Álmos Király Akadémia - következő szeminárium
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!
19968 bejegyzés (0 olvasatlan), 96 városban
Álmos Király Akadémia - következő szeminárium
Az elmúlt közel egy évben még a fideszes szavazók körében is felmerült a kétely. Kinek előnyös, hogy kétharmaddal bizonyos lobbicsoport azt tesz, amit akar...Ez kerületünk vezetésére is vonatkozik, hiszen az ellenzéknek minimális megszólalási lehetősége van a döntéshozatalnál. Ami pedig ezeddig történt, a napi hírek ismeretében felettébb elgondolkoztató.
Az oktatási ágazat költségeit csökkentik, még az első kerületben is! Igazából csak a
A Jobbiknak az alkotmánykoncepcióhoz benyújtott 49 módosító javaslata közül a kormányzati többség csak egyet támogatott. A Fidesz szavakban sok mindenben egyetért a Jobbikkal, de a törvényalkotás szintjén ebből az egyetértésből nem sok minden valósul meg. Dúró Dóra keddi parlamenti sajtótájékoztatóján módosító indítványaik közül azokat emelte ki, amelyekkel - mint mondta - korábban a vitában, vagy az alkotmány-előkészítő bizottságban a Fidesz még egyet értett.
Az egész dolog akkor kezdett érdekessé válni, amikor Tarlós István, még főpolgármester-jelöltként arról beszélt, hogy a BKV buszállományát csak a járatok kiszervezésével tudják megújítani. Vagyis, folytatni fogják a szoclib városvezetés gyakorlatát, akik már tucatnyi buszviszonylatot (így kell mondani) adtak alvállalkozói üzemeltetésbe.
A filmben elhangzottakkal kapcsolatosan szeretnénk közölni a tisztelt olvasókkal/nézőkkel, hogy időközben a Jobbik az első kerületi önkormányzat egyik bizottságában (Kulturális, Oktatási és Sport Bizottság) kapott egy helyet.
Bombahír TV: Egy fideszes önkormányzat piszkos titkai - 2. rész from Bombagyár on Vimeo.
Kedves Olvasóink!
Ígéretünk ellenére az első kerületi képviselőtestületi ülésekről nem tudunk közvetíteni. Elnézést kérünk, s egyben hadd mutassunk rá ennek okaira. Az elmúlt hét képviselőtestületi ülésén a kamerabeállítások közben a jegyző kért fel bennünket, hogy adatvédelmi okok miatt fejezzük be a tevékenységünket. Ezek alapján a felkérésnek eleget tettünk, ugyanakkor kérdések maradtak bennünk.
1. Mi garantálja, hogy a jegyzőkönyvből az ülésen elhangzott lényeges adatok nem maradnak ki.
EGY NAGYON FONTOS KEZDEMÉNYEZÉS SZÉKELYFÖLDRŐL, HÁROMSZÉKRŐL!
A KÉZDIVÁSÁRHELYIEKNEK IS ELEGE VAN A MINDENKIT MÉRGEZETT MŰÉTELEKKEL BOMBÁZÓ, KÖZBEN A HELYI KISTERMELŐKET FOJTOGATÓ MULTIKBÓL, ÖSSZEFOGTAK ÉS KÉSZÍTETTEK EGY REMEKBE SZABOTT VIDEÓT, ÉS EBBEN ELMONDJÁK A LÉNYEGET!
CSAK 203 MÁSODPERC!
Aztán mindenki adja tovább, terjessze, játssza le sokszor, játssza forgalmas helyeken, tereken...!
Íme a kisfilm VÁSÁROLJ HELYI TERMÉKET címmel!
Emlékezzünk 1956 áldozataira,
a hősökre,
az ártatlanokra,
a meghurcoltakra,
családtagjaikra,
emlékezzünk hazánk megcsúfolására,
a kiontott vérre,
az elnyomók kegyetlenségére
és az azt követő 30-40-50 év nemzetgyilkos árulóira.
