Megemlékezés a Trianoni békediktátum 92. évfordulójának alkalmából
Megemlékezés a Trianoni békediktátum 92. évfordulójának alkalmából, megemlékező beszédet mond: Várnai Péter százhalombattai jobbik elnöke, Pest megye 8. vk. szervezője
Megbokrosodott gyurcsányista orbánizmus
Összefoglaló a 2012. május 12-i tüntetésen elhangzottakról
Nyomatékosítom, hogy idézetekről van szó, melyben azért a saját gondolataim is szerepelnek. Nem szeretném, ha az általunk igen-igen mélyen tisztelt „elvtárs-urak” plágiummal gyanúsítanának meg, hiszen manapság divat lett - nem csak az ország vagyonát - de a szellemi termékeket is lopni.
Városunkban is egyre gyakrabban szembesülhetünk az egyre szélsőségesebb időjárási viszonyokkal. 2012. 04. 22.-re virradóra igen nagy pusztításra lehettünk figyelmesek a Szent István téri OTP Bank fiókja előtt.
Mint az arra sétálók közűl sokan, mi is azt tapasztaltuk, hogy igen komoly károk keletkezetek a bankfiók reklámtábláján.
Az idei évben is "tele-kondér" várja a Jobbik majálisára kitlátogató érdeklődőket.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is részt vesz a százhalombattai Jobbik a városi Majálison. A Római Katolikus Templom kertjében paprikás krumplival - csak így magyarosan - kedveskednek a battaiak.
Várnai: "Számunkra nincs felemelőbb érzés annál, amikor ország-világ előtt azt kiálthatjuk… Magyarok vagyunk!"
A Jobbik százhalombattai szervezet 2012. március 15-i megemlékezése képekkel és videóval
Március 15.-e, mindig a megújuló remény, az újrakezdés, a magyar szabadságakarat ünnepe. A nap, amikor a tél elmúltával végre beleszippanthatunk a kikelet friss illatába, erőinket összegyűjtjük, és azt mondjuk, hogy újra vállainkra vesszük a keresztet, a magyarság keresztjét.
Nyílt levél a Békemenet 2012 Egyesület vezetőihez
Kedves Barátaim! Tisztelt Békemenet 2012 Egyesület!
Mindannyian tudjuk, hogy nemzetünk nagyon nehéz helyzetben van.
Várnai: "Nem leszünk rabszolgák saját hazánkban!"
Ismét telt ház előtt zajlott a Jobbik százhalombattai szervezet évadnyitó rendezvénye 2012. február 22.-én.
Várnai Péter helyi elnök, az EU-s tagságunkkal kapcsolatban fejtette ki a radikális párt álláspontját, melyet több száz érdeklődő kísért figyelemmel.
valóságshowk talán legfontosabb közös nevezője, hogy az égvilágon semmi közük a nagybetűs élethez. A szereplők pedig maguk is kifordított személyiségként viselkednek.
Emlékezzünk együtt a kommunizmus áldozataira!
A kommunizmus áldozatainak emléknapján 2012. február 25-én (szombaton) 18,30 órakor a kopjafánál megemlékezést tart a nemzeti oldal
A megemlékezésen való részvétel az áldozatok előtti tisztelet kifejezése.
Megjelent a Hazai pálya legújabb száma. A kéthavonta megjelenő újságban ezúttal Varga Miklós vall a vén Európáról, olvashatnak uniós tagságunkról,celeblányokról Dubaiban, Stohl Andrásról és még sokminden másról.
A cikk alján található csatolmányra kattintva olvashatja a legfrissebb híreket.
A Jobbik Pest Megyei közgyűlési képviselőcsoportja nevében Varga Zoltán Péter frakcióvezető-helyettes még decemberben adott be előterjesztést a Közgyűléshez, mely szerint a testület felszólítaná dr. Szűcs Lajos elnököt, hogy botrányos Azori-szigeteki útja miatt mondjon le közgyűlési elnöki posztjáról. A javaslatot akkor - rendkívüli ülés lévén és erre hivatkozva - napirendre sem vette a Közgyűlés fideszes többsége.
Százmilliárdokat kell hogy visszafizessenek a bankok a devizahiteleseknek és a devizahitelekkel rendelkező önkormányzatoknak egy bírósági ítélet alapján! - írja Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, alább olvasható a folytatás.
