Vona Gábor pártelnök-frakcióvezető szerint a Jobbik a társadalmi várakozásokon felül teljesít a parlamentben. A Jobbik eddigi országgyűlési munkáját értékelő, Hegedűs Tamás frakcióvezető-helyettessel közösen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Vona azt mondta: "el tudták simítani" azokat, a választási kampány során a sajtóban és a társadalomban megfogalmazódott aggályokat, hogy hogyan fog viszonyulni egy "szélsőséges párt" a parlamenthez.
A pártelnök szavai szerint bebizonyították, hogy radikális nemzeti pártként képesek a parlamenti játékszabályok szerint működni, de eközben megőrizték radikalizmusukat és "tabudöntögető" stílusukat.
Hozzátette: azokat az aggályokat is eloszlatták, hogy az Országgyűlésben a Jobbik elveszíti önálló arculatát, mert feloldódik a Fidesz kétharmadában vagy a Fidesz és az MSZP harcában. Vona Gábor úgy látja, ma Magyarországon a klasszikus értelemben a Jobbik testesíti meg a parlamenti ellenzéket. Meglátása szerint az LMP még mindig társadalmi szervezetként dolgozik, míg az MSZP "továbbra is hisztipárt".
Saját, korábban megfogalmazott céljaik teljesülését nem értékelte maradéktalanul sikeresnek. Ezek között említette az adócsökkentést. Mint mondta, az egykulcsos, 16 százalékos adó bevezetése lehet jó megoldás is, de sokak meglátása szerint veszélyeket rejthet magában a rendszer. A kilakoltatások elleni fellépésről és a devizahitelesek problémának megoldásáról azt mondta, hogy ez a cél egyáltalán nem teljesült. A közbiztonság helyreállítását a kormányzati politika komoly hiátusának nevezte.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