Emlékezzünk,
ne felejtsünk,
s higgyünk hazánk feltámadásában!
Október 23-án a Széna tér emlékművénél
délelőtt 10 órakor
megkoszorúzzuk az 1956-os áldozatok emlékűvét!
"Emlékezzél meg Uram mindazokról,
A Jobbik elkötelezett a lakosság teljeskörű tájékoztatása iránt Ennek jegyében a képviselő testület ülését rendszeresen közvetítjük honlapunkon. Minthogy ezidáig semmilyen módon nem volt lehetősége a nagy nyilvánosságnak tudomást szerezni az önkormányzati munkáról, honlapunkon az internet segítségével tesszük elérhetővé mindenki számára a teljes körű tájékozódást.
Minden ülésről élőben jelentkezünk!
Igen örömteli hírről számolhatunk be: pár napja a T-Home felvette az IPTV szolgáltatásában az internetrádiók sorába a Szent Korona Rádiót is. 2,5 millió háztartásban nem kell internet ahhoz, hogy minket hallgassanak.
Akinek a T-Home-nál van IPTV előfizetése, annak elérhető a Szent Korona Rádió. Hogy hogyan? A TV menüjében: "Extrák > WebRÁDIÓ > Egyéb > Szent Korona Rádió" és már hallgathatja is a tiszta magyar hangot!
Fontos, hogy a kedves olvasóink, hallgatóink hívják fel a figyelmét azon hazafiaknak erre a lehetőségre, akiknek van T-Home IPTV-jük!
Az érdeklődők az alábbi tanulmányban a fővárosi kerületek és a nagyobb vidéki városok önkormányzatainak összehasonlításáról készült tanulmányt olvashatják, amiből többek között megtudhatják hogy a 23 budapesti kerület
gazdálkodásának átláthatóságának mérésekor kiderült hogy az I. kerület a 22. helyen végzett..
A képviselőtestület következő ülését a Budavári Jobbik TV-n is figyelemmel kísérheti. Pontos időpontot hamarosan közlünk.
Kattintson ide, hogy megnézhesse az élő közvetítést a helyszínről!
Városházi Hírek
Az első kerületi ünnepélyes képviselőtestületi ülés október 14-én, csütörtökön 17 órakor lesz a Zenetudományi Intézet épületében (1014 Táncsics Mihály utca 7.).
Bombahír TV: Egy fideszes kerület piszkos titkai from Bombagyár on Vimeo.
Mint arról már a tegnapi sajtó hírt adott, emelkedett hangulatban Dérynét ünnepelte az első kerület (szűkebb) vezetése. A jelenlevő szervezők semmilyen összefüggést nem találtak a dráma napja és a Fidesz helyi kampányprogramja között. Amikor kezükbe vették azt a cikket, amely a fakivágásokról az első kerületi botrányokról szóltak, egyesek értetlenkedve kérdezték, hogy ennek mi köze a dráma napjához. Első ránézésre merész „párhuzam”.
Lassan már enyhe émelygést érzünk, ha a Fidesz-kormány a nemzeti együttműködésre hivatkozik. Szeretnék felsorolni néhány témát, amely egész egyszerűen nem érthető józan ésszel. Pontosabban érthető, de a következtetések levonására megkérem Önöket. És utána arra is, hogy ezt a következtetést mondják el fideszes ismerőseiknek, különösen annak tükrében, hogy nagy részük jóhiszeműen azt gondolja, hogy a nemzeti pártra szavazott. Az alábbiakban csak a hétfői nap tapasztalatait írom le. Ezt is bőven elég lesz, már csak a helyhiány miatt is.
A pénteki napon lezárult a kopogtatócédula-gyűjtés, ami alapján képet kaphatunk arról, hogy melyek azok a pártok, jelöltek, akik sikeresen vették az első akadályt, akik felállhatnak a rajtkőre az önkormányzati választáson. A Jobbik kiemelkedően szerepelt ebben a küzdelemben, 1-2 településtől eltekintve mindenhol sikerült teljesíteni a kitűzött célt, sikerült megugornunk a megemelt lécet.