Százmilliárdokat kell hogy visszafizessenek a bankok a devizahiteleseknek és a devizahitelekkel rendelkező önkormányzatoknak egy bírósági ítélet alapján! - írja Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke, alább olvasható a folytatás.
Minden idők legnagyobb hazai EU-ellenes demonstrációját tartotta a Jobbik az Unió magyarországi képviselete előtt. A hideg, metsző szél ellenére több ezer ember gyűlt össze a budapesti Lövőház utcában, hogy tiltakozzon a közösség Magyarországot sújtó diktátumai ellen.
Minden idők legnagyobb hazai EU-ellenes demonstrációját tartotta a Jobbik az Unió magyarországi képviselete előtt. A hideg, metsző szél ellenére több ezer ember gyűlt össze a budapesti Lövőház utcában, hogy tiltakozzon a közösség Magyarországot sújtó diktátumai ellen.
A Jobbik szót emel az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben, mely a rendszerváltás óta a legdurvább támadás függetlenségünk ellen. Tüntetés szombaton.
A Jobbik szót emel az Európai Bizottság szerdai ultimátumával szemben, mely a rendszerváltás óta a legdurvább támadás függetlenségünk ellen. Tüntetés szombaton.
Tagok legyünk, vagy szabadok? – ez a jelszava a Jobbik EU-ellenes tüntetésének, melyen Varga Miklós énekli majd el a Nemzeti Dalt, fellép továbbá Varga B. Tamás és Sziva Balázs.
Magyarország szerdán nyílt hadüzenetet kapott az Európai Uniótól, a pénzügyi háttérhatalmak európai (féreg)nyúlványától, amely minden korábbinál agresszívebb támadást intézett ellenünk azért, hogy befejezze ördögi művét, Magyarország totális gyarmatosítását
Magyarország szerdán nyílt hadüzenetet kapott az Európai Uniótól, a pénzügyi háttérhatalmak európai (féreg)nyúlványától, amely minden korábbinál agresszívebb támadást intézett ellenünk azért, hogy befejezze ördögi művét, Magyarország totális gyarmatosítását.
A budapesti jobbik elnöksége és az alapszervezeti elnökök a legutóbbi BET-en célul tűzték ki, hogy a liberális, baloldali csőcseléktől vissza kell venni az utcát.
Az elmúlt hetek történései mindennél jobban bebizonyították, hogy hazánk gyarmati szerepet tölt be az Európai Unióban, egy ilyen szervezetben Magyarországnak nincsen politikai és gazdasági jövője – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke szombat délutánra tüntetést hirdetett az Európai Unió Háza elé.
Az elmúlt hetek történései mindennél jobban bebizonyították, hogy hazánk gyarmati szerepet tölt be az Európai Unióban, egy ilyen szervezetben Magyarországnak nincsen politikai és gazdasági jövője – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke szombat délutánra tüntetést hirdetett az Európai Unió Háza elé.
A Jobbik Országgyűlési képviselőcsoportjának nevében Bertha Szilvia Országgyűlési képviselő a következő kérdéseket teszi fel a mai napon Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének.
A Jobbik Országgyűlési képviselőcsoportjának nevében Bertha Szilvia Országgyűlési képviselő a következő kérdéseket teszi fel Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének.
Tisztelt Elnök Úr!
A Házszabály 91. § (1) bekezdése alapján írásbeli kérdést kívánok benyújtani a Fejlesztési Miniszterhez, mint a tárgyban illetékes minisztérium vezetőjéhez
A Jobbik Országgyűlési képviselőcsoportjának nevében Bertha Szilvia Országgyűlési képviselő a következő kérdéseket teszi fel a mai napon Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének.
Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4 Normal 0 21 MicrosoftInternetExplorer4
II. Béla érméin megjelenő kettőskereszt nem hirtelen és idegen hatásra jelent meg a magyar hagyományban, annak kultusza már régóta gyökerezett az ősi magyar kereszténységben.
A szakirodalomból ismert tény, hogy a kereszténység első két évszázadában nem használták a Jézust megfeszítő keresztet, mint vallási jelképet, annak alkalmazása csak a 3. század fordulóján kezdődött meg. Elsőször egy szarkofágon ábrázolták a 4. században, majd a Bizánci Birodalom hatalmi jelképévé vált. Nagyon valószínű, hogy nemcsak a görögök, hanem a Földközi- és a Fekete-tenger vidékén is jól ismerték az ősi szimbólumot. Róma csak későn, a 10-11.
