A nagyvállatatokra kivetett válságadó bevezetését jelentette be Orbán Viktor szerdán a Széll Kálmán Alapítvány "Hogyan tovább Magyarország?" című rendezvényén. A miniszterelnök az úgynevezett PPP beruházások leállításáról, és egykulcsos családi adórendszer bevezetéséről is beszélt.
Orbán Viktor szerint Magyarország jelenleg súlyos válságban van, ezért most azoknak kell többet áldoznia, akiknek eddig kevesebbett kellett. Nem vagyunk irigyek, mert nem vagyunk kommunisták, örülünk, ha Magyarországon sikeres cégek működnek. A jelenlegi rendkívüli terhek viselését azonban arányosabbá kell tenni - szögezte le a miniszterelnök. Orbán bejelentette: az úgynevezett "Második Akcióterv" keretében a kormány egyszerre kívánja teljesíteni a hiánycélt, és beindítani a gazdasági növekedést.
A miniszterelnök bejelentette: az ehhez szükséges erőforrások előteremtése érdekében a kormány a bankadó mellett további válságadókat is ki fog vetni. A következő három esztendőben a távközlési iparágtól évente 61 milliárd, az energiaszektortól 70 milliárd, míg a kereskedelmi áruházláncoktól 31 milliárd forint adó befizetését várják Orbánék. A kormány elképzelései szerint az új adó sávos kivetésű lenne, így a "legkisebbeket" nem érinti majd.
Orbán szerint a jelenleg a félállami tulajdonban álló magánnyugdíjpénztáraknak juttatott havi 30 milliárd forint a jövőben nem vállalható teher, ezért ezeket az átutalásokat 2011. év végéig felfüggesztik.
A miniszterelnök bejelentette azt is: az állami és magántőke bevonásával bonyolított úgynevezett PPP beruházásokat felfüggesztik, újakat a jövőben pedig nem kötnek.
Magyarországon a kormányfő szerint hiányzik egymillió munkahely, és egymillió gyerek. Ezért minél hamarabb be kell vezetni az arányos és családi alapú adórendszert is.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