A Margit hidat utoljára 1978-ban újították fel. A felújítás megkezdése előtti időkben a híd szerkezete elöregedett, az útburkolat több helyen is megsüllyedt és megrepedezett, a Combino villamosok üzembe helyezése után az új, nagyobb súlyú felsővezetékeket elviselni nem képes oszlopok egymás után dőltek ki. A 130 éves, megroggyant szerkezetű hídra ráfért tehát egy alapos renoválás.
A Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke, Vona Gábor részvételével ajánlószelvény-gyűjtő akciót szervezünk, a Móricz Zsigmond körtérre, a Moszkva térre, a Blaha Lujza térre, az Örs vezér térre, a Szentlélek térre és a Határ útra!
Jöjjön el, és találkozzon személyesen a Jobbik elnökével!
Választási Napló
A Budai Vár Magyarországra, Budapestre látogató turisták legkedveltebb pontja. Évente 2,3 millió belföldi és külföldi vendég keresi fel.
Ezer éves hatalmi centrum, történelmi események helyszíne, emlékek tárháza. Vonzereje az elmúlt idôkig az országunk közigazgatásában betöltött fontos szerepe miatt volt erős, ma ennek elsorvasztása okán inkább turisztikai látvány.
ELKE
Keresztény Lokálpatrióták az első kerületben. Gimnazista, egyetemista, vagy épp friss diplomás csapat.
Az első kerületi helytörténeti adatokat tanulmányozva hagyományőrző egyesületet alapítottak, szívügyüknek tekintik a kerület múltjának megismertetését, illetve jelenjének alakítását. Önképző körökkel is foglalkoznak, ahol a történelmen kívül egy újfajta oktatási-nevelési módszert próbálnak meghonosítani.
Az Első kerületi Jobbik tárgyalásokat kezdett több helyi egyesülettel, s az önkormányzati választásokra közös jelölteket állított két civil egyesülettel: az Első Kerületi Lokálpatrióta Keresztény Egyesülettel és a Zöld Válasszal.
Közös jelöltjeink vannak, hiszen az önkormányzati munka szakmai, közéleti munka és nem a pártpolitikai érdekeknek szeretnénk kiszolgáltatni a bennünk bízók szavazatait.
Időpont: 2010, August 11 - 11:35 Helyszín: Budapest, I.ker
Vona Gábor, a Jobbik elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a nemzeti párt készül az önkormányzati választásokra, jelenleg a jelöltállítás időszaka zajlik. Szerinte sejthető volt, hogy az államfő ezt az időpontot, október 3-át jelöli ki. Hozzátette: bízik abban, hogy ősszel folytatódik a párt életében a politikai felívelés szakasza.
Az államfő hivatala csütörtökön közölte, hogy Sólyom László köztársasági elnök október 3-ára, vasárnapra tűzte ki a helyi önkormányzati képviselők és a polgármesterek általános választásának időpontját.
Tisztelt Szimpatizánsaink!
Vasárnap az egyik kedves ismerősünk segítségével kaptunk cserepeket, amelyeket a borsodi árvízkárosultak javára szállítunk el a Gárda segítségével. Minden hasznos kéz segítségére számítunk.
A helyszín: Budapest, I. kerület, Iskola utca 12.
Az időpont: hajnal 6 óra!!!!
Megközelíthető a Batthyány tér felől (HÉV, Metrótól kb. két perc séta)
Szebb jövőt!
A mai napon Sólyom László köztársasági elnök kitűzte az önkormányzati választások időpontját. A választás a köztársaság egyik alaptevékenysége, amikor a köztársaság tagjai megválasztják a felelős vezetőket, tisztségviselőket. Belemehetnénk abba, hogy rendjén van-e így, vagy lehetne valami jobb modellt kitalálni az államigazgatásra, hol húzódnak a demokrácia határai és kik élnek ezzel vissza, ... de inkább ne menjünk bele.
