Normal 0 21 false false false DE X-NONE X-NONE
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
19968 bejegyzés (0 olvasatlan), 96 városban
A Jobbikot 14 egyetemista alapította 2003 októberében. A párt mára egy 840 alapszervezettel bíró, országos lefedettségű szervezetté nőtte ki magát. Interjú Szabó Gábor pártigazgatóval.
A Jobbik Magyarországért Mozgalmat 14 egyetemista alapította 2003 októberében. A nemzeti radikális párt mára egy 840 alapszervezettel bíró, országos lefedettségű szervezetté nőtte ki magát, melynek célja, hogy 2014-re szervezettségben is megelőzze a Fideszt. Interjú Szabó Gábor pártigazgatóval.
Még az ellenséges fősodratú média is elismeri, hogy a Jobbik felfutása példa nélküli sikersztori a magyar politikatörténetben: a párt szinte a semmiből robbant be a köztudatba. Milyen szerepe volt ebben a sikerben a párt szervezettségének?
Márciusban a MTESZ Székházban, dr. Obrusánszky Borbála történész – orientológus a László Gyulától ismert kettős honfoglalás-elméletről, a türtk – avar – magyar kapcsolatokról tartott előadásával indult útjára az Atilla Király Népfőiskola Sopronban. Az ország több városában már működő ingyenes képzés feleletet ad arra, hogy miért tűnnek olyan kaotikusnak a hazai őstörténeti kutatások, s hogy nyugati és keleti tudósok hol tartanak a szkíta/szittya népek múltjának felderítésében. Obrusánszky Borbála, akinek számtalan önálló kötete és az amszterdami egyetem professzorával, Marácz Lászlóval közösen szerkesztett könyvei dokumentálják mongóliai útjait, és a szkíta - hun népek kutatásában elért nemzetközi eredményeit, a soproni népfőiskolán is havonként e témakört boncolgatja.
Tisztelt Soproniak!
Március 22-én kedden 18 órakor Obrusánszky Borbála magyar őstörténet kutató előadásával nyitja meg kapuját Sopronban az Atilla Király Népfőiskola!
Helyszín: MTESZ SZÉKHÁZ, Széchenyi tér 2. első emelet
Időpont: kedd 18 óra
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
„Az Atilla Király Népfőiskola Sopronban is megnyitja kapuit”
1. Közlemény, célok, egyéb információk
1.1. Közlemény:
Sopronban is indul az Atilla Király Népfőiskola tavaszi szemesztere.
Közel 10 ezeren vettek rész a Jobbik március 15-ei ünnepi nagygyűlésén.
Vona Gábor párt elnök sok ezres hallgatósága előtt leszögezte: a kormány által bejelentette Széll Kálmán Tervet "az első tavaszi szellő elfújja majd", de van másik megoldás, ezért a Jobbik elkészítette a IV. Béla programot, amely alternatívát nyújt a kormány politikája helyett Magyarország problémáinak megoldására.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom soproni szervezete a hagyományokhoz hűen ezúttal is részt vesz Sopron MJV önkormányzata által szervezett Nemzeti Ünnepi megemlékezésen és koszorúzáson.
Helyszín: Sopron, Széchenyi szobor
Jobbikosok találkozója: 2011. március 15. kedd, 9.45 a Hűség zászlónál
A szervezet kéri tagjait és szimpatizánsait, hogy az ünnepségre minél több történelmi és nemzeti és mozgalmi zászlót hozzunk magunkkal!
A nemzeti radikális párt kétnapos ifjúsági vezetőképző keretében tart országos seregszemlét Gárdonyban
Kétnapos ifjúsági vezetőképző keretében tart országos seregszemlét a Jobbik. A Gárdonyban zajló szakmai hétvégén hivatalosan is kezdetét vette a párt fiatal tagjainak Ifjúsági Tagozattá (IT) szerveződése.
Az ország minden részéből érkező, közel száz fős fiatalságot Stummer János, a Jobbik Ifjúságpolitikai Kabinetjének alelnöke, a rendezvény főszervezője köszöntötte. A megnyitót követően Szabó Gábor pártigazgató tartott másfél órás előadást Szimbiózisban a párttal - A Jobbik Ifjúsági Tagozatának jövője címmel. A politikus végigvezette a Jobbik megalakulásának történetét a 90-es évek MIÉP IT-s hőskorától kezdve a Jobboldali Ifjúsági Közösség 1999. novemberi megalakulásán át egészen a 2003-as párttá szerveződés időszakáig.
Az alábbiakban néhány szóval szeretném a nyilvánosságot tájékoztatni a Vitézi Rend történetéről, felépítéséről és jelenlegi szerepéről.
A Vitézi Rendet 1920-ban, vitéz Nagybányai Horthy Miklós Kormányzó úr alapította.
Magyarország akkori államformája királyság volt, de mivel felszentelt királyunk nem volt, így a királyi jogok közé tartozó nemesi címek adományozása de jure nem volt lehetséges.
Ezért olyan megoldást kellett választani ami áthidalta ezt a problémát és megteremti a nemesi címez juttatását az arra érdemesek számára.
Prohászka Ottokár székesfehérvári megyéspüspök már 1916-ban szorgalmazta a háborúból visszatérő és ott hősiességet mutató katonák földhöz juttatását. A Rend tagjai vitézi telkeket kaptak, adókedvezményben részesültek, kedvezményes állami hitelekhez jutottak a gazdaságok fejlesztésére és több más kiváltságuk is volt.
Először is egy köszönetet tolmácsolunk: az N1 Híradójának stábja köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki bármilyen formában segítette, hogy az új NEMZETI HÍRADÓ elindulhasson és már az első héten több tízezren értesülhettek első kézből azokról az eseményekről, sajtótájékoztatókról, közéleti és kulturális eseményekről, melyeket a fő sodratú média központi utasításra elhallgat vagy jobb esetben "mínuszos hírként" kezel.
Dúró Dóra pénteki sajtótájékoztatóján kifejtette, a Jobbik nem támogatja a Fidesz azon elképzelését, hogy egy választásra jogosult állampolgárnak, annyi szavazati joga legyen, ahány gyermeket vállal. A politikus ugyanakkor a magzati élet határozottabb védelmére szólította a kormányt.
A nagycsaládosok politikai szerepének növelését a gyermekvállalást és a gyermekek tisztességes felnevelését támogatni kell, viszont a párt a gyermekek számától függő szavazati jogot nem tartja megfelelő eszköznek erre - mondta el a képviselő. Szerinte ezzel az intézkedéssel a cigányság aránytalan befolyást szerezhetne a politikában, miközben a közteherviselésből nem vennék ki a részüket nagyobb arányban.
Dr. Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnökének meghívására csütörtökön a szervezet irodájába látogatott Szávay István. A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetjének elnökét régi ismerősként köszöntötték, hiszen Szávay a Szövetség Eötvös Loránd Tudományegyetemen működő alapszervezetének vezetője, valamint 2000-2008 között a szervezet számos rendezvényének szervezője volt. A Rákóczi Szövetség 1989-ben alakult azzal a céllal, hogy az elcsatolt területeken élő magyarok nemzeti, kulturális, szellemi, közművelődési és érdekképviseleti tevékenységét segítse és hatékonyan részt vállaljon identitástudatuk megőrzésében.
NEM a Tescora!
Te tartod el őket
Te élteted őket
Te segítségeddel visznek ki hatalmas mennyiségű pénzt az országból.
