Politikai választások előtt, a kampányok során kevés aljasabb módszer létezik a suttogó propagandánál. Ezért sem lehet véletlen, hogy a korábbi szavazásokat megelőzően ezt a hazug, az ellenfél becsületének besározását célzó eljárást tömeges méretekben csakis a szocialisták alkalmazták. Ennek egyik legundorítóbb megnyilvánulása volt, amikor a 2002-es kampány idején az MSZP agitátorai úton-útfélen azt híresztelték – nyilván a saját rasszista szavazóik mozgósítása érdekében -, hogy Orbán Viktor cigány, és eredetileg Orsósnak hívták.Eddig a Fidesz tartózkodott az ilyen típusú, minden tisztességes emberben hányingert keltő eszközök alkalmazásától, a 2010-es kampány előtt azonban úgy tűnik, mintha változna a helyzet. Azonban a Fidesz suttogó propagandája nem a fő ellenfélnek kikiáltott, politikus bűnözők sokaságát felvonultató szocialista párt, hanem az az alvilággal semmiféle kapcsolatban nem álló nemzeti erő, a Jobbik ellen irányul. Máig legkirívóbb példáját akkor tapasztaltam ennek az attitűdnek, amikor az egyik nemzetinek nevezett televízió interaktív műsorában egy Orbán Viktor feltétlen híveként megszólaló hölgy arról beszélt, hogy hasonló nézeteket valló barátaitól értesült egy nagyon fontos információról. Mégpedig arról, hogy Morvai Krisztina egy Los Angeles-i kocsmában tárgyalta le, miként támogathatná – a Zsidó Világkongresszus közvetítésével – az MSZP anyagilag a Jobbikot. A műsorvezető védelmére legyen mondva, hogy azonnal alaptalan összeesküvés elméletnek nevezte a Fidesz mellett lelkesen agitáló nőszemély végletesen abszurd állítását.Fideszes aktivistákkal beszélgetve gyakran hallhatunk ennél sokkal józanabb, kulturáltabb, bár ugyancsak valótlan és megalapozatlan állításokat. Részükről az a leggyakrabban hangoztatott vélemény, hogy a szocialisták legyőzésére csupán a Fidesznek van esélye, így a Jobbikra adott szavazat megosztja és gyengíti a nemzeti oldalt, amelynek a győzelem érdekeben egységet kell felmutatnia. Érveik alátámasztására általában a 2006-os főpolgármester választást hozzák fel, ahol az akkor még jobboldalinak tekintett MDF jelöltjének, Katona Kálmánnak az indulása ütötte el a Fidesz jelöltjét, Tarlós Istvánt a győzelemtől. Megosztottan most sem győzhetünk. Tanuljunk abból, hogyan maradt alul Tarlós Demszkyvel szemben, és ne szavazzunk a Jobbikra, mert az csak az MSZP-nek kedvez, megakadályozhatja a valódi változásokhoz szükséges kétharmados többségünket – suttogják a Fidesz propagandistái.Csakhogy példáik és érveik hazugságokon és csúsztatásokon alapulnak. A főpolgármester és a polgármesterek választását ugyanis nem lehet összemosni az országgyűlési választásokkal, hiszen a kétféle voksolásra más-más szabályok vonatkoznak. Való igaz, hogy polgármester, illetve főpolgármester csakis egyetlen jelöltből lehet. Ezért a hasonló nézeteket valló pártoknak – a szavazatok elvesztésének megakadályozása érdekében – célszerű egy közös jelöltet állítani. Az is tény, hogy 2006-ban Tarlóst a teljesen esélytelen Katona indítása üthette el a főpolgármesteri szék megszerzésétől. Mindezek tanulságát azonban a Jobbik is figyelembe vette, amikor a bűnözéssel összefonódott helyi balliberális hatalom leváltása érdekében két nagyon fontos időközi polgármester választáson – Pécsett és a Józsefvárosban – nem indított saját jelöltet.Ugyanakkor a Fidesz aktivistái által sugallt véleményekkel ellentétben, az országgyűlési választásokon teljesen más a helyzet. A parlament esetében nem csupán egy személyre van kiélezve a küzdelem, oda elvben akár tíznél több párt is bekerülhet. A jobboldal egyesített ereje, a valódi változások elindításához szükséges többsége akkor sem csökken, ha a Fidesz a vártnál gyengébben, a Jobbik pedig eredményesebben szerepel. Sőt, a Jobbik és a Fidesz között az a legalapvetőbb különbség, hogy a nemzeti radikális párt sokkal határozottabban, következetesebben és eltökéltebben lép fel a magyar érdekű rendszerváltást biztosító törvények meghozatala, egy új, a történelmi hagyományainkra épülő alkotmány elfogadása és az elmúlt két ciklus politikus bűnözőinek felelősségre vonása érdekében. A Fidesz részéről indított sugalmazásokkal ellentétben, a Jobbikot éppen azért kell minél nagyobb képviselőcsoporttal bejuttatni a magyar Országgyűlésbe, hogy számon kérhesse és kikényszeríthesse a polgári szövetség által tett ígéretek teljesítését. A liberális gyökerekkel rendelkező, a megalkuvásra jelenleg is hajlamos és a nemzetközi hatalmi központok kegyeit folytonosan kereső Fidesz ellenében csakis a Jobbik lehet a nemzeti érdekeinken alapuló választási ígéretek megvalósításának szorgalmazója, a magyar érdekű rendszerváltás hatékony biztosítéka. Még csak feltételezni is képtelenség – a párt programja alapján -, hogy Jobbik képviselői ne szavaznák meg a nemzeti érdekeinket szolgáló, illetve a politikus bűnözők felelősségre vonását biztosító kétharmados törvényeket, döntéseket.Kevesebb mint fél évvel a 2010-es országgyűlési választások előtt, a Fidesz MSZP-s módszerekhez nyúlt, hogy megakadályozza egy nála sokkal következetesebben nemzeti és jobboldali párt sikeres szereplését. Ám ez a taktika akár visszafelé is elsülhet. A politikai alvilág eszközeinek és módszereinek átvétele néhány éven belül könnyen a Fidesz jelenlegi hitelének és népszerűségének a teljes elvesztéséhez vezethet.
Varga Imre barikad.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!