A Jobbik Békés megyei képviselőcsoportja sajtótájékoztatót tartott a párt megyei székházában. Gajdos Attila frakcióvezető szerint nagyon szerencsétlen helyzetben lévő megyéről van szó. A képviselő szerint 68 ezer fő dolgozik a megyében, ebből 29 ezren a költségvetési szférában. A megyei önkormányzat 4200 főt foglalkoztat. Gajdos Attila szerint nagy probléma a közmunkaprogram átalakulása, hiszen feleannyi pénz jut erre a területe. Más munkalehetőség egyes területeken sajnos nincs – mondta el a jobbikos képviselő.
Deutsch Tamás EP-képviselő nemrég a megyében járt, és azt mondta, hogy izgalmas a mezőgazdaság helyzete Európában és Magyarországon is. Gajdos Attila szerint akinek ebből kell megélnie, annak nem annyira izgalmas. A jobbikos képviselő szerint Deutsch Tamás „olyan dolgokhoz szóljon hozzá, amihez ért, vagy menjen vissza belpesti otthonába, esetleg Brüsszelbe, ahol súlytalan kijelentéseket tehet.” A piacvesztés és az unió miatt versenyhátrány alakult ki, amire csak egy nyugati típusú földtörvény lehet a megoldás, amire a Fidesz is ígéretet tett – mondta Gajdos Attila.
A Jobbik szerint a megye kötelező feladatai maradtak, a nem kötelezők költségei növekedtek. Példaként említette a középfokú oktatási intézmények átvételét. Hiányt nem támogatunk – mondta el Gajdos Attila, ezért a Jobbik frakciója nem szavazza meg a költségvetést. Folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése, amely főleg a szociális-egészségügyi keretek csökkentését jelenti.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