Te teszed tönkre a hazai vállakózókat és csodálkozol ,hogy munkanélküli vagy és környezeted is az.
TESCO áruházak bojkottjára!
Szinte minden más terméket külföldről vásárolna jövőre a magyarországi Tesco a friss élelmiszereken kívül.
A multinacionális vállalat elképzelései szerint 2011-től honfitársaink helyett szlovák beszállítók látják majd el iparcikkekkel a lánc magyar egységeit - tudta meg lapunk piaci forrásból.
Emiatt idehaza több száz kis- és közepes vállalkozás kerülhet csődbe.
Információink szerint a kiszervezés egyelőre a friss élelmiszereket nem érinti, ugyanakkor a Tescóban árusított többezernyi iparcikk hazai beszállítójának jövője veszélybe kerülhet.
HÁROM SARKALATOS PONT. HIT-ERKÖLCS. EGÉSZSÉG. TISZTÁNLÁTÁS.
VILÁGKÉPEK, MEGOLDÁSOK EBBŐL AZ ŐRÜLETBŐL!
Miről is van szó? Az egészségünkről! Ami ha megvan, akkor természetes! Természetes, hogy megvan! Valamikor, a vegyszeres világ előtti időkben, megvolt! Az elmúlt cca. 150 évtől, azonban, egyre erősebben nyert teret, a természetellenes, vegyszeres életvitel, és ezzel párhuzamban, a vegyszeres gyógyítás! Ma ott tartunk, hogy az egészségünket, nem magunk tartjuk karban, és kísérjük figyelemmel! Módszeresen kiiktatták az ellenérdekeltek, először a népi gyógyítókat, népi tanítókat, hagyományaink továbbadóit. Hogyan? Egyszerűen! A nép által elfogadhatatlanná kellett őket tenni! Milyen módon? Elkezdték híresztelni, hogy a népi gyógyító sarlatán, ördög, boszorkány! Az ellenérdekelt felkutatta a sikertelen gyógyulások alanyait, és azt használta fel hisztériakeltésre, ijesztgetésre, és a nép akkor is ugyanúgy bedőlt a trükknek, mint ahogy ma bedől a trükknek!
2008. április 1. és 2010. április 1. között összesen harmincmillió forintra (plusz áfa) szerződött le Frei Tamás az FKF Zrt.-hez. A szerződés szerint ezért a pénzért véleményvezér szerepet kellett vinnie, személyes meggyőző erejét kellett latba vetnie, tanulmányokat kellett írnia. Másfél év alatt hat vékony, angol nyelvű tanulmány született, és részt vett néhány rendezvényen. Fennáll a gyanú, hogy a közbeszerzési törvényt is megkerülték.
Véleményvezér szerep felvállalása, Frei Tamás személyes meggyőző erejének szolgálatba állítása, szerepvállalás a lakossági tudatformáló akciók kialakításában – ezeknek a feladatoknak kellett eleget tennie a tévésnek a 2008. április 1-jén született szerződés szerint. A megbízásért Frei, azaz cége, a Reporting Kft. havi 625 ezer forintot (plusz áfa), összesen 7,5 millió forintot vett fel egy éven át az FKF Zrt.-től.
A magyar gazdaságpolitikát az elmúlt húsz évben a multinacionális cégeknek nyújtott aránytalan támogatások, a kettős mérce és az egyenlőtlen feltételek jellemezték, amelyre a válságadó sem nyújt gyógyírt – jelentette ki mai sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton.
Egy Nemzetgazdasági Minisztérium által nyilvánosságra hozott adatsorra hivatkozva kiemelte, Magyarország az uniós átlag kétszeresét fordítja állami támogatásokra, amely a hazai GDP 1%-át teszi ki, de volt olyan év is (a 2007-es), amikor ez elérte az évi 2,4%-ot. Az adatsor rávilágít: az adókedvezmények 93%-át a multik kapják, az adóalap csökkentő tételek kétharmadát szintén külföldi cégek tudták igénybe venni, miközben több multinacionális nagyvállalat 10 éves adómentességet élvezett.
Az 1944-es soproni bombázások miatt Bősze Ferenc beperelte az USA kormányát. A per indokoltságáról és az ügy jelenlegi állásáról kérdeztük a veszprémi ügyvédet.
Amikor Chicagoban per indult a MÁV és a Nemzeti Bank ellen, kártérítést követelve a holokausztban való tevőleges részvétel miatt, arra a következtetésre jutottam, hogy a per valódi alanya a Magyar Állam, hiszen mindkettő szervezet állami tulajdonú. A Magyar Állam pedig nem más, mint 10 millió magyar állampolgárnak az összessége.
Válaszul Győrben pert indítottam az Egyesült Államok ellen, mert 1944. december 6-án olyan légitámadás érte Sopron lakosságát, amely oktalanul követelt civil áldozatokat. Sokan lerokkantak, többekben maradandó sérüléseket és lelki gyötrelmeket okozott ez az esemény.
A médiatörvény miatt szervezett demonstrációt a Jobbik a Magyar Rádió előtt. Az ellenzéki párt a jogszabályt és a közrádió hírműsoraiban megjelenő pártpolitikai arányokat is bírálta.
A Magyar Rádió előtt demonstrált szerda délután a Jobbik. A párt alelnöke támadta a médiatörvényt és a közrádió műsorpolitikáját is. Novák Előd szerint jogos elvárás volt, hogy a médiát "megtisztítsák a liberális fertőtől", a közszolgálati médiumokban is meglévő balliberális túlsúlytól, a Fidesz azonban visszaélt az emberek bizalmával, és hatalma bebetonozására használta fel a médiatörvényt.
Újév
Két gyerekszem kerekre nyitva
kitekintett egy reggelen:
káprázva hívta kint az Újév:
„gyere velem ma gyermekem!”
A vágy fogott. Kis bunda, sapka,
ajtó kinyílt: röpült a szán,
tündérországba vitt az Újév
egy csillagszóró délután.
Hanem azóta mintha mindent
rossz szellem varázsa verne:
a tündérálmok megfakultak,
szegény Újév is vénül egyre.
Ma is eljött. Jaj, nagyon vén lett…
régi arcát már nem lelem.
Kolduskézzel jött öregasszony:
úgyis tudom mit hoz nekem.
Úgyis tudom: más lettem én is,
a bánat más, és más a nóta.
Kéregető, vén, rongyos Újév
csak sírva jár egy idő óta.
Pogány újévi köszöntő
Dúró Dóra, a Jobbik országgyűlési képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: amikor a Jobbik bejutott a parlamentbe, a párt megfogadta, hogy mindent megszavaz, ami a nemzet érdekét szolgálja és minden ellen tiltakozik, ami nem a nemzet érdekét szolgálja.
Kiemelte: az, hogy az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt. fel akarja vásárolni Andy Vajna veszteséges kaszinóját , nem a nemzet érdekét szolgálja.
Orbán Viktor barátja, Andy Vajna üzemelteti a Tropicana Casinot, valamint a Las Vegas Casinot. Előbbi az előző évben 176 millió forintos veszteséget halmozott fel. Ezt a kaszinót, vagyis a Tropicana Casinot szeretné felvásárolni az állam- bizonyos információk szerint- 750 millió forintért.
