A hír6.hu pénteken, 14 és 15 óra között látta vendégül Samu Tamás Gergőt, akit a portál olvasói kérdeztek.
- Gyomai lévén sokat olvastam az M44-es megépítéséről mostanában, és szeretnék arról felvilágosítást kapni, hogy Ön mit akar tenni azért, hogy Gyoma és Kondoros között rendberakják az utat, így a gyomaendrődiek is gyorsan és autókárosodás nélkül eljuthassanak a fővárosba - érdeklődött jaltai.
- Ellenzéki képviselőként minden fórumon szorgalmazom a siralmas Békés megyei közúti helyzet mielőbbi javítását. Az a helyzet, hogy ilyen pénzügyi helyzetben talán el kellene gondolkodnia a kormányzatnak azon, hogy a nagyberuházások helyett az alsóbb rendű utakkal foglalkozzon, hiszen nem balkániak az útviszonyok Békés megyében, hanem annál rosszabbak. A Jobbik által felvázolt gazdasági lépések szükségesek ahhoz, hogy párhuzamosan lehessen fejleszteni az autópályákat és az alsóbb rendű utakat is, csak ezeket nem hajlandó meglépni a kormány.
- Ha jól tudom, a közelmúltban kibővítették a megyei elnökség létszámát. Miért volt erre szükség? - kérdezte ili.
- A megyei elnökség tagjainak száma a párt Alapszabályában van lefektetve. Átléptük azt a határt a választmányi tagok számában - az újonnan alakult szervezeteknek és a megerősödött szervezeteknek köszönhetően -, hogy már ne öt, hanem hétfős elnökség vezesse a Jobbikot Békés megyében.
- Az én kérdésem az lenne, hogy ön szerint valóban bevezetésre kerülnek a tervezett reformok a felsőoktatásban (gondolok itt elsősorban a költségtérítés kérdésére), amelyek nagyon sok diákot hátrányosan érintenének. Illetve mit gondol arról, hogy csökkenteni akarják a korhatárt 15 évre a közoktatásban. Milyen következményei lehetnek e intézkedéseknek a jövőre nézve? Köszönöm válaszát - írta Barbi.
- Nagyon fontos kérdés, köszönöm. Tudomásom szerint hamarosan benyújtásra kerülnek azok a törvények, amelyek átalakítani kívánják a jelenlegi rendszert. Nem szabad engedni - és ezért mindent hajlandóak vagyunk megtenni -, hogy tovább mélyüljön a szakadék a tehetős és a szegényebb családok között. A Fidesz a gazdagok pártja, és nekik is kíván kedvezni. Meg kell adni a lehetőséget, hogy minden arra érdemes fiatal ingyen tanulhasson. Elképesztő a 15 éves korhatár tervezete is, hiszen ebben az esetben a fiatal 8 általános iskolai végzettséggel, vagy plusz egy évvel kerül ki a munkaerőpiacra, ahol sokszor még a diplomások sem tudnak elhelyezkedni. Kinek van szüksége újabb munkanélküli fiatalokra?Ezt hozta a „forradalom"?
- Ön részt szokott venni a Jobbik által tartott megmozdulásokon(Hejőszalonta), tüntetéseken? Miért akarnak félelemben tartani bárkit is? - kérdezte Balik.
- Nagy problémák vannak a cigányokkal szerte az országban, így Hejőszalontán is, de Békés megyei képviselőként inkább az itteni helyzettel szeretnék foglalkozni, és csak ha esetleg marad időm, akkor megyek más megyék tüntetéseire. Jogos a kérdés, hogy miért tartják félelemben a helyi bűnöző cigányok egy település lakosait. Sajnos ezeknek az egyéneknek életmódjuk a bűnözés, és ráadásul mindezt etnikai alapon teszik. Ki hallott már arról, hogy fiatal cigánybűnözők idős cigányokhoz törnek be, és alázzák meg őket? A nagy baj, hogy a rendőrség nem tesz semmit. Ezt tapasztaljuk itt, Békés megyében is. Szép dolog a statisztika, de erről már egy angol miniszterelnök is találóan kifejezte véleményét. Jó lenne, ha végre a valóságot látnák, és tennének is valamit. Ellenzékből nagyon szép szavakat hallhattunk, de most itt az idő a Fidesznek, tegyen valamit. A két hét már régen letelt...
