A Kuruc.info birtokába került dokumentum szerint írásban is jelentett a komcsik spiclijévé szegődött Csurka, akit „népi demokráciához loyális” ügynökként könyveltek el. Raszkolnyikov eddig azt hazudta, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet, csak beszervezték, bár azt is csak akkor vallotta be előre menekülve, amikor Antall József megzsarolta, hogy nyilvánosságra hozza. Csurkának ezzel...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Lemondott Fidesz-tagságáról péntek délután az a sarkadi tolvaj önkormányzati képviselő, akit azzal gyanúsítanak, hogy eltulajdonított egy árazókészüléket a helyi Tescóból. Mokán István, a Fidesz helyi csoportjának a vezetője elmondta, hogy a képviselő pénteken személyesen vitte be hozzá a lemondó levelet. Lépését nem indokolta, csak a lemondásáról nyilatkozott tette...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Irán, amely a Nyugattal folyó erőpróba újabb lépéseként pénteken azzal fenyegetőzött, hogy a jövő héttől leállíthatja az Európába irányuló olajexportját. Hoszein Ibrahimi, a parlament nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke kijelentette, hogy a parlamentnek vasárnap jóvá kell hagynia azt a törvényt, amelynek értelmében leállítják az iráni kőolaj exportját Európába. Az energiaügyi bizottság egyik...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
A nyersolaj világpiaci ára 20-30 százalékkal emelkedhet a jelenlegi szintről abban az esetben, ha Irán leállítaná az energiahordozó exportját az amerikai és az európai uniós szankciók miatt ismertette számításait a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán. A szervezet szerint a világon ötödik legnagyobb olajtermelő Irán olajkivitelének a leállása miatt napi 1,5 millió...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Most együtt próbálják meg elvenni a pénzünket, és kivéreztetni Magyarországot. Eörsi Mátyás korábbi szabad demokrata politikus belépett a Demokratikus Koalícióba értesült az ATV. A hungarofób zsidó egyelőre nem tölt be tisztséget a pártban, mivel nincs tisztújítás a Demokratikus Koalícióban. Eörsi 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) egyik alapítója volt, részt...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Sorsolás útján dőlt el pénteken Békéscsabán a Hotel Fiumében, hogy a Békés Megyei Culinary Team tagja közül kik szerepelnek csapatban és kik egyéniben az idei erfurti szakácsolimpián. Az október 5—10. közötti versenyen Ambrus György (csapatkapitány), Szabó János, Szilágyi Gábor, Tímár Attila szakácsmesterek, valamint Doktor Zoltán cukrászmester alkotják az együttest....Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
A rendszámtáblák kötelező kicseréltetésével 12 milliárd forinthoz juthatna a kormányzat, mely a 2012-es költségvetés bevételei közé kerülne be írja a hvg.hu. Ezt az összeget már betervezték: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által az Európai Bizottságnak a túlzotthiány-eljárás keretében küldött decemberi levelében, a kiadáscsökkentéssel és bevételnöveléssel foglalkozó táblázatban is szerepel ez a...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Immáron sokadik alkalommal emlékezett meg a Jobbik Magyarországért Mozgalom dévaványai alapszervezete, az elmult hétvégén. A rendezvényt jeles részvétel mellet több városi képviselő is megtisztelte, illetve koszorúzta meg. A rendezvényt Séllei Zsigmond a helyi szervezet elnöke nyitotta meg, majd mondta el megemlékező beszédét. Az önkormányzati koszorút dr Ágoston Sándor, és Séllei...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Bajnai Gordon titkársága kedden cáfolta, hogy a volt miniszterelnök párt alapítását határozta volna el. Az origo.hu kedden írt arról, hogy információi szerint Bajnai Gordon új párt létrehozásában gondolkodik, ahelyett, hogy ellenzéki pártok és civilek meglévő szervezeteiből alakuló esetleges összefogás élére készülne. Bajnai Gordon közleményében ugyanakkor a leghatározottabban cáfolja...