A kedden elfogadott önkormányzati törvény elveszi az emberek képviselethez való jogát; ezzel a jogszabállyal megszűnhet a helyi civil kontroll lehetősége az önkormányzatokban - mondta a helyi önkormányzati választásról szóló törvény elfogadása után az MTI-nek Hegedűs Lorántné.
Kép: Barikád.hu
A Jobbik képviselőjének szavai szerint a kis civil szervezetek "gyakorlatilag esélytelenek lesznek" arra, hogy bejussanak a helyi önkormányzatokba. Hozzátette, hogy az összefogásukat is bünteti a törvény, mert két szervezet esetén tíz, míg háromnál 15 százalékot kell szerezni a sikeres szerepléshez.
Hangsúlyozta, hogy pártja véleménye szerint elsősorban nem a képviselők számán kell spórolni, hanem a közéletet kell tisztává tenni és a korrupciót kell visszaszorítani, mert ezek a lépések lényegesen nagyobb megtakarítást eredményeznének. Közölte, hogy egy kistelepülésen a képviselőkre fordított összeg a település költségvetésének elenyészően kevés részét teszi ki, ugyanakkor "ha egy-egy ilyen BKV-típusú szerződést nem kötnek meg vagy egy-egy "nokiás dobozt meg tudnak spórolni", azzal jóval többet lehet elérni egy önkormányzat életében". Szavai szerint a tisztességes, a helyben lakók életével törődő politikusokból inkább több kellene.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









