Ki ne emlékezne a középkorúak és az idősebbek közül az ún. rendszerváltás utáni első parlamenti ciklus néhány elfelejthetetlen üléstermi mozzanatára? 1990. június 4-én Szabad György, az Országgyűlés MDF-es elnöke azzal fordult a képviselőkhöz, hogy „A mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel!”, mire a Fidesz-frakció testületileg kivonult.
Vagy arra, amikor a jelenlegi miniszterelnök és akkori – sőt, jelenlegi – vezértársai „Csuhások térdre, imához, cápalátogatás!” bekiabálással zavarták KDNP-s (jelenleg maguk mellé csatolt) képviselőtársaik felszólalásait. Mindezek annak kapcsán jutottak eszembe, hogy az SZDSZ ifjúsági tagozatából sarjadt FIDESZ liberális szemléletmódja sok-sok kanyar, forduló és vedlés után újra felszínre tört, azaz ismét láthatóvá váltak az eddig gondosan titkolt gyökerek.
Az – ügyetlenül leplezett – iskolai képzés módszeres elsorvasztásáról beszélek, amely már országos szintre emelkedett. Minden napra jut egy-egy hír iskolabezárásról, intézmény összevonásról, pedagógus elbocsátásról, tanítási szünet kényszerű elrendeléséről, iskolabuszok járatmegszűnéséről. A tudásalapú társadalom megvalósításáról papolnak kormányszinten (hozzáteszem, előbb az erkölcsalapúval kellene kezdeni), miközben a romló gazdasági körülményekre, az önkormányzatok pénzügyi helyzetére hivatkozva jutnak egyre kevesebb tudáshoz a fiatalok. Itt a lényeg. Gazdasági megfontolások tárgyává merik tenni egy iskola megmaradásának kérdését. Felháborító, mert vannak mérlegelhetetlen dolgok egy ember és a társadalom számára: ilyen az egészség, a tudás és a lét-, illetve vagyonbiztonság.
Gondoljunk csak bele: nem az emberek lassú, de következetes elbutítása folyik nap, mint nap? Nem ezt a célt szolgálják a – gyarló – emberi lélekre ható TV műsorok és a reklámok? Gondolkodni már nem képes, állandó vásárlási kényszerbe kergetett tömegek kitermelése a cél, akik ingatlanjaik elzálogosítása árán is hitelhez akarnak jutni csak azért, hogy valós igény nélküli szerzési vágyukat kielégíthessék. Ezt az embertípust követelik meg a globalista pénzügyi körök. Az okos, önmagát fenntartani képes, tenni akaró ember nemkívánatos személy még saját hazájában is, ezért inkább pénzt adnak neki, hogy kivágja szőlőültetvényét, őshonos gyümölcsfáit, a falvakból a városba űzik munkát keresni, a televíziók elé ültetik, nehogy sorstársaival oszthassa meg gondolatait, hátha ráébrednének megvezetettségükre.
Az okos ember veszélyes is tud lenni, mert őt nem lehet négyévente egy korsó sörrel, vagy egy kulcstartóval megvásárolni. A tudáshoz tanulni kell: otthon a szülőktől, az iskolában a tanártól és a mindennapokban az élet tanítómesterétől. Otthon a szülő vagy nem csinál semmit, mert nincs munkája, ezzel rossz példát mutat a gyermeknek, vagy éppen gürcöl egész nap a fennmaradásért, ekkor az utca neveli a gyermeket. Az iskolában – a szegregációtól, mint a pestistől rettegve – nem merik a különböző képességű és identitású gyermekeket szétválasztani, így az ősi törvények szerint az okos tanulót húzzák le mély szintre. Ha egy iskolai osztályba nem harminc, hanem „csak” tizennyolc tanuló jut, máris gazdasági okokra hivatkozva összevonnak osztályokat, iskolákat, nehogy több idő jusson egy tanulóra a tanár részéről. Az oktatási tervekből lassan kiíródik a fizika, a kémia, a biológia, hadd higgye a gyerek, hogy a csirke testét nejlonzacskó borítja. Az utca pedig rossz pedagógus. A televízió meg megöli a saját gondolatokat, a családi életet. Aki a több ezer részes sorozatokat nézi, már rég nem önnön családja életében vesz részt, hanem amelyiknek életét figyelemmel kíséri. Távirányítóval a kezében szabadnak érzi magát, mert maga dönthet 50-60 csatorna felett. Az igaz, hogy mindegyikben ugyanarra a hitelre hívják fel a figyelmet, ugyanazt a puffadás gátlót etetnék meg vele, de még az ötszáz forintos letölthető csengőhangok is ugyanazok mindenhol. Ha meg szavazásra buzdítják SMS-en keresztül, az maga a mennyei öröm: emelt díjon olyan fontos dolgokba szólhat bele, mint hogy a meleg szereplőt, vagy éppen a szilikonos ajakpumpáltat láthassa a nagyérdemű a jövő héten.
Eközben az iskolák kifestésére nincs pénz, a szülők adják az iskolai WC papírt, érettségi tétel lesz egy trágár celeb életének elemzése. A tanárok kiszolgáltatottak a fenntartó önkormányzatok mindenkori politikai kénye-kedvének, ezért inkább képviselők akarnak lenni – és lesznek is. Saját magukról döntenek a testületi ülésen, sőt, rajtuk keresztül egész tanári karokat tudnak sakkban tartani. Ők fogadják el azokat az oktatási terveket, melyek jelenkori megvalósításával Magyarországon nem lesz értelmes ember, a néhány kezelhetetlen, okos tanítvány külföldre menekül, itthon meg a globalista multik génkezelt tápjain felnevelkedik egy fejéből kinéző, hitelét nyögő, kiszolgáltatott, ember formájú rabszolga.
Mindez nem vízió. Itt van már. A nagy szabadság szellemében. A határok nélküli EU jogharmonizációja jegyében. A liberális gyökerű FIDESZ kormányzása alatt. A gyermekvállalás támogatása dicséretes, azonban a gyermekek szellemének kalodában tartása bűn. Bezárt postahivatalokat is alig lehet újra megnyitni, egy patinás iskolát rangos tanári karával visszaállítani soha. Reményik Sándor is védelmébe vette a templomot és az iskolát, Klebelsberg Kunóra is csak felnézni lehet. A kormánytagok keressenek már új példaképeket maguknak! Bár kutyából nem lesz szalonna.
Ébresztőt fújni talán már késő. Itt kármentesítés kell.
Zakó László, országgyűlési képviselő
jobbik.hu
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