A Fővárosi Közgyűlés többsége mai, rendkívüli ülésén támogatta Staudt Gábor és Losonczy Pál frakcióvezető indítványát, mely arra irányult, hogy a „vörös gróf” szobra a jövőben ne tündököljön díszkivilágításban.
A Közgyűlés 21 igennel fogadta el a Jobbik javaslatát. Staudt Gábor a döntés előtt elmondta, mivel a Közgyűlés a közvilágítás egyes kérdéseit is napirendre tűzte, a radikális párt javasolta, hogy Károlyi Mihály szobrát a jövőben ne világítsák ki.
Október 20-án, csütörtökön 17 órai kezdettel tiltakoznak a jobbikosok szülőkkel és nevelőszülőkkel Budapesten, a Pest megyei Vármegyeháza előtt, mert a megye hónapok óta képtelen ellátni alapvető
2011. október 23-án 11 órai kezdettel tartjuk hagyományos megemlékezésünket Százhalombattán a Szent István téri Kopjafánál. Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
A személyi kultusz városunkban sajnos egyre megszokottabb jelenség. Mint köztudott, a rendezvényközpont névadó ünnepségét a mai napon. 2011. 10. 18-án 16 órától rendezi a százhalombattai önkormányzat.
Pest megyében a gázszolgáltató csődeljárással fenyegetőzik, mivel a megye 60 napon túli tartozása meghaladja a 87 millió forintot. Negyven intézményben nincs sem fűtés, sem meleg víz.
A Jobbik felháborodással értesült arról, hogy Pest megye több oktatási intézményében hónapok óta nincs fűtés, a bentlakásos intézményekben pedig meleg víz.
Százhalombattai képviselő-testület többségi szavazataival, a még jó egészségnek örvendő Szekeres József volt tanács elnökéről nevezik el a százhalombattai rendezvényközpontot - ha engedjük!
Október 3-ától ismét az utcára kényszerül a battai jobbik, hogy nyomatékosítsa a "forradalmi kormány" felé a devizahitelesek súlyos válságát.
Az eddig eltelt időszakban több száz aláírást sikerült összegyűjteni - sajnos! Ezt semmiképpen nem sikernek, hanem tradgédiának könyvelhetjük el, hiszen városunk lakossága sem mentes ettől a húsbavágó problémától.
A százhalombattai Jobbik is a devizahitelesek ügyében szeptember 19-től aláírásgyűjtést kezdeményez. Ezzel a társadalmi összefogással akarják rákényszeríteni a kormányt, hogy visszatérjen egy olyan útra, amely a problémákat nem a szőnyeg alá söpri, hanem megoldja.
A forradalmi többség érdemi munka helyett kétnapos frakció ülésen tölti az idejét, miközben a devizahitelesek érdemi megsegítésére semmilyen javaslattal nem élnek. Érdemi megoldás helyett átláthatatlan alternatívák.
Büntető feljelentést tett a Jobbik a Pest megyei nevelőszülői-hálózat és a gyermekotthonok teljes ellehetetlenülése miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen.
A Jobbik a devizahitelesek ügyében szeptember 5-től aláírásgyűjtést kezdeményez. Ezzel a társadalmi összefogással akarják rákényszeríteni a kormányt, hogy visszatérjen egy olyan útra, amely a problémákat nem a szőnyeg alá söpri, hanem megoldja.
A Pest megyei Közgyűlés jobbikos képviselői mai sajtótájékoztatójukon bejelentették, rendkívüli ülés összehívását kezdeményezik a Pest megyében uralkodó kaotikus állapotok, valamint a nevelői díjak ki nem fizetése miatt.
A Pest Megyei Közgyűlés tegnapi ülésén a többség támogatta a Jobbik azon javaslatát, hogy az önkormányzat éljen felterjesztési jogával és a megyék konszolidálásának első lépéseként kérje a miniszterelnöktől és a nemzetgazdasági minisztertől, a 2002 óta folyamatosa
1456. augusztus 11-én 49 évesen, alig három héttel a Nándorfehérvárott a kereszténységet és Európát megmentő diadala után meghalt Hunyadi János magyar földesúr és hadvezér, "a törökverő".
