A felsőoktatási rendszer radikális (és erősen vitatott)
átalakítása után (itt elsősorban az állami keretszámok
brutális csökkentéséről, illetve ezzel párhuzamosan a költségtérítéses képzés hangsúlyosabbá válásáról lesz szó) arra gondoltam, utánaolvasok a leghitelesebb
archívumban, hogy a felsőoktatás tekintetében mire is szavazott 2010-ben a Fideszt hatalomra juttató állampolgár, s vajon igaz-e a tétel, hogy "A (...) választások alkalmával a szavazóktól megtagadták a valóság megismerésére vonatkozó jogukat. Mivel az emberek így bekötött szemmel szavaztak, a kormány nem kapott felhatalmazást a kormányzásra." (
copyright: Orbán Viktor, 2006. szeptember)
![]()
A felsőoktatás rendszere (is) bonyolult, összetett világ, szándékosan nem érintem minden szegmensét (nem is tudnám egyébként, nem vagyok kellőképpen tájékozott).
A most bevezetett szisztémának nyilvánvalóan vannak előnyei-hátrányai, nyertesei-vesztesei, én most nem is ezekre szeretnék rávilágítani, megteszik ezt sokan mások
pro és
kontra, különféle hangnemben és stílusban.Írásom tárgya pusztán a szembesítés, illeszkedve a manapság oly divatos, naponta újabb és újabb esetekkel jelentkező "
seggszájfelderítő" hullámba. Nincs ezen semmi csodálkoznivaló, alapanyag a kormányváltás óta annyi van, hogy Dunát lehetne rekeszteni vele (lent a
deltatorkolatnál).
Természetesen nem feledkezem meg arról sem, hogy a "seggszáj-effektus"
nem újkeletű jelenség, és főleg nem oldal- vagy pártfüggő.
A politika sajnos nem az igazmondás művészete, hazudik, aki
mást mond. Lehetne idézni szépen sorban a másik oldalról is eleget.
A jelenlegi hatalom azonban (önmagát mintegy erkölcsi magasságokba emelve) hosszú éveken át szónokolt igazságről, hazugságról, hitelességről, illegitimitásról stb., iskolapéldáját adva a klasszikus esetnek: más szemében a szálkát is meglátja, miközben a sajátjában egy egész tetőszerkezetet sem vesz észre. Hitelességük elporladása, hazugságaik napvilágra kerülése, a saját magukkal való száznyolcvan fokos szembemenetelés éppen ezért ma végtelenül látványos, és további leleplezésekért kiált.
Szörnyűlködés céljából bármely nevesebb magyar párt archívumát fel lehet lapozni, csalódás az embert garantáltan nem fogja érni. A Fideszé különösen kiemelkedő példány, megérne egy összehasonlító elemzést. A populista nyelvhasználat és az elvtelenség valóságos tárháza, az ember csukott szemmel is nyugodtan klikkelhet, ha igazi "gyöngyszemekre" akar bukkanni. Különösen a 2010-es kormányváltás óta érdemes a korábbi (ellenzéki) évek terméseiből csemegézni.
![]()
Tulajdonképpen nem is értem, miért nem takarították még ki az archívumot, elvégre Szijjártó Péter
személyes honlapja is elérhetetlen, mióta visszakullogtunk az IMF-hez, és a Fidesz múltja is
megváltozik néha a történeti visszaemlékezésekben, vagy utólag egyszerűen
kimaradbelőle néhány kényesnek számító liberális év.
Valójában tehát épp az lenne a normális, ha a párt honlapjáról eltüntetnék az ellenzéki nyolc év ma már roppant kínos bejegyzéseit. Mintha az egész meg sem történt volna. Van ebben rutin.
No de vissza ez elejére: felsőoktatás (a teljesség igénye nélkül, időrendi sorrendben).
1. gyöngyszem: 2007. május 9.
"...csökkent az államilag finanszírozott keretszám, amivel a kormány lopakodó módon bevezette a tandíjat, hiszen ezzel egyre több fiatalt terelt át az államilag finanszírozott képzésből a költségtérítéses képzésre" - jelentette ki Pokorni Zoltán.
Tehát a Fidesz alelnöke szerint (ami nyilván hivatalos pártálláspont) a mai Fidesz-KDNP kormány (lopakodó módon) bevezette a tandíjat. Döbbenetes! Népszavazást!
2. gyöngyszem: 2007. július 26.
"...az alacsony államilag támogatott keretszámok miatt a népszerű szakokra csak rendkívül magas pontszámmal lehetett bejutni. Ez egyértelműen összefügg a keretszámok csökkenésével, s az a következménye, hogy akár nagyon komoly, több nyelvvizsgával rendelkező, emelt szintű érettségit tett diákok sem nyertek felvételt. (...)
