A Jobbik a szavazói iránt érzett felelősségből vesz részt az alkotmányozásban - mondta a 180 percben a pártelnök. Vona Gábor megerősítette, hogy a Jobbik a magántulajdon és az élet védelmét kiemelten fontosnak tartja, ezért szerdán javaslatot nyújtottak be a büntető törvénykönyv módosítására.
A Jobbik a szavazói iránt érzett felelősségből vesz részt az alkotmányozásban, de az alaptörvény zárószavazásán a képviselői nemmel fognak voksolni, módosító indítványokat azonban elvileg megszavazhatnak - közölte az MR1-Kossuth Rádió reggeli műsorában Vona Gábor. Szerinte az MSZP és az LMP méltatlan módon fejezte ki ellenérzését az alkotmányozás folyamatával szemben, mert „saját szavazóik képviseletéről mondtak le”. Noha a Jobbik is tudja, hogy „az egész alkotmányozást tekintve egy színházi előadásról van csupán szó”, és sem formailag, sem tartalmilag nem ért egyet vele, a pártelnök úgy vélte, nem a politikai hisztériát erősítése a feladat, hanem az, hogy „a saját szavazóinknak az arcába tudjunk nézni”.
Vona a Fidesz-KDNP tervezetével kapcsolatban azt mondta: egyebek mellett az előző rendszerre vonatkozó elszámoltatást hiányolják belőle. A kereszténység alaptörvénybe foglalásával ugyanakkor egyetért a Jobbik is, hozzátéve, hogy az egyházak megújulását elősegítené az átvilágítás.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









