A brit lap helyszíni riportjára érkező reakciók között egy sem volt, amelyik egy cáfolta volna a cikkben foglalt állításokat – írja az olvasószerkesztő. Hazugsággal vádolta meg a Guardiant a Magyar Nemzet, a Magyar Hírlap és a hírTV is.
Több mint egy tucat panasz érkezett a szerkesztőségbe azután, hogy a brit napilap helyszíni riportot közölt Gyöngyöspatáról és az ott élő romák elleni diszkriminációról.
Hiába azonban a felzúdulás, az észrevételek egyike sem vonja kétségbe a cikk állításait – derül ki abból a kommentárból, amelyet a Guardian olvasószerkesztője közölt a riportra érkező visszhangok kapcsán.
A Guardian riportjának a szerzője, Helen Pidd saját bevallása szerint eredetileg azért utazott Magyarországra, hogy a januári megmozdulásokról és a kormány és az IMF, illetve az EU pengeváltásairól írjon, ám amikor meghallotta, hogy a Budapesthez közeli kisközségben egyenruhába bújt szélsőségesek zaklatják és terrorizálják a helyi romákat, úgy érezte, meg kell néznie, mi történik.
Az olvasószerkesztői kommentár szerint először arra figyelt fel, hogy a magyar kormány tavaly nem fűzött kommentárt a Jobbik által szponzorált milíciák – a Szebb Jövőért Magyar Polgárőr Egyesület és a Véderő – jelenlétéhez, és amikor végül a romák egy amerikai üzletember jóvoltából hat busszal elmenekültek, a hivatalos bejelentés szerint csak „vakációról” volt szó.
Ami a reakciókat illeti, a Guardian olvasószerkesztője szerint többségük hangvétele „érzelmileg túlfűtött” volt, „mélyen gyökerező romaellenes diszkriminációról” téve tanúságot.
A romákat megvádolták mindennel a pitiáner tolvajlástól a szociális háló elleni visszaéléseken át a munkakerülésig, ám az emailek egyike sem fogalmazott meg kifogásokat azokkal az állításokkal és tényekkel kapcsolatban, amelyek a cikkben szerepeltek – írja Chris Elliott, megjegyezve, hogy nem volt észrevétel arról sem, amit Pidd a cikkében bemutatott családról vagy a helyi általános iskolában uralkodó állapotokról, a romák látványos szegregációjáról írt.
Ennek ellenére a magyar sajtó egy része – a Magyar Hírlap, a Magyar Nemzet és ahírTV –elítélő hangon számolt be a riportról, felröppentve a hírt, hogy a magyar hatóságok jogi lépéseken gondolkodnak a Guardiannel szemben, a gyöngyöspatai iskola igazgatója pedig azzal vádolta meg a szerzőt, hogy nem is járt az épületben.
Az igazság ezzel szemben a Guardian szerint az, hogy Pidd tanítás után nézett körül az iskolában, ahol láthatta, hogy a nem romák az emeleten, a romák a földszinten tanulnak, sokkal elmaradottabb körülmények között. A jobboldali sajtóban elfogultsággal és egyoldalúsággal vádolt Pidd Gyöngyöspata polgármester mellett meg akarta szólaltatni az iskolaigazgatót is, ám ő nem válaszolt a felkérésre.
A Guardian szerint világos, hogy elevenbe vágó riportról van szó.
„Az új technológiáknak köszönhetően a régi sérelmekről szóló hírek könnyedén terjednek, ami nagy kihívás az új Magyarország számára” – hangzik a lap végkövetkeztetése.
forrás
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









