Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
19968 bejegyzés (0 olvasatlan), 96 városban
Alulírottak kérjük, hogy a mellékelten csatolt határozat, rendelet tartalmával kapcsolatosan törvényességi észrevételüket megtenni szíveskedjenek:
Mint elmondták, a feljelentést azt követően tették meg, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet, amelyet egy áprilisi ülésen hozott a csonka képviselő-testület.
Sajnos az mára egyértelművé vált, hogy jelen testület azt a jogi kiskaput használja ki, hogy bár törvénytelen módon alkot "határozatokat" és "rendeleteket", majd ezeket szintén törvénytelen módon hirdetik ki, és mégis, ezeket a "döntéseket" csak az Alkotmánybíróság hatálytalaníthatja (na meg persze maga a testület).
Tisztelt Szülők!
Örömmel értesítjük Önöket, hogy a Búbánatvölgy-Esztergom közötti iskolabusz 2011. január 12-től, újra közlekedik.
Az iskolabusz 7:05-kor, a menetrend szerinti ( Dömösről érkező ) járat 7:10-kor érkezik a Búbánatvölgy megállóhoz.
Mindkét járatra érvényesek az esztergomi helyi járat bérletek.
Esztergom, 2011. január 11.
Stámusz Andrea és Wébel Károly
önkormányzati képviselő (JOBBIK) külső közvetítő
Értesítjük a tisztelt lakosságot, hogy 2011. január 12-én (szerdán) 14 órától 17 óráig fogadóórát tart Stámusz Andrea, a Jobbik önkormányzati képviselője és Zentai Plajner Zsolt, a Jobbik megyei képviselője a Polgármesteri Hivatal 117-es szobájában. (Volt főépítészi iroda.)
Időpont előjegyzés:
Stámusz Andrea: 06 30/ 846-1296
Zentai Plajner Zsolt: 06 70/392-0381
Szeretettel várunk minden érdeklődőt!
Adjon az Isten! Kedves Barátom!
Eljött a 2010-es év vége, a Megváltó születésének ünnepe, amelytől keresztény magyarként minden egyes évben a szeretet, a fény győzelmét hisszük és reméljük a sötétség és a gyűlölet hatalmai felett.
Az idei év számunkra is rengeteg harcot és küzdelmet hozott, amelyek azonban nem voltak hiábavalóak. A nemzeti erő az Országgyűlésbe jutott, és ezáltal lehetőséget kapott arra, hogy programját, eszméit még jobban, még nagyobb erővel képviselje a magyar nemzet megmentése érdekében.
Kívánom, hogy minden magyar testvérem a karácsonyi ünnepek és az újév köszöntésének alkalmából megerősítse testét és lelkét a jövőre folytatandó harchoz. Eddigi sikereinket az összefogásnak köszönhettük, és ez a feltétele és kulcsa jövőbeni sikereinknek is. Számítsunk, számíthassunk egymásra 2011-ben is. Adja az Isten, hogy így legyen, és adjon szeretett nemzetünknek végre szebb jövőt!
Minden magyar embernek áldott Karácsonyt, sikerekben gazdag új esztendőt kívánok a Jobbik nevében:
Vona Gábor
elnök
Szilágyi György, a Jobbik képviselője első felszólalóként a Nemzet Sportolója címről elmondta: a címet egyszerre 12 sportoló birtokolhatja. Polyák Imre világhírű birkózó halála miatt új tagot kell jelölni, ezért a Jobbik Grosics Gyulát és Buzánszky Jenőt egyszerre jelöli a címre, amivel nem csak előttük, emberi tulajdonságaik előtt, hanem az egész Aranycsapat előtt tisztelegnénk.
Emlékeztetett: Buzánszky a Prima Primissima-díj átadásakor Isten, haza és nemzet mellett tett hitet. Ahhoz, hogy egyszerre kaphassák meg a megtisztelő címet, módosítani kell az erről szóló törvényt, ezért arra kérte az Országgyűlést, járuljanak hozzá a torvény módosításához. Beszédét nem csak a Jobbik, hanem a Fidesz képviselőcsoportjának nagy része is vastapssal jutalmazta.
2010.12.07. 20.28.
"Történelmi pillanat": kezdődik az első ellenzéki, méghozzá jobbikos(!) törvénymódosító indítvány általános és részletes vitája. E percekben Szilágyi György előterjesztői beszédét adja elő. Halász János államtitkár válaszában szintén az Aranycsapat sikereit méltatta. "A kormány a törvényjavaslatot támogatja" - zárta szavait az államtitkár.
A Jobbik Tokodi Alapszervezete adventi keresztállító ünnepséget szervez, melyre szeretettel vár minden érdeklődőt!
Rendezvény időpontja: 2010. 12. 03. péntek, 17:00
Rendezvény helyszíne: Tokod, Szabadság és Vörösmarty utca sarok (templom kanyar)
Előadók: ifj. Hegedűs Lóránt, református lelkész, tokodi Szivárvány Társaskör
Szebb Jövőt!
A többségben lévő Fidesz frakció rendre leveteti a napirendről az előterjesztéseinket, illetve mások olyan előterjesztéseit is amihez hozzászólnánk. Sajnos így a lakosság ezeket az előterjesztéseket nem ismerheti meg, illetve nem értesülhetnek az Esztergomi Jobbik adott témával kapcsolatos véleményéről sem.
Ezért úgy döntöttünk, hogy az előterjesztéseinket újra és újra elő fogjuk terjeszteni, de addig is itt publikáljuk az Önök számára.
Ezen az oldalon mindig csak az utolsó testületi üléshez kapcsolódó anyagainkat fogjuk frissíteni. A korábbi anyagokat pedig a hasonló elnevezésű blogunkba fogjuk archiválni:
2010 november 18. 1 hozzászólás és 1 előterjesztés
Sürgősségi indítvány!
Előterjesztés
a Képviselő-testület 2010. november 18-ai ülésére
Tegnap tartotta az országgyűlés „Az EU és Izrael közötti társulás létrehozásáról szóló megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat” általános vitáját. A híradásokat olvasva, a beszámolókat megnézve azt hiszem bátran kijelenthető, hogy ismét mindenki számára tanulságos napot zártak a képviselők.
Zentai Plajner Zsolt, a Jobbik esztergomi alapszervezetének elnöke 2010. március 28-án panasszal fordult az ORTT Panaszbizottságához,mivel a TV2 Tények című műsora megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét, illetve a törvényi előírásokat.
Ezt a Panaszbizottság helybenhagyta, és megállapította, hogy a műsor szerkesztése kimondottan arra irányult, hogy a Jobbikot hátrányos színben, sőt, egyenesen "botránypártként" tüntesse fel.
