Keresztúri Farkas Csaba azt tartaná előnyösnek, ha minden párt delegálna tagot a bizottságba, de elsődlegesen külső szakértők végeznék el ezt a munkát. „Az MSZP próbálhatná így tisztázni a helyzetét, hiszen ha fölállna egy bizottság, minden képviselő szavazatával megvizsgálnák az elmúlt évek beruházásait” – jelentette be a városháza előtt kedden délután tartott sajtótájékoztatóján a jobbikos politikus. Keresztúri szerint fontos, hogy az önkormányzati cégek szervezeti struktúráját átgondolják, meg kell vizsgálni továbbá az önkormányzat és a média kapcsolatát is. „Fel kell tárni, hogy az önkormányzat mikor és mennyit költött sajtóra, ez mennyire volt indokolt, célszerű, illetve elfogulatlan” – jegyezte meg Keresztúri Farkas Csaba.
Az általa javasolt bizottság munkájával kapcsolatban példaként a Somogyi utca és a Dugonics tér környékének rekonstrukciós terveit említette meg, melyben visszásnak tartja a magánérdekek előtérbe kerülését. „Az egész projekt azon múlik, hogy a területen egy szálloda megépül-e, vagyis 700 millió forintos magánberuházás megvalósul-e. Így a szállodának kitűnő zsarolási pozíciója van, de hangsúlyozom, hogy ez az én magánvéleményem.” Felhívta a figyelmet arra is, nem lehet tudni, mennyit költött a város eddig erre a programra, ezért azt javasolja Botka László polgármesternek, hogy nyújtsa ezt be, és majd a közgyűlés szavazzon róla. Október 14-én jár le ennek a 2,3 milliárdos program részletes akciótervének a határideje, melyből 700 millió az önkormányzat önrésze. „Az egész, amit fel tud mutatni az önkormányzat, egy szállodaépítési szándéknyilatkozat. Egy olyan szerződésről sem tudunk, mely rákötelezné a várost arra, hogy ezt valóban megépítse” – jegyezte meg Keresztúri, aki ezért is tartaná fontosnak több reális alternatíva felállítását a terv keretében.
A jobbikos képviselő bejelentette továbbá, hogy első havi képviselői tiszteletdíját az iszapár károsultjainak ajánlja fel, és arra kéri a többi képviselőt, hogy kövessék példáját.
szegedma.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









