A Jobbik jövővédelmi programjáról kérdezték Z. Kárpát Dánielt, a párt országgyűlési képviselőjét az MTV Ma Reggel című műsorában.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
19968 bejegyzés (0 olvasatlan), 96 városban
A Központi Statisztikai Hivatal megcáfolta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szavait, aki azt fejtegette, hogy az egykulcsos adózás „talán” emelte a születések számát is. A makacs számok azt mutatják, hogy a 2011. első tizenegy hónapjában 2,8 százalékkal kevesebb gyermek jött világra, mint egy évvel korábban, a magyarság természetes fogyása pedig több mint 36 ezer fő volt. Ezzel hazánk lélekszáma stabilan tízmillió alatt maradt, és a jelenlegi trendek alapján marad is.
A zsúfolásig megtelt Sport Max csarnokban értékelte az elmúlt esztendő eseményeit és vázolta a jövő feladatait, kihívásait Vona Gábor
Szombaton, január 14-én 12:15 és 12:30 óra között gyülekezünk Kerepesen a HÉV állomásnál a Betyár-tanyánál. Innen gépkocsikkal utazunk Budapestre a Jobbik 14:00 órakor kezdődő megmozdulására. Várunk mindenkit akár itt a gyülekezőn, akár a demonstráció helyszínén! Ha valaki szeretne velünk jönni a gépkocsikban, akkor írjon mailt a kerepes kukac jobbik.hu emailcímre!
A karácsonyi jótékonysági akciónak és az adventi családi napoknak óriási sikere volt. Az ország állapota, a családok nehéz helyzete azt üzeni, hogy az év minden szakában szükség van a segítségre.
A Jobbik lett 2011 nyertese, a parlamenti erők közül ugyanis a radikális ellenzéki párt erősödött a legnagyobb mértékben – nyilatkozta a Borsnak Kiszelly Zoltán.
A Fidesz 65 százalékról 39 százalékra zuhant népszerűsége mögött a politológus szerint a gazdasági helyzet, az adóreform és a gyenge forint miatt csökkenő életszínvonal áll. Szavai szerint az elszámoltatás elmaradása miatt is sokan kiábrándultak a kormánypártokból, s ők ma már a Jobbik táborát erősítik.
Napirend előtt közmeghallgatást tart a megye, Szűcs Lajos pedig igen kínos pillanatokat él át. A megyei polgároknak nemigen tetszik a fülkeforradalom. Közgyűlés percről-percre.
A polgárok kérdései a felelőtlen átláthatatlan kölcsönfelvételekről, a nevelőszülői hálózat összeomlásáról és arról is kérdeznek, miért nem tett az elnök úr semmit a közintézmények fűtésének kikapcsolása miatt? A Dunakeszi cigány kisebbség elnöke külön megköszöni Szűcs Lajosnak az Azori-szigeteki utat és kéri az elnök urat, hogy a többi képviselő elérhetőségét is juttassa el részére, hogy mindenkinek megköszönhesse. (Általános derültség a teremben). Szűcs Lajos mindenkinek írásban ígér választ.
A jobboldali elfogultsággal aligha vádolható Political Capital vezető elemzője egy FN24-nek adott interjújában megállapította: a Jobbik lehet a Fidesz váltópártja. Véleménye szerint a nemzeti radikális párt szavazóbázisával kapcsolatban nem minden sztereotípia állja meg a helyét.
A Jobbik szerint a felsőoktatási tandíj bevezetésének szándékával az oktatási kormányzat a maradék hitelét is elveszítette - jelentette ki Dúró Dóra szerdai sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki politikus leszögezte: a Fidesz ellenzékben még eredményes népszavazást kezdeményezett az akkor tervezett tandíj ellen, vagyis az emberek egyértelműen kifejezték szándékukat az ingyenes felsőoktatás mellett.
