A közfinanszírozott kórházakban is vásárolhassák meg várólistás műtéteiket soron kívül a fizetős betegek. A Magyar Kórházszövetség javaslatáról a megye kórházait kérdeztük.– A gyöngyösi kórház képes lenne kielégíteni ezeket az igényeket, hiszen csupán a teljesítmény volumen korlát betartása miatt nem végzünk több beavatkozást.
Jelenleg 25-30 százalékos többletre lennénk képesek – mondta dr. Omar Assani, a gyöngyösi Bugát Pál Kórház orvosigazgatója. Gyöngyösön egyébként már most is mindent megtesznek bevételeik növelésére, hiszen diagnosztikus vizsgálatokat már most is megfizethet náluk az, aki nem akar várni.
– A hatvani kórháznak fontos, hogy úgynevezett betegmegtartó képességét tovább növelje, ezért mi is átgondoltuk, mely területeken van mód arra, hogy fizetős műtéteket elérhetővé tegyünk – mondta dr. Rosta Ildikó, az Albert Schweitzer Kórház szakmai ügyekért felelős ügyvezető igazgató-helyettese.
Hatvanban jelenleg is elérhető fizetős szolgáltatás. Egy helyi fogorvos altatásban a kórház műtőjében végez fogbeültetést. Ám gyakorlatilag nincsenek várólistáik, csak egyes szemészeti műtéteknél kell három-négy hónapot várni, a többi sebészeti beavatkozást várakozás nélkül tudják elvégezni.
– Az intézményekben a várólisták az alulfinanszírozottság miatt jönnek létre, így van ez a Markhot Ferenc Kórházban is – mondta dr. Fűtő László ügyvezető igazgató.
A kórházban van kapacitás és szakember is több műtét elvégzéséhez, mégis a viszonylag drágának számító csípőprotézis műtétre két év a várakozás, térdprotézisre jelenleg négy évet kell Egerben várni, a szemlencsebeültetésre pedig 6 hónapot.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









