2010.02.05-én Sajókeresztúrban tartott lakossági fórumot a JOBBIK.Mint azt sokan tudjátok, a szervező Farkas János tagtársunk volt.Az előadók:Bencs Gábor és Miklós Árpád parlamenti képviselő jelöltek.A fórumon közel 80 ember vett részt,köztük a település polgármestere is,aki meglepődve állapította meg,hogy mennyire aktívak a falu lakói.Elmondta,hogy a falugyűléseken nincs ennyi kérdés és hozzászólás.Az előadók remekül szerepeltek.Különösen Bencs Gabi,aki fiatal kora(23 éves)ellenére minden kényelmetlennek tűnő kérdést tökéletesen megválaszolt.Miklós Árpád tanár úr a tőle jól megszokott stílust hozta,amit a hallgatóság jó érzéssel fogadott.Az érdeklődők számára a legfontosabb témakör a szokásostól eltérően nem a cigánybűnözés,hanem az oktatáspolitika és a környezetvédelem volt.Ez utóbbi köszönhető a BÉM közelségének.Szóba került még Morvai Krisztina vallási hovatartozása,mivel a közönség egyik tagja felvetette,hogy esetleg zsidó származású(mint a volt férj:Baló György)Ezt a kérdést Farkas János válaszolta meg,aki elmondta,hogy ez lehetetlen ,hiszen Morvai Krisztina katólikus és teológiából diplomázott 2008-ban,persze a jogi diplomája mellett.Összegezve tehát meglehetősen eseménydús este volt és ,, egy-két napig" biztosan beszédtéma lesz a JOBBIK Sajókeresztúrban.Ezt így is akartuk! Szebb jövőt!Farkas Jánosné
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!