A budai alapszervezetekkel közösen az első kerületi Jobbik koszorúzást és gyász-megemlékezést tart a Böszörményi út-Istenhegyi út kereszteződésénél található (Turul-tér) a nemzeti összetartozás szimbólumának számító Turul szobornál.
Minden tisztességes magyar embert szeretettel várunk erre a megemlékezésre!
Az esemény 17.45-kor kezdődik.
Tisztelt választópolgárok.
2010.04.11-én ismét megmutattuk a nemzeti oldal erejét, hiszen 17 %-os választási eredményt értünk el.Ez 855 436 Jobbikos szavazatot jelent.Ez történelmi áttörés.Végre a magyar érdekek képviselő párt is bejutott a parlamentbe, ott folytathatjuk tovább munkánkat , a hazánk és nemzetünk védelmében.
Köszönjük megtisztelő szavazataikat és várjuk további szavazataikat a második fordulóban, ahol ez szükséges.
Ne feledjük:
Várunk mindenkit szeretettel az első kerület Corvin tér (Budai Vigadó) épületébe április 7-én este 7 órára!
Választásokról, s mindarról, ami utána jön... Programpontok, beszámolók, értékelések!
Vona Gábor és Pörzse Sándor lakossági fórumán találkozzunk minél többen április 7-én, szerdán este 7 órakor!!!
Marczibányi Téri Művelődési Központban, március 30-án, kedden 18 órai kezdettel lakossági fórumot tart Balczó Zoltán és Pörzse Sándor!
Kerületeink életéről, az előttünk álló lehetőségekről és a megoldandó problémákról!
Kész programmal várjuk Önöket, s ha van kérdése, kételye, vagy konkrét ötlete: ne hagyja otthon, kerüljünk közelebb együtt az igazsághoz!
MÁRCIUS 30-án 6 órakor!!!
Kedves Választópolgár !
Kérjük Önt, ajánlószelvénye kitöltésével és átadásával támogassa Pörzse Sándort, a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltjét.
Ha mozgásában korlátozott , keressen minket telefonon a 06-70-379-9705-ös és a 06-70-947-0418-as telefonokon és személyesen átvesszük Öntől ajánlószelvényét.
Leadóhelyeink:
Minden kedden és csütörtökön 15.00-19.00-ig leadhatják személyesen nekünk a Batthyány téri aluljáróban.
Kegyelmi Pillanatok
Török Gábornak a napokban megjelent írásának apropójára (ti. lehet, hogy a Jobbik lesz a második erő?), így is feltehetjük a kérdést: "Lehet-e a Jobbik az első erő?" Itt persze azon is érdemes eltöprengeni, hogy az elsőt, vagy az erőt vegyük-e hangsúlyosabbnak. A mai enervált politikai közhangulatban, ahol az impotencia lesz úrrá a választói akaraton, nézzük meg, hogyan jutottunk ide...
A felvidéki Palóc Társaság 14. alkalommal hirdette meg a Magyar Kultúra Napja tiszteletére tanulmányírói pályázatát, amelynek eredményhirdetését idén január 24-én, vasárnap tartották a Szentháromság téri Magyar Kultúra Alapítvány székházában. A díjkiosztásra az egész Kárpát-medencéből érkeztek fiatalok. Z.Urbán Aladár, a Palóc Társaság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Kiss Dénes József Attila- és Kölcsey-díjas író, költő, a Trianon Társaság elnöke és Halász Péter, a Honismeret Szövetség elnöke szólt a zsúfolásig megtelt terem hallgatóságához.
Pörzse Sándor a Jobbik képviselőjelöltjeként indul a 2010-es parlamenti választásokon - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Vona Gábor.
Pörzse Sándor az országgyűlési választási kampányuk egyik fő arca, illetve a január közepén induló Barikád című hetilap főszerkesztője is lesz - tette hozzá a Jobbik elnöke. Az MTI kérdésére, hogy a jelölt listán is indul-e, azt felelte, hogy a listáról még nem döntöttek.