2011. márciusában az országos Ifjúsági Tagozat zászló bontása után a XVIII. kerületben is hivatalosan megalakult a helyi Jobbik IT.
2010. októberében egy tucat fiatallal kezdetét vette a betyár IT helyi működése. A célunk akkor és most is az, hogy egy fiatalos, összetartó társaságot alakítsunk ki. A kultúránkat és hagyományainkat kirándulásokkal, kézműves foglalkozásokkal, lovaglással, íjászattal, színházlátogatással, előadásokkal, illetve egyéb szabadidős foglalkozásokkal egybekötve együtt még jobban megismerhessük. Feladatunknak érezzük, hogy Magyarország számára tettre kész fiatalokat neveljünk ki, legyen szó a magánéletről, a civil közéletről, vagy a szakmai fejlődésről. Fontosnak tartjuk továbbá a következő politikai generáció kinevelését és oktatását a Jobbik Magyarországért Mozgalom segítségével a haza számára.
Ez év április 14-én dr. Staudt Gábor budapesti elnök és országgyűlési képviselő hívó szavára a kerület nemzeti érzelmű ifjaival összegyűltünk és megalapítottuk a Budapest XVIII. kerületi Ifjúsági Tagozatot. A tíz alapító tag Gyenge Károlyt választotta elnöknek egy éves időtartamra.
Ha kész vagy belekezdeni életed legnagyobb kalandjába és nem múltál még el 30, de 14 éves kort betöltötted akkor jelentkezz, mert miénk a jövő!
Budapest, XVIII. kerületi Ifjúsági Tagozat
jobbik.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