[V]árhatóan éles konfliktus alakul ki az intézmények között, amelyek az új rendszerben kedvezőtlen földrajzi elhelyezkedésük miatt, vagy mert mesterképzést nem tudnak folytatni, elveszítik nem csak államilag finanszírozott, hanem költségtérítéses hallgatóikat is."
Ezt Sió László, a Fidesz oktatásügyi szakembere jelentette ki, ostorozva a kormány felsőoktatási politikáját. A probléma elvileg ma is ugyanez, az ostort (meg az arcát) azonban Sió időközben elvesztette...
3. gyöngyszem: 2008. április 23.
"...a kormány hívhatja bárhogyan, FER-nek vagy éppen tandíjnak, a lényege ugyanaz. A választók azonban (...) a felsőoktatás szélesítését, nem pedig szűkítését várja (
sic!) el a kormánytól."
Hangoztatta Pokorni Zoltán, a felsőoktatás szűkítését ma gátlástalanul végző kormánypárt alelnöke. Egyebekben lásd az 1. gyöngyszemet...
4. gyöngyszem: 2008. szeptember 22.
"A kormány az utolsó pillanatban is változtatott a felsőoktatási felvételi rendszeren, mellyel átláthatatlanná tették a szisztémát, és sok diákot önhibáján kívül elzárt (
sic!) a továbbtanulásból (
sic!)."Így beszélt a parlamentben Cseresnyés Péter, akinek a véleménye nyilván azóta sem változott, csak közben polgármester lett, s valószínűleg ma ezért nincs ideje megszólalni...
5. gyöngyszem: 2009. január 16.
"Vagyis mind Magyarországon, mind pedig Európában mindenkinek meg kell teremteni a tudáshoz való hozzájutásnak a lehetőségét, a kiemelkedésnek a lehetőségeit. (...) Európa le fog maradni, Magyarország pedig, ahogyan láttuk (...) éppen az ellenkező irányban indult el, éppen el akarja zárni az embereket. Éppen ezáltal Magyarországot gyengíteni akarja, a magyar képességeket és a magyar különlegességnek, és a magyar tudásnak a versenyképességét akarja elvenni."Mondta három éve Szájer József, a látnok...
6. gyöngyszem: 2009. március 9.
"Megdöbbenve értesültem arról, hogy Önök arra készülnek, hogy menet közben megváltoztassák a felsőoktatási felvételi játékszabályait" - húzta alá interpellációjában Pánczél Károly. Emlékeztetett Manherz Károly államtitkár nyilatkozatára, miszerint lehetséges a felvételi keretszámok módosítása oly módon, hogy csökkenjen az államilag finanszírozott képzésre felvehető hallgatók száma. (...) Leszögezte: ez a felvetés szégyenletes és elfogadhatatlan,
egy jogállamban ilyen lépés nehezen képzelhető el (kiemelés tőlem: Zorro). (...)
"Fel sem merül (...) hogy a felvételire jelentkezett fiatalok évek óta készülnek tanulmányaik folytatására, felkészítő foglalkozásokra, különórákra járnak, nyelvvizsgát tesznek. Ha ez az elképzelés valósággá válik, sokuk pénz- és energia-befektetése veszhet kárba" - jegyezte meg.
Ezek szerint Pánczél Károly (vagyis a Fidesz) úgy gondolja, hogy ma nem élünk jogállamban...
Talán elég most ennyi is (lehetne még szemezgetni, ráadásul ez csupán egyetlen terület volt, a felsőoktatás).Tudom, időközben eltelt pár év, változott a világ, a gazdaság... no meg a kormány. És valójában csak ez utóbbi a lényeg. Az önkritika, az önreflexió, a katarzis azonban így is, úgy is elmaradt. S ezért az ember eleve nem is láthat ma mást, mint puszta seggszájakat, és a
következetes elvtelenség további tobzódását.
Akik 2006 után az igazmondást és a szembenézést követelték (jogosan!), ma ugyanazzal a lendülettel hazudtolják meg saját magukat (vagy mentegetik a mai hazugokat), és nem hajlandók a szembenézésre - természetesen tisztelet a ritka kivételeknek.
Pedig lehetne ezt például így is, legalább kicsit árnyaltabban: "Jó-jó, csökkenteni kell a keretszámokat, Viktor, és kell az a költségtérítéses képzés is, persze, hiszen semmi nincs ingyen, de hát... ööö... khm... mintha egy-két éve még épp ennek az ellenkezőjét mondtátok volna, nem? Esetleg nem kéne először ezt a részét tisztába tenni?"
Valóban, a politika nem az igazmondás művészete, ez azonban nem lehet mentség. Ha 2006 után nem volt az, ne legyen az ma sem!
![]()
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!