Ma készül el a nemzet kenyere egy pécsváradi sütőüzemben, a lisztjéhez szükséges búza háromszáz hazai és határon túli magyar lakta helyről érkezett egy, a nemzeti összetartozást erősítő kezdeményezés keretében.
Tállai András, a Belügyminisztérium államtitkára mai sajtótájékoztatóján ismertette az önkormányzatokról szóló törvény-tervezet főbb irányelveit. Minősíthetetlen. És végtelenül elszomorító.
A Szent Korona felszentelt másolata is részt vesz az államalapítás ünnepén augusztus 20-án Százhalombattán. A városban élő Horváth László elmondta, maga is alapító tagja a Horthy Miklós Társaságnak, amelynek tulajdonában van a szimbolikus értékű tárgy, amely kezdeményezésére emeli a helyi ünnep fényét.
Noha az új önkormányzati törvény koncepcióját nem tárgyalja a kormány mai ülésén, a hivatalos menetrend szerint ősszel mégis szavazhat róla az Országgyűlés.
Felkerült a Fidesz feketelistájára Sztancs János, Felsőpakony független polgármestere, mivel kritizálni merte a kormány devizahitelsek megsegítését célzó projektjét. A helyzet nem egyszerű, sőt, egy olyannyira összetett problémára keres megnyugtató, hosszú távú lehetőséget, amely ma Magyarországon az egyik legégetőbb társadalmi kérdés.
Birtokunkba került az új önkormányzatokról szóló törvény alapkoncepciója. Noha a munkaanyag még nem részletes, nem kimunkált terv, sokatmondó és lehangoló elképzeléseket olvashattunk ki belőle, azaz szó szerint ki akarja herélni az önkormányzatokat.
A Fidesz frakcióvezetője kimondta azt, amit mindenki tudott: a kormány nem egy koalíciós kormány. A KDNP vezetői mintha egy icipicit zokon vették volna Lázár János kijelentését, de miután tisztában vannak vele, hogy ők nem önerőből ülnek a parlamentben, szépen elültek ezek az apró hullámok is. Ahogy elültek minden hasonló eset után az elmúlt egy évben.
Kérem, mondják el…! – Pörzse sándor vezércikkében a Fidesz árulásáról értekezik. a liberális értelmiség a helyén maradt, megszavazták a Hit Gyülekezete magas egyházi státuszát és a helyén hagyták Károlyi szobrát.
A Pest megyei közgyűlés jobbikos frakciója elunta a Fidesz- KDNP koalíció nemtörődömségét. Javasolják: adja vissza a kormány a megyék régi bevételi forrásait.
Csanádi Gábor és Varga Zoltán Péter közgyűlési képviselők a héten a Jobbik-frakció nevében a megyei Önkormányzat anyagi helyzetét megoldó javaslatot terjesztettek be a Pest Megyei Közgyűlés soron következő ülésére.
A Jobbik Pest megyei képviselőcsoportja nevében az elmúlt héten írásban javasoltuk a Pest Megyei Közgyűlésnek, hogy éljen felterjesztési jogával és kérje a kormányzattól a megye legsúlyosabb pénzügyi gondjait okozó SZJA- és illetékbevételek elvonásának azonnali orvoslását, a megyei önkormányzatoknál maradó rész 2002-es szintre történő visszaállítását.
Július 14-e van. 555. évvel ezelőtt 1456 július 14-én Szalánkeménről Hunyadi és Kapisztrán megindul a szárazi csapatokkal és a királyi hajósnéppel, hogy áttörje II. Mohamed oszmán hajóhadának blokádját és a segélycsapatokkal Nándorfehérvár felmentésére sorakozzon.
Pest megye eljutott az agónia legvégső stádiumába. A fideszes vezetés az ingatlanvagyon pánikszerű kiárusításával próbál időt nyerni és bízik abban, az utolsó pillanatban megjön a segítség.
"Kizárt, hogy a Fidesz és az MSZP informális pénztárnokai hellyel-közzel ne működtek (működnének?) együtt vitatható ügyekben" - írja a Népszabadságban megjelent cikkében Gyurcsány Ferenc.
