Babják Csaba önkormányzati képviselő önálló indítvány benyújtásával szerette volna elérni, hogy Dániel Pétert nyilvánítsák „nem kívánatos személlyé” Komárom városában.
Jobbik-kongresszus: Vona maradt az elnök, Szegedi Csanád helyére Volner János került az alelnöki posztra
A Jobbik tisztújító kongresszusa újraválasztotta Vona Gábort a pártelnöki posztra, a hat alelnöki poszt egyikén azonban változás történt, Szegedi Csanád helyére Volner János került.
2005-ben ezen a napon halt meg Pongrácz Gergely,1956-os szabadságharcos parancsnok,aki részt vett a Jobbik Magyarországért Mozgalom alapításában
Pongrátz Gergely (Szamosújvár, 1932. február 18. – Kiskunmajsa, 2005. május 18.) a Corvin közi felkelőcsoport második és utolsó főparancsnoka az 1956-os forradalom idején.
Az 1982-ben először (s azóta több kiadásban) megjelent „Corvin köz – 1956” c. könyvének hátlapján Pongrátz a következőket írta:
Ma van 120 éve, hogy elhunyt "híres Komárom fővezére", Klapka György tábornok. Tisztelet az emlékének!
Klapka György kiváló tüzértisztként a bécsi magyar testőrségnél, majd a 12. határőr ezrednél szolgált. 1848-ban honvédségi szolgálatra jelentkezett. 1849. május 28-tól október 2-ig tábornoki rangban a komáromi vár parancsnoka volt. A várat csak megfelelő feltételekkel adta át a császáriaknak. A szabadságharc bukása után emigrációba kényszerült. A kiegyezés után hazatért és országgyűlési képviselő lett. Emlékiratai értékes forrásai a szabadságharc és az emigráció történetének.
A Magyar Élet Menetének nevezte Vona Gábor a Fidesz székházához való vonulást
A Jobbik Magyarországért Mozgalom szombaton az MSZP terézvárosi székházától vonult végig az Andrássy úton a Fidesz Hősök teréhez közeli székházához. A tömegdemonstrációt Vona Gábor a Magyar Élet Menetének nevezte, amelynek következő eseményére vasárnap 16 órakor kerül sor Győrben. Morvai Krisztina fölszólalásában kijelentette: a rendszer megbukott, ezért a magyaroknak vissza kell venniük Magyarországot.
Komáromból is indít buszt a Jobbik,melyen még van hely!Amennyiben nem ért egyet a kormány politikájával,és részt venne a tüntetésen,keresse Babják Csabát a +36 20 557 07 90 telefonszámon.A busz ingyenes!A busz a Petőfi Iskola buszmegállóból indul 12:00 órakor.Aki jön,legyen pontos,mert a busz nem vár meg senkit!
Megjelent a legújabb Hazai Pálya - két exkluzív interjú, tabudöntögető, leleplező anyagok
Megjelent a legújabb – április-májusi – Hazai Pálya ingyenes közéleti lap. Magyarország legnagyobb példányszámú újságja a negyedik számmal jelentkezik, benne számos könnyedebb, humoros témával, de több tabudöntögető, leleplező anyaggal s két exkluzív interjúval. A képekkel gazdagon illusztrált közéleti lap most is 2 millió (!) példányban jut el a magyar emberekhez.
A komáromi Jobbik iroda májusi fogadóórái
Fogadóóráink: keddenként 16-18 óráig
Cím: 2900 Komárom,Csokonai Vitéz Mihály utca 1.
Babják Csaba önkormányzati képviselő fogadóórája:
május 15. 16-18 óráig
Az ifjúsági tagozat fogadóórája:
május 7. 14-16 óráig
Civilek és a Jobbik két hét alatt hatezer aláírást gyűjtöttek össze, hogy megmentsék Komárom városi kórházát.
Április 19-én délelőtt Horváth Zsolt, a Független Civilek Komáromért vezetője, Vágó Sebestyén, a Jobbik országgyűlési képviselője és Babják Csaba, Komárom jobbikos önkormányzati képviselője közösen mutatták be azt a hatezer aláírást, melyet közös kampánnyal mindössze két hét alatt sikerült összegyűjteniük egy közös petíció sikere érdekében.
