Samu Tamás a Legfelsőbb Bíróságnál rendkívüli jogorvoslattal él a Fővárosi Bíróság mai, felfüggesztett szabadságvesztést kimondó ítélete miatt - áll a Jobbik keddi közleményében.
A párt emlékeztet: az évekkel ezelőtti állami és rendőrterror, illetve koncepciós jellegű, egyértelműen hamis ítéletek miatt fogadta el idén az Országgyűlés a semmisségi törvényt. A 2006-os események folyományaként még évekkel később is utcai tüntetésekkel fejezték ki elégedetlenségüket a tiltakozók.
A közlemény felidézi: Samu Tamás is egy ilyen jellegű eseményen vett részt 2008-ban a Művészetek Palotájánál, ahol éppen "a még mindig szabadlábon lévő" Gyurcsány Ferenc mondott beszédet.
A mentelmi jog mögé soha nem bújtak a Jobbik képviselői, bár jellemző, hogy az Országgyűlés is csak három jobbikos képviselő mentelmi jogát függesztette fel ebben a ciklusban, míg az igazi politikusbűnözőknek nem kell elszámoltatástól tartaniuk. - mutat rá a párt.
A Jobbik vezető testületei az érintett képviselővel közösen áttekintik a kialakult helyzetet, annak jogi összefüggéseit, s ennek értékelése után hozzák meg a megfelelő döntést - zárul a dokumentum.
barikad.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









