| illusztráció |
Az un. végtörlesztés témakörében sokféle véleményt és álláspontot lehet olvasni, hallani. Szinte egyetlen dologban tudnak egyetérteni, hogy a irgalmatlanul sokba került a bankoknak. A mértékadó szakértők szerint közelíti a háromszáz milliárdot.Okkal, sőt joggal teszik fel egyre többen hová lett ez a pénz.
Ahogy én a közvéleményt ismerem (bár az első nevek hallatán a vakhitűek érdeklődése lanyhult!!!!) neveket szeretnének hallani. Ez persze az un. oknyomozó újságírók dolga lenne.
Tartok tőle, hogy legfeljebb forgácsok és némi elgondolkodtató részeredmény (a vonatkozó törvények barkácsolása körülményei már magukban is elgondolkodtatóak) lát napvilágot, ha lesz rá elég bátorság.
Meglátásom szerint legalább ilyen érdekes, hogy milyen kategóriákban és milyen mértékben lehetett ebből a rengeteg pénzből részesedni.
A szakértő elemzésekből kiderül, hogy az elmúlt év végéig kb. százezer ügyfél mintegy félezer milliárdot törlesztett (ez a szám magában is jól mutatja a banki veszteség nagyságát), amiből 400-at saját forrásból, százat devizahitel kiváltó forinthitelből (érdekes adalék, hogy fele-fele volt saját és idegen banki deviza-adós).
Az teljesen egyértelmű, hogy a saját forrásból törlesztők igen nagyot kaszáltak, bár azt kell mondani, hogy a személyes elszámolásban ebből azoknál, akik pénzintézeti megtakarításaikat használták fel azok „hozamát” le kell számolni a „nyereségből”. Az egyik szakértő egy igen érdekes (és felettébb elgondolkodtató) tényre hívta fel a figyelmet „A statisztikák azt mutatják, hogy a többség más, ismeretlen forrásból végtörlesztett.
Minden korábbi feltételezést meghaladó tartalékok voltak tehát adósok birtokában, vagy számukra hozzáférhetően.”Nem panaszkodhatnak azok sem, akik „akik lakástakarékpénztári keretek között tudtak végtörleszteni vagy kiváltó hitelhez jutni”Sokkal kevésbé örülhettek azok, akik nem tudtak saját, vagy lakástakaréki forrásból végtörleszteni, így kénytelenek voltak piaci forrásból forinthitelt keresni a végtörlesztéshez.
Egyes elemzők szerint az év végére már a bankok legtöbbjénél (ebben is élenjár a nagy zöld) „elolvadt a végtörlesztéssel elérhető összegszerű előny”.Elgondolkoztató azok helyzete, akik valamilyen okból (nem tudtak, nem akartak, vagy csak kifutottak az időből) kimaradtak a végtörlesztésből.
Már csak azért is mert decemberben létrejött egy megállapodás a Bankszövetség és a kormány közötti tárgyalásokon, mely ha a kormány – tőle (a témában egyértelműen) egészen szokatlan módón – a kodifikáció során nem írja át az egészet, a második negyedévben (a devizahitelesek számára) lényegesen jobb lehetőségek várhatóak.
forrás
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