- A Jobbik alapító tagja az Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségének, amelyhez később csatlakozott az ukrán Szvoboda, amelynek tagjai megrongálták a vereckei Honfoglalás-emlékművet. Valóban szövetségesek Önök a Szvobodával? - tette fel a kérdést Magyar Lány.
- Nem vagyunk szövetségesek. A Szvoboda csatlakozni szeretett volna ehhez a szövetséghez, amelynek egyébként kiváló francia, brit, vallon és olasz tagjai is vannak. Néhányukat van szerencsém személyesen is ismerni. A Jobbik európai parlamenti képviselője, Kovács Béla elfogadta a Szvoboda megkeresését, és néhány pontban lefektette a tárgyalási alapokat, amelyeket az ukrán párt nem fogadott el, hiszen magyarellenes alapokról akar politizálni. A Jobbik magyarellenes pártokkal soha nem fog együttműködni, ezt mindig határozottan kijelentettük. Ezért nem közösködünk az MSZP-vel sem.
- Én csak azt akarom kérdezni, hogy Ön, ill. pártja támogatja e a dohányzás betiltását a szórakozóhelyeken, illetve mi a véleménye arról, hogy Budapesten már nem lehet a buszmegállókban dohányozni? Tényleg, Ön dohányzik? - érdeklődött Kuruc.
- Nagy támogatója vagyok a dohányzás minél erősebb korlátozásának, de ezt csak az ésszerűségi határokon belül tudom elképzelni. A buszmegállókban való tiltást kicsit erőltetettnek érzem, mint ahogy a jelenlegi tervezet néhány pontját is. Nem dohányzom, és a törvény végszavazásánál - amennyiben vállalhatatlan módosítók nem kerülnek elfogadásra - igennel szavazok majd.
- Egy Pest megyei falu lakosa vagyok,ahol a lakosság jelentős része földművelésből él. Emiatt igen sok idénymunkás lepi el a települést, sajnos most már minden évszakban itt vannak. Romák, és románok is (akiknek egy része még magyarul se tud) elárasztották a falut, és sajnos egyre több a bűncselekmény is.Sőt számuk is egye nő, hiszen hozzák a családot is. A kérdésem az lenne, hogy hol lehetne segítséget kérni, abban az ügyben, hogy valahogy eltávolítsuk őket. Azzal mindenki tisztában van, hogy illegális munkásokról van szó. Köszönöm válaszát: Kovács I.
- Örülök, hogy Pest megyéből is olvassák a hir6.hu Békés megyei lapját. Tipikus példája a jelenlegi állapotoknak, hogy illegális munkásokat - akik ráadásul külföldiek - foglalkoztatnak, mindenki tudja mi a helyzet, és a hatóságok mégsem tesznek semmit. Úgy látszik, hogy a törvény csak akkor törvény, ha rendes, becsületes magyar embereken kell érvényesíteni. A bűncselekmények miatt, ha már a rendőrség nem segít, talán érdemes a médiához fordulni, hátha egy kis nyilvánosság segít. Ha ez sem működik, akkor javaslom a Szebb Jövőért Polgárőrség helyi csapatának megalapítását. Ha ők elkezdenek dolgozni, akkor vélhetően a rendőrség is nagy erőkkel megjelenik.
- Önök esküt tesznek az új alkotmányra? A Jobbik milyen véleményen van az alaptörvényről, ön kitöltötte a kérdőívet, ha igen, mit írt bele? - kérdezte Tata.
- Színjátéknak tartom a kérdőíves módszert. Egy olyan horderejű kérdésben, mint az Alkotmány ügye, népszavazással kell dönteni. Csak így adhatunk megfelelő legitimitást az alaptörvénynek, ezért nem is foglalkoztam ezzel a kérdőíves módszerrel. A Jobbik képviselői - ellentétben a naplopó MSZP-sekkel és az új SZDSZ-szel - végig bent ültek az Alkotmány-tervezet vitáján, és elmondtuk álláspontunkat. Esküt pedig a törvények és az Alkotmány betartatására teszünk majd, mint ahogyan esküt tettünk az Országgyűlés alakuló ülésén is.