Az Atilla Király Népfőiskola következő előadása április 21.-én 13-órai kezdettel kerül megtartásra. Helyszín: Arany 17 Rendezvényközpont , Komárom ,Arany János út 17.szám Előadások témája: - Mennyire vagyunk kultúránk termékei - Globalizáció és lokalizáció - Okok és kiutak
-Ősi jövendők: Ladak tanításai című film vetítése, majd látottak megbeszélése - A boldogság közgazdaságtana című film vetítése majd megbeszélése. Az áprilisi előadás sorozatot Stern Gabriella őstörténet kutató vezeti. Mivel nyílt napot tartunk szeretettel várunk minden hallgatót és érdeklődőt.
Aláírásgyűjtő akciónk lezárult!
Adjon az Isten!
Kérünk mindenkit, aki segítette A Selye János Kórházért folytatott aláírásgyűjtési akciónkat, hogy a még nála levő gyűjtő íveket szíveskedjen eljuttatni a komáromi Jobbiknak.
Címünk: 2900 Komárom, Csokonai vitéz Mihály utca 1.
Telefonszámaink:
+36703910057,+36703690649,+36706674290,+36703921207,+36205570790
Segítségüket ezúton is köszönjük!
Szebb jövőt!
Lakossági fórum Magyar Zoltán agrármérnök, országgyűlési képviselő és Vágó Sebestén országgyűlési képviselő előadásával, a magyar föld, helyi piacok, önfenntartó település témákban
Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő a Jobbik Komárom-Esztergom megyei elnöke üdvözölte a megjelenteket. Bevezetőjében elmondta: körzetünk jelenlegi, egyik legfontosabb problémája a Szőnyi Selye János Kórház osztálybezárásának kérdése, amely érinti a helyi lakosokat is. A szaktárca fejlesztés címszóval szünteti meg e kórházban a sebészeti, szülészeti és gyermekosztály fekvőbeteg ellátását, amely ellátás a Tatabányai kórházhoz kerül át, tovább nehezítve az egyébként is leterhelt tatabányai orvosok munkáját.
Tekintettel a 2000 fő alatti lélekszámú településeket érintő törvényi változásokra, gazdasági és szociális válságra a Jobbik Magyarországért Mozgalom előadásokat szervez a kistelepüléseken, a következő témákban:
• Helyi termelői piacok kialakításának lehetőségeiről, a már megvalósult vásárok tapasztalatairól, törvényi hátteréről,
• Önellátó gazdasági kistérség, önellátó falu,
• Helyben előállított élelmiszer, a termelő és vásárló találkozása,
Adjon az Isten!
Tisztelettel kérünk minden olyan komáromi és Komárom környéki honfitársunkat, aki fontosnak érzi, hogy tegyen valamit a
Selye János Kórházért, segítse küzdelmünket!
Aláírás gyűjtést szervezünk, melyhez aktivisták jelentkezését várjuk.
Az aláírás gyűjtő ívek letölthetők honlapunkrólIDE KATTINTVA,
illetve személyesen átvehetőek.Az aláírásgyűjtési akcióhoz csatlakozott a Független Civilek Komáromért Egyesület is.
A részletekről e-mailben (komarom@jobbik.hu) és telefonon ( +36703910057,+36703690649,+36706674290,
+36703921207,
+36205570790) lehet egyeztetni. Várjuk továbbá olyan személyek
jelentkezését, akik üzletet, boltot, vendéglátó helyet, stb.
üzemeltetnek és vállalják a gyűjtő ívek kihelyezését, ezzel is segítve, hogy minél több emberhez jusson
el az aláírás lehetősége.
A petíció aláírható az alábbi helyken:
Keddenként 16-18 óráig a komáromi Jobbik irodában,a Csokonai vitéz Mihály u.1. szám alatt
Oázis söröző 2900 Komárom Marek József u. 1.
Bábolna Cafe 2943 Bábolna Mészáros u.3.
Gery Gumiszervíz 2870 Kisbér Szent Imre tér 23.
Kisbolt 2879 Hánta Dohány u.1.
Komáromi Andrea fodrászat 2900 Komárom DM udvar
Pettkó-Szandtner Tibor Lovasiskola és Kollégium, 2943 Bábolna, Rákóczi u. 7.
Tava savanya savanyúságos bódé a komáromi Tesco áuház területén 2900 Komárom Bajcsy-Zsilinszky Endre u.7.
Blagya söröző 2900 Komárom Igmándi u.65.
Véndiófa vendéglő 2900 Komárom Gyár utca 90.
Coop ABC Komárom Bem J.u.2.
Portorico söröző 2900 Komárom Vág u. 7.
Picurka ABC 2900 Komárom Igmándi út 51.
Picurka 2. ABC 2900 Komárom Klapka György út 107.
