A kormány betiltaná a papás mamás játékot az óvodákban. - mondták a híradóban.
Azt hittem, rosszul hallok!
A régmúltból eszembe jutott egy két apróság, amikor a hülyeség határait feszegette az akkori MSZMP. A párttitkár elvtárs mondta meg, hogy hol termesszenek búzát, hol facéliát. Szaktudás nélkül, azon a jogon, hogy ő a párttitkár.
Azt is ő határozta meg, vagyis az MSZMP KB, hogy a tanítók az iskolában a beíratkozáskor beszéljék le a szülőket a hittan beíratásról, mert az ártani fog a gyerek megítélésének a további élete folyamán. Erről a statisztika rovatban írni kellett, mennyi hittanost tudtunk „lemorzsolni”. Így: hittan lemorzsolódás 5.8%. És ennek a pártitkár örült, mert a parancsot teljesítette.
Mi kibújtunk e felelősség alól, ahogy az egyszeri lány vitt is ajándékot meg nem is. Elmondtuk a szülőknek, hogy azok ott fent nem nézik jó szemmel, ha a gyerekek hittanra vannak beíratva, mert most kisdobosság a kötelező. Néhány szülő így valóban elgondolkodott, érdemes-e egy vegzálásnak kitenni magát, vagy inkább a templomi hittanra járatja a gyereket szép csendben. Így azért volt %, amit ki tudtunk mutatni és a lelkiismeretünk is egy kissé megnyugodott.
Remélni tudom csak, hogy az agrár szakemberek ugyanilyen óvatosan kicselezték növénytermesztés-ügyben a rettentően túlbuzgó, de a szakmához teljesen zokni párttitkárukat.
Na, most mondja még valaki, hogy az MSZP nem utódpártja az előtte lévő pártnak! Hiszen a mostani „zseniális”ötlet is tőlük származik. Hiába, okos MSZMP-s okos fiacskája ül most mint MSZP-s a parlamentben.
S mivel ott ül, azt hiszi, mindenáron kell valamit mondania, akkor is, ha nincs gondolata. Ez sült ki belőle! Ez a blődség vetekszik Mesterházy gondolatnélküli szájmenésével, mellyel az orvosokat és pedagógusokat sikeresen megsértette.
Mindenki megnyugtatására elmondom, hogy a Jobbiknak olyan oktatási programja van,amelyben a papás mamás játék tovább fog élni és virulni drága kicsi babáink örömére! Mert mi mást játszana az óvodás korú gyermek? Az életet játssza. Annak minden - általa eddig megtapasztalt – mozzanatát. Ezek a szerepjátékok. Ilyenkor nem csak anya és apaszerepet játszanak, hanem boltost, óvónőt, mozdonyvezetőt, „vadakat terelő juhászt”. Mindezeket saját tapasztalataik alapján.
Mint jobbikos azt mondom, fontosak a papás mamás és egyéb szerepjátékok. Fontos, hogy egy kislány kislánynak nézzen ki és lehetőleg kislányosan is viselkedjen. A fiú fiúnak nézzen ki és férfivá érjen az iskolai évek alatt az összes pozitív férfi-tulajdonság megerősítésével. Fontos, hogy az iskolai évek alatt a nemi szerepek még nagyobb megerősítést kapjanak. A fiúk készüljenek a fiú és férfiszerepre, a lányok a női és asszonyszerepre. Ez a nemzet érdeke! Szilágyi Erzsébeteket, Zrínyi Ilonákat, Deák Ferenceket és Dózsa Györgyöket szeretnénk nevelni.
Hoffman Rózsának igaza van abban, hogy ez a novemberben elfogadott szabályozás nemzetellenes.
Vagy minek lehet nevezni egy olyan igyekezetet, amely abból áll, hogy a gyermekek teljesen elbizonytalanodva tévelyegjenek a világban és még abban se legyenek biztosak, hogy fiúk-e vagy lányok. Ez az elképzelt szörnyűség aztán igazán elvezetne a nemi tévelygésekhez és ilyen módon a nemzet fogyásához. Ez ellen minden normálisan gondolkodó embernek fel kell emelnie a szavát!
Segítsétek a Jobbikot programja megvalósításában és hazánk könnyebben felemelkedik!
F. L., Győri Jobbik - 2010. február 12.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