A Jobbik szerint a rádiók "ízlés- és kultúrterrort" alkalmaznak a Hungarica együttessel, illetve más hasonlóan népszerű nemzeti rock zenekarokkal szemben. Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő a Sziva Balázzsal, a Hungarica és a Romantikus Erőszak frontemberével hétfőn Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a közszolgálati és kereskedelmi médiumok a közérdek, illetve a piac igényei ellen is vétenek azzal, hogy csak az általuk kiválasztott zenekarokat engedik adásba. A politikus szerint nem állja meg a helyét kereskedelmi média gyakran hangoztatott érve, mely szerint a közönség igényeit szolgálják ki. Hiszen számos, általuk soha nem játszott nemzeti rock zenekar áll rendszeresen a elemez eladási listák élén.
Mint ismeretes Gőbl Gábor az egyedüli Jobbikos a soproni közgyűlésben. A szenteste előtti napon rendezett közgyűlés több, a soproni polgárok életfeltételeit érintő kérdésben volt hivatott dönteni. 2011. január elsejétől emelkednek a parkolási díjak, a helyi közösségi közlekedés, a szemétszállítás, a víz és csatorna használat díjai. A díjemeléseket a jobbikos képviselő nem szavazta meg, a többség azonban igen, így a közszolgáltatások árai minden területen nőni fognak.
Képviselőnk kérdései illetve felszólalásai az alábbiak voltak:
A víz- és csatornadíjak emelésének a napirendi pontnál.
Az Izraelben élő nem zsidók életének egyetlen célja, hogy a zsidókat szolgálják-jelentette ki Ovádjá Joszéf rabbi, a több, mint 8 százalékos támogatottsággal bíró szélsőséges Shász párt szellemi vezetője.
Az Izraelben élő nem zsidók életének egyetlen célja, hogy a zsidókat szolgálják- jelentette ki Ovádjá Joszéf rabbi, a több, mint 8 százalékos támogatottsággal bíró szélsőséges Shász párt szellemi vezetője, a szefárd zsidó szekta magas rangú elöljárója.
A gojok egyedül arra születtek, hogy minket, Izrael népét szolgáljanak, enélkül nincs is helyük a világban - mondta a rabbi egy szombat esti prédikációjában.
Új párton belüli szerveződés alakulhat az MSZP-ben Forradalmi marxista tagozat néven. A mozgalom hivatalosan csak az MSZP- választmány engedélyével működhet tagozatként. Jelképüknek a kalapácsos vörös embert választották.
Új párton belüli szerveződés alakulhat az MSZP-ben Forradalmi marxista tagozat néven. A mozgalom hivatalosan csak az MSZP- választmány engedélyével működhet tagozatként. Jelképüknek a kalapácsos vörös embert választották.
Az MTV székházának 2006 őszi ostromában való részvételével vádolt négy személy ügyében hirdetett ma másodfokú ítéletet a Fővárosi Bíróság. Az ítélet több, mint érdekes, hiszen a jelek szerint a bíróság mit sem hallott a 2006-os eseményeket feltáró parlamenti bizottság jelentéséről, mi több, lehet, hogy a kormányváltásról sem.
A négy vádlott közül három felfüggesztett, egy pedig letöltendő börtönbüntetést kapott elsőfokon. Ez ellen nyújtott be fellebbezést a védelem, azaz a Nemzeti Jogvédő Alapítvány öt ügyvédje, köztük a tekintélyes dr. Zétényi Zsolt, aki személyesen képviselte az egyik vádlottat.
A magyar advent hagyománya
"Századok királya"
dr. Varga Tibor, jogtörténész előadása
Előadás időpontja: 2010. 12. 16-án csütörtökön 18 órakor
Előadás helyszíne: Bencés Kolostor-klub, Kolostor u.
___________________________________________________________________________
ÉS EZ LENNE JOGÁLLAM?
OLTALMAZOTT RENDŐRTERROR MAGYARORSZÁGON
Dr. Papp Lajos szívsebész professzor a Magyarok Világszövetsége elnökéhez, Patrubány Miklóshoz fordult egy fiatalember ügyében, aki a 2006. október 23-i rendőrterror áldozata. A fiatalember teljes nevét, kérésére, nem közöljük.
A rendőrbűnözők nevét akarjuk hallani, képüket akarjuk látni. Várjuk a bejelentéseket ahonlevel@mvsz.hu és a honlevel7@gmail.comcímeken történő együttes bejelentéssel.
Megjelent a HONLEVÉL újság novemberi számában.
Ezúttal is megrendezésre kerül a soproni Jobbik és a HUNGARICA együttes
által 2007-ben első ízben megrendezett Hűség Napi rock est.
Az idei rendezvényen a házigazda HUNGARICA és RPG mellett fellép a FEJBŐR
és a Magozott Cseresznye is.
Belépőjegyek elővételben 1500 Ft-ért válthatóak a Szkitianosz
Könyvesboltban!
A hazafias zenekarok koncertje 2010. december 11-én a soproni Hangár
Klubban kerül megrendezésre
A Nagy Magyarország Könyvek harmadik köteteként megjelent Raffay Ernő Szabadkőművesek Trianon előtt című könyve, amely a magyarországi szabadkőművesség történetét ismerteti 1867–1918 között. Raffay Ernő: Szabadkőművesek Trianon előttRaffay Ernő új könyvében egyedülálló módon, kifejezetten szabadkőműves levéltári források alapján mutatja be a titkos szervezet Trianon előtti működését a történelmi Magyarországon. Részletesen vizsgálja az 1867. évi kiegyezés utáni évek történetét, amikor megalakultak a kétféle rítushoz tartozó szabadkőműves páholyok. Bemutatja a két nagypáholy közötti tárgyalásokat, amelyek végül 1886-ban az egyesüléshez vezettek. A szerző arra is rávilágít, hogy milyen okok miatt és milyen tartalmi elemekkel változik, alakul át a hazai szabadkőművesség.
Pörzse Sándor ismeretterjesztő filmje 1921 igazi hőseiről!
Ifj. Sarkadi Sándor és a soproni honvéd hagyományőrzők főszereplésével, Gőbl Gábor forgatókönyve alapján:
"AZ ELFELEJTETT RONGYOS GÁRDA" c. dokumentum film sugárzására kerül sor a SOPRON TELEVÍZIÓBAN!
A film két alkalommal lesz levetítve, 2010. december 11. szombat 10.34 perces kezdettel valamint még aznapi ismétléssel szombat délután 18.34 perces kezdettel.
Gőbl György, a Közhatalom Jogsértettjeinek Egyesülete alelnöke is segítette a 2006-os őszi események rendőri jogsértéseit kivizsgáló parlamenti albizottság munkáját. Tapasztalatait szerkesztőségünkben összegezte.
Gőbl György – dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője felkérésére – külső szakértőként tevékenykedett az állam részéről 2006 őszén történt jogsértéseket kivizsgáló parlamenti albizottság munkájában. – Az elmúlt négy hónap során a rendőrség által megküldött több ezer oldalnyi iratot tanulmányoztam át. A négy évvel korábbi eseményekkel kapcsolatosan az MSZP–SZDSZ kormány hivatalos verziója az volt, hogy a tüntetők támadtak a rendőrökre. Jómagam is jelen voltam az Alkotmány utcában kezdődő eseményeknél, ezért tapasztalatból tudom, hogy mindez nem úgy történt, ahogy az akkori főkapitány a másnapi nemzetközi sajtótájékoztatón tálalta.
Ünnepi áldást ad Mészáros József domonkos rendi szerzetes,köszöntőt mond Ladányi Sándor a soproni Jobbik alelnöke.
Ezúttal is megrendezésre kerül a soproni Jobbik és a HUNGARICA együttes
által 2007-ben első ízben megrendezett Hűség Napi rock est.