Alább olvashatják a Határozat szövegét:
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának
214/2010. (X. 20.) sz.
HATÁROZATA
A Fidesz képviselői Esztergomban az LMP-s Batyikné Csőke Ágnest megválasztották alpolgármesternek, míg a Jobbik alpolgármester jelöltjét Stámusz Andreát leszavazták. A magát nemzetinek mondó párt képviselői ismét bizonyították, kihez is húz a szívük.
A nemzeti együttműködés rendszerének eddigi gyakorlatának megfelelő döntés született az esztergomi képviselőtestület ülésén. A város fideszes többsége, amely Tétényi Éva polgármester munkáját is – nyíltan vállalva – hátráltatja, ismét bizonyított.
A Fidesz képviselői Esztergomban az LMP-s Batyikné Csőke Ágnest megválasztották alpolgármesternek, míg a Jobbik alpolgármester jelöltjét Stámusz Andreát leszavazták. A magát nemzetinek mondó párt képviselői ismét bizonyították, kihez is húz a szívük. Úgy tűnik az LMP mind a szocialistáknak, mind a fideszeseknek kedves. Az egyik az Alkotmánybíróságnál a tüntetésen bátorítja megjelenésével a másik alpolgármesteri címet adományoz neki Esztergomban. Érdekes módon az elszámoltatást, a magyar érdekekért kiállást követelő Jobbik valahogy egyiküknek sem elfogadható.
A döntés után kérdésessé vált, hogy Esztergomban elszámoltatás bármilyen formában is megvalósul a Meggyes korszakot követően.
barikad.hu
A Jobbik szerint a Fidesz hatalmas rést ütött a jogállam falán az Alkotmánybíróság hatásköreit szűkítő Lázár-féle javaslatokkal. Gyüre Csaba, a Jobbik alelnöke a Parlamentben tartott szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre azt mondta: Gyurcsány Ferenccel semmiképpen nem kívánnak együtt fellépni a jogállam megvédéséért. Gyüre szintén újságírói kérdésre elmondta, hogy a Jobbik csütörtöki frakcióülésén dönt majd arról, csatlakozik-e a másik két ellenzéki párthoz, amely nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz az Alkotmánybíróság hatáskörének tervezett szűkítése miatt.
Az ellenzéki politikus szerint méltatlan, hogy a Fidesz - miután nem sikerült "keresztülvernie" egy törvényt az Alkotmánybíróságon - csökkenteni kívánja annak hatáskörét.
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának jobbikos alelnöke különösen felháborítónak minősítette Lázár János fideszes frakcióvezető törvényjavaslatának indoklását, amely szerint a jogállam már annyira megszilárdult Magyarországon, hogy nincs szükség az Alkotmánybíróság jelenlegi széles hatáskörére.
Arra kérdésre, hogy a Jobbik demonstrálna-e közösen Gyurcsány Ferenccel a jogállam megvédése érdekében, Gyüre Csaba annyit mondott: az utcai politizálás nem áll távol pártjától, de a volt miniszterelnökkel semmiképpen nem kívánnak együtt fellépni.
MTI
Holnap a Parlamentben sajtótájékoztatót tart Vágó Sebestyén a Jobbik országgyűlési és Stámusz Andrea Esztergom város Jobbikos képviselője.
A sajtótájékoztatón kitérünk az Esztergomi Fidesz frakció és a Nemzeti Együttműködés viszonyára azaz ismertetjük, hogy , a Meggyes vezette Fidesz frakció miképpen akarja megbüntetni a választókat amiért 2/3-os többséggel megválasztották Tétényi Éva független polgármestert.
Emlékeztetjük Orbán Viktor miniszterelnök urat tavalyi kijelentésére, ezért egy levelet juttatunk el hozzá, amit reményeink szerint minden Tétényi Évára szavazó esztergomi polgár aláír, ezzel nyomatékosítva annak mondandóját.
A levél szövege:
Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!
Itt az idő, hogy a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozatban foglaltak, Esztergomban is megvalósuljanak!
Jövő év első napjával Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) néven összeolvad az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) - az erről szóló törvényjavaslatot Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter terjesztette az Országgyűlés elé.
Az Országgyűlés honlapján olvasható törvényjavaslat indoklása szerint az új szervezet a hatékony, költségtakarékos közigazgatás elveire építve biztosítja az állam adó- és adójellegű bevételeinek teljes körű kontrollját és védelmét. Ennek érdekében újra megjelennek a rendszerben az adónyomozók.
A NAV felügyeletét a miniszterelnök által kijelölt miniszter látja el, ő - a pénzügyminiszter szerepét is átvett - nemzetgazdasági miniszter lesz. Az egységes szervezet a feladatait központi, középfokú és alsó fokú szervei útján látja el.
Az új egységes Nemzeti Adó- és Vámhivatal központi szervei: a központi hivatal, a bűnügyi főigazgatóság, az informatikai feladatokat ellátó intézetek, valamint a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet. A javaslat szerint a bűnügyi főigazgatóság és a humánerőforrás-fejlesztési feladatokat ellátó intézet jogi személyiséggel rendelkező - a NAV költségvetési fejezetén belül önállóan működő és gazdálkodó - költségvetési szervek lesznek.
Tisztelettel tájékoztatom a lakosságot, hogy a 2010. október 3-i önkormányzati választásokon a Jobbik Magyarországért Mozgalom esztergomi kompenzációs listájáról képviselői mandátumhoz jutottam.
Ugyancsak a 2010. október 3-i önkormányzati választásokon a megyei pártlistáról, megyei képviselői mandátumhoz is jutottam.
Ezért úgy döntöttem, hogy a mai napon lemondok az esztergomi listás képviselői mandátumomról.
Helyettem a tisztséget a kompenzációs listán közvetlenül utánam következő, Stámusz Andrea fogja betölteni.
Tisztelettel:
Zentai Plajner Zsolt
Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének ünnepi alakuló ülését 2010. október 17-én (vasárnap) 15 órára a Dobó Katalin Gimnázium aulájába (Esztergom, Bánomi út 8.) a következő napirendi pontok tárgyalására összehívom:
1. A Helyi Választási Bizottság tájékoztatója az önkormányzati választás eredményéről
Előterjesztő: Dr. Dinnyés József, a Helyi Választási Bizottság elnöke
2. A képviselők és a helyi kisebbségi önkormányzatok tagjainak esküje és megbízóleveleinek átadása
Előterjesztő: Dr. Dinnyés József, a Helyi Választási Bizottság elnöke
3. A polgármester esküje és megbízólevelének átadása
Előterjesztő: Dr. Dinnyés József, a Helyi Választási Bizottság elnöke
4. A polgármester köszöntő beszéde
Előterjesztő: Tétényi Éva polgármester
A világon hatalmas mennyiségben állítanak elő kémiai anyagokat. Ezek jó része eredeti funkciójában kerül kapcsolatba a környezettel (pl. építkezési anyag, növényvédő szerek) vagy szennyezés útján (olajfolt, szennyvíz). Mára már a fő szennyezők koncentrációjának csökkentését a szennyvízkezelési technológiák lehetővé teszik, de számos mikrokomponens eltüntetése még nem megoldott. Ennek oka elsősorban, hogy hatásuk még nem ismert, vagy eltávolításuk rendkívül nagy költséggel járna. Ilyenek a hormonháztartás megzavaró anyagok, vagy más néven EDC (endocrine disruptor chemicals) vegyületek és a gyógyszermaradványok. Ezek vizsgálata, megsemmisítésükre irányuló tisztítási technológia kidolgozása jelenleg a környezetvédelmi kutatás egyik fő iránya.
