| CSA - forrás: hirado.hu |
Valószínűleg nem sikerül idén eladni a Cseh Légitársaságot. Ha az Európai Bizottság visszafizetteti a 2009-ben felvett hitelt, csődbe megy a cég. Ötven százalékos esély sincs arra, hogy az idén sikerül eladni a Cseh Légitársaságot (CSA) - állítja a Cesky Aeroholding vezérigazgatója.
Miroslav Dvorák, az E15 prágai gazdasági napilapban megjelent interjúban azt mondta: Európában ma gyakorlatilag minden légitársaság eladó, a kínálat hatalmas, de komoly vevők nincsenek a piacon.
Dvorák szerint éppen ezért: a cseh nemzeti légitársaságot nem kellene eladni, a CSA közös társaságot hozhatna létre az aeroholdinggal, mint stratégiai befektetővel. A Cesky Aeroholding az állam tulajdonában van, s fokozatosan átveszi az ugyancsak állami tulajdonú CSA leánytársaságait, köztük a Letiste Prahat, amely fővárosi Ruzyne repülőteret üzemelteti.
Ezt megelőzően azonban teljesítenie kell a versenyhivatal mintegy 20 feltételét.
A vezérigazgató szerint magát a CSA-t is átvehetné a holding.
A CSA leányvállalatainak összpontosítását az aeroholdingban az érintettek egyrészt költségmegtakarítással magyarázzák, másrészt pedig azzal, hogy a CSA csődje esetén a nyereséges leányvállatok megmaradnának az állam tulajdonában.
A CSA részesedése a prágai repülőtér forgalmában jelenleg mintegy 36 százalék, míg öt éve (2007) még 50 százalék volt. Az tulajdonosi szerkezet átalakítása után után ez a részesedés várhatóan 25 százalékra csökken.
Az Európai Bizottság továbbra is vizsgálja azt a 2,5 milliárd koronás hitelt, amelyet 2009-ben nyújtott a CSA-nak az Osinek állami társaság. Felmerült ugyanis a gyanú, hogy ez a hitel a szabályok szerint meg nem engedett állami támogatás volt. Dvorák úgy véli: ha a CSA-nak vissza kellene fizetnie ezt a pénzt, a légitársaság csődbe menne.
Egyelőre nem tudni, mikor dönt a bizottság ebben az ügyben.
forrás
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