Az idei rendezvényen a házigazda HUNGARICA és RPG mellett fellép a FEJBŐR
és a Magozott Cseresznye is.
Belépőjegyek elővételben 1500 Ft-ért válthatóak a Szkitianosz
Könyvesboltban!
A hazafias zenekarok koncertje 2010. december 11-én a soproni Hangár
Klubban kerül megrendezésre
Szeretettel várjuk apostoli kettős kereszt állító ünnepségünkre Önt és családját ÁDVENT második vasárnapján, 15.30 perckor a Frankenburg u. 4. szám előtt álló Vörösmaty szoborhoz.
Ünnepi áldást ad Mészáros József domonkos rendi szerzetes,köszöntőt mond Ladányi Sándor a soproni Jobbik alelnöke.
Iszlám országok nagykövetségeinek adott fogadást az Attila Király Népfőiskola a Hazatérés Templomának altemplomában ma este. A baráti hangvételű összejövetelen a Jobbik politikusai a párt keleti nyitásának a politikáját ismertették a diplomatákkal.
Vona Gábor, Morvai Krisztina és a Jobbik országgyűlési képviselői látták vendégül számos iszlám ország hazánkba akkreditált nagykövetségének a munkatársait. Szíria, Libanon, Irán, Malajzia és Indonézia is képviseltette magát az összejövetelen nagyköveti vagy első titkári szinten, de jelen voltak az összejövetelen hazánkban élő egyiptomiak és irániak is. A Jobbikot a pártelnök, Vona Gábor és az EP-képviselő Morvai Krisztina mellett képviselte Balczó Zoltán, Bertha Szilvia, Dr. Gaudi-Nagy Tamás, Gyöngyösi Márton, Hegedűsné Kovács Enikő, Hegedűs Tamás, Dr. Staudt Gábor és Szilágyi György országgyűlési képviselők.
Egy éven át egy apró magyar cég volt a formális tulajdonosa a Mexikói-öbölben felrobbant Deepwater Horizon fúrótoronynak – derül ki a HVG e heti számából.
Tavaly augusztusig egy magyar cég nevén futott az a BP-fúrótorony, amely idén áprilisban felrobbant a Mexikói-öbölben. Az alkalmazottak nélkül működő Triton Hungary volt a gazda, az a cég, amelynek tavaly 492 millió dollár – azaz 92 milliárd forint – bevétele volt, ebből 474 millió fúrótornyok bérbeadásából.
Vajon ki lehet a tulajdonosa?
A XIX. század második felében a tengerentúli gabona- és kukorica behozatal gazdaságtalanná tette a hazai termelést. Tetőzte a bajt, hogy az ország irányításában a gazdasági liberalizmus jutott uralomra, mely a gazdasági életbe való beavatkozástól tartózkodott, még akkor is, ha a gyengébbeknek kellett volna támogatást nyújtani. A közgazdasági szabadság jelszava alatt uzsorások lepték el a falvakat. A szorult helyzetbe került falusi gazdák előre eladták termésüket a falubeli uzsorásnak, aki gyakran váltót vett s az így kiszolgáltatott adós hamarosan a földjét is elveszthette. A törvényhozás sem a föld népét, sem a föld termését nem védte a külföldi verseny megsemmisítő támadásával szemben. Ilyen körülmények közt lépett fel Károlyi Sándor gróf, aki elsőként megszervezte a gazdákat olcsó kölcsönökkel ellátó hitelszövetkezeteket.
Zajlik a stratégiai helyezkedés, vagy inkább "versengés" az értékes termőföldek megszerzéséért. Csak tavaly, 2009-ben 45 millió hektárnyi termőterület cserélt gazdát a világban a nagy globális földszerző manőverben. A játszma stratégiai fontosságú: a jövőben csak fokozódó regionális élelmiszerhiányok és vízhiányok miatt a termékeny föld egyre nagyobb ritkaság lesz, értéke folyamatosan fog nőni. Az önellátásra képtelen gazdag országok földeket javarészt a szegény országokban vásárolják fel, ahol már eleve nagy az éhínség. Újabb gyarmatosítás indult meg a fogyatkozó erőforrások korszakának nyitányaként. A jelenség nyomon követhető, sokkal inkább titkos és rejtélyes azok személye, köre, akik ezt a világmanővert kézben tartják, illetve a "projektet " tulajdonolják.
Újságíró "Úr"!
Sajnos elolvastam cikkét a Nemzeti Színházban tervezett román nemzeti ünnepséggel kapcsolatosan (ld. alább - a szerk.). Elsőre kicsit meglepő, mert hasonló cikket utoljára dr. Regős Péter, a Magyar Zsidók Világszövetségének szóvivője írt nyolc évvel ezelőtt, amelyben őszintén bevallja, hogy úgy utálja a gyilkos magyar népet, hogy azt csak egy költő tudná megfelelően szavakba foglalni. Regős elismerését biztosan elnyerte vele, este büszkén húzhatja ki magát a lipótvárosi romkocsmában, ahol hasonszőrű barátai majd hátba veregetik ocsmány firkálmányáért.
Szegedi Csanád:
Az MTV sohasem határolódott el a valóban gyűlöletet keltő, hazug, magyarellenes kifejezésektől. Mint ismert, a Ma reggel november 18-i adásában, kérdésre válaszolva egyebek közt kifejtettem, hogy a hazaáruló, nemzetvesztő Károlyi Mihály szobrára a zsidó kulturális elnyomás miatt kerülhetett kipa a Jobbik november 16-i tömeggyűlésén. A kérdések helyett gyakran állításokat, liberális politikai véleményt megfogalmazó "független" újságírók meg természetesen szörnyülködtek. Ha olasz maffiáról, orosz gengszterekről, netán muszlim "terroristákról" beszéltem volna, eszükbe nem jutott volna felháborodni, ami mutatja, hogy e beteges médiarendszerben igenis van kirekesztés.
A "Magyar" Televízió közleménye:A Magyar Televízió elítéli a kirekesztő, gyűlöletkeltő beszédet, ezért elhatárolódik Szegedi Csanád európai parlamenti képviselő a Ma Reggel november 18-i élő adásában elhangzott kijelentéseitől. A Jobbik alelnökének a Magyar Gárda tevékenységéről, illetve a Jobbik november 16-i, a Kossuth Lajos téri Károlyi Mihály szobornál tartott tüntetéséről tett kijelentései alkalmasak lehetnek a gyűlöletkeltésére (sic!). A Magyar Televíziónak sem szándékában, sem módjában nem áll, hogy korlátozza vagy megakadályozza az élő adásban tett kijelentések közvetítését, ez azonban nem jelenti azt, hogy a kirekesztő, gyűlöletkeltő kijelentésekkel bármilyen mértékben azonosulna.
A Magyar Televízió ezért elhatárolódik a képviselőtől és az elhangzottaktól.
Tegnap délelőtt az Novák Előd és Sneider Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselői tájékoztatták a sajtó képviselőit arról, hogy - hónapok óta először- ma sor kerül egy jobbikos törvényjavaslat tárgyalására.
A javaslat célja a kiemelt szocialista nyugdíjak visszanyesése és felosztása az egypártrendszer áldozatai között.
Novák Előd emlékezetett arra, hogy Wittner Mária hívta fel a figyelmet, hogy ma is kiemelt nyugdíjat kapnak azok, akik annak idején magas funkciót töltöttek be az egypártrendszer gépezetében, vagy az AVO és az AVH alkalmazásában álltak.
