A legutóbbi taggyűlésünk alkalmával megtisztelte köreinket Bana Tibor országgyűlési képviselő, majd egy előzetes egyeztetés alapján sikerült vele egy interjút készíteni, amelyben többek között szó esik a Jobbik Ifjúsági Tagozatába vetett hitéről, a politikai céljairól, valamint Magyarország és Körmend helyzetéről az országot érintő problémák viharában.
- Mi vezetett rá, hogy a politikai pályát válaszd?
Nem készültem politikusnak, bár a közélet kérdései már gimnazista korom óta komolyan foglalkoztatnak. 16 éves korom óta foglalkozom aktívan a politikával, ennek legfőbb oka, hogy úgy láttam, rengeteg dolgon kellene változtatni ahhoz, hogy előbbre jusson az ország. A történelem iránti érdeklődésem, az igazság utáni vágyam, valamint a fiatalos tettrekészségem nagyban hozzájárult ahhoz, hogy közéleti szerepet vállaltam – először a MIÉP Ifjúsági Tagozatában. Elhatároztam, hogy saját lehetőségeimhez képest igyekszem mindent megtenni a pozitív irányú változásokért, a nemzet ügyének előbbre viteléért.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









