Pörzse Sándor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom Budapest 1-es számú választókerületének képviselőjelöltje, a Barikád című hetilap főszerkesztője 2010. április elsején 19.30-kor lakossági fórumot tartott Győrben, a Bartók Béla Megyei Művelődési Központban.
Természetesen - mint minden Jobbikos eseményen - ismét telt ház volt. A Hírcity internetes Tv élő közvetítését is többen nézték otthonról.
A hatásos kampányfilm után Karikás László, a Jobbik győri alapszervezetének alelnöke köszöntötte a hallgatóságot, majd bemutatta a 3. számú választókerület képviselőjelöltjét, dr. Nagy Gergelyt és Pörzse Sándort. Mindkettőjüket hatalmas vastaps fogadta. Ezután közösen elénekeltük nemzeti fohászunkat, a Himnuszt.
Munkahelyi elfoglaltsága miatt a 2. számú választókerület képviselőjelöltje, a győri Jobbik elnöke, Hofbauer Sándor nem tudott személyesen jelen lenni a fórumon, de rövid videóüzenetben köszöntötte az egybegyűlteket. Beszélt arról, hogy a győri Jobbik honlapjáról le kellett venni Győr városának címerét egy önkormányzati rendeletre hivatkozva. Ennek a kérésnek eleget tett, de furcsállotta az időzítést pont a kampány vége előtt. Megnyugtatott mindenkit, hogy aktivistáink minden választókerületben figyelmi fognak kívül és belül, hogy megakadályozhassuk a visszaéléseket, csalásokat.
Ezt követően Dr. Nagy Gergely rövid bemutatkozás után beszélt a jelenlegi politikai elitről, Magyarország mostani helyzetéről. Rávilágított arra, hogy a politikusbűnözők szándékosan kiárusították hazánkat. Szerinte nem történt igazi rendszerváltozás. Szerencsére ébredezik már a nemzet és összefogással még sikerülhet megmenteni az országot a teljes kifosztástól. Nekünk, jobbikosoknak 3 fegyverünk van: a hazaszeretet, a higgadt józan emberi ész és az igazság.
Ezután Pörzse Sándor vette át a szót. Április elseje révén több humoros történetet mesélt a választási plakátokkal kapcsolatban. Örömmel látta, hogy nálunk Győrben több fiatal ül a nézőtéren, mint máshol. Rávilágított a mostani politikai elit lejárató módszereire, a suttogó propagandára, a rágalomhadjáratra, amit ellenünk folytatnak. Beszélt a 2006. októberi forradalmi helyzetről, melyet a karhatalom erőszakkal levert Budapesten.
Pörzse Sándor érintette még a Jobbik „Radikális változás” című programjából a mentelmi jog megszüntetését, a korrupció felszámolását, a politikai bűnök duplán való szankcionálását, a képviselők végkielégítésének eltörlését, valamint az elszámoltatás kérdését. Végezetül hangsúlyozta, hogy a Jobbik a választóinak akar megfelelni, nem pedig Brüsszelnek, vagy a külföldi befektetőknek.
A fórum végén néhány kérdésre is jutott idő, melyre a jelöltek kielégítő válaszokat adtak. A rendezvény a Szózat és a Székely Himnusz közös éneklésével ért véget, majd a közönség elégedetten távozott.
Bognárné H. Piroska
a győri Jobbik alapszervezetének tagja
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









