, hogy ilyen pszichés jellegű dolgok azóta is megmaradtak vagy még véget sem értek. Ezek után több fenntartással kezeli az ember a hatóságokat, főleg, hogy azt látjuk, felelősségre vonás sem történt.
– Történt bocsánatkérés a rendőrség részéről?
– Tőlem egészen biztos, hogy nem.
– Egyetemi oktatóként dolgoztál, közben a PhD fokozatodért küzdöttél. A történtek után azonban vége szakadt ennek a vonalnak. Kérlek, mesélj erről!
– Oktatóként dolgoztam az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen. Nem mondható biztosra, hogy a történtek miatt, de tény és való, hogy az évenkénti szerződésemet nem újították meg, tehát megszűnt az állásom. Eközben a PhD tanulmányaim végén is jártam, már az abszolutóriumot is letettem, tehát már csak úgymond a dolgozatomat kellett volna befejeznem. Ha valaki ennyire a végén jár a tanulmányainak, már nem jellemző, hogy bármi okból keresztbe tesznek neki. Van egy gyanúm, bár bizonyítani nem lehet, hogy az október 23-i események hozzájárultak ahhoz, hogy nem kötöttek szerződést velem a továbbiakban.
– A PhD hogy áll most?
– Lelassult a folyamat, de nem tettem le róla. A határidők lassan megdőlni látszanak, de igyekszem. Nyilvánvaló, ha nem tettek volna ki, már rég kész lennék vele.
– Jelenleg miből tartod fenn magad, sikerült más munkahelyet találnod?
– Alkalmi német fordításokat vállalok. Nem könnyű állandó munkát találni, főleg az én helyzetemben. Remélem, idővel jobbá fordul a helyzet, próbálok pozitívan állni a dolgokhoz. Persze emellett örülnék annak is, ha azok az emberek, akik 6 évvel ezelőtt ezt művelték velem és sorstársaimmal, elnyernék végre méltó büntetésüket.
Harmati András
Megjelent a Bar!kád hetilap 2012. április 19-i számában. Az interjúalany a május 12-i demonstráció egyik felszólalója volt.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
.jpg)