Picurka sütő 2900 Komárom Igmándi út 51.
Angol használtruha üzlet 2900 Komárom Klapka György u.12.
Kolcsár pékség komáromi üzlete 2900 Komárom Táncsics Mihály u.73.
Póló söröző 2900 Komárom Mártírok útja,Szamos u. sarka
Korzó söröző 2900 Komárom Igmándi u.5.
Sztárelektronik Kft. komáromi üzlete 2900 Komárom Bajcsy-Zsilinszky u.4.
Virágbolt 2900 Komárom Igmándi út Lengyár üzletsor
Balzsam Patika 2900 Komárom Klapka György u.5.
Duna Áruház Eu filléres bolt 2900 Komárom Klapka György u.1.
Korshow söröző 2921 Komárom Széchenyi út
Penny Market 2900 Komárom Mártírok útja 105.
Vianni Kft.komáromi üzlete 2900 Komárom Mártírok útja 7.
Hörpintő Presszó 2900 Komárom a Csillag Lakótelep üzletsor
Indian's Pub 2900 Komárom Mártírok útja 12.
Éden Presszó 2900 Komárom a Csillag Lakótelepi üzletsor
Somogyi Ilona-Ördög Anett fodrászat 2921 Komárom-Szőny Mocsai u.3.
Katica 2. ABC 2900 Komárom Mártírok útja
Süveg-Hús Kft. húsboltja 2921 Komárom-Szőny Petőfi Sándor u.6.
Vásártéri Táborozó 2921 Komárom-Szőny Vásártér,a posta mellett
Boss'-Co. Pizzéria 2903 Koppánymonostor Koppány vezér u.127.
Bodza ABC 2921 Komárom-Szőny Petőfi Sándor u.66.
Golden Rock Café 2900 Komárom Csokonai vitéz Mihály u.2.
A Deák téren tartja március 15-i ünnepi rendezvényét a Jobbik. Beszédet mond Vona Gábor Gyüre Csaba, Balczó Zoltán és Szegedi Csanád. Zárásként ingyenes P. Mobil koncert.
Vágó Sebestyén országgyűlési- és Babják Csaba komáromi önkormányzati képviselő sajtótájékoztatót tarott "Mi lesz veled Selye János Kórház?" címmel.
2012.március 5-én Babják Csaba Komárom Város önkormányzati képviselője, illetve Vágó Sebestyén országgyűlési képviselő sajtótájékoztatót tartott „Mi lesz veled Selye János kórház?” címmel.
Vágó Sebestyén országgyűlési- és Babják Csaba komáromi önkormányzati képviselő sajtótájékoztatója "Mi lesz veled Selye János Kórház?" címmel 2012. március 05-én
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Vágó Sebestyén azonnali kérdése a szőnyi Selye János Kórház ügyében - videóval
A mai napon azonnali kérdésemmel konkrét választ szerettem volna kicsikarni a kormányból, hogy mi is a tervük tulajdonképpen a komáromi kórházzal. Milyen osztályokat kívánnak megszüntetni, melyeket megtartani?
Hunyadi Mátyás Kolozsváron született 1443. február 23-án. Apja Hunyadi János kormányzó, a középkori Magyar Királyság kiemelkedő hadvezére, anyja pedig Szilágyi Erzsébet. 1458 és 1490 között I. Mátyás néven magyar király, 1469-től cseh (ellen)király, 1486-tól pedig Ausztria hercege volt. [1]
A Corvinus nevet Mátyás a család címeréről kapta, amely egy gyűrűt tartó hollót (latinul Corvus) ábrázolt. A Sziléziai Krónika szerint egy vadászat alatt levette gyűrűjét, s azt egy holló elragadta. Mátyás üldözte a madarat és visszaszerezte gyűrűjét, majd az esemény emlékezetére választotta a hollót címerállatául. Tudományosabb magyarázatként román források megemlítik, hogy Mátyás nagyapjának egy Holló Köve (román nyelven: Piatra Corbului) nevű birtoka volt.
A jobbikos Vágó Sebestyén a Nokiánál történő elbocsátásokról kérdezi a kormányt. Emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor évértékelőjében még példaként említette a támogatandó multinacionális cégek között.
Ennek ellenére másnap 2300 fő elbocsátását jelentette be a finn cég. A beszállítókon keresztül várhatóan még többen fogják elveszíteni munkájukat. A multik sok esetben „összeszerelő-gyarmatként” tekintenek hazánkra - mutat rá a képviselő. Cséfalvay Zoltán államtitkár nyugtat: a kormány mindent megtesz a munkahelyek megőrzése érdekében.
