Varga (az inflációhoz hozzákell adni az árszínvonal-növekedését, persze csak ha nincs hatalmon) Mihály, a miniszterelnökséget vezető államtitkár az m1 Ma reggel című műsorában osztotta az észt.
Annak kapcsán folyt belőle a szó, hogy újabb kötelezettségszegési eljárás indulhat hazánk ellen, melynek eredményeként – bár szerinte nem is lehet tudni egyelőre, mennyire komoly ez a szándék - Magyarországtól megvonnák az uniós forrásokat.
Természetesen, ahogy ez a Fiúknál lenni szokott folyt belőle a „nyócévezés”, „kettősmércézés” és más hasonló mellébeszélés. Egy valósnak is tűnő megjegyzése is volt: „Európa többsebességes, vannak olyan országok, melyek a válság közepette is jól teljesítettek és vannak a renitensek, a leszakadók.
Mi az utóbbiak közé tartoztunk”.
Volt egy megállapítása ami mellet nem lehet elmenni szó nélkül. Úgy tűnik, az Európai Bizottság szerint ideje példát statuálni velünk, mert két-három alkalommal is vállaltuk, hogy úri becsületszavunkra betartjuk a megállapodásunkat, de ez nem sikerült.
Nos itt van az eb elhantolva! Úri becsületszóról van szó. Azonban a fülke-forradalmi műveletlen paraszt-suttyó hatalom esetében sem az „úri”, sem a „becsület” nem értelmezhető fogalom (jó a szó az van dosztig)!
A derék Vargának még üzenem, hogy konzervatív úriemberek, ha valamire a szavukat – pláne becsületszavukat – adták, s nem tudták betartani; feltették a kezüket és nem újabb és újabb de most már tényleg nyavalygásba kezdtek, hanem fogtak egy pisztolyt és BUMM!
Mottó:
forrásKapkod fűhöz-fához,szalad a vargához,fűzfahegyen lakóVarjú Varga Pálhoz.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