Megfontolásra érdemesnek nevezte a Bankszövetségnek a devizahitelek ügyében tett javaslatait a köztelevízió vasárnap esti műsorában Matolcsy György. A miniszter szerint a hét eleji harcias szólamok után leülni tárgyalni az IMF-fel "győzelem volt."
A Jobbik Nagytarcsai Szervezete várja mindazon hazájukat szerető, tettrekész polgárok jelentkezését, akiknek elegük van a hazugságokból, az elsikkasztott rendszerváltásból, a nemzet sanyargatásából, a népámításból.
Várjuk a fiatalok jelentkezését is a Jobbik Ifjúsági Tagozatába!
Minden ember számít!
Jelentkezés a jobb felső sarokban lévő "Kapcsolat" menüpont alól.
Szebb jövőt!
Meg kell tanítanunk a ránk bízott gyerekeket a jég hátán is megélni. Hogy ebben az iskolák, vagy a csak a mát látó hatóságok mennyire partnereink, az nem számít.
A Román államelnök világosan kimondja, hogy kölcsönökből élünk. Mindenki látja, hogy a nálunk fejlettebb országok hitele is elapadhat, pl. Görögország, Írország, Portugália... De azt is láttátok, hogy mi történik Angliában, hol a jóléti társadalomban felnőtt fiatalok, az angol modern oktatási rendszeren keresztül ment nagyra nőtt emberek, semmit nem kímélve gyújtogatnak, szétvernek mindent. Tudjuk, hogy lassan globalizálódó világunkban, félő, hogy mint minden előbb - utóbb hozzánk is begyűrűzik.
A 83 éves bácsit három csuklyás rabolta ki és bántalmazta a saját házában. Négy nap múlva meghalt.
A Pest megyei Tápióbicskén szabályosan rettegnek az idős, egyedül élő emberek. Június 21-éről 22-re virradóra máig ismeretlen tettesek betörtek a falu központjában élő 83 éves idős bácsi házába és olyan súlyosan bántalmazták, hogy a bácsi a kórházba szállítást követően életét veszítette.
A faluban döbbent csend uralkodik, ugyanis az elhunytat mindenki nagyon szerette, asztalosként dolgozta végig az életét, szívélyes, kedves embernek ismerték a helyiek.
Bertha Szilvia, a Jobbik Magyarországért Mozgalom országgyűlési képviselője sok szeretettel meghívja Önt a 2011. június 08-án, szerdán 18:00 órai kezdettel tartandó képviselői fogadóórával egybekötött lakossági fórumra.
Helyszín: Nagytarcsa, Táncsics Mihály Művelődési Ház nagyterme.
Tolna megyében, Tamási térségében elindult egy, a cigányokat segítő adósságrendezési projekt. A lebonyolító a bonyhádi Független Roma Egyesületet, mely már rendelkezik e téren szerzett tapasztalatokkal. A Független Roma Egyesület elnöke, Babai László elmondta: közel 54 millió forintot nyertek az adósságcsapda elkerülésére szolgáló kísérleti program megvalósítására.
Sajnos csak híradásokból tudtam megtekinteni a rendvédelmi dolgozók tüntetését, de amit láttam, az így is elég volt, hogy határozott véleményem legyen. A demonstráció egyértelműen sikeres volt, hiszen hatalmas tömeget mozgatott meg, és olyan erőt sugallt, amely még Pintér Sándort is személyes megjelenésre és megszólalásra kényszerítette.
Pintér Sándor belügyminiszter és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter április 29-i döntése értelmében Pest Megye Önkormányzata 131 millió 681 ezer forint visszatérítendő támogatást kapott, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatásáról szóló belügyminiszteri rendelet alapján.
Mintegy 200-300 ember tüntetett a kistarcsai Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium megszüntetése ellen csütörtök este a településen. A tiltakozó helybéliekhez - szülőkhöz és diákokhoz - csatlakoztak a Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői is.