Mindenki mindent megírt már a tragédiáról, Magyarország legnagyobb környezeti katasztrófájáról. Nem lehet semmit hozzátenni, a közhelyeken kívül. Engedtessék meg nekem mégis, hogy feltegyem a kérdéseimet. Merthogy szerintem a vörösiszap vízválasztó. Lúgos vízválasztó. Lúgosvíz-választó.
Lesz elszámoltatás, vagy Orbán Viktor csupán választási bájmosolyra képes? A bíróság majd hány év múlva hirdet ítéletet? Egy iszapba fulladt négyéves gyereknek mennyi a biztosítási összege? Mindent szabad-e az úgynevezett oligarcháknak? Elképzelte-e már a Magyar Alumínium bármelyik vezetőségi tagja, milyen érzés az, amikor a nagy vörös folyam átcsap a feje fölött? Mindent megúszhat-e valaki, csak azért, mert gazdag? Ha egy milliárdos benne van a top százban, akkor óhatatlanul pofátlannak is kell-e lennie? Szerepel-e a történetben egy "Gyuszi taxis", aki majd elvisz minden balhét? Nagy baj-e, hogy a Gárda már megint odament segíteni? Európa vagyunk-e vagy maga a Balkán?
Na persze, tudom, demagóg vagyok, populista, hatásvadász és érzéketlen.
Csak egyetlen egy kérdésemre válaszoljatok, urak!
Tisztelt Steindl Balázs! Tisztelt Fideszes képviselőtársam!
Kezembe került a Választási Bizottságnak írt fellebbezése, melyben kifogásolták a polgármester választás eredményét megállapító határozatot.
Érdekes volt látni az Önök kifogásait, leginkább annak tükrében, hogy a korábbi diktatórikus városvezetés a tavaszi és a jelen választási időszakban is mindent megtett annak érdekében, hogy a pozícióját bármi áron megtarthassa.
A kifogásaik között viszont hiába kerestem az alábbiakat:
- a város vezetése kitiltotta a pártunk kampányrendezvényeit a művelődési házként funkcionáló épületből, majd a cserébe felajánlott épületben nincs villany és fűtés,
Hazánkban 55 millió tonna vörösiszapot tárolnak depóniákban. A tegnapi Veszprém megyei katasztrófa súlyos kérdéseket vet fel az Almásfüzítőn tárolt 12 millió tonna vörösiszap lehetséges környezeti kockázatairól is. Az itteni talajvízfigyelő kutakban többször mértek a határértékeket jóval meghaladó toxikus fém és fluorid-koncentrációkat.
A területen érintett zöld szervezetek az alábbi aggályokat fogalmázzák meg az ügy kapcsán és kérik a hatóságok közreműködését.
Almásfüzítőn, közel 50 éven keresztül, 1997-ig timföldgyár működött, melynek veszélyes hulladékát a vörösiszapot a település környezetében a Duna közvetlen szomszédságában helyezték el. Ismereteink szerint közel 200 hektárnyi területen, több mint 12 millió tonna hulladék került elhelyezésre zagytározókban.
A területen összesen 7 zagytározó kazettát alakítottak ki, ezek közül a legnagyobb a VII. kazetta részben még ma is fedetlen, míg a többi fedett. A zagytározókba több ezer tonna egyéb veszélyes hulladékot is leraktak, valamint a tározó gátjába építettek bele, így salakpernyét, bőrgyári cserzőanyagot, galvániszapot. A VII. kazetta lefedése részben a dorogi veszélyeshulladék-égető pernyéjével történt.
Tétényi Éva sikere!
Gratulálunk!
További képek:
[tetenyieva.jobbikegom.fotoalbum.hu]
A Jobbik célja, hogy megvalósítsák Magyarországon a szociális kártya bevezetését annak érdekében, hogy csökkenjen az uzsorabűnözés, és fellendüljön a helyi gazdaság.
Az elmúlt időszakban semmilyen kormányzati intézkedés nem történt a szociális kártya bevezetésével kapcsolatban. Sneider Tamás, a Jobbik országos alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta: az uzsorabűnözés egyáltalán nem csökkent. A Jobbik célja, hogy az őszi ülésszak alatt törvénymódosítást kezdeményezzenek azzal kapcsolatban, hogy a most felálló új helyi önkormányzatok létrehozhassák a saját utalványozási rendszerüket, amelynek keretében a szociális segélyt illetve a Rendelkezésre állási támogatást utalványok keretében is folyósíthassák a rászorultaknak.
136/2010.(IX.26.) HVB határozat (kivonat)
A Helyi Választási Bizottság Zentai Plajner Zsolt, a JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT MOZGALOM Esztergomi Alapszervezetének elnöke által benyújtott kifogásnak helyt ad, és megállapítja, hogy az Esztergomi Városi Televízió Nonprofit Kft. Szerkesztősége, valamint az Esztergomi Hirdető Kft. Szerkesztősége megsértette a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség a jelöltek és jelölő szervezetek között, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelveket.
Helyi Választási Bizottság az Esztergomi Városi Televízió Nonprofit Kft. Szerkesztőségét, valamint az Esztergomi Hirdető Kft. Szerkesztőségét eltiltja a további jogszabálysértéstől.
Jelen levél apropója annyi csupán, hogy amíg a Fidesz és a Fidelitas sajtótájékoztatónak álcázott lejárató és rágalmazó kampányriportját a helyi pártatlannak egyáltalán nem nevezhető ETV és Hídlap is leadta, addig az abban elhangzottakra, a vádakkal illetett érintetteteknek jó szokásuk szerint „elfelejtettek" válaszadási lehetőséget adni.
Ágh Péter Fidelitas elnök jól ráérzett arra, hogy tényleg vannak olyan politikai erők akik nem ellenfélnek, hanem ellenségnek tekintik a politikai ellenfelüket.