Eddig nem tettem, de úgy gondolom, hogy az ügy súlyából fakadóan, illetve az államtitkári válasz sorai között felfedezhető jelentések miatt, most mindenképpen kommentárt kell fűznöm a szóbeli kérdésem, és az arra kapott válasz videójához.
Most arról nem kívánok írni, hogy a félrebeszélés, és az időhúzás céljából elmondott nemzetközi elbocsátási adatoknak mi köze volt egyáltalán a feltett kérdéshez. Nagyon sajnálom a finnországi és a mexikói elbocsátottakat, de ez nem hiszem, hogy vigaszt nyújtana a komáromi leépítetteknek.
A minisztérium által felállítandó munkacsoportról sem tudtam meg többet, mint ami a kérdésben is szerepelt.
A válasz sokatmondó részét a végén hallhattuk. Ahogy államtitkár úr fogalmazott a „magas hozzáadott értéket jelentő munkahelyek” megmaradnak. Magyarra lefordítva ez azt jelenti, hogy a legkiszolgáltatottabb munkavállalók, vagyis a kétkezi munkások lesznek azok, akiktől a vállalat megszabadul, és ezáltal nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. Főleg azért, mert a jelenlegi munkaerő piaci helyzetben, számukra az elhelyezkedés, szinte lehetetlen.
Éppen ezért furcsálltam azt, hogy a válaszban egy szó sem hangzott el arról, hogy milyen hozzáállásra számíthatnak a munkahelyteremtő beruházásokat tervező iráni befektetők.
Remélem, a válasz hiánya nem azt jelenti, hogy a magyar munkavállalók helyzete és érdeke megint háttérbe szorul a nemzetközi nyomással, és a megfelelési kényszerrel szemben.
Vágó Sebestyén orsággyűlési képviselő 2012. február 13-án, hétfőn szóbeli kérdést intéz Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez, " Mi lesz a Duna menti innovációs tengely egyik központjával? " címmel. Kérdésében a komáromi Nokia gyár létszámleépítésének, és a város jövőjének témájában várja a kormánytag válaszát. A kérdés elhangzására kb. 16 órakor kerül sor.
Kb. 1400 - kb. 1500 óráig 1./ Interpellációk.
Kb. 1500 - kb. 1600 óráig 2./ Azonnali kérdések és válaszok órája.
A Jobbik Országgyűlési Képviselőcsoportja ismét gyakornoki programot hirdet felsőoktatási hallgatók részére. A program lehetővé teszi, hogy az abban részt vevő egyetemisták, főiskolások megismerjék az Országgyűlés munkáját, szervezetét az előttünk álló tavaszi törvényalkotási időszakban.
Ma van vitéz nagybányai Horthy Miklós halálának 55-ik évfordulója
Horthy Miklós teljes visszavonultságban élt Portugáliában, 1949-től, azóta Magyarországon is megjelent emlékiratain dolgozva. Az 1956-os forradalom híre lelkesedéssel és reménnyel töltötte el, majd a bukás hírére mély apátiába esett, s noha orvosai szervi bajt nem állapítottak meg 1957. február 9-én hajnalban csendesen elhunyt. Hamvai a lisszaboni Angol Katonai Temetőbe kerültek, s a sírt ritkán oda vetődő magyarok, mély megilletődéssel keresték fel. Felesége, a finom szépségű jószási Purgly Magdolna 1959-ben követte férjét, s ahogy az életben úgy a sírban is melléje került.
A hamvak hazahozatalára, az időközben elhunyt kisebbik fiuk, ifj. Miklós hamvaival együtt, 1993-ban került sor annak a vitéz Szimon Miklós hosszújáratú tengerészkapitánynak a kezdeményezésére, aki 2005. február 10-11-e éjszakáján, máig tisztázatlan körülmények között hunyt el Passauban. A hazahozatalt anyagilag még támogatta vitéz Dávidházy András és vitéz lovag dr. Juba Ferenc kapitány. A Horthy Család újratemetésére 1993. szeptember 4-én került sor Kenderesen, a családi kriptában, mikor is addig sosem látott tömeg kísérte utolsó útjára Magyarország, pontosabban a Magyar Királyság utolsó Kormányzóját.