Alföldi Roberta, a Nemzeti Színház főigazgatója visszavonja a színház bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást a Budapesti Román Kulturális Intézettel.
Ennek következményeként a rendezvény helyszíne nem a Nemzeti Színház lesz - írta a homoszexuális zsidó az MTI-hez szerda este eljuttatott közleményében. A megállapodás szerint a román nemzeti ünnep, azaz a magyar tragédia alkalmából rendezvényt tartottak volna november 30-án a Nemzeti Színházban.
TISZA ISTVÁN miniszterelnök életét kioltó lövések 1918. október 31-én, Károlyi Mihály és köre hatalomátvételének napján dördültek el. A ház körül már a délelőtt folyamán kétes alakok ólálkodtak. Egy katona és egy civil azt a " egy disznó cseh" bírót kerestt Tisza lakásán, aki - nyilván dezertálásért vagy más fegyelmi vétség miatt - elítélte őket. Miután meggyőződtek róla, hogy a grófon és családján kívül más nincs a házban, továbbálltak. (Felmerül a kérdés: vajon nem az volt-e valójában a két ismeretlen célja, hogy ellenőrizze, Tisza a lakásán tartózkodik-e?)
Egész őstörténetünket 1821-ben találták ki. Kutatásaim során megtaláltam a bécsi kancelláriának azt a leiratát, amelyben fölkérik az osztrák történészeket, hogy a rebellis magyaroknak egy olyan őstörténetet írjanak, amelyre nem büszkék. És akkor kitalálták azt a bohócságot (ma már annak vesszük, ma már elmúlt az ideje), hogy őseink valahol az Ob folyó alsó folyása mentén, az Uráltól keletre együtt éltek a finnekkel. Hál` Istennek a finnek 2003-ban átírták tankönyveiket. Az új finn történelemtankönyvek így kezdődnek: "eddig az volt a nézet, hogy a magyarokkal rokonok vagyunk. Mára kiderült: barátság van, de genetika nincs." Ennyi. Őszinték. Akkor került sor a nagy genetikai vizsgálat végére. Kiszely István jeles magyarságkutató a nagy közönségsikernek örvendő előadása szerkesztett, rövidített változatát olvashatják.
Majd' kétezer ember legalább ezer fokon égve várta a Budapestről Nagyváradra érkező nosztalgiavonatot. Megható pillanatoknak lehettünk tanúi az érkezők és a fogadók találkozásakor. Szavakkal nem lehet leírni, ahogyan Buzánszky Jenőt, az Aranycsapat legendáját üdvözölték, de Jenei Imre legalább akkora ovációt kapott a nagyváradi pályaudvaron.
A szeretetből bőven jutott a magyar öregfiúk-válogatott tagjainak, s természetesen Czene Attilának, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkárának is, aki megjegyezte: „Olimpiai bajnokként nem fogadtak ekkora szeretettel, mint itt, Nagyváradon."
Tüntetést szervez a Jobbik Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulóján, november 16-án, kedden 18 órára a budapesti Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrához, melynek eltávolítását célzó jobbikos javaslatot az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes többsége leszavazta. A nagygyűlés egyik apropóját az adja, hogy a kétharmados kormánytöbbség a rendészeti törvényeket a diktatúrákat megszégyenítő módon akarja módosítani: ezentúl idegen rendőri erők is korlátozás nélkül vehetnének részt magyarországi akciókban, mint például tömegoszlatásokban, továbbá bárki korlátlanul megfigyelhető, lehallgatható lesz.
A 2000-ben elvégzett Semino-féle, genetikai vizsgálatsorozat, Y-kromoszómás kutatási eredményei szerint:
"-A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja.
-A magyar férfiak további 13,3 %-a az EU-18,
-11 %-a az EU-7,
- és 8,9 %-a az EU-4 ősapa utóda.
Mindez azt jelenti, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja." (Dr.
Czeizel Endre: A magyarság genetikája 235. oldal, 3. bekezdés.)
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak az, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14) jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik!
A segítségüket kérem! Napok óta írok több fórumon, hirdetem, kiabálom szanaszét a gondukat, de eddig hiába.
Édesanyám nővére nagyon beteg. November 12-én Bp-en, a központi Onkológiai Intézetben dr. Pető Imre főorvos műtené meg, immár harmadszor, de csak akkor, ha saját maga összegyűjti a megfelelő mennyiségű vért.... ( TETSZENEK ÉRTENI??? én nem értem - szerk.) Egy rémálom, röhej, stb, akárminek nevezem a dolgot, hogy egy életet ledolgoz valaki, egy életen át járulékok hegyeit fizeti be, de az életmentő, életet adó, reményt adó műtétet csak akkor kapja meg, ha viszi a vért hozzá... Erről az egészről úgy ahogy megvan a véleményem, de most nem ez a lényeg.
Vér kellene. Sok.
Elsősorban 0 Rh pozitív, de azt mondták, gyakorlatilag mindegy a vércsoport, mert a mennyiség a lényeg. Ahogy Bp-re ér, a Karolina úton kicserélik majd a neki megfelelőre, de legyen meg a kellő "adag".
Sopron város architektúrája alap helyzetéből fakadóan nehézzé teszi a közlekedést, az elviselhetetlen mennyiségű helyi és átmenő gépkocsiforgalom terhelését. Ezzel nyilván az ezért felelős városi notabilitásoknak is tisztában vannak. Városunk jelenlegi irányítása (az előző sem különben), mintha ezt figyelmen kívül hagyná oly annyira, hogy a helyett, hogy javítana ezen a helyzeten még rátesz egy lapáttal és még nagyobb káoszt, idéz elő a rendszerbe. Attól most akár el is tekinthetnék, hogy annak a pár villanyrendőrnek az összehangolása is megoldhatatlan feladat elé állította a közlekedés szervezéséért felelős embereket (itt most szándékosan nem szakembert írtam!), de spongyát rá! Inkább vegyük most górcső alá a város periférikus közlekedését. Ehhez azonban lépjünk vissza egy keveset az időben.
Az ECHO Tv Analízis műsorában Bogár László és Lóránt Károly elmondták, hogy bizonyos SZDSZ-es körök hogyan működtetik a pénzpumpát, amit a Fidesz-nek sem szabad megpiszkálni. Tegnap kaptam ehhez a riporthoz egy megelőlegezett számítást. Be is illesztem, hogy lássátok, miről is van szó, és mit művelnek Sorosék.
"Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!
A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk viszont az, hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.
Olvasson a sorok között!
Íme két hír, amit az emberek 99%-a el sem olvas, és nem is ért.
1. hír
Tisztelt Honfitársaim, kedves Barátaim!
Meghívott voltam az NJSZ nemzeti ünnepünkre meghirdetett sajtótájékoztatójára. Nem tudom, hogy a közel száz hazájának, nemzetének elkötelezett önzetlen szolgálatát ellátó ügyvéd képviseletében megszervezett tájékoztató milyen politikai érdekeket sértett, de elgondolkodtató, hogy az egy hónappal a Kossuth tér sarkán lévő Parlament Kávézóban lefoglalt helyszínen a meghívott sajtót és vendégeket egy ajtóra kitett cetlin tájékoztatták, hogy a helyszín és az időpont megváltozott.
Október 22.-én pénteken 17 órakor a Jobbik Magyarország Mozgalom és több más soproni hazafias szervezet tart koszorúzással egybekötött megemlékezést a Széchenyi téri Hűségzászlónál!
