A Magyar Közlönyben múlt szerdán jelent meg a szabálysértésről szóló kormányrendelet módosítása, amely a jelenleginél egyértelműbben tiltja és szigorúbban szankcionálja a "feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvételt". A rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon, ma lép hatályba.Szollár Domokos kormányszóvivő az MTI-nek korábban azt mondta: a szabálysértési rendelet értelmében eddig is szankcionálható volt – százezer forintig terjedő pénzbírsággal – a feloszlatott társadalmi szervezet tevékenységében való részvétel, az utóbbi időben azonban a jogalkalmazó szervek által folytatott eljárások során egyértelművé vált, hogy a hatályos szabályok pontosításra, kiegészítésre szorulnak.A Jobbik múlt pénteken jelentette be, hogy alkotmánybírósági felülvizsgálatot kér a módosított jogszabály miatt. Álláspontjuk szerint a jogerős bírósági döntések értelmében a szabad véleménynyilvánítás körébe tartozik a nemzeti jelképek, formaruha viselése, ezért az általa „fércmunkának” nevezett rendelkezést jogellenesnek tartják.(MTI)
Jaj szegény népitáncosoknak!
De mától a biztonsági őrök sem érezhetik magukat biztonságban. Igen ez a viselet félelemkeltő minősítést kapott a cionista hatalomtól. Bennem viszont teljesen más kelt félelmet. Félelmet kelt a folyamatos cigányterror, amit a magyarokra zúdítanak, félelemkeltő az, hogy elfoglalják a lábunk alól az anyaföldünket, félelemkeltő az is számomra, hogy végig kell nézni, hogy kisemmiznek és leigáznak, rabszolgává tesznek bennünket bizonyos érdekkörök. Bennem ez kelt félelmet. A kérdés csak az, hogy teszünk e valamit ellene, vagy csak este megnézzük a híradóban azokat akik legalább megpróbálták?
Varga Bálint József
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