Abban is egyetértünk, hogy a kampánynak tulajdonképpen egy versenynek kellene lennie, ahol a programok versengenek.
Egy vita a két polgármesterjelölt között pedig szerintem sokakat érdekelne.
A versenyben viszont egyenlő feltételek járnak minden versenyzőnek. Azonban Esztergomban a polgármesternek, Meggyes Tamásnak bizony nem is kicsit lejt a pálya, és amíg többieknek szembe szele, addig neki, hátszele van.
A mai napon tovább folytatódott a „független" Fideszes jelölttel, Petróczy Gyulával kapcsolatos beadványunk kálváriája.
A Területi Választási Bizottság, miután pénteken elutasította beadványunkat, a bírósági felülvizsgálatra végső beadási határidőnek vasárnap 16 órát határozta meg.
Azt is kikötötte, hogy mivel a felülvizsgálat illeték köteles, ezért azt csak papír formában hajlandó elfogadni.
Szombat reggel az ügyvéd megvette az illetéket, megírtuk a felülvizsgálati kérelmet.
Majd pedig lefaxoltuk, bedigitalizáltuk és elküldtük e-mailben, illetőleg expressz ajánlott küldeményként postára adtuk.
Telefonon értesítettük a választási bizottságot arról, hogy felülvizsgálatot kértünk, és, hogy szerintünk fizikailag képtelenség teljesíteni a határidőt, hiszen a posta vasárnap nem dolgozik. (Csak telefonos ügyeletük van)
A mai napon a bíróság vizsgálat nélkül elutasította a kérelmünket, mondván, hogy a faxból és a digitalizált anyagból nem derült ki számukra egyértelműen az, hogy ténylegesen is fel vannak rá ragasztva az illeték bélyegek.
Esztergom városát - sajnos - ismét hírbe hozták, nem pedig jó hírét keltették.
Ezért az esztergomi Jobbik tagsága nevében felszólítjuk Knapp János Pál társadalmi megbízatású alpolgármestert, hogy azonnal mondjon le minden önkormányzati megbízásáról.
Knapp János Pálnak joga van azt csinálni otthon, amit akar, s azokról felvételeket is készíttethet egy harmadik személlyel. Más megítélés alá tartozik azonban, hogy mindezeket hol és miként tárolja. Az is elgondolkodtató, hogy egykori fideszes képviselőtársához, Lengyel Zoltánhoz hasonlóan ő is vallási jelkép előtt pózolt meztelenül, s ezen tettére legutóbbi nyilatkozata szerint még büszke is.
A Jobbik szerint Knapp János méltatlanná vált mindenféle városi tisztség betöltésére Esztergomban, Szent István és a keresztény magyarság fővárosában.
Ebben a városban ilyen ember nem tölthet be semmiféle vezetői pozíciót! Elvárjuk, hogy úriemberként vonja le a következtetéseket, s önként mondjon le a Fidesz-KDNP megyei listás jelöltségéről.
Kérem nézze meg figyelmesen az itt látható képeket. (Esztergomi Fidesz iroda 2010.09.13)
Az, hogy a kép az Esztergomi Fidesz irodájának kirakatában van, "szinte teljesen mellékes". Ne engedje, hogy olyan egyéb körülmények befolyásolják mint az „Újra Fidesz" felirat, és a jelölt szíve tájékán látható Fidesz és KDNP logókat se vegye figyelembe.
Nem lepődtünk meg azon, hogy a Helyi Választási Bizottság állandó tagjai és a FIDESZES delegált szerint minden rendben van a plakátolást ellehetetlenítő önkormányzati rendelet körül. ( előzmények itt )
Sajnos ezt a határozatot az MSZP és az LMP képviselői is megszavazták, annak ellenére, hogy a rendelet mindenkit hátrányosan érint.
Esztergomban olyan sokan mondogatják, hogy kéne már tenni valamit.
DE úgy látszik, hogy akik már lehajtott fejjel vonulnak el az iga alatt, azok nemhogy felemelnék a fejüket amikor látják, hogy valaki ellenáll, hanem elfordítják a tekintetüket, vagy ami még rosszabb hátba is taszajtják azt.
Természetesen nem adjuk fel, a fellebbezésünket beadtuk a Területi Választási Bizottsághoz
A fellebbezés szövege:
Tisztelt TVB
Alulírott Zentai Plajner Zsolt, mint a JOBBIK Magyarországért Párt esztergomi. Szervezetének elnöke, ezennel, tisztelettel az alábbi
fellebbezést
Egy "különszerződés" alapján az ÁNTSz alkalmazásában dolgozó két orvos Bujdosó László és Molnár Kornélia 3 illetve 2 millió forint jutalmat kaptak az újinfluenza-világjárvánnyal összefüggő tevékenységükért.
Érdekes ezt a H1N1 sztorit egy kicsit lehűlt fejjel újra megnézni. Ugye nehéz volt akkor érvelni, amikor tele volt a TV és a rádió, részben pont a fenti két hivatalnok különmunkája folytán, haldokló kismamákkal és a világjárvány rémével. Most, amikor a rém elment, vagy kiderült, hogy csak árnyék volt, sorra derülnek ki azok a visszásságok, amikre már egy éve itt a magazinunkban is próbáltuk felhívni olvasóink figyelmét.
Én őrültem meg, amikor logikátlannak érzem, hogy adóbevételekből fizetünk ÁNTSz hivatalnokoknak öt milliót, miközben pénzt gyűjtünk az árvízkárosultak megsegítésére? Miért nem lehet ezt fordítva? Adjunk 6 000 000 000 (hat milliárd) forintot (úgy emlékszem ennyibe került a H1N1 kampány) az árvízi védekezésre adóbevételekből és szervezzünk gyűjtést Dr. Bujdosó és Dr. Molnár megsegítésére a TV-ben. Ez becsületes lenne, nem?
Ezek az emberek a rendes fizetésükön felül kapták ezt a pénzt.
Talán még emlékeznek arra ,hogy a tavaszi országgyűlési választások alatt, a Meggyes Tamás vezette önkormányzat utasítására a Zöld út Kft munkatársai mindenhol leszedték a Jobbik választási plakátjait. Ezen jogsértő tettüket azután büszkén világgá is kürtölték a saját médiáikban.
A feketeleves ez után jött, hiszen bár a „saját" Helyi Választási Bizottság rutinszerűen elutasította a Jobbik panaszát, de a Tatabányai Területi Választási Bizottság, majd a Tatabányai Bíróság is kimondta a jogsértést.