Az 1956 őszi eseményeire emlékező ünnepségen felszólal Dr. Éva Mária Barki nemzetközi jogvédő, Gőbl Gábor a Jobbik, és Spaller Erika a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom soproni elnökei.
A Jobbik megfelelő tárgyalási alapnak tartja a kormány benyújtott adójavaslatait, de az egykulcsos személyi jövedelemadót és a társasági adó egységesen 10 százalékra mérséklését nem támogatja.
Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője vasárnap az MTI-nek elmondta: a Jobbik a kabinet javaslatainak nagy részével egyetért, valamint hogy azok a szociálliberális kormányok adóügyi "ámokfutása" után végre alapot adnak a tárgyalásra.
A politikus üdvözölte a családok támogatásának kormányzati szándékát, hozzátette azonban, hogy a valódi családi adózás bevezetését sürgetik, azaz hogy a háztartások a jövedelmek összevonásával és az eltartottak számának figyelembevételével adózzanak.
Összesen 61 évnyi fegyházbüntetésre ítélték azokat a temerini fiatalokat, akik a vád szerint 2004. június 25-én a piactéren jól hegybenhagyták a kábítószer és alkohol hatása alatt lévő Zoran Petrović újvidéki drogkereskedőt.
A sértett egyébként két évvel ezelőtt heroin-túladagolásban meghalt. A bűncselekményért kirótt súlyos büntetés megdöbbentette a világot. Ifj. Máriás István (22) 15 évi, Illés Zsolt (26) 13 évi, Szakáll Zoltán (25) 11 és fél évi, Uracs József (29) 11 és fél évi, Horváth Árpád (19) pedig 10 évi börtönbüntetést kapott. (Biljana Plavšićot háborús bűnök elkövetése miatt tízévnyi szabadságvesztésre ítélték.) A vád előre megfontolt szándékkal elkövetett emberölési kísérlet volt, és a Szerbiai Legfelsőbb Bíróság is megerősítette az ítéletet. A szerb média gyilkosoknak, hóhéroknak és elvetemült állatoknak nevezte a magyar fiatalokat.
Összeállt az őszi lovasnapok programja. Első alkalommal és hagyományteremtő szándékkal. A szombat a lovasok és felnőttek napja, míg a vasárnap inkább gyermek-,családcentrikus.
A részletes program az alábbiakban.
Felépült a fedelesünk, ezért ez a nagy felindultság...
Ízelítő:
Csepin Péter http://www.youtube.com/watch?v=HKQ647zb_Rg
Kerekes Band http://www.youtube.com/watch?v=h6z3e9wvN0w
A NYME ROTH GYULA GYAKORLÓ SZAKKÖZÉPISKOLA és KOLLÉGIUM ÉS A VÁRPALOTAI TRIANON MÚZEUM SZERETETTEL MEGHÍVJA ÖNT A
2010. október. 18-án hétfőn 15 órai kezdettel megnyíló
„TRIANONI DIKTÁTUM ÉS KÖVETKEZMÉNYEI” C. KIÁLLÍTÁSRA
A KIÁLLÍTÁST MEGNYITJA: IFJ. SARKADY SÁNDOR történész, NYME Könyvtár Igazgató
FŐVÉDNÖK: DR. RÓNAI FERENC intézmény igazgató
HELYE: A NYME ROTH GYULA KOLLÉGIUM DÍSZTERME,SOPRON LACKNER K. U.7.
LÁTOGATÁSI IDŐ - 2010.OKTÓBER 18.-29. között,
NAPONTA 08.00- tól - 18.00 óráig.
Kepli Lajos közleményben tiltakozik a Jobbik a Veszprémi Városi Bíróság döntése ellen, amely elrendelte Bakonyi Zoltánnak, a Magyar Alumíniumtermelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. vezérigazgatójának azonnali szabadlábra helyezését.
Kepli Lajos jobbikos országgyűlési képviselő szerint a vizsgálat lefolytatásáig nem csak Bakonyi Zoltánnak, hanem a katasztrófáért jelentős felelősséggel tartozó többi cégvezetőnek is előzetesben kéne lennie, magánvagyonukat pedig már korábban zárolni kellett volna a hatóságoknak.
A három éve tartó bírósági eljárás finisében Horváth Attila kisebbségi önkormányzat-vezető ügyvédje felmentést kért védencének, mivel álláspontja szerint nem volt rosszhiszemű, nincs sértett és nincsen kár. Rajta kívül még huszonöten várnak az ítéletre. Az ország több megyéjében is kitört már hasonló botrány hat-hét évvel ezelőtt A vád szerint a roma kisebbségi önkormányzat által megbízott hitelesítők csalást követtek el, mivel nevükkel és pecsétjükkel jogosulatlan kárpótláshoz juttattak majdnem háromszáz igénylőt. Mint közismert, 2000-ben Ausztria több európai állammal – így hazánkkal - is megállapodást kötött, hogy kárpótolja a világháború idején osztrák területre hurcolt kényszermunkára kényszerített cigányokat, magyarokat és zsidókat.
Gőbl Gábor és Spaller Erika képviseli a nemzeti radikálisokat a soproni önkormányzatban.
Önkormányzati győzelme után a Fidesz átalakította a közgyűlési döntéseket előkészítő bizottsági rendszert. Az eddigi 7 helyett a jövőben 6 bizottság fog tevékenykedni bizottságonként 5 fős létszámmal. Jogi-ügyrendi, gazdasági, pénzügyi, kultúra-oktatási-sport bizottság, szociális-egészségügyi, városszépítő bizottságok mindegyikében fideszes képviselő elnököl. Az MSZP 4, a JOBBIK 2, az LMP 1 bizottságba delegált tagot, míg a kormány erőt 12 tag képviseli. Az önkormányzat döntése értelmében újdonság, hogy szavazati joggal bíró tagokat jelölhetnek a városvezetés által felkért legfontosabb civil szervezetek is.
Bakonyi Árpád 1994-ben még munkanélküli volt, ma már az ország 18. leggazdagabb embere. 1999-ben Gyurcsány Ferenc cégével karöltve egy 500-900 millió forintot érő svábhegyi volt állami üdülő tulajdonjogát 134 millió forintért adták el Bakonyi nagyobbik fia cégének. A számviteli törvényt megkerülve így a fiú vállalkozása több tízmillió forint illetéket, Gyurcsány és az apa tulajdonában lévő cégek pedig közel 100 millió forint társasági adót "takarítottak" meg. 1961-ben a honvédelmi miniszter a Budapesti Honvéd Sport Egyesület élsportolóit arra utasította, hogy használati jog fejében építsenek egy 6 szobás síházat, kosárlabdapályát, illetve egy kispályás futballpályát a Svábhegy tetejére.
Tegnap díszközgyűlés keretén belül alakult meg Sopron MJV közgyűlése. A képviselők, a városvezetők a meghívott jeles közéleti szereplők jelenlétében letették hivatali esküjüket. A Fideszes városvezetés döntése értelmében a város főállású alpolgármesterei továbbra is Abdai Géza és Dr. Simon István urak lesznek. A közgyűlés döntött a város vezetők fizetésének 10 %-os megemeléséről.
A képviselők havi bruttó 100 ezer forintos tisztelet díja nem változik!
