| Gyöngyösi Márton |
Gyöngyösi Mártont, a Jobbik külpolitikai szóvivőjét, az Országgyűlés külügyi bizottságának jobbikos alelnökét a The Jerusalem Post úgy idézte, mint aki a The Jewish Chronicle című folyóiratnak nyilatkozott, megkérdőjelezve a holokauszt magyar áldozatairól szóló ismert számokat, egy náci rendszerhez hasonlítva Izraelt és pártja támogatásáról biztosítva Iránt.
Az ellenzéki politikus hétfőn hangsúlyozta: továbbra is tartja azt az álláspontját, hogy Magyarországon és világszerte is él és virágzik az "izraeli etnobiznisz", amely a holokauszt áldozatait használja fel. A holokauszt magyar áldozatainak számáról vita van; hogy Izrael "agresszor, gyarmattartó állam, amely faji megkülönböztetést folytat és agitál jelenleg is Irán ellen" a harmadik világháború kitörését is kockáztatva; illetve hogy Irán egy békés ország.
Gyöngyösi Márton szerint a The Jerusalem Postban megjelent cikkben manipulálták a The Jewish Chronicle-nek adott nyilatkozatának mondatait.
Az ellenzéki politikus a KDNP-nek az ügyben kiadott közleményét "önmagában nem tartja kommentárra érdemesnek", azt ugyanakkor felháborítónak tartja, hogy a Külügyminisztérium közintézmény létére sajtócikkek alapján nyilvánított véleményt és határolódott el.Szerinte a tárca "szakmai amatörizmusát" mutatja, hogy sem a Jobbikot, sem pedig őt magát nem keresték meg, mielőtt reagáltak volna - tette hozzá Gyöngyösi Márton.
A KÜM a közleményében azt írta, határozottan elítélik a Jobbik parlamenti képviselőinek a holokauszt, az izraeli belpolitikai helyzet, valamint a közel- és közép-keleti politikai viszonyokkal kapcsolatos álláspontját.
A KDNP közleménye szerint Gyöngyösi Márton megállapításai nélkülöznek minden olyan erényt, amely a higgadt hangvételű párbeszéd kellékei lennének.
Mint írták, "Magyarországnak tudatnia kell a világgal, hogy nálunk, Európa szívében minden nemzeti, etnikai, vallási felekezet tagja szabadon, megbecsülten és félelem nélkül élhet".
a cikk itt olvasható ...
Nyilatkozat - Gyöngyösi Márton (barikad.hu)
Gyöngyösi: manipulálták a nyilatkozatomat
Gyöngyösi Márton részben továbbra is vállalja a Nagy-Britanniában megjelenő The Jewish Cronicle folyóiratnak tett kijelentéseit, amelyeket szerinte mind a Jewish Cronicle, majd ezt továbbfejtve a The Jerusalem Post manipulálva idézett, és amelyeket vasárnap közleményben ítélt el a magyar Külügyminisztérium (KüM) és a KDNP is - jelentette ki a Jobbik országgyűlési képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.A politikus hangsúlyozta: a KDNP közleményt nem tartja kommentárra érdemesnek, ellenben a KüM nyilatkozatát teljes mértékig felháborítónak tartja.
Közleményüket sajtócikkek alapján fogalmazták meg, és úgy nyilvánítottak véleményt és határolódtak el, hogy sem őt, sem pártját nem kérdezték meg, szerinte ez az eset is jól példázza a KüM szakmai hozzá nem értését.A honatya ezért is furcsállja a KüM eljárást, mert az országgyűlés külügyi bizottságának alelnökeként, parlamenti szerepvállalását sem tartották arra érdemesnek, hogy az esettel kapcsolatban megkérdezzék.Gyöngyösi úgy véli, hogy ezzel a lépéssel a KüM Cohn Bendit színvonalára süllyed.
Aki újsághírek és manipulált információk birtokában indított hadjáratot Magyarország ellen. Hazánk ellen folytatott kampánynak az volt a jellemzője, hogy újságírók csúsztatására reagáltak a valós információk helyett.A képviselő leszögezte: ezekért a csúsztatásokért felelősséget nem tud vállalni. Ellenben továbbra is tartja azt, amit a The Jewish Cronicle-nek nyilatkozott. Vallja, hogy Magyarországon és világszinten is él és virágzik az etnobiznisz, ami a holokauszt áldozatait használja fel.
A magyarországi zsidó áldozatok számáról is vita van, amelynek hangot is adott az interjú folyamán. Szintén fenntartotta azt a nyilatkozatát, amely szerint Izrael agresszor és gyarmattartó állam, amely a faji megkülönböztetés gyakorlatát alkalmazza. A zsidó állam szerinte agitációt folytat Irán ellen, amely könnyen a III. világháború kirobbanásához is vezethet.
Gyöngyösi Simon Perez kijelentését alapul véve úgy véli, hogy hazánk izraeli gyarmatosítása zajlik. Elmondta továbbá, hogy Irán egy békés állam, amely legutoljára az ókorban folytatott hódító hadjáratot. Izrael ezzel ellentétben mind a mai napig megszállt területeket tart ellenőrzése alatt és a népirtás gyakorlatától sem riad vissza.
Gyöngyösi Márton végezetül elmondta: a fenti kijelentéseket ma is vállalja, de azokért a csúztatásokért és manipulációkért, amit a Jewish Cronicle, majd ezt tovább fokozva az Izraelben angol nyelven megjelenő The Jerusalem Post véghezvitt, felelősséget nem tud vállalni.A barikad.hu azon kérődésre, hogy terveznek-e jogi lépéseket, úgy fogalmazott: nagyon ügyesen manipulált szövegről van szó.
Vannak ugyan benne idézetek, de azok pont úgy vágták meg, hogy lemaradtak azok a megjegyzések, mitől egészen más értelmet nyernek az általa elmondottak. Helyreigazítást fognak kérni, amennyiben ezt nem teszik közzé, akkor nem zárta ki a jogi lépések megindítását sem.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