Csütörtökön, április 7-én 18.30-kor Kistarcsán tüntetünk a Flór Ferenc Egészségügyi Szakközépiskola és Gimnázium bezárása ellen és egyben Pest megyéért is, hiszen mostanra már biztossá vált, hogy a Pest megyei önkormányzat alkalmazásában álló dolgozók (több, mint 4000 ember!) áprilisban nem kapnak fizetést!
A november elsejei munkaszüneti nap okán a múlt héten kedden volt a hét első plenáris ülése. Tóbiás József napirend előtti felszólalásában Fekete Keddnek nevezte azt a napot, mondván a Fidesz-KDNP kormánya az AB jogszűkítésével a magyar demokrácia ellen követett el merényletet. Mivel az AB-ügyet már ebben a lapban, és máshol is agyonbeszéltük, nem ezzel akarok most foglalkozni, hanem valami ennél is lényegesebbel.
Zsúfolásig megtelt a tárgyalóterem a Pest megyei bíróságon a kiskunlacházi tinigyilkosság ítélethirdetésén. Feszült várakozás előzte meg a vádlott belépését. Amikor a védő jelt adott, három tetőtől talpig kommandós ruhába öltözött őr vezette be a vádlottat a vakuktól villogó tárgyalóba. Helyszíni tudósításunk folyamatosan frissül.
Tüntetést szervez a Jobbik Horthy Miklós Budapestre vonulásának évfordulóján, november 16-án, kedden 18 órára a budapesti Kossuth térre, Károlyi Mihály szobrához, melynek eltávolítását célzó jobbikos javaslatot az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes többsége leszavazta.
Az országgyűlési választások után a települési önkormányzatokban és a megyei közgyűlésekben is megvetette a lábát a nemzeti párt.
Az új erő az alacsony részvétel (a választásra jogosultak 46,78%-a járult az urnák elé) mellett is szép eredményeket ért el. Kiváltképp a liberalizmus fellegvárában számító Budapesten, ahol az elmúlt 20 évben a szocialista-liberális városvezetésnek rendre zöld utat adtak a fővárosiak.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője arra kérte a kormánytöbbséget, támogassa törvénymódosítási javaslatát, amely börtönbüntetéssel sújtaná a parlamenti bizottságok előtt meg nem jelenőket. A politikus azután nyilatkozott erről, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő jelezte távolmaradását a 2002 és 2010 közötti jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság pénteki üléséről.
|
A polip karja mindenüvé elér! Vajon csodálkozik-e még valaki azon, hogy mitől ennyire lepukkant ez az ország? Okoz-e meglepetést a törvényeket tisztelni és betartani próbáló emberekben, hogy bárhová forduljanak is, azt tapasztalják, hogy eleve mindenki át akarja verni a másikat? Az utcán és a boltokban ugyanúgy, mint az étteremben, a bankban vagy a szolgáltatóknál. |
2010. június 15-én a Budapest XXII. kerület Csöngő u. 3 szám alatti ingatlan lakosait a végrehajtással megbízott iroda az utcára akarta tenni. A többgyermekes család védelmére kisiető jobbikos országgyűlési képviselők, gárdisták és civilek, feltehetőleg a család barátai, szomszédok próbálták akadályozni a végrehajtók munkáját. A családdal élő nagymamát az események annyira megviselték, hogy mentőt kellett hívni.
A Jobbik szerint bár a kormányzat egyes - például nemzet-, oktatás- és szociálpolitikai - kérdésekben „jó irányba indult el", adós maradt fontos problémák orvoslásával, a múlt romjainak eltakarításával és nem ritkán visszaélt parlamenti túlsúlyával. Vona Gábor úgy látja: a kabinet vagy rálép a radikális változások útjára, vagy „ezt a rendszert is el fogja söpörni az idő szele".
A Jobbik elnök-frakcióvezetője annak kapcsán értékelt, hogy a hétvégén lesz száz napja, hogy az Orbán Viktor vezette kormány május 29-én megalakult.
