Vona Gábor: Orbán Viktor azt üzente - Hogy Gyöngyöspatán a közbiztonság milyen az ország egyéb területeivel összehasonlítva, szinte mindegy. Bizonyára van jobb és van rosszabb helyzetben lévő település is. A lényeg az, amit a helyiek éreztek és éreznek. Ez pedig egyértelmű. Az ott élők féltek.
Percnyi illúzió - Van az az érzés, amikor az ember lát egy jelenetet, és közben egyre inkább arra gondol, hogy „ez már nekem kellemetlen.” Ez az érzés fogott el, amikor miniszterelnökünk ünnepi beszédét néztem március 15-én. „Nem hagyjuk, hogy Brüsszelből vagy bárhonnan, bárki is diktáljon nekünk!” - mondta.
Répa a bot végén - Panelprolik; nyuggerek; akinek nincs semmije, az annyit is ér – néhány, a hatalmi mámortól megrészegült fideszes megnyilvánulás, amely leleplezi, miként viszonyul valójában a forradalmi kormányzópárt a választópolgárokhoz.
Az egy tál lencse esete, avagy variációk palotabizniszre - Terézváros, Erzsébetváros és Józsefváros - az áron alul értékesített budapesti ingatlanok fellegvár kerületei. Az eredmény, vagyis a történelmi épületeink egy tál lencséért való elherdálása minden esetben azonos, pusztán a módszer változik.
Nemzetközi zavarkeltők - Van egy szervezet, amelynek tagjai az NGO-khoz és az ENSZ-hez hasonlóan mindenütt jelen vannak, ahol csak uszítani lehet a hagyományos társadalmi rend és az úgynevezett rasszizmus ellen.
Cigányiskola, ahol a strici a menő - Az intézmény tanárát azonnal kirúgták, amint megtudták róla, hogy jobbikos - Országszerte iskolabezárásokról hallani, mindeközben pedig olyan oktatási intézmények működhetnek, mint a Kalyi Jag miskolci tagiskolája, melyet roma értelmiségiek hoztak létre hátrányos helyzetű cigánygyerekek felzárkóztatására. Honlapjukon hangzatos ígéretekkel próbálják magukhoz csábítani a tanulókat.
Vissza a természethez - Ki ne hallott volna már a Greenpeace-ről, vagy az LMP 2010-es kampányáról, miszerint ők fogják Budapest levegőjét megtisztítani! És ki látta, hogy valóban tettek a hazai föld és környezet megóvásáért, vagy a magyar fogyasztók védelméért? Valószínűleg senki.
Meghitelezett diákévek - Állami kelepce vagy lehetőség? Adósságcsapda, diákok nyakába varrt súlyos milliók, a tartozás elől külföldre menekülő magyar fiatalok, eladósodott huszonévesek. Számtalan rémtörténet és legenda lengi körül a diákhitel kérdését – de vajon mennyi igaz belőlük? Úgy gondoltuk, hogy ma, ebben az adósággal borított világban nem mehetünk el szó nélkül a hitelek ezen speciális csoportja, a diákhitel mellett.
Csath Magdolna: Mit tanulhatnánk Dániától? A dániai „Coppenhagen Capacity” beruházási ügynökség az Európai Unió 2010. évi innovációs jelentésére (European Innovation Scoreboard, 2010.) hivatkozva arra hívja fel a figyelmet, hogy Dánia az ötödik helyről a másodikra ugrott előre a nemzetek innovációs listáján.
Méltó büntetést az állatkínzásért! Mindig megrendítő olvasni az emberi kegyetlenség olyan bugyrairól, amit a normális körülmények között felnőtt, gyerekszobával rendelkező honfitársunk elképzelni is alig képes.
Utazás Oroszországban és az időben - Nehéz objektíven írni egyik kedvenc népemről és országomról. De ha a korai tavaszban sikerült meghosszabbítani a magam számára a telet, és Moszkvába, majd az Ural közelébe repülni, a szubjektív élmények mellett kezdjük először a tényekkel.
Megrendülve - A Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti partvidékét március 11-én, magyar idő szerint kora reggel. A földrengés következtében hat méteres szökőár alakult ki, mely sok helyen elárasztotta a partvidéket. Az áldozatok száma majdnem meghaladja a hétezret, több mint tízezer embert pedig még keresnek.
Egy a névtelen hősök közül - Kedves szegedi olvasónk hívta fel szerkesztőségünk figyelmét nagyapja, Bíró Lajos emlékirataira, melyeket az elmúlt hónapokban készített. Bíró Lajos bácsi március 15-én, 76 évesen elhunyt. Egyik utolsó kívánsága volt, hogy unokája juttassa el szerkesztőségünkhöz írását, hogy azt a közvélemény is megismerhesse. Eleget teszünk Bíró Lajos kérésének, fogadják szeretettel az 56-os forradalomról írt visszaemlékezését. Isten nyugosztalja Lajos bácsit!
Kik mozgatták a szálakat? Dézsy Zoltán dokumentumfilmjeivel sokszor kelt a nézőkben dühöt és felháborodást. Ennek az az oka, hogy témáit az elhallgatott, elhazudott igazság torzításoktól mentes valóságában tárja elénk. Az Uránia Filmszínházban jelenleg is futó első játékfilmje, Az ügynökök a paradicsomba mennek az 1990-es rendszerváltás előzményeit villantja fel.
jobbik.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