A Lajtabánság kikiáltásának 89. évfordulóján az Országgyűlésben Novák Előd szólalt fel napirend után, amikor bármely képviselő megteheti 5 percben, ha legkésőbb az ülés előtt egy órával bejelentkezik. A hétfői plenáris ülés elején szokás szerint beharangozták a tervezett napirend utáni felszólalásokat, és a kormány képviselői is megkapják írásban, hogy milyen témában és milyen apropóból szólal fel valaki. Minden napirenden kívüli felszólalásra reagálhat a kormány képviselője,és ezt rendszerint egy ún. parlamenti államtitkár meg is teszi, ezért alkalmazzák. A Honvédelmi Minisztérium két titkára ki is hívta Novák Elődöt a plenáris ülésről, hogy bővebb felvilágosítást kérjenek erről a számukra ismeretlen Lajtabánságról és Rongyos Gárdáról.
Arcpirítóan olcsón, tízmillió forintért privatizálták a hétfői vörösiszap-tragédiát okozó ajkai timföldgyárat Horn Gyula kormányzásának idején -- derül ki Csiha Judit volt szocialista miniszter lapunkbirtokába jutott belső jelentéséből. A gyár értékét 1997-ben 1,7milliárd forintra becsülték, s azért engedték el a pénz nagy részét,mert az azóta lényegében változatlan tulajdonosi kör hárommilliárdforintos környezetvédelmi korszerűsítést ígért a gyárban. A Csiha-jelentésből való a mellékelt táblázat is, amelyen jól látható,hogy a magyar alumíniumipar szinte teljes egészét "bagóért" adták magánkézbe.
Mint arról már beszámoltunk vasárnap délelőtt magyar hazafiak 40 fős csoportja, kiegészülve 10 őrvidéki magyarral megemlékezést tartott a hon megtartó Prónay Pál és Nyugat-Magyarország népei által 1921. október 4-én által kikiáltott Lajtabánság megalakulásának a 89. évfordulójáról. Az osztrák hatóságoknak törvényesen bejelentett rendezvény jelentős rendőri készültség mellett sikerült megtartania a szervezőknek. A rendezvényen az évtizedeken át elhallgatott történelmi tényeket Sarkady Sándor történész ismertette és felszólalt Dr. Éva Mária Barki jogvédő asszony, aki többek közt a magyar önrendelkezés fontosságát hangsúlyozta.
A FIDESZ, az LMP és az MSZP is elutasította a Jobbik javaslatát, hogy az ENSZ-hez hasonlóan a Magyar Köztársaság is ítélje el az izraeli apartheid-rendszert.
Hegedűsné Kovács EnikőAz Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottságának október 5-ei ülésén Hegedűsné Kovács Enikő beterjesztő jobbikos képviselő első napirendi pontként az izraeli apartheid elutasítása témájában szólalt fel.
Az ülésen részt vett a Külügyminisztérium részéről Németh Zsolt államtitkár is.
A képviselőnő az előterjesztés tárgyalását már korábban benyújtotta, de miután szeptember 24-én az ENSZ Emberjogi Tanácsa megvizsgálta a gázai török flottilla elleni izraeli támadást, és azt brutálisnak és túlzottnak minősítette, még időszerűbbé vált annak tárgyalása.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom soproni szervezete gyertyagyújtást és koszorúzást tart az 1849. október 6-án a Habsburg önkény által 161 évvel ezelőtt Aradon kivégzett magyar honvéd tábornokok emlékére.
Rendezvényünkre szeretettel várunk minden főhajtással tisztelegni kívánó soproni polgárt!
Helyszín: Balfi utca, Evangélikus temető melletti emlékhely
Időpont: 2010. október 6. szerda 18.30
OBERWART / FELSŐŐR: Kettőezer tíz október harmadika reggelén, a burgenlandi, Oberwartban gyülekezik néhány ember: muzsikusok, írók, tanító, ügyvéd, jogvédő, könyvtár igazgató, történész, hagyományőrzők, férjek feleségek és gyerekek, őrvidéki őslakók, rendőrök, besúgók, nemzetbiztonságiak. 50en vagyunk. A horgászbotokon magyar nemzeti lobogók, a gyerekek kezében papírzászlók…A fákon bénán csüngnek a haldokló levelek. A Fő tér sarkában magányosan didereg a monumentális hősi emlékmű… PRO PATRIA, rajta több száz magyar hős neve szerepel.
A választás eredményét Gőbl Gábor értékelte a Kisalföld-ben:
Vasárnap este már személyesen gratuláltam dr. Fodor Tamás polgármesternek, aki sikeresen meghosszabbította megbízatását a város első embereként. Ezt most a nyilvánosság előtt is megteszem. Gratulálok az egyéniben győztes Fideszes jelölteknek is!
Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy több képviselőjelöltjük életrajzából kimaradt, hogy 1990 előtt az MSZMP tagjaiként erősítették a kommunista Kádár rendszer társadalmi bázisát. A soproni Fidesznek talán illőbb lett volna, ha hajdani káderek helyett, a kereszténydemokrata értékrendhez tartozó közéleti szereplőket indítottak volna a helyhatósági választásokon!
Kedves Barátaim !
Azzal a céllal fogtunk a felsőőri megemlékezés megszervezéséhez, hogy az őrvidéki maroknyi magyarság történelmi magyar múlt iránt érdeklődő tagjai felé ismereteket közvetítsek az 1919-21 közt eseményekről LAJTABÁNSÁG kikiáltásáról, az első világháborúban nyertes Antant hatalmak békediktátumáról, Magyarországra és Ausztriára rótt békediktátumról és Nyugat-Magyarországra kényszerített impériumváltásáról.
Osztrák középiskolás könyvekben ez a történelmi sorsfordító időszak méltatlanul el van hallgatva, ezért a magam szerény eszközeivel szeretném elősegíteni, hogy legalább helyi - őrvidéki - szinten az érdeklődő emberek többet tudjanak a Nyugat-Magyarország 4000 négyzet kilométernyi területének Ausztria általi megszerzéséről.
1./ SOPRON NEMZETI SPORTVÁROS?
Gőbl Gábor polgármester jelölt felhívja a soproni polgárok figyelmét, hogy az 1994-ben adományozott címhez Sopron jelenlegi városvezetése méltatlanul keveset költ sportfinanszírozásra és sportingatlan fejlesztésre. A 23 MEGYEI JOGÚ VÁROSBÓL, egyedül SOPRON-ban és Salgótarjánban NEM ÉPÜLT MŰFÜVES LABDARÚGÓ PÁLYA vagy pályák az elmúlt 6 évben! A soproni élvonalbeli labdarúgás megszűnése - 2008 óta, ugyanakkor a soproni VÁROSI STADION fenntartására költségvetésébe évente 40 millió forintot számol el, miközben a valóságban csak 20 millió forintot fordít. Az elmúlt 3 esztendőben tehát legkevesebb 60 millió forint összeget fordított más célra, mint azt a költségvetésben meghatározták!
Kedves Barátaim !
Azzal a céllal fogtunk a felsőőri megemlékezés megszervezéséhez, hogy az őrvidéki maroknyi magyarság történelmi magyar múlt iránt érdeklődő tagjai felé ismereteket közvetítsek az 1919-21 közt eseményekről LAJTABÁNSÁG kikiáltásáról, az első világháborúban nyertes Antant hatalmak békediktátumáról, Magyarországra és Ausztriára rótt békediktátumról és Nyugat-Magyarországra kényszerített impériumváltásáról.
Osztrák középiskolás könyvekben ez a történelmi sorsfordító időszak méltatlanul el van hallgatva, ezért a magam szerény eszközeivel szeretném elősegíteni, hogy legalább helyi - őrvidéki - szinten az érdeklődő emberek többet tudjanak a Nyugat-Magyarország 4000 négyzet kilométernyi területének Ausztria általi megszerzéséről.
