Tanítók, tanárok kapták fel a fejüket a Mesterházy cirkuszi produkció hallatán. Ez a minősíthetetlen, színvonaltalan kommunikáció rendkívül hasonlított Gyurcsányéhoz.
Még a metakommunikáció is koppintott volt. Ennek az embernek nincs saját stílusa! Nincs saját eredeti ötlete! Még összeollózott ötletei sincsenek. Legalább felkészülhetett volna! És ez az ember az MSZP legértelmesebb embere, akit a fő posztra jelölni tudott.
Az orvosok nevében már Éger István kikérte magának a gyanúsítást, hogy politikai hovatartozás alapján gyógyítanák az orvosok a betegeket. Nem annak alapján gyógyítanak. Ezt tudjuk. Vannak fenntartott szobák, saját tusolóval bizonyos betegek számára, akik meg tudják fizetni a jobb ellátást, de ez egy más kérdéskör. Pontosan a pénzzel kitömött , milliós fizetésekből élők tudnak orvost fogadni maguknak, amikor kell. Meg amikor külön szoba kell, ahol senki nagy beteg nem zavarja nyögésével, sóhajtozásával őket a gyógyulásban. De , mint mondtam, ez más kérdés.
Most én a pedagógusok nevében kikérem magunknak a gyanúsítgatást, hogy politikai indítékból gyermekeket különböztetnénk meg, mikor tanítunk. Nem is egészen értem, hogy gyakorlatilag hogyan gondolta.
Ha magyarázok valamit az órán, bedugatom a fülüket azoknak a gyerekeknek, akiktől féltem a tudományom? Hogy ők ne hallják?
Vagy nem az emeszpés gyermekét hívom fel, mikor jelentkezik? Pártok szerint differenciálok az óráimon? Az emeszpés szülők gyermekeinek kevesebb időt adok a feladatok megoldására? Jancsikával 5 körrel többet futtatok, mert nem szimpatikus az apja?
És honnan tudnám a szülők politikai meggyőződését? Hiszen a személyes adataiból is csak a nevét, lakhelyét írhatom a naplóba. A munkahelyét sem, szakmáját sem. Ezt a lelkiismereti dolgot, hogy kivel szimpatizál, ezt meg tudom? Honnan? Szünetekben kifaggatom a gyerekeket?
Bevallom, bizonyos esetekben ismerem a politikai irányultságát a szülőnek. Például akkor, ha olyan ismert közszereplő, mint például polgármester, vagy netán MSZP-s polgármester. Illik ismernem néhány közszereplőt.
Ha úgy tanítanám a gyerekeket, ahogyan Mesterházy gondolta, akkor pedig az lenne az érdekem, hogy az iskolám és saját magam érdekében még véletlenül se tévedjek, maradéktalanul teljesítsek mindenkinek a megelégedésére. Az emeszpés polgármester legnagyobb megelégedésére is!Hogy elégedett legyen. Hogy az iskolám be ne legyen csukva. Hogy jó munkánk miatt fel se merüljön nálunk munkahelyek megszüntetése. De magamtól is úgy végzem a munkám. Ez olyan belső igényesség, tudja, Mesterházy Úr? Ami az egészségügyben dolgozókra is jellemző! Ezért aztán lehet nyomorgatni ezt a két szakmát, mert itt mindenki a rájuk bízottakkal törődik jobban, mint a saját érdekeivel.
Belegondolok, hogy mindenki magából indul ki., így Ön is. Elárulta gondolatmenetét. Sokan tapsoltak Önnek az odaterelt nyugdíjasok és rokonok. Hogy ezt meg bírták tapsolni, magukról is szegénységi bizonyítványt állítottak ki.
Legalább ne vették volna fel a műsort. Lehet, nem tudtak arról, hogy az utóbbi évszázad legostobább beszédét fogják hallani és közvetíteni.
Tudják, mit?
Nem is olyan rossz, hogy kiderült ; az MSZP -nek ő a legértelmesebb embere. Ha bennünket megkövet, tőlem minden héten mondhat valami bődületes marhaságot.
Akkor legalább a harmadik helyről lecsúszik oda, ahová való.
F. L. - Győri Jobbik
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









