A március 10-i rendkívüli Képviselő-testületi ülésen vitattuk meg a város költségvetését. Mivel a FIDESZ-KDNP jelentősen megnyirbálta az intézmények (iskolák, óvodák stb.) költségvetését, ezért ezeket az intézményeket akár még a működésképtelenség is veszélyeztetheti.
Polgármester úr tett egy határozati javaslatot, mi szerint a Képviselők (a polgármesterrel, alpolgármesterrel karöltve) mondjanak le az éves tiszteletdíjuk 50%-áról. Ez több millió forint megtakarítást jelentett volna a városnak. Erre a javaslatra Kovács Attila (FIDESZ-KDNP) képviselőtársam reagált. Elmondta, hogy ő 2002-ben már javasolta azt, hogy a tiszteletdíj 20%-áról mondajak le a képviselők, de ezt az akkori MSZP-SZDSZ többségű testület elutasította.
Képviselőtársamnak itt volt a lehetőség, hogy megmutassa, hogy milyen nemes célokért küzd, de ő inkább (saját 2002-es javaslatával szembemenve) ragaszkodott a frakciófegyelemhez. A javaslatot csak Fáki László polgármester, és Én (Bán Norbert - JOBBIK) támogattuk, de azt 7 tartózkodás (6 FDIESZ-KDNP és 1 Lokálpatrióta) ellenében elutasították. Ezek szerint nekik csak a pénz számít.
Tragikomikus az, hogy Kovács Attila (FIDESZ-KDNP) képviselőtársam még a látszatra sem ad. Hiszen ez után a felszólalása után illett volna legalább neki igennel szavazni, hogy ne rúgjon ekkora öngólt magának. Ez is kiválóan mutatja azt, hogy a FIDESZ egy kommunikációs párt, országosan és helyi szinten is. Mindig ellenkezőjét teszik annak, mint amit mondanak.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









