Bár egy ideje már beszélik a városban, kedden délelőtt Habis László és Gryllus Dániel közösen jelentették be: idén Egerbe költözik a Kaláka Fesztivál. Ismert: az elmúlt 32 évben a Diósgyőri vár adott otthont Kelet-Közép-Európa legrégebbi folkzenei fesztiváljának, de a műemlék átépítése miatt a szervezők új helyszínt kerestek a folytatáshoz.
A megyeszékhely polgármestere úgy fogalmazott: az együttműködés mindkét fél számára hatalmas lehetőséget tartogat.
– A fesztivál befogadása óriási öröm, és nagy feladatot jelent, de úgy látjuk: Eger is új, nagyon színes és kreatív megoldásokra ösztönző lehetőségeket nyújt a Kalákának – emelte ki Habis László.
E gondolatot erősítette Gryllus Dániel is, aki elmondta: reméli, hogy Egerben, ebben a gyönyörű barokk városban is hosszú időre otthonra lelhetnek.
A 42 éve folyamatosan működő Kaláka együttes nem csak névadója, hanem szellemi irányítója és házigazdája is a fesztiválnak, így természetes, hogy a rendezvénysorozaton az énekelt versek mellett hallható autentikus népzene, folk-jazz, folk-rock, blues, country, világzene.
A június 29. és július 1-je között megrendezendő Kaláka Fesztivál a hagyományos elemek mellett számos új programmal gazdagodik.
Az esti koncerteket a Várban tartják, napközben az érdeklődők a Dobó téren felállított Tinódi-színpadon láthatnak, hallhatnak kisebb koncerteket dalnokoktól, az esti koncertek fellépőitől, bemutatkoznak az egri Farkas Ferenc Zeneiskola növendékei is, valamint táncházak, tánctanítás is várja a közönséget.
Itt kap helyet a mesterség-bemutatókkal színesített Népművészeti- és népi iparművészeti kirakodóvásár, de a szervezők kiállításokat, filmvetítéseket is terveznek.
A fellépők között ott lesz a többi között Palya Bea, a Muzsikás a Csík Zenekar és természetesen a Kaláka Együttes.
forrás
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