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium a Vas megyei kegyeletsértési ügyben ezt a tárca közölte pénteken. A hét elején a nyugat.hu adott hírt arról, hogy egy Vas megyei ember egy aukciós honlapon, a Vaterán olyan tárgyat kínált eladásra, amelyet egy katona kiásott holttestén talált Szombathely határában. A tábori csendőri...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Feljelentést tett a Honvédelmi Minisztérium a Vas megyei kegyeletsértési ügyben ezt a tárca közölte pénteken. A hét elején a nyugat.hu adott hírt arról, hogy egy Vas megyei ember egy aukciós honlapon, a Vaterán olyan tárgyat kínált eladásra, amelyet egy katona kiásott holttestén talált Szombathely határában. A tábori csendőri...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
A Fidesz kormány jövedéki adó emelése miatt, illetve a Mol szerdán emeli bruttó 10-10 forinttal a 95-ös benzin, illetve a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát, ezzel mindkét üzemanyag ára új történelmi csúcsot fog elérni. Az emeléssel a benzin átlagára 422-424 forintra, a gázolajé pedig 443 forintra nő. Karmos Gábor, a Magyar...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Talán az égiek vezérelték azokat, akik a jólcsengő szövegnek a megvalósítását tűzték ki célul jelenlegi kormányunk kitüntetésére , ami így szól: A jóisten adjon neked kecskefejet . Kecskefejet akasztotta ismeretlenek vasárnapra virradóra a soproni Fidesz-iroda ajtajára - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A Fidesz városi elnöke közölte, elítélik...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Lezárult a Réhelyi Látogatóközpont fotópályázata. A Körös-Maros Nemzeti Park Réhelyi Látogatóközpontja a múlt év elején amatőr fotópályázatot hirdetett, „Ellesett pillanatok a Réhelyi Látogatóközpontban” címmel, melyre két fordulóban várták a fotókat. Az első forduló határideje június végén volt, a másodikra pedig december 10-ig lehetett a Réhelyben és környékén készített alkotásokkal nevezni....Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Az Andrea orkán érkezése miatt Ausztria jelentős részében viharos szélre és havazásra, az osztrák Alpok nyugati, illetve északi lejtőin fokozódó lavinaveszélyre lehet számítani csütörtök estétől az előrejelzések szerint. A szél az ország túlnyomó részén, az Alpok gerincétől északra fekvő területeken pedig mindenhol viharos lesz. A legtöbb helyen óránként 70-90 kilométeres...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Alkotmányos alapjog lett az önvédelem és a magántulajdon védelme is. A bíróságoknak ezért a jövőben nem kell vizsgálniuk, hogy az áldozat védekezése arányban volt-e a támadással. Az áldozatok ezentúl bármivel védekezhetnek: akár az engedéllyel tartott fegyvereket is lehet használni. A változás azt jelenti, hogy például egy ököllel támadó betörővel szemben...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Két magyar meghalt egy autóbalesetben kedden dél körül az A8-as autópályán a felső-ausztriai Reichersberg környékén közölte az osztrák rendőrség A szerencsétlenül járt magyarok bécsi rendszámtáblájú céges autójukkal lassítás nélkül nekihajtottak egy dugóban álló nyerges vontatónak. A helyszínre érkező orvos már csak a halál beálltát tudta megállapítani. A torlódás azért alakult...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
Szabálysértési eljárást indított a XIV. kerületi rendőrkapitányság LMP-s aktivisták ellen, akiket a Hősök terén értek tetten, amint Új ellenállás feliratú táblákkal gyalázták meg a tér szobrait. Az éjszaka során számos budapesti köztéri szoborra került ilyen tábla, az Új ellenállás kifejezés mellett majdnem mindegyiken egy-egy, a szoborhoz kapcsolódó idézet...Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!