Z. Kárpát Dániel múlt heti napirend előtti felszólalásában a nemzeti kincsnek számító Csillaghegyi Strandfürdő bezárására, annak privatizációs lehetőségére hívta fel a figyelmet. Keddi sajtótájékoztatóján, a Jobbik országgyűlési képviselője kiemelte, hogy ez a jelenség drámai és egyben nem példa nélküli, hiszen csak Óbuda-Békásmegyeren három fürdőt vagy strandot fenyeget a bezárás, és félelmei szerint a privatizáció.A szóban forgó csillaghegyi intézményhez nem csak egy 19 hektáros, részben műemlékvédelmi érintettséggel bíró őspark tartozik, hanem öt gyógyvízforrás is. A képviselő elmondása szerint a vizek palackozásának jogát részben már kiszervezték, holott az ottani víz minősége országos viszonylatban is a legjobbak közé tartozik. „A palackozást mégis fontosnak tartották bérbe adni, miközben a nagyvilágban szó szerint háborúk dúlnak a vízért” – tette hozzá Z. Kárpát Dániel.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









