| Z. Kárpát Dániel |
A Jobbik szerint kormánynak oda kellene tennie magát, és kezdeményezni az adósság újratárgyalását. Csak kamatterhekre évi 1150 milliárd megy el.Az aggasztó kivándorlási trendek ismeretében három olyan tényező van, mely itthon tudná tartani a fiatalokat: az oktatás, a lakhatás és a munka – jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője az m1 Ma reggel című műsorában.
Mint mondta: jövővédelmi programjuk egyes elemeit a parlamentben már beterjesztették, ezek azonban nem találtak kedvező fogadtatásra. Programjuk lényege a következő: az osztrák bérlakásépítés mintájára a magyar családosok könnyebben jutnának ingatlanhoz.
Az építésbe, felújításba, állagmegóvásba pedig minősített magyar vállalkozásokkal vonnának be. Véleménye szerint mindennek nemzetmegtartó ereje lenne.
Felhívta a figyelmet arra: az 1956-os forradalom után 200 ezres kivándorlásról beszéltek az első hullámban.
Az utóbbi tíz évben sokkal drámaibb a helyzet, több mint 300 ezren távoztak – tette hozzá Z. Kárpát Dániel.Elmondta azt is, hogy a programra 120 milliárd forintot, roma integrációs pénzt fordítanának. Ezt kétfelé bontanák: a felét bérlakásépítésre, a másik felét a közbiztonság javítására fordítanák.
Mint fogalmazott: feleslegesen marad itthon valaki szép házban, ha a biciklit három órán belül ellopják előle.
Kiemelte: önmagában csak az államadósság kamattörlesztésére évi 1150 milliárd forint megy el éves szinten. Véleménye szerint a kormánynak oda kellene tennie magát, és kezdeményezni az adósság újratárgyalását. Meg kell vizsgálni, hol érhetők el könnyítések, mi az, ami a követelésekből jogos.
Az nem járja, hogy a kommunizmusban és a Gyurcsány-érában felvett összegek után Magyarországra olyan kamatokat rójanak ki, amelyeket az ország már tízszeresen megfizetett.
Márpedig a számok ezt mutatják – érvelt a jobbikos politikus.MTI videó
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









