A „NE-felejcs” Polgári Egyesület 2003. óta tevékenységével, a különféle programokkal, közéleti, politikai és művészeti előadásokkal, bálokkal, pódiumrendezvényekkel, klubfoglalkozásokkal, családi napokkal, jótékony célú koncertekkel, filmvetítésekkel, stb. 8 évig közéleti és kulturális alternatívát nyújtott konzervatív, keresztény, nemzetben gondolkodó polgároknak, akik az előző hatalomtól nem kapták meg mindazokat a nemzeti értékeket, amink van, amire büszkék lehetünk. Öt évig támogatta a Püspökség által szervezett Szeretet napokat, melyeket az erdélyi, dévai árvák megsegítéséért rendeztek. Mindezzel Győrben egyben tartotta a nemzeti oldalt és jelentős, ma is működő aktivista hálózatot adott a Fidesz-KDNP szövetségnek.
Belekapcsolódott a 6 éve folyamatosan működő Nemzeti Feltámadási Menetbe, mely határon túli testvéreink „lelki-Trianonját” próbálja enyhíteni, ugyanezért 2 év óta, december 5-én csendes imára hívta a polgárokat az Országzászló emlékműhöz.
Hat éve megemlékezik a gyalázatos trianoni békediktátum aláírásának évfordulójáról, először a győri Országzászló helyén, s 2. éve már a „NE-felejcs” Polgári Egyesület által kezdeményezett és érte megharcolt győri Országzászló-emlékműnél, melyet eredeti helyén és eredeti formájában sikerült széles körű civil összefogással visszaállíttatnia. Aktívan részt vett a város közéletében.
A „NE-felejcs” Polgári Egyesület betöltötte hazafias, keresztény szerepét, itt Győrben, rendezvényeivel összetartotta a nemzeti oldalt, felállíttatta az Országzászló-emlékművet, jelenleg pedig a Radó szigeti Hősi emlékmű rendbetételénél segít adománnyal.
A nemzeti oldal az áprilisi választásokon elsöprő győzelmet aratott. Az Egyesület ezért dolgozott. A jövőben már az új hatalomnak, helyinek és országosnak kell megvalósítania mindazt, amit jó szándékkal, minimális anyagi lehetőségekkel, kevésbé biztos háttérrel az Egyesület kicsiben megtett: nemzeti értékeink, magyarságunk, hagyományaink megőrzését, továbbadását, közvetítését, a homályos történelmi foltok feltárását, igaz, hű magyarázatát, nyilvánosságra kerülését. Ehhez minden feltétel és háttér maximálisan megvan, anyagi, erkölcsi, szellemi, s remélem az akarat is.
Ezzel a választási győzelemmel oka fogyottá vált a „NE-felejcs” Polgári Egyesület további tevékenysége. A szerepét betöltötte, vállalt feladatát teljesítette.
Nem feladta, hanem átadta, visszaadta azokat az ún. „tevékenységeket”, ami valójában mindig is a hatalom feladata volt.
Ezért a „NE-felejcs” Polgári Egyesület alapító elnöke, Fehérné Markó Kamilla 2010. július 1-től az Egyesület feloszlatását kezdeményezte, melyet a 2010. május 27-én megtartott Közgyűlés elfogadott.
A közgyűlés javaslatára a későbbiekben létrejön a „NE-felejcs” Baráti Kör, ahová minden volt tagját és szimpatizánsát várja a volt vezetőség.
Győr, 2010. május 28.
Fehérné Markó Kamilla (elnök)
2010.06.09 - (szentkoronaradio.com)
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