Tiltakozik a Jobbik, amiért a kormány Tom Lantos Intézet néven központot hozna létre Budapesten "az emberi és különösen a kisebbségi jogok érvényesülésének előmozdítása érdekében". A Jobbik felhívta a figyelmet: a szóban forgó politikus magyargyűlölő volt.
Schmitt Pál államfő az ENSZ-közgyűlés általános vitájában pénteken ismertette, hogy Magyarország úgy döntött: megalapítja a Tom Lantos Intézetet, egy olyan nemzetközi központot, amelynek célja a többi között a tolerancia értékrendjének terjesztése lesz.
2005. szeptember 26-a fekete hétfőként vonult be a magyar történelembe. Óriási lehetőséget szalasztott el a "politikai elit", amikor a dumaellenzék - Orbán korábbi ígéretét felrúgva - a kormánypártokkal karöltve, feltétel nélkül szavazta meg Románia EU-csatlakozását. A 2/3-os többséget igénylő hazaárulást sunyiban akarták elkövetni, de többek közt az MVSZ felhívásai, illetve különösen a Jobbik országgyűlési demonstrációja ráirányította a figyelmet.
Dél-Baranyai 3 gyermekes római katolikus, sváb családban születtem. 1969-óta élek Sopronban. A Berzsenyi D. gimnáziumban érettségiztem, majd a szombathelyi Berzsenyi D. Tanárképző főiskolán szereztem diplomát. Második házasságomban élek, karácsonyra várjuk párommal az ötödik gyermekünket. Első feleségemmel válásunkkor mindenben, így egy gyermekünk elhelyezéséről is békésen megegyeztünk. Ezt a bíróság még sem hagyott jóvá, és 2 és fél éves tortúra kezdődött. A II. fokú bíróság a 6. tárgyaláson mégis csak az eredeti szülői egyezséget hagyta jóvá a gyermek közös szülői felügyeletét, és akkor még rendhagyó heti váltásban történő elhelyezését.
Soproni születésű, nős családapa vagyok, egy 12 éves fiúgyermek édesapja.
Minden Sopronhoz köt! Tanulmányaimat szeretett városomban oktatási intézményeiben végeztem el. Orsolya, Deák téri általános iskolák, Vendéglátó szakközépiskola, és itt tettem le mestervizsgámat is. Büszke vagyok arra, hogy mindennapi kihívást jelentő szakmámban nem kellett Ausztriában elhelyezkednem, hanem a mai napig Sopronban dolgozhatok.
A Jobbik Magyarországért Mozgalommal és nemzetmentő programjával ez év januárjában ismerkedtem meg és a február 19-ei Vona Gáborral tartott teltházas lakossági fórum után el is döntöttem, hogy csatlakozni kívánok a helyi szervezethez, segítve a pártot az érdekérvényesítés rögös útján.
1969 óta él Sopronban, egy gyermek édesapja.
A Moby Dick oszlopos tagja, basszusgitáros. Városunk országszerte népszerű rock együttesével 10 zenei albumon
szerepelt, több száz koncertet adott határon innen és túl. 1993-ban Pozsonyban megszervezte a brit IRON MAIDEN együttes koncertjét, aki a világsztárok közül elsőként lépett fel Szlovákiában. 1994-ben egyedülálló módon 32 napos egybefüggő, hat országot érintő Kárpát-medence koncertsorozatot szervezett, amelyre több tízezer rock rajongó váltott belépőjegyet.
Vona Gábor a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke és mozgalmunk soproni polgármester-jelöltje, Gőbl Gábor szombaton, 25-én délelőtt 10 órakor lakossági fórumot tartott Sopronban. ( képek ITT)
A rendezvény helyszínéül a soproni szervezők jobb helyszínt nem is találhattak volna a Széchenyi téri Hűség zászlónál, ezzel is jelezve a folytonosságot elődeink harcos helytállásával és a mai nemzeti szervezettel, a Jobbikkal.
A rendezvény délelőtti időpontja ellenére százötvenen voltak kíváncsiak az eseményre.
Mint minden jobbikos rendezvény, a szombati is a már megszokott módon nemzeti imánk, a Himnusz eléneklésével kezdődött.
Tisztában van a realitásokkal a Jobbik soproni polgármesterjelöltje, Gőbl Gábor. Megmérettetését a polgárok előtti ˝beköszönésnek˝ szánja, a jövőre gondolva. ( a vele pár nappal ezelőtt készült on-line kérdezz-feleleket egyébként több, mint 10 ezren tekintették meg az elmúlt napokban )
– Ön több éve a Jobbik tagja, a soproni szervezet elnöke. Milyennek képzeli a polgármesteri széket, miközben eddig képviselő-testületi tapasztalatra sem tett szert?
– Rázósnak és feszültségteljes pozíciónak tartom. Úgy vélem, a város elmúlt húsz évének regnált polgármesterei a sok pozitív cselekvésük mellett sem tudták teljesíteni küldetésüket. Lehetőségeket veszített Sopron, s az elmúlt két évtizedben rossz döntések sorának lehettünk tanúi. Gondoljunk csak a Globexre és más, óriási mennyiségű adóforintokat felemésztő ügyekre.
Ütötték-verték a 2006. őszi tüntetések közben válogatás nélkül összefogdosott embereket a börtönőrök - mondta a HírTV Célpont című műsorának egy volt börtönőr. A tévéostrom után már készültek a tömeges előállításokra, reggel 7-től hajnali 3 óráig minden fegyőrt berendeltek. Az udvaron fogadták a rendőrök által már bántalmazott embereket, és folytatták az egymáshoz bilincselt foglyok verését.Aki szót emelt a bántalmazások ellen, meztelenre vetkőztetve meg is alázták. A börtönőr szerint feletteseik mindenről tudtak, sőt meg is köszönték nekik a "munkát". A börtönök belső biztonsági kamerái hiába rögzítették a történteket.
Gyurcsány minisztériumának helyettes államtitkárát támogatják Verőcén Alább olvasható a verőcei jobbikosok levele:
Tisztelt Verőcei Polgárok, Kedves Magyar Testvéreink!
Dózsa Csaba László polgármesterjelölt - 2005 és 2006 között helyettes államtitkár az Egészségügyi Minisztériumban - és 5 képviselőjelölt társa közösen indul az október 3-i önkormányzati választáson, függetlenként, de a Fidesz támogatásával!
1965-ben születtem egy alföldi kisvárosban, Szentesen. Keresztény erkölcsű nevelést kaptam szüleimtől, akik az egyszerű, alföldi emberek mentalitásával tanítottak meg a Haza és a Nemzet iránti szeretetre és tiszteletre.
Boldog házasságban élek, két gyönyörű leányunk van. Sopronban 12 éve élünk és büszkeség tölt el, hogy itt, Magyarország ékszerdobozában, a Hűség Városában megtaláltam azt a közösséget, melynek jóvoltából, ha Önök is úgy akarják, képviselőtestület tagjaként odaadóan szolgálhatok. 25 éve dolgozom mozdonyvezetőként, jelenleg a GYSEV Zrt-nél. Németül, angolul és franciául beszélek. Tagja vagyok a Jobbik MM Közlekedési Kabinetének és kiváló kapcsolatokkal ápolok mind az országgyűlési képviselőinkkel, mind a brüsszeli EP képviselő csoport tagjaival.