Tavaly decemberben, a 2011. évi költségvetési koncepcióval kapcsolatos vitában a Jobbik-frakció nem szólalt fel. Többen szóvá is tették, számon is kérték rajtunk. Akkor azért hallgattunk, mert nem volt közünk a korábbi időszakban történtekhez. Nevezetesen, hogy kinek nagyobb a felelőssége, bűne azért, hogy ide jutott városunk finanszírozhatósága. Természetesen megvan a véleményünk arról a 20 évről, amelyben [...]Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Az 1945-ös budai kitörési kísérlet 66. évfordulójára emlékezik a Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni szervezete és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom. A rendezvény Debrecenben, a Medgyessy sétányon kezdődik február 11-én 17 óra 30 perckor, majd fáklyás felvonulással folytatódik. Gyülekező: 17 órától Minden megemlékezőt szeretettel várunk!Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Kovács Béla EP-képviselő beregszászi irodájának megtekintésével kezdődött az az egész napos látogatássorozat, amelynek keretében csütörtökön a jobbikos delegáció a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola vezetésével és hallgatóival találkozott. Kovács Dezső irodavezető elmondta, a 2010. december 5-én megnyílt iroda iránt várakozáson felüli az érdeklődés, a helyiek rendszeresen ellátogatnak az Illyés Gyula sétány 1. szám alatt található, [...]Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Szeretettel meghívjuk 2011.01.31-én este 18:00 órától kezdődő filmvetítésünkre, amelyen Koltay Gábor: Adjátok vissza a hegyeimet! című filmjét nézzük meg közösen, Jobbik Magyarországért Mozgalom debreceni, Simonffy utca 1/b alatti irodájában. Minden érdeklődőt szeretettel várunk közösségépítő vetítésünkön. A belépés díjtalan.Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
A Jobbik Debreceni Alapszervezetének elnökét, a Pénzügyi Bizottság elnökét, Kőszeghy Csanád Ábel önkormányzati képviselőt kérdeztük a debreceni Közgyűlésben folyó munkáról, a Jobbik frakció további elképzeléseiről és lehetőségeiről. - Milyen a Jobbik frakció viszonya a Fideszes önkormányzati képviselőkkel, illetve hogyan állnak Önökhöz a fideszes képviselők? - Korrekt munkakapcsolatot tartunk velük, eddig semmilyen személyes konfliktusunk nem volt. [...]Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!