A Békés megyei Jobbik megyegyűlési képviselőcsoportja ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót május 21-én Mezőhegyesen, az 1997-ben bezárt cukorgyár előtt. Mint Gajdos Attila frakcióvezető elmondta, sajtótájékoztató sorozatot indítanak, amelynek célja a figyelemfelhívás azokra a bűnökre, amelyeket az elmúlt húsz év során a békési emberek ellen követtek el, Magyarország gyarmatosításának céljából. A cukorgyár újraindításáról elmondta: „A mezőhegyesiek mellé állunk, akik több ezer aláírással bizonyították, hogy szükség van erre a gyárra, a dél-békési térség is élni akar, bármennyire is lemondtak róla az eddigi kormányok. „109 évig volt itt cukorgyár és az ország 12 üzeme közül csak egy maradt, minden erőnkkel azon leszünk, hogy itt legyen a második!” - mondta el a frakcióvezető. Ezt követően kihelyezett ülést tartott a Jobbik megyei elnöksége, amelyen szóba került az időközi választásokon való indulás kérdése is.
Jobbik Békés Megyei Szervezete
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









