Ez egy olvasói levél mindenkinek. Úgy gondolom, elemezve családomat, rokonságomat, mi reprezentáltuk a középosztályt ezidáig. Ha lefestem a mostani helyzetet, látni lehet, hogy mi történik a középposztállyal, mely eddig a hátán hordozta az ország gondját, baját, eltartotta a magukat eltartani nem tudókat.(és nem akarókat)
Mi lehet akkor a szegénység mélyebb bugyraiban?
No, arról majd legközelebb.
Nagyobb családom tagjai foglalkozásukat tekintve ilyenek; pedagógus, elektronikus, informatikus, eladó, vendéglátós, élelmiszeripari szakmunkás, esztergályos, hivatalnok, pincér, (kényszervállalkozó) vállalkozó és nyugdíjas.
Nem mondhatom azt, hogy ránk jár a rúd, mert tudom, sokkal rosszabb, nyomorúságosabb körülmények között is élnek emberek. Ezzel mindannyian tisztában is vagyunk.
Mostani állapotainkról néhány mondat. Nevek és helyszínek nélkül, természetesen.
Mivel úgy tanítottak bennünket a szüleink, naponta figyelemmel kísérjük egymás sorsát. Ez most, ebben a hidegben, éhezve és munka nélkül tengődve, gyermekekért aggódva, kik ugyanígy élnek, nem könnyű. Még a legösszetartóbb, legszolidárisabb családban sem.
Szinte az egész családom munkát keres. Innen-onnan, rokonoktól kölcsönkért forintokból próbál élni, nem megélni, csak életben maradni. Munka pedig nincs.
Nehezen viselem, ha hozzátartozóim nem tudnak munkát találni, nem tudnak tüzelőt venni, nem tudnak gyógyszert kiváltani, nem tudnak társuknak kiutat mutatni, csak együtt kínlódnak a depresszió felé vezető úton. Keresztfiam olyan helyen talált munkát, ami messze van ugyan, de nem is ez a baj vele, hanem az, hogy éjjel és kora hajnalban nem megy és jön busz, ki kellene találni, hogyan lehetne mégis elfogadni a lehetőséget.
- Kerékpárral megyek naponta 30 km-t, és akkor el tudom vállalni. Ez az egyik variáció.
- Hogy tudnál ilyen hidegben annyit biciklizni, hiszen leesel a bicikliről, mire odaérsz a cég fuvarozó buszához. Kölcsönadnánk a Lombard által lefoglalt autónkat, melynek a rendszámát is bevonták már, tudom, bűn, de tettünk rá egy régit. De mi lesz, ha elkapnak a rendőrök? Nagy büntetés sújt akkor bennünket. És miből tankoljunk, hogy azt a 15-15 kilométert valahogy megtedd, amíg megkapod az első fizetésed? És mi lesz, ha jön a behajtó cég a kocsiért és az nem áll az udvaron?
A kocsiletiltásról; a cég 7 évig nem küldött értesítést egy kisebb fennálló tartozásról, ami ennyi éven át hatalmasra növekedett és akkor írtak róla egy értesítést: Ugye ismerős a helyzet? Minek írjuk meg annak a szegénynek, hogy tartozik, jobb, ha sokszorosra emelkedett összegről értesítjük. De ők a hivatalban lepapírozták, hogy minden évben küldtek az adósnak levelet. No, pénz nélkül levelezd le, hogy ezért a sok éves mulasztásért nem is te vagy a hibás!
A család egy alkalommal – gyermeke megsegítése érdekében vett fel hitelt, hogy az uzsorások ne verjék agyon a gyereküket. Most azon gondolkodnak, amúgy is kicsi házukat eladják, hogy a hiteltől megszabaduljanak és inkább a maradék pénzből pici kis sufniban fognak élni, csak ne legyen a fejük fölött a tartozás réme. Valahogyan elintézték a fél év haladékot, addig el kell kelni a háznak, mert különben elárverezik. De hogyan is lehet ép ésszel kibírni az ilyen tortúrákat, és mindeközben állandóan munkát keresni.? Hogy lehet munkát keresni, ha az embernek nincs 400 forintja bejönni a városba és a telefonjukat már letiltották? Hát kerékpárral, persze. Meg gyalog. Csak lenne már vége a télnek!
No és mi van a diplomással? Talán olyan könnyen kap munkát? Nem. Hosszú hónapok óta írja pályázatait, behívják egy- két -három meghallgatásra és majd csak lesz valami. Csak addig kitartson a tartaléka!
És a nyugdíjas hogy él? Pláne , ha családi házban él? Lassan ingét-gatyáját, egész nyugdíját a ház fenntartására költi. Ezt a műveletet ketten még kibírják valahogy, de mi van a házban egyedül maradó idősekkel? Ha nem sikerül egy jobb időszakban jól eladni a saját erővel készített és szívükhöz nőtt házat, még az is lehet, hogy egyszer a saját, fűtetlen házukban fagynak meg. Volt már rá példa...
Mi van az ifjú kisgyermekes családdal? Krumplit esznek krumplival és nem tudják kiváltani a gyerek gyógyszerét sem. A nagyszülőknek majd' megszakad a szívük, hogy nem tudnak pénzt küldeni a munkanélküli segélyen és gyesen tengődő, lakást törlesztő, kicsi gyermeket is nevelő fiataloknak! Nagy a fűtésszámla, kell a meleg a gyereknek! Ha már gyógyszerre nem futja, legalább melegedjen!
Mi van a vállalkozóval? Nem akart ő vállalkozni, csak megszűnt a munkahelye. Készpénze hamar elfogyott. Valamihez kezdeni kéne, mert munkát találni nem lehet. Hát akkor mit vállalkozzon? Miből? Családi csatározások, viták után rábeszélték a mamát, vegyen fel hitelt a házára. Abból lesz a vállalkozás. Mi is legyen az? Mihez értek? - gondolkodott. Vendéglátást tanultam, csak az lehet. Hát ha nem jön össze az egész, mi lesz velünk? Mehetünk a mamával együtt a hajláktalan szállóra. Vagy a híd alá, mert akkor már a hajléktalanszállón sem lesz hely.
Szomorúan teszem hozzá, hogy a mi családunk számára a munka szent dolog volt és most is az. Ezt tanultuk. A munka szeretetét. És a hazáét, családét. Ettől még éhen halhatunk.
a szerző a Jobbik Győri Alapszervervezetének tagja
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