Szeretnélek tájékoztatni titeket a következő előadásunkat február 18.-án szombaton tartjuk meg. Időpont változatlan 13-órai kezdettel. Első előadónk: Balogh Gábor történész. Téma: A radikalizmus. 15.-órától Lesták Ottiliát hallgathatjuk meg. Téma: Életmód, életvitel. Előadás vége 17.-óra. Helyszín: Komárom, Arany 17 Rendezvényközpont (Arany János u.17.) Második félévre beiratkozni szintén most van lehetőség. Azok a hallgatók akik év elején beiratkoztak nekik nem kell még egyszer, csak az új hallgatóinknak. Szeretnék megkérni mindenkit akik most kezdenek velünk hozzanak magukkal egy egyszerű önéletrajzot. Szeretettel várunk minden kedves új és régi hallgatót.
Megjelent a Hazai pálya legújabb száma. A kéthavonta megjelenő újságban ezúttal Varga Miklós vall a vén Európáról, olvashatnak uniós tagságunkról,celeblányokról Dubaiban, Stohl Andrásról és még sokminden másról.IDE kattintva letölthető.
„Van egy anyuka Komáromban, akinek óvodás kisfia tavaly augusztus óta nagyon beteg. Azóta egy budapesti kórházban "élnek", valamilyen csodában reménykedve. Anyuka azóta nem dolgozik, hiszen kisfiát ápolja, őrzi 24 órában."
Január 25-én Komáromba látogatott dr. Saeed Seyed Agaha Banihashemi, az Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, aki hazánk több városát is felkereste már. Komáromba azért látogatott el, hogy tájékozódjon az ipari, oktatásügyi, kulturális és turisztikai lehetőségekről.
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a magyar kultúra napját.
Nem lett piros betűs ünnep, nincs ezen a napon iskolai szünet, de a legtöbb helyen, iskolában, könyvtárban, faluban, városban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a Himnuszról és a magyar kultúráról.
Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket.
Kölcsey műve előtt a katolikus magyarság néphimnusza a Boldogasszony Anyánk és az Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga kezdetű ének, míg a református magyarságé a Tebenned bíztunk, elejétől fogva (90. Zsoltár) volt. Népszerű volt – a hatóságok által többször betiltott – ún. Rákóczi-nóta is. Ez utóbbit Hector Berlioz és Liszt Ferenc is megzenésítette.
Kölcsey Ferenc: Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból
Isten, áldd meg a magyart Jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, Ha küzd ellenséggel; Bal sors akit régen tép, Hozz rá víg esztendőt, Megbünhödte már e nép A multat s jövendőt!
Kölcsey Ferenc: Kölcsey (részlet)
Büszke magyar vagyok én, keleten nőtt törzsöke fámnak, Nyúgoti ég forró kebelem nem tette hideggé; Szép s nagy az, ami hevít; szerelemmel tölti be lelkem Honni szokás és föld, örököm kard s ősi dicsőség.
Tíz határátkelőnél tiltakoztunk félpályás útlezárással
Szombaton tíz helyszínen tartott félpályás útlezárást néhány szervezet és a Jobbik, a Kárpát Haza Őrei Mozgalom felhívására. A kettős állampolgárságra született ellentörvény és a Beneš-dekrétumok miatt tiltakoztunk.
A doni katasztrófa 69. évfordulója alkalmából, a 6. komáromi könnyű hadosztály, a 22. és 52. komáromi gyalogezred, és az elesett honvédek emlékére avattak emléktáblát a Monostori Erődben
Az Endresz Csoport és a Komáromi Erődök Barátainak Egyesülete január 12-én közösen emlékezett meg a doni katasztrófa 69. évfordulójáról, emléktábla-avatással és történészi előadással. A méltó helyszínt a Monostori erőd patinás falai adták. Míg korábban mindössze egy maroknyi ember vett részt a megemlékezésen, addig idén kicsinek bizonyult a terem.
Vona: Ki kell lépnünk az Unióból – tüntetést szervez a Jobbik
Az elmúlt hetek történései mindennél jobban bebizonyították, hogy hazánk gyarmati szerepet tölt be az Európai Unióban, egy ilyen szervezetben Magyarországnak nincsen politikai és gazdasági jövője – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Vona Gábor. A Jobbik elnöke szombat délutánra tüntetést hirdetett az Európai Unió Háza elé.
A Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetje, valamint a Gyarapodó Magyarországért Alapítvány ebben a tanévben is kiírja hagyományos tanulmányi versenyét a Kárpát-medencei középiskolások számára.