A Nagytarcsai Helyi Jobbik szervezet ezúton szeretné megköszönni minden olyan józanul gondolkodó, a jövőt és gyermekei jövőjét szeme előtt taró választópolgárnak a szavazatát aki a Jobbik listájára illetve Bertha Szilviára voksolt.
Köszönjük azoknak a szimpatizánsoknak akik szabadidejüket, pénzüket, és rengeteg energiájukat a kampányba fektették.
A JOBBIK a parlamentbe került 47 képviselővel, ott lesz kikerülhetetlenül és éberül! Az Ön szavazatával végre elindulhatunk a Szebb Jöbő felé!
A Jobbik Pest megye 4. sz. választókerület szervezetei lakossági fórumot tartanak Csömörön.
Meghívott előadók:
Helyszín:
Petőfi Sándor Művelődési Ház
Csömör, Vörösmarty u. 1.
A Jobbik Nagytarcsai Helyi szervezet feljelentést tett, ismeretlen tettes ellen a Rendőrségen.
Ennek szövege itt olvasható:
A JOBBIK Magyarországért Mozgalom Párt Nagytarcsai szervezete nevében feljelentést teszek ismeretlen tettes ellen aki 2010.02.09-től a mai napig
Nagytarcsa: - Kistemplomnál (VolánBusz végállomás)
Az eltérőtől szokatlan módon tartotta (több szempontból is) megemlékezését a nagytarcsai önkormányzat. Az ünneplés az evangélikus templomban kezdődött és a Petőfi szobornál ért véget.
Itt többen beszédet mondtak. Például Győri Péter polgármester úr is, akinek a mondandója első része szívet melengető lehetett volna, ha nem szúrja el egy kis kampánnyal a végén. Összességébe a fidesz mellett érvelt, bár beszédjében csak utalt a pártra, de ki lehetett venni belőle, hogy kire is gondol. Már ekkor furcsán néztünk Jobbikos társaimmal.
Kopogtatócédula gyűjtése Nagytarcsán is...
Több módon is eljuttathatja hozzánk ajánlószelvényét.
Az egyik, hogy leadja a 100 forintos boltban, Nagytarcsán.
Be kell dobnia a gyűjtőládába, de fontos, hogy a megadott minta alapján töltse ki szelvényét, mert csak így érvényes.
Gondolt már azokra, akik nem tudnak internetezni? Kérjük, tekintse meg új hírlevelünket, és ha elnyerte tetszését, akkor nyomtassa ki!
A JOBBIK Magyarországért Mozgalom helyi szervezete lakossági fórumot tart Nagytarcsán 2010.február.07-én 15:00 órai kezdettel.
Sok szeretettel várunk, minden érdeklődőt. Szó lesz a választókerület helyzetéről és Nagytarcsáról, illetve a JOBBIK programjáról.
Helyszín: Művelődési ház
Meghívott vendégek:
Pősze Lajos - a jobbik szakmapolitikai igazgatója
Bertha Szilvia - a négyes számú választókerület országgyűlési képviselőjelöltje
2010. Január 10-én (Vasárnap) ottvoltunk a választókerületi konferencián, ahol a fő téma a térség problémáinak és megoldási javaslatainak átbeszélése volt.
Bertha Szilvia országgyűlési képviselőjelölt, a konferencia tanulságaiból, hozzászólásokból, ötletekből és a központi programból gyúrta össze a választókerületre vonatkozó programot, amit parlamentbe kerülése esetén megpróbál végigvinni.
2009.11.29-én Vasárnap a Gödöllői Jobbik Szervezet egy gyönyörű, szívet melengető keresztállítást rendezett Gödöllő-Máriabesnyőnél található Templom közelében. Sokan tiszteletüket tették ez alkalomból. Egyházi méltóságok, magánszemélyek, egyletek, családok, jobbik szervezetek, egyesületek és még a Gödöllői hivataltól is voltak kint hogy szalagot kössenek a keresztre, illetve mécsest helyezzenek el alatta.