A magyar miniszterelnök titkolja, hogy pontosan mennyi banki tartozása van.Ezt így hogy?Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról beszélt, hogy véget akar vetni a sunyizások időszakának. Hogy ideje tiszta lappal játszani, őszintén és nyíltan beszélni, sohasem hazudni és nem úgy tenni, mint Gyurcsány Ferenc, aki ugye éjjel-nappal-meg este.
És képest volt azt mondani, hogy nem hazudik, csak nem bontja ki az igazság minden részletét.
Ennek az időszaknak és gyakorlatnak a fülkeforradalommal vége lett.
Ezt hangoztatták. De csak duma volt.
Az átláthatóság jegyében a parlamenti képviselőknek minden év elején le kell adniuk az előző évre vonatkozó személyes vagyonleltárukat. Hogy aztán a vagyonnyilatkozatokban rendre örömmel tunkolhassanak a sajtómunkások és rajtuk keresztül a nép tisztelt képviselői.
Arra már korábban is volt példa, hogy egyesek nem vették túlzottan komolyan a nyilatkozósdit: Gyenesei István egykori önkormányzati miniszter például rendszeresen – igencsak megható, de annál cinikusabb módon – az "egyedi alkotások" közé sorolta saját gyermekeit, a barátait pedig a "gyűjtemény" kategóriában jelölte meg.
Az persze minden naivitástól mentes ember számára egyértelmű kell legyen, hogy a politikai elit valós vagyoni helyzete és pénzmozgása nem ezekből a dokumentumokból derül ki; hiszen sok olyan képviselő van, akinek a nevén alig néhány garázs és szántó szerepel csak, míg családtagjai, gyerekei, unokatestvérei, kutyái és macskái látványos gyarapodásnak indulnak az állami húsos fazék mellett eltöltött évek alatt.
Csak egy apró összehasonlítás: a skót parlament képviselőinek még az állami keretből rendelt toalettpapírral és teafilterek számával is tételesen el kell számolnia.
A magyarországi vagyonnyilatkozatok egyre jók: megdolgoztatja a képviselőket és fenntartja azt a látszatot, hogy – ha minimálisan is, de – ellenőrizhetőek. És ezt a csekély értelmet is elveszi, ha valaki betartja ugyan a szabályokat, de „nem bontja ki az igazság minden részletét”.
Ez történt Orbán Viktor miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is.
Megint.
Mert, hogy a kormányfő idén is úgy adta be a rá vonatkozó dokumentumot, hogy a miniszterelnöki és ehhez hozzájáró képviselői fizetéséről szóló rublikákba csak ennyit írt: „törvény szerint”.
És bár kisebb nyomozás után persze kideríthető, hogy „törvény szerint” mennyit is vihet haza a magyar miniszterelnök (1,5 millió + 232 ezer), a cinikus hozzáállás tetten érhető.
Ehhez tartozik, hogy korábban mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon pontosan közölte a hivatkozott iratokban, hogy mennyi a miniszterelnöki keresete; az pedig talán már nem is érdekes, hogy Orbán elődei jótékony célra ajánlották fel kormányfői bevételeiket.
Orbán Viktor a hiteltartozását illetően is meglehetősen homályosan fogalmaz, szintén már évek óta.
Idén leadott vagyonnyilatkozatában is mindössze az szerepel: „A 2002-ben feleségemmel közösen felvett 20 millió forint jelzáloghitel fennmaradó tartozása.”
De, hogy mennyivel tartozik még, devizában vagy forintban adósodott el, sikerült-e előtörleszteni vagy átütemezni a hitelállományát, már nem derül ki.
És ezt így hogy?
A kérdésre a választ Rubovszky György, a mentelmi bizottság kereszténydemokrata elnöke adta meg.
Legalábbis részben.
A KDNP-s politikus azt mondta: „biztos nincs a miniszterelnöknél mindig egy devizaárfolyam-táblázat, hogy meg tudja mondani, mennyi a fennmaradó rész.” Rubovszky megkeresésemre hozzátette: a törvény csak azt írja elő, hogy fel kell tüntetni a jövedelmeket, de azt, hogy ezt számmal, vagy „más absztrakt kifejezéssel” teszi-e meg az érintett, már nem rendezi a jogszabály.
„Eddig még soha senki nem hívta fel erre a figyelmet. Nem mintha lenne bármilyen eszközöm ellene, de elgondolkoztam volna (…)
Konkrét panaszt lehet tenni a nyilatkozattal szemben, de csak akkor ha konkrét eltérést tapasztal valaki. Ebbe viszont nehezen lehet belekötni, mert a miniszterelnök nem állít valótlant.
Csak egy kicsit fejtörő játékot jelent, hogy mennyi is az annyi” - mondta Rubovszky György.
Hát így.
Szalay Tamás Lajos
forrás
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