Úgy tűnik az önkormányzatokban koalíciós partnert keres a Fidesz. Karácsony Gergely az LMP kampányfőnöke ugyanis legutóbbi nyilatkozatában elmondta, a Fidesz, valamint cigányszervezetek is ajánlottak fel kopogtatócédulákat pártjának, ám ezeket nem fogadták el. A Jobbik az ügy miatt feljelentést tett. Mint ismeretes a Jobbik egy korábbi az LMP ajánlószelvény gyűjtéséről kiszivárgott hangfelvétel után is ugyanezt tette. A Fidesz szűkszavú közleményben találgatásnak nevezte a kijelentést, Karácsony Gergely a barikad.hu kérdésére nem válaszolt, később viszont finomított korábbi kijelentésén. Érdekes, hogy ez esetben egyetlen cigányszervezet sem tiltakozott a kijelentés után. Információink szerint a Fővárosi Választási Bizottság esti ülésén is szóba került az LMP-Fidesz kopogtatóügye. Az LMP-ről kopogtatócédula-gyűjtések ügyében egyre érdekesebb dolgok derülnek ki.
Akár a telefonokat is lehallgathatja, illetve a levelezéseket megfigyelheti az adóhatóság, ha a jövőben egyesítik a VPOP-val - írja a Vasárnapi Hírek.
A szélsőbaloldali véleményeknek is rendszeresen helyet adó hetilap arról is ír, hogy tízmilliárdos költséggel feláll az új Terrorelhárítási Központ, amely hozzáférhet a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat adatbázisához. A kormány az intézmény működtetéséhez 2 milliárd forint értékben akar pályáztatás nélkül gépkocsikat beszerezni és további milliárdokért sporteszközöket.
Vadai Ágnes, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke arra készül: szeptemberben kezdeményezi, hogy a testület vizsgálja meg, hogyan használja az APEH a titkosszolgálati eszközöket, illetve hogyan működik a Terrorelhárítási Központ.
Vasárnapi Hírek - barikad.hu
A tegnapi napon a posta alkalmazottai elkezdték kikézbesíteni az ajánlószelvényeket. A „kopogtatócédulákat" legkésőbb 19-ig minden választópolgárnak meg kell kapnia. Ellenkező esetben ezt jelezni kell a jegyzőnek.
Esztergomban a szavazáskor a polgármester személyére, a helyi képviselő személyére és a megyei pártlistára lehet majd szavazni, ezért három ajánlószelvényt kell kapniuk.
Ezért tisztelettel kérjük a szavazókat, hogy ellenőrizzék mind a három kopogtatócédulát megkapták-e. A kitöltéshez szükséges személyi számot megtalálják a borítékban lévő választási értesítőn.
A kopogtatócédulákat a Jobbik MEGHATALMAZÁSSAL rendelkező aktivistái fogják, gyűjteni.
Mivel a Jobbik deklaráltan támogatja Tétényi Éva asszony polgármester jelöltet, ezért a Neki szánt „polgármesterjelölt" elnevezésű ajánló szelvényeket is odaadhatják aktivistáinknak.
Ajánlószelvényével is támogassa a Jobbikot! Augusztus 16-ától 19-éig minden választópolgár megkapja állandó lakcímére a kopogtatócéduláját. Kérjük, hogy töltse ki, majd juttassa el nekünk!
A www.jobbik.hu/kopogtato weboldalon kiválaszthatja a megyéjét és megnézheti, hogy melyik kerületben/településen hol van kopogtatócédula-leadóhely.
Minden választópolgár több kopogtatócédulát kap. A helyi polgármesterjelöltek és képviselőjelöltek nevéről a helyi szervezetnél vagy a leadóhelyeken tud érdeklődni, de szórólapokon is tájékoztatni fogunk mindenkit az indulók személyéről ill. az információs központban is érdeklődhet. Budapest és a megyei jogú városok kivételével mindenki
kap egy harmadik, megyei közgyűléssel kapcsolatos ajánlószelvényt. Ha esetleg nem is indul jobbikos jelölt a településén, ezzel a fajta cédulával akkor is támogathatja a Jobbikot. Ilyenkor a jelölő szervezet neve egyszerűen Jobbik. Budapesten a harmadik kopogtatócédula a főpolgármester-jelöltnek szól, ezzel kérjük, Dr. Staudt Gábort támogassa.
A települési önkormányzati és kisebbségi választások kampányában is rendelkezésre áll az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztató szolgáltatása, a Választási Információs Szolgálat (VISZ) - közölte Őrsi Gábor, az OVI szóvivője. Az iroda munkatársai hétfő és csütörtök között 8.30 és 16.00 óra, míg pénteken 8.30 és 13.00 óra között érhetők el akár telefonon, akár elektronikus levél útján. Az OVI-nak is helyet adó V. kerületi, Arany János utcai épületben működő VISZ-ben jelenleg két választási szakember áll az érdeklődők rendelkezésére: az október 3-án tartandó önkormányzati és kisebbségi választással kapcsolatos kérdésekkel kapcsolatban adnak felvilágosítást. Őrsi Gábor tájékoztatása szerint naponta átlagosan mintegy félszáz hívást kapnak, a kérdések legtöbbjében arra várnak tőlük választ, miként és hol lehet bejelenteni jelölőszervezetet, hogyan lehet valakiből képviselő-, vagy polgármesterjelölt. Minden második kérdés a kisebbségi választással kapcsolatos - tette hozzá a szóvivő. A VISZ a 06-1-795-33-10-es, vagy a helyi tarifával hívható 06-40-200-717-es számon hívható munkaidőben, míg elektronikus levelet a visz@kim.gov.hu címre lehet küldeni. A VISZ csak felvilágosítást adhat, így senki helyett nem készíthet beadványt, nem is bírálhatja el azokat, és vizsgálatot sem indíthat semmilyen ügyben.
A választási program lassan összeáll. A főbb pontokat megosztom az érdeklődőkkel. Célom, hogy a mindennapi dolgok menjenek rendben. Ha a város jól működik, a közösség is gyarapodik. Polgármesteri programom vezérvonalát a Duna Stratégiára felfűzött értékalapú biztonság megteremtése adja. Kiemelt helyen szerepel benne a környezetvédelem és a környezettudatosság. Esztergom legyen egy fenntartható zöld város, melybe beletartozik az alternatív energiák használatának ösztönzése, az energiatakarékos épületfelújítások támogatása, a szemételhelyezés kérdése, az árvízvédelem, ivóvízminőség, a fatelepítések és a közösségi zöldterületek is. A fenntarthatóságot biztosító három pillér a gazdaság, a társadalom és a kultúra.
A program gazdasági részben elsősorban a tervezett közmunka programokról és a helyi munkaadók és munkavállalók támogatásáról írok. A megvalósításhoz biztos pénzügyi alapra van szükségünk. Remélem, hogy a kampány során a jelenlegi Városvezetés korrekt tájékoztatást ad Esztergom fizetési kötelezettségeiről és vagyonáról. Ezek alapján tudom megtervezni a következő évek stratégiáját. Célom a kedvezményes parkolás bevezetése és a forgalmi rend újragondolása szakemberek bevonásával.
