A tavaszi országgyűlési választásokat magunk mögött hagyva, valamint ízelítőt nyerve a „viktoriánusok” kormányzási stílusából, rövidesen újra harcba kell indulnunk, hiszen közelednek az önkormányzati választások. Akárcsak a futballban, a politikában is a soron következő megmérettetés a legfontosabb, de mégis úgy érzem, hogy az október 3-án sorra kerülő választásoknak nagyobb a tétje, mint az előző önkormányzati megmérettetéseknek, legfőképpen azért, mert most van először esély arra, hogy Hazánk összes önkormányzatában lehessen jobbikos képviselő vagy polgármester. Köztudott mindenki számára, hogy az elmúlt években, az önkormányzatokban a jelenlegi kormánypárt képviselői foglaltak nagy arányban helyet, de kézzelfogható változás mégsem történt majdnem sehol az országban. Majd’ minden településen van egy „narancsos” álnemzeti „klikk”, akik irányítják a várost, vidéken pedig független köntösbe bújva fideszes „szájszaggal” lehelik be a tiszta levegőt a falvak első emberei és képviselői…
A tét tehát nem kicsi, de ismerve a mi oldalunkon állókat, nem kérdés, nem lehet kérdés a győzelem. Ezért is arra kérlek Benneteket, hogy ha még nem tettétek volna meg keressétek saját falutokban, községetekben, városotokban a helyi Jobbik Alapszervezetét, és ajánljátok fel segítségeteket a kampány időszakában is.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









