Sopron város architektúrája alap helyzetéből fakadóan nehézzé teszi a közlekedést, az elviselhetetlen mennyiségű helyi és átmenő gépkocsiforgalom terhelését. Ezzel nyilván az ezért felelős városi notabilitásoknak is tisztában vannak. Városunk jelenlegi irányítása (az előző sem különben), mintha ezt figyelmen kívül hagyná oly annyira, hogy a helyett, hogy javítana ezen a helyzeten még rátesz egy lapáttal és még nagyobb káoszt, idéz elő a rendszerbe. Attól most akár el is tekinthetnék, hogy annak a pár villanyrendőrnek az összehangolása is megoldhatatlan feladat elé állította a közlekedés szervezéséért felelős embereket (itt most szándékosan nem szakembert írtam!), de spongyát rá! Inkább vegyük most górcső alá a város periférikus közlekedését. Ehhez azonban lépjünk vissza egy keveset az időben.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