A párt főpolgármester-jelöltje szerint a folyót újra be kellene kapcsolni a közösségi közlekedésbe. Staudt Gábor szerint a Duna Budapest új főutcája is lehetne. A Jobbik főpolgármester-jelöltje szerint mindenekelőtt a roncshajókat kellene eltávolítani a Duna-part mentéről, ezt követően pedig tisztázni kellene a kikötési jogokat, lehetőségeket, illetve azok hiányát. Jelenleg borzasztó nehézkesen juthat el az ember a tömegközlekedési eszközök valamelyikétől a kikötőig, ráadásul ritkán is járnak a hajók - hangsúlyozta a politikus.
A siker érdekében Staudt Gábor szerint a városvezetésnek tisztáznia kell a hajós közlekedést érintő jogokat, és létre kellene hozni a közforgalmú kikötők rendszerét, ami egyben gyakori és könnyen elérhető csatlakozási pontokat is jelent. Az utóbbi években 30 százalékkal esett vissza a hajózást választó turisták száma; legfőbb ideje megállítani, illetve lehetőség szerint visszafordítani ezt a trendet - tette hozzá.
MTI - barikad.hu
Balczó Zoltán és Dúró Dóra, ma délelőtt 11 - órakor sajtótájékoztatón mutatta be a Jobbik Magyarországért Mozgalom házszabály módosító javaslatát. A parlamentben jelenleg is hatályban lévő képviselői helyettesítés, mely sérti a közvetlen képviselői feladatvállalás elvét. A képviselők egymás, helyett mindkét kezük felemelésével szavaznak, melyet „parlamenti tornaórának tűnik”. A szavazatukat átruházó politikusok a vita során kialakult ellenvéleményeket nem hallják, az ülés közben felhozott új napirendi pontokról úgy „szavaznak”, hogy nem tudják mire is adják le voksukat.
Meggyes Tamás Esztergom jelenlegi polgármesterének viselt dolgait eddig a város többé-kevésbé eltűrte, mostanra azonban mindenkinek elege lett. Mint azt már rég tudjuk, Meggyes ezidáig kirobbanthatatlannak tűnt Magyarország egyik legszebb városából, hiszen ott állt mögötte a Fidesz komplett vezetése, aki a kiskirály minden balhéját, botrányát, felelősségre vonását elsimította, hiszen soha nem adta ki a parlament Meggyes mentelmi jogát. Úgy tűnik azonban, hogy a Meggyes-korszak Esztergomban ősszel véget ér.
A banki hitel nem szociális segély
Magyarországon egyre szomorúbb a devizahitelesek helyzete. Nekik kell elszenvedni a pénzintézetek felelőtlenségét, politikusaink Pató Pál-i magatartását és a témában tanúsított - politikai bűnnek nevezhető - impotenciájukat.
A két hónapja regnáló kormány azonnali intézkedést ígért választási kampányában. Ám továbbra is uzsorakamatot fizetnek a hiteleket felvevők. A munkájuk megbecsülésében töretlenül bízó aktív keresők a felvett összeg sokszorosát fizetik vissza forintban. Forintban törlesztenek, devizát sosem láttak.
Akkor mitől lett ez a kölcsön devizahitel? Hát attól, hogy a forint esetleges árfolyamváltozásainak a kockázatát ne a - többnyire nem is magyar érdekeltségű - bankoknak kelljen vállalni. Vagy egy újszerű privatizációs folyamat elszenvedői lennének a családot fenntartó, tisztességes, vezetőikben bízó magyarok százezrei?
A tavaszi országgyűlési választásokat magunk mögött hagyva, valamint ízelítőt nyerve a „viktoriánusok” kormányzási stílusából, rövidesen újra harcba kell indulnunk, hiszen közelednek az önkormányzati választások. Akárcsak a futballban, a politikában is a soron következő megmérettetés a legfontosabb, de mégis úgy érzem, hogy az október 3-án sorra kerülő választásoknak nagyobb a tétje, mint az előző önkormányzati megmérettetéseknek, legfőképpen azért, mert most van először esély arra, hogy Hazánk összes önkormányzatában lehessen jobbikos képviselő vagy polgármester. Köztudott mindenki számára, hogy az elmúlt években, az önkormányzatokban a jelenlegi kormánypárt képviselői foglaltak nagy arányban helyet, de kézzelfogható változás mégsem történt majdnem sehol az országban. Majd’ minden településen van egy „narancsos” álnemzeti „klikk”, akik irányítják a várost, vidéken pedig független köntösbe bújva fideszes „szájszaggal” lehelik be a tiszta levegőt a falvak első emberei és képviselői…
A tét tehát nem kicsi, de ismerve a mi oldalunkon állókat, nem kérdés, nem lehet kérdés a győzelem. Ezért is arra kérlek Benneteket, hogy ha még nem tettétek volna meg keressétek saját falutokban, községetekben, városotokban a helyi Jobbik Alapszervezetét, és ajánljátok fel segítségeteket a kampány időszakában is.
Tegnap Nyakó István - Gyurcsány Ferenc magyar hangjaként - közölte az ország közvéleményével, hogy a bukott miniszterelnök nem kíván részt venni az Országgyűlés 2006 őszi törvénysértéseket kivizsgáló albizottságának szeptemberi meghallgatásán.
Indoka szerint a bizottságban komédia folyik, továbbá annak egyik tagja elfogult: Gaudi-Nagy Tamás, aki – a forradalom győzelme, a rendszer bukása után továbbra is koncepciós eljárás alapján több mint egy éve előzetesben tartott - Budaházy György védője.
Gy. Ferenc és társai még mindig nem ébredtek fel a katasztrofális választási vereség okozta sokk állapotából, és nem tudatosodott számukra, hogy nem ők fújják a passzátszelet. A hibbant Néró nyilván képtelen szembesülni azzal a ténnyel, hogy az emberek nem mentek haza és kitartottak. Az országot kifosztó, letaglózó és jogtipró kormányzata elleni tiltakozás ereje elsöpörte a percemberkékből álló Gyurcsány-Bajnai rezsim kormányait.
10 újonnan kialakított egyéni körzet és 31 szavazókör lesz Esztergomban az őszi önkormányzati választásokon. A Google Maps segítségével és Viola Bence munkájának köszönhetően vizuálisan is megtekinthetjük az egyes körzetek határait.
A térképen az egy színnel jelölt területeknek lesz egy képviselője.
