Bohózatba illőnek is tekinthetnénk az országunkat irányító köztörvényes bűnözők igyekezetét a terrorizmus hazai létének bizonyítására, ha ennek ürügyén nem tartanának kegyetlen fogságban ártatlan embereket. Az adóoptimalizáló liba tolvaj utasítására intézkedő hatóságok még a Tanú című film Bástya elvtársánál is hazugabb és ostobább módon állítják elő és tárják a nyilvánosság elé hamis bizonyítékaikat. Ráadásul akadt egy televízió is, amely lelkes támogatást nyújtott a szatírába illő koncepciós eljárást kitervelő politikai alvilágnak.
Sokan gondoltuk úgy, hogy a Való világ és a rasszista előítéleteket gerjesztő, Mónika show típusú produkciók a televíziós minőség mélypontját jelentik, ám az RTL Klub február 25-én, a késő esti órákban sugárzott Akták című műsora bebizonyította: egyes televíziósok számára a morális züllésnek nincs alsó határa. Az Akták készítői ugyanis minden rendelkezésükre álló eszközt felhasználtak annak érdekében, hogy Budaházy Györgyre bizonyítsák a terrorszervezet alakításának és működtetésének vádját. Megkérdőjelezhetetlen tényként kezelve a kormányzati hatalmat gyakorló haramiák által hangoztatott rágalmakat.
Két, a jelekből ítélve felbérelt vagy megfélemlített fiatalember szolgáltatta az egyetlen úgynevezett bizonyítékot Budaházy és társai ellen. Egyikük, a spicli szerepében megszólaló személy az arcát is felvállalta, míg a terroristaként megszólaló társának csupán a hangja volt hallható. Az RTL Klub kommentárja szerint a besúgó előbb a „terrorista” bizalmába férkőzött, majd felvette kettejük beszélgetéseit, hogy feljelentést tehessen. A bőbeszédű „terrorista” pedig kérve, kéretlenül sorolta a közreműködésével állítólag elkövetett súlyos bűncselekményeket, melyek végrehajtására „Budaházy György katonai vezető adta ki a parancsot”.
Oszd meg a cikket az ismerőseiddel!









