A Jobbik radikalizmusa az igazság radikalizmusa, és nem az ökölé – szögezte le Vona Gábor a Magyar Szigeten tett kijelentések kapcsán. A párt elnöke elmondta: szükségesnek tartja, hogy egyértelműen világossá tegyék, mi az álláspontjuk a rendezvényen elhangzott „súlyos kijelentésekkel” kapcsolatban.
„Van, ami a Jobbik, és van, ami már nem Jobbik. Van, amiért felelősséget vállalunk, mert a mi programunk, a mi elképzelésünk Magyarország jövőjéről, és van, amiért nem, mert nem a mi politikánk. Van, amivel közösséget vállalunk, mert a nemzet szempontjából építő jellegűnek látjuk, és van, amivel nem, mert úgy érezzük, ezzel ellentétes” - foglalta össze a párt véleményét Vona Gábor.
A pártelnök szerint a Magyar Szigeten tett kijelentések egyértelműen az utóbbi kategóriába sorolhatóak, ezért ezekért a Jobbik „sem felelősséget, sem közösséget” nem vállal.
Vona ugyanakkor leszögezte: ezt a véleményét nem „politikai taktika, vagy választási logika” motiválja, hanem az, hogy az elhangzottakkal „sem politikailag, sem emberileg” nem tud azonosulni.
Emlékezetes: a Magyar Sziget fesztiválon Tyirityán Zsolt egy magyarországi "faji háború" lehetőségéről beszélt, kijelentve: előfordulhat, hogy le kell lőnünk egy embert, "mert más a bőrszíne", illetve meg kell ölni egy "rohadt, tetves zsidót". A Betyársereg vezetője később azt mondta, csak "fikcióként", egy "szituációs játék" keretében beszélt faji háborúról.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