A bizonyítvány, bizony hitvány
Mint köztudott, 2011. június 4-én városunkban is sokan emlékeztek a Trianoni békediktátum 91. évfordulójára. 16 órától első alkalommal rendezte meg Százhalombatta város önkormányzata a trianoni megemlékezést a vasútállomás előtti téren, a Trianoni emlékműnél. Aznap 21 órától a Jobbik is, mint eddig minden évben, megtartotta a már hagyománnyá vált megemlékezését.
A berlini fal leomlása óta globális kulturális forradalom zajlik a világon. Egy új, „kereszténység utáni” erkölcs új kifejezései, normái, értékei, életsílusai terjedtek el és váltak globálisan irányadóvá.Az új etika jelszavai megtévesztően hasonlóak a keresztény szeretetparancs alapelveihez, tartalmuk mégis különösen más.
A Trianoni Békediktátum 91. évfordulójára emlékeztünk 2011. június 4-én
Közel félszáz megemlékező gyűlt össze este 21 órára a százhalombattai Trianoni emlékműnél.
Megemlékező beszédet mondott Csuti Levente a Jobbik százhalombattai szervezet elnöke, majd Kovács Martin a Jobbik tárnoki IT tagja szavalta el József Attila "Nem, nem, soha!" című versét.
Pest megyében nincs a képviselőknek javadalma Szűcs Lajos mégis több mint félmilliót kap elnöki tiszteletdíjként. Állítása szerint, azért mert ő megdolgozik érte. A megye viszont elveszíthet egy 902 millió forintos ingatlant és az iskolabezárások is tovább folynak.
A kormány az elmúlt egy évben a gazdagok érdekeit szolgálta, úgy hogy közben tönkretette az országot - mondta el pénteki sajtótájékoztatóján Vona Gábor.
A magyargyűlölő erők, parlamenti pártok saját végnapjaikat érezve totális támadást intéztek az egész nemzeti oldal és annak politikai zászlóshajója, a Jobbik Magyarországért Mozgalom ellen. Az elmúlt napokban olyan eseményeknek lehettünk szem és fültanúi, amelyek a legsötétebb, legdiktatórikusabb Kun Béla és Rákosi féle kirekesztő, szélsőséges diktatúrákat idézi.
Trianoni Megemlékezést rendez szervezetünk fáklyás felvonulással. Mindenkit várunk akinek lelke e gyásznapon szenved!
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Alaposan ki vannak szolgáltatva a társasházak lakói a közös képviselő tevékenységének, s noha - legalábbis elvben - gond nélkül felléphetnek ellene, amennyiben elégedetlenek a munkájával, a valóságban az indokolt esetek töredékénél történik meg ez.
Úgy tűnik, lassan nem múlik el hét, hogy a legnagyobb magyarországi megye körül ne csúcsosodjon ki valamiféle botrány. Korábbi írásainkban már beszámoltunk Pest megye és az intézményeiben étkeztetési szolgáltatást végző HunGast kft.
Annak idején tizenéves fejjel még az átkos alatt az ember hajlamos volt mindenféle rendszerellenes eszmékért rajongani. Egyesek például punk mozgalomért, volt abban jó is, rossz is, de a helyenként hülyeségbe hajló anarchia mánia semmiképpen nem tartozik így felnőtt szemmel a díjazandó ötletek közé.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke vasárnap a párt Hajógyári szigeten tartott majálisán bemutatta „Született augusztus 20-án” című könyvét, amely néhány napja jelent meg.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom Pest megyei választmányának elnöksége megdöbbenve és felháborodva értesült a május elsején Dabas–Szőlőn, valamint Cegléden történt bűncselekményekről, melyek elkövetői mindkét esetben cigányok voltak.
Bizakodástól a csalódásig!
Sokan mondtuk, mondták a választások időszakában – mikor a kopogtató cédulákat gyűjtöttük – hogy ez a mostani állapot gyorsan bekövetkezik, ha rosszul döntenek. A "na, ugye megmondtuk előre" szlogent most olcsó, apolitikus érvként fogadják azok, akik a FIDESZ-KDNP-re szavaztak. Részben igazuk is van. Valóban olcsó poén, főleg azok számára, kik naivan hittek az ígérgetéseknek, bedőltek a hazudozásoknak.
Két új cikk olvasható a Hírtükör Internetes oldalán. Mindkettő a Polgárőrségről szól. Az egyik, az agyon favorizált, de lejáratódott társaságot magasztalja, a másik a Jobbik által megalakítandó Szebb jövőért Polgárőr egyesületet erőlteti.