- Nem csak a médiának szól a Jobbik folyamatos "hangoskodása", radikális kijelentései? - érdeklődött giorgio.
- A Jobbik nem hangoskodik. Az a dolgunk, hogy minél pontosabban és minél erőteljesebben felhívjuk a figyelmet a problémákra, és megoldást is találjunk, javasoljunk rájuk. Fontosnak tartjuk az őszinte beszédet, akár a cigányokról, akár az izraeli felvásárlásról van szó. Ha egyesek ezt radikális kijelentésnek tartják, az az ő dolguk. A narancsos médiabirodalommal amúgy sem vagyunk kibékülve. A közszolgálatinak nevezett médiában is alig 1 százalékot kap a Jobbik, miközben a támogatottsága ennek a többszöröse a választásokon és most is. Karanténba zárnak minket, amely helyzetben üdítő kivétel a hir6.hu és más portálok kiegyensúlyozottsága.
- Lesz valaha Nagy-Magyarország? Lát erre reális esélyt? - kérdezte Trian.
- Soha nem mondhatunk le arról, ami a miénk volt, és elrabolták. Magyarországnak területi értelemben, és minden más tekintetben is nagynak kell lennie. Az országok határai nincsenek kőbe vésve, és mindig születnek új államok, térnek vissza elcsatolt területek az anyaországhoz világszerte. Nem lehet, hogy ez csak a magyar népnek ne legyen megengedve. Jelenlegi helyzetünkben a magyar állampolgárság visszaadása után az autonómia kiharcolása lehet a célunk. Ez az előfeltétele minden másnak.
- Mint személyesen is érintettje a rendőri brutalitásnak, mi a véleménye a Balsai-féle semmisségi törvényről? Álláspontja szerint törvénnyel meg lehet állapítani azt, hogy ki az aki négy évvel ezelőtt hazudott? - érdeklődött K.E.
- Abban a helyzetben, amit az elmúlt években tapasztaltunk a rendőrségi vallomások tekintetében, nehéz bármit is megállapítani. Tény, hogy a vallomások szinte mindegyike egy kaptafára készült, összebeszéltek a rendőrök. Sok esetben fiatal hölgyeket, lányokat gyanúsítottak meg, hogy a hatóságra támadtak. Nem tudom a média mennyit foglalkozott a „szupernagyi-üggyel", ennek a lényege az volt emlékezetem szerint, hogy az idős asszony 7-8 rendőrt vert meg a vád szerint. Ehhez hasonló esetek miatt született meg Balsai István javaslata, amit a Jobbik támogatott, azzal a kifogással, hogy mi 2002 óta vizsgáltuk volna ki az eseteket.
- Az én kérdésem az a közösségi közlekedéssel kapcsolatos. Igazságtalannak tartom azt, hogy a diákoknak, és a munkába menő felnőtteknek igen magas jegyárakat kell fizetnünk, míg a nyugdíjasok felutaznak egy héten 3-szor Pestre az Operába ingyen. Nyilván ezt rólunk húzza le a Volán. Aki orvoshoz megy az utazzon ingyen persze, de egyéb kiruccanásokat ne mi fizessük. Lehet valamilyen változás a közeljövőben a közösségi közlekedésben? - kérdezte gro10.
- A közösségi közlekedést az egész unióban támogatják, nem találok kivetnivalót abban, hogy diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek jelentős kedvezménnyel utazzanak. Ezt természetesen nem a többi utasnak kell megfizetni, nem várható el egy állami közlekedési vállalattól, hogy önfenntartó legyen és csak a jegybevételekből tartsa fenn magát. Egy állami cégnek az a feladata, hogy modern, biztonságos feltételeket nyújtson az utazóknak és ha szükséges, akkor kedvezményeket is adjon. Ezeket a költségeket az adókból és a büdzsé egyéb bevételeiből lehetne fedezni. Köszönöm a hír6.hu olvasóinak a kérdéseket!
Hír6
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









