Május utolsó vasárnapján van a Hősök Napja, ebben az évben ez a jeles nap május 30-án lesz. A Hősök Napja megtartását két törvény is előírta! Két olyan törvény, melyekről valahogy megfeledkeztek. Elfelejtették őket hatályon kívül helyezni, ezért a mai napig érvényben is vannak!
"Nemzetünk hősi halottainak kegyelemteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni, és az utókor számára meg kell örökíteni"- mondták ki 1917-ben.
Az ünnep eredetét az 1917. évi VIII. törvényre vezethetjük vissza. Itt mondták ki először, hogy nemzetünk hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni.
Ezt követte az 1924. évi XIV. törvény, mely a hősök emlékünnepének megrendezését hét pontban szabályozta. A honvédség számára ez az 1925. május 1-én kiadott, 2519. sz. körrendeletben jelent meg. Egy másik, az 1942. április 25-én kelt körrendelet kimondja, hogy 1938 óta új hősök áldozták életüket a hazáért és emléküket ugyanolyan kegyelettel és tisztelettel kell őrizni, mint a korábban elesettekét.
Véget ért a háború. Mintha a két törvény meg sem született volna, semmi sem történt fél évszázadon át. A rendszerváltás után a történelmi igazságtevés részeként, 1992-ben a budapesti Ludovika Akadémia épülete előtt újból felállították a hősök emlékművét és ismét fejet hajtanak a világháborúk hősi halottainak, katonai és polgári áldozatainak emléke előtt május utolsó vasárnapján, a Hősök Napján. Az ezt követő években aztán egyre több felől hallhattuk, hogy megemlékeztek hőseinkről. Majd a hősök emlékének ünnepét kiterjesztették az 1938 után elesettekre is.
A nemzettudat és a hazaszeretet megőrzése és továbberősítése céljából a hősök napját ismét nemzeti ünneppé kell nyilvánítani, melynek keretén belül korhű ruhába öltözött csoportok felvonulásával méltó módon állítanánk emléket nemzetünk nagyjainak, a hazáért és a szabadságért harcolóknak. Az Árpád-háziaknak, a török és a labanc ellen harcolóknak, az egri várvédőknek és a kuruc vitézeknek, szabadságharcosoknak, forradalmároknak vagy éppen a rongyos gárdának. Persze mindez csak egy része azoknak a feladatoknak, amiket végre kell hajtani annak érdekében, hogy a magyarság kikerüljön a nemzetrontó libarbárok okozta lelki és szellemi válságból.
(jobbikgyor.hu, zmne.hu) - 2010.04.29
kapcsolódó írás:
Győr város I. világháborús hősi emlékműve
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