Pilisszentlélek önálló képviselővel nem fog rendelkezni: Esztergom Hegyvidék területével közösen lesz képviselője a falunak.
Térkép megtekintése magyarázattal
Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy a Jobbik miért egy független jelöltet támogat?
A jelenlegi polgármester mögött ott áll pártja a Fidesz, amely párt vezetése valamiért sorra elnézi Meggyes minden „balhéját", és a felelősségre vonás lehetőségét is rendre megakadályozza azzal, hogy soha nem adja ki mentelmi jogát.
Éppen ezért becsülendő és tisztelendő nagy tett az, hogy valaki független jelöltként el akar, el mer indulni a magát kiskirálynak képzelő és úgy is viselkedő Meggyes Tamással szemben.
Egy civil ember, aki nem egy párt érdekeit, hanem az esztergomi polgárok, érdekeit képviseli pártállástól függetlenül, valamint a város érdekeit helyezi előtérbe döntéseinél. Tétényi Éva által hirdetett „tiszta választási kampány" kilátásba helyezi egy tiszta , korrupció mentes városvezetés felállítását, melyben a pártok egyenlő esélyekkel végezhetik munkájukat.
A legtöbbet felszólaló képviselők listáját elsősorban a jobbikos képviselők vezetik. Gaudi-Nagy Tamás jobbikos képviselő beszélt a legtöbbet az Országgyűlésben, szintén ő szólalt fel a legtöbbször az új parlamenti ciklus első ülésszakán - derül ki az Országgyűlés adataiból.
Gaudi: 102 alkalom 8 óra 57 percbenGaudi-Nagy Tamás 102 alkalommal, 8 óra 57 percet beszélt. A felszólalások számát tekintve 91-gyel követi őt Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, majd 58-cal Novák Előd és 57-tel Volner János jobbikos képviselő.
A felszólalások összidejét figyelembe véve, Gaudi-Nagy Tamás mögött itt is második - 6 óra 55 perccel - Schiffer András, a harmadik majdnem 4 óra 20 percnyi beszéddel Novák Előd, a Jobbik alelnöke. A legaktívabb szocialista Lamperth Mónika volt, aki 44-szer szólalt fel és 2 óra 39 percet beszélt.
Esztergom a magyar Állam és Egyház alapításának bölcsője. Történelmi, kulturális jelentőségét itthon és határainkon túl is elismerik. E város polgármester-jelöltjének lenni megtiszteltetés - gondoltam, mikor úgy döntöttem, hogy részese leszek ennek a történetnek.
Sokat lehet hallani és olvasni „esztergomi ügyek"-ről, melyek valóságtartalmát csak az tudhatja, akivel megtörténtek az események. A kívülálló ebből vajmi keveset láthat, hiszen csak hallomásból, illetve a médiából szerezhet róluk tudomást. Tény, hogy az emberek félnek és bizalmatlanok, rossz a közhangulat. A tavaszi országgyűlési választások „forradalma" megmutatta, hogy a polgárok jelentősen befolyásolhatják az Ország közügyeit. Ezért gondoltam arra, hogy független polgármester-jelöltként induljak Esztergomban az őszi önkormányzati választásokon.
Vona Gábor sajtótájékoztatót tartott a Jobbik győri irodájában, a párt megyei választmányi ülése előtt. Vas megyéből érkezett, Szombathelyen ugyanis szintén választmányi ülést tartott a párt. Látogatása célja kapcsán elmondta, hogy véget ért a parlament rendkívüli nyári ülésszaka, elkezdődött az őszi önkormányzati választásokra a felkészülés.
"Illetve már korábban elkezdődött, de szeretnék mindenhol meggyőződni arról, hogy hogyan állunk, szeretnék találkozni a párt helyi vezetőivel, hogy értékeljük azt a két hónapot, ami mögöttünk van és beszéljünk arról a két hónapról, ami előttünk van" - fogalmazott a Jobbik elnöke.
Vona arról, hogyan értékeli az új országgyűlés eddigi eltelt időszakát, a következőket mondta: "Úgy érzem, hogy az eddig mögöttünk hagyott 56 nap, két hónap, az sajnos többségében nem az ország sorsát érintő törvényjavaslatokról, törvényekről szólt, hanem a Fidesz számára fontos, hatalmi bázisa szélesítése szempontjából fontos törvényekről, törvényjavaslatokról. A szándék egyértelmű volt a kormánytöbbség részéről: szeretné arra az időre, amikor majd kiderül, hogy a király meztelen, szeretné a hatalmát bebiztosítani, sőt túlbiztosítani, hogy érinthetetlenné váljon, addigra már."
Semjén Zsolt és Weisz Péter„Tartottak néhány konferenciát, egyébként nem csinálnak semmit” – a zsidó közéletnek a Népszabadság által megkérdezett szereplői így jellemzik a Kereszténydemokrata Néppárt izraelita műhelyének tevékenységét.
Egész pontosan nem a KDNP, hanem annak pártalapítványa, a Barankovics István Alapítvány keretében megalakult zsidó szervezetről van szó. A műhelyt 2008 elején „konzervatív gondolkodású szuverén polgárok” hozták létre, vezetője Weisz Péter, a debreceni hitközség volt elnöke. „Mi nem vagyunk pártemberek” – hangsúlyozta akkor a Heti Válasznak, visszautasítva a feltételezést, hogy az izraelita műhely színre léptetésével csupán a KDNP szeretne megszabadulni a radikális jobboldaliság bélyegétől.
Kulturált hangvételű beszélgetést folytattak Orbán Viktor miniszterelnökkel, amelyen azonban a Gárda-ügyben nem sikerült zöld ágra vergődnie a feleknek - mondta a Jobbik elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón. Vona Gábor hangsúlyozta: a kormányfő meghívásával azt szerették volna elérni, hogy a politika képes legyen megoldást, kompromisszumot találni ebben a „több ezer ember életét meghatározó” kérdésben.
A hatalom a kormányváltás ellenére továbbra is „jogi úton próbálja elfojtani” a Magyar Gárda által felvetett társadalmi problémákat, amely így meglátása szerint biztosan „visszahullik” majd a kabinetre. Vona Gábor kiemelte továbbá, hogy a kormánynak - a Jobbikkal ellentétben - egyelőre nincs kialakult álláspontja a politikusi álláshalmozás, vagyis például az egyidejű országgyűlési és önkormányzati tisztségviselés betiltásáról.
Levélben fordult a magyar mezőgazdasági kis- és középvállalkozók érdekében a magyarországi kereskedelmi láncokhoz Ferenczi Gábor országgyűlési képviselő.
Tisztelt Vezérigazgató Úr!