Tovább folytatja harcát a média elhallgatása ellen a Jobbik, így elindította ingyenes kéthavi országos lapját, a Hazai Pályát. A 16 oldalas kiadvány több mint egy millió példányszámban készült annak érdekében, hogy egy olyan minőségi bulvár újságot adhassunk az emberek kezébe, amelyen keresztül az eddiginél szélesebb tömegekhez tudjuk eljuttatni a nemzeti gondolatot és a Jobbik üzeneteit. Az újságot országszerte megtalálják a Jobbik irodáiban, a standolásoknál, az aláírásgyűjtéseknél, a lakossági fórumokon, illetve a postaládákban.
Immár második alkalommal, december 10-én is gyűjtöttük az adományokat a rászorulók részére. Sok szép, ajándékokkal megtelt cipős doboz sorakozott a kettőskereszt alatt. Az idő is kedvezett nekünk, pár csepp esőt leszámítva. Többen érdeklődtek az akció technikai részleteiről.Jelezték, hogy a harmadik gyűjtési napra, december 17-re elhozzák a feleslegessé vált játékaikat, könyveiket, hogy örömet szerezzenek a szerényebb körülmények között élő gyerekek részére. Köszönjük az adományokat!
Adományokat gyűjtött,és gyűjt a jobbik a rászorulóknak karácsonyra városunkban
Alapszervezetünk december 3-án a Jókai téren felállított adventi kettőskeresztnél gyűjtötte az adományokat. Sajnos a rossz idő miatt kevés ajándék érkezett, de bízunk benne, hogy dec. 10 –én és 17-én többen megkeresnek minket 10- 12 óra között, és segítenek nekünk abban, hogy minél több ajándékkal kedveskedhessünk december 23-án a gyerekeknek, és szebbé tehessük az ünnepüket.
A szakszervezetek rendkívül nehéz időszak előtt állnak Magyarországon. „Koncepciós bírósági tárgyalásuk” a vélelmezetten elkövetett vétkek ügyében – a kormányzat szerint például ők (is) felelősek az alacsony foglalkoztatásért, de a vádlottak padján mellettük ül a hatályos Munka Törvénykönyve is – immáron statáriálissá alakult át.
2011.november 27.-én,délután 17 órakor,Komáromban,a Jókai téren,a Tengerészeti emlékműnél,keresztállító ünnepséget tartott a komáromi jobbik.
Immér harmadik éve állít városunkban adventi keresztet a Jobbik.
Meghívott vendégként részt vett,és beszédet mondott ifj.Hegedűs Lóránt református lelkész,és Vágó Sebestyén,megyénk egyetlen Jobbikos országgyűlési képviselője.
A beszédek elhangzása után Lukácsi Csaba,a komáromi Jobbik elnöke,mindkét vendéget egy üveg hazafias címkével ellátott borral ajándékozta meg.
Béketüntést szervez a Jobbik december 2-án, pénteken 18 órára az Egyesült Államok Szabadság téri nagykövetsége elé, hogy ezzel is kifejezze tiltakozását az Iránt fenyegető háború ellen.
Az egész országban állni fognak a Jobbik adventi keresztjei
Hétvégén az Úr eljövetelét hirdetve az ország minden pontján adventi kettős kereszteket állít a Jobbik Magyarországért Mozgalom. A párt célja, hogy a bevásárlási lázban égő emberek figyelmét ráirányítsa az ünnep valódi értelmére.
Az akcióval a Jobbik célja, hogy rámutasson: nem kell bedőlni a bankok áruhiteles ajánlatainak, és minél több pénzt elszórni a multi cégek legnagyobb örömére. A párt megalakulása óta állít kettős kereszteket az ünnepek idejére (egészen vízkeresztig) a főbb közlekedési csomópontok és bevásárlóközpontok közelében.
Megemlékezés az I.Bécsi Döntés ,és Komárom újraegyesítése 73. évfordulója alkalmából (fotókkal,videóval)
Az I. Bécsi döntés és Komárom újraegyesítésének 73. évfordulója alkalmából tartottak ünnepi megemlékezést, a városháza előtti Szabadság téren. Előadást tartott Miszlay Zsolt, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főmuzeológusa, valamint Arlett Tamás és Vitéz Nagy Miklós.
Azért mert szerettek jöttem a világra, Lettem új fénycsillag, szülők boldogsága. Szeressetek mindíg ilyen szeretettel, A kincsetek vagyok, pici kincs,de ember!
2011.október 27-én megszületett Babják Csaba önkormányzati képviselőnk kisfia,melyhez szívből gratulálunk,és jó egészséget kívánunk mindnyájuknak!