Mind a pártom programja, mind személyes preferenciáim alapján szívemen viselem a magyar mezőgazdaság helyzetét, ezen belül főként a magyar mezőgazdasági kis,- és közepes termelők (őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, mezőgazdasági szövetkezetek, bt-k, kft-k, egyéni cégek, stb.) piaci és érdekérvényesítési lehetőségeit, melynek során kiemelt figyelmet szentelek a Veszprém megyében, és szűkebb körzetemben, Ajka térségében gazdálkodókra.
Két hét alatt közel hétszázan voltak kíváncsiak a párkányi városi múzeum legújabb időszaki kiállítására. A Múzeumok Éjszakáján négyszázan tekintették meg azokat a rendvédelmi szimbólumokat, amelyeket egy esztergomi magángyűjtő bocsátott a múzeum rendelkezésére.
Dr. v. Ifj. Szilas László
Aki még csak nem is értő szemmel, de akár csak érdeklődéssel figyelte az elmúlt 20 év hazai politikáját, annak bizonyára feltűnt, hogy a (neo)liberálisok nélkül Magyarországon nem létezhet semmiféle kormány.
1990-ben az Antall vezette MDF kormány kényszerült paktumot kötni a „rendszerváltó” SZDSZ-szel. Gyakorlatilag ekkor vette kezdetét az a hihetetlen országrombolás, melynek hatásai ma már a pucér létünket fenyegeti. Bekebelezték a médiumokat, biztosítva ezzel a kommunizmus évtizedei alatt már szolgalelkűvé silányított széles néptömegek agymosását, félrevezetését, megtévesztését. Ők választhatták meg az első köztársasági elnököt, aki az SZDSZ-MSZP – és valószínűleg -Fidesz – által szervezett és lebonyolított taxisblokád résztvevőinek amnesztiát adott.
Akár 100 millió forintba is kerülhet a Nemzeti Együttműködési nyilatkozat előállítása és kihelyezése az önkormányzatoknak és háttérintézményeiknek. Orbán Viktor szerint szükség van arra, hogy ezeket kihelyezzék és a kormány ebben mindenkinek segítséget fog nyújtani.
Több közintézménybe, így a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumba, és a képviselő irodaházban is kihelyezték már a Nemzeti együttműködés nyilatkozatát.
Lapinformációk szerint azonban az előállítás és a kihelyezés költségei elérhetik a 100 millió forintot. A nyomdaköltségek és a képkeret árával egy nyomat előállítása a 9600- 11000 Forint között alakulhat. Ezt 3200 önkormányzatnak és legalább ugyanennyi közintézményben kell jól látható helyen elhelyezni.
„Én ragaszkodom ahhoz, hogy ezt mindennap minden állami alkalmazott lássa. Egy korszaknak vége van” – hívta fel a figyelmet Orbán Viktor, miniszterelnök.
atv.hu - barikad.hu
Sok millió ember nézte hitetlenkedve, borzongva és félelemmel, amikor 2006 őszén félelemkeltő ruházatú, azonosítatlan katonai egységek randalíroztak Budapest utcáin. Ötletszerűen rontottak rá békés emberekre, verték össze őket, válogatás nélkül. Sok igaz magyar emberben horgadt fel a harag. Aztán a Jobbik állandó témává emelte a cigány emberek által számolatlanul elkövetett, sokszor hihetetlenül brutális bűncselekményeket. A média ettől kezdve nem elhallgatta, hanem korrekten kezdett beszámolni ezekről.
Igaz, rendre elhallgatták az elkövetők nemzetiségét, de mindenki tudta már, hogy ahol népes családok esnek egymásnak, vagy rabolnak, vernek össze idős, védekezésre képtelen embereket, ott bizony cigánybűnözésről van szó. Egyre többen szembesültek azzal, hogy már évtizedek óta számolatlanul történnek meg ezek a bűnök, csak eddig szemérmesen hallgatott róla a médiát uraló liberálbolsevik hatalom.
Sokakban megfogant a gondolat, hogy itt sürgősen tenni kellene valamit. Saját rendőrségünkben 2006 ősze után nem bízhattunk, így kézenfekvő megoldásként kínálkozott valamiféle civil önszerveződés létrehozása.
2009. július 4-én a rendőrség brutálisan feloszlatta az Erzsébet téren gyülekező gárdistákat, a Jobbik elnökét, Vona Gábort bilincsbe verve vitték el. Azóta sok minden történt és létrejött a Magyar Nemzeti Gárda. A hazafiak most vasárnap az Erzsébet téren emlékeznek meg a tavalyi eseményekre.
Magyar Nemzeti Gárda - barikad.hu
Már rohad a narancs...Úgy tűnik, a Fidesz-KDNP kormánykoalíciót elragadta a kétharmados forradalmi hevület. A frissen kiadott kormányrendelet, amely szerint a közintézmények falára mától kötelező kitenni a nemrégiben elfogadott Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, azt a rossz emlékezetű forradalmi munkás-paraszti korszakot idézi, amikor Lenin, Sztálin, Rákosi és Kádár arcképei mellett hirdettek hasonló dokumentumokat - olvasható Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivőjének közleményében.
14:01 Kontrát Károly belügyi államtitkár az árvízi védekezéssel összefüggésben kijelenti, hogy a mentési munkálatok eredményesek voltak. Ehhez képest számos sajtóhír írt arról a tényről, hogy több esetben a védekezésre kivezényelt rendőröket, össze-vissza küldözgették a veszélyeztetett települések között. Sokszor a rendőrök élelmiszer ellátása sem volt biztosított. Kontrát a közbiztonságról ismét elmondja, jónak tartja a korábbi bűnözés szempontjából veszélyeztetett területeken. A Jobbik szimpatizánsainak üldözésére tett kijelentést visszautasítja.
Orbán Viktor miniszterelnök a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségén mondott beszédében - magát megismételve - dezertőröknek minősítette a Magyar Gárdába belépő rendőröket. A jog útvesztőiben eltévedt kormányfőt a jelek szerint hiába próbálták kivezetni a dezertálás fogalmát a sajtótermékekben pontosító jogászok, Orbán Viktor - nyilvánvaló politikai megfontolásból - makacsul ragaszkodik ehhez az erkölcsileg és jogilag egyaránt téves meghatározáshoz.
A Jobbik szerint az igazi dezertőr az, aki egy kritikus helyzetben gyáván cserbenhagyja az övéit. Mondjuk egy demonstráción, amire rárontanak a rendőrök. Orbán Viktor miniszterelnök korábbi ígéretével szemben semmilyen javulás nem történt a közbiztonság területén, pedig azt kormányra kerülésétől számítva két hét alatt ígérte. Még az árvíz sújtotta térségekben sem tudta megakadályozni a fosztogatásokat az állam erőszakszervezete, szemben a hivatalos kormánypropagandával.